Nógrád, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-16 / 63. szám
Látogatás Farkas Andrásnál Egyszerűek az Egazsagai Skot whisky magyar módra A Kereskedelmi Minöségeltenőrző Intézetben az élelmi- szeripari osztályon már készítik az első magyar whisky, a „Club—99” minőségi bizonyítványát. A Szeszipari Országos Vállalat szabadegyházi üzemében skót esszenciából állítják elő a magyar whiskyt, amely eredeti címkével jelenik majd meg a hazai piacon csakúgy, mint a KGST-országok üzleteiben. Képünkön: Búza Sarolta, technikus a Club 99 whisky szeszfokát ellenőrzi. (MTI fotó — Hadas János felv.) Hajvágási ünnepség— régi mongol szokás A balassagyarmati Hétvezér úti ház udvarán egy füttyel kezdődött. Farkas András íüttyentetl, mire tejünk fölé szállt négy fehér galamb, mint Picasso-galambok. Valahonnan a bokros-fás udvar mélyéből jöttek a gazda füttyszavára. Aztán visszarepültek, vakító napfényben. Egy fekete puli felnézett a fehér galambokra, vakkantott. A ku- tyaház a gótikusán nyírott bokrok mögött volt. Műteremlátogatásra jöttünk- műtermet nem találtunk, de az egész lakás alkotó műhely. A szobák íalain az utóbbi időben festett képeit. Farkas András a mai művészi szemlélet egyszerűségével fejezi ki magát. Képei az emberi, főként a paraszti élet lényegét igyekeznek megragadni, de nem elvontan, hanem valamiféle teljes eletszerűségben, mozgásban, változásban. A művész által fellelt állandóval, a típussal- A festő nem érzéketlen jegyzője a kornak, képei mélyen együttérzőek azokkal, akiket felmutatnak, mindenekelőtt palóc atyánkfiáival. Az észak-magyarországi képzőművészek április 4-én Salgótarjánban megnyitandó tárlatára Farkas András három művét küldte el. A Tűnődő öreg nénit Szandaváralján festette, az elhagyott falusi öre- giek helyzetére igyekezett vele felhívni a figyelmet. A Menyecske szép, erőt, értelmet sugárzik, egy rendezett széná- jú faluban, talán Őrhalom- ban bukkant rá a művész. A harmadik kép többalakos kompozíció, egy darab nyugalom, összefogottan kimondott Igazság. — Derűt és igazságot akarok — hangzott a művész vallomása- — Az én igazságaim egyszerűek. Ha az ember szinkronban tud lenni a szépen fejlődő világgal, ilyen igazságokra bukkan. A munkástól és a paraszttól sokat lehet tanulni. S ez azzal a felelősséggel is jár, hogy a tőlük tanultakat érthetően, egyértelműen mondjuk el, s hagyjuk a képzőművészeti stílusokkal és „modern” formákkal űzött szemfényvesztést. Szerintem „modem”,korszerű az, ahogyan mi életünk alakításával küszködünk. Engem determinál az, hogy itt élek, és ezen a helyen kell elmondani igaznak vélt mondanivalómat a ránk bízott népnek. Számomra márcsak ezért sem lehet „figura” a paraszt, hanem atyámfia, vagy éppen én, saját magam. Realista vagyok, a szó nemes értelmében. Az én vásárom például nem harsány vicc, komolyság van benne. Torzítani csak a kifejezéshez elengedhetetlenül szükséges mértékben torzítok. Nem akarom semmiképpen nevetségessé tenni a parasztot. Lehet, munkában meggyötört, de kinevetett soha. Persze, tudom, mindent nehéz jól csinálni. Ezt is. Farkas András korán megtanulta nemcsak a földműves munka, minden emberi alkotó tevékenység becsületét. 1920- ban született Abaújszinán, paraszt szülők hetedik gyermekeként. A Képzőművészeti Főiskolát Budapesten végezte 1944-ben. A háború számára, egyében kívül, mell-lövést, hadifogságot jelentett. 1947 óta él Balassagyarmaton, közel a szomszédos Szlovákiában élő hozzátartozóihoz. Pedagógus és művész. — Szeretem az embereket, külön is, együtt is — mondotta. — Ez a szeretet nemcsak képeimnek, életemnek is tartalma. Farkas András ide tartósak, tanítványai és jó palócai közé. összegező hajlamú művész. Pedagógusként sem törekszik látványosságra. Célja a tartalmas, szívós kitartást igénylő, ízlést, a képzőművészet iránti igényt fejlesztő tevékenység. Szakkört vezet. Tanítványainak most a Balassi Bálint Gimnáziumban és Szakközép- iskolában nyílott nonfiguratív kiállítása. — S ez nem mond ellent a művészi hitvallásának? — Távolról sem — moso- lyodott el, miközben vagy harminc Picasso-albumra mutatott, amelyek a könyvespolcokon sorakoztak. Nem vagyok ellensége a nonfiguratív ábrázolásmódnak sem, ha az nem csupán üres absztrakció, nem bűvészkedés, hanem művészet. Tanítványaimat is ebben a szellemben igyekszem nevelni. Illusztrációi, grafikái, rajzai ugyancsak eredeti gondolatokkal, komoly figyelemmel alkotó művész kezenyomát viselik. — Illusztrálni nehéz annak, aki a véglegesen nagy emberi igazságokon túl, saját kis igazságaihoz is ragaszkodik, mert azt hiszi, ha csak egy embert is emberibbé tesz egy kép, már megérte. Az ember tragédiáját, Villont illusztrálja, a Testamentumot és a többi verset, a balladákat. Madách és Villon mindig kezeügyében hever a polcon. Kint a szabadban a fényesség foltjai, a fák természetes görcseikkel áldólag hajló ágaikkal, fájdalmaikkal, a napraforgó, a mák, a szagos bükköny, a rozssorok, a sárgarépa mosolya, — ezek is témái. Ezeket sem önmagukért, hanem az emberéit veszi észre. A természetben is az emberit, a tanulságul szolgálót figyeli. Látogatásunk egy füttyel kezdődött, azzal is fejeződött be. Amire a fejünk fölé szállt négy fehér galamb, mint négy Picasso-galamb. 4 nyugati demokrácia „hagyományai Hollandiában 14 párt képviselői vesznek részt a parlament munkájában, amelyek közül két pártot csupán egy- egy ember képvisel. A parlamenti életnek megvannak a maga hagyományai, szertartásai, sőt anekdotái is. Az egyik így hangzik: „Cseng a telefon. A nemrég megválasztott képviselő fia jelentkezik. Arra a kérdésre, hogy hol van az apja, így válaszol: — A parlamentben. — És mit csinál ott? — Irányítja az országot. Hat hónap múlva a fiú, ha azt kérdezik, mit csinál az apja a parlamentben, már pátosz nélkül válaszol: — Ott újságot olvas. — Van is igazság ebben az anekdotában. A holland képviselők az újságból tudták meg például a kormánynak azt a határozatát, amellyel 250 millió guildennel felemelték a hadikiadásokat. Jól sikerült műtét Dr. Ewans Forbes lett a család egyedüli férfitagja fivére elhunyta után, és így rászállt a nemesség. Ez a hír önmagában nem lenne érdekes, dr. Ewans Forbes azonban 17 évvel ezelőtt, tehát 1952-ben még Miss Elizabeth Forbes volt. Egy sikeres műtéttel azonban Ewans lett, megnősült, és két gyermeke van. Hevered jünk le az étkezéshez! Carlo Sirtori olasz profesz- szor a gyomorbán talmak elkerülésére a legmegfelelőbbnek azt tartja, ha a régi rómaiak étkezési szokásaihoz visszatérnénk. A régi rómaiak nemcsak sokáig rágták az ételt, ami fokozza a nyálképződést, és ezáltal kíméli a gyomorfalakat, hanem az egyes fogások felszolgálása között rövid szüneteket tartották, amikoris a bal csípőjükre támaszkodva kinyújtózkodva pihentek. A régi római étkezéseknél használt, „triclinium” — egy háromszemélyes étkezési heverő — alkalmazása egyébként is rendkívül egészséges. A bal csípőn fekvésnél az ételek a gyomor középső részén helyezkednek el, ahol a legjobban megemészthetek. A gyermekek első hajvágása — régi szokás szerint — ünnepet jelent Mongóliában. A mongol lakosság nagy többségét alkotó khalkák három, a zakhcsinok három vagy hét, a darigangik öt vagy hét éves korában vágják le először a fiú haját, a kislányét pedig négy éves korában. A ceremónia nagy családi ünnepség keretében zajlik, amelyre minden rokont és barátot meghívnak. Az ünnepségnek megvan a maga rituáléja. A legidősebb vendéget ültetik a fő helyre a jurtában. Az ő tisztsége az első hajfürt levágása. Megáldja a gyermeket és a szülőket, miközben levág egy tincset a gyerek bal halántékáról és azt egy „khadag”-ba, hosszú selyemdarabba csomagolja, amely a boldogságot szimbolizálja, majd ajándékot nyújt át a gyermeknek. Ezt követően az anya, majd az apa és a vendégek nyírnak le egy-egy darabot a gyermek hajából. A hajvágás végeztével a vendégeket leültetik, kumisszal, borral, hússal és édességekkel kínálják őket. Az ünnepséget énekek kísérik. Tóth Elemér ^gy dolgozik, ahogyan akar Egy Stuttgart környéki vállalat vezetői mellett ötven tisztviselőjének engedélyt adott, hogy ki-ki maga ossza be munkaidejének kb. felét. Csak egyhez ragaszkodnak: heti 41 árát le kell dolgozniuk. Huszonhat órát továbbra is a vállalat határoz meg, a többi „szabad”. Teljesíthetik délután és ha egy-egy alkalommal a 41 óránál kevesebbet dolgoznak, „tartozásukat’ még a hónap vége előtt kiegyenlíthetik. A tapasztalatok szerint az egyénileg megválasztott munkafettételek a legjobb teljesítményre vezettek. Vilain alhadnagy vette először észre, hogy a parancsnok elvesztette egyensúlyát és tántorog. Odaugrott a századoshoz, átkarolta, majd óvatosan lefektette a földre. A fejét egy kőre helyezte. Danjou már sok vért vesztett. Az alhadnagy akkor tudta meg, hogy a parancsnoka meghalt, amikor ki akarta kezéből venni a kardot. A százados görcsösen szorította a markolatot. Vilain felegyenesedett és tisztelgett. Semmi félelmet nem érzett, pedig újra dörögni kezűtek a fegyverek, most már mindkét oldalról. Negyven méterre közelítették meg a mexikóiak a falakat, a légiósok biztosan céloztak és találtak. Vilain vette át a parancsnokságot. Gyorsan intézkedett. Először is újabb embereket vezényelt a kapukhoz, nem mintha bizonyos lett volna, hogy ez okvetlenül szükséges, inkább csak meg akarta mutatni határozottságát. Közeledett a dél. Az árnyékok csaknem teljesen eltűntek. A légiósok szenvedtek a hőségtől. Elkeseredett a küzdelem. Délben az ellenfelek között nincs több távolság, mint húsz méter. A falak mögött a légiósok jól hallják, amint a mexikói tisztek rohamra vezénylik katonáikat. Ekkor kürtszó harsan. Hirtelenében a csata résztvevői nem tudják, hogy képzelődnek, vagy pedig valóban egy közeledő alakulat ad hírt érkezéséről. — Felmentés! Ezek francia csapatok — reménykedik néhány légiós, a többség azonban változatlanul elkeseredéssel harcol tovább. Morziczki őrmester, aki a tetőről figyel, már jól látja a sárgálló porfelhőt. Egy pillanatra azt hiszi, hogy francia csapatok jönnek. Pereg a dob. Azután rázendít a zenekar. Idegen a melódia. Morziczki rádöbben, hogy mexikói alakulatok tűntek fel a láthatáron. Semmi kétség. Széles karimájú ka- — 19 — lap a katonák fején, színes az egyenruhájuk, nadrágjukon szeles sav. — Mexikói gyalogság közeledik északról — jelenti az őrmester a parancsnoknak. Vilain világosan látja a helyzetet, minden elveszett. Még nagyobb, még elviselhetetlenebb a túlerő, mint eddig. A légiósok gépiesen harcolnak töltenek, céloznak, tüzelnek. Mindez az egykori fárasztó gyakorlalozas, vagy pedig a jelenlegi kilátástalanság eredménye, ezt nehéz lenne megállapítani. Elhallgatnak a fegyverek, csak a mexikóiak örömujjongása verődik vissza a falakról. Az ostromló lovasok üdvözlik az érkező gyalogosokat. Rövid pihenőhöz jutnak a légiósok. Az ellenség ugyanis átcsoportosítja erőit. Morziczki mindent jelent a tetőről. — Gyalogosok váltják fel a lovasokat — mondja. — Egy tisztet látok közeledni. Fehér kendő a kezében. Újabb parlamentert küld az ellenség. A tiszt lassú, kimért léptekkel közelít Húsz méterre áll meg a franciáktól. — Adjátok meg magatokat! — kiáltja. — Megmenthetitek az életeteket... Halljátok, franciák? Milan ezredes üzenetét hozom nektek. 'Morziczki intett a parlamenternek, azután leugrott a tetőről. Megállt a parancsnok előtt. — Választ vár a mexikói tiszt — jelenti az őrmesternek, nem mintha a parancsnok nem hallotta volna a felszólítást. — Nem tárgyalunk. Harcolunk — mondta Vilain anélkül, hogy gondolkodott volna a válaszon. Az őrmester tisztelgett és visszamászott a tetőre. — Harcolunk — kiáltotta Morziczki. — Feleslegesen haltok meg — szólt a mexikói tiszt. — Miénk lesz a győzelem... Meglobogtatta a kendőt, mint aki nem is az ellenségtől, hanem jó barátoktól búcsúzik. Kezét a sapkájához emelte, hátrafordult, és megindult visszafelé. Újra kezdődött minden. Még elkeseredettebb harc tombolt, mint előzőleg. A mexikóiakat megrészegítette a diadal közelsége, a légiósok viszont már barátkoztak a halál gondolatával. Két órakor Vilain alhadnagy a homlokába kap egy lövést, összeesik és meghal. A parancsnokságot Mandet alhadnagy veszi át. , — 20 — A vérengzés még nagyobb erővel folytatódik. Ritkultak a légiósok lövései. A mexikóiak kihasználták ezt, és két helyen betörtek az épületbe. Lépésről lépésre haladtak előre. Tervszerű védekezésről már nem lehet szó. Mandet nem is ad parancsokat, hanem egyik halott katonától elveszi a fegyvert, és lövi az ellenséget. A meleg és a szomjúság kibírhatatlan. A légiósok beszélni is alig tudnak, mert nyelvük odatapad a kiszáradt szájpadlásukhoz. Már ott tartanak, hogy mindent meginnának, csak folyadék legyen. Van olyan katona is, aki kínjában megkóstolja elesett bajtársa vérét. Aradnak a mexikóiak az épület romjai közé. Nem lehet őket feltartóztatni. Már csak két szobát védenek a légiósok. A küzdelemnek ebben a szakaszában ritkább a fegyverropogás, mint korábban, de egyre több a közelharc. Milan ezredes elégedetlen katonáival. Hosszúnak tartja a hacienda ostromát, mielőbb végezni akart a védőkkel, hogy mielőbb a franciák karavánjának üldözésére indulhasson. Négy óra után elhatározzák, hogy felgyújtják az épületeket. Minden száraz. Hamar futnak végig a lángok az udvaron. Száll a keserű füst. Még kibírhatatlanabb a légiósok helyzete. Megadásra azonban nem gondolnak, ez a lehetőség eszükbe sem jut, harcolnak tovább. Sebesültjeiket pedig már nem is tudják, hogy hol helyezzék biztonságba. Huszonhat katona áll szembe a több ezer mexikóival. A többi légiós meghalt, vagy harcképtelen. A dráma gyorsan halad a végkifejlet felé. Öt órakor Milan ezredes újabb szemrehányást tesz katonáinak, hogy ilyen nagy túlerő sem bír a franciák néhány emberével. A mexikóiak az utolsó rohamra készülődnek, azonban előtte még egyszer felszólítják a védőket: — Franciák, adjátok meg magatokat! A válasz ugyanaz, mint előzőleg: — Harcolunk. Feltűzik a védők a szuronyt, és várják az ellenség rohamát. Százával zúdulnak a mexióiak a légiósokra. Öt óra után harminc perccel még tizenhat légiós él. Valamennyi tiszt és altiszt elesett, ezért a parancsnokságot Maine tizedes vette át. De ez csak szinte jelképes. (Folytatjuk) — 21 —
