Nógrád, 1969. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-31 / 25. szám

Közel-Kelet: /hisztériakeltés az iraki kivégzések miatt BEJ RÜT—JERUZSÁ LEM A bagdadi rádió az elmúlt 24 órában nem tett említést arról az újabb kémperről, amely egy korábbi hivatalos közlemény szerint folyamat­ban van az iraki fővárosban Bban izraeli külügyminisz­ter hangzatos felhívásban fordult a világ közvéleményé­hez. „Emberiességi szempon­tokra” hivatkozva követelte a további kivégzések elleni vi­lágméretű tiltakozást. Mint mondotta. Bagdadban „ártat­lan zsidókat” ítéltek el. A kommentárok ezzel kapcso­latban utalnak arra a hivata­los iraki nyilatkozatra, amely leszögezte, hogy az ítéletek meghozatalában faji szempon­tok nem játszottak szerepet, a (Folytatás az 1. oldalról) bagdadi katonai bíróság kém­kedéssel vádolt árulókat ítélt el. NEW YORK— WASHINGTON Lemondott tisztségéről Ad- nan Pacsacsi, Irak ENSZ- képviselője. Elhatározásának okát kutatva egyesek szerint az irakj ENSZ-delegátusnak az volt a véleménye, hogy az ENSZ nem képes a közel-ke­leti béke megteremtésére, má­sok szerint viszont Pacsacsi így kívánt tiltakozni az ellen, hogy Bagdadban letartóztat­ták Bazzaz volt miniszterel­nököt. személyes jóbarátját. Az Egyesült Államok hiva­talos körei tovább folytatják hisztériakeltő kampányukat a bagdadi kivégzésekkel kap­csolatban. Rogers külügymi­niszter utasította Yost ameri­kai ENSZ-delegátust, juttassa el a Biztonsági Tanács soros elnökéhez az amerikai kor­mány levelét, amelyben a ki­végzések nyilvánossága el­len emeli fel szavát. A levél megállapítja, hogy a perek és a kivégzések nem járulnak hozzá „a térség békéjének megteremtéséhez”. Az Egyesült Államok leg­feljebb csak a hét végén dönt a négyhatalmi tárgyalásra vo­natkozó szovjet és francia ja­vaslatokról. Az amerikai kül­ügyminisztérium szóvivője, Robert McCloskey közölte, hogy az amerikai kormány eddig nem válaszolt a francia jegyzékre, s nem küldött vá­laszt Nasszer egyiptomi el­nöknek sem. Késik a tárgyalás Clav Shaw NEW ORLEANS Szerdán kiválasztották a 12 tagú esküdtszék 11. tagját is a Kennedy-merénylet előké­szítésével vádolt Clay Shaw perében. A 11. esküdtet 137 jelölt meghallgatása után sze­melték ki. Érdembeii tárgya­lásra csak akkor kerülhet sor, ha már megvan a 12. esküdt, is és még két pótesküdt. Houstonban nyilatkozott John Connally, volt texasi kormányzó, akit Garrison ügyész tanúnak idézett meg a perre. Connally kijelentette, hogy önszántából nem óhajt New Orleansba utazni, de ha egy texasi kerületi bíróság helybenhagyja az idézést, ak­kor elmegy. A volt kormányzó tanúvallomása azért szüksé­ges, mert Kennedy elnök meg­gyilkolásakor ugyanabban a gépkocsiban ült, ahol az áldo­zatos ő maga is megsebesült. Az amerikai igazságügymi­nisztérium engedélye értelmé­ben tanúvallomásra kötelezhe­tik Roy Kellermant (aki az el­nöki gépkocsiban ■ tartózko­dott), Lyndal Shaneyfeltet. aki Abraham Zapruder híres amatőrfilmjét elemezte, vala­mint Robert Frazier fegyver­szakértőt. Cui prodest? rendbontó akciói lényegükben csupán Prágára összpontosul­lak, s a lakosság túlnyomó többsége távoltartotta magát a zavargóktól. Lassan magpkra tatainak azok az egészséges erők, amelyek következetesen valóra kívánják váltani a párt tavaly januári és novemberi plénumainak határozatait, a közben előadódott torzulásokat kiküszöbölve. A milicisták előtt elhangzott, már idézett Strougal-beszéd szerint a párt a válságos helyzet leküzdésének módját a Központi Bizott­ság politikájáért síkraszállő, egészséges erők összefogásában és a rájuktámasjr;Hodá«ban látta. A csehszlovák belső helyzet természetesen nem választ­ható el az európai és a nemzetközi politikától. Véletlen-e, hogy Nyugat-Németország területén, a csehszlovák határok­tól alig negyven kilométernyire, nagyszabású amerikai had­gyakorlat kezdődött, amelynek során a „feltételezett ellensé­get” támadták, A NATO ülésein a csehszlovák helyzetet iiasználják indokul a fokozott militarizáláshoz, s szinte csepp a tengerben, hogy a Szabad Európa Bizottság ugyanilyen jelszavakkal gyűjt dollárokat a rádió fenntartásához. Cui prodest? Ügy gondoljuk, hogy mind a csehszlovák népnek, mind a csehszlovák nép igazi barátainak az az ér­deke, hogy a viszonylag hosszú kritikus időszak után meg­szilárduljanak a szocialista vívmányok és a korábbi hibákat mellőzve, lendületes dinamizmussal folytatódjék a szocialis­ta építés. Minél többen, minél előbb és minél hatámzoiiíthban is­merik fel ezt az alapigazságot, annál gyorsabban fog vég­bemenni a szükséges szocialista kibontakozás. Befejeződött az OCÁM csúcsértekezlete KINSHASA (MTI) kát és a két Kongó is meg­Klnshasában szerdán véget egyezett, hogy helyreállítják ért az afrikai—malgas közös kapcsolataikat. Mint ismere- szervezet negyedik csúcsérte- tes, Brazzaville Kongó az el- kezlete. A tárgyalások ered- múlt év október elején szakí- ményeképpen a kinshasai tóttá meg a diplomáciai kapcso- Kongó, Csád és a Középafri- latokat Kinshasával, amikor a Icai Köztársaság normalizái- Brazzaville-ből hazatért Ma­ják egymás közti kapcsolatai- lele lázadó vezért kivégezték. Ez történt Sztálingrádnál 4. „Am Ziel 2” Magunk mögött hagytuk az ellenséges katonák első félkö­rét és odaléptünk a második­hoz. A németek meg sem mozdultak. Es egyszeriben a sorból kilépett egy tiszt. Le­fordítottam Laszkin szavait, aki elmondta, kicsoda és miért jött. A tiszt bizalmatlanul me­regette a kis alacsony embert, aki szakasztott olyan bundát és ugyanolyan halinacsizmát viselt, mint a csoport többi tagja. Laszkin semmiben sem hasonlított tábornokra, ha­csak valaki nem figyelt fel tábornoki szőrmekucsmájára és a rajta levő kör alakú kokár­dára. Erőteljes hangja azonban megtette a magáét. Vezény­szavak pattogtak, a sor ketté­vált és miután utat engedett számunkra, ismét összezárult. A kapun áthaladva tágas belső udvarba kerültünk, ahoi fegyveres katonák és tisztek tolongtak. Egyesek álldogál­tak, mások hevenyészett ülő­alkalmatosságokon pihentek, voltak, akik féllábon táncolva próbáltak valamennyire fel­melegedni. Az udvar jobb sarkában lépcső látszott, amely pincébe vezetett. A bejáratnál elkülönülve hitle­risták álldogáltak géppisz­tolyokkal felszerelve: Paulus személyes testőrsége. A külső őrség egyik tiszt­je előttünk haladva leszaladt a pincébe. Nyomban utána egy másik tiszt jelérit meg. Magas termetű volt, arca gon­dosan mégborbtválva, a nya­kán: a lovagrend vaSkérésztjé tölgyfakoszörúval és brilián­sokkal. Ez volt a hitleri had­sereg legmagasabb kitünteté­se. összecsapta bokáját és meglepő udvariassággal mu­tatkozott; be: „Adam ezredes, von Paulus tábornagy szemé­lyes adjutánsa.” Értetlenül néztünk egymás­ra: „Talán azt akarta mon­dani, hogy Paulus vezérezre­des?” — jegyeztem meg. Elég sokáig bolyongtunk az áthatolhatatlan sötétségben az áruház egykori föld