Nógrád, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-09 / 33. szám
Mi volt vajon a célja ennek a kísérletnek? Miért vállalkozott három ember egy évig tartó önkéntes ,,rabság- ra”? Milyen eredményekkel gazdagodott a tudomány a kísérlet befejezésével? A kérdésekre Komszomolszkaja Pravda cikke alapján igyekszünk válaszolni. A sajtó hírt adott arról, hogy a szovjet Andrej BozsJko biológus, Germán Manovszev orvos és Ulibisev technikus i%7. november 5-töl 1968. november 5- ig egy teljes évet, pontosabban 366 napos' szökőévet töltött egy hermetikusan zárt kamrában. A külvilággal csak videotelefon útján érintkezhettek. A kamra két részből állt: az egyik a „lakó- és dolgozó- szoba”, a másik a „konyhákért”. Nem más ez, mint egy kis melegház, ahol Andrej Bozsko olyan zöldség- és főzelékféléket termesztett, amelyek mesterséges kömyecsolat volt, tehát nemcsak beszélhettek a kísérlet vezetőivel. hanem televízión láthatták is őket. A kamrában természetesen volt rádió, olykor a televízión szórakoztató programot nézhettek — de egy évig el voltak zárva az vességtartalmát. a légnyomást stb.). Nappal egy óra pihenés szakította meg a munkát. Feladatuk volt még a mért adatok feldolgozása. Naponta átestek az orvosi vizsgálaton és munkát végeztek a melegházban. HetenA kísérlet a hosszú ideig tartó űrhajózással kapcsolatos élettani és lélektani megfigyelésekre, mérésekre volt alkalmas. Közeledik az idő, amikor az ember űrhajójával már a Föld távolabbi szomszédaihoz is ellátogat, ez az út pedig hosszú. Oda-vissza esetleg évekig eltart, természetes lehat. hogy előzőleg meg kell győződni az ember, a leendő űrutas teherbíróképességéről. Az automatika sok mindent elvégez az ember helyett, de nem mindent. Az űrhajósoknak tehát végig munkabiróaknak, testileg- lelkileg frisseknek kell lenniük, hogy kitűzött feladataikat elvégezhessék. Meg kell tehát ismerni az emberi szervezet élettani és lélektani .hozzáállását” a hosszú ideig tartó elzártsághoz, de esetleg úgy is felfoghatjuk a kísérletet, mint a leendő űrhajósok felkészítésének a főpróbáját. 1967. november 5-én a három fiatalember beszállt az újszerű kísérleti kamra ajtaján. Rájuk zárták az ajtót, majd kívülről lepecsételték. A kamrát egy hatalmas teremben helyezték el, ^amelynek ablaktalan falait megnyugtató színűre festették. zetben, mesterséges fénynél is megfelelő termést hoztak. Ily módon friss tápanyaggal is kiegészíthették a küLönben szárított, teljesen vízmentelített táplálékukat. Különösek voltak ezek az ételek: nagy kalóriatartalmúak, megtartották természetes színüket és ízűket, de teljesen vízmentesek voltak. Az egyes ételek öt naponként ismétlődtek, sikerült így biztosítani a változatosságot is. Többféle élelmiszert — így túrót, lekvárt, aszalt szilvát, csokoládét stb. — tabletták formájában vették be, egyetlen csepp víz nélkül. A vizet egyébként maguk állították elő, kémiai módszerekkel. A „kamraiakók” és a külvilág között videotelefon-kapOrvosi vizsgálat a kabinba» emberekkel való érintkezés őrömétől. Manovszevnek a kísérlet ideje alatt kislánya született. Értesítették az eseményről, de nem nézhette meg, csak az év elteltével. A kísérlet egyik legfontosabb feladata az volt, hogy kidolgozzák a tartós űrutazás alatt az élet biztosítása, a levegő és a víz regenerálásának a módszerét. Pontosan megtervezett napirend szerint éltek. Reggeli tornával kezdődött a napjuk, majd a mosakodás és a reggeli következett. Sok-sok feladatot kellett megoldaniuk: két óránként leolvasták és feljegyezték a műszerek adatait (lakószakasz hőmérsékletét, a melegház hőmérsékletét, a levegő széndioxid-, oxigén- és nődként 2—2 orat íregennyelv-, illetve matematikatanulással töltöttek. Este 10 órától 3/4 11-ig szabad idő, majd még egy orvosi vizsgálat után éjfélkor kötelező alvás következett. A kísérlet legfőbb eredménye, hogy a három, teljesen különböző lelki alkatú ember a szűk kamrában az egész kísérleti idő alatt jól alkalmazkodtak egymáshoz, elnézték egymás apró hibáit. Amikor az év eltelte után kinyílt a kamra ajtaja és „földet” ért a három fiatalember, nevüket megismerte a világ. És ha kísérletük nem is annyira látványos, mint a valódi űrhajósoké, tettük a tudomány szempontjából igen nagy jelentőségű volt. Háromszázhatvan napig lezárva Egy év — a tudomány szolgálatában VASÁRNAPI FEJTÖRŐ Móra Ferenc Harmincöt éve hunyt el Móra Ferenc. Ebből az alkalomból néhány művére emlékezünk rejtvényünk vízszintes 1., függőleges 15., 17., 50. és 25. számú soraiban, VÍZSZINTES: 1. Móra nagy közönségsikert aratott háborúellenes műve. 12. Község a Sajó völgyében. 13. Például irodalmi mű tárgya. 14. Fegyvert használ. 15. Sokfejű vízi- szörnyeteg a régi görög mitológiában. 16. Az USA egyik szakszervezeti szövetségének névbetűi. 17. Tagad. 18. Francia területmérték. 19. Föléje. 21. Van ideje. 22. Női név. 23. Angol gépkocsik jelzése. 24. X. A. 26. A volt bécsi császári palota neve — névelővel. 27. Fordítottja: fiú angolul. 29. Papír-mértékegység. 31. Szovjet repülőgép-típus. 32. Nőj név. 34. Korszak. 35. Fő-, úri méltóság volt a régi Magyarországon. 37. Francia szakszervezeti szövetség névbetűi. 39. Száll- 40. Gladiátor küzdőtér az ókori Rómában (+’). 42. Rugóféleség (+’). 44. Halhatatlan költőnk. 46. Jog. amellyel bizonyos határozatok elfogadását megakadályozhatják. 48. Állati lakhely (— 49. Holland gépkocsik jelzése. 51. A. K. 52. Gyermeke. 54. Fordítottja: lagúnát elzáró keskeny íöldnyelv, homok pad. 56. .victis (Jaj a le- győzötteknek!) 57. Háziállat. 58. Pusztítsd. 59. Orosz női becenév (+’). 60. Folyó a Szovjetunióban (+’)• 61. Északolasz folyó—fordítva. 62. Fordítva: beismer. 64. Róma felgyújtója. 65. Lódén betűi keverve 67. Személyes névmás. 68. Régi római váltópénz. 70. Sír. 71. Fogyassza (az ételt). 72. Y. A. FÜGGŐLEGES: 2. Fekete — franciául. 3. Német filmek vége. 4. Történelmi időszak. 5. Névelő. 6. Közlekedési útvonalig. 7 Z. É. X. 8. Szerelem istene a latin mitológiában. 9. E nap 10. Különleges cukrászsütemény. 11. Női becenév 12/a. Móra Ferenc önéletrajzi regény címének eleje. 15. Móra Ferenc kisregénye. Csak 1949-ben jelenhetett meg először, 1956-ban film készült belőle, más címmel. 17. Az író kisregénye (folytatás a függőleges 50. sorban). 20. Lábbal eltávolít. 22. J. B. 25. Ebben a regényben az író Diocletianus 10 NÓfGRÁD — 1969. február 9., vasárnap római császár koráról ír. 26/a. Jogi eljárást indít 28. Férfinév. 30. Erődítmény a középkorban. 33. Vörös — angolul. 36. Az USA tagállama. 38. Személyes névmás. 41. Asz- szonynevek vége. 43. Szélsőséges, sarkalatos. 45. Énekel. 47. A régi északi germánok főistene. 53. Jómodor tartozéka. 55. Ennek tetejére. 56. Fordítottja: véd. 63. Fém. 66. Ellentétes kötőszó. 69. Kettős mássalhangzó. Beküldendő: a vízszintes ... valamint a függőleges 15.. 17., 50. és 25. számú sorok meg- 1 ejtése. (Beküldési határidő: 1969. II. 13.) A vasárnapi keresztrejtvény helyes megfejtése: „Újra lebeg, majd letelepszik a Földre, végül elolvad a hó.” Könyvjutalmat nyertek: Nagy Valéria Dorogháza, Kiss József honvéd Nagyoroszi és Mező Sándor Salgótarján. A könyveket postán küldjük el! Tessék meg'll on leni Különös vitásrekordok Gépírás. A gépírás maratoni világrekordere 1965-ben Ausztráliában Louise Meeu- vissen 19 éves gépírónő lett, aki 62 órán és 1 percen át gépelt megszakítás nélkül. Kézen járás. A kézenjárás világrekordját 1900-ban állították fel, és azóta sem döntötték meg. Johann Huslin- ger annak idején kézen járva ment el Bécsből Párizsba 55 nap alatt, naponta tíz órát haladva. Zuhanyozás. A húszéves Jane Holster amerikai diáklány a zuhanyozás világrekordját állította fel. 1965- ben 72 órát és 8 percet állt a zuhany alatt. Prédikáció. A világ leghosszabb prédikációját Cli- ton Locy lelkipásztor mondotta el az amerikai West Richlandban 1955-ben. A prédikáció 48 óráig és 18 percig tartott. A végét mái csak nyolcán hallgatták. Szónoklat. A non stop fecsegés rekordja 133 óra (5 nap és 13 óra). Az izlandi Kevin Sheehan állította fel 1965-ben. A leghosszabb politikai szónoklatot 1959-ben tartották Angliában: Gerald O’Do- nell: 29 óra hosszat beszélt. A nők rekordját az amerikai Alton Clapp asszony tartja: 1958-ban kis híján 97 óra hosszat szónokolt. Ivás. Az európai országok közül Csehszlovákiában isznak a legtöbbet. Minden csehszlovák állampolgárra (beleértve az öregeket és a gyerekeket is) évi 133 literes sörfogyasztás számítható. Csehszlovákia után Németország következik 126 literrel 1 Színes és fehér fürdőszoba-berendezések, csaptelepek és egyéb vízvezeték-szerelési anyagok kaphatók a Fővárosi Vas- és Edénybolt Vállalat szaküzleteiben: VI. Lenin krt 86. 317-761 I. Batthyány tér 5. 359-386 VII. Majakovszkij u. 49. 231-847 VIL Dohány u. 28. 110-671 IV. Kemény G. u. 3. 293-021 XIII. Váci u. 1. 119-633--------------7------------------Az onnali belépéssel alkalmazunk teljesítménybérben ács, kőműves, műköves, kőfaragó, villanyszerelő, hegesztő, csőszerelő, vasszerkezeti lakatos $ szakmunkásokat, betonozó-útép ítö, $ kubikosbrigádokat, betanított munkásokat, ■ térti segédmunkásokat. Szállós, napi háromszor) étkezés térítés ellenében biztosítva. Jelentkezés: 26. sz. Állami Építőipari Vállalat: Dunaújváros, Kenyérgyár u. 1. i