Nógrád, 1968. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-20 / 247. szám
Rarta Lajos* írt Nagyon régen történt, de meg most is sokszor emlékszem, Annára. A pék házában volt az államilag elismert egyszobás elemi magániskola, az egyetlen a faluban, melyben tanulni is lehetett valamit. Ott élt a faluban Ripszám- ne. egy kicsiny, nagyon öreg, nagyon úoszeszáradt asszony aki még az uraságnál is elő kelőbbnek tartotta maga! mert nyugdíjat kapott a férje után. aki mint altiszt elesett a császárért az olaszországi ha borúban. Illett Ripszámnéhc és előkelőségéhez, hogy busz ke legyen a kitűnő iskolára és, hogy közben kicsit magár, is gondoljon! Egy napon, a ki vén lábával nekiindult á nagy útnak, a messzi Drávához, át vitette magát a révésszel, ét így szólt a faluban rokonaim a bőrbunda-készítő Breiten- bachhoz: — Nem szégyened magad jómódú ember létedre, hogy? , lányod már tizennégy éves, és még írni. olvasni sem tud? Mondta a börbunda-készí tő: — De ha egyszer nincs itt iskolánk! Készen volt rá a felelet: — Nálunk nagyhírű iskola van, add hozzám a lányodat kosztra és kvártélyra! Tudod, hogy van az a kis hazam, megleszünk benne. És már két éve járt abba uz Iskolába Anna. Nagy, hatalmas és szép volt. Mondtam egyszer Sujánszki Bandinak: — Vigyetek el egyszer engem is a hegyek közé. Már kilencéves vagyok. Senki sem volt az udvaron, vizet húztam a kútból. Akkor kijött az iskolából Anna! — Adsz nekem is egy pohárral? Adtam neki a vízből, és mondtam: — Igyál, jó hideg! — Ez most igazán jólesett! Akkor Anna elindult befelé, letettem a poharat a kútra, futni kezdtem Anna után: — Vigyázz Anna! Én leszek a vad kos. Anna ijedten fordult meg, nekifutottam fejjel. Anna elkapta kövér karjával a nyakamat, együtt estünk a porba. Magához szorította a fejemet. — Ugye most nem tudsz fölkelni! — és megcsókolta az arcom. Az udvar tele volt a frissen sült kenyér szagával, mondtam Annának: — Hallod Anna, olyan vág mint a meleg, friss kényéi — Bolond! — mondta Anna. fölugrott, és beszaladt az iskolába. Anna is már nagy volt, és szerdán délután ő is a hegyek közé ment a nagyokkal, és virágokkal jött vissza onnan. Egy napon azt mondja nekex; Félix, aki még Sujánszki Bandinál is idősebb volt: — Mindenkinek van ideálja, válassz te is magadnak! — Anna lesz az ideálom! — Apróság! Mit nem gondolsz? — megcsípte a fülemen. — Anna a Sujánszki Bandi ideálja, válaszd magadnak a kis Juliskát! Az is kilencéves! Másnap korán mentem az iskolába, és a cseresznyém felét odatettem Juliska helyére, be a padba. — Köszönöm a cseresznyét, eljössz szerdán délután játszani hozzánk? Elmentem szerdán délután hozzájuk. Juliska apja mérnök volt. de már régóta nem mért semmit, mert mindig ágyban feküdt. A sovány segédjegyzö is Ripszámnénál lakott, ott is evett ebédet. Vacsorát a segédjegyző sohasem evei’ olyankor a kocsmában ült, dominózott és spriccerekeí ivott. Elmúlt a nyár, a hegyek csüggedten néztek a repülő felhőkre. Jöttek napok, amikor az ég szürkén, nehezen a hegyekre támaszkodott, néha dértől fehéredéit Zöld tetejük. Egyre jobban zordult a láthatár. Anna egyre virágzóbb és szebb lett. Délután volt, kopasz mály- vakórók zörögtek a ház előtt a kis kertben, a tanító nyelvtant magyarázott: — Anna, te felelsz! mondta a tanító. — Mi az közbevetett mondat? Anna fölállt, nemcsak a fiúk, a lányok is nézték, hogy milyen szép és hatalmas. Anna nem felelt a tanító kérdésére, csak állt, hallgatott. Állt, hallgatott, és csak elfakadt, keservesen sírva. Senki sem értette, miért sír Anna. Most nem tudja, pedig tegnap még tudta! — akart rajta segíteni Sujánszki Bandi. — Nem baj — segített a ta nító is — , majd holnap mc gint tudja. — Fáj a fogam, szeretnék hazamenni — szólalt meg Anna. És nem láttuk többé az iskolában Annát. Negyednapon Ripszám né az udvarra hívta a tanítót. Behallatszott beszélgetésükből : — Itt volt a Breitenbach, hazavitte a lányát kocsival. — Értem — mondta a tanító. — Ki gondolta volna, hogy az az éhenkórász segédjegvző!... — Ne mondja! — De igen! Nemsokára tél lett, a föld már kemény göröngyökké fagyott, téli harmattól, szakállas füvektől fehérlettek a hegytetők és a rétek. Mentem az utcán, találkoztam 3u- iónszki Bandival: — Hová mégy Bandi? — A hegyek közé megyek. — Vígy el engem is, nemsokára már én is nagy leszek. Hideg leheletek jártak a hegyek közt, egyik völgyből a másikba mentünk. A bús magaslatok közt egy helyütt megállt Bandi. Miért állt meg? Mit akart ott? A völgy alját, mint valami nagy szélesen kiterülő tábla, sima kőlap alkotta. Száz és száz szív volt hegyes kővel, kalapáccsal ebbe a kőmezöbe írva. Száz és száz szív, száz és száz szó és forró vallomás: „F. és N. Örökké a tiéd” — „K. és R. Nem hagylak el soha!” — „B. és A. Szerelem a sírig!” A kőmezőbe voltak írva » szívek, a szívekbe szavak, a szívek köré a koszorúzó kőrajzok. Évek óta vasárnap és ünnepnap idejártak a falu fiataljai, és a legények írták és írták ebbe a nagy kőlapba az új és új szíveket, a szebbnél szebb szavakat. Szivek és szavak most már vékony dér alatt virágoztak. Ott álltam, csak álltam Bandival. Körös-körül a felhozó hegyek, bánatosan néztek le ránk és a kőbe írt szívekre. Bandi akkor heg vés kalapácsot vett ki a zsebéből, letérdelt a zúzmarás hideg kőre, és kalapácsa éles felével elkezdte kiirtani a kőből a szívet, melybe ez volt írva: . B és A. Örök szerelem”. A hegyes kalapáccsal újra és újra lesújtott. egymás után százszor is lecsapott a kőre, az írásra, a szívre. A sajgó szív szikrát vert, csak nehezen akart elmúlni. De a kalapácsverte rovátkák egyre szaporodtak, vr-i-o a szjv mégis egészen elmúlt. A szív és a vallomás helyen feld.últ, puszta folt. fájó seb maradt a kőben. Már homályosult a korai alkonyat. mikor elindultunk haza. Ködök ereszkedtek már a kőmezőre. A sok szív, a sok vallomás ottmaradt a derese- dő kőben, de Bandi és Anna szíve már nem volt ott. Szomorúan néztek utánunk a bankokba emelkedett hegyek Régen történt, de még mindig és sokszor emlékszem Annára. Nem ez volt-e az első szerelem ? 90 éve születeti nana Lajos, a magyar szocialista irodalom egyih úttörője, a kitűnő novellista és drámaíró. Ebből az alkalomból közöljük fenti elbeszélését. APA: A szívemet!... Égő egek vitorlái lógtak róla, s fergeteges, szilaj szelek űzték fel a csillagokba ,.. Fel az álmok magasába! Fel a fojtogató mélyből! Új életbe — vagy halálba — de ki a kín tengeréből! FIÜ: Ö, mij komor, bús emléket kavartam fel a lelkében. Forró szava szinte éget, — apám, bocsásson meg nékem ... APA: Ne bánd fiú. Szavaimból alkoss új földet, új tengert. Ne félj, hogy a harc lerombol: nagyobbá teszi az embert! FIÜ: Értem, apám, értem, értem ... Ó, de tán mégsem egészen: Zord egek! Háborús tájak! Merre kergették a lázak? APA: Hazafelé, édes fiam, szomorú, szegény hazámba, sápadt anyám karjaiba, apám halk kis otthonába ... Alig húszesztendős voltam, lányra, szerelemre vágytam, s kint bolyongtam sárban, porban, a vérző Oroszországban. Miért? Miért? — tombolt bennem az indulat lázadozva, mikor befutott telkembe Pétervár Vörös Hajója . . . Éj volt, fiam. nagy őszi éj, kinyílt a vak. háborgó ég, s a kacagó hajnali szél kigyújtotta a Nép Szívét '. .. A füst vackán felkélt a nap. s hatalmasat perdült velem Október tűz-sátra alatt a viharos történelem!... FIÜ: Félelmetes! Beszéljen még: hová vetette a sorsa? APA: Felvetett, a sajgó mélység, s vitt. vitt a forradalomba . . . APA: Kommunista. Ember, fiam, egész ember. Kinyílt komor sorsom titka, s vihar sem bírt már szívemmel: Tíz hónapig verekedtem hóesésben, tűzben, vérben, Vrangel és Gyenyikin ellen, Lenin Vörös Seregében ... Miért? Miért? Most már láttam: egy emberibb békés rendért, Egy szép álom kapujában, Moszkváért és — Budapestért! A. világért! Mellkasomban millió szív vert, dörömbölt: muzsikokra mosolyogtam, s öntők, ácsok gondja őrölt. így fogant meg, édes fiam, homlokunk csont-bérce alatt, tizenhét nagy kohóiban az új, győzelmes Gondolat. A Gondolat: az Üj Erő, a. bölcs lenini mag, melyből — bár verje jégeső —, a nép búzát arat ... FIÜ: Értem, apám. A Mag: a Párt. APA: Az Eszme és a Tetttő fontosságú, értekezletre gyűltek össze a magyar munkásmozgalom három forradalmi irányzatának: a Szovjet- Oroszországból hazatért kommunistáknak, a baloldali szociáldemokratáknak és a forradalmi szocialistáknak képviselői. A résztvevők nagy többsége egyetértett abban, hogy megérett az idő Magyarországon a Kommunista Párt megalakulására. Néhány nap múlva pedig a Visegrádi u. 15. számú házban az alapító csoportok tagjainak, meghívott gyári bizalmiaknak jelenlétében ünnepélyesen be is jelentették a párt megalakulását. Azóta ötven esztendő telt el. Dicsőséges küzdelmek, keserves bukások váltogatták egymást, amíg sikerült népünket kihozni a fényre, és megindulhattunk a szocializmus útján. Meghatottsággal tisztelgünk a hősi harcolt emléke előtt és bízó szívvel tekintünk a jövőbe, amely felé a Párt mutatja az utat, a kommunista jövőbe. Szavaló: A föld megnyitja óriási torkát és szétnyílnak minden tengerek. A levegő a szárnyait kibontja, minden tiétek, sápadt, emberek! Ti sápadtak, kik szolgák voltatok, s a palotákhoz téglát hordtatok! Kórus: A vörösek kitárt karokkal várják a nagy világnak minden proletárját, Szavaló: Ma nincs magyar, se francia, sem angol korlátáit szétrúgta már á nemzet! Ma egyforma már minden proletár, kit a megfordult föld világra nemzett! A gyomornak nem szó, de kenyér! És haljon éhen mind, aki henyél! FIÜ: A fény, mely űzi a homályt, APA: s szabadságot teremt. .. FIÜ: Csodálatos!... Hány éve már, hogy felszakadt az éj? APA: Tizennyolc rőt nyara után, már itthon vert a szél!. .. November fosztó árnyain, beszakadt ég alatt, kopott kabátok szárnyain, felszállt egy kis csapat. Mint sasszívű. tűzemberek, — A Kommunista Párt. hogy kín és háború felett legyőzze a halált! — s azóta él, nő, s egyre száll, verje bár zord idő: ránevet minden szőke nyár. s a hatalmas jövő! ■ • Kórus: A vörösek kitárt karokkal várják a nagy világnak minden proletárját! Szavaló: Vörös zászlókkal és vörös szivekkel a töld kerekén átrobognak ők. Felszabadítani mindent, ami drága: a kenyeret, a lelket és a nőt! Vesszen a magja úri passzióknak! NÁ légyen többé gátja semmi jónál;! Kórus: A vörösek kitárt karokkal várják a nagy világnak minden proletárját! Szavaló: Ök: az Élet, Igazság és Üt! Égy-egy ■Jézus minden katonájuk. A nap fölöttük biztatóan süt s a föld vígan kínálkozik alájuk Mindnyájunk szíve a keblükben ég! Előttünk porba hullnak a herék! Kórus: A vörösek testvérszívükre zárják a nagy világnak minden proletárját. ^Összeállította*. Csukly László) FIÜ: Bolsevik lett? Narrátor: És 1918. november 24-én a budai Városmajor utca 42. számú házban. Kelen József lakásán, dön! NÓGRAD — 1968. október 20., vasárnap 9
