Nógrád, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-25 / 69. szám

*1* Az elmúlt év novemberében h elyezték üzembe az ország leg fiatalabb házépítő kombinát­ját, a Borsod megyei Állami É pítőipari Vállalat alsózsolcai ü zemét. Azóta 160 lakáshoz ele­gendő ölemet gyártottak. Idei tervük 2100 lakáshoz szükséges panel. \ kombinát termé­keiből Miskolcon már szerelik az első 10 emeletes épületet, amelyben 170 lakás lesz. Ké- oüukün: részlet az üzemből. (MTI fotó — Mező Sándor felvétele) A törzsvendég tölcsére Mint a mesében. Volt egy­szer — illetve van is — egy törzsvendég a Pécskővel szem­ben levő sarki fűszerüzletbnn. Ez a törzsvendég Cinzanót szeret inni, mégpedig nemcsak 'agy egyszerűen pohárból. Nem. Ö kiméret minden alkalommal két—három vagy négy decit egy üvegbe és elviszi magá­val. Idáig rendben is ment a dolog. A baj ott kezdődött, hogy rendszerint hiányzott a tölcsér, amivel beleöntsék az itókát az üvegébe. Vagy el­kallódott. éppen legurult, vagy nem találták hirtelenében. Megunta hát a törzsvendég az állandó herce-hurcát, és dön­tő dologra szánta el magát. Vett egy tölcsért és megaján­dékozta vele az üzletet. Azó­ta nincs baj a töltögetéssel, mindig kéznél a tölcsér. Aki nem hiszi, járjon utána, olt van az italospultnál egy mad­zagra kötve. — cs — Ki van az álarc mögött? A salgótarjáni József Attila művelődési központ a ta­vasz jegyében már az áprilisra készül. A hónap elején, áp­rilis 8-án, délutáni és esti előadás keretében a könnyed szó­rakozás kedvelői kapnak élvezetesnek ígérkező programot Ki van azé álarc mögött? címmel. A műsorban közreműködik Kabos László, Gálcsiki Já­nos. Lórán Lertke, Aradszky László, Kovács Kati, Poór Pé­ter, Mikes Éva, Majláth Jenő, Késmárki Marika, valamint a Pannónia és az Atlantis együttes. A tarka műsor keretében divatbemutatóra és ajándékozásokra is sor kerül. M üsoridőpon t- vá 11 ozása k áprilisban A salgótarjáni József Attila művelődési központ áprilisi színházi és hangverseny prog­ramjának műsoridejében vál­tozások lesznek. A debreceni Csokonai Szín­ház opraegyüttese a Pillangó­kisasszonyt április 7—8 he­lyett április 28-án hétfőn és 29-én. kedden este mutatja be. Az évad utolsó bérleti hang­versenye viszont április 25 he­lyett korábban, április 18-án pénteken este lesz a művelő­dési központban. ifi «ír nem fehér holló A megye pedagógusai kö­zött elsőként alakult a Balas­sagyarmati Bajcsy-Zsilinszky úti Általános Iskolában a Pe­dagógus Vöröskereszt alap­szervezet. A 42 tagú alapszervezet rendszeresen, folyamatosan dolgozik. Időnként — szúró­próbaszerűen — ellenőrzik az iskolai tisztasági csomagok használatát. Eljutottak már odáig, hogy a gyermekek leg­többje minden külön utasítás nélkül is használja a csoma­got; az étkezés előtti kézmo­sás nem számít már fehér hollónak, a gyerekek akkor is természetesnek találják, ha nem érzik magukon a peda­gógus szemét. Az alapszerve­zet irányításával a gyerekek a városi tisztasági mozgalom aktív részesei. Nem egyszer megtörténik, hogy az általá­nos iskolás tanuló figyelmez­teti a felnőttet: mire is való a szemétkosár. Segítenek a város szépítésében, parkosítá­sában, fásításában is. A Ma- dách-szobor körüli rész rend­ben tartása felett védnökséget vállaltak. A pedagógus-alapszervezet nemcsak a gyerekek, de a szülök megsegítését is felada­tának tekinti. Szülők akadé­miáját szervez, ezen többek között a pályaválasztásról, az italozás és dohányzás káros hatásáról, megakadályozásáról tartanak előadásokat a szü­lőknek. Ugyancsak a szülők­nek ankétot rendeznek, me­lyen — előreláthatóan április­ban — szakorvos (ideggyó­gyász, gyermekgyógyász, pszi­chológus) bevonásával kerek- asztal-beszélgetés formájában az ideges gyermekekről lesz szó, s arról, miképpen kell foglalkozni ezekkel a gyere­kekkel, hogy a gyerekkori ide­gesség később ne hagyjon nyo­mot bennük. A gyakorlati foglalkozásokon oktatják a vöröskeresztes láda szakszerű használatát, a bal­eset elleni védekezést S hogy nem hiába, azt az elsősegély­nyújtási versenyben elért el­ső helyezés is bizonyítja. Az osztályfőnöki órák egyikén- másikán pedig KRESZ-órát tartanak, amelyekre szakelő­adókat hívnak meg. Áprilisban fogorvosi hete­ket rendeznek, s tevékenyen részt vesznek a júniusi — pe­dagógusok, szülők közötti — önkéntes véradás előkészíté­sében. A rendszeres családlátoga­tásokon pedig lemérhetik fá­radozásuk eredményét. S ez egyúttal friss ambíciót ad a további munkához is. MEZŐGAZDASÁGI ALKALMAZOTTAK JUBILEUMI JUTALMA Több olvasónk fordult hozzánk, és kérték, adjunk felvi­lágosítást a jubileumi jutalomról. Általában az ipari mun­kások vagy egyéb munkaviszonyban álló dolgozók levelére adtunk választ, de most összegyűjtve több mezőgazdasági dolgozó panaszát, együttesen adjuk meg részükre a választ. Mint ismeretes, a Munka Törvénykönyve szerint a 25, a 40 és az 50 éves szolgálati idő után jubileumi jutalom illeti meg a dolgozót, amely egyen­lő a dolgozó egyhavi alapbé­rével. Azt is tudják olvasóink, hogy nem a kifizetés időpont­ja. hanem a jogosultság kelet­kezésének ideje a döntő, ezért az is előfordulhat, hogy valaki egyszerre megkapja a 25, illet­ve 40 éves jubileumi jutalmát. A mezőgazdaságban munka- viszonyban álló dolgozókat megnyugtathatjuk, hogy őket is megilleti a már ismertetett feltételek fennállása esetén a jubileumi jutalom. Ha levél­íróink 1965. január 1. és a most életbe lépett új Munka Törvénykönyvének időpontja, 1968. január 1. napja között nem kérték a korábbi munka- viszonyban töltött szolgálati évek egybeszámítását, és ezért nem élvezték az ezzel járó kedvezményeket, (pótszabad­ság stb.) akkor most minden további nélkül kérhetik, tekin­tet nélkül arra, hogy koráb­ban milyen címen, illetve mó­don szűnt meg munkaviszo­nyuk. Amennyiben a fent em­lített és a jubileumi jutalom megállapításához szükséges Csecsemőtej Sok szó esett ipari, keres­kedelmi és sajtóberkekben a tej palackozásáról. Minded­dig azonban nem hallottunk o csecsemőtej palackozásá­ról, bár erre volna a legna­gyobb szükség, hiszen Sal­gótarjánban, de a megye más helységeiben is számos bolt van, ahol hiányoznak a kellő feltételek a csecsemő­tej egészségügyileg is biz­tonságos tárolására, árusítá­sára. Éppen ezért örvende­tes már az is, hogy a Cse­szolgálati időt igazolni tudják, és nem állnak fegyelmi elbo­csátás hatálya alatt, (nincs ki­lépett bejegyzésű munkaköny­vük), akkor kérhetik munka­helyükről a jubileumi jutalom kifizetését. Amenhyiben fe­gyelmi elbocsátás hatálya alatt állnak (ez három évig tart), vagy ezzel azonos elbírálás alá eső módon szűnt meg munka- viszonyuk. (pl. a felmondási idő letöltése előtt kiléptek), akkor nem kérhetik a jubileu­mi jutalom kifizetését. Ha azonban olvasóink a fentebb említett két időpont között ko­rábbi munkaviszonyuk beszá­mítását kérték, és ezzel élvez­ték a vele járó előnyöket, ak­kor 1969-ben jogosultak az egyhavi alapfizetésükre, ha 1965. január 1-én volt legalább 15 éves, megszakítás nélküli munkaviszonyuk. Ha csak 10 esztendő folyamatos munkavi­szony volt, mint V. Á. olva­sónknak, akkor 1969-ben válik jogosulttá erre. Megszakítás nélkülinek tekintendő az a munkaviszony, ha a dolgozó egyik munkahelyéről áthelye­zéssel vagy átvétellel került a másikhoz, illetve 1953. szep­tember 1. napját követően a hozzájárulással megszűnt mun­kaviszony után 30 napon be­lül újból elhelyezkedett. — palackban? mege salgótarjáni ABC áru­házának vezetője az új üzlet megnyitása óta kéri köz­pontját, tegye számára lehe­tővé a csecsemőtej palacko­zását.J A Csemege Áruház vezérigazgatósága foglalko­zik a megoldással, amelyek egyike: házi töltő berende­zések beszerzése, felszerelé­se. Reméljük, a szándékból rövidesen valóság lesz, s ez ösztönözni fogja a követésre a megyei élelmiszer-kiske­reskedelmi vállalatot is. Dönteni kellett. Pétain tábornok vichy-i kormánya mellé ál)mik, vagy pedig De Gaulle tábornokot követik, aki Londonból további harcot hirdetett a hitleri Német­ország ellen? S ami talán sose fordult még elő a légió történetében: ekkor jól vizsgáztak a katonák. Kilencszá- zan, tehát az alakulat hetvenöt százaléka úgy határozott, hogy a szabad Franciaországot választja, ök elindultak Szudán irányába, a többiek pedig Marokkóba, amely ak­kor Vichy mellé állt. Narvik után újra alkalmuk nyílt a 13. fólbrigád tag- I iainak arra, hogy bebizonyítsák harci készségüket. Pon­tosan egy esztendővel a jéghideg fjordokban vívott har­cok után a forró sivatagi hadszíntéren kerültek szembe a tengelyhatalmak csapataival. Negyvenegy áprilisában a „Szabad Francia Légió” az olaszok ellen harcolt. A pa­rancsnok Monetär tábornok, aki ugyan ingadozott, hogy kinek az oldalára álljon a második világháborúban, az angolok mellett küzdjön, vagy pedig csak csapatai harci készenlétét és értékét őrizze meg, hogy azután egy ké­sőbb adandó alkalommal a mellé álljon, akinek több a ki­látása a végső győzelemre. Massaouah mellett a légiósok és az angolok látványos sikert értek el az olaszok ellen. Négyezer foglyot ejtettek. Monclar a ösata után kiadta a parancsotü — Szíriába megyünk. A csapatok hajóra szálltak. Az angoloknak nem tet­szett ez a lépés, mert úgy érezték, hogy a franciak nem kívánnak részt venni az afrikai hadműveletekben. Monc­lar tábornok valóban ezt tervezte, más idegenlégiós ala- j kulatok parancsnokai viszont továbbra is kitartottak a ívugati szövetségesek mellett. 1941 nyarán a légió történetében egyedülálló, külön­leges helyzet alakult ki: Szíriában szembekerültek egy­mással az angolok mellet harcoló 13. félbrigád és az ide­genlégió 6. ezrede, amelynek tisztjei a Vichy-ben széke­lő kormánnyal rokonszenveztek. A franciák közel-keleti drámája Saint-Jean-d’ Acre- ban ért véget, ahol július 18-án fegyverszünetet kötöttek. Ez csak fokozta a feszültséget. Az ingodozó alakulatok­nak dönteniük kellett: London vagy Vichy? A 13. fél­brigád álláspontja világos, volt, ők továbbra is a szövet­ségesek mellett kívántak harcolni. Határozott fellépésük kedvező irányban befolyásolta a 6. ezredet is. Az alaku­lat 1900 katonája kijelentette: — Harcolunk a szövetségesek oldalán! A 6. ezred tisztikara azonban másképp vélekedett. Ök nem akarták követni katonáikat. Mindössze ketten tartottak velük. 12. Rommel páncélosai ellen A 13. félbrigádot kivéve, a többi légiós alakulat is Vichy-he* húzott. A baloldali érzelmű alakulat viszont, miután a 6. ez red 1900 katonája csatlakozott hozzá, jelentősen megerő­södött. Amilakvari ezredes, az egykori grúz herceg vette át a félbrigádot. Átszervezte, három zászlóaljt alakított belőle. Ekkor már heves harcok dúltak Észak-Afrikában, Váltakozó sikerrel. Előszpr az olaszok tettek kísérletet, hogy Líbiából keletre nyomulva megpróbálják elvágni az angolok fontos közlekedési útvonalát, a Szuezi-csatornát A küzdelem első szakaszában Graziani tábornok csapa­tainak sikerült la előrenyomulniuk, később azonban el­lentámadásba lendültek az angolok, és 1941 februárjában Bengázi-ig hatoltak előre. Ekkor jelentek meg Afrikában a németek. Világhó­dító tervük egyik fontos részeként Egyiptomot akarták elfoglalni. Felállították az Afrika-hadsereget. Parancsno- kuK Rommel tábornok, az egyik legügyesebb német had­vezér volt Ellentámadásra csoportosította a parancsnok­sága alatt álló olasz, német erőket. 1942. májusában előrelendültek Rommel alakulatai. 525 harckocsi és 90 rohamlöveg támadta meg az angolo­— 35 — kát, akik a túlerővel szemben megkezdték a visszavonu­lást. Csapataik az Elgazala-Bir Hakeim terepszakaszon helyezkedtek el, gyalogosaik támpontszerű védelemre ren­dezkedtek be. így próbálták megállítani az előrenyomuló ellenséget. A németek megkerülték az angolok déli szár­nyát, és megtörték az ottani csapatok ellenállását. A si­vatagi háború e kritikus szakaszában fontos szerepet ka­pott a 13. félbrigád, amely Amilakvari ezredes parancs­nokságával érkezett Egyiptomba. Az angolok a légiósok­ra bízták Bir Hakeim védelmét. Ez a támaszpont Tob- rouktól nyolcvan kilométerre feküdt délre. Május 27-én a támaszpont előterében német csapa­tok jelentek meg, az angolok azonban feltartóztatták őket. Ez reggel fél nyolckor történt. Fél órával később újra változott a helyzet. Az angol előőrsök jelentették: — Páncélosok és rohamlövegeik jelentek meg déli és délkeleti irányból. Még nem tudjuk, hogy a mieink, vagy pedig ellenséges csapatok. Kilenc órakor már nem volt kétséges, hogy nagyará­nyú német és olasz alakulatok törnek előre. Az erődít­ményben a tüzérség felkészült és a híres svéd Bofors ágyúkat, amelyek elsősorban légvédelmiek voltak és a re­pülők ellen alkalmazták, most készenlétbe helyezték, hogy célba vegyék a páncélosokat. Bir Haliéin betonállásai mögött a spanyolok, amikor megpillantották az ellenséget, így biztatták egymást: — Vámos como a Madrid! Madrid felé megyünk, har­coljunk úgy. mintha Madrid felé menetelnénk! Heves tűz fogadta a közeledő páncélosokat. Tíz óra­kor harmincöt égő, füstölgő roncs állt a támaszpont előtt. Vezetőik és a benne ülő katonák ki ugráltak és a légió fogságába kerültek. Feltartott kézzel közeledtek az erőd­höz. Száz foglyot ejtettek a légiósok, köztük egy ezredest. Visszavonultak az ellenséges erők, Bir Hakeim felől elhárult a közvetlen veszély. A védők azonban jól tudták, hogy csak rövid pihenő következik. Mindaddig, amíg az elle»ség nagyobb erőket nem von össze. Május 30-án Larminat tábornok megtekintette az erő­döt, és megérkezett König tábornok üzenete is, aki gra­tulált a légiósok hősies harcához. — Még két napig ki kell tartaniok — üzente a tá­bornok. (Folytatjuk) — 36 —

Next

/
Thumbnails
Contents