Nógrád, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-25 / 118. szám

FEJEK — Kovács Gyula felvétele

Papír, sőt pappír

Nemrégiben módomban volt az Élet és tudomány című folyóirat Nyelv és Élet rovatában írni egy olyan szóról, amit akkor gyilkos szónak neveztem. Ez a szfi ugyanis legtöbbször teljesen fölöslegesen, számos más, jobb, rendszerint kifejezőbb szót szorít ki és ezzel sorvasztja, szegényiti nyelvünket.

Akkor a „biztosít" szót bélyegeztem ilyennek, és vagy tizenöt másik olyan kifejezést soroltam fel, amit ez a gyilkos szó valósággal megöl.

Sajnos, a „biztosít” nem áll egyedül azoknak szótárában, akik fölöslegesnek tartják a

gondolkodás luxusát és hajlamosak arra, hogy mondataikat a legkönnyebb, legkényelmesebb megoldás irányába kormányozzák.

Ugyanilyen gyilkos fenevad a papír, sőt sokak igen helytelen kiejtésében a pappír szó is. Ez a kiejtési mód különben méltán helyet foglalhatna Kosztolányi: Erős várunk a nyelv című kötetének 59. oldalán, a Szegény szavak alcím alatt is, ahol nyélvünknek nagy mestere ezeket a szókat szánja: Rókusz (Rókus helyett), kliniken (klinikán helyett), köppeny (köpeny helyett), porcellán (porcelán hesokkal... Gyűjtögetünk. temetünk, ruhát cserélünk, magyarázkodunk és pocakot eresztünk... Kedves szót, mosolyt ritkán kapsz- Te sem ragyogsz senkire. Egy doboz Symphonia? Négy ötven.

Éva, voltál már Capriban? Velencében, a tenger valószínűt lenül kék, annál is szebb, amit a képeslapok mutatnak. Hidd el, kevéssel beérnénk. Megfigyelted már vasárnap, ha nem kell felkelni, sokszor már hajnalban felébred az ember? Horgászni mennénk. A halászlével te kotyvasztanád egy nagy konzerves dobozban aa ócska sátor előtt. Rongyokkal beérnénk, a víz. a levegő meg ingyen van, mindenkié, a miénk is. Nem gyűlölőm a kényelmet. a technikát. De túlságosan sokba kerül nekünk a civilizáció.

A tárgyak, dolgok agyonnyom- nak bennünket.

Biztosan tudom, te megérted ezt. Nekem nincsen semmim csak a guzsbakötlietetten, megfoghatatlan, a kincset érő képzelet. Ezt neked adom. Téged még nem vakíthatott el a bárpult csillogása, a repülőgép ezüstös szárnya, a kettős rekamié langyos nyugalma, a hűtőszekrény zümmögése. Nem tompíthattak el a „Hogyan neveljünk könnyen é? gyorsan gyereket?" puffo- gé frázisai, a betonfalak, az áttetsző ablakok. A léggömböt még biztosan nem kevered össze a léghajóval, a sza.- vpknt azzal, amit kifejeznek...

A hetedik konyak. Egyszerre nagyon jóaan leszek. Még tíz pere van a zárásig.

— A hátsó kijáratnál várj meg — súgj« Éva. Ne igyál többet. .

H

úznám le magam mellé de nem lehet. A vendégek szedelőzködnek. Sva az egyik asztaltól a másikhoz megy. Az a férfi újra megállítja. Széles mosollyal magyaráz valamit. Rokonszenves figura. Nekem nem tetszik. Féltékeny lennék? Fekete, sörte haját könnyedén hátrasimttja. Most Éva mond valamit. Felém néz. A sörte hajú bólint. Újra magyaráz. Még pár szót váltanak. Fölálluk. Éva már nem néz rám. Minden figyelmét leköti a számolás. Mit akarhatott tőle ez az alak? Tulajdonképpen 'mindegy. Éva úgyis csak az enyém.

Ácsorgók a hátsó kijáratnál. Eltelik tíz perc. Soha sem szerettem várakozni, de as üres percek most megtelnek vele. Milyen lesz, ha leveti a munkahelyi uniformist? Mit mond majd először? S én mit mondok neki. Hogyan nyúlunk majd önkéntelenül, az összeszokottság biztonságával egymás kezéért? A« órámra pillantok. Hihetetlen. Fél óra röppent el a zárás óta. Mi történt Évával? Az ablakok mögött kialszanak a fények. Most már jönni fog. De nem jön. Hiába várom. Elvesztem u talajt a lábam alól,/mint akit álmából durván felriasztanak, nem tudom, hol vagyok, felébredtem-e már, vagy még mindig álmodom.

Lassan, tétován elindulok hazafelé, Távolabb egy gömbakác árnyékában, a hirdető- oszlop mellett még megállók. Tapogatom a homlokomat.

Rágyújtok. Fölnézek a derült, csillagos égre, aztán le, le, a toronyházak fényeire, a ne a rirekl á mok ra, a higanygőzlámpákra, a Velence-bár

szunnyadó épületére. Már tovább mennék, amikor Éva váratlanul kilép a személyzeti bejárón.

C

sodálatos látvány az éjszaka homályában. Karcsú testén kis piros ruha, az arca. karja világít. Már rohannék feléje. Kettőt lépek. Egy Opel kanyarodik a Járda mellé. Kitárul a kocsi ajtaja. Éva körülnéz. Megrántja a vállát. Nem száll be. Az Opel nekilódul. Éva dacosan közeledik felém. Sem. szólni, sem lénni nem tudok. Csak bámulok, bámulok a kocsi után.,.

lyett), gramafon (gramofon helyett), de ha eszébe jut, bizonyára ide sorolja az inek- ciót és a pappírt is. Egyébként azzal folytatja, hogy szereti az ilyen beszédet, mert egyetlen mondata jobban jellemzi a beszélőt, mint egy rossz regényfejezet.

Amit a papírról eddig mondtam, csak kiejtésbeli különbség, de ez a szó is gyilkos.

Nyilván az elburjánzott bürokrácia okozza, hogy oíyan sokféle igazolásra van szükség napjainkban, amelyeket a nyelvi restek nemes egyszerűséggel papírnak neveznek- Az ilyenek valamiről nem igazolást szereznek, hanem büszkén kivágják: papírom van róla.

Mások mindenféle elképzelhető iratot egyszerűen papírnak neveznek. így papír náluk a szerződés, az elismervény, a bizonyítvány, a nyugta, a számla, az okmány, a hivatali végzés, az engedély, a határozat, az értesítés, az idézés, a körlevél, a keresztlevél, a halotti bizonyítvány, sőt hallottam olyant is, aki a végrendeletre is azt mondta: „Halála előtt papírt csinált a hagyatékáról".

Hogy egy kis humort is vigyünk e komoly sorok közé, a divat napjainkban oda bonyolította a dolgokat, hogy ha egy nő ruhát akar venni, már arra is nyugodtan mondhatja: megyek papírt venni, mert Budapesten a kirakatokban már tavaly nyáron láthatók voltak a papírruhák, sőt a közelmúlt napokban olvastam, hogy papírruhát és papírból készült paplant még exportálunk is.

De félre a tréfával. Az imént több mint tíz olyan magyar szót soroltam fel (valószínűleg jóval többet is találnék, ha keresnék), amelyeket a papír szó lassan-lassan kiszorít — ha hagyjuk —, esetleg meg is semmisít — ha hagyjuk —, de soha egyiket sem fogja fölöslegessé tenni

(kussinszky)

Lakos György

Lőni vagy nem lőni

A HALLBAN, a tengelyen forgó fotelban izgalmat és figyelmet sugárzó arccal terpeszkedett Kaponya II. és Kondás Gergely, a Fakarusz két félelmetes csatára, öklüket az ovális asztalra nyújtották és szúrós tekintettel farkasszemet néztek.

— öt — szólalt meg akkor Kondás.

• — Kettő — vágta rá Kaponya II.

Kibontakozott a két tenyér. Kaponya semmit nem dugott, de Kondás kezében két pénzdarab lapult.

— Marha mázlid van — jegyezte meg Kondás és hanyagul egy papír tízforintost vetett oda Kaponya II. elé.

— Üj játék, új izgalom — szólt Kondás, a zömök, erőteljes fizikumú, alacsony hom- lokú balszélső.

Újból dugtak.

Észrevétlenül került mögéjük Suhajda, a szemfüles sportújságíró.

— Hát ez mi? — kérdezte.

A nyurga Kaponya II. felnyerített előbb.

— Snóbli — mondta azután — Mire használod te a szemed?

— Odabent?

— Tanácskozás — válaszolt most már Kondás.

— Itt vannak a Zöldmező Traktor SE vezetői is?

— Mit szaglászol — így Kaponya II. — Inkább gyere sAóbltzni.

Az újságíró közéjük ült. A zsebében apró dugópénz után kotrászott és szinte csak önmagának azt mondta.

— Mégis, mit csinálhatnak

azok ott bent?

SUHAJDÁT a beesett arcú, nyugtalan firkászt ezúttal sem hagyta cserben csodálatos szimata. Odabent ugyanis a legteljesebb titoktartás mellett, csupán a két szakosztályvezető és edző jelenlétében nagyon fontos, hivatalos tanácskozás folyt. A másnapi két bajnoki pont sorsáról kellett dönteni. Á Fakarusz edzője, az ország csaknem valamennyi városát és járási székhelyét megjárt Sebestyén Péter a vendégek Iránti nyájas előzékenységgel szólt oda Csimbinek, a kiöregedett híres kapusból szakosztályvezetővé avandzsált kis embernek:

— Csimbikém, hozzál italt a fiúknak!

A fiúk szinte elvesztek a mély bőrfotelben és egyedül ezernyi barázdájuk és göm- bölyded pocakjuk tette láthatóvá őket, öregecskék voltak már és szürketollúak, mint a verebek,

— Mit Isztok? — kérdezte Csimbi.

— Napcsit — szólt Csollá- nyl, a szakosztályvezető, ki állandóan és egyenletesen szuszogott, mint a helyben ácsorgó gőzmuzdony,

— Valamikor a skót vlszkit szeretted — emlékezett vissza az együtt töltött időkre Sebestyén, aki valamikor együtt rúgta a rongylabdát Csollá- nylval a vasi Hosszúpereszte- gen.

MOLNÁR ZSOL}:

Uéront vers

tfracfuc

Egy hosszúra nőtt kéz megmarkolta a tüz- tiszta kemény falak

halálfejes rendjét. Ellopott egy konok ó-nyékot: hófehér csönddel festette be.

Önarckép

Rakjátok o négyzetet

háromszögre

de felülre a kör kerüljön

fáagateU

fOliwa)

Ksresztrefeszítve vonít a csönd az éj állott sűrűjében.

— De most napcsit iszom — igyekezett tartani a három lépés távolságot Csollámyi,

— Te is napcsit? — fordult most már Szőke Sziszihez, az edzőhöz Csimbi n Fakarusz szakosztályvezetője.

— Jó lesz nekem is a Napóleon — mondta és még jobban belegömbölyödött a tágas fo-. telbe. Égnek álló, rövid hajával olyan volt most. mint a sündisgnó.

Csimbi kapusmozdulattal rántotta magához a Napóleonkonyakos üveget, kicsit reszkető kézzel .telitöltötte a kis kupicákat.

Beharapták az első pohórká- val és Csimbi újra töltött.

— Hogy éldegélsz, Sziszi- kém? — kérdezte azután, mintha csak emiatt jöttek volna össze — Hogy van a kedves feleséged? Nőnek-e a gyerekek?

— A fejemre nőnek — mod- ta Szőke, a Zöldmező Traktor SE edzője — A múlt nyáron nagyapa lettem.

— Fiú, vagy lány?

— Fiú. Olyan kiasz görbe lába van, hogy nagyszerű balszélső válhat belőle. A Csigának volt Ilyen lába, ha még emlékszel rá...

— Á, a Csiga! Hogyne emlékeznék. ..

Hosszú nagy csend ült a szobára. A nagy, zöld tárgyaló- asztalon néhány betévedt napsugár szivárványt játszott a félig teli vizeskancsón. A vitrinben a patinás serlegek, amelyek Fakarusz dicső múltjára emlékeztettek, szinte ásítottak az unalomtól.

Sebestyén észrevette, hogy a telefonkagyló lelóg a készülékről és hanyag mozdulattal visszaillesztette a villába.

— Jól csipkeded magad. Sziszikém — mondta azután nagyon unottan.

SZŐKE SZISZI rövid karjaival néhány gimnasztikái mozdulatot tett.

— Jó a csapat — mondta —

Kitűnő a kollektiv szellem.

— Gratulálunk — emelte meg poharát Csimbi és a gratulációval a Zöldmező Traktor SE előkelő harmadik helyezésére célzott — Mi most vagyunk feljövőben...

— Mi is gratulálunk — nyújtotta párnás kezét Csollá- nyi — A bajnökjelöltet két vállra fektetni, nem csekély harci tett. Pláne idegen pályán.'. .

■— Köszönöm — emelkedett meg helyén Sebestyén Péter — Pszichológiailag voltak hibák. Ha most győzünk ellenetek, kikerülünk a veszélyes zónából,

Csollányi idegesen fészkelődön, mint a fába szorult féreg.

— Egy ponttal is jól járnátok.

Szőke Sziszt ezért a megjegyzésért alaposan bokán rúgta a kerek asztal alatt.

— Majd a zöld gyepen eldől — mondta nugyképűén, Űjabb csend ült u szobáru, Csimbi töltött és koccintottak. Sebestyén Péter a csillárt nézte, amely sűrű pettyekkel ékeskedett a légypiszoktól.

— Egy pont benneteket is megmenthetne — mondta. — Versenyben maradnátok az első helyért. Erre nem gondoltál?

— A zöld gyepen majd eldől — ismételte önmagát Szőke Sziszt, de ez alkalommal Csollányi rúgta őt bokán észrevétlenül.

— Egy null-null mind a kettőnknek jól jönne — mondta Csollányi.

— Valóban — vágta rá Csimbi.

— Nulla-nulla — kacagott fel Sebestyén — A tévében így mondják.

Erre újból ittak

Nézzetek szemembe A fény alvadt véréi

és rakjátok egymásra csontjaimat isszák a boldogok,

A FESZÜLTSÉG teljesen . feloldódott. Az arcok kisimultak, a mozdulatok sokat veszítettek mesterkéltségükből,

— Csakhogy a közönség focit akar — állapította meg Csimbi

— A közönség azt akarja, hogy'ti ne essetek ki, mi meg ne essünk vissza. Egy null- nullnál mindenki elégedett lesz.

— Góll akarnak látni — erősködött Csimbi.

— De az rontja a gólarányt.

— Kettő-kettőnél mindenki

elégedett lenne és nem is rontja annyira a gólarányt

— És a bírói jelentés?

— Kemény, rámenős futballt kell játszani.

Erre — mint egy karmesteri Intésre — valamennyi ükből kibuggyant a kacagás. Hahó* táztuk, előre-hátra hajlongtak a bőrfotelben. Az utolsó bizonytalansági érzés is eltűnt belőlük.

— Jövő héten nehéz meccsünk lesz — mondta a csend beálltával Csimbi — Nem is árt egy kis kényelmesebb foci.

— És a közönség? — kacagott fel újólag a dagadt Sebestyén.

EZUTÁN MAR valóban

csak családi és baráti témák szerepeltek a napirenden. Csimbi kiszólt a titkárnőnek, hogy főzheti a feketét és hozhatja a szendvicseket.

— Kilenc — mondta nagyon ravaszul Kaponya II, minthogy egyetlen pénzdarabot sem dugott.

De Kondás nem dőlt be a cselnek.

— EK' — vágta rá és nyert, mert Suhajda, az újságíró se dugott pénzt.

Az újságíró idegesen dobta oda utolsó tízesét.

— Mit csinálnak ezek odabent?

— Mért nem mész be? —* vélte Kondás.

— A portás figyelmeztetett,

hogy értekezlet van.

— No, látod — szólt Kaponya II. — Legjobb lesz, ha újra dugsz.

Abban a pillanatban nyílott az ajtó és komoly arcot mímelve kilépett a tanácskozás négy résztvevője.

Az újságíró eléjük toppant és nyomban Sebestyén Péter mellének szögezte a kérdést:

— Mi a véleménye a holnapi mérkőzésről?

— Nehéz ellenfél ellen kell kilábolnunk a mélypontról, A hullámvölgynek vége és én bízom a fiúkban. Döntetlennél rosszabb eredményt nem várok.

Az újságíró most a másik edzőhöz. Szőke Sziszihez fordult.

—* És az ön véleménye?

— Nehezek a pályaviszo- nyok — nyilatkozott a Zöldmező Traktor SE edzője — Éppen emiatt tartottunk most rövid megbeszélést. A Fakarusz vezetőitől Ígéretet kaptunk, hogy a mélyedéseket fűrészporral szórják be. Amennyiben ez megtörténik, győzelmet remélek. Bár a Fakarusz feljövőben van és a labda kerek.

Az újságíró el viharzott, Kaponya II. pedig a kissé lema-v radozó Csimbihez lépdU.

— Csimbikém, mire készüljünk? A kapuralövést. vagy a mellélövést gyakoroljuk.

A szakosztályvezető tréfásan arconpofozgatta Csak annyit mondott.

— Nekünk nem a holnapi, hanem a jövő vasárnapi mérkőzés a fontos. Én a holnapi meccsre kettő-kettőt tippelek ..

A NYURGA KAPONYA II.

mosolygósán félrehúzta lapos száját.

— Siess! — mondta — Már várnak a haverjaid...

NOCRAD - 1969. május 25., vasárnap

9