Nógrád. 1969. június (25. évfolyam. 124-148. szám)

1969-06-22 / 142. szám

Szibéria? útijegyzet: Munkásportré XIII. A KOMSZOIIOL ünnepe A KUZBASSZ, megyei napi­lap — testvérlapunk — 1968. október 29-én rajzos, pirossal nyomott fejléccel jelent meg. Ötvenéves a Lenini KOM- SZOMOL és az ünnepségre A párt deres hajú veteránjai és a KOMSZOMOL lelkes fia­taljai levették kalapjukat, sap­zett munkaversenyben értek el. S akkor bejelentették, hogy kájukat. A csupasz fák között most Kálovits Géza, a Magyar — amiket még a harmincas Kommunista Ifjúsági Szövet­évek komszomolistái ültettek ség Nógrád megyei Bizottságá­ul KOMSZOMOL 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepély elnöksége. Az elnökségben foglalnak helyet a Nógrád megyei vendégek is Kemerovóba érkezett a KISZ Nógrád megyei küldöttsége, KáXotits Géza, megyei titkár vezetésével. Vendégeink részt vettek azon az ünnepségen, amelyet a kemerovói megyei és városi KOMSZOMOL-bizott- ság rendezett a Lenini KOM­SZOMOL megalakulásának 50. évfordulója alkalmából. ISIegyeelsxáxa ddal a halála után Az őszi hangulatú parkban ünnepélyes szavak emlékeztek a hősökre: A polgárháborúban elesett hő­sök emlékműve — Mi a hatvanas évek nemzedéke. ;;zért jöttünk ide, hogy emlékezzünk a forrada­lom harcosaira, hőseire és fel­hívással forduljunk a XXI. század komszomolistáihoz... el — zászlóerdő, és a fiatalok szűnni nem akaró menete. És akárcsak egy katonai alakulat díszszemléjén, itt is felolvassák a hősi harcokban elesettek ne­vét. A név után kórusban fe­lelnek a komszomolisták: El­esett a Szovjet Haza védel­mében. — Ma is küldöttje ünnepé­lyünknek! Ma is, negyedszázaddal a halála után. Itt van, nekem nehéz ezt fnegértenem, de ők, az ezrek, a fiatalok és az ősz • hajú veteránok értik, érzik, tudják. Ez lelkesítette őket a honvédő háborúban és lelkesí­ti ma is. Valerij Carev, a műtrágya- gyár fiatal lakatosa kapta a feladatot, hogy felolvassa a levelet, amit a komszomolis­ták a 2018-as esztendő fiatal­jaihoz írtak. Azokhoz, akik majd a KOMSZOMOL meg­alakulásának százéves évfor­dulóját ünnepelik meg. Ax emlékmű lábaxatában Valerij olvassa: — „Drága utódaink! A 2018- as esztendő kuznyecki földjé­nek fiatalsága! Ez a levél be­számoló, ez a levél és egyben jelentéstétel, fontos dokumen­tuma a KOMSZOMOL életé­nek, állomásának. Ne feledjé­tek soha: ti folytatói vagytok a forradalomnak. A ma fiatalságának, fiúknak és lányoknak az üzenete ez a jövő ifjúságához.” A levelet az emlékmű alap­zatában helyezik el és befalaz­zák. Ötvén esztendő múltával bontják majd ki az utódok, a mai fiatalok még élő képvise- löd jelenlétében. Később hallottam beszélni Afanaszij Fedorovics Jestokin elvtársat, a kemerovói megyei pártbizottság első titkárát, akit személyesen is jól ismer me­gyénk és ő is emlegette láto­gatásának legszebb emlékeit. A felszólalók nem lelkesítő szavakat mondtak, nem általá­nosan fogalmaztak, hanem munkaeredményeikről szá­moltak be, amiket éppen az évforduló tiszteletére szerve­nak titkára, a magyar ifjúsági küldöttség vezetője következik szólásra. Felhangxik a „barátság" — Ma a Lenini KOMSZO- MOL-t ismerik világszerte. Mi pedig éppen arra törekszünk, hogy fiatalságunk még job­ban, alaposabban megismerje Kuzbassz ifjúságát — mondotta egyebek között. Kálovits Géza ezután aján­dékot nyújtott át a Lenini KOMSZOMOL megyei képvi­selőinek, a megyei bizottság­nak. „Szimbólum volt ez — írta később erről a megyei lap — amelyik jelképezte a ma­gyar és a szovjet ifjúság szét- téphetetlen barátságát.” Druzsba! Druzsba! Druzsba! Ezt már