Nógrád, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-30 / 305. szám
m JjiJ^ByP VILÁG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEKt AZ. MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS IAPJA XXIV., ÉVF., 305. SZÁM ARA: 70 FILLÉR 1968. DECEMBER 30., HÉTFŐ Pártunk számit az ifjúságra és bízik benne Ünnepi ülés a kommunista ifjúsági mozgalom születésének 50. évfordulója alkalmából A magyar kommunista ifjúsági mozgalom születésének 50. évfordulója alkalmából ünnepi kibővített ülést tartott vasárnap a Parlament kongresszusi termében a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. Részt vettek a jubileumi megemlékezésen és az elnökségben foglaltak helyet: Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, llku Pál,, művelődésügyi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, valamint Révész Géza, nyugalmazott miniszter, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KIMSZ alapító tagja. Ott volt az ülésen a kommunista ifjúsági mozgalom számos régi harcosa, továbbá a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség budapesti irodájának több képviselője. Pontosan 10 órakor megszó- hogy ötven évvel ezelőtt, 1913. laltak a harsonák, majd a köl- december 30-án a magyar if- tő, Baranyi B'erenc köszöntőt- jóság élenjáró képviselőit töte „Hűségünk” című versével mörítő ifjúmunkások országos az évfordulót. Ezután emelke- szövetsége Lékai János vezete- dett szólásra az elnöklő Sza- sével csatlakozott a Kommu- bó János, a Magyar Ifjúság nisták Magyarországi Pártjá- főszerkesztője és az ülés rész- hoz. vevőihez fordult: „Elvtársak! A Magyar Szocialista Mun- Fogadjuk a történelmi zászló- káspárt Központi Bizottságá- kat!” A megjelentek felállva nak üdvözletét és jókívánsá- tisztelegtek a Rákóczi és az gait Biszku Béla tolmácsolta a 1848—49-es szabadságharc, az kommunista ifjúsági szövet- 1919-es vörös katonák és a ség vezetőinek és tagjainak, hazánk felszabadításáért vi- hazánk ifjúságának. Köszön- vott harcban részt vett parti- tötte az ifjúsági mozgalom zánok lobogói előtt. egykori vezetőinek és tagjaiiŰjra Szabó János vette át a nak az ülésen részvevő csőszét. Megemlékezett arról, portját. Biszku Béla beszéde — A kommunista ifjúmunkások magyarországi szövetsége súlyos, de felemelő harcokban született. Tagjai az első perctől az osztályharc barikádjain küzdöttek a párt vezetésével, az első magyar proletárdiktatúra kivívásáért. A Tanácsköztársaság 133 napja alatt az ifjúkommunisták hősiesen helytálltak mind a szocialista vívmányok megteremtésének, mind a münkáshata- lom védelmezésének küzdőterein. — A fasiszta- Horthy-rend- szer meg akarta semmisíteni a kommunista pártot és ifjúsági szervezetét. De a börtönbe, internálótáborba és bitóára hurcolt elvtársak helyére új harcosok léptek a kommunista fiatalok olyan vértanúnak emlékezete, mint Kulich Gyula, Lőwy Sándor, Kilián György, Ságvári Endre, Braun Éva, Pataki István, Kreutz Róbert, Pesti Barnabás és a többieké örökké él a munkás- osztály és a fiatal nemzedékek szívében. — Nemes és gazdag hagyatékot vett át tőlük az az ifjú nemzedék, amely hazánk fel- szabadulása után, új viszonyok közepette, most már a szabad Magyarországon folytatta harcát a munkásosztály, a dolgozó nép, a kommunista párt céljainak valóra váltásáért. Az 50-es évek elején a szektás-dogmatikus hibák, majd a revizionizmus a kommunista ifjúsági mozgalomnak is kárt okoztak. — Az ellenforradalom leverése után pártunk — 1957. március 21-én, a Tanácsiköztársaság évfordulóján — életre hívta a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetséget. Pártunk ifjúsági szervezete, a KISZ büszkén vallja, hogy ugyanazok az eszmék és cé- iok vezérlik, mint az 50 esztendős kommunista ifjúsági mozgalmat. — Kedves elvtársak! A kommunista ifjúsági szövetség fő hivatása, hogy segítsen a pártnak a szocialista Magyarország megteremtéséért, hazánk felvirágoztatásáért Végzett munkájában. — Pártunk gyakran és kézzelfogható módon adja bizonyságát annak, hogy számít az ifjúságra és bízik benne. Több nagy, országos feladatot bíz a KISZ-re, s ezek sikeres megoldása haladásunknak eigy- egy láncszeme. Ez is azt jelzi, hogy a párt fontai szerepet és helyet jelölt ki az ifjúság számára. Arra is törekszünk, hogy a fiatalok szava, befolyása fokozottan érvényesüljön a munkahelyek életében és a közélet fórumain, hogy sehol se szorítsák háttérbe a fiatalokat, hogy a konzervatív bizalmatlanság ne szeghesse teremtő kedvüket, hogy anyagi és kulturális jólétük — mindenkori erőnkhöz és lehetőségeinkhez mérten — szüntelenül emelkedjék. — Kedves elvtársak! Kommunista ifjúsági mozgalmunk most indul történetének második félévszázadába. Semmi kétség, hogy a szabad hazában, a szocializmus sikeres építése közepette sokkal gyorsabbak lesznek ifjúságunk léptei, mint az elmúlt félévszázadban. Jelentős tettekre ösztönözheti és lelkesítheti ifjúságunkat az a tudat, hogy az előtte kitáruló évtizedekben teljes fényével és melegével felragyog majd az új világ napja. Az egymást követő, a célokban és az erőfeszítésekben egybekapcsolódó nemzedékek láncolatában ez a most induló nemzedék már célhoz ér, mert a mai fiatalok és úttörők életében valóra válik mindaz, amiről hosszú századok emberei álmodtak, s amiért a kommunista ifjúsági mozgalom megalapítói ötven esztendővel ezelőtt csatasorba léptek. — Őrizzék és emeljék magasra a munkásosztály, a párt harcát szimbolizáló, az egész emberi haladást jelképező vörös lobogót. Pártunk nevében azt kérem, hogy önmagukban és szocialista társadalmunk minden sejtjében mindennap gazdagítsák saját nagyszerű örökségüket — zárta beszédét az ülés részvevőinek fergeteges ünneplése közben Biszku Béla. Felemelő pillanata volt a jubileumi ülésnek, amikor felcsendült a magyar ifjúság hitvallását kifejező dal: „A párttal, a néppel”, s a kommunista ifjúsági mozgalom veteránjainak kíséretében behozták a kongresszusi terembe a párt Központi Bizottságának zászlaját. A vörös selyemlobogót Biszku Béla nyújtotta át Méhes Lajosnak, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség első titkárának, aki ezután beszédet mondott. Az elnöklő Szabó János ezután ismertette a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának határozatát, hogy — az elődök iránt érzett mélységes tisztelet, hála és megbecsülés jeleként — KISZ érdemérmet adományoz a magyar kommunista ifjúsági mozgalom 34 alapítójának, vezetőjének és aktív tagjának. Azt is bejelentette, hogy a KISZ központi bizottsága nevében néhány nappal ezelőtt már átadták a KISZ érdemérmet Kádár Jánosnak, a Magvar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, a KIMSZ északi területi bizottsága volt titkárának, Fock Jenőnek, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének, a KIMSZ X- kerületi bizottsága volt titkárának, Nemes Dezsőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KIMSZ Központi Bizottsága volt titkárának, az „Ifjú Proletár” volt szerkesztőjének, Komócsin Zoltánnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának, a KISZ országos szervező bizottsága volt elnökének, a KISZ központi bizottsága volt első titkárának és Pullai Árpádnak, az MSZMP Központi, Bizottsága titkárának, a KISZ központi bizottsága volt első titkárának. „Fel vörösök, proletárok’’ — zúgott a kórus hangja a teremben és Méhes Lajos, valamint a KISZ központi bizottságának tagjai az ülésen részt vevő kitüntetetteknek átnyújtották a KISZ érdemérmet. A kitüntetettek nevében Révész Géza, a KIMSZ alapító tagja mondott köszönetét a megemlékezésért, s a jubileum alkalmából a magyar kommunista ifjúsági mozgalom egykori részvevői, veteránjai nevében üdvözölte a KISZ központi bizottságát, a KISZ valamennyi tagját, az egész magyar ifjúságot. Szabó János megköszönte az elődök nevében megfogalmazott jókívánságokat, tanácsokat, majd bejelentette, hogy az évforduló alkalmából sok KISZ-szervezet és úttörőcsapat, több külföldi testvérszervezet, valamint a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség is táviratban üdvözölte a KISZ központi bizottságát. Ezután felolvasta a lenini KOMSZO- MOL központi bizottságának táviratát. Az ünnepi ülés Szabó János zárszavával és az Inter- nacionálé eléneklésévet ért véget. A KISZ központi bizottsága ezután fogadást adott az ülés részvevőinek tiszteletére. tSenyvprimilliós beruházás t u stopéi j esen átadták a Fémipari Vállalat áj yyáreyy§ég;ét A Nógrád megyei Fémipari Vállalat legnagyobb eseményére tegnap délelőtt került sor: ekkor adták át a vállalat Balassagyarmat' nyugati részén fekvő új gyáregységét. Az ünnepélyes átadáson részt vett Géczi János, a megyei pártbizottság vb tagja, a megyei tanács vb elnöke, Trizna János, a megyei pártbizottság ipari osztályának vezetője. Illés Miklós, a megyei tanács vb elnökhelyettese, Inokai János, a KGMTI Tervezőiroda igazgatója és dr. Bartha Róbert, a Nógrád megyei Építőipari Vállalat igazgatója. A megnyitón megjelentek a minisztériumi vállalatok, a megyei és városi, párt- és tömegszervezetek képviselői is, bizonyítva, hogy Balassagyarmat és a megye legjelentősebb termelő jellegű beruházásának realizálását mindannyian saját ügyüknek érzik. Az üzemrész ünnepélyes megnyitóját, a gyárkapuban ki feszített szalag átvágását Géczi János elvtárs vágta el. Ezt követően az üzem nagyobbik. 3200 négyzetméter alapterületű szerelőcsarnokában került sor a rövid ünnepségre. Mezei Pál, a vállalat szb-titkára köszöntése után dr. Bartha Róbert, a kivitelező vállalat igazgatója emelkedett szólásra, Balassagyarmat fontos létesítményét átadta az elnökségben helyet foglaló Géczi elvtársnak, aki ezután megtartotta ünnepi beszédét: — Szívesen teszek eleget a feladatnak, hogy a megyei tanács nevében átvegyem és a Nógrád megyei Fémipari Vállalat képviselőjének, Vass Miklós főmérnök elvtársnak átadjam ezt az imponáló látványt nyújtó ipartelepet. — A megyei tanács vb elnöke ezután a gyár húszéves múltját, fejlődését vázolta: — 1949-ben „Mezőgazdasági és Falusi Villanyszerelési Vállalat” névvel alakult a mai üzem és nég jelenlegi állapotához eljutott, sokféle neve, profilja volt. A legnagyobb átalakulás 1960-ban következett be. Építőipari jellegét levetve a vállalat ekkor lett ipari üzem. A Fémipari Vállalat termelési értéke a 10 évvel ezelőtti évi 6 millió forinttal szemben 90 millió forintra, a foglalkoztatottság ugyanennyi idő alatt háromszorosára nőtt. Elmondható, hogy ez a munkahely Balassagyarmaton ma már a férfi munkaerő foglalkoztatás legfontosabb helye. Az elmúlt években a vállalat saját erejéből nem volt már képes jelentősen újítani gazdálkodását. Továbbfejlődésére 1965- ben az országos járműfejlesztési program keretében az autó- és traktoripari tröszt segítsége adott lehetőséget. Tavaly a kivitelezést jelentősen meggyorsította, hogy azt kiemelt beruházásként kezelték. Géczi elvtárs ezután köszönetét mondott a tervező és kivitelező, valamint beruházó vállalatnak, s külön megköszönte az építésben részt vevő társadalmi munkások és az azt meggyorsító városi pártbizottság és tanács dolgozóinak segítségét. Végezetül a Fémipari Vállalat dolgozóihoz intézte szavait: — E beruházással a gazdálkodásnak olyan anyagi-technikai bázisa alakult ki, amely garancia a további fejlődéshez. A Nógrád megyei Fémipari Vállalat kollektívájának, a megyei pártbizottság és tanács nevében a további sikerekre erőt és jó egészséget kívánok — fejezte be beszédét Géczi elvtárs. Vass Miklós főmérnök ezután az üzemrész kulcsát a vállalat párt- és szakszervezeti bizottságának adta át, majd sor került a tervező, a kivitelező és az üzemeltető vállalat dolgozóinak jutalmazására. A megjelentek végezetül megtekintették az új létesítményt. A két szerelőcsarnokot, melyek közül a kisebbiket jövőre tovább bővítik. Az érdeklődők megtekinthették a szerelőcsarnokban kiállított tízezredik, G—116-os dömperfülkét. Az új üzemben, január 2-án kezdődik meg a folyamatos traktorfülke- és kábeldobgyártás. Sikeres véqeredménv Túlszárnyalta termelési tervét mindkét salgótarjáni üveggyár Az Üvegipari Művek Salgótarjáni Öblösüveggyárában meglehetősen borúlátóan kezdték az 1968-as évet. A rekonstrukció, az áttérés a kizárólag kézi gyártású üvegárukra, a létszámhiány. s megannyi más probléma okozta, hogy nagy várakozásokat ne fűzzenek az új mechanizmus első esztendejéhez. Ennek ellenére — miután a gyár vezetői ismertették a gondokat az üzemegységek dolgozóival — a kibontakozó lendületes munkaverseny már az első félév befejeztével sokak számára meglepő eredményeket produkált. Hozzájárult az eredményekhez egy sor szervezési és műszaki intézkedés is. Most, az év végén az öb- lösüveggyáriak elmondhatják: minden jó, ha a vége jó. Éves tervüket már november 27-én teljesítették, a demokratikus és szocialista országokba irányuló exportszállítási kötelezettségeiket december 19-én, a tőkés államokkal, illetve cégekkel kötött szerződéseiket pedig december 22-én teljesítették. Ezenkívül — a hazai kereskedelem jobb, finom üvegáru-ellátása érdekében — több, mint hárommillió forint értékű árut bocsátottak az ÜVÉRT Nagykereskedelmi Vállalat rendelkezésére. A Salgótarjáni Síküveggyárban ennél még imponálóbb év végi eredményekről számolhatnak be. A húzott síküveg termelése kilencszázezer négyzetméterrel haladja meg az előirányzatot. Ez részben a Zagyva I átépítésének határidő előtti befejezésének, a bevált konstrukciós változtatásoknak és más műszaki intézkedéseknek, de nem utolsósorban a gyár dolgozóinalt egyre erősbödő összefogásának köszönhető. Túlszárnyalták a síküveggyáriak valamennyi, az év elején önmaguk-elé tűzött feladatot. Húzott síküvegből hatszázezer négyzetméterrel többet értékesítettek a tervnél. A termelési többletből háromszázezer négyzetmétert az edzett üveggyártásban hasznosítottak, így megtakaríthatták ugyanennyi üveg importját. Egyébként ezt az tette lehetővé, hogy a Zagyva I-ben húzott vastag síküveg minősége is jobb lett a vártnál. A Síküveggyárban idén termelt áruk értéke eléri a kétszázötmillió forintot — ez negyvenmillió forinttal több a tavalyi termelési értéknél. A vezérigazgatóság év elején tizenkét és fél millió forint nyereség elérésére kötelezte a gyárat: ezt az előírást csaknem megháromszorozták. A nyereség mintegy harminckétmillió forint. Ennek eredményeként a munkások húszhuszonegy nap keresetének megfelelő nyereségrészesedésre számíthatnak. Ezekben a napokban a gyár vezetőinek, munkásainak figyelme már a jövő év feladataira irányul. Tovább növekszik a termelésben a feldolgozott üveg aránya. Ez vonatkozik az edzett zománcüveggyártás bevezetésére, a sajtolt üvegáruk előállításának fejlesztésére, de mindenekelőtt az edzett járműüveg kibocsátásának növelésére. Az edzett járműüveg mennyiségét az idei százhetvenötezer négyzet- méterről legkevesebb kétszázhatvanezer négyzetméterre emelik. Terv szerint a Síküveggyárnak jövőre negyven- millió forint nyereséget kell produkálnia.