Nógrád, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-04 / 100. szám

Á salgótar jáni szénmedence a Tanácsköztársaság idején Az ellenforradalmi Horthy- korszak úgy tüntette fel, mintha az 1919-es első ma­gyar munkáshatalom idősza­kában, az ' üzemekben elural­kodott volna az anarchia. A proletárforradalom szörnyű pusztításáról beszéltek. Ez nem felel meg a valóságnak. Az ország gazdasági élete, a pénz stabilitása már a Ta­nácsköztársaság kikiáltásának idejére válságos helyzetbe került. A gazdasági élet rom­lása. a termelés csökkenése különösen érezhető volt a szénbányászat területén. A szénbányászat országos ter­melése az 1913-as 10,27 mil­iői tonnáról 1917-re 8,71 mil­lió tonnára csökkent. A nem­zetgazdaság 1918 végén már csak évi alig 7 millió tonná­ra számíthatott. A hadiüze­mek szükségletét lbl8 -ban csupán 54 százalékban sike­rült kielégíteni. A szénpiac szempontjából akkor igen fontos salgótarjáni szénme­dencében is jelentős volt a termelés visszaesése. Az intervenciós támadások következményeként kialakult országhatárok megnövelték a salgótarjáni szénbányák je­lentőségét, gazdasági vonat­kozásban és a Tanácsköztár­saság védelmében is. E fontos szénmedence vé­delmének és a termelés nö­velésének jegyében tartották meg Salgótarjánban az első szabad május elsejét, amelyen Hevesi Gyula termelési nép­biztos felhívással fordult a dolgozókhoz Salgótarján meg - védése, a termelés további biztosítása érdekében. A szénmedence védelmére szervezett önkéntes bányász­zászlóaljak, a többi magyar egységekkel együtt Salgótar­jántól északra ellentámadást indítottak és a második cseh dandárt eredeti állásaiba ve­tették vissza. A külső intervenció táma­dásával egyidőben aktivizá­lódtak a szénbányászat veze­tésében megmaradt gazdasá­gi és műszaki ellenforradal­mi elemek. Káros tevékeny­ségükhöz segítséget kaptak Payer Károlytól is, aki akkor az országos szénbányászati szakosztály vezetője volt. A külső intervenció és a belső árulás sem tudta azonban megakadályozni az aknaüze- mék folyamatos üzemelését. A legválságosabb májusi hónapban is 50 000 tonna fe­lett volt a Salgótarjáni Kő­szénbánya Rt. üzemeiben a termelés. Ez csaknem kéthar­mada az 1918. évi havi átla*. termelésnek. A januári o2aü £ős létszám május hónapban is megmaradt. Az interven­ciós csapatok támadásának visszaverése után a bányá­szokat azonnal visszavezé­nyelték a termelésbe. Az in­tervenciót követően június— július hónapban a termelés jelentősen emelkedett. A tanacskormany a lehető­ségeknek megfelelően intéz­kedéseket tett a bányászok helyzetének megjavítása ér­dekében. A Tanácsköztársa­ság volt az a hatalom, amely tudatos bérpolitikával első ízben igyekezett a bányászok nak is olyan megélhetést nyújtani, amely emberhez méltó életet biztosít számuk­ra. A nyolcórás műszakban a vájárkeresetek, az 1918. évinek csaknem kétszeresére emelkedtek és csak a Tanács- köztársaság fegyveres leveré­se után zuhantak vissza a háborús színvonal alá. A kialakult súlyos belső körülmények, a kedvezőtlen nemzetközi helyzet következ­ményeként egyre kevesebb erő és idő maradt ahhoz, hogy a salgótarjáni szénmedence termelésének teljes irányítá­sát ténylegesen a bányász- ság vegye a kezébe. Az akkor itt működő két bányaigazga­tóság élén megmaradt régi gazdasági és műszaki vezetők fő feladatuknak tartották a tőke érdekeinek védelmezését, „átmentését”. Hogy ez mennyire így volt, ezt bizonyítja a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. 