Nógrád, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-17 / 86. szám

Az intézkedések Intézkedéseik valóban kéz­zelfogható eredményekkel jártak. A maróhenger például nagyon törte a szenet. Ezt át­adták olyan bányának, ahol nem annyira lényeges a da­rabos hullás, helyette viszont a Dobson-fronton széngyalut alkalmaznak. Üj robbantási technológiát, új robbanóanyag­normát vezettek be. A bányá­szok elmondják, hogy ^ fel­használást naponta ellenőrzi a felügyelet. Megtakarítás ese­tén premizálják a dolgozókat. Az egyik TH-biztosítással ha­ladó elővájáson például ko­rábban három és fél kiló rob­banóanyag fogyott méteren­ként, most egy kilóval keve­sebb is elég. A tömegtermelő fejtéseken is az ésszerűbb rob­banóanyag-felhasználást szor­galmazták és ráadásul a da­rabos szén termelését premi­zálták. A föld alatti széntároló bunkernál egy spirálcsúzdát készítettek, így zuhanás he­lyett csúszik a szén, kevesebb a törési lehetőség. A külszí­ni 30 vagonos bunkerhez is hasonló megoldást keresnek, hiszen ott még nagy a törés lehetősége. A darabos szén már említett arányának nö­vekedése bizonyítja az intéz­kedések hatékonyságát. Szük­séges ez, ha az ígért 3 forin­tos tonnánkénti többlet bevé­telt teljesíteni akarják. Kevés bánya dicsekedhet Kányáson az idén már az össztermelés 90 százalékát korszerű frontfejtésekből szál­lítják felszínre. Olyan optimá­lis arány ez, amivel kevés bá­nya dicsekedhet, hiszen fel­tárásra, előkészítésre is szük­ség van. A gépek fokozott ki­használásával, a technika al­kalmazásával éö az élőmun­kával való takarékoskodással kívánják céljaikat elérni. A jövesztő- és rakodógépekkel például 240 ezer tonna, a rá- robbantásos technológiával pedig 140 ezer tonna szenet termelnek az idén és ezt tart­ják a termelékenység növelé­sének az alapnak, nem pedig az intenzitás növelését. Bandung emléke ÁPRILIS 18-An lesz tizennégy esztendeje, hogy az indonéziai Bandung városában 29 ázsiai és afrikai állam részvételével megtar­tották a történelmi fordulónak számító ban- dungi értekezletet. Nem kerek évforduló ez. Az ázsiai politikai viszonyokban bekövetke­zett változás azonban elengedhetetlenül szük­ségessé teszi a visszaemlékezést. A bandungi tanácskozás fényénél válik ugyanis világossá, hogy Kína külpolitikájának szovjetellenes fordulata milyen lehetőségektől fosztotta meg a közös imperialistaellenes harc ügyét. Tizennégy esztendővel ezelőtt az értekez­letet a hajdani Holland-klub épületében tar­tották, s éppen abban a Bandungban, amely valaha az Indonéziát gyarmatosító hollandok főtisztviselőinek nyaralóhelye volt. A tár­gyalóasztal mellett ott ült a többi között Kí­na, India, Pakisztán, a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság, Dél-Vietnam, Kambodzsa, Laosz, Thaiföld képviselője, tehát egy sor olyan országé, amelyet ma fegyveres konflik­tusig menő feszültség oszt meg —. vagy ame­lyek részben vagy egészben amerikai agresz- szió áldozatai. Jelen voltak továbbá Japán és a Fülöp-szigetek, Szaúd-Arábia és Egyiptom. A bandungi tanácskozáson ott ült az asztal mellett minden ázsiai és afrikai ország kép­viselője, amelynek független kormánya volt Mi tette vajon lehetővé, hogy 1955 tava­szán olyan országok, amelyek nemcsak tár­sadalmi és politikai rendszerükben különböz­tek egymástól, hanem egyenesen potenciális ellenfelek voltak — sikeres közös tanácsko­zást tarthattak? Az első tényező a kínai—indiai viszony ak­kor kedvező alakulása volt. Csou En-laj 1954 nyarán látogatást tett Indiában, és egyebek között azt mondta: „Majdnem háromezer ki­lométer hosszú határ kapcsolja össze a két népet. A történelem csak békés, kulturális és gazdasági kapcsolatokat ismert a két ország között, sohasem háborút, vagy ellenségeske­dést”. 1954. június 28-án közös kínai—indiai közlemény hirdette meg a békés egymás mel­lett élés híressé vált öt elvét: 1. egymás te­rületi épségének és szuverenitásának tiszte­letben tartása, 2. kölcsönös megnemtámadás, 3. kölcsönös be nem avatkozás egymás bel- ügyeibe, 4. egyenlőség és kölcsönös előnyök, 5. békés együttélés. Néhány hónappal később Burma, Indonézia és a Vietnami Demokratikus Köztársaság is csatlakozott az öt elvhez, majd 1954. október 12-én szovjet—kínai közös nyilatkozat szö­gezte le, hogy mindkét szocialista ország ezekre az elvekre építi nemzetközi kapcsola­tait. Ilyen előzmények tették lehetővé az egymástól oly sokban különböző országok részvételét — s ugyanezek ítélték kudarcra a washingtoni ellenakciókat. Az értekezlet végül is nagyfontosságú nyi­latkozatot fogadott el, amely valóságos char­tája az antiimperialista harcnak. A zárónyi­latkozat legfontosabb része tíz pontban fog­lalta össze a nemzetek együttműködésének alapelveit. Ez a tíz alapelv a békés egymás­iméBett élés öt pontjának kifejtése és kibő­vítése olyan formában, hogy azokat még az akkori török és fülöp-szigeti kormány — te­hát a konferencia jobbszámya — is elfogad­hatta. Nem túlzás azt mondani, hogy Ban­dung történelmi lehetőséget nyújtott az ázsiai és afrikai országok imperialistaellenes akció­egységének megvalósításához. Magától értetődően nem lehet egyszerűen a kínai külpolitika negatív fordulatát egyedül vádolni azért, mert ez a lehetőség nem vált valóra. A döntő okot az amerikaiak agresszív blokkalkotási törekvéseiben kell keresni amelyeknek logikus és természetes következ­ménye volt a fegyveres intervenció kibonta­koztatása. Az is kétségtelen, hogy a kínai kül­politika fordulata rendkívül kedvező politikai és stratégiai lehetőségeket nyújtott az ame­rikai behatolás számára. Még mielőtt Peking a szó teljes értelmében végrehajtotta volna szovjetellenes fordulatát — a kínai—indiai határkonfliktus már összezúzta azt a kapcso­latot, amelyen a bandungi értekezlet nyugo­dott Ettől kezdve nemcsak Kína és India vált szövetségesből potenciális ellenfelekké, hanem éppen a fenyegetettség pszichózisa az indiai belpolitikában is megfelelő légkört teremtett jobboldali áramlatok előretöréséhez. Ebben a megváltozott légkörben, a kínai hatalmi politika kibontakozásának következ­ményeképpen, az egyes ázsiai országok helyi ellentétei is világpolitikai súlyt kaptak. így a Pakisztán és India közötti, egy ízben már fegyveres összecsapássá fajult feszültség fenn­tartásában része volt annak a támogatásnak, amelyet Peking Pakisztánnak nyújtott. Vagy a másik oldalon: az Indonézia és Malájföld közötti konfrontáció” politikájának kidolgo­zásában is szerepet játszott Pekingnek a Szu- kamo-korszak politikai vonalvezetésére gya­korolt befolyása. Ez utóbbi adott lehetőséget az indonéz militaristáknak, hogy a Szukarno- korszak pozitív külpolitikai vívmányait is szétzúzzák. Végül, de nem utolsósorban: Kínának a vietnami háborúval kapcsolatos magatartása azt mutatja, hogy Peking legalábbis „három­arcú” politikát folytat. 1. minden lehetséges módszerrel akadályozza és késlelteti a harco­ló vietnami népnek szánt szovjet fegyverszál­lítmányokat, 2. a párizsi tárgyalások merev elítélésével elárulja azt a szándékát, hogy saját hatalmi érdekeinek megfelelően elhú­zódó háborút szeretne Délkelet-Ázsiában, 3. ugyanakkor nem zárkózik el a taktikai érint­kezés-felvételtől Washingtonnal, hogy ily mó­don biztosítsa a maga számára a beleszólást egy későbbi délkelet-ázsiai rendezésbe. MINDEZ PONTOSAN AZ ELLENTÉTE an­nak, amelyet Bandung képviselt. Kína fordu­lata a terjeszkedő, soviniszta hatalompolitika irányába — a legdöntőbb akadályává vált annak az egységes imperialistaellenes fellé­pésnek, amelyet 1955 tavaszán a bandungi Holland-klub asztala mellett oly sokat ígérő­én meghirdettek. __ G. E. korszerű ♦«materem A közeljövőben megoldó­dik a rétsági iskola régen vajúdó tornaterem ügye. Az iskolához egy modern, nagy­méretű tornatermet építenek. Az új épületet zárt folyosó kapcsolja az iskolához, így könnyen megközelíthető lesz. A nagyméretű tornaterem versenyszerű sportokra is al­kalmas, a tervek szerint a későbbiek folyamán zuha­nyozóval is kiegészítik. Az építkezés több, mint egymil­lió forint beruházást igényel. Az épületet jövő tavasszal át­adják. Felkiáltójel a mondat vegén Az utolsó négy német tank 1944 decemberében futott be a Szécsény közelében levő ta­nyára- Leugráltak róla a ka­tonák, s egyenesen, a Grosz- £éle kastély felé tartottak. A kastély udvarán húsz liba csa­tangolt. A német tiszt kiadta a parancsot: elkapni vagy öt libát, és megsütni a legény­ségnek! A közelben figyelő Cserven. György, a gazdaság megbízott vezetője erre már elkáromította magát: — Kéne a másé, igaz-e? Fo­god te a ... majd megmond­tam micsodát! A tiszt felkapta a fejét, mintha darázs csípte volna meg. Ki gondolta volna, hogy érti a magyar szót? Előrán­totta pisztolyát, de akkor már i Cserven Györgynek se kellett ■ megmutatni, merre van az el­felé, futásnak eredt. A golyó : a füle mellett süvített el. t Cserven György meg éppen < hogy elérte az óvóhelyet, az 1 egyik tank nehézkesen meg- 1 fordult, a cső Cservenék zsúp»- ' fedeles kis háeát célozta meg. 1 Az óvóhelyről lélegzet-vissza- : fojtva figyelt a család. Aztán hatalmas dörrenés, a keserve- ] sen összetákolt falak leomlot- 1 tak, a zsúpfedél lángokra lob- ] bánt. Ezzel a németek, mint í akik jól végezték dolgukat, j felugráltak a tankokra, s el- í indultak, be a község felé. ] Cservenék kirohantak az [ óvóhelyről, lélekszakadva t mentették a lángok közül, i amit még lehetett Később t már as ember is, meg a négy gyerek is a megpörkölődött, a szegényes motyó felett zokogó asszonyt vigasztalta. Cserven­né áldott állapotban volt, a babát december végére várta, csak ne izgassa fel magát, csak nehogy valami baj le­gyen! A férfi kiállt a kastély elé, körülnézett A puszta végében kis fekete pontok mozogtak a hóban. Megfeszített idegekkel figyelt, erőltette a szemét: kik közelednek? De messzi vol­tak még, sem egyenruhájukat nem tudta kivenni, sem hang­jukat nem hozta odáig a fa­gyos seél. — Ezek már csak a szovje­tek lehetnek- Akkor hát-.. nemsokára szabadok leszünk — sóhajtotta. Szaladt a hírrel az óvóhely­re, fellélegzett a család, ösz- szeszedték holmijukat, s nagy óvatosan bementek a község­be. Itt mégis emberek közelé­ben lehetnek, könnyebb or­vost vagy bábát keríteni, ha kell. Szlobodéék tágas pincé­jében húnták meg magukat. Cserven György éjszakán­ként gyakran feljött a pincé­ből, szétnézett Szécsén.yben. kérdezgette az ismerősöket: messze vannak-e még a szov­jet katonák? 23-án éjjel is így tett, ám nem messze a pince ajtajától gépfegyverro­pogás riasztotta vissza. Az ut­ca sarkáról néhány orosz ka­tona bukkant, elő. Maguk elé' tartva a gépfegyvert háztól NÓGRAD — 1969. április 17., csütörtök Naqybátonyi törekvések 01.) Sikerül-e 26 millióval olcsóbban? A mi bányánk sokat kapott már és nem véletlen, hogy a legtöbbet várják tőle — véle­kedett elöljáróban Schüffer Péter, a kányási aknavezető, majd így folytatta: — Tavaly sok gondunk volt és ezt elismerték felsőbb szer­veink, de minket mégsem nyugtathat meg, hogy a ter­vezett 75 százalékos költség­szint 98 százalékos lett. Az ön­járó Dobson biztosítás besze­relése, a később szükségessé vált átszerelés igen költséges volt. Elsősorban ezzel magya­rázhatjuk kudarcunkat. Ebből le is szűrtük a tanulságokat, az idén ki akarjuk köszörül­ni a csorbát — mondja. A legtöbbet tehetik A párt, a szakszervezet és az akna vezetői az elmúlt idő­szakban sokat tanácskoztak egymással és lent a munka­helyeken, a dolgozókkal is. Sokat vállaltak magukra, hogy a Nagybátonyi Bánya­üzemben mielőbb megszűnjék a dotáció. Igaz, itt tehetik a legtöbbet. Vállalták, hogy 72 százalékos költségszintet ér­nek el. Az általuk előállított 100 forint értékre tehát csak 72 forint költség eshet. Mit tesznek ennek elérése érdeké­ben? — Ötezer tonnával túltelje­sítjük az éves tervet oly mó­don, hogy ezt a mennyiséget az első, illetve utolsó negyed­ben adjuk el a TÜZÉP-nek. Ilyenkor nagy az igény. Ta­valy 49 százalék volt a dara­bos szén arányunk, most 54 százalékot vállaltunk. Leg­utóbb a termelés 59 százaléka volt darabos — mondja az ak­navezető. A fejlettebb módszerek al­kalmazása a dolgozóktól is nagyobb szakképzettséget, jobb felkészülést kíván. Az aknavezetőség tanfolyamok szervezésével igyekszik ezt az igényt kielégítni, de hangoz­tatja, hogy a dolgozóktól is többet kívánó munkahelyekre a legmegfelelőbbeket állítja. — Az anyagfelhasználást az idén jelentősen megszigorítot­tuk, naponta ellenőrizzük, ne­gyedévenként külön össze­ülünk, és ezt a kérdést ele­mezzük — mondja az aknave­zető majd hozzáfűzi: az ered­ményt már érzékelni lehet. Éppen a tavalyi tapasztalatok­ból okulva az idén el akar­ják kerülni az anyag- és ener­giatúllépést, sőt a tervezett túlórákból is szeretnének megtakarítani. A korszerű biz­tosítást is tovább fokozzák, de az ehhez szükséges anyag 60 százalékát a tervszerűen visszarabolt vágatokból bizto­sítják újbóli felhasználással. A rang kötelez Kányás Nagybátony legna­gyobb, legjobb adottságokkal rendelkező bányája, úgy is mondhatnánk, Nógrád egyedül nyereségesen termelő üzeme. Ez a rang egyben igen nagy felelősséget is jelent az ott dolgozók számára. Az ő jó vagy rossz munkájuk az egész szénmedencére kihat. Ezért nem mindegy, hogy milyen eredményeket érnek el. Nagy- bátonyban, amikor megszüle­tett az ígéret: dotációmente­sen termelnek az idén — ezt vették számításba. Az elmúlt hónapok eredményei azt iga­zolják, jól számítottak. Há­nyáson teljesítik az ígéretet, akárcsak a szomszédos testvér­üzemekben: Ménkesen, Tiribe- sen és Szorospatakon. (Vége) Bodó János Még egyszer a sörről A NÓGRÁD-ban a minap megjelent kis cikk, mely vá­sártéri bisztróban történt sör­esettel foglalkozott, nagy vi­hart kavart. A cikk kifogásol­ta, hogy gyerekek szeszes italt fogyasztottak a helyiségben, ami tudvalevőleg szabálytalan. Mert azt nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy gyerek ke­zébe nem való söröspohár és semmiként nem történhet ez meg a vendéglátóipar által működtetett bisztróban. Erre szigorú rendszabályok vannak érvényben. Az eset sajnálatos és remélhetőleg nem ismétlő­dik. Most ismét napirendre ke­rült a dolog. Ennek pedig ré­gen vajúdó okai vannak. A sörügy most ismét felszínre hozta: Mikor oldódik meg végre a bisztró helyzete? A helyiségben ugyanis a vendégeknek szeszes italt fo­gyasztaniuk nem szabad. Csak utcán át, lezárt üvegekben árusíthatják a sört, bort és egyéb italokat. És itt van a baj, vagy ahogy mondani szokták, itt van a kutya elás­va. Mert mi a gyakorlat most bisztróban? Ha valaki ebé­del, nem ihat utána egy po­hár sört vagy bort, mert a szabályok értelmében a sze­mélyzetnek nem szabad ki­nyitnia az üveget. A kedves vendég három dolgot cselekedhet. Vagy le­mond az ivásról és teszem azt, sör helyett citromszörpöt iszik. Vagy hoz magával sörnyitót és amikor a felszolgáló nem néz oda, gyorsan kinyitja és ti­tokban megissza. Harmadik eset, ha fogja a megvásárolt üveget, az ajtónál lerántja a kupakot és kint a kirakat előtt megissza. Mert ott sza­bad. Néha úgy ülnek az em­berek azon a kőpadon, mint a fecskék a sürgönydróton és üvegből isszák a sört. Ott nem tilthatja meg senki. zete a régi, kedves törzsven­dégnek kinyitja az üveget és behunyja a szemét, amíg az lehörpinti a sört. Ez a felemás helyzet így tarthatatlan. Az illetékesek az­zal érvelnek, hogy a bisztrót nem akarják kocsmává tenni. A közelben iskola, óvoda van és a gyerekek számára nem lenne példamutató a kapatos vagy éppen dülöngélő ember. De az sem megoldás, hogy cso­portosan igyanak a bisztró előtt. Ez nem illúziót rontó? Valamilyen megoldás bizonyá­ra akad, csak keresni kell a megoldás módját. Az illetékeseknek határozot­tan állást kell foglalniok, mert addig állandó a huzavona. Vagy szüntessék meg a sze­szes italok árusítását és akkor nem lesz probléma, hogy sza­bad-e kinyitni az üveget, vagy nem szabad. Vagy pedig va­lamilyen formában keressék meg a módját, hogy a vendé­gek ebéd, vagy vacsora után az asztalnál ülve megihassa­nak egy üveg bort vagy sört.. Addig, amíg ez nem történik meg, állandó háborúskodás színhelye lesz a bisztró. Itt lenne az ideje, végre egyszer, és mindenkorra rendet terem­teni. (csatai) Napirenden vannak a viták, veszekedések, mert a vendég nem egyszer értetlenkedik, nem akarja tudomásul venni, hogy ülve, pohárból, kulturált körülmények között nem ihat, az ajtó előtt igen. Persze, sza­bály ide, szabály oda, megtör­ténik, hogy a bisztró személy­házig, kaputól kapuig halad­taik. Zimankót, volt az éjsza­ka, de Cserven Györgyöt, ma­ga se tudja mitől, valami nagy melegség szállta meg. Egyszerre pillekönnyűnek érezte magát, rohant volna a katonák felé, aztán csak gyö­keret eresztett a lába... A pincéből hangos sírás tört élő, megszületett a baba. A kis Cserven Marika keserves sí­rással jött a füstös, romos vi­lágra. * Pintér Lajosné, Cserven Mária csöndes mosollyal nyugtázza az édesapa elbe­szélését. — Születésem helyét így is jegyezték be: Szécsérw, Szlo- boda-pince — mondja Pintérék Hársfa utcai háza tágas, modern bútorokkal be­rendezett. A zsúpfedeles vis­kót csak hallomásból ismeri. — Mindig elbámulok, ami­kor születésem különlegies kö­rülményeiről esik szó — az­tán gyorsan hozzáteszi — bér azt hiszem, 24 évvel ezelőtt ez egészen természetes körül­ménynek számított. Az én kis­fiáim itthon született, orvosi kezelésben nem volt hiány- Ma viszont már ez a termé­szetes- Meg az is, hogy ón pi­ci gyerek korom óta tanító akartam lenni, s az is vagyok, mert tanulhattam. Azt már csak néhány szó­ban jegyzi meg, hogy a peda­gógus pálya nagy szeretetéhez férje is hozzájárult, akit még középiskolás diákkorában, mint tanárt ismert meg, s ek­kor szövődtek a szerelem szá­lai is. A felszabadulás — noha ép­pen egyidős vele — számára már történelem. A negyedév­századdal ezelőtti események­ről verseket, éneket tanít a kicsiknek. Boldog, ha gyere­kek között lehet. — Én kétszeresen is anya vagyok — mondja büszkén. — Van egy hároméves kisfiam, és még sok-sok kisfiam, kis­lányom, akikkel a napközi otthonban foglalkozom. Azért is szeretek annyira napközis nevelő lenni, mert ee valaho­gyan anyásabb, mint a taní­tás. Az én hivatásom nagyon nagy családot adott nekem. A felszabadulás számára történelem, a háború pedig intő jel. Nagy felkiáltójel egy mondat végén, amelyet ő ifv fogalmaz meg: — A mai iskolás gyerekek­nek. az én nagy családomnak soha többé ne les'ven része abban, amit neevedszázada át­élték az emberek! A fasiszta háború marad­jon meg örökké csak a törté nelemkönyvek lapjain! Szendi Márta r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents