Nógrád, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-09 / 33. szám
Táncosok... (Koppány György felvétele) Fegyverbe! Fegyverbe! Látogatás a Madách Imre Irodalmi Színpadnál A megye egyik legjobbja — nevét a megye határán túl is ismerik — a balassagyarmati Madách Imre Irodalmi Színpad. Próba van. A Mikszáth Kálmán művelődési központban együtt vannak a fiatalok. Tizennégyen. Csikász István rendező, egyben a színpad vezetője is, szünetet rendel el- Megkérdezzük, mire készülnek. — A Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulójára reprezentatív műsort adunk. Heti négy próbával készülünk a bemutatóra. — A hír eljutott Tarjánba is. Ha jól tudjuk, érdekes az összeállításuk. — Igyekeztünk „újítani’. A Tanácsköztársaság 133 napját „városiasítottuk”. Pontosan: mi történt 1919-ben Balassagyarmaton. A reprezentatív műsort ötven percesre tervezzük. Címe: Fegyverbe! Fegyverbe ! — Alapos kutatás előzte tehát meg, amíg elkészült az összeállítás. — Korabeli plakátokat, kiáltványokat is feldolgoztunk. A Palóc Múzeumban is találtunk sok érdekességet. Ötven évvel ezelőttről a mához akarunk szólni. A műsorban egyébként Ady, Tóth Árpád, Juhász Gyula versei és Gábor Andor, valamint Balázs Béla írásai is helyet kapnak. — Mindez 14 szereplővel? — Nem. A műsor 180 embert mozgat. A város két gimnáziumának kórusa is szerepel, és a zeneiskola diákjai. A bemutató március 20-án lesz. — További tervek? — Elkészült egy összeállításunk „Júlia szépleány” címmel- Á műsorban székely nép- balládák és csángó népdalok hangzanak el. Ezzel párhuzamosan Ki mit szeret? címmel az irodalmi színpad tagjainak kedvenc szerelmes versekből — világ- és magyar irodalom — készül egy összeállítás. Mindkettővel a városi kulturális szemlére készülünk. Nem titkoljuk, szeretnénk tovább jutni. — Vendégszereplés? ■ — Talán a balassagyarmati irodalmi színpadi napokkal kezdeném. Évről évre jól szerepelünk, s az idén is folytatni szeretnénk a „hagyományokat”. Meghívást minden évben kapunk: ennek eleget teszünk. Ami a legfontosabb, hívnak a járás községeibe egyre több helyre. Szívesen megyünk, — fejezte be Csikász IstvánIdőszerű kérdések, Időszerű gond Melyik pályát válás s sum ? Az életpálya megválasztasa a fiatalok életében igen jelentős elhatározás. A dolgozó ember életének nagy részét a munkahelyen tölti. Egyéniségének alakulására nagy hatással van tevékenységének körülménye, helye, targya, jellege eredménye. A személyiség adottságai harmonikus kibontakoztatásának, a kiegyensúlyozott életnek rendkívül lényeges feltétele a híva'-is. a szakma helyes meg válasz ása. Az egyes emberek pályává lasztásának sikere nemcsak egyéni, hanem fontos társadalmi érdek is. Az életpálya helyes kialakításának egyéni és társadalmi jelentősége indokolttá teszi a körültekintő pályaválasztás követelményeinek szélesebb körű ismertetését. Ezt a feladatot több társadalmi alakulat, intézmény végzi — sajnos legtöbbször egymástól függetlenül — figyelmen kívül hagyva a pályaválasztás különböző foko-. zatait. Igen sokan nem veszik figyelembe, hogy a pályaválasztás segítése — a látszat ellenére — nagyon összetett feladat. E tevékenység során mindig több tényezővel szükséges számolni. Ezek közül a legjelentősebbeket a szakma követelményeiben, az egyén adottságaiban és a népgazdaság lehetőségeiben foglalhatjuk össze. A pályaválasztási tájékoztatás és tanácsadás akkor eredményes, ha valóban hozzásegíti az elhatározás előtt álló fiatalt, hogy a három alkotó reális ismerete és több olcfalü összevetése alapján döntsön. A szülőkkel, fiatalokkal beszélgetve igen gyakran úgy tűstik, hogy, az egyéni vágyak, törekvések, a személyi képességek, a kiszemelt pálya követelményei. és a társadalmilag adott lehetőségek szem,bekerülnek egymással, kisebb-na- gyobb konfliktusok keletkeznek