Nógrád, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-25 / 118. szám

Műveltség és korszerűség Etikailag kifogásolj uk Észrevételeinkkel, kifogásainkkal, problé­mafelvetésünkkel azt az egészséges folyama­tot kívánjuk segíteni, amit az új mechaniz­mus bevezetése váltott ki vállalataink életé­ben Az igazán szép és figyelemre méltó eredmé­nyek többé-kevésbé jól tükrözik egy-egy vállalat vezetőinek és kollektívájának élet­revalóságát, ötletességét, leleményes,jegét, céltudatosságát. Csakhogy ezek a jó tulaj­donságok egy kifogásolható tervezés folytán néha fonákjára fordulnak. A tanácsi helyi- iparban az első negyedévben a nyereséget a tervhez viszonyítva 34,1 a bázishoz képest pedig 58 százalékkal teljesítették túl, holott erre az évre 25 százalékkal kevesebb nyere­séggel számoltak, mint az elmúlt esztendő­ben- Ugyanakkor csak 1,3 százalékos terme- lekenység-emelkedést irányoztak elő. Néz­zünk egy másik példát, A külkereskedelmi értékesítésnél 17 százalékkal állították ala­csonyabbra az 1968. évi mércét. Még szomo­rúbb a helyzet a javító-szolgáltató tevé­kenységnél­. fcgyérti tervek Akaratlanul is több kérdés ágaskodik ben­nünk. Mennyiben reálisak a vállalatok ez- évi tervei, mennyiben szolgálják a «.ói,••»•-<..- vák igazi érdekeit? Jobb munkára, újabb erőfeszítésekre ösztönöznek-e? Mitől léinek 3 tervezéskor a vállalatok vezetői, miért óvatosak ennyire? Miért titkolják rejtett tartalékaikat? Esetleg felmerül olyan gon­dolat is, hogy a piaci konjunktúra meglova- golása, a monopolhelyzettel való visszaélés is tükröződik a könnyen elérhető nyeresé­gekben, a termelékenység nagyobb arányú növelése nélkül. Azt hiszem, Vass Miklós, a Nógrád me­gyei Fémipari Vállalat főmérnöke tapintott a dolog lényegére, amikor a tanácsi válla­latok gazdasági, párt- ée szakszervezeti ve­zetőinek megyei eszmecseréjén a többi kö­zött kijelentette: az óvatosság valószínű h régi szemléletből fakad. A tervezés nálunk is becslések alapján történik, belső infor­mációs rendszerünk még nincs kialakulva, a tervkészítés nem tudományos alapokon nyugszik, hanem egyének ítéletére van bíz­va. iXem istencsáprísa Meg vagyunk győződve arról, hogy a ve­zetők többsége már felismerte: ez a mód­szer nem ad hű képet a valós helyzetről, holnap vagy holnapután pedig visszájára is fordulhat. Távol áll tőlünk, hogy az első ne­gyedév számaiból a tervezés hiányosságaira messzemenő, és főleg egyértelmű következ­tetéseket vonjunk le. Ezt nem lehet, de nem is szabad megtenni' A piac gvorsan változó értékítélete az egyik vállalatnál máról hol­napra megváltó..latja a jelenlegi rosszat, a korábbi jónak ítélt termelési egységnél pe­dig átmeneti bonyolult problémákat okoz­hat. De sem az egyiket, sem a másikat nem szabad istencsapásaként felfogni, és örökér­vényűnek kikiáltani. Csupán észrevétel Ez a meggondolás vezette a megyei ta­nács végrehajtó bizottságát, amikor a taná­csi vállalatok tevékenységének elemzésénél, kijelentette; nem lát semmiféle olyan okot, amely megkívánná, hogy a tulajdonos jogán, operatívan beavatkozzon egyik, vagy másik vállalat életébe. írásunk csupán jelzés, hogy a tervezés je­lenlegi metodikája nem hat ösztönzőleg a termelékenység emelésére, az alkotókészség fokozására, a hatékonyabb munkára. Köny- nyen meglehet, hogy félrevezeti, becsapja, ha­mis következtetésekre sarkallja a tanácsi vál­lalatok első számú vezetőit. Csupán e szempontból és etikailag kifogá­soljuk a szóvá tett jelenségeket. V. R. Időben felkészülnek A társadalmi fejlődés min­den szférájának — így a kul­turálisnak . is — megvannak a sajátos fejlódéstörvényei, s ezek vizsgálata és állandó összevetése a mindennapi gya­korlat tapasztalataival, a ve­zetés fontos feladata. így ke­rült sor a társadalom mü- veltségviszonyainak átfogó Vizsgálatára is: egy esztende­je csaknem ötszáz tudós, al­kotóművész és gyakorló nép­művelő bevonásával több mint húsz munkabizottságban folyik a munka. A vizsgálat első szakasza befejeződött. A tanulmányokban legin­kább vitatott és egymásnak leginkább ellentmondó véle­mények abban a kérdésben fogalmazódnak meg, hogy mi­lyen legyen a műveltség mé­résének módja, és mit jelent napjainkban a korszerűség követelménye, amely egyaránt megfogalmazódik a tartalom, az eszközök és módszerek te­rületén, nem kevésbé a mű­velődési intézmények össze­függésében. Alapvetően szemlélteti, hogy műveltségi elfogás-változásról van szó. A cél, amit magunk elé tűztünk a kulturális for­radalom megindulásának kez­detén, ma is megállja helyét: a szocializmus építésének, a szocialista ember kialakulásá­nak előmozdítása a kulAtra eszközeivel. A feladat azon­ban mindig konkrét, történel­mileg is és a megoldás sor­rendiségében is. A társadalmi fejlődés (gazdasági, politikai éé kulturális egyaránt) most megköveteli a művelődés egész folyamatának összhang­ba hozását az elért eredmé­nyekkel és a célkitűzésekkel. E ­A műveltség általános szint­je kulturális forradalmunk jelenlegi szakaszában is egy­részt következménye a társa­dalom anyagi életében vég­bemenő változásoknak, más­részt feltétele is ezeknek. A műveltség belső tartalmá­nak átalakítása és átalakulá­sa tehát nem a szubjektív óhajok következménye, hanem az általános társadalmi hala­dás függvénye. A műveltség összetevői és arányai közös rendező elvek alapján vál­tozhatnak: korunk álta­lános jellemzője a tudomá­nyos-technikai forradalom, vagyis, hogy a kulturális ér­tékrendszer piramisának csú­csára a tudomány kerül. MÍindez nálunk a szocialista társadalom építésének törté­nelmileg adott szakaszában megy végbe. A művelődés és műveltség szembesítése korunk és szo­cialista építőmunkánk köve­telményeivel, elvezet bennün­ket a még mára is érvényben levő és ható régi műveltség­felfogás bírálatához. Ebben a szembesítésben elkerülhetet­len a régi és az új követ­keztetés szembeállítása. A társadalmi valóság leg­fontosabb tényezői közül, amelyek ma meghatározzák a művelődés irányát, az új, korszerű műveltségeszmé­nyünk tartalmát, az első és legfontosabb, hogy az általá­nos emberi érték fogalmu egyre gyorsabban közeledik u gyakorlati tevékenységhez. A szocializmusnak az á törvény- szerűsége fejeződik ki ebben a folyamatban, hogy egyre csökken a munka és a kultú­ra közötti távolság, a fizikai és szellemi munka közötti -lé­nyeges különbség. A társada­lom termelési struktúrája, a műveltség tartalma és szer­kezete szempontjából, mint alapvető meghatározó ténye­ző lép fel. A második az a tény, hogy a szellemi kultú­ra alapértéke egyre inkább a tudomány, és ez egyben meghatározza a műveltség tartalmának belső arányait is. A világ tudományos lá­tása — mind a természeté, mind a társadalomé — a ma embere számára nem egysze­rűen lehetőség, hanem kor­szükséglet. Mint tény, köztudott a tu­domány és technika növekvő térhódítása, de kevésbé fel­tárt a műveltség belső ará­nyainak alakulására gyako­rolt hatása. Pedig itt sem hagyható figyelmen kívül az a törvénye, hogy a mennyisé­gi felhalmozás minőségi ug­ráshoz vezet. Itt a mennyiségi oldalt a tudományos ismeret és a technika képviseli, amelynek növekvő mértéke megváltoztatja a műveltség belső tartalmát. Ezen az ala­pon kell vizsgám a művelt­ségen belül a tudományok, a technika és a művészetek mai helyzetét Korunk átlagembe­re, a nagy tömegek egyaránt felhasználják a villanyt, a te­lefont, a rádiót, a hűtőszek­rényt