Nógrád. 1969. június (25. évfolyam. 124-148. szám)
1969-06-22 / 142. szám
Könyvtárak a termelőszövetkezetekben A munkásmozgalom harcosai — megyénk szülöttei Harcban edződött Egy időben gyakran találkoztam a panasszal: könyv- ügynökök rászedik a mezőgazdasági szakkönyvtárra vágyó termelőszövetkezeteket. Azóta a szervezői manipulációkkal kapcsolatos Hírek elhalkultak. Így vagy úgy, jól-rosszul kialakultak a tsz-ek zömében a mezőgazdasági szakkönyvtárak. E könyvtárak iránti érdeklődés figyelemreméltó munkára késztette a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének piackutató csoportját. Országos felmérést végeztek'a termelőszövetkezetek üzemi könyvtárairól. Az erről szóló jelentés szűkszavú. Jobban bízik a számok, táblázatok gondolatkeltő tulajdonságaiban, mint a kommentátorok befolyásoló erejében. Nézzük csak e felmérés • néhány szembeötlő tanulságát! Tizenkilenc megyében összesen 184 tsz könyvállományát vették szemügyre. Közülük 69-ben, tehát az érintett szövetkezetek 37,5 százalékában 200 kötetnél nagyobb könyvtárra leltek. A 151—200 kötetes könyvállományt birtokló tsz-ek száma 42 volt, tehát a vizsgált tsz-ek 22,8 százaléka, A 184 termelőszövetkezet közül 16-ban nem találtak könyvre. Elég tekintélyes kötetszámot kapunk, ha összeadjuk a szában forgó közös gazdaságok állományát: kereken 46 ezer könyvet. Némileg meglepő a felmérésnek az a tapasztalata, hogy az egyes tsz-ek anyagi helyzete és az általuk fenntartott könyvtár méretei között nem erős az összefüggés. Abban a részletmegjegyzésben viszont, hogy a leggyengébb anyagi helyzetű szövetkezetekben akadtak a legtöbb könyvtárnélkülire, továbbá, hogy a legmódosabb gazdaságok szerezték be a legtöbb könyvet, végül is az élet egészséges tendenciáinak érvényesülése tapasztalhátó. Dicséretes, hogy mind több helyen oly mértékben tekintik munkaeszköznek a könyvet, hogy állandó használatra adják ki azoknak a tagoknak, akiknek erre szükségük van. Kevésbé megnyugtató, hogy igen sok helyen nem tartják nyilván hol, kinél, mióta van ez vagy az a könyv. Máris számos jelét tapasztaljuk: mind gyakrabban válik nyilvánvalóvá a felelős tsz-ve- zetők előtt, hogy ez vagy az az új könyv nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a korszerű termelési eljárásokat eredménnyel alkalmazhassák. Talán belátható időn belül addig is eljutunk, hogy a legszükségesebb 100— 110 kézikönyv megtalálható lesz az ország valamennyi közös gazdaságában. Bajor Nagy Ernő Hiszékenyek vagyunk? Szélhámosok és áldozataik ,. ,* i Hiszékeny embereket kerestem. Akadnak szép számban Nógrádban is. Milyen lehet egy szélhámos? Azt gondolnánk elegáns, jómodorú, nagyszerű fellépésűi Ez, is igaz, ám az esetek*’ többségében nem így van. Gondoljunk arra micsoda varázsereje van ennek a szónak: házasság. Sok nő él egyedül, elváltán, vagy özvegyen. Az ügyes szélhámos csak ennyit mond „elveszem feleségül”. Erre a szóra nagyon sok ajtó, s nagyon sok pénztárca megnyílik. Nézzünk néhány esetet a leggyakoribbak közül. A „táborparancsnok,s Levelet kapott Miskolcon Csömör Gusztáv. A levelet Tarjánban írták, a felesége nevében. Az asszony börtönben ült, s a levélben az állt, hogy küldjön egy salgótarjáni címre 450 forintot és egy gumicsizmát, mert ezekre szüksége van a feleségének. Csömör jó férj volt, elküldte, amit kértek. öt nap múlva újabb levelet kapott. Ekkor 450 forintot és élelmiszercsomagot kért a „felesége”. Elküldte ezt is. Visszajött a pénz azzal, hogy a címzett ismeretlen. Csömör újra feladta, s most már nem jött vissza. Egy újabb levélben azt írták Tartánból — Balanovits Antalné volt a feladó (hiába keresik, nincs ilyen nevű asszony) —, hogy most szabadult a börtönből Csömömé mellől és üzenetet hozott. Nosza másnap Csömör Tarjánban termett. Kereste „Balanovitsnét”, akit nagy nehezen megtalált, ő elmondta, hogy a feleség mindent megkapott és jól van. Csömör azonban a „táborparancsnok” P.-né felől érdeklődött, aki a pénzt kérő leveleket írta. Megkapta az útbaigazítást és elindult a tábort keresni. Későre járt, amikor visszatért Baianovitsnéhoz, aki másodszorra már máshol jelölte meg a tábort. (Mondani sem kell, hogy Balanovitsné azonos volt P.-nével.) A férj hazautazott Miskolcra, de jóformán meg sem érkezett, máris levél várta. Ez megbízólevél volt, amely arról szólt, hogy ha feleségének bármit küld, azt P.-né, a „táborpa- ’•ancsnok’’^ felveheti. A levélen rosszul látható bélyegző is volt, és aláírásként Csömör Gusztávné neve. A férj ekkor kapott csak észbe, hogy felültették, mert a felesége nem tud írni, analfabéta. Szaladt a rendőrségre... így nyugodtan adhat neki 300 forintot, délután megadja. Azóta délutánonként várja a család a pénzt, de Csikós Istvánnak is nyoma veszett. Egy tarjáni fiatalember, ifjú Müller Sándor — állandó pénzzavarral küzdött, ugyanis italozott — az egyik napon teljesen üres zsebbel indult útnak azzal a szándékkal, hogy mindenképpen pénzt szerez. Az első útjába eső házba becsöngetett. A férj — aki gyógyszerész — nem volt otthon, a felesége nyitott ajtót. Müller megnyerő stílusban borotva- péhgét, kávéfőzőt kínált eladásra. Az asszonyka megkérdezte: „babakocsit nem tudna szerezni?” „Hogyne tudnék asszonyom. Csak előleg kellene, 200 forint, s máris hozom.” Mondani sem kell soha nem hozta, s a pénzt az utolsó fillérig az első útjába eső italboltban elitta. Egy dorogházi férfi autót szeretett volna vásárolni. Nem akármilyent, nyugati márkájút. Megvolt rá a pénze és deviza után kutatott, mert a vámhatóság kijátszásával szerette volna megkapni a kocsit. Munkahelyén, a Kistere- nyei Gépjavító Állomáson akadt jelentkező, Kecskés Jó- zsefné maconkai lakos személyében, aki kijelentette: mindent el tud intézni. Még tavaly elkért 15 000 forintot az ügyintézésre. Megadta tartozásait, s közben halogatta, különböző történetekkel a pénz visszaadását, illetve az „ügyintézést.” Végül nem bírta idegekkel. Levelet Irt a rendőrségnek, s- mindent bevallott. Házassás Dénes módra Kicsi a világ. Dénes János Debreceneben élt. Külön a feleségétől, élettársával. A két asszonytól négy gyermeke volt. A debreceni borospincék törzsvendége — az egyik pincének a mai napig is 700 forinttal tartozik — megismerkedett egy nagybátonyi asz- szonnyal. Az asszony ajánlatot tett — nyilván panaszkodott Dénes —, nagyszerű feleséget, egy özvegyasszonyt tud a szá- I mára, csak ahhoz Nagybá- tonyba kéne utaznia. Több se kellett Dénesnek, kölcsönpénzzel Nagybátonyba utazott, beállított özvegy T.-néhez. Szemrevalónak találta a szépen berendezett, tiszta lakást, az asszony ruhatárát, s rögtön tudta, megtakarított pénz is van az özvegynél. Az már kevésbé érdekelte, hogy az kulcsot, s miközben az özvegy dolgozott, ő az italboltokban ténfergett, s ha megéhezett ott volt az éléskamra. Egy hétig élt így — esténként együtt tervezték a jövőt — amikor Debrecenbe utazott. A pénzt amit az özvegytől, kapott, elitta, a demizsont — ebben bort hozott volna —- elhagyta, s újra visszajött Nagybátonyba. T.-né szívesen fogadta. Üjra őgyelgett, ivott és a házasságról beszélt, majd megint Debrecenbe készülődött. Kapott az útra télikabátot, nyaksálat, karórát, pénzt, de ez nem volt elég. Magához vette a ruhásszekrényben talált kétezer forintot, és meg sem állt Debrecenig. Útja az első borospincébe vezetett, s pár nap alatt a pénzt „cseppfolyósította”. T.-né hiába küldött levelet, mit tehetett, a rendőrséghez fordult. A debreceni Casanova ellen elkészült a vádirat. Szokács László MEGÁLLAPÍTHATATLAN KORÚ asszony lép be az ideggondozó intézet rendelőjébe. Férje elkísérte. Az asz- szony arcán, szemén nyugtalanság, mérges türelmetlenség, azé az emberé, akit mellőznek, bántanak, nem akarnak meghallgatni. Helyette a férje mondja el a legutóbbi eseményt, feleségének azt a kirándulását, amelyet végül is öntudatlan állapotban egy gödörbe zuhafiva fejezett be. — Hogy áll mostanában az itallal? — kérdezi az orvos, és ismét a férjtől várja a választ. De az asszony nem tud tovább hallgani, kitör az eddig kényszerűen lefojtott energia, hosszas magyarázatba kezd. Gondolatát képtelen értelmes mondatokba foglalni, kapkod, mesél a szomszédokról, a kályhacsőről, míg az orvos nyugodtan, de határozottan ,e nem inti. Amint a házaspár után becsukódik az ajtó, dr. Hidasi József, a Nógrád megyei Ideggondozó Intézet vezető főorvosa így summázza az „esetet”: — Az asszony hosszú évekig erősen alkoholista volt, ez váltotta ki nála az ideg- bántalmakat. A szesz súlyos károkat okozott értelmi képességeiben, ezért a zavart, széthulló beszéd, ő már több mint beteg. A társadalom önkéntes száműzöttje. Pénzért elintézem Hányán kérnek pénzt teöl - "sön? Sokan és sokan elfelejtik visszaadni. A vizslási Csikós" István például beállított az egyik kísterenyei asszonyhoz, hogy beszélt a férjével, s asszony tizenkét évvel volt idősebb nála. Elmondta a házassági „mesét” és otthonra talált. Azt hangoztatta ugyan, még el kell válnia a feleségétől, arról azonban hallgatott, hogy élettársa és attól két gyereke is van. Megkapta a lakásISMET HÁZASPÁR lép be, a férj a beteg. Este erős rohamon esett át, s ha felesége le nem fogja, kárt okoz. gyerekeiben, akiket különben rajongásig szeret. Csakúgy, mint feleségét, pedig az este többször is a mosógéphez lökte őt, Nem — CSELÉDNEK jöttünk át Érsekvadkertre Szlovákiából, még ezerkilencszáztizenkilenc előtt. Itt kaptunk munkát, amire azonban nem nagyon volt már időnk. — kezdi a beszélgetést a Nagyorosziban lakó, most 69 éves Magyar Sándor. Egyik napon Vadkert utcáin is megszólalt a dob. Odasereglettünk. Azt mondja a kisbíró: Veszélyben a proletár hatalom, a betolakodókkal szemben meg kell védeni a Magyar Tanácsköztársaságot. Minden katonaviselt és egészséges fiatalember jelentkezzék a Vörös Hadseregbe! Nos, hát én is. jelentkeztem. Magyar Sándor akkor még alig volt 19 éves. Először maga sem gondolta, hogy mit hoz majd a kommün, nem nagyon ismerte, hogy mi is az a proletár hatalom. Azon pedig még többet gondolkodott, hogy maga is — cáa- ládjával együtt Szlovákiából települt át Magyarországra, hogy kenyérhez jusson, most pedig a csehszlovák intervenciósok fegyverrel támadnak a munkások-parasztok államára. De jelentkeztek a vörös Hadseregbe. Egyszerre tizennyolcán. — Nem volt sok idő a gondolkodásra — folytatja. — Nagyorosziba hoztak bennünket, ahol a fotbalpályán azonnal megkezdődött a kiképzés. Puskát forgattunk, Mandlicherrel lőttünk célba. Néhány nap és megérkezett a parancs. Most, ezekben a napokban ötven esztendeje mondták ki, hogy irány Szügy, ott a dandárparancsnokságon kell jelentkeznünk. Ment a .csapat. Idősek és fiatalok együtt. Köztük menetelt Varga Márton, aki akkor érkezett haza Oroszországból. Két órát töltött Nagyorosziban, hogy eltemesse feleségét, s máris fegyvert fogott á Tanácshatalom mellett. — Varga Márton volt, aki mindég biztatott. Sokat beszélt az oroszországi eseményekről, akkor tudtam igazán, miért is fogtam magam is fegyvert. A gyár a munkásoké, a föld azé, aki megműveli Oroszországban —, mondotta mindég. És mi meneteltünk. Dehogy gondoltam még akkor, hogy éppen ez a Varga Márton lesz majd az apósom.. HALADT a csapat. Mind cseléd, régi katona, fogságot megjárt ■ ember. Közöttük egy alacsony gyerek, Magyar Sándor, akinek a lábát verte a puska tusa. De mentek. Nagyorosziak, vadkertiek, bor- sosberényiek, berceliek együtt, ők alkották a zászlóaljat. Haladtak az Ipoly partján, egészen Szügyig. — Az ágyúk Ipdlyszög és Drégelypalánk között megszólalnak majd, .Dejtár és Ipolyszög között kell támadni. A zászlóalj feladata, hogy kiverje Nagysalonról az intervenciósokat. Nagysalon?! Hiszen ez meg az én szülőfalum— gondoltam. Hajnalban indult a támadás, sikerrel. Ügy menekültek a felriasztott intervenciósok, hogy még a felszerelésüket is maguk mögött hagyták. Egy trént zsákmányoltunk ekkor, amit a dejtári önálló századnak adelső vonalban. Fiatalos lelke sedése, a Varga Mártontól hallottak vitték előre, hogy harcokban edződjék ő is csakúgy, mint idősebb társai, akik már korábban megjárták az olasz, vagy oroszországi frontokat... — Ha valaki azt hiszi, hogy a Tanácsköztársaság megdöntése után befejezettnek hittük harcunkat, az nagyon nagyot téved — folytatja a oeszél- getést. — Amikor ezerkilenc- százhuszonegyben behívtak a Horthy-hadseregbe s keresték, kutatták közöttünk, hogy ki volt vöröskatona, senki sem lett áruló közülünk. Hiába voltunk mi bugris parasztok, meg bolsevisták, hiába ásatták velünk mezítlábasán a balassagyarmati büntetőszázadban a löteret, nem vallottunk egymásra. .. Magyar Sándorék vágya válóra vált. Amikor 1945 februárjában Nagyoroszit is felszabadították a szovjet csapatok, húszán alakították meg a Magyar Kommunista tunk át később. Harcokban edződött a csapat, mert a kezdetet a többi követte... A csehszlovák intervenció- sok a frontnak ezen a szakaszán is menekültek, faacóke- sziig kergették a menekülő sereget. — Lévánál nagy harc kezdődött — emlékezik vissza Magyar Sándor. — Nagy ellenállásba ütközött a Vörös Hadsereg. A lévai állomásra beérkezett egy csehszlovák páncélvonat. Lőtte az állásainkat. A várból is erős tüzérségi tűzzel támogatták a páncélvonatot. Mi ügyesen taktikáztunk. Ennek köszönhető, hogy halottunk nem volt, — bár számos sebesültünk maradt hátra. A harc végén már csak egy szakaszra való kis magyar csoport tartotta az állásokat, de sikerrel. A harcokban edződött Csapat, a szívvel-lélekkel küzdő vörösök most is diadalt arattak... Az akkor is nagyon bántott, hogy legjobb harcosaink, legjobb barátaink sérültek meg, mint Márton József, meg Hagyma Lajos és a többiek. Sok ütközetet megvívott Magyar Sándor a tanácshatalomért. Ott volt mindig az Pártot, legtöbben közülük az egykori vöröskatonák voltak. Földet osztottak, államosítottak, termelőszövetkezetet alakítottak. — AMI IGAZ, az igaz. Én is j kaptam öt hold földet, meg egy hold rétet. Mindég cselédember voltam, soha nem tudtam, hogy mi az, hogy enyém. Ragaszkodtam a földhöz, de beléptem, elsőnek. Pártiskolára kerültem, aztán párttitkár, és termelőszövetkezeti elnök lettem. Akkor tudtam csak meg igazán, hogy mii az, hogy enyém. Amikor már hatalmas táblákon dolgoztunk, magunknak, a közösségnek... Most már nyugdíjas vagyok, hát- vankilenc éves. De dolgozom, Én biztosítom a major számára a vizet. Szivattyukezeló vagyok. Dlogozom, bírja az erőm, mert most tudom csak igazán, hogy mi az, hogy enyém. Enyém a termelőszövetkezet. A miénk a föld, azó- ké, akik megműveljük. Igaz most már legnagyobbrészt gépekkel. .. Ügy lett itt mip- den, ahogyan ezerkilencszáz- tizenkilencben Varga Márton, apósom ott a frontvonalban elmondotta nékünk... Somogyvári László Testet és lelket gyógyítva emlékszik semmire, sírva mentegetőzik az orvos előtt: — Tessék elhinni, nekem, nem tehetek róla. Én nem csinálnék ilyet sem a feleségemmel, sem a gyerekekkel. Megmondtam a feleségemnek, vigye előlem a gyerekeket, szaladjon ő is, ne is legyen senki mellettem! Az asszonynak is kihull a könny a szeméből. Megígéri elzár minden veszélyes eszközt, a gyógyszert is az ő kezéből kapja meg férje, ha látja, hogy közeleg a baj. NINCS MÉG EGY HÓNAPJA, hogy megkezdte működését Salgótarjánban a Nógrád megyei Ideggondozó Intézet. Sokan még nem js tudnak róla, de a betegek máris egymás kezébe adják a kilincset. Dr. Hidasi József — aki egyébként az ország legfiatalabb főorvosa — már gazdag tapasztalatokkal rendelkezik. — Ügy vettem észre, hogy a betegek nagy része passzív, kevéssé járul hozzá saját gyógyulásához — mondja. — Várják, kérik a gyógyszert, de ezzel aztán mintha elvágták volna. Itt járt például egy fiatalasszony, akit üldöz a főnöke, noha — a fiatalasz- szony elmondása szerint — jó munkaerő, semmi ok sincs a szekatúrára. Gyógyszerért jött hozzám, az meg sem fordult a fejében, hogy munkahelyet változtasson, vagy leüljön a főnökével egy kiadós beszélgetésre* és megpróbálja rendezni a helyzetét. Pedig ha a kiváltó ok megmarad, a neurózis magától is „bejáródik”, s ha ez megtörténik, egészséges ember már soha nem lesz belőle. Hosszasan beszélgettem vele, remélem, megfogadja tanácsaimat. AZ IDEGGONDOZÓ nemcsak rendelő. Itt számon tartják a betegeket, ha kell. behívják, sőt otthonukban is felkeresik őket. Dr. Hidasi József nógrádi szülefésű, így kétszeresen büszke a megyére, hogy a fejlettebb megyéket is megelőzve, létrehozta az intézetet. — S ezzel még semmi sincs befejezve — nyugtázza örömmel. — A tervek szerint öt éven belül még 100 „elmeágyat” kap a megye. Az ideg- elmeügy sokáig az orvostudomány elhanyagolt, periférikus területe volt. Most már van igény a fejlesztésre, eredményeket tudunk felmutatni, s ez nagy szó. Az ideggondozó intézet tőszomszédságában hamarosan megkezdi „üzemelését” a detoxikáló intézet is, közkeletű szóval, a kijózanító. Vezető főorvosa szintén dr. Hidasi József lesz. Valóságos pszichológiai elemzést ad az alkoholizmusról: — Véleményem szerint sokan még nem „élik meg” létüket a világban, nem ismerik fel lehetőségeiket, egyszerűen nem tudnak mit kezdeni • magukkal. A tartalmatlan, igénytelen élet útja pedig egyenesen az italbolthoz vezet. Aki bekerül majd hozzánk, annak 200 forintjába kerül a kezelés, ez jó mumus lesz, de egymagában kevés. AZ ITAL HELYETT valami mást kell adni, — folytatja — ami kitölti az életét, s amibe meg lehet kapaszkodó . ha baj van. Ügy gondoltam, felveszem a kapcsolatot a megye tömegszervezeteivel, a nagyüzemekkel, hogy együtt fogjuk meg a „szesztestvérek ' pohár után nyúló kezét, s az ital rabjai helyett igényes, törekvő, tartalmas életet élő embereket adjunk a társadalomnak. Előbb a lelket kell meggyé gyítani, hogy a szesz ne te hessen kárt a testben. Nem véletlen, hogy az ideggondozó betegeinek nagy része kó zelebbi ismeretségben van az alkohollal. A szesz előbb- utóbb tönkreteszi az ember , megrongálja az idegeket, sze vi bajokat okoz. Százszorosa is hangsúlyozom: nerá igaz. hogy az ital megnyugtatja az idegeket!! AZ IDEGORVOS együtt gyógyítja a testet és a telket. Ezt mutatja a rende kisek hangulata is. Az ország legfiatalabb főorvosa ezt így fogalmazza meg: — Az a fontos, hogy ne orvos és beteg üljön egymással szemben, hanem . két ember Egy ember, aki rászorult á másik tudására. « egy ember, aki tudásával meggyógyítja társát. Szendi Márta NÓGRÁD - 1969, június *2,, "asornöf? §
