Nógrád, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-30 / 305. szám

Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács vasárnap ülést tartott. Jóváhagyólag tudomásul vette a magyar— ronián gazdasági együttműködési vegyes kormánybizottság 8. ülésszakáról szóló tá­jékoztatót és megbízta a minisztereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy kezdjenek hozzá a jegyzőkönyvben foglaltak megvalósításához. A mezőgazdasági és élelmezésügyi mi­niszter előterjesztésére a kormány rende­leteket hozott az egyszerűbb mezőgazdasá­gi szövetkezetek szervezetéről és működé­séről; továbbá a legelő- és apaállatgazdál­kodásról; és módosította az állami föld­nyilvántartás egyes szabályait. A Minisztertanács meghatározta a saját és jóváhagyta a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság 19ftí'. 1. félévi munkatervét, majd egyéb ügyeket tárgyalt. Szilárdul a DNFF hatalma Amerikai szenátor a veszteségekről HANOI (MTI) A DNFF egyre több dél-vi­etnami tartományban szilár­dítja meg a forradalmi népi hatalmat. A Giai Phong hír­ügynökség beszámolt arról, hogy december első napjaiban a közép-vietnami Quang Nam és a szomszédos Quang Ngai tartományokban létesítet­tek „népi forradalmi bi­zottságokat.'’ Ezek a szervezetek gyakorol­ják a közigazgatási és politi­kai hatalmat. A hazafiak hírügynöksége egyúttal azt is közölte, hogy a népi hatalom megteremté­sével egyidejűleg „felszámol­ták a saigani közigazgatási gé­pezetet, és illegálisnak minő­sítették a saigoni közigazgatá­si szervek bárminemű további működését.” A DNFF beje­lentette, hogy „a változatla­nul tevékenykedő ellenséges ügynököket megbüntetik, de azok, akik a forradalom szol­gálatába állnak, képességük LA FÁZ (MTI) A bolíviai kormányhoz kö- selálló körük úgy tájékoztat­ták az AFP La Paz-i tudósí­tóját, hogy a biztonsági erők december 25-én összeesküvést hiúsítottak meg. Az állítóla­gos összeesküvők, akik között Lett volna Juan Lechin Oqu­endo volt alelnök, a baloldali nacionalista forradalmi párt egyik vezetője és az emigrá­cióban élő Mario Gutierrez, aki lemondott a puccs végre­hajtásáról, amikor rájött ar­MOSZKVA „Manapság nincs egyetlen olyan görög politikai pórt vagy szervezet sem, amely ilyen vagy olyan formában ne lép­ne fel a junta ellen” — je­lentette ki Kosztasz Kolian- njsz, a Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára a Novosztyi hír­ügynökségnek adott, a Prav­da vasárnapi számában meg­jelent nyilatkozatában. szerint részt vehetnek a harc­ban.” Mint minden ilyen esetben, a forradalmi bizottság létre­hozását választások előzték meg. Ilyen választásokat tar­tottak Quang Ngai tartomány 134 községében, vagyis a terü­leti egység helységeinek mint­egy háromötödében. A. forra­dalmi szervek létrehozása va­lamennyi tartományban azo­nos módon történik: először községi szinten tartanak választásokat, majd kijelölik a „népi forradalmi tanács” tagjait. E tanács végül kinevezi a vég­rehajtó szervet, vagyis a „né­pi forradalmi bizottságot.” A VNA hírügynökség jelen­tése szerint az amerikai légi- haderő gépei pénteken rakéta- támadást intéztek az észak­vietnami Ha Tinh tartomány ra, hogy a kormánynak tudo­mása van a tervezett állam­csínyről. A kormány ugyanis az ország belsejében levő va­rosokba küldte a Barrientos elnök rendeletére felállított különleges gerillaellenes egy­ségek 750 katonáját. A francia hírügynökség tu­dósítója szerint a bolíviai kor­mányhoz közelálló körök azt is állítják, hogy különböző Castro-barát és más forradal­mi csoportosulások készen álltak az összeesküvéshez va­ló csatlakozásra. A néptömegek fellépése — hangsúlyozta Koliannisz —, valamint a világ közvélemé­nyének hatalmas tiltakozó mozgalma ellentéteket idézett elő az ezredesek klikkjében. A juntát támogató amerikai Imperialisták éppen ezért min­dent megtesznek, hogy egyes jobboldali politikusok kor­mányposzthoz jussainak és Konstantin király visszatérjen Athénba. Ily módon akarják „demokratizálni” a rendszert. Nghj Hoa helysége ellen, a fő­várostól 300 kilométernyire délre. A demokrata párti Harry Byrd amerikai szenátor, a sze­nátus katonai bizottságának tagja, szombati nyilatkozatá­ban felpanaszolta, hogy a Dél- Vietnamban állomásozó ame­rikai fegyveres erők egyre na­gyobb veszteségeket szenved­nek. Hivatalos és a valós ada­tokat köztudottan „enyhítő" amerikai adatokra hivatkoz­va Byrd szenátor elmondotta, hogy 1968 folyamán 14 500 amerikai katona lelte halálát a dél-vietnami csatatereken. A sebesültek száma 92 500. Ta­valy 9300 amerikai katona esett el és 62 000 sebesült meg. Byrd szerint 1961 óta az Egyesült Államok több mint 30 000 katonát vpsz- tett halottakban a vietna­mi csatatéren. A „Felszabadítás” hírügy­nökség, a DNFF hivatalos saj­tószerve rámutatott, hogy az amerikaiak és kiszolgálóik az egyre növekvő .veszteségek miatt mind gyakrabban folya­modnak úgynevezett büntető .íacfműveletekhez, amelyek so­rán egész falvakat rombolnak le és tömegmészárlást visznek végbe a polgári lakosság so­raiban. BOSTON Ritka zsákmányra tett szert két élelmes bandita szomba­ton este az „Osztrigaház”, a leghíresebb bostoni vendéglő előtt. Kihasználva a nagyváro­si forgatagot, géppisztollyal felfegyverezve megtámadták a Brinks társaság egyik páncé­los szállító gépjárművét, amely éppen félmillió dollárnyi bank­jeggyel megrakodva haladt át a forgalmas belvároson. A hósapkás és álarcos rablók felugrottak a kocsira, s arra kényszerítették a gépkocsive­zetőket és a mellettük ülő fegyveres kísérőt, hogy mel­lékutcákon keresztül agy kö­zeli elhagyott parkolóhelyre vigyék hívatlan útitársaikat. Libanon a BT összehívását kéri A libanoni kormány vasár­nap utasította állandó ENSZ- képviselőjét. hogy haladékta­lanul terjessze Libanonnak a szombati izraeli támadással kapcsolatos panaszát a Biz­tonsági Tanács elé. A panasz szövege ez idő szerint nem is­meretes, de az AFP értesülé­se szerint Libanon kérj a Biz­tonsági Tanács sürgős összehí­vását. Jafi libanoni miniszterelnök és ügyvivő külügyminiszter — az éjszakai kormányülés ha­tározata értelmében — fogad­ta a négy nagyhatalom — a Szovjetunió, az Egyesült Ál­lamok, Nagy-Britannia és Franciaország — nagykövetét és tájékoztatta őket az izraeli támadás részleteiről. Az AFP értesülése szerint a nagyköve­tek útján felkérte a négy nagyhatalom kormányát, hogy támogassák Libanon ügyét a Biztonsági Tanácsban. A libanoni hírügynökség szerint Borisz Hlizov szovjet ügyvivő Jafival folytatott megbeszélése alkalmával kö­zölte, hogy a Szovjetunió ma­radéktalanul támogatni fogja a Biztonsági Tanács elé ter­jesztendő libanoni panaszt. 4 Bundeswehr kardoskodik A Bundeswehr harckészségé­nek emelése mellett kardosko­dott Schröder nyugatnémet hadügyminiszter a Welt am Sonntag című nyugatnémet lapnak adott nyilatkozatában. Ezzel kapcsolatban a minisz­ter emlékeztetett arra, hogy az NSZK 88 darab „Phan- tom”-típusú repülőgépet fog vásárolni az Egyesült Álla­moktól és további 50 „Star­fighter” hagyja el a közeljö­vőben a nyugatnémet hadi­üzemeket. A továbbiakban Schröder támogatásáról biztosította az angol—nyugatnémet „NKT”- típusú repülőgépek előállítá­sát célzó programot. Hozzá­fűzte, hogy a szárazföldi erők­nek légi eszközökkel kell biz­tosítani a nagyobb mozgékony­ságot. A rendőrség később ezen a parkolóhelyen találta meg az utolsó centig kifosztott pán­célautót, a sofőrök és a fegy­veres kísérő megkötözve és betömött szájjal ültek a ve­zetőfülkében. Nem ez volt az első eset, hogy a Brinks társaság pénz- szállító gépkocsiját rablótáma­dás érte. Mindmáig emlékeze­tes, hogy 1950. január 17-én Briniksók egyik garázspénztá­rát 11 álarcos haramia rohan­ta meg, s ördögi ügyességgel, jól begyakorlott mozdulatok­kal, szinte percek alatt össze­kapkodtak, majd becsomagol­tak és magukkal vittek pon­tosan 1 219 218 dollárt. Kész­pénzben addig még sohasem raboltak el ennyi pénzt az Egyesült Államokban. Termelőszövetkezetek ! A téli időszakban, jó kereseti lehetőséggel a tsz vezetősé­ge által meghatározott időtartamra, budapesti munka­helyeinken foglalkoztatni tudjuk a tsz-ek szabad mun­kaerőit, a tsz építőbrigádját. kőműveseket, ácsokat, lakatosokat, víz-, gáz- és központifűtés-szerelőket, kubikosokat, férfi és női segédmunkásokat. A vidékiek részére térítés ellenében szállást, napi kétszeri meleg étkezést, havonkénti útiköltség-térítést, különélés! és idénypótlékot, hetenként szabad szom­batot, családos dolgozók részére családi pótlékot biz­tosítunk. Jelentkezni lehet: A KÖZÉPÜLETÉPÍTÖ VÁLLALATNÁL Budapest, VI., Szív u. 60. (Munkaügyi osztály) 2 NÓGRÁD - 1968. december 30., hétfő Fővárosi építőipari nagyvállalat 1969. december 15-ig kőművest ács, állványozó, víz-, gáz- és központifűtés-szerelő, általános asztalos, la­katos, vasbetonszerelő szakmákban szakmunkásvizs­gára bocsátja mindazokat a jelentkező férfi munka- vállalókat, akik 22. életévüket betöltötték, de 45. életévüket még nem haladták túl, az általános iskola 8. osztályát eredményesen elvégezték és a fenti szak­mákban már legalább 3 éves segéd- vagy betaní­tott munkásként gyakorlati időt töltöttek. Az átképzés időtartamára magas keresetet, a vidé­kiek részére térítés ellenében szállást, napi kétszeri meleg étkezést, havonként útiköltség-térítést, munka­ruhát, a változó munkahelyre alkalmazott dolgozók­nak különélés! és idénypótlékot, a családosok részé­re családi pótlékot biztosítunk. Felvétel esetén a fel­utazási költséget megtérítjük. A munkaidő heti 44 óra és minden szombat szabad. Jelentkezni lehet 1969. ja­nuár 15-ig személyesen vagy írásban KÖZÉPÜLETÉPÍTÖ VÁLLALATNÁL Budapest, VI., Szív u. 60 (Szakoktatási csoport) Összeesküvés Bolíviában A sörös junta demokratizálni' akar Gengsztertámadás az „Osztrigaház” előtt Houstonban az Apollo—3 űrhajósai HONOLtJLTJ (MTI) A Hawai-szigeteken levő Aickami amerikai légitá­maszponton szombaton sok ez­res ünneplő tömeg fogadta a Hold-kerülő útról pénteken visszaérkezett három űrhajóst, Bormant, Anderst és Lövellt, akik a Yorktown repülőgép- anyahajón töltött nap után most először léptek ismét szá­razföldi-e. Az űrhajósok tartózkodása Hawaiban mindössze 20 per­cig tartott, amíg a támasz­pont repülőterén átszálltak abba a különrepülógépbe, amely a Houston közelében le­vő ellingtoni légitámaszpont­ra szállítja őket, ahol végre viszontláthatják családtagjai­kat. A Hawaiba érkezett űrpi­lótákat virágfüzéres-fűszok- nyás viseletbe öltözött helyi szépségek fogadták, akiknek élén Keala O’ Sulivan, a mű­ugrás olimpiai bajnoknője kö­szöntötte a Hold országútiét megjárt vándorokat. A szépsé­gek eilej tették a hagyományos hula-táncot, amit az ünnepel­tek csókkal köszöntek meg. A három űrhajós ezután né­hány köszönő szót mondott a fogadtatásért. Felhangzott az amerikai himnusz, majd az űrpilóták a repülőtér kifutóján kiterített vörös szőnyegen át­mentek a másik repülőtérhez, amely az ellingtoni légitámasz­pontra érkezik velük. Vasárnap érkezik a Hawai- szigeteken levő Pearl Har- borba az Apollo—8, amelyet az Amerikai Ürhájózásj Hi­vatal technikusai és a gyártő cég szakértői tüzetes vizsgá­latnak vetnek alá. A szerdán a kaliforniai Downey-ba szál­lítandó űrkabin vizsgálata so­rán a mintegy kétmillió al­katrészből álló űrkabint telje­sen szétszedik. A vizsgálatok során megállapítják majd, a világűrben tett utazás során mekkora kozmikus sugárzás érte az űrkabin különböző ré­szeit és radioaktivitásuk mennyire növekedett. A műszak} vizsgálatok so­rán a szakértők azt is megha­tározzák majd, hogy a hat napra tervezett űrutazás va­lamilyen okból történt meg­hosszabbodása esetén az űr­hajósok axigénellátását és az űrkabin klimatizáló berende­zéseinek működését mennyi ideig lehetett volna még fenn­tartani. A vizsgálatok február köze­péig tartanak majd, s az Apol- lo-program irányitól e vizs­gálatok tanulságait figyelem­be vehetik az Apollo—9 feb­ruár végére tervezett repülé­sénél. Az Apollo—8-at a vizsgála­tok befejezése után a wa­shingtoni Smithsonian mú­zeumba szállítják, ahol pá­lyáját kiállítási tárgyként, a repülés mérföldköveit jelző „Spirit of St. Louis” (Lind­berg ezredes gépe, amellyel 1927-ben átrepülte az Atlanti­óceánt) és John Glenn „Mer­cury” űrhajója mellett fejezi be. Az Apollo—8 három űrha­jósa vasárnap hajnalban, ma­gyar idő szerint 10 óra táj­ban az amerikai légierők kü- lönrepülőgépén megérkezett » Houston melletti ellingtoni lé­gitámaszpontra, ahol család­tagjaik és lelkesen ünneplő emberek ezrei fogadták őket. Az Al-Ahram Johnnonról Az Izraeli agressziók hátterében az USA áll KAIRO Mirage-gépek ügyében, noha árukat Izrael még a tavaly A kairói lapok élesen bírál- júniusi háború előtt részben ják az amerikai elnököt, aki kifizette. A kérdés most az — mandátumának lejárta előtt, folytatja a lap —, hogy milyen az utolsó percben nyélbe ütőt- magatartást tanúsít majd az új te az izraeli repülőgép-szál.U- Nixon-kormány a közvetlenül tás ügyletét. Mint ismeretes, hivatalba lépése előtt megkö- az Egyesült Államok 50 Phan- tranzakcióval kapcsolat­tom harci repülőgépet szállít hajn> annál is inkább, mert ez Izraelnek. a tranzakció nincs összhang­Az Al-Ahram szerint ez a kan Nixon megbízottja, Scran- repülőgép-szállítás azt jelen- ton nyilatkozataival, ti, hogy az amerikai kormány Az Al-Ahram washingtoni továbbra is a legveszélyesebb tudósítása szerint Izrael egy modern támadó fegyverekkel dollárt sem fizet a Phamtom- látja el Izraelt, amikor ez az gépekért. A gépek ára 200 állam változatlanul hóditó. millió dollár, de az export- terjeszkedő politikát folytat, import bank 100 milliót ad Ez a döntés az agresszió kölcsön Izraelnek 25 évre a újabb kihívó támogatása. Az költség felének fedezésére, a amerikai álláspont merőben másik 100 milliót pedig az eltér Franciaországétól, amely amerikai cionista szervezetek fenntartotta az embargót a adták össze. Értesítjük fogyasztóinkat, hogs az Északdunántúli Áramszolgáltató Vállalat középfeszültségű (5—35 kV) villamos elosztóhálózatának rendszerén 1969. január 1-től a jelenleg alkalmazott 2, illetve 3 perc helyett áttérünk a% egy pere időtartamú üzemzavari próbakapcsolásra. Jelzett időponttól kezdődően tehat a középfeszültségű és az arról táplált kisfeszültségű ellátásban fellépő hálózati üzemzavarok esetén a feszültségkimaradás után egy perc elteltével várható a feszültség visz- szatérése. . Módosítás fogyasztóinkra nézve gazdasági és egyéb közvetett előnyökkel jár, s a jobb energiaellátást cé­lozza. Kérjük fogyasztóinkat, hogy a kimaradásra érzékeny fogyasztóberendezéseiken az ellátó hálózat üzemtulaj­donságaihoz alkalmazkodó célszerű illesztéseket, keze­lési, védelmi és technológiai vonatkozásban az áttérés közölt időpontjáig végrehajtani szíveskedjenek. (Pl: nullkioldó.) Bővebb felvilágosítással üzletigazgatóságunk üzemvi­teli osztálya és fogyasztói csoportja áll rendelkezésre. EDASZ V. ÜZLETIGAZGATÓSÁGA ESZTERGOM

Next

/
Thumbnails
Contents