Nógrád, 1968. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-22 / 223. szám

EF 80—<17 (A. J. 8.) Hol vannak a lalak? Tényleg régi motoros — Lepsénynél még meg­volt ... Ez a címe annak a kabaré­tréfának, amelyet Nóti Károly írt. de igazán Salamon Béla tett emlékezetessé — valami­kor az ötvenes években. Ugyanennek a darabnak má­sik alakja, aki a motorról le­csúszott főnöknőt Aliga és Lepsény között megtalálja — állandóan hetykén hajtogatja: — Kéremszépen, én rég- mo­toros vagyok, de ilyet még ... Negyvenéves A. J. S. Nem vagyok régi motoros. Egyáltalán semmilyen motoros nem vagybk, sőt, ha egészen őszinte véleményre szánom el magam, ki kell jelentenem, motoreílenes beállítottságú­nak ismerem magam. De a csodákat nagyon szeretem. Fő­ként azokat, amelyeknek va­lóságalapjuk van. A majd negyvenéves A. J. S. motor pontosan ilyen csoda. Képzel­jenek el egy motorkerékpárt, amelyik negyven esztendeje szinte hibátlanul működik, s amelynek kopott — de ere­deti! — nyergében nap mint nap kényelmesen, de azért elég büszkén ül egy 63 éves motoros. Egy igazán régi mo­toros. Kádár Tibor, nyugdíjas fér­fifodrászt mindenki ismeri Salgótarjánban. A motorjáról ezzel szemben legendák kerin­genek. „Régi Triumph, de egy mázsa szerszám kell az üze­meltetéséhez. Nem Triumph, hanem Puch... A legelső Puch ... Puch? Ugyan! Az ké­rem, egy nagyon régi Indián, amerikai motor, nagyobb mint egy mai traktor, ilyen kék lángok csapnak ki belőle...” A TIT-székháztói számított második udvari bejáró vezet a motorhoz, a régi motoros­hoz. Zegzúgos kis udvarok, nehezen nyíló aprócska kert­ajtók egész során túl az ud­varok legvégén áll az öreg motor. Feltűnően alacsony fe­ketére festett szerkezet, olda­lán a márka: „A. J. S.” (éd- zsiesz). Tulajdonképpen nem ilyennek képzeltem el, ez ugyanis motorra hasonlít el­sősorban. Vagy a mai motorok hasonlítanak erre — legelső­sorban. Gép és ember Majdnem azt írtam: a mo­tor is ember. Illenék. Alacsony, fehér hajú ember Kádár Tibor. Fehér nyári ing van rajta és térdnadrág. — Az édesanyámnak volt egy képe. Színes nyomat volt. Velencét ábrázolta. A moto­rozás nálam tulajdonképpen már akkor kezdődött, amikor azt a képet látni tudtam. El akartam oda jutni, Velencébe. A szüleim alig várták, hogy valamennyire kijárjam az is­kolát... A mai Gyöngyvirág - cukrászda helyén volt az apám fodrászüzlete. Tízéves korom­ban már szappanoztam. Szü­letett motoros vagyok és szü­letett fodrász. Huszonkilencben Pestre ke­rült, ott dolgozott négy évig. A Kerepesi úton volt az üz­let, négy segéd és a mester. Az angol motort, az A. J S.-t akkoriban vásárolta, két és fél ezer pengő volt az ára. — Reggel hatkor kezdtem a munkát és este nyolckor, tízkor fejeztem be. Sokat ke­restem az igaz, háromszáz pengőt egy hónapban. Eleinte meg mertem mondani a töb­bieknek — mennyit keresek, de kinevettek. Később már nem mondtam. Vasárnap 15— 20 vendéget vállaltam borot- válásra, sorra jártam a háza­kat, mert akkoriban nem nyi­tottunk ki vasárnap. Ügy él­tem, mint egy állat. Semmi örömem nem volt. Azután vet­tem a motort. És akkor nagy kirándulást tettünk a bátyám­mal. Ausztria. Olaszország, Róma, és persze a gyerekkori álom is — Velence. A motort kívánság szerint állították össze. „Kellene egy gép a Dolomitokra ... Köny- nyű legyen, de erős:... 28 fokos emelkedők vannak ar­ra.” Köbcentikben mérve: a váz kétszázötvenes, a motor há­romszázötvenes. a tank ötszá­zas. A mágnes és a világítás német Bosch (még az üveg is eredeti!), de az elülső vil­lára kerékpár-dinamót szerelt a régi motoros. „Látja ezt a kis fogaskereket? Ezt kisze­relem, beszerelem. Ha a tás­kában van, száz kilométer alatt egy liter benzint taka­rítok meg. Olyankor a dina­móval világítok.” Koccanás nélkül Az A. J. S. az angliai Bir­minghamben készült negyven esztendővel ezelőtt. Személyi adatai: rendszáma — EF 80-67. súlya — 180 kilogramm, há­rom és fél lóerős. — Még egy régi motoros van a városban, Fehér Jóska. Neki sok motorja volt, még Pannóniája is. Most Trabant­tal jár. Hűtlen lett. Lehet sze­retni egy gépet is, mintha ember lenne... Nevetséges, amit mondok? Sokszor sze­retném megcsókolni. Nemso­kára negyven éve lesz hogy először ültem a nyergébe, de engem soha el nem hagyott ez a gép. Elindultunk vala­hova — vissza is jöttünk együtt, vontatni, szállítani so­ha sem kellett. Nemrégiben Galyatetőre mentem vele. Út­közben elkapott az eső. Le­álltam és a kabátommal le­terítettem. Volt, aki kineve­tett, pedig az eső nem nekem árt. Jártam vele a Tátrában többször. meg Krakkóban. Mos is itt az útlevelem Cseh­szlovákiába. Még egy régi mo­torosról tudok a városban. Angyal Bandiról. Huszon­nyolcban vette a gépét, de régen nem jár vele. Az én első kis Puch-om is fent van a padláson. Negyven éve mo­torozok, de nekem még egy koccanásom se volt. A leg­több balesetet a motorosok okozzák. Nekem elhihetik — nem érdemes annyit kivenni a gépből, amennyi benne van. Az meg betegség, ha a mo­toros nem tudja elviselni ha valaki megelőzi. Menjen csak mondom. Jó néhánnyal ta­lálkoztam újra. Az árokban voltak, én meg az úton. Kimegyünk a kig udvarra, Tibi bácsi kitakarja az öreg gépét és azt mondja: — Fi­gyelje csak meg, azonnal mű­ködik a motor. Lágyan fogja a kormányt, egészén puhán az ülést, ben­zint adagol, de azt is nagyon kíméletesen, ahogy egy ve­lünk öregedett barátot tes­sékel az ember. Minden por- cikáját, csavarját dugattyú­ját, hengerét, vezetékét, jó és rossz szokását ismeri. ' Alig teszi rá a lábát — pöfög az öreg masina. Holnap együtt mennek Rákóczi-telepre friss kenyérért. Leállítja, újra be­rúgja négyszer, ötször. Azt mondja: — Százévesek múltunk ket­ten. De egy angliai utat akár holnapután is elvállalnánk. Pataki László Villanások a ív műsorából Jelenet a Madame „D” című magyarul beszélő francia filmből Szeged hírős város. (Kedd. 21.25). Riportfilm. A Szegedi Szabadtéri Játékok tízéves ju­bileuma alkalmából készítette a televízió ezt a zenés film­riportot, amelynek során a szabadtéri játékok igazgatója, dr. Tari János és a városi ta­nács Vb-titkára, dr. Biczó György beszélnek a kezdetre--, s a mind nagyobb hírnévnek és látogatottságnak örvendő folytatásról. A riportokat az ez évi programból vett részle­tekkel illusztrálják, így a Bánk bán-ból Bánk és Gertru­dis kettősét, a Rigai Balett előadásában Csajkovszkij Hattyúk tava című balettjé­ből egy jelenetet, Kacsóh- Pongrácz János vitéz című daljátékából pedig több rész­letet is láthatunk. Az Aidából Radames áriáját, valamint a második felvonás balettjelene­tét, míg az Állami Népi Együt­tes szegedi bemutató előadásá­ban közvetíti a televízió a Magyar rapszódiát. A riport­filmben szót kapnak az „ál­landó” résztvevők is: Szinetár Miklós és Mikó András ren­dezők. valamint Vaszi Viktor karnagy. Madame „D” (Szerda, 20.20). Magyarul beszélő francia film. Régi filmet újít fel a televí­zió ezzel a francia produkció­val — a Filmmúzeumban is játszották már, sokáig táblás házak előtt —, ami ugyan egy szokvány szerelmi háromszög bonyodalmairól szól, ám a főszereplők átlagon felüli él­ménnyé avatják: a feleséget Danielle Darrieux, a férjet Charles Boyer, míg a harma­dikat Vittorio de Sica játssza. A filmet Max Ophulsh rendez­te. Zenei figyelő (Szerda, 21.55). A TV zenei újságja. A szoká­sosnál rövidebbre szabott fi­Füst Milán: Catullus — Dráma há­rom felvonásban. Képünkön: Dóm­ján Edit, a dráma egyik főszerep­lője gyelő elsőként a Budapesti Zenei Hetek eseményeivel foglalkozik, ezen belül is a nyitóhangversennyel, amely­nek első részét önálló adásban közvetíti a televízió, a máso­dik részből pedig — Kodály Budavári dedeum című művé­ből, amelyet a Magyar Állami Hangversenyzenekar ad elő Ferencsik János vezényletével — részleteket sugároz a Zenei Figyelő. A műsor vendége a külföldön élő, magyar szárma­zású. világhírű karmester, Do- ráti Antal, aki két októberi magyarországi vendégfellépte alkalmából tartózkodik ha­zánkban. A vele készített in­terjú mellett, az általa vezé­nyelt Kodály Psalmus Hunga- ricusából és Beethoven IX. szimfóniájából hangzanak fel részletek. A következő téma. a X. Budapesti Nemzetközi Ze­nei Versenyről szóló tudósítás, amelyet szeptember 18. és 30-a között rendeznek meg. Végül a Zenei Világ Hírei című blok­kal zárul az adás. Falak. (Vasárnap, 20.20.). Magyar film. Ez év elején új, felkavaró hatású és megoldá­sában is formatörő alkotás­sal jelentkezett Kovács And­rás rendező, aki maga írta filmjét. Érdekes, őszinte mű a Falak. Mai életünk aktuális problémáira, valamennyiün­ket — sokszor és sokfélekép­pen — érintő gondjaira keres vitatkozó válaszokat. Ami tör­ténik, csak arra való, hogy vi­tázni lehessen róla, hogy az író elmondhassa véleményét, hogy érveket és ellenérveket sorakoztatva közelítse meg a lényeget, ábrázolhassa teljes értékűen, sokoldalúan a té­mául vett esetet. S ezt mara­déktalanul megvalósították az alkotók. Akinek már voltak — s kinek nem voltak — össze­ütközései környezetével, fő­nökeivel, az érezni fogja a film erejét, s óhatatlanul von majd párhuzamot saját esete s a filmbeli között. A film azt akarja, hogy szembesítse a nézőt saját volt és jövendő tetteivel — önmagával. Felve­tődött a kérdés: film-e egyál­talán ez a celluloid szalagra került mű? S ha igen. milven műfajú? Kovács András film- esszének nevezte. A kritiku- , megtagadták ennek alá­írását. S lehet, valóban nem filmesszé, ám úgy hisszük ez közömbös is. Még abba is könnyű szívvel mehetünk be­le, hogy nem is film, s hogy filmszalagon van — véletlen Mindenesetre műalkotás, s ér­tékét nem a műfajára vonat­kozó formális kérdés dönti el Kovács András a Nehéz em­berek és a Hideg napok után ismét figyelemreméltót alko­tott. Debreceni László dzeom/wr 29. Túróczi egy pillanatig meglepetten nézett a száza­dosra. Aztán kicsit zavartan babrálta a söröspoharat. — Hogy őszinte legyek, kérem én már délelőtt... Délelőtt már akartam mondani, hogy .. .amit tudok __szóval szívesen segítenék az elvtársaknak... Ne­hogy azt tessék hinni, hogy haragszom Mester Árpád­ra, vagy összekülönböztem vele. — Tudjuk, kérem... — bólintott a százados. — Ezt a segítséget mifelénk kicsit nagy szavakkal, de úgy mondják: honpolgári kötelesség. Hazaszeretet. — Én nem fogalmaztam így meg... — A boltvezető még mindig zavartan pislogott. — Én nem is tudnám megmondani mi diktálta nekem, hogy felmenjek ma­gukhoz ... De egyszer csak ott álltam a szobában és... — Mindegy, minek hívjuk, Túróczi elvtárs. Köteles- ■ ségnek, vagy másnak. Egy a lényeg: a tett rúgója ott keresendő valahol, hogy maga szereti a Halászkert­jét... Ezt a városkát... Szereti a Balatont, a család­ját, s én azt hiszem, hogy ezt az egész nagy családot is, amelyben élünk... S amely ellen a legkisebb, vélt támadás is megbolygatta az ön becsületérzését... — Lehet... Biztos, hogy így van, kérem ... Ittak. — örülök, hogy így történt, Túróczi elvtárs... — mondta aztán a csoportvezető. — És újra csak köszö­nöm a segítségét. — 85 — A vendéglős egy mozdulattal elhárította a köszöne­tét, azt kérdezte: — Mit mondjak akkor Mesternek? — Mit? — A százados pillanatig gondolkodott. — Egyelőre csak annyit: rendben van, vállalja. Mert nem ellensége a pénznek maga sem. És meséltesse el vele még egyszer, hogy mit akar. Kikkel kíván meg­ismerkedni névszerint, vagy csak úgy általában ka­tonatisztekkel? És ígérje meg neki, hogy még ezen a héten összehozza valakivel... Nagyon kérem, hogy jegyezze meg miket mond a barátunk, s holnap, hol­nap ugyanekkor itt találkozunk... Jó? ... Akkor az­tán pontól pontra megbeszéljük a továbbiakat... Mikor a százados visszatért hivatalába, azonnal uta­sította Editkét: — A Túróczi-ügyben hívja nekem sürgősen a me­gyei főkapitányságot...! IX. FEJEZET Elek százados türelmetlenül várta az estét. Tett­vett a szobában, háromszor is nekifogott egy feljegy­zésnek, de tíz betűnyit sem tudott belőle elolvasni. Szeme üresen kalandozott a sorokon, s azt várta: mikor koppannak Editke szobájában az ismerős lép­tek, — Békés főhadnagy léptei. Hétre várta jelen­tését a Mester-ügyben. Olvasta valahol, hogy a nyugati arszágokban mos­tanában igen népszerű szórakozás: a mozaik játék dívik. A rekordot egy bostoni mérnök tartja, aki egy — több, mint kétezer darabkából álló — képet há­rom óra huszonhat perc alatt rakott össze. Bárcsak ő is ott tartana már ezzel a Mester-üggyel, gondolta. Sajnos, nagyon sok apró mozaik hiányzik még a képből. Mindössze annyit tudnak, hogy a volt jegyző a lőtéren szolgálatot teljesítő honvéd tisztekkel akar ismeretséget kötni. Ezt újfent elmondta Túróczi­— 86 — nak, aki meg kell hagyni, igen érti a dolgát. Az is bebizonyosodott, hogy a tizennyolcas számú építőipa­ri vállalat, — Mester cége, — soha sem végzett hon­védségi munkát, egyelőre nincs is kilátás rá. Mester tehát hazudott. Másfajta szándék vezetheti ezekkel a honvédtiszti ismeretségekkel... És honnan a pénze? ... Mert az utóbbi évben Mester Árpád semmiféle kü­lön jutalmat, prémiumot nem kapott. A posta két hó­nappal ezelőtt kézbesített neki utoljára, az is valami hivatalos levelezőlap volt. Még csak arra se lehet gondolni, hogy a volt jegyző magánosoknál vállalna munkát, hiszen az esti kártyán kívül más elfoglaltsága nincs. Mennyi kérdőjel egy ügyben, morfondírozott a szá­zados. És milyen messze van még a legapróbb vá­lasz iS! Editke szólt be az ajtón: — Hat óra százados elvtárs, kérek engedélyt eltá­vozni; — Menjen Editke, jó éjszakát... Tehát még hatvan perc... Nehéz lesz kiböjtölni ... Ügy elkapta ma délután az adatgyűjtési szenvedély, hogy kétszer is átnézte Mester Árpád dossziéját. Ti­tokban azt remélte, hogy valami új nyomot, parányi biztos pontot talál a különböző feljegyzések között, de csalódottan kellett letennie a vékony irattartót. Az abban foglaltak főleg az ellenforradalmár Mestert mutatták, a mai jómadárról egy sor sem árulkodott. Fél hét... Még harminc perc. Nem több, hisz Békés főhadnagy a legpontosabb nyomozók közé tartozott, jó szakember volt a rendőrségi munkában. Mindig az egyenes, s a legrövidebb utat járta. Odakint nyílt az ajtó. — Végre! — kiáltotta örömmel a százados, ahogy a belépő főhadnagyot megpillantotta. A nyomozó tiszten látszott: jó híreket tartalmazhat ,a zsebkönyve. — Széna, szalma? A főhadnagy derűs képpel ült le az íróasztal elé, (Folytatjuk) — 87 —

Next

/
Thumbnails
Contents