Nógrád, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-09 / 57. szám
Emlékműavatás Balassagyarmaton A szobor és alkotó ja Balassagyarmaton, a Leniti- lakótelepen március 21-án, a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségen szobrot avatnak. A szobor, mely a lakótelep dísze lesz, Szőllőssy Enikő budapesti szobrászművész alkotása. A Balassagyarmat Város Tanácsának vezetői aző alkotását találták legérettebbnek, a Tanácsköztársaság lényegét legjobban kifejezőnek. ♦ — A főiskolát 1965-ben végeztem — mondja. Három éve dolgozom, nem valami nagy idő. Azóta készítettem már egy Móra-domborművet Kiskunfélegyházára, egy Bartók-mell- szobrot: ez Hidason, Baranya megyében áll. A tanácsköztársasági emlékmű jelentősége mellett azonban mindkettő eltörpül — ez az első nagyobb alkotásom. — Hogyan kerül a szobor Balassagyarmatra, Nógrád megyébe? — Bevallom, eredetileg nem Ide szántam. Másfél éve a Szentes Város Tanácsa hirdetett pályázatot egy-egy — vagy kétfigurás tanácsköztársasági emlékmű megalkotására. A kiírás éppen kapóra jött, hogy formába önthessek egy gondolatot, amely már régóta foglalkoztatott. A pályamunkát a képzőművészeti lektorátuson keresztül nyújtottam be, Marton Lászlóval, Konyorcsik Jánossal, Ispánky Józseffel és Váradi Sándorral együtt. A felsoroltak befutott, jónevű művészek, így hát meglepett, mikor közölték, hogy ha nem is nyertem — a zsűri Marton Lászlónak adta az első díjat — a győztes mellett egyedül az én alkotásomat részesítették dicséretben. A szobrot aztán az érdeklődő balassagyarmatiak vásárolták meg. — Azt említette, hogy a szobor egy gondolat megtestesülése. Mi volt ez a gondolat? — Ellentmondásos dolgok - kai foglalkozni, ilyen szobrokat készíteni, különösen izgalmas akkor — és ez az, ami már régóta foglalkoztat —, ha az ellentmondás egyetlen figurában, a fizikai elbukással szemben morális fölényből fakadó szellemi túlélést, győzelmet fejez ki. Sematizált külsejű férfialakom a vereséget szenvedő, de az önmagát eszmeileg túlélő Tanácsköztársaságot személyesíti meg. — Véleménye szerint a balassagyarmati közönség elfogadja majd a művet? — Én nagy sikernek könyvelem el, hogy a közélet ezernyi gondjával megküzdő városi vezetők, akiknek nincs módjuk a modern szobrászat irányzatait — sokszor nihilbe vezető irányzatait! — szemmel tartani, önként választották ki az én „modern” szobro mat, mert megértették, és elfogadták. A közönség? Hát ez már nehezebb kérdés. Mindenesetre remélem, hogy azok is, akik kezdetben talán hagyomány- tiszteletből ellenszenvvel viseltetnek iránta, később, ha többet látják, észreveszik értékeit, és megbarátkoznak vele. — Mekkora lesz a szobor? — A másfél méteres talpazattal együtt, amelyet Perczel Dénes, a KÖZTI építésze tervezett, mintegy öt méter magas. Az emberalak nem több két és fél méternél. — Milyen érzés tudni, hogy az embernek van Magyarország egyik városában egy öt- méteres szobra? — Nagy érzés. Tíz éve vágytam arra, hogy nagyméretű szobrot készíthessek. Most végre sikerült. És külön öröm. hogy ez Balassagyarmaton fog állani, ott, ahol egyszer, négy évvel ezelőtt a Palóc Múzeum rimóci népviseleti anyagát rendeztem többedmagammal kiállítás alá. — Megnézi majd a müvét? — Már az avató ünnepségre, és az azt követő fogadásra is hivatalos vagyok. Balassagyarmatot annak idején kedves kis városnak ismertem meg — remélem, hogy sem én, sem szobrom nem fogunk csalódást okozni. Baranyai László Szabadalmi könyvtár Moszkvában Bármilyen szabadalomról, amelyet a Szovjetunióban őriznek, néhány perc alatt meg lehet majd szerezni a szükséges információt az össz-szövetségi Szabadalmi Könyvtár új épületében, amelyet Moszkva délnyugati részében szándékoznak felépíteni. Az építkezés már ebben az évben megkezdődik. A korszerű, 21 emeletes épületa Moszkva folyó partján, a festői Lenin-hegyektől nem messze magasodik majd. Dolgozószobáinak és termeinek összterülete ötszörösen múlja felül a jelenlegi tárolóhely belső területét. A könyvtárosokat elektronikus gép segíti majd, amelynek memóriaagya az összes szabadalmak nevét őrizni fogja. Nógrád meg-ye—1919 A proletár államszervezet kiépítési1 A szocialista forradalom győzelmének híre már a Tanácsköztársaság kikiáltásának ... ------------------napján elju" tott Salgótarjánba. Március 21-én este Budapestről táviratban értesítették a KMP és a szociáldemokrata párt helyi alapszervezetének titkárait a két párt egyesüléséről és a hatalom átvételéről. A hír hallatára sietve összehívták a két munkáspárt vezetőségét. Lefoglalták a községháza tanácstermét és izgatottan tárgyalták a legfontosabb tennivalókat. Az események híre futótűzként terjedt el a községben. Az emberek a pártvezetők tanácskozása idején a községháza előtt gyülekeztek. A tömeg tudomást szerezve a hatalom átvételéről, lelkesen ünnepelte a proletariátus győzelmét. Még ezen az estén sikerült felfegyverezni a munkások egy csoportját. Az így létrejött vörös őrség Kominek Lajos acélgyári kovács irányításával megszállta, és tartósan ellenőrzése alatt tartotta a községházát, a postát és a távirdát, a vasútállomást, valamint az üzemeket. Az éjszakába nyúló tanácskozás határozata szerint március 22-én, délelőtt 9 órakor már együttes ülést tartott a KMP és a szociáldemokrata párt vezetősége. Az egyesült munkáspárt vezetői megválasztották a község ideiglenes munkástanácsát. Elnöke Bozó György acélgyári munkás lett Tagjai nagyrészt a KMP alapszervezetének vezetőiből kerültek ki. Az ideiglenes munkástanács átvette a közigazgatás irányítását. Elsődleges feladatnak tartotta , a rend, és a közélelmezés biztosítását. Ennek megfelelően első intézkedései fegyverek beszerzésére és az élelmiszer elosztására irányultak. Különösen a lakosság nehéz élelmezési viszonyai miatt vált szükségessé a község két nagybirtokának azonnali szocializálása, melyre még aznap sor került. A Magyarországi Szocialista Munkáspárt és a Forradalmi Kormányzótanács által március 22-én kiadott „Mindenkihez!” című kiáltványa a hatalom birtokosának a proletariátust nyilvánította, amelynek nevében „a törvényhozói, végÁz utcasarkon már kínálják a tavasz legelső kedves hírnökét, a patyolatfejű hóvirágot. Sietős emberek megállnak pillanatra egy-egy csokorért, hogy véle otthonukba vigyék a kikeletet. Az utcákat, a tereket apró emberkék mind népesebb raja tölti be, többségben már otthon feledik a nyűgös kabátot, szívják teli tüdőre a sugaras, friss levegőt. A házak ablakait szorgos asszonyok. fényesítik, hogy csillá- mos utat nyissanak szobáikba a napnak. A tavasz az ünnepekre készülő nagy tisztálkodások ideje a természetben és az emberi életben egyaránt. Eltakarítjuk otthonunkból a tél kacatait, üledékeit, hogy méltón fogadhassuk a jövevényt, a legkedvesebb évszakot. Az általános tisztálkodási láz, ami ilyenkor az embereket betölti, mégsem teljes akkor, ha az otthonokon kívül nem gondolunk tágasabb környezetünk, a város tisztaságával is. Bárhogy is mentegetjük a dolgot, Salgótarján higiéniájával, tisztaságával nincs minden egészen rendjén — s ez nem újkeletű, nem csupán tavaszi tünet, de mondhatni az év minden szakára érvényes. Üjul, szépül, fiatalodik a város, korszerű építkezése elismerésre késztet bárki hoz- zánklátogatót, de köztisztafyasarnapf jegyzet A tiszta városért Ságról aligha ilyen kedvező a vélekedésük. Az természetes, hogy az építés, átrendeződés folyamata rengeteg összevisszasággal jár, a dőlő vályogfalak porral, törmelékkel szennyeznek mindenfelé, a közművesítés korábbi hiányából iszaphordalékot hoznak a záporok, egész a város szívéig. De mindez mégsem elfogadható magyarázat az általános képre. Elég csak rövid sétát tenni az állomástól a postaépület mellett a Petőfi, a Karancs és az új lakónegyeddel ékeskedő Pécskő utcán, hogy helyt adjunk a kifogásoló észrevételeknek. Nem csoda, ha a láthatók nyomán gúnyos megjegyzésekre ragadtatja magát a megforduló idegen: „ez itt a megye kulturális centruma?”... Nem csoda, mert a Centrum Áruház mögött salakkupacokon bukdácsolunk gyakorta, szállító ládákból szétszóródott szalmát, gyalufor- gácsot röpít és vág arcunkba a szél, karácsonyról ittmaradt száradt fenyő éktelenkedik, a Pécskő utca új lakónegyedében rongy- és papírhulladékok mutatják, hogy ritka errefelé az utcaseprő, a szeméttárolók körül sokhetes hulladék bűzlik, pedig itt már igazán minden feltétele megvolna, hogy gondozott, tiszta városképet teremtsünk. De lehet-e erről addig beszélni, amíg szinte „hatósági jóváhagyással” egészen büszkeségünkig, a megyei művelődési központig szabadjára hagyott jószágok, juhok, malacfálkák bitangolnak, szennyeznek és pisz- kolnak. Amikor erről kérdeztem egy illetékes városvezetőt, tanácstalanra tárva karjait ezt mondta: nézze, mi tudatában vagyunk ennek. De mit tegyünk? ... Ismerjük az állatok gazdáját, ám ha megbírságoljuk száz forintra, a mellényzsebéböl kifizeti. Hát ilyen elnéző, szelíd engedékenységgel csakugyan semmire nem jutunk, az bizonyos. Akkor hát törődjünk bele, hogy a város ugyan elnyerte építkezéseivel a Magyar Urbanisztikai Társaság kitüntetését, de utcái, terei szutykosak és ragadnak a szeméttől?!... Amit a város újjáformálásában tettünk és teszünk, valóban említésre méltón nagyvonalú, — ami higiéniai igényeinket illeti, túlzottan szerények. Emeletes paloták és földszintes igények — ilyen fura módon keverednek és férnek meg ma még nálunk. De szabad-e belenyugodnunk? ... Nem az új város alapjaival együtt kellene megteremtenünk a köztisztaság feltételeit, kellékeit is? ... Azt szeretnénk, hogy megyénk, és benne Salgótarján az eddiginél, a korábbinál gyakrabban látogatott helye legyen a hazai és külföldi turistáknak. Idegenforgalmi nevezetességek, természeti szépségek egész sorával dicsekedhetünk, azokat bátran kínálhatjuk bárkinek, de a vasútról lelépő vendéget, vagy a kocsin érkezőt egyaránt kiábrándító látvány fogadta. ha tisztaságigénye csak egyetlen fokkal fejlettebb a mienknél. Ennél pedig nem nagy mesterség igényesebbnek lenni. Itt a tavasz, a rendteremtés ideje. Söpörjük hát ki utcáinkat, tereinket jó hírünk érdekében, — hogy még tetszetősebbé, vonzóbbá váljunk. Kezdjünk akcióba a tiszta városért. rehajtói és bíráskodó hatalmat a munkás-, paraszt- és katona- tanácsok diktatúrája gyakorolja.” V idékünkön az első munkástanácsok a politikailag aktívabb üzemekben és a munkáslakta településeken jöttek létre. Március 30-án alakították meg Mátranovákon, április elsején a mizserfai bányakerületben és a salgótarjáni acélgyárban. A munkástanácsok élére mind a három helyen háromtagú vezetőséget, az akkori általános kifejezés szerint direktóriumot választottak. A munkástanácsok működése az üzemek ellenőrzésére, a termelés fokozására és a munkásság ellátására irányult. Mátranovákon a munkástanács átvette a község közigazgatásának vezetését is. A közigazgatás átvételének döntő jelentősége volt. A feszült kül- és belpolitikai helyzet miatt a Tanácsköztársaság hatalmi szerveit rövid idő alatt kellett létrehozni. A tanácsrendszer kiépítése az április elején tartott tanácsválasztásokkal fejeződött be. A tanácsválasztásokat a Forradalmi Kormányzótanács április 2-án kiadott XXVII. sz. rendelete és a 3-án megjelent ideiglenes alkotmány szabályozta. A rendelet szerint a falusi és városi tanácsokat április 7-ig, a járási tanácsokat ped.ig 10-ig kellett megválasztani. A tanácstagokat ideiglenesen hat hónapra választották. A választásokat a salgótarjáni járás területén a legtöbb helyen április 7-én, hétfőn tartották. Ezt a napot a választásokra való tekintettel munkaszüneti nappá nyilvánították. K ortársak visszaemlékezései szerint a választások mindenütt lelkes hangulatban zajlottak le, egyes helyeken valóságos népünnepélyek voltak. Az első választás volt hazánkban, melyen minden dolgozó részt vehetett. Először szavaztak hazánkban a nők és a 18—23 éves fiatalók. A volt kizsákmányolok nem kaptak szavazójogot. A választás titkos volt, de pár községben a dolgozók népgyűléseken még a régi szokás szerint, nyíltan szavaztak. A választási listára először kerültek fel a legszegényebb munkások és parasztok. A tanácstagok közül Salgótarjánban 16 munkás, 9 bányász, 9 köztisztviselő, 2 földműves, 2 tanító és 2 háztartásbeli volt. Somoskőújfalun 7 gyári munkás, 4 vasutas, 3 földműves, továbbá egy-egy bányász, iskolaigazgató és iparos. Mát- raverebélyen két napszámost is tanácstaggá választottak. Az ipari jellegű településeken a munkás, a mezőgazdasági jellegű helyeken pedig a paraszt tanácstagok voltak többségben. A tanácsok későbbi működését tekintve különösen azok voltak következetesen forradalmiak, amelyekben a bányászok, gyári munkások adták a döntő többséget. A földműves tanácstagok birtokának nagysága átlagosan 8—9 katasztrális hold között váltakozott. Meglehetősen kevés volt közöttük az agrárproletár. Ennek volt az oka az, hogy az első világháború alatt és a háború után nyomasztó lett a szénhiány. A termelést új munkások beállításával fokozták. fgy az agrárproletárok és a földművelésből megélni nem tudó szegényparasztok a bányáknál helyezkedtek el. Csak elvétve találunk tanácstagot gazdagparasztok és uradalmi tisztviselők közül. Mátraszőllősön a tanácstaggá választott uradalmi gazdatiszt ellen ellenforradalmi tevékenysége miatt eljárást indítottak. A felelősségrevonás elől Csehszlovákiába szökött. A politikai életből szerepel kérő nők közül a falvakban még kevés tanácstagot választottak, viszont Salgótarjánban & három tanácstag is közülük került ki. Gacza Ferencué acélgyári tanácstagot járási és megyei tanácstaggá is megválasztották. A tanácstagok esküt tettek a Magyar Tanácsköztársaságra. Maguk kezűi intéző bizottságot, az intéző bizottság tagjai pedig 3 tagú direktóriumot választottak. A direktóriumok az addig ideiglenesen működő tanácsoktól átvették a községek irányítását. Salgótarján direktóriumának elnöke Priska Dezső acélgyári lakatos lett. Intéző bizottsági taggá választották György István bányászt. Gólián András bányai péket. Vencel Gyula Hirsch-gyári művezetőt és Csömör Mátyás telekkönyvvezetőt. A községi tanácstagokkal együtt választották meg a járási tanácstagokat is. A járási munkás-, katona- és paraszttanács alakuló ülését április 10-én tartották Salgótarjánban. Az ülésen 7 tagú intéző bizottságot választottak, elnöke Malomhegyi Dezső acélgyári lakatos, jegyzője Vincze Ferenc Somoskőújfalui vasutas, tagja pedig Cseh Dezső lapu i - tői bányász, Drazsdik Miklós zagyvapálfalvi bányász, Ve- rebélyi István mátraverebélyi kőműves, Agócs István gyur- tyánosi bányász és Hraskó Károly bányai segédtiszt lett. A létrejött tanácsok állam- hatalmi és államigazgatási i szervek voltak. A munka tervszerű végzésére termelési, birtokrendezési, élelmezési, pénzügyi, közművelődési, egészség- ügyi, lakásügyi, Salgótarjánban még városrendezési bizottságot is alakítottak. A köz- igazgatásban járatlan tanácstagok legjobb tudásuk szerint végezték munkájukat A néphez hű vagy lojális régi köz- igazgatási szakembereket meghagyták munkakörükben. A polgári demokratikus forradalom idején Homokterenyéről és Kazárról elmenekült jegyzők helyébe érkezett utódokat tanácstagokká is választották. A községi tanácsok rendszeresen üléseztek. Tanácsüléseken döntöttek a kormány rendeletéinek megvalósításáról és a lakosság ügyes-bajos dolgairól. Az üzemekhez termelési biztosokat neveztek ki, termelő- szövetkezeteket alakítottak, elosztották az élelmiszert, segélyezték a vörös katonák hozzátartozóit, hadiözvegyeket, aggokat, állami gondozásba vették az elhagyott gyermekeket, államosították az iskolákat, gyerekek részére ingyenes kultúr- és filmelőadásokat tartottak, rendezték az egyházi ügyeket, biztosították a kórházi betegek élelmezését. A tanácsok munkájában a rendkívüli helyzetre való tekintettel — különösen vidékünkön — kiemelt fontossága volt a vörös katonák toborzásának Történelmünk igazolja, hogy ezt a feladatot is jól megoldották. N éha a tanácsok és szak- bizottságaik munkája nem volt hibátlan. A szakmai ismeretek hiányán és a gazdasági nehézségeken kívül közrejátszott ebben az is. hogy a volt kizsákmányolok, kapcsolataik révén egyes tanácstagokat befolyásoltak, sőt számos olyan régi hivatalnok is alkalmazásban állt, aki szabotálva a rendeletek végrehajtását, a néphatalom megbuktatására tört. A proletárdiktatúra 133 napos időszaka alatt nem is volt arra lehetőség, hogy a tanácsi vezetők munkájukban kellő gyakorlatra tegyenek szert. Vidékünkön háború dúlt. Roppant erőfeszítéseket kellett tenni azért, hogy az embereknek ennivalót adhassanak. Tanácsaink 1919- ben a kezdeti nehézségek és a belső ellenség aknamunkája ellenére is teljesítették a haza és a nép iránti kötelezettségüket. Történelmi örökségüket mai tanácsaink hasznosan felhasználják. Kun András NÓGRÁD — 1969. március 9., vasárnap