alatti raktárainak labirin­tusaiban. Olykor szentjános­bogarakhoz hasonlóan fel-fel- villantak a pislákoló zseblám­pafények. Adam ezredes egyszercsak megállt. „Am Ziel”. (Célhoz értünk) — mondta valami ok­nál fogva majdnem suttogva, és feltárult előttünk a kiszű­rődő fény által megvilágított ajtó. Beléptünk. A helyiség meglehetősen tá­gas volt. A jobb sarokban kissé ferdén nagyméretű író­asztal állt. Rajta zöld lámpa- erriyős petróleumégő. Az asz­talnál, arccal a bejárat felé, tábornokok ültek. Ahogy be­léptünk, lassan felálltak, és mozdulatlanságba mereved­tek. Ünneplő és rendjelekkel díszített, aranyos sújtásokkal teletűzdelt egyenruhájukban, övükben pisztollyal, gondosan megborotvált, de a kimerült1 ségtől sárgás-zöld ábrázatta), feszült várakozással tekintet­tek ránk. Megpróbáltam felis­merni közöttük Paulust. Lasz­kin tábornok odalépett az asz­talhoz, hangosan és katona módjára tagoltan bemutatko­zott, majd felém fordulva hoz­záfűzte: „ .. .és a kíséretemben levő személyek”. Az ezredes bemutatta a má­sik oldalon felsorakozott tisz­teket. Paulus nevét azonban nem említette. — Szeretnék személyesen Paulus úrral beszélni — kö­vetelte erélyesen Laszkin. Az asztal mögül előlépett egy magas, kimért, még mindig fiatal tábornok, érces hangon jelentette: „Roska vezérőr­nagy vagyok, a 71. lövészhad­osztály parancsnoka. Von Pa­ulus tábornagy úr lemondott a parancsnoki tisztségről es minden hatalmat rámruhá­zott. A tábornagy úr közép­európai idő szerint tíz órakor jelenik meg, és a megadás­ról folytatandó tárgyalások vezetésével engem bízott meg...” — Nem azért jöttem, Iiogy tárgyalást folytassak a kapi-í íulációt'ó,'. ,’r m azért, hogy elfogadjam a megadást — szakította félbe Laszkin. Nyomban ismertette a köve­teléseket: a német parancs­nokság azonnal parancsot ad mindkét hadseregcsoportnak á iűz beszüntetéséről, szerve­zetten, lista szerint átadja képviselőinknek az egységek teljes személyi állományát és harci felszerelését. A legvőzöttek számára nem marad más, mint a beleegye­zés. Roske azonban megje­gyezte, hogy parancsnoki ha­talma csak a déli hadsereg- csoportra terjed ki. Az észa­ki hadseregcsoporttal Paulus utasítására minden kapcsola­tot megszakítottak. Roska nyomban megpróbálkozott az­zal, hogy ellenköveteléseket támasszon. Így például köve­telte, hogy a tiszti állomáiiy- nak hagyják meg a személyi fegyvereket, a tisztikardot és a tiszti rendjeleket... Lasz­kin újra erélyesen félbesza­kította és emlékeztette a ja­nuár 8-án történtekre. A szov­jet parancsnokság akkor jóval megtisztelőbb feltételek között ajánlotta fel az ellenségnek a kapitulációt. Egy pontban nyomban megszületett a meg­egyezés: Laszkin a szovjet pa­rancsnokság nevében ígéretet tett arra, hogy garantálja a hadifoglyokkal való embersé­ges bánásmódot, az azonnali orvosi segítséget, a betegek és és a sebesültek gondozását. Azután Roske az írógéphez ült és maga gépelte le a né­met csapatokhoz szóló paran­csot. A parancs szentimentális kifejezésekből állt és a követ­kező szavakkal fejeződött be: „Jövendő sorsunkat a jó is­tenre bízzuk. / (Föl vtatás következik) V. Sztyepanov tartalékos százados A sors iróniája. A találko­zót megelőző éjszakán, a sztá­lingrádi áruház pincéjébe megjött Hitler rádióüzeneie amelyben a Führer szerencse- kíváriatait fejezte ki Paulus- nak abból az alkalomból, hogy megkapta a Reich legmaga­sabb katonai kitüntetését. Ez volt az