1919. no­vember 18-i igazgatósági ülés jegyzőkönyve is, amelyben ezt olvashatjuk: „A termelés az Sv első kilenc hónapjában 507 967 tonna volt. A tonnán­kénti termelési költség 122,— korona 40 fillér. Az eladási ár 152,— korona 70 fillér A bruttó nyereség 15 290 161 korona és 70 fillér.” Az első magyar proletár- hatalom idején a nógrádi szénbányászok fegyverrel es csákánnyal álltak ki annak megvédésére. Nem rajtuk múlott, hogy harcuk elbu­kott és munkájuk gyümöl csét a tőkések kaparintották meg. Toronyi László Májusi moziélet Gazdag és változatos műsort ígér a májusi moziélet a megyében. A műsorrenden magyar, szovjet, amerikai, fran­cia, olasz és román produkciókkal találkozhatunk. Bemutatásra kerül többek között Az örökös című új, magyar film, amelynek írója Bános Tibor, rendezője pe­dig Palásti György. A másik műsoron szereplő magyar film a Vészi Endre filmnovellájából készült Tiltott terület, mely a bűnügyi filmdrámák kategóriájába sorolható. Két csenge­tés a címe annak a szovjet filmnek, mely egy iskola életé­nek néhány napjáról ad keresztmetszetei. Szovjet—angol kö­zös vállalkozás az Ungern báró végső tévedése. A színes, ma­gyarul beszélő, szélesvásznú alkotás arról szól, mit jelent Ungern bárónak a buddhista vallás? A francia filmesek ugyancsak két produkcióval jelent­keznek a megye májusi moziműsorán. Bemutatásra kerül a Vigyázat, hekus! című színes, szélesvásznú filmjük, valamint ,4. legszebb hónap című szerelmi történetük. Az olasz film­gyártás új termését ugyancsak ‘két mű képviseli. Láthatjuk a Belfegor a pokolból című színes produkciót, és a Minden dalom a tiéd című zenés művet, amely AT Bano táncdaléne- kest mutatja be Lorena, a nemrég elhúnyt amerikai színész alakjában. Érdeklődésre számíthat a Hallgatag ember című színes, szélesvásznú amerikai film is. A vadnyugati történet azoknak kedvez, akik szeretik az élet-halál harcokkal fűsze­rezett izgalmakat. A Jel a glóbuszon című román filmtörté­net egy érzékeny lelkű fiatalember útkereséséről, kríziseiről szól. Szintén román alkotás A betyárok bosszúja című ka­landfilm, mely a Betyárok és Szüzek elrablása című. koráb­bi produkciójuk újabb kalandokkal teli folytatása. Érdekes­sége a hónap moziműsorának a Carmen svájci filmfeldolgo­zása. A világhírű opera világhírű énekesekkel kerül közön­ség elé. CZINKE FERENC KIÁLLÍTÁSA A MŰCSARNOKBAN DUDASZÓ ÉLŐI 1 A Műcsarnok kamaratermé­ben (Budapest, Hősök tere) május 17-én nyílik meg Czin- ke Ferenc Munkácsy-díjas fes­tő- és grafikusművész egyéni tárlata. A kiállítást Garamvöl- gyi József, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága kulturális osz­tályának munkatársa nyitja meg, az anyag Kovács Béla művészettörténész rendezésé­ben kerül a közönség elé. Ez alkalommal a Műcsar­nokban megszólalnak a nógrá­di népi hangszerek is, népi hangszeres művészek szólal­tatják meg őket. A pásztorélet­tel kapcsolatban Nógrádiján elterjedt hangszerek: a furu- lyá, a duda hangja felröppen majd aZ ünnepi hangulatban. Arra gondolok, hogy a pászto­rok legjellegzetesebb hangsze­re ,a duda, nemcsak a pászto­rok zenei igényeit elégítette ki. Nógrádban pár évtizeddel ez­előtt a zsellérek és uradalmi cselédek lakodalmain, mulat­ságain is dudás fújta a nótát. S lám, ez a népi hangszer Czinke Ferenc ünnepén is megszólal, emlékeztetve — egyében kívül — az ősi pász­tordinasztiákra, amelyek meg­szűntek, de művészetük fenn­maradt, s áttételeken át, élni kíván — él — a jövőben is. — Igen, magam is a máért, és a jövőért nyúlok vissza a múltba, a népi hagyományo­kig — mondja Czinke Ferenc. — Nem azért, mintha korunk bonyolultan jelentkező örömei és félelmei nem késztetnének válaszadásra. A kor kérdéseire mindenkinek így, vagy úgy válaszolnia kell. A művésznek különösen. Nem mindegy azon­ban, hogy mennyire kíván ko­moly lenni ez a válasz, s az sem, hogy hol hangzik el. Ne­kem éppen a válaszadáshoz van szükségem, az úgyneve­zett népies hangvételre. Pon­tosabban, arra a tiszta forrás­ra, a nép művészetére, amely­ből merítek. Bartók, Ko­dály, és más művészeti ágak nagyjai is bebizonyították, hogy nekünk is vannak, mint minden népnek, karakterbeli, nemzeti, sajátosan magyar ha­gyományaink, van egyéni, csak ránk jellemző világunk. S ezt az atomkor küszöbén sem szükséges eldobnunk. S ha va­lóban nem mindegy, hol hang­zik el, a világ mely térségében röppen fel egy művész vála­sza, reagálása a korkérdések­re, akkor ezt nekünk is tudo­másul kell vennünk, akik Európának ebben a kis részé­ben, de igencsak mozgalmas szögletében élnük, Magyaror­szágon. Én azt hiszem, s ezt már többször elmondtam, Czinke Ferenc: Bőrdudás A IV. Országos Amatőr Könnyűzenei Feszti­válon réiztvett együttesek már hazautaztak. Városunk­ban, de országszerte is még sok szó esik Salgótarjánról, a fesztiválról. Mert kik em­legetik leginkább Palócor­szág fővárosát? Azok, akik­nek valamilyen élményük kötődik a városhoz, akik a naponta ismétlődő próbák során olyan eredményt értek el, hogy eljöhettek hozzánk. Salgótarján rangot jelentett ebben az évben az amatőr könnyűzenészek számára. Nyugodtan mondhatjuk, hogy azt a zenekart, amely április végén meghívást nyert a fesztiválra, azt szűkebb ott­honában különösen megbe­csülték. Ez a megbecsülés egyben komoly értékmérő is volt. Salgótarján — össze­tettségében — először produ­kált országos színvonalú fesztivált. De ez nemcsak a rendezőknek és a szerve­zőknek köszönhető. A rangot a résztvevők adják. Produk­ciójukkal, hozzáállásukkal, emberi magatartásukkal. És a Salgótarjánba érkezett 313 amatőr zenész maradék­talanul teljesítette a hozzá­juk fűzött igényeket. A fesztivál nemcsak a ti­zenéveseknek adott, otthont. Végighallgatva a zsűrizése­ket és a hangversenyeket, meglepő volt a húszon- és harmincévesek aktív és érett játéka. Mert itt már nem­csak hobbyról van szó! Az önmagában még ugyancsak Visszhang kevés, lia egy fiatal gitárt kap a kezébe és elkezd ze- nélgetni. De hallva a néha komolyzenei alapossággal el­készített saját számokat és feldolgozásokat, arra kell gondolni, hogy ezek az em­berek, legyen az esztergá­lyos, tanuló vagy orvos, na­pi munkájuk mellett csinál­ták és csinálják a zenélést. Ez is közrejátszik abban, hogy minden zenekar körül egy igen tekintélyes tábor ala­kul ki. Így nemcsak a zenei berkekben, hanem a „pártoló tagság”, a barátok körében is gyakori beszédtéma volt és lesz Salgótarján. A zene közvetlen élményt ad. Elbeszéli a játszó gondo­latait a hallgatónak. Érzése­ket, érzelmeket fejez ki. Egy-egy fesztivál — legyen bármilyen jellegű — ponto­san ezekre az ismérvekre hívja föl a figyelmet. A vé­leményalkotásra, a tovább­lépésre, a tanulásra. Mert az ország valamennyi megyé­jéből ideérkezett zenekarok és szólisták csakis így tud­ták meghatározni saját ér­téküket. Salgótarjánban sze­reztek tudomást egymásról és állítottak ki bizonyít­ványt. Salgótarján immár har­madszor látta vendégül az ország amatőr zenészeit. A zenekarok elhozták hangsze­reiket, bemutatták számai­kat. A zsűri meghozta a dön­tést. Most már csak az a kérdés, mit tett Salgótarján a fesztivál sikeréért? Feszti­válvárosnak nevezhetjük-e Salgótarjánt? Első hallásra talán me­résznek tűnik az elnevezés. De az a hatalmas lendület, amellyel a város megválto­zott, ez az új arculat már korábban is igényelte egy vagy több országos rendez­vény idetelepítését. Az új házak, a régi és új lakók, a megváltozott körülmények hatására új, modern kultú­rát igényelnek. Határozottan állíthatjuk, hogy kulturális szakembereink minden tőlük telhetőt megtesznek az igé­nyek kielégítésére. Ezt szol­gálta a IV. Országos Amatőr Könnyűzenei Fesztivál . is. Problémák azonban mindig adódnak. Egy-egy kényes kérdés vagy több fáradtsá­got igénylő munka még nem jelenti azt, hogy lemondjunk egy országos fesztivál rende­zésének jogáról. Rá kell jön­nünk arra, hogy a város még számtalan lehetőséget rejt magában, amit eddig nem aknáztunk ki. A fesztivál ideje alatt nemcsak a fesztivál volt ér­dekes az ideérkezőknek, ha­nem maga a város: Salgótar. ján is. A résztvevők maguk­kal vitték Salgótarján han­gulatát, levegőjét. Megtekin­tették az V. északmagyaror­szági területi képzőművésze­ti kiállítást. Külön szeren­csés volt, hogy megismer­kedhettek az északi ország­rész képzőművészetével. A fesztivál már hagyo­mány Salgótarjánban. Szük­ségünk van rá. A termelő­munkában, a városépítésben elért eredmények mellett a kulturális rendezvények is tovább öregbítik a város hír­nevét. Propagandát jelent számára. Salgótarján feszti­válvárossá válhat. A részt­vevők, a környzezet, a város azzá teheti. Okosan kell bán­ni a meglevő energiákkal, hogy a visszhang továbbra is kedvező és kellemes le­gyen. Hogy minél többen gondoljanak tússzá az itt el­töltött naplókra és továbbra is sikeres fesztiválokat pro­dukáljon a város. Molnár Zsolt európaiságunk nem a francia, vagy az egyéb divatokhoz való kapcsolódásunkban van, ha­nem éppen abban a forma­kincsben, amit az európai kincshez hozzá tudunk tenni, de ami csak ránk jellemző. A Műcsarnok kamaratermé­ben Czinke Ferenc mindenek­előtt rézkarcokkal, zománcké­pekkel mutatkozik be, a széle­sebb magyar közönségnek. A három hétig nyitva tartó tár­lat két év terméséből ad válo­gatást, többi között a művész egy Bartók-sorozatát is bemu­tatja (Este a fonóban, Med­vetánc, Allegro barbaro). Fe­gyelmezetten egyszerű forma­nyelvvel készült ez a sorozat, Bartók művészete, az elvonat­koztatott zene, amelyben visz- szacsengenek a népi dallamok, meg is követeli ezt a hangvé­telt a