az összetevők között. Ha 'mju-üy úr a hiúság. Még /W ha le is vertük a gazdasági és politikai bilincseket, a gyarlóság néhány megnyilvánulása, köztük a hiúság is a nyakunkon ül. Nagy becsben áll, mert táplálja a gőgöt, az úrhat- námságot, a rangkórságot, az irigy ség-felkeltő szándékot. Nem kétséges, hogy a hiúság nem mai keletű, sőt régebbi, mint rajzos vagy írásos emlékeink legrégebbike. Némi iróniával azt mondhatnám, hogy még Éva találta ki, amikor vódogatott a fügefalevelek között, tetszelegve konstatálva, hogy melyik szédíti jobban Ádámot, és melyik illik jobban alakjához, hajszínéhez, derékbőségéhez. A régiségkutatók azonban könnyen perbe szállnának velem, taglalva, hogy már a szerszámok cif- rázása, sőt még előbb a tetoválás és az erő, ügyesség fitogtatása férfiainknál is a hiúságból táplálkozott. A neandervölgyi ősember tetszelegve hágott fel az elejtett mammut nyakára, feltartott fejjel. De túl a tréfán: a hiúság minden bizonnyal több tízezer éves nyűg lehet az emberiségen, amely a jobb munkával, igyekezettel, többet akarással még előre is viheti a társadalmat. Mindjárt visszataszító azonban, ha egyetemes érdekeken aluli érdemekre, mesterkéltségre és külsőségekre épít, ha értékeink és érdemeink felnagyításán alapszik, ha a. hiúság tárgya máz és dekoráció csupán. De hogy a hiúság köztünk él és uralkodik, kár tó lenne tagadnunk, találkozunk vele festett haj, miniszoknya, fennhéjazás vagy nagyképűség, gőg vagy rangkórság képében. Néha vigyorgó keppel méri végig a színházi nézőtér első t ty-dsápnapi jegyzet Ki hol üi? sorából a közönséget, mü- szempilla < '!, festett arc, es fekete tülicsipke fölül, hogy szinte restelkedem, hogy én csak a tizedik sorból szeretem nézni az előadást. S ha nem is ilyen magakelletően, mind gyakrabban elébünk toppan hivatalos megnyilvánulásainkon is. Legutóbb például, amint éppen a jó mátraaljai riz- linget kóstolgattuk az egyik jó szövetkezetünk központi irodájában, kicsit rátapintó módon hívta fel a figyelmemet a mellettem illő asztal- társam: „Nem tűnt Jel neked, hogy itt csupa vezető és vendég ül együtt, a szövetkezet gazdái meg kilométerrel arrébb, a kultúrban ünnepink a zárszámadást. Mert azért ezen el lehetne gondolkodni. A szövetkezetben választott vezetők vannak, és már azok is külön vonulnak.” Egyszeriben rajtakaptam magamat is a hiúság magyarázatán. Elismételtem azokat az érveket, amelyek ellen hosszú ideig magam is harcoltam, s amelyeknek ezúttal magam is megalkuvó apostola lettem. Elmondtam, hogy a kultúrban nem fér el mindenki, tehát az emberek egy részének külön kell mindenképpen ülni, s a,z csupán figyelem és tapintat, hogy a vendegeket kivonják a terem átrendezésének tortúrájából, mitöbb előbb szolgálják ki, mint a vendéglátókat, hiszen ez már a inagyaros előzékenységből és vendégszeretetből adódik., Elmondtam azt is, hogy a „kultúrban" még minden bizonnyal a végelszámolást és nyereség- részesedést is kifizetik, amire a tagok igényt tartanak ugyan, de a vendégeket egyáltalán nem érinti, sőt untatná, visszatartaná. S válogattam még az érvek közt, hiszen jó sokat meghallgattam magam is, amíg megalkudtam ezzel a rang- kórságos betegséggel, amely már úgy bevájta magát közéletünkbe is, mint a macslca a körmét az eresz deszkájába. Asztaltársam pedig csak mosolygott és felém nyújtotta poharát, miközben a következőket mondta: „Igyál, mert a kultúrban ilyen bort úgy sem ihatsz. Itt a bor minősége is jobb. A vezetőknek és vendégeknek drágább bort vásároltak." Hát igen, ez ellen már nem lehet védekezni. Sőt az ellen sem, hogy a „magas vezérkar” olyan esetben is különvonul, hogyha helyben nincs hiány. Szinte a nagy római birodalom kasztjainak emléke elevenedik fel abban, hogy címek és rangok szerint milyen szobában, milyen teríték mellett, és milyen színvonalon történik a vendégelés. Öh, hol vagyunk már attól, amikor még csak a vendégelés szokása ellen emeltük fel szavunkat! Ma már az eszem-iszom minden valamit is érő gyűlésecska szoros tartozéka, s eszünkbe se jut, hogy másnak fogjuk fel, mint a magyar népiélek és hagyomány efféle, gaszt- ronómikus megnyilvánulásának. De minek fogjuk fel a szocializmusban a vezetők elkülönülését, félrevonulását? Még csak hagyománynak sem, hiszen a gróf meg a báró egyenesen tüntető kultuszt csinált abból, hogy együtt egye a búcsú-birkapaprikást az aratózsellérekkel és a kévekötő lányokkal, , asszonyokkal, nem szólván arról, hogy választások előtt vagy hivatalviselés idején rettentő sokat tudtak adni a demokratizmus látszatára! (A kóros elkülönülök akkor is a dzsentrik és a kispolgárok voltak!) Mondhatná valaki, hogy itt már semmi szükség a látszatra, munkás és vezető nálunk már egy osztály fia, a tsz-elnök, főagronómus, brigádvezető a tagok sorából emelkedett fel. De aklcor miért ül külön? Miért határolja el magát a tagságtól ott is, ahol semmi objektív indoka nincsen annak. „Bevett szokás” — mondta egy ismerősöm. De hogy mennyire rossz ez a bevett szokás, azt a napokban megyénk egy másik jó szövetkezetében tapasztaltam. Ott is külön terítettek a vendégeknek és a főbb vezetőknek. Vacsora után azonban az elnök és inég néhány vezető „engedélyt kért”, hogy elvonulhasson a tagság körébe, ahol úgy érzik, a helyük vagyon. Groteszk. ellentmondásos helyzet. De hogy mi az orvossága? Erre tőlem ne kérjenek választ, engem már megfertőzött a „bevett szokás". aztán a vélemények .alapján az egyes tényezőket behatóbban megvizsgáljuk, gyakran kiderül, hogy az ellentmondás csak látszólagos volt, és elsősorban a tájékozatlanság idézte elő. A fiatalok és a szülők bizonyos fokú tájékozatlansága mellett — tapasztalataim szerint —, elég jelentős szerepet játszik ebben a pályaválasztási felvilágosítás, tájékoztatás, és tanácsadás egyoldalúsága is. A munkaügyi, a művelődési szervek, az egyes társadalmi szervezetek, a helyes pályaválasztást szolgáló rendezvényeiken, kiadványaikban, megnyilatkozásaikban alig lépnek tovább a lehetőségek egy részének felsorakoztatásánál, az egyes pályák, vagy azokra előkészítő iskplatípu- sok néhány jellemzőjének ismertetésénél. Elvekben ugyan megfogalmazzák, de a mindennapi munka során megfeledkeznek róla, hogy a pályaválasztás egyes tényezőinek részletesebb ismertetése többször még olyan nehéz problémákban is jól segítene, mint a „divatos” szakmák megrohanásának elkerülése. Ha például a fodrásznak, pincérnek, műszerésznek, tv-szerelőnek, óvónőnek készülő fiatal egy kicsit is számolna e szakmák egészségügyi követelményeivel, akisor az érzék-, vagy mozgásszerv fogyatékosságai, ideg- rendszeri gyengeségei, zavarai, esetleg beszédhiba miatt már az első gondolatnál elvetné e szakmákat, nem vágyna arra a pályára, amelyen személyi adottságaiból eredően eleve hátrányos helyzetbe kerül. A pályaválasztás egészség- ügyi vonatkozása az egyik terület, amelyről a tájékoztatás során nagyon kevés szó esik. De máris hallom az ellenvéleményt „minden pályaválasztó fiatal részt vesz egészségügyi vizsgálaton!” Igen, de orvosi rendelőben járva azt is hallani, sokszor egész fiatal emberek esetében: „magának, fiam, nem lett volna szabad ezt u, szakmát választania!” A jelenlegi „futószalagrendszer” úgy hiszem, nem is ad lehetőséget gondosabb vizsgálatra, megfontolt pályaegészségügyi szaktanácsadásra, legfeljebb a jelentősebb, kizáró körülményeket lehet a jelentkezőknél megállapítani. A pályaalkalmasság mélyebb problémáinak helyes megközelítésével sajnos még adósak vagyunk. Véleményem szerint ez nem szükségszerű és nem a lehetőség hiánya, hanem mindenekelőtt szemléletbeli fogyatékosság. Tévedés ne essék, ez írás keretében nem akarom a megyei pályaválasztási tanács tevékenységét bírálni, és illetéktelenül nem is akarok az orvosi szakterületre tévedni. Valószínűnek tartom, hogy az említettek tervezik, és a jövőben fontosságának megfelelően foglalkoznak e viszonylag bonyolultabb feladat megoldását igénylő gondokkal is. A szülök többsége nyomon követi gyermeke minden mozdulatát. Legtöbbször még dátum szerint is tudják: a leányuk, vagy fiúk mikor volt valami komolyabb betegségben, mit mondott az orvos ezek esetleges későbbi kihatásairól. A pályaválasztás szempontjából a szülők megfigyelései, ismeretet akkor válnak igazán hasznossá, ha kellő' időben pedagógushoz, orvoshoz, esetleg pszichológushoz fordulnak szaktanácsért. Könnyebb lesz a helyzet, ha a megyében is létrejön a pályaválasztási szaktanácsadó, ahol mindez együtt lesz. Az észrevételek alapján kért pályaválasztási szaktanácsok figyelembevételével a szülők elejét vehetik a gyermek későbbi életét károsan befolyásoló hivatás, illetve szakma választásának. Itt feltétlenül meg kell jegyeznem: a hátrányos következmények nem. mindig betegség formájában jelentkeznek. Gyakoribb megjelenési forma az állandó fáradtság, az alacsonyabb munkateljesítmény-szint, amely kihat az anyagi, erkölcsi megbecsülésre, az idegállapotra, a munkatársi kapcsolatra. Több szakmában már alig észrevehető enyhe érzékszervi fogyatékosság is hátrányos lehet. Gyengébb látásélességű. vagy színtévesztő fiataloknak nem tanácsos elektroműszerésznek, vagy vendéglátóipari eladónak menni. A mozgásbeli rendellenességek egyes szakmákban — a több irányban elégtelen munkavégzésen kívül — állandó baleseti veszélyt jelentenek. Az ujjmoz- gási zavarokkal küzdő, és a korlátozott, vagy bizonytalan kézmozgású fiatalok képtelenek kellő teljesítményt elérni az elektromos, finommechanikai, fodrász, üvegcsiszoló, stb. pályán. Megyénkben, álról az üvegipart igen sokan ismerik, helytelen a szív és lógzőszervi. rendellenességekkel, vérkeringési zavarokkal küzdő, ájulásra hajlamos fiataloknak az üvegfúvó, üvegcsiszoló, üvegfestö szakmákat választani. Ezek után joggal teheti fel a szülő vagy fiatal, hogy a nem normálisan fejlett, gyengébb egészségi állapotú fiatalok számára nem lehet megfelelő szakmát találni? A választás természetesen az, hogy az ilyen fiatalok szűkebb réteget alkotnak, másrészt igijn sok pálya van, ahol égjük, vagy másik fogyatékosság nem jelent hátrányt. A gyengébb halláséi ességű fiatalok nyugodtan lehetnek szabók, szobafestők, üvegcsiszolók, vasbetonszerelők, a lúdtalpas fiatal a vésnöktől a vegyészlaboránsig számtalan ülő, vagy részben álló szakmát választhat. Hangsúlyozni szeretném, hogy az előrelátás elsősorban abban mutatkozik, ha a rendellenességektől. mentes fiatalok az egészségük óvása, és az eredményes tevékenység érdekében, a választásnál a lehetőségek határain belül figyelembe vennék alkati, fiziológiai adottságaikat, fejlettségi szintjüket. A pedagógusok, a szülők e kérdésben a figyelmességükkel, az időben való felismerésükkel, a szaktanácsadáshoz, orvoshoz küldéssel segíthetik a pályaválasztás előtt álló fiatalokat. Nádházi Lajos Lenin 130 álneve Vlagyimir lijics Uljanov, a nagy Lenin, sok nevet viselt életében. Moszkvában közölték,- hogy a legutóbbi kutatások szerint Lenin életében összesen 130 álnevet viselt; eddig csak 96-ról tudtak. Lenin 100. születésnapján, 1970-ben jelenik meg Lenin műveinek 50 kötetes kiadása, amelyből kitűnik, hogy Lenin összesen 800 művét cs dokumentumát írta alá mint „Lenin”. További fedőnevei Iljin, Petrov, Freitulin, Karpov és J. Richter. A kutatók (véleménye szerint a szovjet állam 1924-ben elhunyt megalapítója leghíresebb álnevét a szibériai Léna folyóból képezte. Eszerint Lenin azt jelenti: „a Léna folyó embere”. NÓGRÁD — 1969. február 9., vasárnap A
