Nógrád, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-22 / 90. szám

I Ezer repülőgép a KNDK körül Nixon elnök vasárnap a Camp David-i elnöki üdülő­ben tanácsadóival megbeszé­lést folytatott a koreai hely­zetről. Előzőleg meg nem ne­vezett törvényhozóktól kiin­dulva az amerikai fővárosban olyan hírek terjedtek el, hogy az elnök „drasztikus megtorló lépést” tervez arra az esetre, ha hasonló incidensre kerülne sor, A Fehér Ház képviselői nem nyilatkoztak ezekről a illí­rekről, megerősítették viszont, hogy Nixon „válaszra vár” a KNDK-tól és jelenlegi intézke­déseit csak ideiglenes jellegű­nek tekinti. Nixon utasításainak meg­felelően, a Pentagon rendkí­vül jelentős flotta összponto­sítást rendelt el a KNDK part­jainak közelében. Illetékes he­lyen nem ismertették az össz­pontosításban résztvevő hajók számát, de legalább két, egyes hírek szerint három repülőgép- anyahajó, több romboló és más hajó van már a térség­ben. Sajtókörökben úgy érte­sültek, hogy amerikai részről csaknem ezer harci repülőgé­pet kívánnak összevonni olyan körzetben, ahonnan a gépek elérhetik a KNDK-t. (MTI) Európai biztonsági konferencia Becsben Október 10—12. között Bécs- be hívják össze az európai biztonság és az együttműkö­dés kérdéseinek szentelt, nem kormányszintű konferenciát — határozta el a tanácskozás elő­készítő bizottsága, amely va­sárnap fejezte be munkáját az osztrák fővárosban. Az ülésről felhívással fordultak minden európai személyiséghez, a tár­sadalmi, gazdasági, kulturális, vallási és politikai szerveze­tekhez, járuljanak hozzá a kezdeményezés sikeréhez.” Az európai biztonsági kon­ferencia kezdeményezője Lam- billiotta belga szocialista kép­viselő. Az előkészítő tanácsko­zásra 18 országból és több nemzetközi szervezettől érkez­tek ismert közéleti személyisé­gek. Beszélgetés a Damanszkij-sziget hőseivel Hétfőn a szovjet fővárosban néhány szocialista ország tu­dósítói beszélgetést folytattak Damanszkij-sziget hőseivel az Usszuri maoista fegyveres provokációk visszaverésében részt vett szovjet határőrök­kel. A beszélgetés során újabb adatokkal és tényekkel egé­szültek ki a több mint másfél hónappal ezelőtt lezajlott véres provokáció előzményei, valamint története. Az ötve­nes években — hangsúlyoz­ták a szovjet határőrök — mielőtt még Peking rálépett volna a szovjet—kínai barát­ság bomlasztásának útjára, az Usszuri folyó körzetében esz­ményi volt a viszony a határ két oldalán élők között. A határon uralkodó helyzet vi­lágosan kifejezte a két ország közötti baráti viszonyt. A hatvanas évek elején, majd különösen az úgynevezett kul­turális forradalom során ez a viszony megromlott és a kínai fél részéről egyik provokáció a másikat követte. Az idén március 2-ig azonban tűzfegy­vereket nem alkalmaztak. Ezért is érte az első fegyve­res támadás meglepetéssze­rűen a szovjet határőröket. Babanszkij őrmester, aki ■ parancsnokának. Sztreln.yikov főhadnagynak halála után átvette a parancsnokságot, a sajtótalálkozón elmondotta: első gondolata az volt, hogy a kínaiak csak vaktölténnyel lőnek, s tervük az, hogy tü­zelést provokáljanak ki szov­jet részről. Annikor azonban látta parancsnokának elestél és a rohamra induló maoistá­kat, tűzparancsot adott. A március 15-i fegyveres támadást már feJkéseülten fogadták a szovjet határőrök. Cibulszkij határőr-alezredes elmondotta, amikor kínai részről lövegekből és aknave­tőkből lőni kezdték a szovjet harcosokat, válaszként szov­jet tüzérségi tüzet nyitottak a kínai határsértőkre és az Usszuri kínai partján felállí­tott kínai ütegekre. Az MTI tudósítójának a kínai veszte­ségekre vonatkozó kérdésére azt válaszolta, Hogy ezek pontos száma nem ismeretes, miután a kínaiak magukkal vitték halottaikat. A kínai veszteségeket mindamellett je­lentékenynek minősítette, s a részvevők becslése szerint a március 15-i összecsapásban lövészezrednyi erővel támadó kínaiak több száz embert ve­szi tettek. Arra vonatkozóan, hogy milyen volt a provokációt el­követő kínaiak morális szelle­me. Bubenyin százados hang­súlyozta: a kínai katonák ré­szegek voltak, és ez a tény tanúskodik erkölcsi magatar­tásuk „színvonaláról”. Ba­bansekij őrmester ugyanezzé a témával kapcsolatban ; szemtanú hitelességével ' írt; le, milyen vadállati kegyet fenséggel csonkították még ; kínaiak az elesett szovjet ka­tonák holttestét. Konsztantyinov határőr-al­ezredes kérdésre válaszolva alaptalannak minősítette azo­kat a nyugati híreszteléseket, amelyek szerint az Usszuri folyó mentén yjabb fegyveres összetűzések "robbantak ki. Mint közölte, az Usszuri men­tén most csend van, de — tet­te hozzá — a szojvet—kínai határ hét és fél ezer kilomé­ter hosszúságú. A szovjet ha­tárőrök az egész vonalon min­denütt és mindig készen álla­nak arra, hogy erélyesen visszaverjék a maoista kalan­dorok esetleges újabb provo­kációit. (MTI) Csehszlovákia - április 17 után Befejeződött az ülés, nyil­vánosságra került egy prog­ramértékű beszéd, egy felhí­vás a néphez, s számos meg­nyilatkozás a támogatásról. Ezek után érezhető bizonyos megkönnyebbülés- hiszen több mint egy éve indokolt aggo­dalommal, vegyes érdeklődés­sel figyeljük mit hoz a hol­nap Csehszlovákiában, miként alakul a szomszédos testvéri ország belső helyzete, úrrá tudnak-e lenni a csehszlovák kommunisták, a szocializmus erői a párt válsága és az or­szágban tapasztalható politikai krízis felett. Napjainkban már felidézésre alkalmas történe­lem 1968 januárja, amikor egy hosszabb és törvényte­lenségekkel, önkényeskede-s- sel terhes periódust zárt le előremutató határozattal a CSKP. Elemzésre vár még az úgynevezett Novotny-korszak, annyi azonban máris bizonyos, hogy a januári határozat nyo­mán egy sajátos polarizálódás kezdődött Csehszlovákiában. Leglényegesebb volt ebben, hogy nyugati ösztönzésre erő­re kapott a jobboldal, s egy­re inkább tapasztalhattunk törekvéseket, amelyek a kapi­talizmus csehszlovákiai resta­urációjára irányultak. Szárny­ra kelt és mind nagyobb teret hódított a nacionalizmus, a jelenlegi történelmi helyzet­ben szinte elképzelhetetlen tömbönkívüliség gondolata: 1968 augusztusára már nyil­vánvalóvá vált, hogy a „külső mankókra” támaszkodó belső reakció nem a korábbi idő­szak hibáinak felszámolására törekszik, hanem a belső gaz­dasági és politikai anarchiá­ra, s következő lépésként a fennálló társadalmi rend megdöntésére spekulál. Ezen a tényen semmit sem változtat­nak azok a jelszavak- ame­lyeket időről időre — a pil­lanatnyi taktikai helyzethez igazodva — bedobott a felzak­latott köztudatbá a jobboldal vezérkara. Sok volt a gond Csehszlová­kiában, s ezeket szaporította, hogy a pártban, de még a CSKP vezérkarában sem volt egységes elképzelés és program a holnapot, a válság­ból kivezető utat illetően. Hoztak ugyan különböző ha­tározatokat, amelyekben rög­zítették a politikai és gazda­sági tennivalókat, a