a magnót, a repülőgé­pet; a rakétát is fogják h-^z- nálni — és élvezik a művé­szetek alkotásait amelyek őt ábrázolják érzelmeivel és gondolataival, ebben a gazdag és sok színű életben. Mindez elvezet egy ma már általánosan elfogadott igaz­sághoz, hogy a műveltség tar­talmáról, korszerűségéről, ma­gas vagy alacsony színvona­láról nem lehet egyszerűen a növekvő számok, vagy azon az alapon dönteni, amit erről szubjektív elképzelések alap­ján mondanak vagy írnak. A korszerűség kapcsán a hang­súly a gyakorlati hasznosság­ra, felhasználhatóságra helye­ződik. Minden számszerűség csak akkor ítélhető egyértel­műen pozitívnak vagy nega­tívnak, ha annak belső tartal­mát az adott társadalmi szük­ségletekkel szembesítjük. A művelődés számainak ta­nulmányozása napjainkban általában kétféle téves meg­közelítésből történik. Az egyik, amikor a növekvő és ma már milliós nagyságren­dű számokat az olvasás, szín­házlátogatás, ismeretterjesztő előadásokban való részvétel, tévénézés stb. — egyértelmű­en abszolutizálva azonosít­ják a műveltséggel, a műve­lődésen folytatott küzdelmek sikerével. Ebben a szemlé­letben csak az egyik oldal, a mennyiségi szemlélet alap­ján megfogalmazott követel­ményrendszer van jelen, ki­rekesztve belőle a műveltség tartalmával kapcsolatos igé­nyeket. A másik, ezzel ellen­tétes véglet, amikor viszont ezeket a számszerű eredmé­nyeket hagyják figyelmen kí­vül és a valós helyzetet csak egyoldalúan, a tartalmi kö­vetelmények oldaláról köze­lítve igyekeznek megállapíta­ni. A műveltség szintjét első­sorban - ama lehetőségek alapján kell számon kérni, amelyeket az anyagi feltéte­lek biztosítanak, és amely ezekből a feltételekből fakad­hat. Tehát nem jelszavak, nem kinyilatkoztatások és okos cikkek, hanem az anyagi fel­tételek alakulása irányítja az ember művelődését társadal­mi és egyéni értelemben. A műveltség ilyen érteim«^ zéséből következik, hogy a korszerű műveltség tartalmi követelményeinek megfogal­mazásában az új műveltségi­deál meghatározásában — mint feltételből és mint kö­vetkezményből — helyesen az anyagi élet termelésével köz­vetlenül összefüggő felada­tokból indulhatunk ki. A kí­vánságokat is csak ebben az összefüggésben fogalmazhat­juk meg, ha nem akarunk olyan helyzetbe kerülni, hogy mást mondunk és más fakad a társadalom anyagi életéből. Itt is figyelembe kell venni azt az alapvető igazsá­got, hogy ha mást mondunk, más kérünk számon, mint ami az életfeltételekből követ­kezik, akkor ez hatástalan marad, vagy még ennél is rosszabb következménnyel jár: elfordulnak attól, amit erőszakosan ki akarunk kényszeríteni. A szocialista kultúra volta­képpen helyes mértéket ke­res, s nemcsak tudást és ja­vakat, hanem harmóniát, s boldogságot Is akar teremte­ni. Azt mondhatnánk tehát, hogy az igazi műveltség az egyes ember s a társadalom, legszélesebb értelemben pe­dig egész történelmi korsza­kok haladását szolgálja. Jó pár hete már annak, hogy Diósi László az ágyat nyomja. Trombózisa kezdődött, de az orvosnak sikerült meg­állítani a bajt. — Dolgozni azért még nem mehet — aggodalmaskodik a felesége. — Pihentetni kell be­teg lábait... Az ágy ott áll az ablak előtt, így aztán Diósi László nem unatkozik. El-elnézegeti a má­jusi fényzuhatagban fürdő ud­vart, a kertet. Ha meg elunja a szemlélődést, veszi a szem­üveget, s olvasni kezd• Ami­kor a betűbe belefárad, ter­vezgeti magában, mihez is fog elsőnek, ha munkába áll. — Mert most már hamaro­san lábra állok — mondja bi­zakodva. — Akkof aztán jö­het a munka a szövetkezet­ben ... A munka, az emberibb mun­ka reménysége vitte a közös­be Diósi Lászlót húsz évvel ezelőtt. Kilencen jöttek össze a pataki .szegény emberek, az új földesek. De a termelőszö­vetkezet megalakulását csak tiz taggal engedélyezték, ösz- szehoztak huszonnyolc hold földet. Am a közös gazdál­kodást legalább harminc hold­hoz kötötték. Fogták hát a ce­ruzát és egy-kettőre meglett a tizedik tag, meg a hiányzó két hold föld. Indulhatott a mun­ka. Ám ekkor olyasvalami tör­tént, amire az alapítók gon­dolni sem mertek. A gazda­emberek egymás után mond­tak le földjükről, a szövetke­zet javára. Patakon soha nem volt nagybirtok. A földek Még eppencsak kalászaim kezdett a gabona a földeken, de a Gabonafelvásárló és Fel­dolgozó Vállalatnál már a nyárra, a gabona-betakarítás­ra, a termés tárolására, gyom és veszteségmentes átvételére készülnek­Lombos Jenő, a Gabonafelvá­sárló és Feldolgozó Vállalat igazgatója mondta el a közel­múltban, hogy a termés növe­kedésével nem áll egyenes arányban a raktárkapacitás növelése. Gond volt ez szinte .minden évben és sajnos, az idei kilátások sem jobbak. Természetesen a tárolóhe­lyek építésére, a meglevő rak­tárak korszerűsítésére az idén is jelentős összeget költenek. Még a nyár beállta előtt el­készül az érsekvadkerti táro­ló, amely 300 vagon gabona befogadására lesz alkalmas. Építenek legalább öt na­aranykorona érteke, s így a beadási kötelezettség is, igen nagy volt. Szabadultak a föld­től, s mentek a biztos pénz után az iparba. A közös bir­tok napról napra gyarapodott- Egyszerre csak azt vették ész­re a tagok, hogy a föld, amely után annyira áhítoztak, kifog rajtuk. Nem győzték a mun­kát. Tavasszal műveletlenül maradtak a táblák, ősszel nem volt mit betakarítani. Volt olyan zárszámadás, hogy egyet­len fillért sem kaptak. Még háromszor sem fordult az esz­tendő, a szövetkezés lelkes apostola, Diósi László-is kény­telen volt elismerni: belebuk­tak a vállalkozásba. Voltak, akik hátat fordítot­tak a szövetkezetnek, a falu­nak is. Az alapitó tagok küsz­ködtek csak makacsul tovább a földdel, az adóssággal. Az ellenforradalom zűrzavarában nagy rafinériával igyekeztek megváltoztatni a szövetkezet nevét. Hátha így elfelejtik az adósságot is. De a munkát, azt végezték a legnehezebb napokban is. Etették a jószá­got, hordták be a termést, Mert voltak nehéz napok, ve­szedelmes órák is. Azt is ide számította Diósi László, ami­kor a teherautó megállt a fa­lu közepén. Fegyveresek ug­ráltak le róla. Budapestről jöt­tek, élelmet kerestek. Vinni gyobb gabonaszint is. Ahol csak lehet gépeket, szállító­szalagokat alkalmaznak a ga­bona mozgatására. A cél az, hogy minél korszerűbb, biz­tonságosabb legyen a termés tárolása, s egyre kevesebb a nagy fizikai erőt igényelő két­kezi munka, Ha esős, csapadékos az idő aratás idején, nemcsak a gaz­daember feje fáj. Több a gond, a baj a vállalat raktá­raiban is. A nedves gabonát sokkai nehezebb, körülménye­sebb tárolni, őrölni, mint az egészséges, száraz szemeket. Ha nem forgatják, nem szel­lőztetik a gabonák óriássá nőtt halmát, nagy károk keletkez­hetnek. Hogy megelőzzék a bajt, kijavítanak, üzemképes állapotba hoznak minden szá­rítógépet. Mint mindig, az idén is nagy munka vár a malmokra. Az akarták a szövetkezet burgo­nyáját is mind. — Nem lesz az úgy jó — mondta csendesen Diósi Lász­ló, a hangoskodó fegyveresek­nek. — Nekünk jövőre is ül­tetni kell... Ha meg elviszik, mit tfszünk a földbe? Hirtelen csend lett. A jöve­vények vezetője egyenesen a torkának ugrott. — Te piszkos kommunista — üvöltötte, s'közben egyre a falba verte Diósi fejét. — Mit akarsz te jövőre? Majd megmutatom én neked! Nem volt ideje megmutatni. A falubeliek akkor is, később is kiálltak a szövetkezet mel­lett. Olyannyira, hogy négy év múlva az egész Patak szövet­kezeti község lett. A szűkö­sebb, soványabb esztendőket jobbak váltották. Az emberek mindinkább megtalálták szá­mításukat a közösben­így volt ezzej. Diósi László is. Ha a szövetkezet szegé­nyebb volt, ők is jobban össze­húzták magukat. Perlekedett is vele az asszony eleget: — Neked csak a munkát adják! — Hát mit adjanak — csen­desítette. ‘— Az volna a baj, ha nem volna munkám ... — Azért a pénz sem ária­előzetes számítások szerint mintegy 3000 vagon gabonát őrölnek lisztté, továbbítanak a sütőüzemekbe, boltokba. A ta­pasztalatok azt mutatják, hogy a tavalyi búzából őrölt lisztre alig-alig érkezett pa­nasz. Jó kenyeret süthetnek belőle a pékek, omlós kalá­csot dagaszthatnak a házias­szonyok. Gondos készülődét előzte meg, hogy most sem le­gyen ez másképpen. A mal­mokban elkezdték a nagyta­karítást, a gépek, berendezé­seik karbantartását. A legna­gyobb malmokban Érsekvad- kerten, Pásztón és Szécsény- ben már el is végezték ezt a munkát. Teljes készültségben várják az időt, amikor is ú.i búzát őrölnek jó minőségű lisztté a gépek, a háziasszo­nyok, a pékek, mindannyi unk örömére. na — hangoskodott a felesé­ge. — Más a pénzt hordja Pestre. Vásárolnak, gyarapod nak. En meg nem győzőm csak az adósságot törleszteni! Azóta azért csak jobban megy a dolauk. Felépült a há­zuk, s maholnap a maga lá­bára áll a legkisebb Diósi gye­rek is. Most már a felesége is hevesebbet panaszkodik. Miért is tenné. Tavaly 260 munka­egységet gyűjtött a közösben Diósí László. Kapott több mint 20 ezer forintot­— Tudja, most van időm ... Sokat gondolkodom én azon, hogy ha újra kezdeném, ezt tenném-e megint, amit tettem'! — Ül az ágyban Diósi László, s várja, hogy a felesége meg­igazítsa feje alatt a párnál. — Bizony csak azt tennéd — mondja az asszony. — Miért is ne7 Pedig sok­szor csak az tartott a szövet­kezetben, hogy párttag vagyok. Régi párttag, 1947-ben kap­tam meg a könyvem,,, En­gem itt tisztelnek, becsülnek Beválasztottak a vezetőségbe is... Okleveleket, miniszteri, ta­nácsi dicséreteket mutat. Vala­mennyit ő kapta lelkiismere­tes, jó munkájáért. Karriert az igaz, nem csinált- Fogatos volt, amikor belépett a szövetkezet­be. S most, ha dolgozni kezd a hatvannégy esztendős em­ber, megint csak oda ül a lo­vak mögé. S teszi a munkáját becsülettel, mint ahogyan meg­szokta az elmúlt húsz év alatt. Vincze Istvánná A legnagyobb, a legkorszerűbb „sertésgyár” A Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándörzászlajával hatszorosan kitüntetett Bólyi Állami Gazdaságban építik fel az ország legnagyobb, legkorszerűbb sertéskombinátját. Ezen a vidéken óriási területen terem a kukorica és országosan a legnagyobbak a terméshozamok. A húszéves állami gazdaság eddigi legnagyobb vállalkozása ez a sertéskombinát, egyszer­smind ötéves tervünk egyik legfontosabb állattenyésztési be­ruházása. Több mint hetvenmillió forintba kerül, s a gazda­ság vezetősége úgy határozott: nem kérnek hozzá bankhitelt, csupán saját fejlesztési alapjukat és a biztosított állami tá­mogatást veszik igénybe. A kombinát területét kijelölték és ezen megkezdődtek a nagyarányi) építkezés előkészítő mimkái. a teljesén automati­zált épületekben iparszerűen történik majd a sertések neve­lése és hizlalása. Az ablak nélküli kombinátban mesterséges világítással, .központi fűtéssel és légkondicionáló berendezés­sel teremtik meg az állatok számába szükséges életfeltétele­ket. A telep 1971 első felében kezdi meg működését és már a rákövetkező évben 15 ezer hízott sertést ad fogyasztásra, végleges formájában pedig évi harmincezret. (MTI) hJÓGRÁD — 1969. május 25., vasárnap 3 Dr. Vonsik Gyula Betegágyban l

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents