Nógrád, 1968. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-29 / 229. szám

Ceglédi Ifjúsági Napok Fehér folt a honvédelmi nevelés? Nagy fába vágta a fejszéjét a KISZ Pest megyei és ceg­lédi városi bizottsága, amikor — talán nem is egészen ala­pos előkészület után (— „rö­vid volt az idő” — mondják az ifjúsági vezetők Cegléden; — elvállalta az ifjúsági na­pok rendezését. Ma egy hete eső mosta a szép programot, és azóta, menetközben is nyil­vánvalóvá vált; ilyen nagy vállalkozás odaítéléséről előbb kell dönteni (nem egy-két hó­nappal az esemény előtt!) és a rendezést vállaló megyei, városi bizottság is több se­gítségre szorul. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a Ceg­lédi Ifjúsági Napoknak a fegy­veres erők tiszteletére kiala­kított programjai haszonta­lanul teltek el. Mint ismere­tes: az érdekes sorozatban ér­dekeltek voltak a Pest, Bács, Heves, Komárom, Nógrád és Szolnok megyei fiatalok, s ha csupán a hét közepén meg­rendezett falusi KISZ-vezetők, leszerelő katonafiatalok ta­nácskozását emeljük ki az ese­mények sorából, akkor is el­mondhatjuk — érdemes volt megrendezni, sok tanulsággal szolgált ez a hét. Az említett tanácskozás két — valójában nagyon is ősz- szefüggő téma körül csúcso­sodott: milyen fokon áll ná­lunk az ifjúság honvédelmi nevelése, és a másik: — ho­gyan lehetne az eddiginél szo­rosabbra fűzni a katonai KISZ-szervezetek, valamint a falusi alapszervezetek munká­ját? Ma, amikor a honvédelmi nevelés feladata, fontossága, az ifjúság eszmei, világnézeti arcu­latának formálása (tegyük hoz­zá: kicsit bizony megkésve) — társadalmi, sőt, ha az új kö­zépiskolai tantárgyat, a hon­védelmi ismeretek órákat fi­gyelembe vesszük — államilag is elismert rangra emelkedett, időszerű arról beszélni, hol tart ebben a munkában, mire készül a KISZ? Az első és egyben a legfon­tosabb, amit már most meg lehet állapítani (erről győzött meg minden résztvevőt a ceg­lédi tanácskozás is), hogy nyíl­tan, a korábbi álszemérmet félretéve beszélünk — egyelő­re arról a legtöbbet, milyen hiányosságai vannak a hon­védelmi nevelésnek? Csak az ifjúsági szövetség és azon be­lül is elsősorban a falusi KISZ-szervezetek helyzetét vizsgálva kitűnik: pillanatnyi­lag úgyszólván minden techni­kai, tárgyi feltétel hiányzik az eredményes munkához. Pe­dig fiataljaink egészséges, jó értelembe vett technicizmusa, megfelelő bemutató eszközök, ilyen-olyan tárgyak, maket­tek nélkül megmozdíthatatlan szellemi energia marad ott is. ahol sok szó esik a honvé­delemről. A szavak ma már nem elegendők. Kétségtelen, ezen sokat segíthet — segít is — az MHSZ, amely meg­változott profilját remélhető­leg egyre inkább arra hasz­nálja majd fel, hogy gyakor­latibb, szorosabb kapcsolatot építsen ki a KlSZ-szerveze- tekkel. Az országos törekvések, azok az inspirálások, amelyek az ifjúsági szövetség központi bizottságától indulnak ki, ar­ra ösztönak - fiataljainkat, hogy a jövőben egyre in­kább egynek fogják fel — és a gyakorlatban is ezt köves­sék! — a KISZ-munkát és a honvédelemmel kapcsolatos feladatokat. Szó volt róla a ceglédi tanácskozáson, s ér­demes tovább adni, hiszen megyénkben kiváló eredmé­nyeket elérő KISZ-iskola mű­ködik, hogy a vezetőképzés tematikája ezután fokozott mértékben igazodjon a hon­védelmi nevelés feladataihoz. ötlet ötletet szült a ceglé­di megbeszélésen, s ha arra gondolunk — hány gyengén működő, úgyszólván alig ve­getáló KISZ-alapszervezetünk van a megyében: sietve továb­bítjuk legalább egy részét az ötleteknek. — Ne csak azt lássuk a falun élő felnőtt vezetőkben, hogy „munkára hajtanak” bennünket — mondta az egyik fiatal. — Kérjük meg a pe­dagógusokat, a többi vezetőt, régi harcosokat, veteránokat arra, hogy alapszervezeteink­ben honvédelmi nevelő mun­kát végezzenek ... Többször előfordult, hogy egy-egy ak­ciónkról, jelszavainkról ké­sőbb kiderült — tetszik az idősebbeknek is, pedig, ami­kor még csak terveztük, fél­tünk, kinevetnek bennünket ...Próbáljuk meg legalább! Fehér folt-e falusi és vá­rosi KISZ-szervezeteinknél a honvédelmi nevelés? Egy biz­tos: ma már egyre inkább ke­vésnek bizonyul csupán a be­vonulok bálját megrendezni. Valamiféle folyamatos mun­kára lesz itt szükség (ezt ér­zik az iskolákat irányító szer­vek is), arra egyebek között, hogy elterjedjen a jó szokás: a bevonult fiatal és az ott­honi KISZ-szervezet állandó levelezésben áll; mindent tud egymásról, az ifjúsági mun­kában használható tippeket küldöz ide-oda, és amikor a leszerelő, hazatérő fiú újra kopog a klubszoba ajtaján, nemcsak régi barátként, ha­nem megváltozott, megférfi- asodott-komolyodott társként fogadják az otthoniak. A le- szerelők „megfogása” ugyan­is évek óta kevés sikerrel jár, tudja ezt mindenki, aki így vagy úgy közel került az ifjúsági munkához. A fogad­tatáson nagyon sok múlik. Akármilyen külsőség, mégis érdemes lenne elterjeszteni ezt is: nemcsak a bevonulok, hanem a leszerelők bálját is megrendezhetnék a falusi fi­úk, lányok! A beilleszkedés is könnyebben menne a ha­zatérőnek, ha azonnal meg­bízatást kapna, ami a legjob­ban megfelel új tekintélyének — az ottani fiatalok honvé­delmi nevelését sok mai „ob­sitos” szívesen vállalná. Erről maguk a katonafiatalok szól­tak a ceglédi tanácskozáson, amely szó szerint hadat üzent a honvédelmi nevelés fehér foltjainak. Pataki László Fenegyerek: — Mama, itt a brikett! (A Stern karikatúrája) Á kormányozható léghajó titokzatos magyar feltalálója 1828-ban Rumy Károly György a jogtudomány pro - fesszora, író, népdalgyűjtő, közgazdász, aki nagy hozzá­értéssel írt köteteket latinul és németül a lóetetésről, a horváth országi flóráról, a ma­gyar nyelvtanról és irodal­munk történetéről, levelet írt londoni barátjának, John Bowring'nak, a magyar köl­tészet első angolnyelvű anto­lógiája kiadójának. Bowring gazdag, befolyásos bankár volt és Rumy nagyszabású üz­leti terv támogatására akarta megnyerni: hozzon össze egy pénzcsoportot egy korszakal­kotó magyar találmány kiak­názására. A találmány a kor­mányozható léghajó volt. A feltalálóról csak annyit írt Rumy, hogy az jó barát­ja, Müller, de küldött rajzo­kat, számításokat, amelyek­nek kidolgozásában maga is részt vett. Már csak a proto­típust kellett volna megépí­teni, de ahhoz sem Míiller- nek, sem Rumynak nem volt pénze. A pénzt Bowringnak kellett volna előteremteni. De az angol bankár — ahogy ma mondanák — nem „harapott’ a tervbe. Miután szakértőkkel megvitatta a ma­gyar ajánlatot, közölte Rumy- val, hogy hasonló tervek hiú kísérleteknek bizonyultak. A milánói Bonnellenek, aki már felépítette léggömbjét, 5000 fon­tot ajánlottak, ha azzal Lon­donba repül, de már az in­dulásnál kudarcot vallott. Egy heidelbergi professzor sem járt jobban. „A levegő nem nyújt elegendő ellenál­lást, ami, lehetővé tenné a léggömb irányítását, — irta Bowring, és hozzátette, hogy „az angol tudósok szerint a kormányozható léghajó ötle­te megvalósíthatatlan”, Mül­ler aligha találhat olyanra, aki kísérleteihez anyagi se­gítséget nyújt, „de ha tervét mégis megvalósítaná, azzal vagyont szerezhetne Angliá­ban.” Az angol tudósok rosszul jósoltak: fél évszázaddal ké­sőbb Santos Dumontnak si­került megvalósítani a kor­mányozható léghajót. A titok­zatos magyar feltaláló Mül- lemek pedig még neve is is­meretlen maradt. Debreceni László jntikwte SS. — És mit mondott neki? A hadnagy kacagottképp olyan mesét, mint a fia meg Voronyezs. Mester Árpád meg csak szívta magá­ba, mint a fröccsöt. Nem nagyön mert tovább kérde­zősködni, hanem a nőkre terelte a szót. Milyen kívá­natos az új generáció, áradozott Sarkadinak. Néhány éve azt hitte, hogy a szép magyar nők kivesztek az or­szágból. De ez az új felhajtás még gusztusosabb, mint a régi. — Olyan kalandokat adott le nekem, hogy a fülem is kétfelé állt. Miket csinált valami pajtában a Bá- nomhegyen!... Az volt az igazi cirkusz! Sorakoztatta a lányokat, aztán vezényelt nekik: ruha súlyba!... Mindhárman nevettek. — És nem helyezett kilátásba hasonló gyönyörö­ket? — Dehogyisnem! Egy tizenkilenc éves nagyságát. — És erre maga? A hadnagy kicsit zavartan megigazította a zub­bonygallért. — Hát... megmondom őszintén, én se vagyok semmi jónak az elrontója... Így aztán a jövő hétre ígérte... Más nem történt. Mint, hogy még egy üveg­gel rendelt, de azt már nem ittuk ki teljesen. — Remekül csinálta... — dicsérte Galamb száza­dos a hadnagyot. — Mit gondol: mi lesz a következő lépés? — Bor. Meg a lőtér. — 103 — — Ebben én is biztos vagyok... — mondta Elek százados. — Valószínű, hogy azok a gyalogsági fegy­verek érdeklik, amelyeket most próbálnak ki a had­nagy elvtársék. — Na, hiszen, abból nem eszik! — heveskedett a katonatiszt. — Ha abból nem is, de azért a nyomozás érdeké­ben adni kellene neki valamit, amely később bizonyí­tékként szerepelhet... Tudják, mire gondolok?... Egy olyan rajzra, amely ugyan hasonlít valamiféle lőfegy­verre, de azon aztán ne tudjon elmenni senki... Hogy rajzol maga, hadnagy elvtárs? — Kiváló ugyan nem voltam, de a jót megkaptam az Akadémián. — Ez Mesternek éppen elég lesz... Azt mondom: egyezzünk meg abban, hogy magatartásán nem változ­tat semmit. Ha Mester a fegyverekről érdeklődik, va­lamit mindig mondjon neki, de általánosságokat. Majd ha konkrétabb dolgokkal jön, akkor a lőtérparancsnok­sággal együtt kiokoskodunk valami tervrajzfélét, ame­lyet átad neki __Ami pedig a tizenkilenc éves nagy­s ágát illeti, csak érdeklődjön bátran utána, lássa az illető, hogy így még jobban be tudja hálózni... Mikor találkozik vele legközelebb? — Azt mondtam, hogy holnapután este nincs szol­gálat, akkor benézek a Halászkertbe. — Helyes. De ne maga keresse a társaságát, majd Mester önként jelentkezik... Azt hiszem tisztában va­gyunk? — Igen. — Akkor... nagyon köszönjük hadnagy elvtárs. Remélem továbbra is ilyen remekül hajtja végre ezt az egyáltalán nem könnyű feladatot. A hadnagy a mosoly alatt elpirult. — Igyekszem... Mikor elment, Galamb százados azt mondta a cso­portvezetőnek: — Nagyon szimpatikus gyerek. Jó választás volt... Hát ezzel azt hiszem, hogy egyelőre megtettük a leg­fontosabbakat. Mi van még hátra?... Át szeretném nézni az eddigi jelentéseket az ügyről, s a helyszínt is — 104 — 4 Mikroszkóp most nyit Villanások a TV műsorából Pályaválasztási tanácsadó (Szerda, 18,05) Évadeleji adá­sára kerül sor az ez évben is kéthetente jelentkező mű­sorszámnak. Emiatt — és per­sze, mivel egyre újabb és újabb korosztályok kerülnek szembe a mit válasszak kér­désével — sok olyan dolog is szerepel majd, amiről az el­múlt év adásaiban is szó volt. Ezúttal a két riportalany, Ri- toók Pálné pszichológus és Ró­zsa József, a Munkaügyi Mi­nisztérium főosztályvezetője arról beszélgetnek; a tapasz­talatok szerint mi szükséges ahhoz, hogy a pályaválasztás szerencsés, sikeres legyen, hogy a fiatalok megtalálják helyüket a választott szakmá­ban. Mindez a szakmát ta­nuló fiatalok számára, életpá­Konferansz, jelenet szerepel az adásban, s valamennyi — ez a Mikroszkóp természetes jel­lemzője — politikai-közéleti vonatkozású. Az egyik, ki­emelésre érdemes jelenet: részlet a Lear király perszif- lázsból; s két „Mai vendé- günk”-et is láthatják a nézők, Pálfy József újságíróval. Schi- rilla György-gyel, a különle­ges sportteljesítményeiről köz­ismert taxisofőrrel beszélget a műsort vezető konferanszié. Tudósklub (Szombat, 17.45): Két kultúra. A vita részvevői: Fényes Imre fizikus, Pogány Frigyes építesz, egyetemi ta­nár, Köpeczi Béla irodalom- történész és Vitányi Iván ze­neesztéta, dr. Marx György vezetésével ezúttal arról be­Jelenet a Világirodalmi Magazin című műsorból lyájuk alakulására — később szélgetnek, hogy milyen a vl- — igen nagy befolyással lesz. szony az egyes emberek mű- A beszélgetés során érintik veltségében a természettudo- azokat a problémákat is, ame- mányos és a humánkultúrá- lyek egy-egy szakma, szakte- nak. A vitázók arról is meg- rület színvonalas, eredményes próbálnak közelítő képet nyúj- műveléséhez szükségesek, tani, hogy korunkban mi is vagy legalábbis előnyösek. a tartalma a „korszerű’’ mű­veltségnek. „Érem a színházban” (Csü­törtök, 20,20) Részletek a Világirodalmi Magazin (Va­Mifcroszkóp Színpad műsorá- sárnap, 20.20): A kamaraszín- ból. A politikai kabaré nyitó ház jellegű és néha krimisze- műsorából állította össze a te- rűen izgalmas jelenetek közül levíziós adás műsorát Kom- a bolgár Nikolaj Hajtov Utak lós János, a színház vezető- és a szovjet Vaszüij Suksin je, aki egyben szerzője és kon- Éttermi találkozás című művét feransziéja is a színháznak, említenénk meg. akarom látni... Még pedig sürgősen, mert hátha rö­videsen nem lesz már szükség rá... Így mondta, ámbár maga is tudta: ez csak olyan ábránd. Amely talán azért csúszott ki a száján, mert odalent a kapitányság előtt ingerlőbarna shortos lány lépkedett, s innen íentről egy kicsit úgy nézett ki, mint az a Lenke, ott Budapesten... XI. FEJEZET A teniszpályán nagyokat puffant a labda. Három pár rakettezett az enyhe alkonyban... A pálya drót­kerítése mellett, nem messze a szigeti betonúttól, egy gépkocsi vesztegelt. Elöl nyári inges fiatalember ült, cigarettázott, s a betont figyelte, amelyen tömött autó­buszok, magánkocsik hordták a pestieket a Szigetre. ' Visszafelé a híd irányában kisebb volt a forgalom. Jobbára csak egy-egy autóbusz. Vagy motor. Zúgásuk behallatszott a kocsiba. A fiatalember az utolsókat szívta. — Mennyi? — Negyed nyolc? A leengedett ablakon kirepült a cigarettavég. — Már jöhetne.-*■ Bőven... — Ha jön egyáltalán. Ha csak nem tölti a szom­bat estét a Nagyszállóban... A vezető nem válaszolt, az indítókulcsot csörgette egyhangúan. Sokáig nézték szótlanul az utat... Egy­szerre a Vezető élénken megbökte a nyári inges kar­ját. — Odanézzen! A járművek között lassú tempóban egy sportko­csi igyekezett kifelé a szigetről. Egy piros Renault. A fiatalember gyors mozdulatokkal kapcsolta be a rá­diót: — Halló Tulipán!... Tulipán jelentkezzen! Kisvártatva apró sercegés, s egy hang: — Itt Tulipán, itt Tulipán... Vételre álltam... (Folytatjuk) — 105 —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents