Nógrád, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-24 / 302. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! EVE, ARA: 1,40 FORINT 1968. DECEMBER 24., KEDD AZ MSZMP NOC.RÁD MfcGYt! BIZOTTSÁGA ÉS A .MFGYfcl TANÁCS LAPJA Kétarcú ünnep ékés, boldog és kedves jók- ' ban bővelkedő karácsonyt minden embernek! Békét a Föld békétlenkedőinek, boldog harmóniát a családoknak, bőséges asztalt az ünnepi otthonoknak! Egymás iránti jóakaratot! A kereszténység megszületésével egyidős óhajok ezek. Sokáig csupán szelíd és jámbor óhajok, s csupán fél évszázada, hogy a biblikus körből kitörve, céltudatos és határozott törekvések. A farkas és a bárány, — az egy akol és egy pásztor közösségének jóhiszemű gondolata napjainkra ugyan érvényét vesztette, de az emberi békés egymás mellett élés új, járható távlatot nyitott az évezredes alapgondolatnak. Történelmi szükségszerűség késztetett bennünket a felismerésre. A jóravaló, jámbor keresztényi óhaj hányszor, de hányszor fajult tűzzel és vassal való ádáz viaskodás- sá a népek életében; „pogányok” elleni hadjáratokká, keresztes- és vallásháborúkká. Birodalmak és nemzetek semmisültek meg, gyakran épp a keresztényi eszmék jegyében. Különös és ellentmondásos eszmék ezek, mert egyként áldást adtak a történelem számtalan tanúsága szerint támadók és támadottak fegyvereire, igazolást és feloldást igazolhatatlan és feloldhatatlan cselekedetekre. Az elnyomó és az elnyomott, a gazdag és a szegény felebaráti egyenlősége és megbocsájtó békessége — melyet a hit hirdetett, — égbekiáltó igazságtalanságokat leplezett. A Földön békesség, és az emberekhez jóakarat! Talán emlékezünk még sokan azokra a karácsony körüli olvasmányokra, amelyekben a gazdag ember kegyes alamizsnát visz a szegény ember házába, s „bearanyozza” véle egy ínséges család ünnepét. Hogyne emlékeznénk a régi könyörakciókra!... Az úri Körök, a karitatív Egyletek nagylelkűségére 8 a Róbert bácsik ínségkonyháira, melyek karácsony ünnepén dupla porciót mértek a borsófőzelékből. Én legalább is feledhetetlenül emlékszem rájuk. Olyankor kaptam a magyar úriasszonyok egyesületétől nyűtt gúnyám helyett egy némileg visélhetősebbet, esetleg vadonatújat is, és utalványt valamelyik pékhez ünnepi kenyérre. így jött le hozzánk mennyből az angyal. Hogy Betlehembe, nagyon sietve menve láthassuk... Karácsony éjszakákon diplomás munkanélküliek lapátolták az utak vastag hódunnáját. Mi, — emlékszem — egyszer a torzonborz kis leanderünket tüntettük ki korábbról megmaradt díszekkel, „angyalhajjal”, hogy karácsonyfa legyen. Hogy leanderből fenyővé váljék. Volt, amikor ünnepesti boltzárás után futottam a szatócshoz negyedkiló cukorért, hogy az ajándék kenyérhez, a készülő zsíros-pirítóshoz teát is főzhessünk, „szentesti” melengetőnek, mert olyan dermedt volt a szobánk, hogy anyámmal a tűzhely sütőjébe, hamuhullójába dugtuk lábainkat — úgy melegedtünk. Nem bírok jó érzéssel gondolni egyetlen karácsonyra sem, — mégis csodálatosak gyermeki szememmel, ha másoké voltak bár az ablakokon szűrődő csillogások. És voltak hosszú éveink, amikor feledni akartuk az ünnepet. Százados és évezredes tradíciók azonban kövületként ülepednek meg, s alapjában a karácsony^ mégiscsak az ember céljaival, legjobb törekvéseivel együtt rezonáló ünnep. A béke nemes gondolatát hordozza. Csak nem mennyei angyalok, hanem földi emberek szándékaiban. Nem jámbor óhajokban, de tudatos követeléseiben a Földön élők nagyobb hányadának; azoknak, kiknek az ünnep a Róbert bácsik szeretetkony- háját, jótékony Egyletek könyör- adományait adta csupán, és mindazoknak, kiknek ma sem fénylő és terített asztalú a karácsony. És nem békességes. Forr a világ. A vitt és friss eszmék birkóznak egymással, s a régi, tűzzel és vassal védi hadállásait az új ellen. Paradox dolog, de fegyvert kell forgatnunk a karácsonyi gondolat jegyében — azért, hogy béke legyen. A Földön békesség és az emberekhez jóakarat. Egyenlő emberség, igazság a javak mérésében, nyugalmas és termékeny alkotóteremtő élet ír-e ilyen világot szülni a szocializmus, a kommunizmus tana? ... Vietnamban robbannak a bombák, ropognak a fegyverek. Nincs nyugalom Szuez övezetében. A figyelő-fülelő világ optimizmusa mégsem jogtalan, mert az egymásnak feszülő erők mértéke és eredménye a békét kívánók javára mutat. Olvasom egy közleményben, hogy a vietnami karácsonyt csupán kívülről fenyegeti háborgatás: az óvóhelyek most is készen állnak, s a háztetőkön, a templomok tetején is befűzött hevederrel állnak a géppuskák, hiszen nem volt még ólján bombázási szünet, amelyet az amerikaiak — ha csak felderítő repüléssel is — meg ne sértettek volna. De: — és ez nem a véletlen műve — „ez a karácsony reménykeltőbb, mint a megelőzőek voltak. Ebben az évben olyannyira nyilvánvalóvá lett az amerikai katonák jelenlétének „eredménye”, s oly nagy nyomást gyakorolt a nemzetközi közvélemény az Egyesült Államok vezetőire, hogy kénytelenek voltak fejet hajtani a VDK állhatatos követelése előtt: megszüntették Észak-Vietnam bombázásét, s beletörődtek, hogy a vietnami kérdést négyoldalú tárgyaláson vitassák meg.” A világ erőinek makacsul hangzó békekövetelése mind hatásosabb. A világ ma már túlvan a jámbor óhajon. Követel, — és ennek érdekében, ha kell, fegyvert fog, védekezik is, mert tudja, hogy új eszméi a tartós béke, az egész emberiség legnyugalmasabb korszakát ígérik a távlatokban. Ennek érdekében nem az angyal száll le a Földre, az ember röppen mindinkább magasabbra humánumban, erkölcsben, etikai érzékben, tudásban — és fizikai értelemben is. Fizikai értelemben a csillagok közé, hogy érzékelje és benső hasznára fordítsa a világmindenség egyensúlyi titkait, ma még ismeretlen kincseit, értékeit és lehetőségeit. Mindez persze nem könnyű vállalkozás, Karácsony békéje, az emberiség általános békéje, békés egymás mellett élése világnézetek erőfüggvénye. Ezért nem lehet közömbös számunkra, mi zajlik köröttünk a világban, akár közvetlen szomszédunkról, akár legtávolabbi földtársainkról van szó. A karácsonyi szeretetnek korunkban ki kell törnie a családi fészek köréből; szeretetünkre vágyik — és igényt tart szeretetünkre az amerikai munkás éppúgy, mint az indiai, az afrikai, a vietnami kétkezi, — ha eszméink nyelve közös. Közösségét, testvéri szeretetet csak közös eszme adhat a világnak. Csak egyértelmű közös eszme, amely sem jobbra, sem balra nem hunyorít a ‘ helyzetek, körülmények között, nem áldja meg egyaránt a támadó és a megtámadott fegyverét, de mindig egyértelmű az igazságtételben. Érik a világ — és nekünk érleli szép gyümölcsét. Ha nem is ó-értelmében, — a karácsony eszméit ma- ' gunkénak valljuk: békességet a földön, az emberekhez jóakaratot. Békességet és jóakaratot a jószándé- kúakkal, a jóhiszemű tévedőkkel, — de kíméletlenséget mindazokkal, akik e törekvéseinkkel szemközt, ellenünk vannak. Akiknek az emberi alkotó nyugalom nem szent, a családi fészek légi célpont, az ember neve puszta számadat egy hősihalott- listán. A velük való békességet nem vállaljuk, nem akarjuk. A farkas és a bárány nem egymáshoz illő, nem egy akol, nem egy pásztor kezére való. Ki kell közösíteni a farkast, — nem a bárányok közé teremtődött. A világ jobbik felének léte és közös érdeke, hogy farkasmentesen éljen. Esze, ereje, tudása, érdemei szerint — és szükségletei szerint Így legyen békesség a Földön és az emberekhez jóakarat. 4j mi vállalkozásunk a teljes tudatra ébredt, jobbik emberiség önvédelme egy beláthatatlan kataklizma ellen. És ez mindent igazol — utólagosan is a történelemnek. A fenyők fényeit máshol is meggyújtják ma. De e lángocskákra ügyelni kell. Fellobbanthatják a fenyőt. Szörnyű gondolattársítás: a bomba falvakat gyújt fel, világrészeket perzselhet üszőkké. Hiába csilingel a karácsonyi csengő: ’ : , — Mennyből az angyal.:. ' Hogy is mondja tovább a pásztorének?: — Lejött hozzátok, pásztorok... Hogy Betlehembe sietve menve lássátok... r De mit láthat belőle a világ, ha nem vagyunk éberek!? Barna Tibor
