Nógrád, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-09 / 33. szám
/ jV. Lahti or ssh ij A íeksleocs szó A postahivatalban alig volt látogató, amikor egy csinos, fiatal lány dugta fejét az ablakhoz, benyújtott egy kitöltött távirati blankettát, s egy nyugtát. A tisztviselőnő nézegette a papírokat, majd kiszólt: — Magának tíz válaszszót fizettek, a táviratán azonban eg.v szóval több van. Így rá kell fizetnie __ — Dehogy fizetek! — tiltakozott hevesen a lány. — Egyetlen kopejkát sem!... — De hát csak mindössze harminc__ — Akkor sem ... De nem az összeg miatt! Nálam ez elvi kérdés... Hát hallott már a néni olyat, hogy egy fiú táviratban valljon szerelmet? Az idős tisztviselőnő csak mosolygott, s ez a mosoly azt árulta el, hogy hallott ő már bizony furcsább dolgokat is az életben. A lány folytatta: — Tessék elképzelni, két éve nincs tőle maradásom, mindig a sarkamban van, de szerelemről, meg ilyesmiről eddig egyetlen szót sem szólt... Most meg, hogy elutazott Kazahsztánba, mindjárt táviratozott. Ezt a szöveget küldte. „Morozova. Moszkva Patovszkij 10 szeretlek, táviratozz leszel-e a feleségem Viktor.” Jól ki- g ndolta, ugye? Éppen tíz szó. Eggyel sem több... És fizette a választávirat díját is ... szintén tíz szót. Egyetlen eggyel sem többet... Tessék már mondani, ilyenkor mindig fizetett válasz- szal kell táviratozni? — Csak abban az esetben, ha a feladó nincs meggyőződve arról, hogy a címzett válaszolni fog. — Hát ez igazán érdekes! Nincs meggyőződve! Hát akkor én majd meggyőzöm, ha nincs meggyőződve. Elvből nem engedek a tíz szóból egy jottányit sem. ♦ — Akkor feltétlenül ki kell húzni egy szót a tizenegy közül. Tessék, mondja meg, melyiket húzzam ki. A szöveg így szól: „Viktor Ignatyev, Kusztanajszkij terület uricki járás állami gazdaság nem leszek Válja.” No, melyiket húzzam? ... — Nem is tudom — nézett be a kis ablakon nagyon határozatlanul a lány. — Talán a címből valamit... — Abból nem lehet semmit ... Esetleg az aláírást. Akkor éppen tíz szó maradna. — Jaj, dehogyis! Az aláíráshoz ragaszkodom!... Két esztendeig udvarolt, és nem tudott nyilatkozni. Ha!. Most meg milyen pontosan kiszámította, hogy a címmel együtt tíz szó legyen!... Kérem, én.. én magára bízom ... húzzon ki egy felesleges szót, — mondta majdnem pityeregve a lány. — Hiszen a néni már sokkal jártasabb az ilyesmiben ... — Én nem bánom — tekintett ki szemüvege mögül bájosan a tisztviselőnő. — ha megbízik bennem ... És vastag ceruzájával mindjárt áthúzta a „nem” szót. Ennek következtében aztán hamarosan címváltozás történt. Most már nem úgy kell írni a címet, hogy Morozova, Moszkva, Potovszkij 10. hanem úgy, hogy Ignatyev Viktomé, Kusztanajszkij terület, urucki járás, állami gazdaság. (Krecsmári László fordítása) Filmhírek A lengyel filmszínházak műsorra tűzték K. Gradkowski .. Tiltakozás—ö8” című új do- kumentumfilmjét. A film azt mutatja be, hogyan tiltakozik a világ ifjúsága az amerikai agresszorok Vietnamban elkövetett, gaztettei-ellen. * „1000 mozdony Leninnek” — ez lesz a címe annak az ú.: játékfilmnek, amelyet a svéd Omega-Film és a Gorkij filmstúdió koprodukcióban alkot. A film forgatókönyvét svéd és szovjet dramaturgok írják. A külső felvételekre a Szovjetunióban, Svédországban és Franciaországban kerül majd sor. Ez lesz az első svéd—szovjet koprodukciós film. A film cselekménye az oroszországi polgárháború idején játszódik, amikor a svéd üzemek 1000 mozdonyt gyártottak a fiatal szovjet köztársaságnak. Az Ómega-Film igazgatója, L. Berns közölte, hogy a forgatást január elején kezdik el Stockholmban. 