Nógrád, 1968. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-03 / 259. szám
isiké és Amikor a Salgótarjáni Kohászati Üzemek vezetői hozzákezdtek az új hideghengermű építéséhez, csak néhány millió forintjuk volt. Ma pedig a beruházás értéke meghaladja a 300 milliót. Nemrég vásárolták meg azt az angoJ licencet, amelynek segítségével gyártják új terméküket, az építőelemet. A szerződés megkötésekor nem ismerték sem a belföldi, sem a külföldi piac igényeit és a lehetőségeket sem. Mégis a vásárlás mellett határoztak, mert meg voltak győződve arról, hogy a rájuk bízott, majdnem ötezer dolgozó jövője, biztos megélhetése, életszinvonala emelése érdekében ezt kell cselekedniük. Ha nem is ilyen egyöntetűen, de a felelősségből fakadó felismerés hatja át az Öblösüveggyár, a Síküveggyár, az Üt- vözetgyár fejlesztési elképzeléseit, gyártmány struktúrájukat frissítő terveit. A rizikóvállalás és a bátorság követelménye lassan polgárjogot nyer, amelynek révén meggyorsul fejlődésünk, ugyanakkor hamar’ kiviláglik: hol,, hogyan értik meg az új helyzetből adódó feladatokat, vállalják-e a sok kockázatot jelentő intézkedéseket. Ebbe az irányba ösztönzi gazdasági vezetőinket a kormány számos intézkedése, a párt útmutatása, számtalan kezdeményezése, javaslata, elképzelése. Csakhogy ezzel a helyes törekvéssel szemben ellentétes erők is hatnak. A monopolhelyzet fetisizálása, egyes területeken a piaci helyzet viszonylagos stabilitása fékezi a jövőt szolgáló erőfeszítéseket. gatásra érkező országgyűlési képviselőnek így panaszkodott: „Ha egy kísérletünk sikerül, annak eredményét elveszik tőlünk, ha nem, akkor szó nélkül kifizetik az államkasszából, bármilyen összegről is legyen szó.” Ismerjük, hogy a költségkeretek merev felhasználását előíró korábbi rendelkezések számtalan törvénysértésnek vetették meg az alapját. Ezt kellett cselekedni egyik-másik gazdasági vezetőnek, ha a bürokratizmus béklyóitól szabadulni akart. Tiltakoztunk a vészesen szaporodó fekete beruházások ellen. Ma már ezt a problémát is megnyugtatóan megoldottuk. Korántsem állítjuk persze, hogy a jelenleg érvényben levő központi rendelkezések minden tekintetben a bátorságot és a rizikóvállalást segítik üzemeinkben, vállalatainknál. Azt viszont igen, hogy nem kell éveket várni a rosszak, a helytelenek, a fejlődést gátlók módosítására. Szűkre szabott anyagi lehetőségeink bizonyos mértékig korlátozzák a több tízmillió forintot felemésztő beruházási, üzemfejlesztési elképzelések megvalósítását. Más területen azonban dúskálni lehet a sok energiát lekötő, biztonságot és rizikóvállalást követelő feladatok elvégzésében. Üzemeink, gyáraink gyártmánylistáin elég sok az elavult, gyakran csak nagy nehézségek árán értékesíthető termék. A tőkés piac megnövekedett igényei elől egyes üzemeink igyekeznek kitérni. ExportÉrdemes megfigyelni: termékeik elhelyezésére inasok a gazdasági és pártve- kább a több biztonságot zetők, akik örökké elégedet- n^tó szocialista piacot vá- íenek önmagukkal, mindig hrszlják. Előfordul, hogy megtalálják munkájuk rosszul értelmezett üzletpogyenge pontjait, a rájuk bi- Utikai meggondolásból csak zott gazdasági egység sebez- a nagy tételben vásárlók hető területeit. A kiutat, igényeit elégítik ki. Bátorta- xnegoldást kereső reális, új 1 ................. " g ondolataik, elképzeléseik megvalósításához szövetségest, segítőtársat keresnek. Előadódik, hogy a közvetlen munkatársak is neheztelnek rájuk, de csak addig, amíg fel nem ismerik: az intézkedés előnyös, a vállalat érdekeit képviseli. Ma már nem kell attól tartani, hogy a kezdeményezőket fentről lehurrogják, esetleg megbüntetik, mint a tervutasításos gazdálkodás korában. Annak idején, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek igazgatója a gyárlátoOriások klubja A magas termetű emberek tvroclawi találkozójának résztvevői elhatározták, hogy megalakítják az „Óriások klubját’’. A klub feladatai közé tartozik egyebek között a tagok ellátása megfelelő méretű ruhával és cipővel. A klub jelenlegi elnöke 226 centiméterre nőtt. F rissen bontották a szénakazlat, a szekeret magasra pakolták belőle. A szénaillat megtöltötte a majort. Imre Gyula máskor teleszívta belőle tüdejét, de most nem gondolt erre. Az egyik lábát nehezen húzta a rakott kocsi után, és a derekát tapogatta. Ködösek már a reggelek a litkei határban. A hideg pára átszivárog a ruhán és fájnak tőle a csontok. Ez a fájdalom foglalkoztatta. Senki sem mondaná róla, hogy rokkant. Telt, piros arcán hajszálnyi ránc sincs. Széles a válla. Mire lepakolták a kocsiról a takarmányt, Imre Gyulának megszürkült az arca. Leült az őszi fényben megfiatalodott gyepre. Megtörölte verejtékező homlokát és messze nézett. Fel az erdő felé. A fakulttá sorvadt lombtengerre. És onnan a Kőhegy tetejére, amely melengette kövér hátát a kései napfényben. — Csak mutatja, hogy szelíd. Gonosz, pokolba ereszkedik a meredeke! — morogta. Szokszor megnézte már azt a hegyet. Szidta, átkozta. Az pedig némán, kevélyen nézett le rá. Rejti a titkát. Csak a széllel barátkozik, amely hízelegve dudorász neki. Imre megfogta a derekét, és nyögve fel- tápászkodott. — Abból nem élünk meg, hogy veled diskurálok, te átkozott — és kapaszkodott, hogy kiegyenesedhessen. Az istállóba bekúszott a friss ICícbBí u&r&m mdir&zeolc * . j A kiéli Brunswick- és Feldstrasse sarkán ápolt pol- | gárházak sorakoznak. A járókelőt semmiféle jel vagy emléktábla nem figyelmezteti, hogy 1918, november 3-án itt dördültek el a kiélt matrózlázadás első lövései, amelyek megadták a jelet a német novemberi forradalom számára. A nyugatnémet Kiel inai vezetői szeretnék elfeledtetni az ötven év előtt történteket... Azon a délutánon a hatalmas tömegtüntetés első soraiban, a forradalmi tengerészek között haladt Otto Rieche dokkmunkás vörös karszalaggal, Az utcasarkon hallotta, amikor Steinhäuser császári tengerészhadnagy tüzet vezényelt. Mellette haladó szaktársát haslövés érte, össze- rogyott. A forradalmi munkások és katonák rohamra indultak és néhány óra múlva Kiel a kezükre került. A Schleswig—Holstein-i Népújság másnap így írt: ,,A flotta vörös zászló alatt”. Ezekben az őszi napokban, 1968-ban, 84 éves kora ellenére politikai gyűlésen találjuk meg az öreg kiéli forradalmárt. „Harcolunk, míg le nem hunyjuk a szemünket" — mondja, majd hozzáteszi: „Eddig csak az NDK- ban valósult meg az. amiért mi 1918-ban küzdöttünk. Nálunk az állam még ugyanolyan kapitalista, mint akkor volt." Benno Hoelter matrózt a „Zühringén’ sórhajón érte a kiélj forradalom. Egy fegyveres osztag tagjaként a város vasúti berendezéseit szállták meg, hogy feltartóztassák az ellenforradalmárok vonatait. Ma hadirokkantként Nyugat-Berlinben él. Elmondja, hogy amikor 1918 végén berlini munkahelyét akarta felkeresni, régi . tengerészegyenruhája leleplezte. „Pillanatok alatt Noske-katonák vettek körül, falhoz löktek." „Üsd agyon a kutyát" — ordították, ,,s alig tudtam megmenteni az életemet” — emlékezik vissza. „Az Aurora ágyúi ébresztették fel a császári flotta német matrózait is" — mondja Artur Hoppe, az egykori vörös matróz. 1918-ban ilyen szövegű röplapokat osztogatott a partra szálló matrózoknak: „Mi nem a hazáért és a német becsületért halunk meg, hanem — értelem nélkül a milliomosokért." A kommunista Artur Hoppe Hamburgban ma is kiveszi részét a politikai harcból. 1918 novemberében a kiéli munkások és matrózok már azt hitték, álmuk megvalósult. Artur Hoppe, a vörös matróz most így búcsúzik: „Amit akkor akartunk, az német földön az NDK-ban már megvalósult. Mi pedig folytatjuk a harcot, és eljön majd az idő, amikor nálunk is győz majd a szocializmus." Melyik megy, melyik marad? lanság tapasztalható a korszerűbb technológiák bevezetésénél is. Ki meri állítani, hogy üzemeink bérezése tükrözi az új helyzetből adódó feladatokat? Hiszen elvétve akad csak dolgozó, aki kiemelt fizetést kap. Helyére keli tenth az üzemi demokratizmus szélesítésével kapcsolatos szélsőséges véleményeket és gyakorlatot. A sokszor hatástalanul maradt baráti figyelmeztető szó mellett nem ártana szigorúbban megbüntetni azokat, akik félvállról kezelik a kollektív szerződésben vállalt kötelezettségeket, a dolgozók munka- és egészségvédelmével kapcsolatos azonnali és távolabbi tennivalókat, akik egy-egy kollektíva életét alapvetően befolyásoló határozatot a maguk szája íze szerint, tes- sék-lássék módon, vagy egyáltalán nem hajtanak végre. Ebből is kitűnik: nemcsak nagy dolgokban — drága beruházások eldöntése, importgépek beszerzése stb. — van szükség a vezetökész- séget és képességet elősegítő, azt kibontakoztató, bátor rizikóvállalásra. Voltak, vannak és lesznek, akiknek nem tetszik egyik-másik fejlődést gyorsító, bátor intézkedés. Gondolunk itt a mulasztók szigorú felelősségrevonására, a tehetségtelenek tehetségesekkel való felcserélésére, a követelmények állandó emelésére stb. Aki manapság jogot formál bármilyen vezető tisztségre, számoljon azzal is, hogy a rábízott gazdasági egységben naponta szembekerül problémákkal, amelyeknek megoldásában az alapos, körültekintő hozzáértésen kívül elengedhetetlen a bátorság és a felelősségből táplálkozó rizikóvállalás. Venesz Károly Nine* hanyatlás Nincs hanyatlás az újító- mozgalomban az ÉVM Nógrád megyei Építőipari Vállalatnál. Patay István újítási felelős tájékoztatása szerint — más vállalatoknál észlelhető csökkenéssel szemben — az építők változatlan kedvvel spekulálnak az ésszerűsítéseken, újításokon. Ez kitűnik abból, hogy a benyújtott újítások száma lényegében azonos a tavalyival, de méginkább abból, hogy az előre kalkulált nyereség év végére várhatóan messze túlszárnyalja a tavaly elért gazdasági eredményt: minden bizonnyal több lesz négymillió forintnál. Az idei javaslatokból kiemelkedik Telek Imre építészmérnök két újítása, amelyek óva- tis becslés szerint mintegy hétszázezer forint megtakarítást hoznak. Több mint egymillió forint megtakarítást ígér Lukács Gábor építész- technikus újítása a huszonket- tes jelű épület szerkezetszerelésén. Legalább félmillió forintot ér Mester László művezető módosítása a tűzhelygyár! iparvágány kivitelezésén. Patay István a nagyértékű újítások megszületését, és általában az újítómozgalom növekvő eredményességét részben annak tulajdonítja, hogy az esztendő elején életbe lépett újítási rendelet tág teret nyitott az önálló, vállalati elképzelések érvényesítésének. Az új rendelet tette egyébként lehetővé azt is, hogy más vállalatok dolgozóinak újításait megvásárolhassák. Ennek alapján vették például az Iparterv Vállalat újítóitól ezer—ezer forintért két műszaki táblázatot, amelyek segítségével a vállalati árosztály munkája lényegesen egyszerűsödött, könnyebbedéit, gyorsabbá vált. Jogos a válás Érdekes Indokolással mondta ki Toulouse-ban a bíróság egy asszony kérésére a válást. Az asszony panasza az volt, hogy amikor a férje megharagszik, ruhástul fekszik az ágyba. A bíróság méltányolta az asszony kérését, főleg amikor megtudta, hogy a férj — kéményseprő. Salgótarján városközpontjának építése megkívánja, hogy a Nógrád megyei Vegyesipari és Javító Vállalat is kitelepüljön a most formálódó zagyva- pálfalvi központjába. Ennek kapcsán a lakosság részéről többször hangzik el a kérdés: melyik részleg megy, melyik marad? A finommechanikai részleg valószínű két hét múlva költözik át új helyére. A központi apparátus az építőanyagipari vállalat városba költözése után foglalja el helyét az építőanyagosok jelenlegi épületében. Továbbra is a városban marad a rádió- és televíziós felvevőhely. Itt oldják meg a rádiók és tv-k gyorsjavítását, a háztartási gépek kisebb javítását. A felvevő helyet a salgótarjáni ruházati ktsz volt egyenruházati részlegében alakítják ki. A vállalat vezetői szerint, az átköltözés a kész árutermelésben nem okozott zökkenőt, a lakosság javító-szolgáltató igényeinek kielégítését azonban eléggé zavarja. Gyula bácsi tragédiája széna illata. Az egyik borjú nyugtalankodott. Rázta a láncot és elböffentette magát. A másik istállóban a fejősök is mocorogtak. Már az állatokra gondolt. — Jól van, kaptok, csak nyugodjatok — mondta félhangosan. Akkor nézett megint a Kőhegy felé, amikor félfordulatot tett, hogy a villára szúrjon egv halom szénát, amit nagy ívben az előkészítőbe dobott. Mire lepakolták a kocsit, megint belehasított a derekába a fájdalom. Délutánra nehezére esett a mozgás. Azért alkonyaiig kitartott. Otthon lehevert a konyhai díványra. Közel hozzá a tűzhely. A felesége befűtött. Jólesik már ilyenkor este a meleg. Átjárja a testét. Zsibogott a dereka. Szunnyadni akart a vacsora előtt, de gondolatai a Kőhegyen jártak. Felkelt, hogy kiűzze fejéből az emléket, de nem tudott szabadulni tőle. Szántani készült. Ilyen kitartó ősz volt akkor is, és az a darab föld távolabb esett a falutól, utoljára hagyta. Már szerszámozta a lovakat, amikor beköszönt az udvarra a tanácstitkár, Kelemen Tibor. — Gyula bácsi, a Kőhegyről be kell hordani a fát. Menjen csak maga is! Imre Gyula akkor még nem volt a közösben. A tanács szólította őket, ha közérdekű munkáról volt szó. A tüzelő szállítását pedig közérdeknek mondták. Egyenesen a vasúthoz szállították, onnan pedig vitték a városba. Az erdészet egy éven át termelt a Kőhegyen, de sem igája, sem gépe nem volt, hogy be is szállíthassa. A fogatos gazdákat szólították fel a munkára és a fuvardíjat letudták az adóba. Imre tudta, hogy nem fizet rá, mégis húzódozott tőle. Legfőképpen, mert két tapasztalatlan csikója volt. Megpróbálkozott kibújni a fuvar alól. — Ezzel a két csikóval? Nem alkalmasak ezek arra a magas hegyre — nézett végig a nyugtalankodó lovakon. — Gyula bácsi, menni kell. Az emberek fáznak a városban. ' — Hát ha fáznak... Hárman mentek. A Komrapatakon keresztül az Utak- bércén közelítették a hegyet. Az erdészet a tetőn rendezte be a „depót”. Körülmentek Kőhegy-pusztának, és onnan fel a szakadékos úton. A hajtószárral tartami kellett a csikókat, mert szokatlan volt nekik az út. Botladoztak, fújtak. Mire- a hegy tetejére értek habzott a testük. Messzire ellátni onnan a magasból. Ilyenkor ősszel nem lehet betelni a tájjal. A völgyekben vastagon megülepszik a köd. A dombok pedig kibújnak belőle. Hátukat mutogatják a nap felé. Imre nézte a vidéket. Jókedve kerekedett. Már nem is bánta, hogy vállalta a fuvart. A „depótól” lejjebb az oldalban volt egy kocsira való fa, azt választotta. Ügy számított, ha megköti a két kereket és lassan ereszkedik le a lovakkal az oldalútra, könnyebb lesz levergődni a hegyről. Megpakolta a kocsit Lánccal is átkötötte a fát. Indulás előtt ellépett néhány méterre a kocsitól, hogy a fahéjból gyújtósnak valót szedjen otthonra. Hallotta, hogy a kocsi nyikorog, de nem nézett fel. Fentről, a többiek kiáltottak neki. — Vigyázz, Gyula. Elindultak a lovait... Eldobta a gyújtósnak valót és a lejtőnek tartó lovak után lépett. Elkapta a hajtószárat. A teherrel rakott kocsi tolta maga előtt a rémült állatokat. Már csúsztak a mélység felé, amikor Imre minden erejével hátrafelé húzta a hajtószarat. — Höhöhőőő, hőhaaa — fékezte a lovakat. A többiek annyit láttak, hogy a lovak félfordulatot tesznek. Imre Gyula pedig megbotlott egy tőkében, gurult a hegyoldalban az egyre gyorsuló kocsi mellett. A hátsó tengely elkapta és egy vastag fához préselte. A kocsi lovastól zúgott befelé a hegyoldalon. Tört, szakadt, ami eléjük került. Imre, mikor magához tért. a szél zúgását hallotta és féléié rohanó lépteket A hasfala fájt. Odakapott. Kifordult a gyomra. Csúnyán kikészült. A medencecsontja is darabokra tört. Ahogy most újra átgondolta, kiverte a veríték. Csend volt a konyhában. A tűz dalolt egykedvűen. Imre törölgette homlokát. Pustta László, a tsz elnöke mondta el. hogy Imre Gyulát hónapokig ápolták a kórházban. Erős szervezetének' köszönheti csak, hogy életben maradt. A munkája mellett ö a szociális bizottság vezetője. Mert ki értené meg nála jobban, mit jelent a bajbajutottak segítése. Bobál Gyula NÖGRÁD - 1968. november 3„ vasárnap 3