képzőművészetben, is. A XX. századi magyar forma­nyelv, amely népi gyökerekből táplálkozik (Bartók, Kodály, Illyés Gyula, Nagy László) be­bizonyította, hogy még min­dig van történelmi funkciója. Természetesen nem erőszakolt népi voltával, hanem azzal, hogy létezésével bizonyítja: ebben az etnikumban, népi al­kotói egységben élünk, erő­szakolts ág nélkül nem is tu­dunk másban gondolkozni, te­hát ennek a ma kérdéseire adott válaszainkban is tükrö­ződnie kell. Hiszen, ha jól megnézzük, még az absztrakt alkotásainkban is ott lehet a régi nyerges kápa íve. A Bartók-sorozat egyébként világkörüli útra is megy. In­donézia és Budapest után a nyár folyamán Lengyelország­ban megrendezendő Zene a képzőművészetben című kiál­lításon lesz látható. (E tárlatra megyénkből Lóránt Jánds is küld képeket.) A budapesti ki­állításon bemutatandó zo­máncképekről tudni kell, hogy Czinke Ferenc a helyi zo­máncgyárban készíti őket. — A zománc anyagszerűsé­gének és a grafika vonaltörvé­nyeinek összehangolására tö­rekszem e munkámban. A Műcsarnokban egyéb zománc­képeimen kívül, a Mindenki­hez. mindenkihez című zo­mánckompozíciómat is bemu­tatom, amelyet Salgótarjánban is láthatott a közönség, az idei észak-magyarországi te­rületi tárlaton. Ügy vélem, amikor a Tanácsköztársaság félévszázados jubileumát ün­nepeljük, s én éppen, ebben az ünnepi évben rendezhetek önálló kiállítást, ez a kompo­zícióm a dicső napok előtti tisztelgésem, és tiszteletem ki­fejezője is. Természetesen, el­sősorban grafikus vagyok, ezért grafikai lapjaim, famet­szeteim is jelentős helyet kap­nak e tárlaton. Szeretem ezt a műfajt, amely igazán gyors reagálásban felelhet a ma em­berének életérzéseire, így ter­mészetemnek is legjobban megfelel. Czinke Ferenc hosszabb idő óta készült e bemutatkozó, önálló kiállításra. Természete­sen ez a tárlat sem zár le. vagy összegez alkotói periódu­sokat, bár figyelemreméltó ke­resztmetszetet nyújt róluk. Ab­ból is ízelítőt ad, hogy a va­lóság összetettségében, ellen­téteiben való feltárásáért mi­lyen harcot, szívós küzdelmet kell vívnia a művésznek. A Nógrád megyében élők kü­lönösen örülnek ennek a bu­dapesti tárlatnak. Méltán ér­zik, róluk szeretne újabb hírt adni az országnak a képzőmű­vészet nyelveli. Tótn Elemér A népszámlálás jegyében Megyeszerte tart a népszámlálás előkészítése. A mun­kaiatok a Központi Statisztikai Hivatal Nógrád. megyei Igaz­gatóságán a legfontosabb szakaszhoz érkeztek. Május és jú­nius hónapban a községekben, városokban el kell végezni a utca- és házszámjegyzékek, a kül- és belterületi térkép.: . felülvizsgálását, módosítását. Mintegy ötven település koa pond anyagát képező kül- és belterület térképeit már meg­küldték a tanácsoknak kiegészítésre, hogy azokra az 1905 óta bekövetkezett változásokat rávezethessék. A többi köz­ségekben is készülnek a felmérések, a népszámláláshoz nél­külözhetetlen anyagok. Minden járásban népszámlálás-fele­lősök tartják kézben a sokrétű munka szálait. Salgótarján­ban olyan nagy változások mentek végbe az utóbbi évek­ben, hogy egy teljes brigád foglalkozik a kiegészítő adatok feldolgozásával. Az ezzel kapcsolatos teendőket még ebben a hónapban mindenhol elvégzik. : ! NÓGRÁD — 1969. május 4., vasárnap \

Next

/
Thumbnails
Contents