utolsó távirat, amelyet a 6. hadsereg törzskara Ber­linből kapott. Válaszul Pau­lus közölte, hogy kapitulál. Adam rendíthetetlen udva­riassággal invitált bennünke* a pincébe, de azt indítványoz­ta, hogy fogjuk meg egymás kezét. „Lent nálunk ugyani? sötét van” — fűzte hozzá. Országon védelmi tanács alakult az EAK-ban KAIRÓ (TASZSZ) Gamal Abdel Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság el­nöke rendeletet adott ki az EAK országos védelmi taná­csának megalakításáról. Ez lesz az ország legfelső nem­zetbiztonsági kérdésekkel fog­lalkozó szerve — közli az Al- Ahram. A tanácsban maga Nasszer elnököl. Tagjai Anvar Szadat, Húszéin el Satei és Ali Szab- ri, az Arab Szocialista Unió legfelső végrehajtó bizottságá­nak tagjai, a külügy- és a bel­ügyminiszter, a felderítő szol­gálat vezetője és a fegyveres erők vezérkari főnöke. Az országos védelmi tanács előreláthatólag a jövő héten ül össze először. Horthy pozíciói egyre erősödnek a franciáknál. Egy, ebben az időben tett nyilatkozatában a Szegedi Friss Új­ság riporterének kijelenti, hogy fő feladatának „a bol- sevizmus letörését tartja”, s ha „elvégezte munkáját, és a kitűzött célt elérte, visszavonul, eltűnik, átadja he­lyét másnak”. A hadügyminiszteri székből azonban jó­val előbb távoznia kell, minthogy „elvégezte volna fel­adatát”. A francia közvéleménynek lehetetlen lenne meg­magyarázni, hogy a központi hatalmak elleni háború után, amelynek során a Habsburgok ellen is harcoltak, miért éppen Ferenc József egykori szárny segédjét ül­teti a balkáni francia haderők főparancsnoksága báb­kormányának hadügyminiszteri székébe. Ilyen megfon­tolások alapján mennie kell Horthynak mint hadügy­miniszternek, sőt hasonló okokból az egész Károlyi Gyu­la-kormánynak is. Teleki gróffal, a külügyminiszter­rel De Lobit tábornok, a magyarországi francia erők főparancsnoka közli, hogy Párizsban is döntöttek. Egy­szersmind megkérdezi Telekit: a Tanácsköztársaság el­len meginduló katonai akcióról szóló tanácskozáson ki képviselje a magyar fehérekét? — Horthy Miklós! — válaszolja Teleki. — Hiszen éppen az imént közöltem, hogy nem le­het hadügyminiszter! Ez a Horthy volt Ferenc Jó­zsef szárnysegédje, s azt mondják, hogy még magya­rul is csak törve beszél... — Igen. Mégis ő a legalkalmasabb személy... — Akkor hót legalább arról beszéljen, mikor és ml tett már valamit ez a Horthy tengernagy a ma­gyar ügyért? — fakadt ki a tábornok. Teleki gróf: — 25 — — Ilyesmit nem tudok említeni, de nekünk ne: ez a fontos. Horthy kemény katona és kegyetlenül gyű­löli a kommunizmust. Bízhatnak önök is benne; ren­det fog teremteni... O. Tiszteli «silIáról a bokrok közé S Horthyt, akinek francia kívánságra nemsokára el kell búcsúznia a hadügyminiszteri széktől, meghívják Nagyszebenbe, ahol Pétain tábornagy, a francia hadi­tanács elnöke elnökletével, francia és román tábor­nokok részvételével konferencián beszélik meg a Tanács- köztársaság elleni támadás tervét. Horthy Nagyszeben- ből visszatér Szegedre, s utasítást ad ki, amely így kez­dődik: „A nemzeti hadsereg a románokkal égyetértő- leg meg fogja kezdeni az előny ..uralást Budapest meg­szállása céljából. A franciák bejegyeztek, hogy Sze­gedet a nemzeti hadsereg megalakított részei elhagy­ják....” Természetesen hétpecsétes titok, hogy az antant Horthyt támogatja. A tengernagynak kapóra is jön, hogy az terjed el: a győzteseknek Horthy személye nem ked­ves, hiszen a különítményekben szolgálatot teljesítő tisztek az antant ellen háborúskodtak. Az antantot hi­báztatják azért is, mert Magyarországon az általuk gyű­lölt proletárdiktatúra van, s ha Horthynak az antant ellenkezésével is meg kell küzdenie, ez csak fokozza népszerűségét a laktanyákban. Gömbös Gyula ért hozzá, hogy ezt a helyzetet ki­használja. A városi színházban a MOVE díszgyűlést rendez, amelyen javasolja: — Horthy Miklóst, a nemzeti kormány hadügy­miniszterét kiáltsuk ki a MOVE országos díszelnöké­vé! Tomboló éljenzés a válasz. A felállva tapsoló, da­rutollas tisztek közben a páholy felé néznek, ahol a megszálló francia hadsereg képviselői ülnek. Vajon mit szólnak, hiszen ez valóságos tüntetés az an­tant ellen, az általuk elmozdításra ítélt hadügyminisz­ter mellett! A francia tisztek közömbös arccal ülnek... Horthy a tapsorkántól kísérve, jól kiszámított, las­sú léptekkel hagyja el a páholyát, s felmegy a szín­padra. — Tudja meg mindenki — mondja idegen ak­centussal —, tegnapról mára fordulóponthoz értünk. Szomorú pont, tegnap tudtuk meg, hogy a kormány — 26 — támogatásban nem részesülj A francia hadsereg ve­zetői a legnagyobb szeretettel segítettek bennünket, köz­bejött azonban a politika és a politikusok másképp gon­dolkodnak, mint a hadsereg. Ügy gondolják, hogy ben­nünket nem támogathatnak egy másik kormánnyal szem­ben. Azok az erők, amelyek itt egybegyűltek, nem en­gedik ezt és én sem engedem, És ha odajutunk, hogy más emberek veszik át az ország sorsának intézését, csak olyanokat támogatok és támogatunk, akik egy vé­leményen vannak velünk!... Üjabb taps a válasz az egybegyűlt tisztek részé­ről. Ök képviselik az egyedüli erőt — Horthy világo­san megmondta, hogy a politikusok csak azt tehetik, amit a katonák támogatnak. Prónay Pálnak, az elsőnek megalakult tiszti század parancsnokának intésére az egybegyűlt tisztek vállukra kapják Horthyt. Nagy él­jenek és kurjongatások között diadalmenetben kivo­nulnak vele a Széchenyi térre. Az ünneplésnek a fran­cia katonai rendőrség néhány altisztje vet véget; kard­jukkal hadonászva utasítják Prónayékat, hogy hagyják abba vezérük dicsőítését. Horthy gyorsan leugrik a tisztek válláról s kije­lenti : — Eresszetek fiúk, mert lefognak ezek a buta fran­ciák mindnyájunkat és akkor bedöglünk... A bátor fővezér — mint egy rajtakapott csúzlizó gyerek — gyorsan eltűnik a bokrok között, meglóg a francia katonai rendőrök elől. Nekik ugyanis szigorú pa­rancsuk van, semmiféle tüntetést nem tűrhetnek Szeged utcáin, amelyre a francia vórosparancsnokság nem adott előzetes engedélyt. így ért véget a MOVE, a „Magyar Országos Véd­erő Egyesület” első Horthy melletti tüntetése. Ezt az­tán negyed századig követték az újabbak. A MOVE — Gömbös Gyula volt a fő szervezője — mindent elkö­vetett, hogy Horthyból királyt vagy legalábbis nádort csináljon. ■ Hiszen rövidesen kialakul az elképzelés: Horthy úgy akar dinasztiát alapítani, mint egykor Hu­nyadi János, aki az ország nádora, fiát azonban már királlyá választják. Amikor az antant-politikusok ma­nővereként gróf Károlyi Gyulának át kell adnia a he­lyét P. Ábrahám Dezsőnek, Horthyból hadseregparancs­nok lesz. Ebből az alkalomból az újdonsült fővezér a Marx téri laktanyában egybegyűlt tisztekhez rövid be­szédet intéz, s már ügyes párhuzamot von Hunyadi Já­nos és önmaga között: (Folytattuk) — 27 — I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents