Nógrád, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-16 / 63. szám
A Szovjetunió egyik távol-ke -éti uiezogazüasagi gépgyáriban új önjáró lánctalpas kombájn hagyta el a kísérleti műhelyt. A konstruktőrök a gépet silókultúrák és takarmány- növények laza, vízdús talajon való begyűjtésére szerkesztették. A nyolctonnás szerkezet óránként 1 kilométeres sebességgel halad, miközben 40 tonna silótakarmányt vág le, és aprít fel. Figyelemre méltó, hogy a hatalmas gépkolosszust egy mindössze 15 lóerős Diesel-motor hajtja. A gyár a jól bevált konstrukcióból igen nagy széria kibocsátására rendezkedett be Segítenek az emberek Az elmúlt évben az Agrártudományi Egyetem és a balassagyarmati járási tanács közös közreműködésével készült el a szandai Lenin Tsz távlati fejlesztési terve. Ennek végrehajtása — az üzemágak helyes arányosításával — lényegesen megjavítja a termelés feltételeit Ugyancsak az Agrártudományi Egyetem szakemberei készítik el a járási tanács számára az Ipoly szabályozása során árvízmentesített területek hasznosítási tanulmánytervezetét. Egy másik1 felsőfokú intézmény, a Kertészeti és Szőlészeti Egyetem a bogyós gyümölcs termő területek felújításának termékenyebb, exportképes fajták elterjesztésének a tervén dolgozik. A tudományos gyakorlati együttműködés számottevően növeli az említett területek terméshozamát Jóban, rosszban kelt, ellátta a jószágokat, s az estével együtt nyitott otthon kaput. Sokszor tréfálkozott vele a majorban az őr: — Aztán miért nem egyenesíti ki jobban a hátát? — 'Nem megy — mosolygott fáradtan az asszony. Most Vérségi Lajosné, fiatalabb társa biztatja: — Majd eltelik az a két esztendő... De én ... én mikor pihenhetek meg Irén néni? — örülj, Irma, hogy még nem tartasz ott — feleli csendesen. — De szívesen is cserélnék veled!... — Csak nem dolgozni akarna még? — méltatlankodik Verseginé. — Nem is pihenni. Azt nem nekem találták ki — nevet Szántóné. — Majd csak ad az elntfk valami köny- nyebb munkát... Olyant, amilyent elbír egy magamfajta nyugdíjas öregasszony is ... Az ajtóban áll már, hazakészül. Tűnődik, merre induljon, mert a téli olvadás után csaknem járhatatlanná váltak a major útjai, öreg szeme azért csak kikeresi a legszárazabb csapást, amelyen nyugodtan mehet hazáig. Vinczc Istvánnc A Dobson szerelője Olyan mint a kéményseprő. Szénpor és verejték festette be arcát, ruháját Szeméből is fáradtság olvasható. — Befejeztük a szerelést, indulhat a széngyalu — jelenti a gépészeti vezetőnek, aki hellyel kínálja. Az önjáró Dob- son-biztosítású frontról beszélnek, az elvégzett munkáról Szombaton kezdték az átszerelést és vasárnap folytatták. Dlehány János két műszakot töltött a fronton, mert ő a lakatosok brigádvezetője. Ügyes, rátermett ember. Olyan, aki nemcsak érti, szereti is a szakmáját — így jellemezte Kovács János, a kányási gépészeti vezető. Dobson önjáróbiztosító szerkezetet szereltek fel Kánya- son. A feladatot a Dlehány-brigád kapta. Amikor szerelték, megérkezett az angol cég mérnöke, az Országos Bányagépgyártó Vállalat képviselőjével — Ez igazán szép munka. Több üzemben jártunk már, de ilyen szabályszerű, precíz munkát sehol nem találtunk — vélekedtek akkor. A brigádvezető tárgyalt velük a helyszínen. Értette a dolgát, mert jól megnézte a gépi biztosítást a dunántúli bányáknál, Borsodban és a gyártó üzemben is. A szerelés nehéz volt, mert bányavíz hátráltatta őket, de két nappal a határidő előtt elkészült a 100 méteres, teljesen gépesített frontfejtés, kezdhették a próbaüzemet. Később a víz miatt át kellett telepíteniük a frontfejtést szárazabb területre és akkor ismét a szerelőbrigádra jutott a munka neheze. — Szakmailag technikus szinten látja el a feladatát a brigádvezető, pedig hét általánost végzett. Tanulnia kellene, hogy elméletben még többet tudjon — ezt is a gépészeti vezető mondta. Mi á véleménye erről Dlehány Jánosnak? — Gyerekkoromtól tetszett nekem a lakatos szakma. A Kossuth-tárón mód nyílt rá, hogy átképzős legyeit. így kaptam szakmunkás-bizonyítványt Egyszer 15 évvel ezelőtt elmentem a selypi cementüzembe karbantartónak, de három hónap után visszajöttem és azóta is a bányánál vagyok. A gyakorlat egyre több tapasztalatot ad az embernek. Tanulni? Érzem én, hogy kellene, de mindig közbejön valami. Beteg is voltam. Most meg építkezem. Feleségem a termelőszövetkezetben dolgozik és van egy 11 éves kislányunk is — mondja. — Az őszig nagyjából elrendeződik az az építkezés, János — szól közbe a gépészeti vezető. — El kell neki rendeződni! — Akkor pedig semmi akadálya, hogy a nyolcadik általánosba belevágjál. Ha már elkezdted, meglátod, megy majd. Látod, a bányánál is mindig nagyobbak lesznek a követelmények. Űj technika, új, bonyolultabb gépek, berendezések. Tőletek, szerelőktől is mindig többet várnak. A lakatosok között is van, aki már elvégezte a technikumot, pedir úgy kezdte, mint annak idején te — mondja Kovács János. A beszélgetés sokáig tart még. Tények, érvek, az igén., a szükséglet diktálja őket. Dlehány János még fiatal ember. 35 éves, és akinek a szakmában ilyen jövője van, miért nt gyarapítaná elméleti tudását? Újításokról beszélgetnek. A brig tvezető neve gyakra szerepel az újítási naplóban. Az ezres gumiszalag ki feszi k sét — spanolását, ahogy itt mondják — egy Ids átalakítás sál, hengerrel és a bányai villamos fúrógép segítségével oldotta meg. A munkát gyorsította ezzel az újítással. Tavai' 11 javaslatot nyújtott be, ezek egy része most van a megvalósulás útján. Valamennyi gépészeti jellegű, a legtöbb esz mei díjazásban részesült, de a munkát könnyíti, gyorsítja A napi feladatok végzése közben születtek, és ez így van már évek óta. A brigád az idén jó munkájáért ezüstérmet nyert. Ám a követelmények mindig nagyobbak lesznek, és ehhez tartozik a tanulás is. Tanulnia kell, hiszen minden adottsága megvan hozzá, és lehetősége sem hiányzik. Amikor a gépészeti vezetőtől elköszön, még ugyan nem mondja ki, de az az érzésem, döntött már: megfogadja a tanácsot — tanulni fog. Bodó János NŰGRAD — 1969. március 16., vasárnap i Keresik ez mi módszereket Az öblösüveggyár', pártbizottság titkári irodájából szenvedélyes vita hangjai hallatszanak. A végrehajtó bizottság titkára ezen a délutánon azért hívta magához az alapszervezetek titkárait, hogy tájékozódjék. milyen problémák foglalkoztatják a párttagságot, egy-egy üzem dolgozóit. Nos, nincs panasz: problémákban nincs hiány. Az egyik műhelyben — mondja az egyik alapszervezeti titkár — kádercserét hajtottak végre, de előzőleg nem beszélték meg a pártvezetőséggel. Egy másik titkár a műszaki vezetők és a fizikai dolgozók alapbére közti különbséget feszegeti. Egy hutamesterről beszél, aki százötven dolgozó munkájáért felelős, bére mégis kevesebb az átlagos szakmunkás kereseténél. Erezhető az észrevételhez hozzáfűzött megjegyzésekből, hogy nem egyedi problémáról van szó — általános jelenségről. Aztán a nyereségrészesedés elosztásának elvei kerülnek szóba — ez a téma alighanem napjainkban mindenütt terítéken van. Őrlik Gyula. a TMK üzem párttitkára beszél. Amikor már szedelőzköd- nének, néhányukat marasztalom. A vb-titkáron és Őrlik Gyulán kívül ülve marad Pförtner József, a fazekasműhely és az egyes kádkemence alapszervezetének titkára. Molnár Sándor, a feldolgozó üzem titkára, Németh Károly, az irodai alapszervezet vezetője. Az alapszervezeti pártmunka új vonásairól, módszereiről érdeklődöm. Csáby Imre szólal elsőnek. —■ Az űj gazdasági mechanizmusban a mi alapszervezeteink is keresik az új módszereket. Ilyen bevált kedvezményezés az alapszervezetek kosos taggyűlése. — Mi adta az ötletet? — Gazdasági, termelési okok. Tavaly a huta és a feldolgozó üzem munkájában igen sok volt a selejt. Helyesebben, az üvegfúvók nem fordítottak kellő figyelmet az előírt falvastagságra. A csiszoló hozzálátott volna a csiszoláshoz, de a kő érintésétől a kehely vagy váza egyszerűen kilyukadt, elpattant. Akkor határoztuk el a két üzem alapszervezetének közös taggyűlését. — Az eredmény? Az irodai alapszervezet titkára szólal meg, aki normás a feldolgozóban: — Azóta lényegesen csökkent az ilyen természetű selejt. — Nálunk két alapszervezet vezetősége tartott együttes ülést a minap — csatlakozik a beszélgetéshez Őrlik Gyula. — A gépműhelyiek a kettes és a hármas fehér üveg kádkemence alapszervezeti vezetőségével és a műszaki vezetőkkel ültek le. — Mi tette szükségessé az összevont vezetőségi ülést éppen az említett alapszervezeti vezetőséggel? — Á téemká — feleli Őrlik — minden üzemmel kapcsolatban van, ez természetes. De az utóbbi hónapokban ezzel a műhellyel volt a legtöbb probléma. Például: fel kellett állítani egy pódiumot, vagy felszerelni egy ventillátort, mert a műszaki vezetők nem jelölték ki a helyét, az éppen soros műszak üvegfúvói mondták meg a lakatosoknak, hova tegyék. Ha a másik műszaknak ez nem tetszett, máshova tétették. Más példa: szükség volt szerszám- vagy formacserére. Nem az illetékes művezetőnek szóltak, hanem egyenesen valamelyik szakmunkáshoz mentek, s az anélkül intézkedett, hogy az üzem vezetői erről tudtak volna. Szóval összesűrűsödtek a problémák. Nem csoda, tavaly átszervezés volt, s még nem rá- zódtak helyre a dolgok. Most megbeszéltük a problémákat. Amelyeket a helyi vezetők nem tudtak megoldani, azokat a gyár felső vezetősége elé terjesztjük. — Ügy tűnik, mintha ezek a kérdések gazdasági, műszaki üzemszervezési kérdések lennének. Vajon miért volt arra szükség, hogy ezekbe, s ilyen operatív módon beleavatkozzék a két alapszervezet pártvezetősége? — Mi a műszaki, gazdasági, üzemszervezési problémák megoldását természetesen nem vállaljuk magunkra. De mert elmérgesedtek, be kellett avatkoznunk. A megoldást viszont számon fogjuk kérni. — Arról van szó — szólal meg Pförtner József —, hogy amikor az új mechanizmust bevezették, mi is elgondolkoztunk, hogyan fogunk dolgozni, mi pártmunkások, üzemi titkárok. A termelés pártellenőrzése továbbra is feladatunk maradt. De ahhoz, hogy ezt megvalósíthassuk, alaposan ismernünk kell az üzem, a műhely gazdasági, műszaki problémáit. A közös vezetőségi ülések, taggyűlések ehhez hozzásegítenek. Azonkívül megtanítottak és hozzászoktattak bennünket ahhoz, hogy a termelési, és az ezzel kapcsolatos társadalmi, politikai kérdéseket összefüggésükben vizsgáljuk, lássuk, s a megoldás útját is. így keressük. Ez a módszer egyébként nem marad hatástalan a tagságra sem. Szűnőben van egy-egy műhely zártsága, elszigeteltsége, közelebb kerültünk egymáshoz. Problémáink közösek voltak mindig, most is, a jövőben is: ezt már sok kommunista felismerte. — Milyen egyéb jeleit látja ennek a folyamatnak? — En nemrég vettem at az alapszervezet vezetését, áttanulmányoztam évekre visszamenőleg a taggyűlések jegyzőkönyveit. Azokból a most feltett izgalmas kérdéseknek csekély hányadát sem találom Az emberek megtanultak kérdezni, de a kérdések természetéből is kitűnik, nem fővünk már saját levünkben, mint ez korábban elég gyakori jelenség volt az alapszervezetek életében. Egy idő óta új szellem van kialakulóban. Az üzemvezető semmilyen fontos intézkedést nem hoz például, amíg véleményünket ki nem kéri... — Ezt kell most nálunk is kialakítani — fűzi hozzá Őrlik. — Az alapszervezetek önállóak lettek, felelősségük is megnőtt. De több az önállósága, felelőssége a pártcsoportoknak, pártbizalmiaknak is. Ezért a pártvezetőség nem csak rendszeresen részt vesz a pártcsoportüléseken, de a bizalmiakat időről időre be is számoltatja. Nálunk nemrég történt ez: kíváncsiak voltunk, mit, mennyit tudnak a bizalmiak a tagságról, problémáikról. Nem csalódtunk. De a vezetőség számára is hasznos ismereteket, tapasztalatokat nyújtott ez a beszámoltatás. És ez most a lényeg: a párt- szervezet irányító, ellenőrző szerepe megmaradt, nem is kevésbé fontos, mint korábban, de bonyolultabbá vált. És nincs az a rutinos pártmunkás, aki irányíthatná ellenőrizhetné azt, amit nem ismer... Cs. G. A z asszony az ajtóban áll. Arca még most is olyan piros, hogy festeni sem lehetne szebbre. Kék szeme csupa derű. Csak a háta, az nem akar már kiegyenesedni sehogy sem. Hiába próbálkozik, az esztendők nem engednek. Majd hat évtized húzza vállait, egyre csak lefelé. Az utolsó tizet közülük már a szövetkezetben dolgozta végig özvegy Szántó Istvánná. Lükén csak kevesen álltak úgy a közösbe, mint ez az asz- szony. Nem kérdezte hol dől-, gozik majd, azt sem, hogy mit fizetnek. Egyszerűen csak jött. Nem tudott gondolni csak arra, hogy nehezebb sehogyan sem lehet, mint eddig, egyedül a 12 hold földdel. Az embere bevonult 1944.' szeptemberében, s azután már csak a hír jött felőle: eltűnt a fronton. Hanem az emléke azóta is hűségesen já- rogat hozzá. Csak az a furcsa, hogy most is katonaruhában jön. Pedig elég volna már, mert még élt is, így látta mindig. Csupán egyetlen esztendejük volt, amikor Szántó István nem volt katona. Különben úton volt mindig. Ha vetett, akkor nem aratott. Ha meg úgy adódott, hogy a búzát vágta, akkor mar nem maradt ideje vetni. A kisgyerekkel kínlódtak, ahogy tudtak. Még alig látszott ki a búzából, már markot rakott. Ideje sem igen volt másra gondolni mint arra, hogy embert neveljen a fiából. Amikor aztán megnősült, a maga házába költözött a gyerek. Akkor bújtak elő lassan, szemérmesen az asszony vágyai. Az elnöknek szólt róla legelsőbb: hogy állandó munkájuk van... — Nem — tiltakozott az asszony —, nem maradnék én ott csak addig, amíg a házat megcsináltatom. Gazdagabb, meg szűkösebb esztendők váltották egymást. De Szántó Istvánné jóban, rosszban kitartott a szövetkezetben. Azóta megvan a ház, még egyéb is került a portára, a lakásba. Hanem a sertéstelepről azért csak nem szívesen menne el. — Majd hogyha a nyugdíjat hozza a postás ... akkor elmaradok — mondja Szántó Istvánná. Nem titok a telepen, de a szövetkezetben sem: sokan pályáznák helyére. Az asz- szony tavaly is 23 ezer forintot keresett. Férfiak is voltak, akik nem kaptak ennyit. De Szántó Istvánná hónapokig egyedül végezte ezt a munkát, ami most két asszonynak is éppen elég tennivalót ad. Hajnalban — Rongyos a házam, rendbe kellene hozni... Ha lehet, átmennék a sertésekhez dolgozni... — Az uborkát szedték éppen, s Pásztor László azt nézte, mire haladtak az ■ asszonyok. Akkor már második nyarát töltötte a szövetkezetben Szántó Istvánná. — Jól van, Irén néni — hagyta helyben az elnök. — Úgy látszik, maga okosan gondolkodik ... Mert meglátja, jön még olyan idő, amikor a tagok örülnek,
