Nógrád, 1968. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-20 / 247. szám
Iványi Ödön: Ecset € V» e-f ■ trc#'f 0*^\ / OH barátommal találkoztam a minap, őszülő halántékot hord már. Világéletében tele volt ambícióval. A csőszerelő szakmát átmeneti foglalkozásának tekintette; mint jófejű gyerek, nagyobbra tört. A kellő nyugtalansága is megvolt minőig hozzá, hogy elérjen az életben valamit. Üjitásait elfogadták, de valamennyi döcögve ment. — Hiába, hiányzik az iskola, — mondogatta. — Ilyenkor érzem. Most beiratkozott a „Kan- dó"-ba. Azért is szükség volt erre, mert a fia kezdett már többet tudni, mint ő. — Nagy ám a gyerek — újságolta büszkén. — Technikumba jár, s most egy és ugyanazt tanuljuk. Ez a legviccesebb, Sőt, tegnap ugyanaz a. számtanpélda volt neki is feladva, ami nekem. S képzeld, hogy lebőgtem. — A gyerek előtt? — Nem, még ez a szerencse. Nem vette észre. — Hogyhogy? — Aludt. Kezdtem, odafigyelni. — Na, hogy értsd, — mondta —, az atyaj szigorból nem Ssfíberényi Lehet Okos engedhet az ember, ez világos. Év eleje van, a gyereknek még nem nagyon ízlik a dolog. Príma az idő is, akár nyáron. Én megértem azt a srácot is, hogy nincs kedve odabent ülni, négy fal között, körmdlni, könyveket bújni, Imádja a lasztit. A haverok ott fociznak üvöltve az ablak alatt. Mondom, én megértem a srácot. De ha enae- dek, s nem fogom szorosra a gyeplőt, soha nem lesz ember belőle. Most kell fogni, meri aztán késő, Látom én tegnap is, a, srác el van kenődre rettenetesen. sóhajtozik, nyika- rogtatja a széket, rágja a ceruzát. Mondom neki: — Mi baj? Nem fűlik hoz zá a fogad? Mennél, mi? — Apuci — azt mondja, —, igazán segíthetnél Neked is ez a példa van feladva. — No, ne beszélj — néztem fel az újságból, mert éppen a srác olvastam. — Ezt honnan szeded? — Láttam a matekfüzeted- beu. Fel van adva házi dolinák. — No, nézzék csak Te kutatsz az én dolgaim között? Látom, a srác kajánul pis- log, rágja a ceruzát. — Gondoltad, hogy lepuskázod az enyémről, mi? — Igazán segíthetnél. Neked is meg kell ezt csinálnod. — Édes fiam, — mondtam atyai fölényem magasából. — én majd megcsinálom magamnak. és te is csináld meg szépen magadnak. Sajnáltam a gyereket, mert majdnem sírt. De ha engedek, akkor máskor is énrám hasi- roz. A következetes neveléshez sokszor a könyörtelenség is hozzátartozik. — Fiam, én embert akarok belőled faragni — szóltam. — Alkudozásnak helye nincs. Míg meg nem csinálod, ott ülsz annál az asztalnál, értetted? — A hangomból hallotta a kölyök, hogy a dolognak f rász is lehet a vége, amit aztán, ha beígérek, be is váltok. Nem is ejtett aztán egy zokszót sem. Megcsinálta a példát. Egy órahosszat kotlott felette, az igaz, de a végén mégiscsak meglett, Mert ókos srác. olyan esze van ... Nem azért, mert az én fiam, de ritka, én mondom. — No, és a lebögésed? — kérdeztem. — Ennyi volt? — Dehogy. Este nekiláttam magam is megoldani azt a példát. Nyolckor kezdtem. o ott ültem az asztalnál még éjfélkor is. Az istennek sem akart sikerülni. Szégyen, nem szégyen, reggelig itt nem ülhetek, mondtam, Hát kérlek, négykézláb odalopóztam a Ham szobájába, föl ne. ébresz- szem. Ügy csentem ki a táskájából a füzetét. —■ S lemásoltad — nevettem. — Mii lehettem mist. A pofámról égett a bőr. De hát meddig üljek ott az asztalnál!.. Vallomások a Pártról (Irodalmi színpadi osszeállí- mindössze egy lemezjátszó tusunkkal elő szeretnénk se- vagy magnó szükséges. A de- gitenl, hogy a KMP megala- koráció is a legminimálisabb: kulijainak 50. évfordulóját ha van egy, a háttért ölelő méltóképpen ünnepeljek meg vörös zászló és a KMP első egyes községeink alapszerve- vezetői arcképeit helyezzük el. zetei. Ezért az alább követke- Ä szereplők: egy narrátor, sza- zö összeállításban a legegy- valók és szavalókórus. A mű- szerűbb. s minden községben sor kezdetén aláfestésként megvalósítható, mintegy húsz szóljon az Internactonáié. amc- percben előadható műsort lyet 1905-tól kezdve énekeltek adunk A színpadképet illető- hazánkban is. a szöveget egyé- en nem számolunk kifejezet- nl szövegmondó, a refrént a ten színpaddal, bármely te- szavalókórus mondja. Az első remben előadható műsort versszakot közismert volta miközi ünk. Technikai felszerelt- att nem közöljük, de a műsor- séget sem igényel a műsor, ban szóljon.) Szavaló: ..Kihúzni járomból nyakunkat Nem jön sem isten, sem király. Csak mink válthatjuk meg magunkat, Dolgozó tovább ne várj: Irtsd ki végre ezt a sok piócát. Aki véredet szívja most: Se szép szó nem használ, se jóság, Muszáj, hogy őket széttaposd! Kórus: Refr.: Ez a harc lesz a végső ... Nem áshat homlokodra ráncot A gond, hogy lesz-e betevőd? Nem hordod kezeden o, láncot: Vívsz magadnak szebb jövőt, Amit alkotsz minden a tied már. Aki henyél az nem zabái .4 régi rend emléke szétmáll. az álmod mind valóra vál. Kórus: Refr.:- Ez a harc lesz a végső ... A tőkés nem vet ránk ki sarcot. A burzsu) rajtunk nem hízik. Elkezdtük ellenük a harcot S hadaink tovább viszik! Zúg felénk a forradalom árja. Dagad erőnk, izmunk feszül! @ NÖGRÁD - 1968. októbei 20., vasárnap A világnak minden proletárja .4 nagy csatára egyesül! Kórus: Refr.: Ez a harc lesz az végső . ■ ■ Narrátor: A kommunizmus kísértete már több mint fél évszázada remegtette az elavult társadalmi rendszerek trónjait, a proletárok egyre erőteljesebben rázták láncaikat, hogy helyettük egy világot nyerhessenek, mégis az elárult dolgozókat sikerült az I. világháború rémségeibe taszítani. A vér irtózatos násza közepette azonban a halálba kergetett dolgozók megtalálták a helyes utat, polgárháborúvá változtatták az imperialista háborút. Először a népek börtönében, Oroszországban. Innen küldték gúnyos üzenetüket a központi hatalmak cézárainak... Szövegmondó: Ave Caesar! Ukrajna lázadó rabjai köszöntének téged! Hallod-e fegyverek vészes ropogását, ágyúk orkános bömbölését. halállal viaskodók irtóztató sikoltását, özvegyek és árvák könnyzivatarainak borzalmas moraját, elhalok utolsó átkát, utolsó sóhaját?! Hóhérok hóhérja, latrok fejedelme, látod-e a vértenger árját, könnyek óceánját, gyötrő, kínzó szenvedések hullafödte halálgolgotáját?’ . . Hallod-e rablók patrónusa — a vészek harangja szól! A forradalom szele zúgatja a harangokat. Ébredj Caesar, neked szól a lélekharang!... Tgen, igen, a te fiaid, a te katonáid azok, akik Ukrajna forradalmi zsarátnok-fészkében testvérkezet nyújtottak föllázadó rabszolgák győzelmes hadának. 2. Szövegmondó: Ave Caesar! Ukrajna szabaduló munkásai és parasztjai köszöntenek téged. Csak küldjed. kiild.jed minél gyorsabban, minél tömegesebben Vörös Ukrajna rabláncot nem tűrő földjére vitéz csapataidat, jó helyre jönnek, a forradalom vörös földjére, a világ ösz- szes elnyomott proletárjainak páratlan iskolájába. Itt születik, nő, acélosodik a proletáröntudat, a proletárérzés még a csukaszürke zubbonyok alatt dobogó katonaszívekben is. Ukrajna földjén vajúdik most a jövő, amelyben nincsenek cézárok, nem lesznek rabszolgák, nem lesznek elnyomók és elnyomottak. Félj, reszkess ettől a földtől, pribékek ura! (Szamuely Tibor: Ave Caesar!) Narrátor: Az elnyomó uraknak volt mitől félniök. 1918 elején legendás hirek érkeztek Kun Béla felől Oroszországból Azt beszélték, százezer magyar hadifogoly internacionalista élén útban van hazafelé S ha a legenda nem is volt így igaz, az tény. hogy Kun Béla, Szamuely Tibor, Vántus Károly. Rudnyánszkv Endre vezetésével ■ gitátorképző tanfolyamok indultak a hadifogoly-táborokban. majd 1918. november 4-én a moszkvai Drezden Szálló nagytermébén elhatározták, hogy Magvarországon az itthon működő baloldali csoportokkal együtt rövidesen új, KÁLDI JANOS Idegenben Távol az otthoni fáktól, az enyéimet őrző temetőtől, egy folyótól, amely múló, nyárias, kis éneket súg nekem ropom, ropom, - szinte megállás nélkül - az idegen utat, egykedvűen. Egy hete még, hogy eljöttem, s a lélek, a szív már rosszul érzi magát, s kezdi a vitát ezzel a forró, kő-ezüst vidékkel, az úszó, fáradt, délutáni éggel, amelyen nem mennek az ismerős, könnyű felhő-dáliák. Csak egy hete még, hogy nem jön elém a dohány- színű utca, s nem játszanak az est piros zsurlói a nagytemplom falán s máris fájdalmas-nagyra nő bennem valamiféle- alig megnevezhető - hiány. Csak egy hete még — nem több! — hogy nem látom a kopár vasúti töltést, mely elnyúlt az égbe sétáimon; csak egy hete még, hogy úgy viselem - akár egy másra-sxabott inget — az éjszakám és a nappalom. Leülök egy köre, s arra gondolok, ami elmondhatatlan, amit száz révületben-született, csodás költemény sem mond el igazán. Megtépte a szél, mintha haragudna rám, és én motyogom, motyogom ezt a szót: hazám. forradalmi munkáspártot hoznak létre. De ehhez, sokszor minden poklokon keresztül, haza ts kellett 1önni. 3. Ssövegrnondó: A később vértanúhalált halt Ligeti Károly irta Omszkból: „A hideg szívű Szibériában nincs már olyan hideg... E nagy föld belsejéből az élet és igazság újraszületett forradalmárjaj mennek haza — új és Igazi emberhazöt teremteni." Narrátor: De hát ki vagy mi az a párt, amelytől milliók várták a megújhodást? 1. Szavaló: A párt — Kórus : a mi ügyünk halhatatlansága. I. Szavaló: A párt — az egyetlen, mely sosem árul el engem Ma inaskodom még, s holnap a térképről letörlök birodalmat s határt. Kórus: Osztályunk agya, osztályunk ügye osztályunk ereje osztályunk dicsősége — igen. ez a pirt. Szavaló: Ki mivelünk jön elvtárs, oda ér, mienk az út, elvtárs, mienk a cél. aki velünk él, elvtárs, csak az él. ,4 többi hidd el, autón vagy gyalog, ha menni látszik is. csak bódorog, s ha élni vél is. mégis: bús halott. Előre itt, elvtárs. csak mink törünk, csak mink tágítjuk egyre szűk körünk csupán nekünk van, elvtárs, fegyverünk Élő acélt szuronnyá mink verünk, termő talajt itt csak mink művelünk, jövő felé. hídul, mi ívelünk. Narrátor: Ezekért a célokért indulnak harcba az ország megnyomorított dolgozói, ezért törnek át minden vészen az internacionalisták. APA: Éj volt fiam, nagy őszi éj, füst verte Európa fáit, a pusztákon bozontos szél zúgta baljós balladáit. . Álltam a vad. orosz tájban, rongyos, kiéhezett ember: utak nyúzták fáradt, lábam. s vihar birkózott szívemmel. FIÜ: — Vihar? Mondja. édesc.pám. ! Miért gyűlt pára a szemében? Nagy. titkos éj száll a szaván: mit iát múltja tengerében?