4 A tallini filmstúdió dokumentumfilmet készít Eduard Viiralte-ról, az észt grafika megalapítójáról. A film Vii- ralte (1898—1954) egész életútját bemutatja. A művész Tátimban, Tartuban és Drezdában végezte tanulmányait, mint hírneves grafikus többször megfordult Párizsban, Észak-Afrikában és Svédországban. Alkotásait a kifejezés gazdagsága jellemzi. 4 Kirgíziában befejezték a Mészáros László, ismert magyar szobrászművész életútját és munkásságát bemutató film forgatását. A harmincas években a művész Kirgizia fővárosában, Frunzeban élt. ahol számos művet alkotott. A hegyi köztársaság munkáshétköznapjait megörökítő alkotásai a kirgiz szépművészeti múzeum gyűjteményét gazdagítják, és gyakran kerülnek kiállításra. A filmet a magyar MAFILM egy csoportja forgatta. A film felvételvezetője és rendezője Mészáros Márta, a híres szobrászművész lánya. — De ez egészen más. Én ha vettem vagy eladtam, akkor a magamét adtam el, és a magam pénzéért vettem. — A lovakat megvette a téesz, aztán eladta. Tiszta sor. — Nem olyan tiszta — állt fel az öreg. — A Musztángot is elvitték. — Azt meg mért hagyták volna itt? — Reggel beutazunk a városba, készülj fel rá. — Minek mennék a városba? — ütödött meg a fiú a szón. — Benézünk! — az apa megállt a fia előtt. — Megnézzük, hogy hova vitték a Musztángot. — Bolondságon töri a fejét, apám! — Nem bolondság az! Még televíziót is vehetnénk. Mert igazad is van. Itt a pénz és neked azokhoz kell járni bámészkodni. Igazad van, szégyen az! — s úgy nézett a fiára, mint aki áldást vár. Valami nagy ügyre áldást kér és vár, éppen attól, akinek kötelessége engedelmesikedmi; tenni azt, amit ő, az apa, parancsol. A fiú szótlanul kifordult az istállóból. Az apja ezen az éjszakán le sem hunyta a szemét, s már hajnal háromkor keltette Sunyiszt. H Egy tízest adott az öreg annak, aki eligazította őket. • Kis mellékutcákon vágtak keresztül. Még sóiéi volt. s valami lomha tejfehérség ült a házak felett, amikor megtalálták a karámot. A magas drótkerítésen túl csak sejtették, hogy élő testek párolognak és mozdulnak olykor. A portás álmot dörgölve kászálódott ki vackából. — A faluból jöttünk. Este hoztak ide lovakat. De az egyiket nem adjuk — mondta az öreg. Arcán elszántság és ravaszság. — No, nem kell beijednie... Hoztuk a pénzt is érte! — Az nem ilyen egyszerű! — mordult fel a telep érdemes őre. — Azt csak papíron lehet elintézni. Majd reggel, ha jönnek az állami kupecek. . — és maga is mosolygott elmésségén. — Addig keressenek egy kocsmát. — Megnézhetjük talán, hogy itt van-e? — kérdezte az öreg és táskájából egy üveget húzott elő. — Ezt meg igya meg az egészségünkre. — Dehát az nem ilyen egyszerű... — Megnézni csak szabad!? — beleerőszakolta az őr markába az üveget. — Jóféle kisüsti. Ilyent nem kap a sarkon... Az őr hümmögött még, amikor az öreg már arra tartott, amerre az állatok álltak. Egyszerűen és csendesen álltak. összetorlódva és beletörődve a sorsukba. — Ebből baj lehet, apám — jegyezte meg Sunyisz. Értette ő már. hogy mit akar az apja. Dehát hiába lopja el. Megtalálják. A passzus sincs meg hozzá. És egyáltalán nincs joguk hozzá, hogy elvigyék a Musztángot. — Baj lehet belőle, hallja? — Tartsd a szád! — szólt rá az apja. Arra ment, amerre legjobb ösztöne vitte. Közben halkan mondogatta a ló nevét. — Musztáng! Te! Hé! Musztáng! Így járták körbe »Z éllat-.'.p,-.. y Egy-egy ló bánatosan feléjük fordult. Mintha gazdájára, gondozójára várna, s most csalódottan és lomhán újra befelé fordult, ahol meleg társai páráliottak. — Musztáng! Hé! Te! Musztáng! S akkor valahol a kör belsejéből halk nyerítés hallatszott; mint egy jel, csattant fel a néma hajnaliban. Olyan volt a nyerítés, mint amikor a magunk gyermeke sírását kiérezzük a sok száz gyermekpanasz közül tévedhetetlenül. És magunkból felhangzó panasz az, senkiével össze nem cseréljük. És kezdett út képződni az állattömegben. Közelebb jött a nyerítés, egyre közelebb. — Musztáng! Te! Hé! Musztáng! — sziszegte az öreg. S egyszeresek ott állt előttük Musztáng. Fekete mén volt, karcsú és még erős Pedig nem volt fiatal. Sunyisz is ismerte, hiszen apja kedvenc lova volt, a hátára először tette fel a fiát. „őbenne megbízom, meg bizony!” mondta. Ott állít és* örömmel nyerítette el panaszát! Apja vállára tette fejét és úgy nyihogott a Musztáng. Sunyiszra még csak rá sem nézett. — Jössz velem! Bizony! — simogatta az öreg a lova fejét. — Baj lesz ebből, apám! — mondta a fiú. — Rendőrségié kerülünk! — Hallgass — káromkodott az öreg. Elindultak. Az öreg harapófogót vett elő táskájából és hatalmas rést vágott a kerítésen. Amikor messze jártak már, megálltak. Ittak egy nyeletet, majd pénzt vett ki kabátja zsebéből az öreg. — Te itt maradsz a városban! Megkeresed a hivatalos embereket és kifizeted nekik a lovat. Amennyit kémek, annyit fizetsz érte! — sok-sok százast adott a fiának. — Húszezer! Mind is oda adhatod érte. De marad még televízióra is. Ha ügyes vagy. De alkudni ne alkudj! Musztáng szinte érezte, hogy róla van szó. Nyihogott közben, s talán először vett tudomást gazdája fiáról, aki a hátán tanult lovagolná. Sunyisz úgy érezte, hogy a ló sír örömében, IM Amikor a hivatalos emberek nem álltak vele szóba. Sunyisz majdnem sírt dühében. — Apám elsorvad — könyörgött. — Ha a szövetkezetnek négyezret fizettek, mi hárorjpszor annyit adunk érte. Meg áldomást is... — hiszen érezte ő, hogy nagy baj lesz abból, ha a passzust nem viszi magával. Azok meg. akiket az őr állami kupecofcnak nevezett, csak nevettek rajta. — Majd a rendőrségre tessziük át a Musztáng ügyét — mondták ki az utolsó szót. — Nem kell fáradniuk — felelte szomorúan Sunyisz. — Magam is megteszem. Szemét elborította szomorúsága -harmata, s ezen ke resztül úgy látta apját, amint sok-sok ember közt áll, valahol középütt, mint az a ló, amelyiknek a hátán lovagolni tanult. A kupecoktól egyenest a rendőrkapitányságra ment, hogy a kötelességéinek eleget tegyen. Bán Zoltán vecsési lakása valóságos modellmúzeum. Négy év alatt gyufaszálakból mintegy ötven modellt készített, amelyek között található 15 tornyú templom, várkastély, nyaraló. Jelenleg a londoni Tower híd készül 24 ezer gyufaszálból. Képünkön: Bán egyik kedvenc modellje, a gyufa- szálakból összeállított kalóznajó Szenvedély Apák napja volt. Kabátom felső zsebében szívmelegítöen lapult a fizetési boríték. Éppen hazafelé indultam, amikor hirtelen elém toppant Kemény, más néven Könyvkukac, és rám kiáltott: — Na, megyünk az antik- váriamba? Könyvkukacról tudni kell. hogy megrögzött könyvvásár- ló. Minden pénzét könyvekre költi. Rongyos az inge, a l<a- bátujja, a nadrágjának fényes és átlátszó az ülepe, de ő mit sem törődik ezekkel a dolgokkal. A szeme karikás a sok olvasástól, a bőre sárga, mint a régi könyvek lapjai. Már elvonókúrán is volt, ahol Beniczkyné, Bajza Lenkét és Földi Mihályt olvastattak vele, de nem értek el semmi eredményt. Fél évig szolidan élt, csak rumot ivott, aztán ismét elkapta a régi szenvedély. — Nem megyek, Könyvkukac! — mondtam büszkén és határozottan. — Hiába is csalogatsz, nem megyek könyvet venni. Odahaza vár o feleségem, és várnak a gyermekeim.. Nem megyek és punktum. Űj életet kezdtem ... — Na, ne izélj! — lökött oldalba Könyvkukac. — Csak egy brosúrát, az én egészségemre. Ma van a születésnapom. Fizetem. A vendégem vagy! — A múlt héten is születésnapod volt. Mondom, hogu nem megyek, és ha én egyszer azt mondom, hogy nem megyek . .. Aztán mégis elmenteni vele, de mielőtt beléptünk volna a boltba, felemeltem intő szavamat: — Csak egy brosúrát! Barátom bólogatott, és esküre emelte a kezét. Amikor átléptem a küszöböt, megfogadtam magamban, hogy utoljára jövök ide, ez tulajdonképpen egy búcsúlátogatás. Ezentúl még a tájékára sem jövök az antikváriumnak. Az üzlet, mint minden fizetésnapon, tele volt. Züllött csend fogadott, csak a könyvek lapjai zizegtek. A haverok, a törzsvendégek felemelték a fejüket a könyvekből, és halkan köszöntöttek; de szép számmal akadtak, akik már annyira mámorosak voltak, hogy meg sem ismertek. Zavaros tekintettel bámultak rám a szemüvegük mögül, és aztán gyorsan visszadugták fejüket a könyvekbe. Barátom lázasan turkálni kezdett a könyvekkel teli ládában, és teljesen elfeledkezett rólam. Én meg tétova léptekkel odamentem az egyik polchoz, és találomra kihúztam egy könyvet. Szerencsém volt. épp azt a könyvet kerestem már hetek óta. Szomjasan, mohón belelapoztam. aztán lehunyt szemmel megszagoltam. Kellemes doh szaga volt Éreztem, hogy az agyam lassan elbúdul, a szívem pedig könnyű lesz, mint a pille. — Ezt megveszem... —■ motyogtam, de aztán megnéztem az árát, és rögtön kijózanodtam. Szótlanul visszatettem a könyvet a helyére, és magabiztos léptekkel, nyílegyenesen megindultam az ajtó felé. Könyvkukac utánam szaladt. — Hová mész? — suttogta. Mindkét keze tele volt könyvekkel, és a szeme keresztbe állt a gyönyörűségtől. Gúnyosan mosolygott, poros orrát közel dugta az arcomhoz, és megvető hangon azt kérdezte: — Megyünk haza a mamához? — Gyere te is! — könyörögtem. Míg nem késő!... — Te csak ne félts engem! — mondta durva, rekedt hangon. — Te mehetsz, ahova akarsz. Én maradok. Én nem félek a feleségemtől. Én néni számolok el minden fillérrel, mint te. Én nem sétálok cilinderben az ágy alatt, mint te. De ha akarsz, csak menj, senki sem tartóztat. Juszt se mentem. Majd én megmutatom % haveroknak, gondoltam, hogy nem félek én sekitől és semmitől. Visz- szamentem a könyvespolchoz. Könyvkukac utánam jött, és most már barátságosan azt sugdosta a fülembe: — Csak egy-két könyvecskét veszünk. Bizisten. Aztán, aló mars haza! Bizistenl Fél óra múlva már nyolc könyv hevert előttem, és megbújva egy hűvös, pókhálós sarokban, a régi * szép időket emlegettük Könyvkukaccal. amikor az egyik antikváriumból mentünk a másikba, unitkor az egész fizetésünket el- lumpoltuk, egy teljes sorozat Pallas lexikonra, vagy egy ritka, első kiadású könyvre. Könyvkukac még azt is felelevenítette, meghatottságtól remegő hangon, amikor egy közös barátunktól elloptuk a százkötetes Jókait. Záróráig maradtunk. Az üzlet előtt csókkal búcsúztam el Könyvkukactól, aki állandóan testvérkémnek nevezett, és hőnyitekkel megrakodva, jókedvűen elindultam hazafelé. A feleségem már vári. — Szabad tudnom, hol voltál? Ez a néhány szó hideg zuhanyként hatott rám. Először csak hebegtem-habogtam., majd így mentegetőztem: — Az úgy volt anyukám, hogy az a marha, könyvbolond Kem.ény, tudod, a Könyvkukac, becsalt az antikváriumba egy brosúrát venni... Mikes György NÓGRÁD — 1969. február 9., vasárnap i 9 Pataki József: Hóember-csinálók