végrehaj­tás, vagyis a cselekvés egysé­ge azonban az esetek döntő többségében csorbát szenve­dett. Nem alakult ki kellő ha­tározottsággal a kétfrontos harc, hiányzott a következe­tesség a káoszra kártyázó jobboldal elleni küzdelemben. Az amúgy is nehéz helyzetet súlyosbította, hogy a sajtó, a rádió és a televízió többnyi­re nem a nyugalom, a követ­kezetesség, hanem a belső zűrzavar, s a testvérországokat összekötő hidak lerombolását követelő reakció oldalára állt. Tisztelet és becsület a kivé­telnek, de meg kell mondani: a csehszlovák tömegkommuni­kációs eszközök munkásai gyak­ran több kárt okoztak publi­kációikkal, mintha semmit sem csináltak volna. Manapság már szinte min­denki elismeri, hogy Cehszlo- vákiai további pozitív fejlő­dése szempontjából elenged­hetetlenül szükséges volt az öt szocialista ország testvéri segítségnyújtása. Ezt azonban a jobboldal, s gyakran a hír­közlő eszközök igyekeztek ta­gadni és sűrűn használták fel a kedélyek felkorbácsolására, a sovinizmus és nacionalizmus táplálására, a politikai és gazdasági zűrzavar fokozásá­ra. Ne említsünk erre mást­Nyárádi Róbert, az MTI kiküldött tudósítója jelentij Ezekben a napokban és órákban Csehszlovákiában a kommunista párt szervezetei óraműpontossággal működnek és felkészültek a legnehezebb feladatok megoldására is. Né­hány órával a KB csütörtöki plénuma után a párt központi bizottságának tagjai már visszaérkeztek saját területükre és péntek reggeltől a — mi megyei pártbizottságainknak meg­felelő — kerületi pártvezetőségek, majd a járási pártbizott­ságok szinte permanensen folytatták tanácskozásaikat. Az ország egész területén megtartott pártértekezleteken lerí'egében két kérdés szerepelt a napirenden: tájékoztató a CSKP Központi Bizottságának üléséről és ezzel összefüg­gésben a pártszervezetek előtt álló közvetlen feladatok. A tanácskozásokon született határozatok egyetértésüket fejezik ki a központi bizottság döntéseivel, bizalmukat nyilvánítják a most megválasztott új elnökség és személy szerint az új első titkár, dr. Gustáv Husák iránt, és sürgetik az egész or­szág előtt álló súlyos problémák következetes és határozott megoldását. Az országban a helyzet továbbra is nyugodt. Nyoma sincs feszültségnek, sem idegességnek. Értesülések szerint a rend,őri szervek felkészültek esetleges provokációkra is. Hí­resztelések szerint a jobboldal sztrájk szervezésére készül — erre már utalt a KB-ülésen mondott beszédében dr. Husák is — tiltakozásul a központi bizottság döntései ellen, sőt egyesek azt is tudni vélik, hogy ezt az úgynevezett „tiltako­zó” sztrájkot keddre tervezik. Illetékes helyen arról is tá­jékoztattak, hogy bármilyen provokációt szervez is a jobb­oldal, bizonyos lehet abban, hogy az nem marad megfelelő válasz nélkül. Huligánok garázdálkodása Ostravában Az ostravai rendőrség tá­jékoztatása szerint vasárnap este Ostrava egyik új kerü­letében, Porubében, huligá­nok 250 főnyi csapata tö­megverekedést rendezett. A huligánok Porube utcáin minden fiatalt megtámadtak és megvertek. A huligánok garázdálkodá­sa ellen felléptek a rendőr­ség alakulatai, melyekét a néphadsereg katonáival is megerősítettek. Négy sérültet kórházba szállítottak. A rendzavarás két óra hosszat tartott, és a rendőrség 38 huligánt vett őrizetbe. A többi rendzavaró szétszaladt, ezeket a rendőrség keresi. A rendőrség tájékoztatása szerint valószínűleg arról volt szó. hogy egy huligán­banda, amely a régi Ostra­vában működik, bosszút akart állni amiatt, hogy egy tagjukat a múlt héten Po­rubében megverték. A vizs­gálat a járási ügyészség részvételével folyik. (MTI) Zatopeket felmentették állásából A Csehszlovák Nemzetvédelmi Minisztérium szóvivője közölte, hogy Emil Zátopek ezredes^ — valótlan hírek terjesztésének ala­pos gyanúja, valamint olyan megnyilatkozásai miatt, amelyek ellentétben vannak a nemzetvé­delmi miniszter parancsával — az eset kivizsgálásáig felmentették állásából. Emi) Zátopek, a hosszűtávfutás többszörös olimpiai bajnoka, hosszabb ideje a csehszlovák jobboldali erők szolgálatában, olyan gyűléseken szólalt fel, amelynek antiszocialista és szov­jetellenes jellegük volt. Legutóbb április 14-én a jogi egyetemen, a hallgató1, előtt tett felelőtlen poli­tikai kijelentéseket. Nigériában tovább tart a háború? Az Afrikai Egységszervezet Nigériával foglalkozó tanács­kozó testületé a. libériái fő­városban megtartott három­napos ülésszakának befejezté­vel nyilatkozatot hozott nyil­vánosságra. NÓGRÁD - 1969. április 22., kedd A nyilatkozat indítványoz­za a szembenálló feleknek, hogy állapodjanak meg az egységes Nigéria létezésében,, sürgősen vessenek véget a hadműveleteknek és haladék­talanul kezdjenek béketár­gyalásokat. A tanácskozó tes­tület — hangzik a deklaráció — e tárgyalások megkönnyí­tésé végett felajánlja jószol- gálatait. A hat afrikai állam vezetői­ből álló tanácskozó testület felhívását jóváhagyta a nigé­riai központi kormány Mon- roviában jelenlevő küldöttsé­ge. A kelet-nigériai szepara- tisták delegációja azonbaji változatlanul ragaszkodott ahhoz, hogy ismerjék el a szakadár-rezsim „szuvereni­tását”, s elutasította az Afri­kai Egységszervezet deklará­cióját. (MTI) i Húsz darab rakéta Da Nanera Támadások a pacsfikáciős csoportok eken A vietnami harci cselekmé nyékről érkezett beszámolók szerint a partizánok egységei vasárnap rakétatámadást in­téztek Phuoc Long tartomány fővárosának katonai létesít­ményei ellen. A város 120 ki­lométernyire északkeletre fek­szik Saigontól. A dél-vietnami főváros központjától mindösz- sze 14 kilométernyire egy ka­tonai üzemanyagraktárban robbantak a szabadságharco­sok gránátjai. Az amerikai katonaság, egyelőre úgy látszik, nem pró­bálja követni a szabadsághar­cosok mozgékony egységeit, amelyek a gyors rajtaütések után kitérnek a nagyobb ösz- szecsapások elől. Az ameri­kaiak a partizánok élelmiszer- raktárait igyekeznek elpusztí­tani, remélve, hogy ezzel gá­tolhatják a zavartalan után­pótlás biztosítását. A' helyszíni tudósítók jelen­tései szerint a Párizsban folyó békatárgyalásokra való tekin­tettél a dél-vietnami kormány fokozza az úgynevezett „pa- cifikációs kampányt”, hogy az ellenőrzése alá tartozó terüle­tek bővítésével erősíteni pró­bálja pozícióját. A partizánok felismerve ennek jelentőségét, sorozatos támadásokat intéz­tek a „pacifikációs” feladatok­kal megbízott csoportok ellen. A Dél-vietnami Nemzeti Fel- szabadítási Front fegyveres erőinek tüzérsége hétfőre vir­radó éjszaka újabb rakétatá­madásokat intézett amerikai katonai támaszpontok és a sai- goni kormánycsapatok külön­böző hadiobjektumai ellen. Mintegy húsz darab 122 nud­es rakéta hullott a Da Nang-i haditengerészeti és légitá­maszpont-rendszerre. Ameri­kai hivatalos jelentések sze­rint két katona meghalt, 46 pedig megsebesült. Hétfőn, a hajnali órákban találat érte a Dél-Vietnam központi részén fekvő Nha Trang város tisztiiskoláját- legalább 35 dél-vietnami ka­dét meghalt, 176 pedig meg­sebesült. (MTI) Véres összetűzések Londonderry ben Angol csapatok Eszak-lrországban Száztizenhét sebesült fek­szik az észak-írországi Lon­donderry kórházaiban. Vala­mennyien azokban az utcai összecsapásokban szerezték sérüléseiket, melyek szomba­ton zajlottak le a város ut­cáin, és amelyek a jelentések szerint tavaly október óta a legsúlyosabbak voltak. Az ok­tóberi incidenseket követően az éseak-írországi kormány reformokat ígért, az ígéretek csupán azt eredményezték, hogy O’ Neill mindseterelnök csekély többséggel megnyerte a választásokat, a lakosság helyzete azonban nem sokat változott. 1 A katolikus kisebbséghez tartozó tüntetők szombatin Londonderry központjában összecsaptak a szélsőséges nézeteket képviselő protes­táns csoportokkal, a vereke­dés azonban csak akkor fa­jult véres összetűzéssé, ami­kor már az acélsisakos ro­hamrendőrség is beavatkozott. A vízifecskendokkel és gumi­botokkal támadó rendőrökkel szemben a tüntetők kövekkel és botokkal vették fel a har­cot- A hatósági jelentések szerint a kórházban ápolt se­besültek többsége rendőr. Az első visszavonulás után a felvonulók elbarikádozták magukat az utcákon, de va­sárnap hajnalban a rendőrség, újabb megmozdulásoktól tar­tott, felgyújtotta a barikádo­kat. A tüntetők ekkor a lakó­házakba vonultak vissza, melyeknek ablakaiból és erké­lyeiről még sokáig dobálták a tégladarabokat az utcákon cirkáló rendór őrjáratokra. Az angol kormány vasárnap elhatározta, hogy csapatokat küld Észak-írországba. A za­vargások vasárnap este to­vábbi hat észak-ír városra terjedtek át. Az angol csapa­tok hír szerint „'fontos léte­sítményeket” őriznék és tá­mogatást nyújtanak majd az észak-írországi rendőrségnek. (MTI) Pozsonyi helyzetkén csupán a március 28—2S-i eseményeket, amelyek világo­san megmutatták: a jobboldal erői, néhány folyóirat és új­ság segítségével alaposan megdolgozták a bizonytalan­ság miatt zaklatott kedélyál­lapotú tömegeket, s pusztán alkalomra várták, hogy ki­vessék a tüzet fellobbantó szikrát. (Alapos a gyanúnk: a cselekmények szervezői ha­zai vereségre számítottak a szovjet—csehszlovák Jégkorong­mérkőzésen, s az előkészítés­ben odáig jutottak, hogy már a győzelemnél sem tudták megállítani a tervszerűen fel­épített folyamatot.) A hírhedten emlékeztes már­cius végi eseményeket követő­en a CSKP elnöksége két fi­gyelemre méltó nyilatkozatot adott közre. Az egyikben ele­mezte a már említett esemé­nyeket, a másikban pedig ál­lást foglalt egyes párt és álla­mi vezetőkkel kapcsolatos hí­resztelésekkel szemben. E két dokumentum arra engedett következtetni, hogy a párt fel­ső vezetésében közelednek egymáshoz a konszolidációt akaró és Sürgető pozitív néze­tek. A nyilatkozatok következő láncszeme az április 17-i ülés volt. Az ott elhangzottakból, de különösen a néphez in­tézett felhívásból, valamint Gustáv Husák vasárnap köz­readott beszédéből külön hangsúlyozás nélkül is kivi­láglik. hogy a CSKP, a kom­munistákra, a dolgozókra, a tizennégymilliós ország prog­resszív erőire támaszkodva véget akar vetni a politika: és gazdasági zűrzavarnak s anélkül, hogy visszatérne as 1969 január előtti politikára, szocialista alapon akarja rendezni a belső gondokat, s az ország szempontjából egy­általán nem jelentéktelen nemzetközi kapcsolatokat. Srnlnnlfi István

Next

/
Thumbnails
Contents