Nógrád, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-13 / 83. szám

Illyílt leifél idegeneknél a munka szerinti szocialista elosztás elvéről Kedves Koplányi József Levelében „igen sok üzemi dolgozó keserű szavaiból ’ ragadta ki u leírtakat. En is sta- lálkozom munkásokkal, ismerem véleményü­ket az elosztás új formájáról — nem egyön­tetűen helyeslik. Hogy ne érien a fogadatlan prókátorság vádja, nem vállalkozom arra, hogy egyik vagy másik csoport nevében szól­jak EN SEM VAGYOK ÉRDEKELT az új el­osztási fofrmában, hiszen nem termeld vál­lalatnál dolgozom. Érdekelt vagyok viszont az új gazdasági mechanizmus sikeres megva- lusalásában, mert meggyőződésem, hogy et­től függ személyes boldogulásunk, társadal­mi-gazdasági előrehaladásunk Ügy gondo­lom, ha az ön által leírtakat elfogadom, ta­gadom az új gazdasági mechanizmus egyik lényeges célkitűzését: a munka szerinti el­osztás szocialista elvének következetesebb megvalósulását. Nem törekszem arra, hogy véleményemet elfogadja, de ha elérem azt. hogy még egy­szer végig gondolja állításának konzekven­ciáit, akkor érdemes volt megírni ezt a nyílt levelet. ön a szocializmus elosztási elveinek meg­sértését látja abban a differenciáltságban, amit az új gazdasági mechanizmus hozott és ezt a differenciáltságot Igazságtalannak tart­ja. lágyét értünk abban, hogy a szocializmus minden megelőző osztalytársadalomnál igaz­ságosabb társadalom. Igazsága az emberi egyenlőségben rejlik. Senki nem tagadhatja, hogy jogok és kötelességek szempontjából nem vagyunk egyenlők. Az elosztás igazsá­gossága abban van, hogy mindenkit egyen­lő mércével, végzet munkájával, annak tár­sadalmi hasznosságával mérünk. Ennek alap­ján: a megtermelt' anyagh javakból minden­ki munkája, társadalmi hasznossága aranyá­ban részesedjék. EZ IGAZSÁGOS ELOSZTÁSI elv, ebből a szempontból mindenki egyenlő. Az egyen­lőség azonban takar egyenlőtlenségeket is. Ez az egyenlőtlenség; a képességek, a felké szültség, a munkamegosztásban elfoglalt hely, a szakmai tapasztalat stb. különbsé­geit jelenti. Senki sem állíthatja, hogy eb­ből a szempontból egyenlőek vagyunk. Er­ről az egyenlőtlenségről nagyon kévését szól­tunk eddig és a gyakorlat sem ezt erősí­tette. Ha munkánk társadalmi hasznossága kü­lönböző — különbözőnek kell lennie, amit, érté kapunk. Ha ezt nem vennénk figyelem­be és a végzett munkától függetlenül min­denkinek ugyanannyit adnánk, két alapvető hibát biztos elkövetnénk. Az egyik: tulajdon­képpen igazságtalanok lennénk, ön arra hi­vatkozik, hogy a munkások igazságérzete' csorbát szenvedett Nem kell félteni a mun­kások igazságérzetét! Nagyon jól tudják ők, hogy üzemen belül ki, hogyan dolgozik, ki az, aki megérdemli a jutalmat és ki az, aki nem — mégha nem is közli ezt mindig a kollektívával. A másik: ártanánk az egész társadalomnak. Ha mindenki egyenlően kap­na jó és kevésbé jó munkáért, nem lenne érdemes jobban dolgozni. Óriási energia, amit az emberi többetakarás, törekvés, kez­deményezőkészség jelent, kihasználatlanul maradna. Es ezt senki nem akarja. A szo­cialista elosztás igazságossága tehát nem az egyenlősdiben rejlik, hanem a differenciált­ságban. Talán különösen hangzik, de így van: az az elosztási elv, amely a munkától függetlenül egyenlő mértékben juttat min­denkinek, nem lehet igazságos. Az igazságos elosztás a differenciált elosztás! ENNEK A DIFFERENCIÁLT ELOSZTÁS­NAK egyik konkrét rendszere: a vállalati nyereség bérkiegészítésre fordítható része fel­osztásának szabályozása. A szabályozás egyik fontos előfeltétele a vállalat dolgozóinak cso­portosítása, a vállalati nyereségre gyakorolt befolyásolás szempontjából. Így született meg az I. csoport: vezetőállásúak, a II. csoport: középszintű vezetők, a III. csoport: munká­sok és beosztott alkalmazottak. Az ön levelén végigvonul az a gondolat, hogy a csoportosítás lebecsüli a kétkezi mun­kást. Hangsúlyoznám: nem olyan különbség- tételről (Van szó, hogy a vezetőállásúak kü­lönb emberek, mint a munkások — vala­mennyien egyforma jogú állampolgárok. Ha a maga területén mindenki teljesíti felada­tát, a társadalom egyformán becsüli. Ennek a csoportosításnak az alapja: a felelősség mértéke és a nyereségre gyakorolt befo­lyás. Könnyen belátható, hogy egy igazgató­nak a döntése; mely szerint fokozzuk en­nek a terméknek a gyártását: adjunk el ezen a piacon: ezt a berendezést vásároljuk meg stb. — százezres, milliós nagyságrend­ben lehet befolyással a vállalati nyereségre, közte a III. kategória részesedésére is. Nagyon sokszor érvelnek azzal, hogy mit csinálnának a vezetőállásúak a munkások nélkül. Na és mit csinálnának a munkások vezetőállásúak nélkül? Talán egy technoló­giai folyamat leírása, a munkafolyamat meg­szervezése nélkül tudnának a munkások kor­szerű terméket gyártani és gazdaségosan ter­melni? Miért keresünk itt ellentmondást, alá- vagy fölérendeltséget, amikor a társa­dalomban az egyik ember munkája feltéte­lezi a másik ember tevékenységét. Ez így van mióta létezik munkamegosztás. SÉRELMESNEK TALÁLJA ÖN a differen­ciálás mértékét, azt a sokat emlegetett 15, 50 és 80 százalékot. Az egyes csoportok közötti abszolút számokban az 1:3:5 arányt fejez ki, mutatván, hogy az I. csoportnak kb. öt­ször nagyobb a befolyásolása a nyereség ala­kulásara, mint a III. csoportnak. Nekem az az érzésem, hogy ennél az aránynál lénye­gesen nagyobb az I. csoport befolyása. önnek igaza lenne akkor, ha a felelőssé­get a régi. gazdasági mechanizmus szerint értelmezném. Akkor ez az' arány valóban túlzás lenne. Hiszen a régi gazdasági mecha­nizmusban a vállalat megkapta a tervszá­mokat, a vállalati igazgató helyett lényeges kérdésekben döntött az iparigazgató, vagy a miniszterhelyettes. Ma: nem gondolkodnak helyette, önállóan kell döntenie a termelés szerkezetéről, a termékek értékesítéséről stb. Mindez nagyobb önállóságot, felelősséget és hozzáértést kíván. Ha ön mindezt átgondolja, arra a követ­keztetésre kel] jutnia, hogy ösztönözni kell a vezetőállásúakat 1$ helyes gazdasági dön­tésekre. Ami pedig, a 15, 50 és, 80 száza­lékot illeti, ön rosszul Informált. Ezek a százalékok tulajdonképpen nem határozzák meg a differenciáltság mértékét. Nem azt jelentik, amit Ön ír. Ezek a százalékok az egyes csoportokban szétosztható maximumo­kat határozzák meg. a csoportban kifizetett éves bérek százalékában, Például