magam is megér­tettem és azután valaki elkiál­totta magát: — Barátság! Csak ennyi kellett és ezrek ajkán visszhangzott a kedves szó. Igazán megható jelenet voll. Alig akart elülni a tapsvihar. Másnap — október 29-én — valamennyi megyei újság rész­letesen beszámolt az esemény­ről, a KOMSZOMOL ünnepé­ről fényképeket is közölt és Kálovits Géza is szerepelt kö­zöttük, amint éppen a magyar ifjúság üdvözletét tolmácsolja. Később megnéztem azt a ki­állítást, amit az évforduló al­kalmából készítettek. Minden, a terület életére jellemző na­gyobb megmozdulásban ott volt a KOMSZOMOL, amely igen sokat tett Kuzbassz fel­virágoztatásáért. Erről győ­zött meg a kiállítás gazdag dokumentum- és fényképanya­ga, az összeállítás... (Folytatjuk) Gotyár Gyula 00 Üvegből szabott ég A Salgótarjáni Síküveg­• gyár alapítását az 1890-es évekre teszik. Akkor néhány kisebb épületben, az iparág technikai színvonalának meg­felelő — vagy nem is túlságo­san megfelelő? — berendezé­sek segítségével, de nagyrészt inkább kézi munkával henge­relték itt az üvegtáblákat. A mostani kemencék, a megvál­tozott technológia (régen nem fújják, hengerük, hanem húz­zák az üveget), az üzem első nagyobb arányú fejlődése pon­tosan negyven esztendeje — 1929-ben kezdődött. Jászfalvi Walter üvegvá­gó a sima táblák fölé hajolva karcolja, pattintja, szabja az üveget. Éppen negyven éve. Most nyugdíjba készül. Né­hány hónappal ezelőtt, április negyedikén a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa a Munkaérdemrend bronz fokoza­tával tüntette ki. Nem ez az első kitüntetése: 1947-ben az elsők között kapta meg az él- munkásjelvényt, s később, a kiugró nagy munkateljesítmé­nyek korában kétszer kapott oklevelet, zászlót, egyéni telje­sítménye alapján megnyert egy megyei versenyt és többször el­nyerte a Szakma kiváló dolgo­zója címet is. ötvenkilenc éves. Azt mond­ja magáról: „én vagyok a leg­öregebb ember ebben a gyár­ban” ... Ezt azonban nem szó • szerint kell érteni. Az igaz, hogy a legrégebben, 1922 óta megszakítás, vándorlás és visz- szatérés nélkül ő dolgozik az üzemben. Negyven éve egy helyen, ugyanazt a munkát végzi, karcolja, pattintja a tö­rékeny táblákat. Ma, amikor a divatos szakmák utáni szalad­gálás, az egy-két forintos bér­emelésért munkahelyváltozta- tás, ide-oda vándorlás több mint divat, társadalmi jelen­ség — érdekes lehet egy olyan ember, mint amilyen Jászfal­vi Walter üvegvágó. Üvegesek közül eddig csak „ablakosokat” ismertem. Be­jöttek a házunk udvarába, há­tukon a fatokban csillogtak az üvegtáblák, abban volt a szer­szám, a gitt, a kis bádogleme­zek, a colistok meg a nadrág­zsebben. Bejöttek, felnéztek az emeleti ablakokra-ajtókra és kiabálták: — Üveges ... üveges! Itt az üveges! O Többnyire alacsony tertne­,• tű, vékonyka kis emberek voltak az ablakosok. Jászfalvi Walter nem ilyen. A legfeltű­nőbb rajta erős, nagyon izmos karja, az égszínkék szeme és a fekete, bozontos szemöldö­ke. Üveges volt az apja, nagy­apja. ö 1910-ben született Né­metországban, Leobschmütz- ben (ma az NDK-ban van a szülővárosa), ott dolgozott az apja az üveggyárban, onnan került Magyarországra, Salgó­tarján közelébe, a pálfalvi síküveggyárhoz — kemencét építeni. Azok voltak a fazekas­kemencék. A munkások hen­gert formáltak az üvegből, fújták, dagasztották, a hengert kétfelé vágták, kemencébe tet­ték és amikor megolvadt — favasalóval kisimították. Jó üveg volt? Jó. Csak a faze­kaskemencék (egy-egy kemen­cében nyolc—tíz fazék volt), nem bírták az iramot, nem termeltek annyit amennyi a fokozódó igények mellett elég lett volna. Egy műszakban, egy fazekaskemence mellett 360 tábla készült el nehéz munkával. A mostani, 1929 óta működő kemencék 14—16 ezer négyzetméter üveget ad­nak. — Tizenkét éves voltam, amikor először bejöttem a gyárba — mondja Jászfalvi. — Korán kezdtem a munkát, ki­lenc múltam, amikor meghalt az apám, a család hattagú volt, hárman voltunk testvé­rek. Korán kezdtem, de nem mindjárt a vágással. Eleinte fújtam a hengereket, végigjár­tam a szamárlétrát, ahogy ré­gen a hivatalokban mondták a felfelé haladást. Segítettem az idősebb, meg tapasztaltabb segédeknek, úgy lettem első, második, harmadik merínge- tő __ Üveget 1929-ben kezd­t em vágni, akkor már működ­tek a nagykemencék. A nagykemencékben 1400 Celsius fokon olvad az üveg, narancssárga a színe, később, amikor már kihúzták, letör­ték, olyan kék, mint az ég. — Az olasz üveg sárga, a miénk szép kék. Q Mi kötötte évtizedekig egyetlen szakmához, gyár­hoz, munkaasztalhoz, szer­számhoz, beidegzetten egyfor­ma mozdulatokhoz, az olyan kemény és felhasználásáig’ hi­deg fényű anyaghoz, mint ami­lyen az üveg? Keményen fo­galmaz, nem szép mondatok­kal, „divatszöveggel”, frázisok­kal. Élesen vág a mondat, kar­colt üvegként pattan a gondo­lat: — A szegénység, semmi más. Meg a nagy család. Később rájöttem, nem azért tanultam meg egy szakma minden csín- ját-bínját, hogy elhagyjam. — Nem unalmas muiika üveget vágni, negyven évig ugyanazt csinálni ? — Minden -tábla más, előt­tem nincs két egyforma üveg. Naponta 800 méter hosszan karcolja a maga készítette szerszámmal a kék táblákat. Ketten dolgoznak a filccel bo rított nagy asztalnál, az üveg • vágó és segítője, a lerakó. A lerakó fiatal nő, gyors- és gén- író szeretne lenni. Jászfai vi Walter azt látja maga körű’, hogy a fiatalok „szöknek” a Zagyva II. Vágóból. „Leszól­nék az új edzőüzembe, ott könnyebb a munka, egészen kis darabokat kell vágni.” Negyven év alatt egyetlen egyszer volt balesete. Amikor a tábla felső széle lepattant és a levált darab, mint a bo­rotva belevágódott a kezébe. Senki sem akarta elhinni, hogy megsérült. Sohasem félt az üvegtől. Az egy milliméter vastagságúról tudja, fotóleme­zek készülnek belőle. A hét­milliméteresek a hajógyárba meg a bőrgyárba kerülnek. Sok üveg kell, rengeteg. — Régen kisebbek voltak az ablakok is. Ma mindenhova kérik az üveget, az épülete­ken kevesebb a fal, mint az üveg. Az embernek először a lába fárad el, sokat járunk az asztal körül. Akinek rövid a karja nem éri el az egy méter húsz centis magasságot — fel­mászik az asztalra. Naponta húsz tonna anyagot mozga­tunk meg ketten, kétszer is. Jó szem, erős fizikum kell az üvegvágáshoz. Nem szabad félni, ez a legfontosabb. Mega jó szerszám. A diamant sze­met fém ágyba foglaljuk, iga­zítjuk, próbálgatjuk addig, amíg tisztán vág. A Zagyvapálfalván szép kis háza van Jászfalvi Wal- ternek. A ház és a négyszáz négyszögöles gyümölcsös a pá­lya mellett áll. Márciusban nyugdíjba megy a „legöre­gebb” üvegvágó, elteszi a fém­be foglalt diamant szem1*. Negyven évig mindig lefelé nézett az égszínkék táblákra, amelyekből annyit kiszabott, hogy talán az eget is beborít­hatná velük. Pataki László A vízzel nem lehet jét&zahi A szelíd arcú folyó, a tükör­sima tó gonosz is tud lenni. Ezért a vízzel nem lehet ját­szani. Kiváltképp akkor nem, ha lassú ballagását, csendes áramlását tajtékzó vihar vált­ja fel. A legjobb úszó is te­hetetlen a láthatatlan örvény­nyel és hirtelen keletkezett viharral szemben. Tavaly 54-en fulladtak a Du­nába, a Tiszába, a Rábába és a Balatonba. Mint a dunai vízrendészeti kapitányság vezetője elmond­ta: a legtöbb gondot és a legnagyobb veszélyt a csóna- kázók szabálysértései okozzák. Az egyik ilyen notórius „du­nai bűn” a túlterhelés, ami­kor a csónakázók két—három- személyes többlettel merész­kednek a vízre. Nem szüksé­ges különösebben bizonygat­ni a nagyfokú és tudatos fel- lelőtlenséget, melynek aztán (elegendő egy erősebb széllö­kés, hirtelen mozdulat), köny­köGp'D - 1969. június 22., vasárnap Vöröskaíüiiáli találkozója Balassagyarmaton Tegnap délelőtt a Balassa­gyarmati városi Tanács nagy­termében az 1919-es Műszaki Hadjáratokon résztvett vörös­katonák találkozójára került sor, amelyen megjelent Lom­bos Márton, a Balassagyarmati városi Tanács elnöke, ,és Kop- lányi István munkásőrpa- rancsnok. Az ünnepi beszédet Menczel Boldizsár, őrnagy tar­totta. Felelevenítette a had­járat emlékeit és elmondta, hogy a veteránok példájából a ma katonáinak is van ta- nulnivalójuk. A vöröskatonák búcsúzóul emlékkönyvet és mozgalmi dalokat tartalmazó hanglemezt kaptak ajándék­ba. nyen végzetes következményei lehetnek. Legalább ilyen, ha nem veszélyesebb, a hajók, az uszályok vakmerő megkö­zelítése, sőt az is többször megtörtént, hogy a csónakot az uszály után kötötték.., Elterjedt egy téves vélemény, amely szerint csak a „kerekes” hajókat veszélyes követni vagy megközelíteni. Szó sincs róla: minden nagy vízi jármű­vet kerülni kell, mert az erős hullámzás pillanatok alatt felborítja a csónakot. Életbe vágóan fontos tudni­való az is, hogy a záró- és terelőgátak környékén — s ilyen a Dunán szép számmal van — , mindig nagy a ve­szély, mert örvényes, forgós, vagy limános a víz. Az alkohollal, sajnos a vi­zen is számolni kell, ugyanis sokan tartják bocsánatos bűn­nek — mielőtt vízre szállnak, úszni indulnak — a néhány korsó sör vagy éppen a né­hány féldeci elfogyasztását. Mind több ittas embert lep­lez le a vízen az alkohol- szonda, amelyet a vízi rendőr­ség is magával hord. Mit kell még tudniok azok­nak, akik a folyókban akar­nak fürdeni? 1964 nyaráig a rendőrség csak a kijelölt területeken engedélyezte a fürdést, azó­ta viszont — a főváros terü­lete és néhány tiltott hely kivételével — mindenütt, vé­gig a Dunán. Ez a Tiszára, a Rábára és más folyókra, ta­vakra is érvényes. De magá­tól értetődően kötelező az életvédelmi előírások megtar­tása. Vagyis: tilos a fürdés ott, ahol hajók közlekednek, valamint a hidak, a pillérek, a zárógátak környékén, sjrol a vízmozgás nem természetes. A rendőrség tapasztalatai sze­rint nem is a partmenti für- dőzőkkel van probléma, ha­nem azokkal a 16—25 év kö­zötti fiatalokkal, akik virtus­ból éppen a tiltott helyeke : keresik — és sajnos meg is találják — a veszélyt. Ezért legújabban azzal egészítették ki a tilalmi előírásokat, hogy a folyók — elsősorban á Du ­na — átúszása, bárhol is, ti­los! A Balatonon lényegében hasonló veszélyek leselked­nek a csónakázókra, mint a folyókon. De itt a vihar kü­lön veszedelmet jelent. Em­lékezzünk csak: éppen egy éve, egy forró júniusi csütör­tökön a vihar 65—70 kilomé­teres széllökésekkel tört a Ba­latonra. Az önfeláldozó mentési mun­kák ellenére négy ember mé­gis áldozatul esett a balatoni viharnak. A rendőrség már jóval a fürdési és üdülési idény meg­kezdése előtt gondoskodott arról, hogy az általános és középiskolákban a gyerekek megismerjék a legfontosabb vízrendészeti előírásokat. De nemcsak nekik, hanem a fel­nőtteknek is meg kell tanul­niuk, hogy a víz nem csupán jóbarát, hanem könyörtelen ellenség is lehet. K. E,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents