Nógrád, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-07 / 55. szám

Buteílika A hetedik találkozó Tűzharcok Jlem erővel — A DWF ollcniívája a tárgyalások középpontjában Moszkvában Csütörtökön délelőtt hivata­los látogatásra Moszkvába ér­kezett Abdel Aziz Buteílika, az Algériai Forradalmi Ta­nács tagja, az Algériai Népi Demokratikus Köztársaság kül­ügyminisztere, és kísérete. A szovjet kormány vendégeként március 9-ig tartózkodik a Szovjetunióban. Találkozni log a szovjet vezetőkkel, Gro- miko külügyminiszterrel, és megbeszéléseket folytat a fe­leket kölcsönösen érdeklő kér­désekről. Elutazása előtt Algírban Bu­teílika a repülőtéren kijelen­tette, hogy Algéria és a Szov­jetunió együttműködése min­den téren sikeresen fejlődik. Abdel Aziz Buteílika, al­gériai külügyminiszter moszk­vai látogatására irányul a szovjet főváros diplomáciai megfigyelőinek érdeklődése. Moszkvai politikai körökben nagy jelentőséget tulajdoníta­nak az algériai diplomácia ve­zetőjének szovjetunióbeli tár­gyalásai iránt, amelyek a két ország közötti baráti kap­csolatok kérdéseit, valamint a nemzetközi helyzet tekintélyes számú problémáit ölelik fel. Az ilyen tárgyalások — húz­zák alá a szovjet főváros po­litikai köreiben — egyáltalán nem jelentenek új vpnást a két ország viszonylatában. A két ország vezetői közötti sű­rű személyi kapcsolatokban, amelyekbe most szervesen il­leszkedik bele Buteílika láto­gatása, Moszkvában az Algé­riával kiépített állami jó vi­szony jelét látják. Az Amerikai Űrhajózási Hivatal szóvivője magyar idő szerint csütörtökön hajnal­ban közölte, hogy Schweic- kart űrhajós csütörtökre ter- vezeU űrsétája annak gyen­gélkedése miatt elmarad. A csütörtökre megállapított re­pülési program megváltozása azonban, a szóvivő szerint, nem befolyásolja az Apol­lo—9 keringési tervét, sem az Apollo—11 számára elő­irányzott Holdra szállási mű­veletet. Nem marad el a pén­teki űrrandevú, amelynek során az Apollo—9 űrkabin­járól leválasztanák a hold­kompot. amely ezúttal elő­ször repülne önállóan a vi­lágűrben. Amennyiben azonban va­lamilyen okból törölni kel­tene a repülési programból annak legfontosabb részét, a péntekre előirányzott űrrao- devút., ez már döntően befo­lyásolná az Apollo-program egészét és valószínűleg meg kellene ismételni az Apol­lo—9 mostani repülését, amire április végén kerülne sor. Charles Berry, az amerikai űrhajósok főorvosa eltnon- dotta az újságíróknak, hogy a 33 éves „űrújonc” szerdán reggelizés után két ízben Nigéria fővárosának lakos­sága lelkes hangulatban fo­gadta a szerdán hivatalos lá­togatásra Lagosba érkezett 'Zovjet hadihajókat és le­•nységüket. Sok ezer lakos sent ki a kikötőbe a szovjet i ad i tengerészek üdvözlésére. A szovjet tengerészek tisz- v'.ctcre Gowon tábornok, ni­gériai állam- és kormányfő szerdán fogadást adott. — Önök barátaikhoz jöt- tek és látogatásuk a nigériai — szovjet kapcsolatok to­vábbi erősödését szolgálja — jelentette ki a fogadáson Gowon tábornok. Az országban t'olvó polgár- vlbórúró] szólva Gowon ki­jelentette, hogy csapatai ural­A programnak megfelelően, csütörtökön délelőtt, magyar idő szerint fél 11-kor megkez­dődött a négyes vietnami ér­tekezlet hetedik ülése. A nyu­gati hírügynökségek jelentése szerint a tárgyalások közép­pontjában a DNFF jelenleg folyó offenzívája áll. Ez az offenzíva — írja az AP ame­rikai hírügynökség tudósítója — rányomja bélyegét a csü­törtöki párizsi tárgyalásokra. Az ülés előtt Xhuan Thuy, a VDK küldöttségének a veze­tője nyilatkozott az újságírók­nak az offenzívával kapcsola­Szociátis feszültség Lehel Miklós, az MTI tudó­sítója jelenti: Szakítás fenyeget a fran­cia szakszervezetek, a kor­mány és a munkáltatók kép­viselőinek kedden kezdődött •.anácsküzásán, amely a szo­ciális ügyek minisztériumá­nak épületében folyik. Mau­rice Schumann miniszter, a kormány szerda délelőtti ülé­sén nem kapta meg azt a fel- natalmazást. hogy az állami szektorban dolgozók béréne!: emeléséről tárgyaljon. A mun­káltatók szervezetének, a CNPF-nek a vezetői is kitar­tottak amellett, hogy a mos­tani tanácskozás csak t a hely­zet felmérésére szolgál, va­lódi bértárgyalásokról eset­hányt. Egyszer az űrkabin­ban, egyszer a holdkompon Ebédet ner- folvasztott és este sem érezte magát — sa­ját szavaival élve, — a „hely­zet magaslatán’V . " , Berry doktor szerint az űr­hajós rosszulléte nem tekint­hető betegségnek- hanem olyan jelenségnek, amely az űrkabinok tiszta nitrogénből álló légkörében bárkinél fel­léphet- Az orvos emlékezte­tett arra, hogy Schweickart az űrrepülés előtt tengeri­betegség elleni tablettákat szedett, a repülés során pe­dig altatót. Az űrhajózási hivatal szó­vivője szerint az űrséta el­maradását az űrhajósok hasz­nukra fordíthatják, mivel így sokkal több idejük marad arra, hogy a holdkomp mű­ködésével részletesen megis­merkedjenek. Hozzátette, hogy a csütörtöki űrséta elmara­dásának oka nem kizárólag az esvit- űrhajós gyengélke­dése. hanem az a körülmény is. hogy az űrhajózási köz­pontban rájöttek: az űrka­binból történő ki- és átszál­lási műveletekre túlságosan rövid időt irányoztak elő- ami n repülési tervben idő­zavarhoz vezethet. (Reutert. ják a helyzetet a fronton, a szövetségi kormány az ország 12 állama közül 11-ben gya­korolja a hatalmat. A szaka- dárok mindössze az észak-ke­leti állam egyötödét ellenőr­zik. Gowon tábornok helytele­nítette, azoknak a nemzetkö­zi tényezőknek az álláspont­ját, amelyek Ojukwu ezre­des rendszerét támogatják. — Nem fog sikerülni az a tervük, hogy kettészakítsák Nigériát — fűzte hozzá. — Az. ország népe jobban mint valaha, felismerte az egység szükségességét és meggyőző­désem. hogy Nigéria egysége1 lesz- (MTI) tos hangulatról: „A vietnami nép békét akar, békét a füg­getlenségben, és valódi sza­badságot Elszántan harcol ezért a szabadságért. Semmi­féle fenyegetőzés nem ingatja meg ebben az elhatározásá­ban.” Szerdán délelőtt Ky tábor­nok, a saigoni rezsim küldött­ségének fő tanácsadója, talál­kozott Cabot Lodge amerikai megbízottal, majd csütörtö­kön Saigonba repült, hogy be­számoljon Nixon amerikai el­nökkel folytatott beszélgetésé­ről. (AP, UPI, MTI) Franciaország ban leg később és iparáganként lehet csak szó. A szakszerve­zetek viszont továbbra is azt követelik, hogy a tavalyi megállapodáshoz hasonlóan és annak megfelelően, most is országos, az állami és magán­szektorra egyformán érvé­nyes megállapodást kössenek. A megállapodás célja, hogy egyrészt ellensúlyozzák az időközben bekövetkezett ár­emelések hatását, s' másrészt továbbra növeljék a dolgozók életszínvonalát. A szerda esti tanácskozás után Georges Séguy, a CGT főtitkára . kijelentette, hogy a kormány és a munkáltató!-: magatartása folytán nem ma­rad más hátra, mint meg­szervezni a dolgozók vissza­vágását: a sztrájkot. A leg­nagyobb szakszervezeti köz­pont. a CGT vezetősége csü­törtök reggel össze is ült. hogv meghatározza, milyen közös harci módszereket ja­va soli on a többi szákszerve­zetnek a íárevalások várha­tó kudarca esetén­Az elégedetlenség nemcsak a dolgozók, nmem a kiske­reskedők és a kisiparosok kö­rében is jelentős, elsősorban az adók emelése és a kötele­ző társadalombiztosítási rend­szer rájuk való kiterjeszté­sének magas terhei miatt. Követeléseik alátámasztasára szerdán délután a kiskeres­kedők és kisiparosok bezár­ták üzleteiket. A sztrájkfel­hívásnak a kiskereskedők és kisiparosok 95 százaléka tett. eleget. A SZÍRIÁI államcsínyeket lajstromozzák- Egyes megfi­gyelők szerint minden üzen- narmadik, más megítelesek szerint pedig minden tizen­kilencedik hónap számíthat kritikus időszaknak. Ez a da­maszkuszi menetrend — most úgy tűnik — megdőlt. Legu­tóbb múlt év októberében távolította el egy csoport a hatalmon levő erőket. S mint a hírügynökségek jelentették, Damaszkuszban alig négy hó­nap elteltével ismét zavaros­sá vált a helyzet. A jelenleg is zajló események szorosan összefüggnek azonban azzal- ami még a múlt ősszel zaj­lott le az ősi karavánváros modern kormánynegvedében. Mint ismeretes, októberben a szír politikának az a perió­dusa ért véget, amely 1966 februárjában juttatta hata­lomra a szír Baath-párt ifjú törökjeit. A Zuajen, Atasszi és Makhusz nevével fémjel­zett szárny a hadsereg támo­gatásával a Baath jobb olda­lától vette át, államcsíny út­ján. az ország vezetését- A hadsereg támogatását az a Dzsadid tábornok biztosítot­ta, akit Szíria első számú erős embereként s a politi­kai élet 6zürke eminenciása­ként emlegettek. Zuajenék számos progresszív intézke­déssel- egyebek között a föld­reform végrehajtásának sür­getésével, az Euphrates-gát program elindításával, szá­mos ipari elvesztési akcióval ’■“lölték ki Szíria helyét mind az arab viláeban. mind a nemzetek közösségében. Ez a politikai kurzus — érthető módon — a Baath- oírt hatalomból eltávolított 'obhotdali csooortiának ál- ’rnrló tám-nrlqsát váltotta ki. 4 R-7-aTr'h-Bifpr csoport 1966- februárjától több ízben kí­2 NÓGRÁP - 1969. március péntek Apollo —9 Elmaradt egy űrséta Szovjet hadihajók látogatása Lúgosban Sztrájkra készül a CGT Közel-Keleten fosrikával KAIRO Kairóban kiadott közle­mény szerint, szerdán egész nap több ponton volt lövöl­dözés izraeli és egyiptomi ka­tonák között a Szuezrcsator­na mentén. Két egyiptomi katona megsebesült. AMMAN A jordániai hadsereg szóvi­vője közölte, hogy szerdán délután Abu Szidra körzeté­ben tüzérségi párbaj volt iz­raeli és Jordániái ütegek kö­zött, amelynek során a jor- dár.iaiak két izraeli ütegállást megsemmisítettek. Az izraeli­ek később az előző incidens helyétől mintegy tíz kilomé­terrel északra tüzet nyitot­tak, amit jordániai részről vi­szonoztak. TEL AVIV Da jaii izraeli hadügymi­niszter szerdán Tel Aviv- ban orvosok gyűlésén java­solta a megszállt arab terü­letek intenzívebb gazdasági integrálását, ugyanakkor azonban azt állította, hogy nem gondol-e területek an- nekfálására. Véleménye sze­rint a megszállt területek stratégiai fontosságú térsé­geiben izraeli településeket kellene létesíteni, de nem az ottani arab lakosság rovásá­ra. A hadügyminiszter szerint változtatni kellene azon, hogy húsz hónappal a júniusi há­ború után a megszállt arab területeken még mindig egyiptomi, illetve jordániai törvények vannak érvényben, s a kairói és ammani kor­mányok által kinevezett köz- tisztviselők működnek. Az izraeli belpolitikai hely­zetről szólva elismerte, hogy közelebb áll bizonyos jobbol­dali csoportosulások! oz, mint saját pártjának baloldali ele­meihez. Azt állította, hogy nincsen alapvető véleménykü­lönbség közte és Jigal Állón ideiglenes miniszterelnök kö­zött: „mindketten azon a vé­leményen vagyunk, hoey az Izrael által ellenőrzött terü­leteken befejezett tényeket kell teremtenünk. A hadügy­miniszter közölte- hogy ha Golda Meir asszony, a kije­lölt miniszterelnök felkérné a kormányba való belépésre, elfogadná a hadügyminiszteri tárcát­Szíria folytatja a forradalmi harcot Damaszkuszban úgy tudják, hogy a legutóbbi események kapcsán, vezető szíriai szemé­lyiségek Kairóban és Bagdad­ban tájékoztató missziót telje­sítenek. Ugyanakkor algériai küldött érkezett a szíriai fő­városba. Ibrahim Makhusz, volt szí­riai miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter, aki részt vett Algírban a mediterrán országok haladó pártjainak konferenciáján, majd Burned! - en elnökkel folytatott megbe­szélést, váratlanul Kairóba re­pült, és azonnal felkereste Nasszer elnököt. A kairói rá­dió szerint Makhusz kijelen­tette a tudósítóknak: a szíriai belső problémákat a logika, nem pedig az erő eszközével kell megoldani. Bejrúti értesülések szerint Tallasz szíriai vezérkari fő­nök Bagdadba utazott, és ta­lálkozott Bakr iraki elnökkel, Tallaszt tekintik Asszad szíri­ai hadügyminiszter legköze­lebbi munkatársának. Ügy tudják, hogy Tallasz az iraki az egyiptomi és a jordániai vezérkari főnököt fel kívánja kérni, vegyenek részt egy Bagdadban rendezendő kato­nai értekezleten. Ezt azonban nem erősítették meg, és nem tudnak Kairó és Amman ál­lásfoglalásáról sem. Damaszkuszban időközben folynak a Baath-párt székhá­zában a pártvezetőség tanács­kozásai a vezetők közt támadt viszály rendezésére. Az Al-Baath, a párt köz­ponti lapja csütörtöki vezér­cikkében hangsúlyozza, hogy a szíriai nép a forradalmi re­alizmus útját járja. Elutasítja az olyan realizmust, mely op­portunista módon megbékél a helyzettel, például az izraeli megszállással azon a címen, hogy az realitás. Abból a reális tényből indul ki, hogy a népek fel akarnak szabadulni, ez a forradalmi realizmus sok áldozattal jár, elkeseredett harcot követel, de ez vezette győzelemre az al­gériai népet, ez hozta meg á szocialista forradalmak sikere­it. A szíriai Baath-párt egyet len válasza az ellene indított imperialista támadásokra csak az lehet, hogy folytatja a for­radalmi harcot, amelyet 1963. március 8-án megkezdett. Az NSZK új elnöke Vidáman nevet dr. Gustav Iieinemann szociáldemokrata Igazságügy-miniszter, akit a jogellenesen Nyugat-Berlinbe összehívott elnökválasztó gyű­lés az NSZK elnökévé válasz­tott. (Telefotó — AP—MTI— KS> Á kegyetlenségek újabb bizonyítékai A hitleristák háborús bűn« tetteit bizonyító újabb doku­mentumokat találtak Katowi- ezében. Az egykori Gestapo- dokumentumok szerint Kato­wicében a börtönben 1939— 1945 között gillotinnal mint­egy ezer személyt végeztek ki. Az áldozatok csehek és szlo­vákok, lengyelek és oroszok, franciák és belgák voltak. Ebben a börtönben végez­ték ki többek között 1942-ben a poznani lengyel ellenállási mozgalom 13 tagját is. A Dél-Sziléziában elkövetett fasiszta bűntettekért Ernst Gerke, SS-obersturmbahnfüh- rerre hárul a fő felelősség, közvetlenül felelős több mint 13 000 személy meggyilkolásá­ért. Gerke jelenleg az NSZK- ban szabadlábon él. IWí történik; Szíriában ? sérelte megdönteni külső és belső erők támogatásával a szír rezsimet. Különösen ve- szélyessé vált fellépésük köz­vetlenül a hatnapos arab—iz­raeli háborút követően, ami­kor a nemzeti egység meg­teremtése érdekében Zuaje­nék hazahívták politikai el­lenfeleiket. Bitarék ezt az alkalmat is felhasználták egy csendes hatalomátvételi kí­sérletre. Az összecsapás zöld asztal mellett és akkor követ­kezett be. amikor az arab államfők Khartoumban gyü­lekeztek, hogy közös politi­kát alakítsanak ki. Hogy a szír vezetés eleinte nem egy­értelműen fogadta el Zuaje­nék koncepcióját az is iga­zolja, hogy a triumvirátus egyik tagja, Makhusz kü­lügyminiszter elutazott a szu- dáni fővárosba. A külügy­miniszter a tárgyaláson ugyan nem v.ett részt- de kísére­tével csak akkor hagyta el Khartoumot, elutasítva a csúcson kidolgozott közös arab politikát, azaz a politi­kai rendezés koncepcióját, amikor hazulról jelezték, hogy a Dzsadid vonal meg­erősítette befolyását, s elfo­gadtatta álláspontját a Baath- párt rendkívüli kongresszu­sán. JÓ FÉL ESZTENDŐ telt el ezt követően, s már úgy tűnt. hogy a merev politikai kur­zus következtében arabközi szinten is elszigetelődött szír kormányzatnak sikerült sta­bilizálódnia, mikor a múlt. év márciusában arról érkez­tek hírek, hogy a kommu­nista párttal folytatott siker­telen tárgyalások után egy legális, parlamenti képvise­lettel rendelkező ellenzéki népfront szervezése érdeké­ben Akram Hourani csoport­ja megbeszéléseket kezdett a Libanonban tartózkodó jobb­oldali baathista frakciók ve­zetőivel­A krónikussá vált jobbol­dali veszély miau uzsaüídék számára elkerülhetetlenné vált, hogy látványosan és egyértelműen leszámoljanak a jooboldaii ellenfeleikkel. A kormány, mivel úgy érezte, hogy szilárdan maga mögött tudhatja a hadsereget, nem­csak a Damaszkuszban elér­hető Hourani-hívek, illetve a jobboldali baathisták letar­tóztatásával igyekezett úrrá lenni a helyzeten, hanem ez­zel egyidejűleg második fron­tot nyitott Libanon ellen. Ez a „kamion-háború” néven is­mert összecsapás látszólag a Szíriát keresztező tranzitke­reskedelem kprül folyt. A szír kormány azonban nem hagyott kétséget- miszerint nem gazdasági nézeteltéré­sekről volt szó. Makhusz szír külügyminiszter világosan ki­fejezte ugyanis, hogy Szíria azért szánta el magát e lé­pésre. mert Libanon mene­dékjogot ad a szír kormány politikai ellenfeleinek. Miközben a kamion-vita folyt. Aleppóban és Deir az Zorban-ban Ahmed Szvejda- ni, volt vezérkari főnök ve­zetésével (mérsékelten balol­dalinak tartják!), augusztus végefelé robbant a levegőben lógó puccs. A katonatisztek összeesküvése, amely nyilván kapcsolatot tartott Bitarral és híveivel, bár nem a jobbol­dal irányítása alatt állt, el­bukott s így 185 szír tiszt kényszerült a szomszédos Iraki Köztársaság területére menekülni. Itt azért fogad­ták őket szívesen, mert idő­közben az iraki baathisták- nak az. a szárnya került ha­talomra, amely Dzsadidék- kal Szemben Bitarék, tehát a : “bboldal vonalát képvisel­te. A jobboldal próbálkozásai s a mérsékeltek színrelépése után 1968 októbereben össze­csapásra és szakadásra került sor a szír Baath-párt bal­szárnyában is. A nemzeti ve“ zetőségválasztó kongresszu­son Dzsadid ultrabal merev, egyre inkább elszigetelődés­hez vezető koncepciója alul­maradt Asszad hasonlóan ke­mény, de az arab népek köz­ti kapcsolatok javítását szor­galmazó vonalával szemben Bár Dzsadidnek és Zuajen- n^k le kellett mondani ál­lamhatalmi pozíciókról, pán funkcióikat megtarthatták Atasszi viszont nemcsak ál- lamelnöki tisztségében ma­radt meg, hanem ő maga állt az új kormány élére. ASSZAD elképzeléseit így nemcsak a Bagdadban szer­vezkedő, s egyes hírek sze­rint ellenkormányt is alakí­tó jobboldal akciói gátolták, hanem azok a politikusok is, akiket nyilván taktikai cé­lokból vett át elődeitől. Ügy tűnik, ez áll a lesutóbbi na­pok eseményeinek hátterében is. ÍÖnodyi

Next

/
Thumbnails
Contents