a Nógrádi Szénbányáknál szétosztottak a Hl. csoport tagjai között i 5 055 000 forintot, vagy az öb- lösüveggyárbah 2 775 213 forintot stb. Ez a csoportmaximum szabályozása nem rögzíti tehát az egyéni maximumokat. Előfordulhat tehát, ami elő Is fordult, hogy a III. cso­portban dolgozó többet vitt haza, mint a II. csoportba tartozó. Vagy például a Salgó­tarjáni Kohászati Üzemeknél a III. csoport­ban levő kapott 0000 forintot, az I, csoport­ban levő 7165 forintot, ön szerint ez túl nagy különbség ? ALAPTALANOK azok a híresztelései/ is, amelyek a vezetőállásúak aránytalan maga. részesedéséről szólnak. Nógrád megye legna­gyobb vállalatainál (a szénbányák, üveggyá­rak, építőipar, acélgyár) az igazgatók részese­dése 13 872 és 20 240 forint között mozgott. Természetesen többet lehetne szétosztani a III. csoportban, ha nem 15, hanem 20, vagy 30 százalék lenne a csoportmaximum. Sok vállalatnál ennek gazdasági korlátái vannak, hiszen a III. csoport a legnépesebb, itt min­den egyes százalék százezreket jelent, (de például a szénbányák esetében 1 millió fo­rint körül.) Ha nincs eredményes gazdálko­dás, akkor hiába 30, vagy akár 50 százalé­kos csoportmaximum, képtelen fizetni a vál­lalat, Ezt azért hangsúlyoznám, mert nem az I. csoport 80 százaléka az oka a III. csoport 15 százalékának. Egy példa: az Öblösüveg­gyárban az I. csoportban szétosztottak 43 220 forintot, a III. csoportban 2 775 213 forintot. Ha a III. csoport megkapná — tételezzük fel — az I. csoport részesedését, a III. csoport szempontjából szinte teljesen közömbös len­ne, hogy 2 775 213 forinton, vagy 2 818 433 fo­rinton osztozik. Az egész elosztási rendszer lényege a csoporton belüli differenciáltság, amit nem lehet központilag meghatározni, ha­nem a vállalat dolgozóinak bevonásával a kollektív szerződésekben kell rögzíteni. VÉGEZETÜL: bármilyen nagy jelenleg a részesedési alap felosztása körül a vita (an­nak ellenére, hogy szinte minden vállalatnál többet fizettek ki, mint tavaly) a dolgozók alapérdekeltsége mégsem a részesedés. Már csak azért sem lehet ez, mert a bérnek ez a mozgórésze esetleges: vagy lesz, vagy nem lesz. Az alapvető érdekeltség az alapbér. En­nek a stabilitása és emelkedése fontos az emberek számára, mert ez jelenti' életkörül­ményeik stabilitását, emelkedését — ez adja meg számukra a biztonságot. Hogyan differenciál az alapbérek tekintetében az új gazdasági mechanizmus? Ügy, hogy rossz gazdálkodás esetén az I. csoporthoz tartozók alapbérét nem garantálja, a III. csoportba tartozóékét igen. Hogyan? — kérdezem én. Csak jó gazdálkodás esetén ismerem el a III. csoportba tartozók szerepét, rossz gazdál­kodás esetén nem? Az ön által javasolt „igazságos” elosztásnál fordítva is így kellene lenni. Ha jól gazdálkodik a vállalat, akkor is csak az I. és a II. csoport szerepét isme­rem el. Most én tiltakoznék! Nem engedhető meg, hogy néhány ember helytelen döntésének következményeit a dol­gozók kollektívájának nagy többsége szen­vedje el, „igya meg a levét”. Csökkentsem alapbérét annak a munkásnak, aki a felada­tát, munkáját becsülettel elvégzi, mert az igazgatója felelőtlenül döntött? Nyilvánvaló­an ez igazságtalanság lenne. Íme, így becsüli meg a termelőmunkát, így differenciál és így igazságos ez az új elosztás. ÖN AZT ÍRJA, hogy a pártnak és a szak- szervezetnek meg kellett volna vitatnia, mi­előtt napvilágot látott volna ez az új elosztás. Megtörtént. Az új gazdasági mechanizmus „milliók párbeszéde” születésének pillanatá­tól kezdve, sikeres megvalósulása ma is mil­liók ügye. Ilyen reformnál, amely a társadalom minden rétegét érinti és mindenkit más­képpen, illúzió lenne teljes nézetazonosságot várni. A legigazságosabb elosztásnál is lesz olyan dolgozó, aki kevesebbet kap, mint a másik. Ha ez a kevesebb azért kevesebb, mert kevesebb munkát jelent, akkor — bár egyénileg lehet sérelmes — társadalmilag feltétlenül igazságos. Az elosztás új formája nem örök és végérvényes, meg lehet változ­tatni konkrét rendszerét, de ha megszünte­tem a differenciáltságot mint alapelvet, ak­kor tagadom az új gazdasági mechanizmust. Szorcsik Sándor Több mint két évtizedes pályafutásom alatt először Szügyön történt meg velem, hogy váratlanul, hirtelen öt­lettől vezérelve bekopogtattam egy idegen házba. Nem ma történt, de minden apró rész­let világosan előttem él... A ház nem különleges. Hosszú, kertig nyúló épület, melyhez hasonló csaknem va­lamennyi palóc vagy szlovák faluban bőségesen található még. Fedele már nem zsúp vagy nád, s ablakai sem pa­rányiak. Az eresz alatt dús csokrokba kötve csöveskuko­rica sárgállik. Az udvaron né­hány aprójószág kaparász, egyébként minden csendes és kihalt. A ház árnyékában la­puló gazdasági épületek szin­te ásítanak. S egyszer csuk fekete ken­dőben, kétrészes fekete ruhá­ban, sokszoknyában előlibeg egy idős asszony, szakajtóban visz valamit, gyorsan térül- fordul és újból eltűnik a „hát­só ház”-ban. Mintha csak se­rény nagyanyámat látnám vi­szont! Pedig ő már régen az anyafölddél ölelkezik ... Ki lehet ez az asszony?Ho­gyan élhet? A kopogtatásra riadt hang válaszol: — Tessék! — mondja, de amikor belépek, arca és köny- nyed tartása semmi Izgalmat nem árui el — Kit tetszik ke­resni? Ä kérdés furcsán és kényel­metlenül érint. Mit mondjak? Talán azt, hogy régi nosztal­giák nyomában járok. — Megtetszett a ház — mondtam —, szerettem volna belülről Is látni. — Ügy bá­mult rám, mint egy hóbortos Idegenre, — Csak nézzen jól korül! Így élünk mi már ... örege­sen és egyszerűen .., Púposra ágyazott kemény­fa fekhelyek, az ablaknál asz­tal és az asztal két oldalán az annyira Ismert derékszögű lóca. A sarokban tűzhely, amely vagy már, vagy még hideg. Késő délutánra járt, de még netn alkonyodott. Csak az asszony tetszett alkonyba hajlónak. — A férje? — Az erdőn dolgozik. — Hogy hívják? — Kiss Mihály . .. Tőkéstől szedik az akácot. — Hány éves? — Hetvenkettő. — A néni? — Dehogy. Az uram. En csak hatvankilenc. Hellyel kínál a barnára má­zolt lócán. — Hogyan élnek ? —< A tsz-ből. Ott van az én uram a VII. Pártkongresszus tsz-ben. — Ilyen korban? — Öregségi járulékos, de nem tud megmaradni munka nélkül. Aztán itthon is kell a keresete. Tizennégy forint volt tavaly a havi előleg munka­egységenként. záráskor még kilencet kifizettek minden egységre. — Jó erőben lehet n térié. ha bírja még a munkát. — Meg se tudna lenni tét­lenül. Nem indulnak korán, csak fél kilenckor. Ügy tu­dom, részibe szedik az aká­cot. Az akácfa jól ég... — Hányán vannak? — Négyen egy bandában. Ügy is hívják őket, hogy az „öreg brigád.” Az uramon kí­vül Véle van még Mészáros János, Kovács András, Her­nyók János, meg Bakajár Pál is, de ez az erdészettől ment nyugdíjba. — Ő a főmérnök — jegy­zem meg tréfásan. — Hót, szakértő kell le­gyen! — Idevalósiak? — Én itt születtem, a fér­jem meg Csesztvén. Két fecs­kén élünk a világban. — Hogyan ismerkedtek ös?- sze? ' Az asztalban vagy az ágy végiben szú perceg. Hosszú csend ül a félhomáh _>s szo­bán. — A mi házasságunk nem akármilyen volt. .. Az én uram a testvérem férje volt, csakhogy az elhunyt korán, huszonnégy évesen. Meghalt iűdővészben. Akkoriban so­kan meghaltak ilyen beteg­ségben a fiatalok közül. Azt mondja egy nap a nővérem özvegye: „Téged már ismer­lek, mért keressek másat." Így azután együtt maradt a család. Dolgos ember. Csuda égy dolgos ember. — a kö­tényét markólássza egv ideig — Nézze, úgy elbeszélgetem az Időt. hogy elkések a va­csorával! — Mi lesz vacsorára” — Ma sokminden. Krump- lihuluska meg zöldbableves. Már a sparherdről rakosgat­ja le az edényeket, A tűzfé­szek ajtaját is kinyitja. — Tehenet tartanak? — Ilyen házhoz kel) a te­hén. — Érdemes bíbelődni vele? — Ez a mostani elég kevés tejet ád, de még így is meg­éri. A tsz-ben lehetett részi­ben is kaszálni, így azután ér­demes bocikát tartani. Pénzes takarmányért már nem érde­mes. Kitekintek az ablakon. A* alkony visszanéző sugara rá­telepszik az istálló sarkára — Este mit csinálnak? — Ellátjuk a jószágot,« eszünk, léfekszünk. — Rádió, televízió van? — Nincs annak helye már ilyen házban. Letérdel a tűzhely elé és csutkavéggel kotorni kezdi a hideg hamut. Mintha csak nagyanyámat látnám e naple­mente «előtti, paraszti szertar­tás közben. — Sietni kell — mondja akadozva. — Sötétedéskor jönnek... Lakos György Biztos, hogy sikerűi Tóth Lászlófié, a közgyűlés­re igyekezett. Fontos dolgok­ról. az idei elképzelésekről, tervekről esett ott szó. Nem csoda, ha hajtotta a kíváncsi­ság. Délben még végigjárta a csapat valamennyi tagját. — Aztán este ott legyetek a közgyűlésen, ahogy megbeszél­tük, — kopogott be az ajtókon. Bizony nehéz összefogni, bé­kességben együtt tartani a csa-1 patot, a tizennégy asszonyt.« Pedig már második esztendeje versenyben vannak a szocia­lista cím elnyeréséért. A mun­kával nincs, nem is volt soha baj. Legfeljebb az elején, ami­kor megalakult Taron a ter­melőszövetkezet. Akkor nehe­zebben hajlott a közös felé nemcsak az asszony, a férfi is. — Műtrágyát szórtunk, sze­lektáltuk az árpát, csáváztuk vetés előtt — sorolja Tóthné. — Mert most még nemigen akad más a határban... Elvál­lalnak az asszonyok mindent, ami csak előadja magát egy gazdaságban. Hiszen csak így. gyűlik a munkában töltött na­pok száma... A vállalás másik része, egy­más segítése, támogatása, a kö­zösségi élet — ez az, ami nehe­zebben megy Taron. A falusi asszonyokat ősrégi szokásokból font kötelékek fűzik a földhöz, a házhoz, a családhoz. A pa­rasztasszony sorsa mindig az