Nógrád, 1969. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-05 / 3. szám
Főiskola Gyarmaton? Magyarországon — ez tudvalevő — tizenkilenc megye van. A felsőfokú technikumok, szakiskolák, főiskolák és egyetemek száma többszöröse a tizenkilencnek. így aztán minden megyére legalább egykét felsőfokú intézmény jut — egy megye kivételével. Ez a megye — mondani sem kell, az olvasó, ha nem tudta, úgyis kitalálta — Nógrád megye. Az, hogy Salgótarjánban, abban a városban, mely nemrég nyerte el az Urbanisztikai Társaság emlékérmét, nincs legalább egy műszaki jellegű felsőfokú iskola, az abszurdum. Az abszurd dolgokról pedig fölösleges vitatkozni. De arról, hogy a megye második városában, Balassagyarmaton sincs főiskola, lehetne pár szót ejteni. Magyarországon — tudomásunk szerint — tizenhat megyében van valamiféle mező- gazdasági felsőfokú intézmény, s csak háromban; Baranyában, Komáromban és természetesen Nógrádban nincsen. (De Esztergomban felsőfokú vegyiipari technikum és tanítóképző működik, Pécs oktatási intézményeiről nem is beszélve.) Megyénkben, ahol nem kevés a 20/B-s, ártámogatásra szoruló téesz, igazán elkelne egy mezőgazdasági jellegű főiskola. Nógrád két városa közül inkább Balassagyarmat alkalmas, arra, hogy ott ilyen létesüljön, annál is inkább, mert a város mintegy ezer középiskolása biztosítani tudná a felvételre jelentkezők egy részét, s a Balassi gimnáziumban már működik mezőgazdasági szakközépiskola. Balassagyarmton tanítóképző létrehozásának is vannak pártolói, akik azzal érvelnek, hogy a városban egyszer már működött ilyen intézmény. A Kérdésben — milyen jellegű legyen a létrehozandó oktatási intézmény — tervek híján még korai volna állást foglalni. Egy azonban biztos. A közeljövőben a megyében okvetlen létre kell hozni valamiféle felsőfokú tanintézetet, hisz enékül — most, mikor a tudomány egyre inkább aktív termelőerővé válik — gazdaságilag is elképzelhetetlen az előrelépés. Baranyai Eászló Menyei képzem rí véssed s'űdió üffrsi raitgol erd csoportnak A társadalmi cselekvés új mechanizmusa Mini minden új mechanizmus módszereit, légkörét, szakmai és politikai jellemzőit is kezdjük — előbb érteni, aztán megszokottnak tartani. Az élet rendje ez, jó rend. Ami január előtt meglehetősen gyakran váltott ki ideges vitákat, most másfajta izgalmakat kiváltó hétköznapi tennivalóvá szelídül. Az új gazdaságirányítási rendszer tehát kezd átalakulni újdonságából megszokássá —, s ezzel be is fejezhetnénk a gondolatsort, ha... Ha nem jutna az ember eszébe, hogy a mechanizmus bevezetéséből még többet is „profitálhatunk”. A lehetőségek — nyitva állnak. Milyen lehetőségek? Hogy a mechanizmus bevezetésének módszereit, tempóját, körültekintő stílusát megismételjük. Bármilyen területen, ahol nagy feladataik vannak. Ilyet pedig könnyedén fel tud sorolni jó néhányat mindenki, aki a közélet különböző problémáinak ismerője. Gondoljunk csak a társadalmunk életében, fejlődésében oly nagy szerepet játszó művelődési forradalom irányításának mind bonyolultabbá váló feladataira; alkotmányos állami intézményeink, szerveink munkájának, működésének fejlesztését kívánó megannyi igényre; az ifjúság ts a nők sajátos társadalmi szerepével, helyzetével, problémáival kapcsolatos ezernyi t, .'i'dőjel eredményes megváia s-olására. Valóban túl széi€s köra amellyel pedig csak példázni a -artam, hogy van tennivalónk, elég — tennivalónk, a nelyek végrehajtása közien nem is nélkülözhetjük az új mechanizmus bevezetésének tapasztalatait. Nem állnak-e távol egymástól ezek a fogalmak? Elvégre a új mechanizmus a gazda- s-igi élet mozgásának új elemeit „táplálta be” a gyárak, minisztériumok, trösztök, vál- l. átok vezetésének tudatába. Mi az, amit társadalmi kérdésekben át lehet venni ebből a sokaik számára merőben szervezeti hatású, teljesen átfogó változásból? A bevezetés előkészítésének n odszerét. Azt, ahogy a nie- c anizmus nem egyik éjszaká- r. 1 a másik hajnalra „zuhant re” egy álmodó országra, hanem bevezetése, szakemberek e. remek szinte már az apróit kosságig menő előkészítő munkája, vitatkozó elemzése, e ernyi kis részlet, tudományos kimunkálása után kezdó- d itt meg fokozatosan, több év- r ’ szóló, lépcsőzetes, az érteleimre építő, szisztematikus munkával. Azt, gondolom nem különösen az önállóan gondolkodni szeretők — előbb csak a lelkűk mélyén, aztán mind nyíltabban kezdték feszegetni a merev és elavult kereteket, — s kívántak maguknak és mindannyiunknak valami újat, modemet, a mi világunkra és a realitások világára valót. Az új mechanizmus előkészítői türelmesek voltak, és ezerféle yéleményt hallgattak meg. Hogv mindegyiket érvényesítsék? Nem, hogy általános tendenciájukat — az előrehaladás irányát — érzékelni tudják, és kivonják a vélemények tengeréből a „sót”. T.iJ.jii nem túloptimistaa itlBrtll remény, hogy esztendők múlva magától értetődőnek tartjuk a tennivalók közös feltárásának, a megoldás előkészítésének és a megvalósításnak új mechanizmusát. Közgazdászok úgy is felfoghatják, hogy szakmájuk tudományos alaposságának, a fejlődés : teremtette realitások elismerésének be kell vándorolnia a politikai, művelődési, államigazgatási munkába is, általában mindenüvé, ahol tömegek nélkül, véleményük demokratikus érvényesítése nélkül nincs előrehaladás. Baktai Ferenc kell külön hangsúlyozni, hogy gazdasági, vezetési tudományi gépiesen „lefordítani” ’ a társadalmi kérdések nyelvére nem lehet. De a megoldás szellemét lehet érvényesíteni! Ez a szellem pee?Íés“ tés első percétől a megvalósítás befejezéséig csak egy lehet : a tömegeikre, véleményükre, észrevételeikre építés módszere. Egyszerűbben és gyakran használt szóval: a demokratizmus. Az új mechanizmust méltató , és elemző írások kissé megfeledkeztek annak hangoztatásáról, menynyire általános óhaj, a színházak nyelvén szólva „közkívánat” jelentkezett a gazdaságvezetés új rendszerében, mert még emlékszünk 1 arra, mennyit kínlódott, mérgelődött ezer meg tízezer ember a régi kötöttségek és béklyók miatt, hány igazgató, főmérnök, miniszterhelyettes és tsz-elnök tárta szét tehetetlenül a karját számtalan esetben, amikor a teljesen reális, rugalmas, mindenki számára hasznosabb megoldást lehetetlenné tette egy elavult, de mégis fegyelmezett végrehajtást kívánó központi utasítás, amikor az is megesett, hogy a pazarlás volt a törvényes) és a józan takarékosság a tervtől való eltérés... De a gazdasági vezetők — é Szatmári Béla grafikájának címe: „Az élet keletkezése” léiéi, iij iskola Űj székház a Tervező Irodának Még jóformán meg sem melegedtek a Nógrád megyei Tervező Iroda új székhazában dolgozó alkotók, amikor kitűnt, hogy az intézmény „nem fér” új helyén. Ez a körülmény annál is inkább elgondolkodtatta a vállalat, de a városi tanács vezetőit is, mert a salgótarjáni rekonstrukció során egyre több nehézséget okoz az „idegen”, vagyis bu dapesti, miskolci és más városokban tevékenykedő tervező intézetek nagy elfoglaltsága: a salgótarjáni igényeket gyakran- esaik késlekedve képesek teljesíteni. Célszerű tehát, ha a saját, megyei tervező .’ódánkat i—e‘ rik megerősíteni káderekkel. Ehhez azonban a jelenleginél nagyobb helyre van szükség. Nos. a tervezőiroda új székhazát máris megtervezte: helyét a Nógrádi Szénbányák szomszédságában jelölték ki. Az idén elkezdődik a kivitelezés, jövőre befejeződik. Egyébként, a tervezők jelenlegi székhazába a KPM Egri Közúti Igazgatóságának Nógrád megyei kirendeltsége költözik majd — amely akkorra már Hevestől függétlenül. mint önálló igazgatóság fog tevékenyked.ni. NÓGRÁD — 1969. január 5„ vasárnap 1 Jelentősnek mondható állomásához érkezett a megyei képzőművészeti stúdió azzal a tárlattal, amely a napokban nyílt a József Attila megyei művelődési központ csarnokában. A csoport négy esztendővel ezelőtt jelentkezett először, 5 a mostani kiállítás nagyon is széles skálán elhelyezked,ő, igényes anyaga azt bizonyítja, hogy megyénk nem hivatásos képzőművészeinek csoportja egyre rangosabb alkotásokra képe®. Elöljáróban két dolgot érdemes megjegyezni erről a har- mincegynéhány megyei képzőművészt egyesítő csoportról. Az egyik: sehol máshol az országban nem működik hasonló, megyei szintű képzőművészeti stúdió, s elsősorban szért is érdemes lenne realizálni azt a tervet, amely szerint a csoport most bemutatott anyagát más megyékben ;s kiállítanák. A másik, amiről szólni érdemes — a valóban széles „fesztávolság”. A feszülés — témát és megoldást ekintve — lehetővé teszi. hogy az elvont alkotásoktól a ma legérthetőbb formákig rendkívül sokféle grafikai és festészeti anyag álljon egész- szé, színesen, változatosan képviselje a valamikori bányászszakkörből megyei képzőművészeti stúdióvá alakult csoport munkáját. A Népművelési Intézettől érlelett zsűri mintegy kétszáz alkotásból választotta ki azt a nyolcvanat, amelyet a stúdió negyedik kiállításán láthat a közönség. Örvendetes, és egyben a csoport belső életének, összetételének változását is bizonyítja: a díjazottak között sok a fiatal tehetség. Szatmári Béla, Hibó Tamás, Szabó Gáspár, Bódi Klára, Óvári János munkáját díjazták, Kelemen István és Leszenszky László alkotásait dicséretben részesítették, s dicséretet kapott a kiállítás rendezéséért Molnár István is. Egyet lehet érteni azzal a megállapítással, amelyet Ivány i Ödön festőművész, a stú- d.ió vezetője mondott a tárlat megnyitásán: megyénk képző- művészeti élete szegényebb lenne a csoport tevékenysége nélkül. Munkások, háziasszonyok, tanárok, szakmunkástanulók, nyugdíjasok — ki tudná felsorolni, hányféle foglalkozást űző — kedvvel, tehetséggel festő, rajzoló nógrádi ember élete is szegényebb lenne az eredményesen működő megyei csoport nélkül. A stúdió munkájában való részvétel, és ez a kiállítás is elsősorban ezzel a plusszal kifejezhetően jelent rangot, hiszen a „hivatalos” elismerés ma még arra sem ad lehetőséget, hogy egy-egy tehetségesebb megyei festő vagy grafikus a területileg „illetékes" észak-magyarországi fórumon jelentkezzék. A tárlat anyagát nézve szembetűnő a grafikai rész színvonalbeli, de számszerűleg is túlsúlyban levő képviselete. Harminc olaj, akvarell kép, negyvennél is több grafika és nyolc lemezdomborítás látható a kiállításon. A grafikáik közül kiemelkedők Szabó Gáspár linómetszetei, Bódi Klára manotípiái (különösen a Mo- notípia I. tetszett), amelyek megkapóan egyszerű vonalvezetésükkel, lírai hangvételükkel, teljes lapot kitöltő, de cseppet sem erőltetett szer- kesztettségükkel hívják fel a figyelmet. Szatmári Béla grafikái az elvontabb megjelenítést képviselik a stúdió kiállított anyaga között. A fiatal grafikust elsősorban a gondolati világ foglalkoztatja, a „nem látható” láttatása, amely egyre kiforrottabb filozófiai- grafikai lapokra inspirálja a művészt. Végeredményben a legvalóságosabb világgal, az anyagi világgal foglalkozik Szatmári Béla. Erről árulkodnak a címek is: „Protuberanciák”, „Az élet keletkezese”. A festők közül Bajcsik József portréja, heszenszky László két alkotása (Pécs részlet és Szurdokpüspöki). Szabó Áron akvarelljei („Sziráki részlet”-e nagyon szép, Czó- beltől ismerős színvilágot mutat), Kelemen István levegős, Kindl József konstruktív alkotásai bizonyítanak meggyőző erővel. Fodor Balázs zománcképei és Hrncsjár József lemezdomborításai egyelőre a kísérletezésről, az anyaggal történő ösztönös birkózásról árulkodnak, de így is nyilvánvaló, a két fiatal művész elég erős ahhoz, hogy legközelebb érettebb alkotásokkal jelentkezzék. Pataki László Minap régi metszet került kezembe, az ősi városból, a hajdani Szécsényt ábrázolta, középpontjában a kastéllyal és a templommal. (Hagyomány szerint Rákóczi a. ferences kolostor gótikus emeleti szobájában szállt meg, ezt ma is Rákóczi-szobának nevezik.) Üj metszeteket illenék már készíteni Szécsényröl, új „templomokkal”, a Szép, az emberi Szellem, a Művészet, a Tudás frissen épült otthonaival, a járási könyvtárral, mondjuk. Vagy éppen az új gimnázium, korszerű sziluettjével. Sokszor végigjártam, építőkkel s a községbeliekkel az épülő új középiskolát, mire elkészült. Bizonyára nem „tökéletes" még a mű. a benne „lakók” majd felfedeznek ap- róbb-nagyobb hiányosságodat a garanciális határidőn belül. A fény azonban sok-sok óriási ablakon ömlik a tantermekbe, előadókba, s nemcsak a ragyogó téli nap önti n világosságot, hanem valami más is. Megálltam az épület előtt. Az ember ilyenkor testi kö-. zelben érzi, mit is jelenthet az oly sokszor emlegetett kulturális fejlődés. Igen, egyében kívül, ezt is jelenti, új otthonokat a' kultúrának, mert számunkra ez már belső kényszer, ha úgy tetszik, egyetemes igény. Igény, amelyért anyagi áldozatot vállalunk, s amelyért egy helység vagy intézmény lakói is társadalmi munkát vállalnak. Egy nagy emlékkönyvbe Úgyszólván e napok minden percét be kellene írni. Folyt — és folyik a költözködés a régiből az új otthonba. Egy ember, egy család életében is nagy esemény ez, még nagyobb dolog egy intézmény életében. A szécsényi gimnázium nevelői, diákjai, s a fiatalok szülei most élik át a költözködés minden örömét. Mert elsősorban öröm. és nem veszödség számukra a költözködés. A korábbi években betonpadozatú teremben, varrógépeken írtak, füstölgő kályha mellett tanultak a fiatalok. Esetenként az oktató-nevelő munka elemi feltételeit is alig-alig tudták előteremteni Szécsényben. Szertár, előadóterem, ismeretlen fogalmak voltak a régi gimnáziumban. De minek sorolnánk! Elkészült az új, nyolc tantermes gimnázium, három korszerű előadóteremmel, tanműhellyel, s most „költözik a hivatal". 1969. január 8-án csendes, de jelentős ünnep zajlik le Szécsényben. Megkezdődik a tanítás az új gimnáziumban. A csengő köszönti a második félévet. S már a következő ünnepnek is örülünk. Március 21-én az új iskola falai között nyitja meg kapuit a Nógrád megyei pedagógiai múzeum. A megyei tanács művelődésügyi osztályára már számos hajdani, az oktatáspolitikával ösz- széfüggö dokumenturp,, régi irat érkezett. Régi iskolatörténeti okmányok gyűltek össze, amelyek szép otthonra lelnek majd a szécsényi új iskolában. A megyei jellegű intézmény megnyitása, természetesen, nemcsak Szécsény szellemi élete számára lesz jelentős, hanem pezsdítően hat egész Nógrád oktató-nevelő tevékenységére, a pedagógiai kutatómunkára is. Egyik legfontosabb feladata pedig éppen a haladó pedagógiai hagyományok ápolása lesz. Azoké a hagyományoké, amelyekből — végső soron — oktató-nevelő tevékenységünk mind jobban korszerűsödő formái, módszerei is fakadtak, s melyek harcos, forradalmi szellemét, az új oktatási reform szellemében sem feledjük. A szécsényi gimnázium tanulói, nevelői január 8-án, új iskolában köszöntik az oktatási év második felét. Üj iskolában, amelyben az oktató-nevelő munka mind korszerűbb formáinak kibontakoztatására, a szocialista szellemű nevelés mind árnyaltabb módszereinek kidolgozására, szép eredmények elérésére nyílik lehetőség. Mi is köszöntjük az új iskolái, s együtt örülünk a szé- csényiekkel. Tóth Elemér