volt, hogy dolgozzon látástól vakulásig. — Nehéz most ezeket a szá­lakat elszakítani — sóhajt mé­lyet Tóth Lászlóné. Van olyan asszony a csapat­ban, akit a férje „óv” minden­féle összejöveteltől, a pódium­tól, ahová az igyekvő, szorgal­mas asszonyokat ültetik a köz­gyűléseken. Büszkék rájuk, de a téij szégyenli a dolgot. Má- siitt meg az öreg mama az, aki­nek sehogyan sem fér a fejébe az. hogy a gazdaasszony estén­ként nem otthon tesz-vesz, hanem a közgyűlésen ül, s be­szél is ha úgy érzi, valami fon­tosat tud mondani, aminek a közösség hasznát veszi. Megyünk és hallgatunk. Kö­zel mór a művelődési otthon, ahol a közgyűlésre gyülekez­nek a szövetkezeti tagok. Az­tán egyszercsak Tóthné meg­szólal : — Hát — látja én csak ezt tu­dom mondani.. Bennünket ilyen gondok nyomasztanak... Ezen szeretnénk segíteni. Hogy sikerül e? Egészen biztos, hogy igen. Mert látja, annak idején a szövetkezetbe sem siettek dolgozni az asszonyok. Most meg már abból van a baj, ha egynek-egynek nem tudnak munkát adni... Magyarország és a WHO Hazánk aktív tagja az Egészségügyi Világszervezetnek, a World Health Organisationnak (W. H. O.) amelyhez je­lenleg 120 ország tartozik. Kétezernél több a fizetett alkal­mazottainak száma' s több mint kétezer szakember — a vi­lág legnevesebb tudósai — tanácsadóként vesz részt a szer­vezet tevékenységében. A világszervezet statisztikai könyvé­ben közel 170 ország és terület egészségügyi adatait dolgoz­ták fel az egyes országok jelentései alapján. Ez a néhány adat is azt illusztrálja, hogy az Egészségügyi Világszervezet átfogja szinte az egész világot. A WHO az Egyesült Nemzetek Szervezetének az intéz­ménye. Az ENSZ tagállamai automatikusan tagjai az Egész­ségügyi Világszervezetnek. Azt az országot, amely nem tag­ja az ENSZ-nek, csak kérésére veszik fel, a WHO-ba. Magyarország aktív részvétele azt jelenti, hogy a világ legjelentősebb szakembereivel, tudósaival, egyetemi tanárai­val találkoznak a magyar tudósok, eszmecserét folytatnak, részt vesznek a világszervezet által rendezett kongresszuso­kon, konferenciákon. A világszervezet fejlett tagállamaitól, így Magyaror­szágtól Is szakembereket, anyagi eszközöket, orvosokat, egészségügyi dolgozókat igényel a gyarmati sorból nemré­gen felszabadult országok megsegítésére. A világon még csaknem másfél milliárd ember szenved a maláriától, akik­nek gyógyítása és megmentése elsőrendű feladat. Magyar szakemberek az Egészségügyi Világszervezet ösztöndíjával a Német Szövetségi Köztársaságban, Svájc­ban, Svédországban, Angliában kettőtől hat hónapig terjedő tanulmányúton vettek részt, ez a lehetőség a jövőben is biz­tosítva lesz legkiválóbb orvosaink, tudósaink számára. A világszervezet, amelynek jelentése igen nagy elisme­réssel szól a magyar gyógyszeripar fejlődéséről, lehetőséget nyújt ahhoz, hogy a magyar gyógyszeripar termékeit még szélesebb körben megismerjék és felhasználják szerte a vi­lágon. Az Egészségügyi Világszervezet és Magyarország kap­csolatainak előnyeit nemcsak a magyar egészségügy élvezi, hanem a többi tagország is. (H. D.) NÓGRAD — 1969. április 13., vasárnop 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents