Nógrád, 1968. július (24. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-12 / 162. szám

M községpolitikai munka segítése fontos feladat Ülést tartott a Hazafias Népfront Nőt*rád megyei Elnöksége Tegnap Salgótarjánban; a megyei tanács nagytermében kibővített ülést tartott a Ha­zafias Népfront Nógrád me­gyei Elnöksége, s a községpoli­tikai munkát segítő népfront­mozgalmi feladatokat vitatták meg. Megállapították, hogy a kö eUesztési alapok, ame­lyek a lakosság anyagi hoz­zájárulásából képződtek, az elmúlt években számottevően egészítették ki az állami beru­házás és költségvetés eszkö­zeit. Ez szerencsésen találko­zott az állami támogatással és meggyorsította a községek, városok fejlődését. Megyénk­ben is több olyan munkát tudtak így elvégezni, amelyek kizárólag állami eszközökből csak hosszú évek múltán va­lósulhattak volna meg. Megyénkben a tanácsok 1961—67 között több mint 122 millió forint községfejlesztési összeget használtak fel kom­munális, kulturális, egészségü­gyi létesítmények fejlesztésére, a lakosság igényeinek kielégí­tésére. Az elmúlt négy évben a többi között 14 új művelődé­si ház, 23 új pedagóguslakás, 17 autóbuszváró, 13 új üzlet és 161 kilométer hosszú jár­da épült községfejlesztési alapból, a lakosság társadalmi munkájával. A tevékenységet segítették a Hazafias Népfront aktivistái, elsősorban a műsza­ki akcióbizottság tagjai, öt év alatt csupán Salgótarjánban, több mint hárommillió forint tervezési költségnek megfele­lő munkát végeztek a népfront műszaki akcióbizottságának tagjai. Megyei szántén tavaly a társadalmi munkában ké­szült tervmunkák összege megközelíti a 900 ezer forin­tot. A községpolitika) munkák segítése továbbra is feladata a népfrontmozgalomnak — mondotta ki tegnapi ülésén a Hazafias Népfront megyei el­nöksége. Ennek segítségére az elnökség munkaprogramot fo­gadott el, amelyet végrehajtás céljából eljuttatnak a községi népfrontbizottságokhoz is. Ors/áuos konferenciai Tegnap megkezdődött Eger­ben a színjátszók és irodalmi színpad vezetői számára rende­zett első országos konferencia, amely július 19-ig tart. A ta­nácskozás érdekessége, hogy olyan régen feledésbe merült formákat elevenítenek fel, mint a szabadtéren megrende­zett oratóriumok, piacokon, te­reken előadott vásári komédi­ák. Az országos konferencián Nógrád megyét a balassagyar­mati irodalmi színpad képvi­seli a Koiduskantáta című ösz- szeállítással, amelyet dr. Kalas Géza és Csikász István rende­zett. A szakmai konferenciá­kon a résztvevők a színját­szással, a rendezéssel, vala­mint a mozgalom és a közön­ség kapcsolatával összefüggő aktuális kérdéseket vitatják meg. Nem gebin! Tegnap történt, hogy Volgánk az AFOR salgótarjáni benzinkútja elé gördült, ahol örömmel vet­tük tudomásul, hogy a cég új szolgáltatást vezetett be. Egy idő­szaki alkalmazottja — mellesleg csinos, fiatal lány —, amíg a ko­csi a sorára vár, megtörölgeti az ablakát. Odalépett a mi ko­csinkhoz, s keze már-már emel­kedett, amikor a pillantása a rendszámtáblára esett. Szája el- üiggyedt, s felkiáltott: — Ja, ez állami kocsi: - és a következő, maszek autóhoz lépett, melynek szélvédő üvegét aztán percek alatt csillogó tisztára tö- rölgette. — Hja! — gondoltuk továbbhajt­va —, ez az új mechanizmus. A maszek vezető borravalót ad, az állami kocsi sofőrje . . . hát, leg­alább is nem biztos . .. Csakhogy aztán az AFOR-kirendeltségen megtudtuk, hogy a kislány egy­általán nem „gebinbeii” végzi az ablakpucolást. Havonta hétszáz forintot szurkolnak le érte a szün­időben. Állami forintokat! Nos. a kislány, az állami fo­rintokon kívül, olcsón számítva megkeresi a másik hétszáz forin­tot is a borravalókból. Ne saj­nálja hát a törölgető rongyot az állami forintokért az állami ko­csiktól sem •.. — csizi — Gyermekbénulás Törökországban Törökországban terjed a gyermekbénulás-járvány. Az egészségügyi miniszter közlése szerint az utóbbi időben 536 megbetegedést regisztráltak. A legtöbb eset Istambulban for­dult elő, ahol 318 megbetege­dés közül 24 halállal végződött. Tegnap mesélték Két barát beszélget: — Hál barátom, csuda jó­kedvű a feleséged! — Komolyan'! — Komolyan! A múltkor egy viccet meséltem neki és majd kiesett az ágyból. A T E S A F R I l< T A Ö B A­^ S R N REJTŐ JENŐ !P HOWARD) REGÉNYE MYOMÄN Irta*. Cí Horváth Tibor Rajzolta: Korcsvnáro? Pal Vasárnaptól Olimpiai karikák címmel, fényképekkel il­lusztrált cikksorozat közlé­sét kezdjük vasárnapi szá­munkban. A sorozat átte­kintést ad az ókori olim­piáktól napjainkig. Az ér­dekes írásokban olvasha­tunk az ókori olimpia ke­letkezésének mondáiról, Theodosius császár rendele­téről, a századforduló utáni történetekről. Találkozunk az írásokban botrányokkal, csalásokkal, drámákkal. Az olimpiai karikák so­rozatunkban megismerked­hetünk a magyar sportolók sikereivel, Hajós Alfréd győzelmével, Csík berlini szereplésével, a magyar ví­zilabda „aranycsapat” tel­jesítményével Athéntól — Tokióig. Huszonkét részből álló sorozatunk közlését vasár­nap kezdjük el. mim mm Törődik alkalmazottaival... Franciaország egyik kisvá­rosának vendéglőjében a te­raszon hatalmas táblát helyez­tek el. A tábla felirata a kö­vetkező: „Tisztelt vendégeim! Ké­rem, ne tartsák fel fölösleges kérdéseikkel felszolgálónőnket' Tizenkilenc éves, már férjnél van és neki van a világon legjobb férje!” EUtéiték a „szép Marit1 Mint korábban jelentettük, egy salgótarjáni elvált asszony, anya gi ellenszolgáltatás fejében tar­tott fenn több férfival sexuális kapcsolatot. Tegnap a salgótarjáni járásbíróság ezt az asszonyt, — akit csupán gyermekei iránti ta- pintatból nem nevezünk meg most sem —, nyolchónapi szigorított börtönre és a közügyektöl két­évi eltiltásra ítélte. A bíróság meg állapította, hogy a hasonló bűn- cselekményért már korábban Is megbüntetett elítélt nem része sülhet a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményében. Bonyolódik a ludányhalászi ügy Mint jelentettük, a ludányhalá­szi cementüzemben és vegyes­boltban a társadalmi tulajdont súlyosan károsító bűncselekmé­nyek történtek. A bűnügy tár gyalását e hó elsején kezdte meg a szécsényi járásbíróság. — úgy irányozva elő, hogy azt tizen­ötödikéig befejezi. A vádlottak kihallgatása befejeződött; meg­kezdődött a bizonyítási eljárás, vádhatóság képviselőjének és védelemnek indítványára a bíró­ság további bizonyítást rendelt el, a tárgyalást pedig elnapolta Folytatására — előreláthatólag — a jövő hónap közepén kerül sor. fém NAPTÁR — A megyei önsegélyző csoport 220 üzemi, kereske- 1968. július 12., péntek delmi és intézményi dolgozót Névnap: Izabella visz kirándulni hétfőn Eger­A Nap kel 3 óra 59 perc- be. Fedezik az utazási, fürdő­kor, nyugszik 19 óra 40 perc- sj ^ étkeztetési költségeket is kor. A Hold kel 21 óra 36 a tagoknak. A szegedi sza- perckor, nyugszik 6 óra 18 badtéri játékokra 180 tagot perokor. visz a csoport, a Bánk Bán operát tekintik meg. Zápor, zivatar _ Ezerszáz méterrel Iett Várható időjárás ma estig: nyu- hosszabb Mizs-erfü vízhálóz&- gat felől megnövekvő felhőzet, ^ ^ bővítésre mintegy há­^6nk%ciycnkéntaléröS déledéi- romszázötvenezer forintot for- nyugati szél, északnyugatira for- dítottak. Az új vízvezetékeket dúl és viharossá fokozódik. A nap- iö ő hónán eleién ndiók át pali felmelegedés elsősorban nyu- Jovo nonaP eiejen aajdJv gáton csökken. Legmagasabb nap- rendeltetésüknek, pali hőmérséklet nyugaton 22—26, keleten 27—31 fok között. A Ba­laton vizének hőmérséklete Sió- Megkezdték és augusztus foknál tegnap 26 fok volt. végére befejezik Kisterenye, . Mátranovák és Pilíny nagy - Két uj vendeglatoegyse- & kisfesziilteégű viUamos há_ d át meg ebben a ho- járatának rekonstrukcióját, napban a földmuvesszovetke- Az ÉMÁSZ salgótarjáni zet. Július 27-én nyílik a sál- üzemigazgatósága a munkára gótarjáni, mintegy harommü- mintegy hóronunillió forintot liós költséggel épült uj ette- költ rém. Átadásra kerül a banki Bárka étterem is, amelyre — Elsőként kísérleteznek a egymillió forintot költöttek. főboltosi rendszer bevezetése­, , . „ vei a vendéglátóiparban a — Hatszazharmincezer fo- Rútság és Vidéke Körzeti rint ráfordításból folytatják a Fmsz-nél. A főboltos szerepét Salgótarjáni Síküveggyár víz- ezúttal a rétsági Börzsöny Ét- vezeték-hálózatának rekonst- terem töm be, és ezzel lehető- rukciójál. Az első fel eyben v<§ váiik> hoogy azükfiég ^ kilencszázezer forintos költ- tén ^ ellátási keretéböl ségbol uj gennevezeteket, be- juttas60n árut a körzet ven_ rendezéseket létesítettek. A déglátóipari egységeinek, második ütem befejezesevel a Síküveggyár hosszú időre biz- _ Befejej!ték a balassagyar- tosította a zavarmentes vizel- mati Tátra> Vasút, Mező Imre> látást. Gábor Áron, Klapka György „ . . . . . Markusovszky utca bekö­-Egyiptomis érdeklődik tesot a varosi ivóvíz.ellatás. újabban a Salgótarján Koha- ba. Az összesen több mint szati Üzemek edzett acelsza- másfél kilométei. h06szúsagú ^-gyártmányairól Az első vezeték megépítéBe mi hettonnas különféle méretek- négyszázharmincezcr ből álló rendelés már megér- ba került kezett. — Száz üj fogyasztási szö­— Megjelent a görög- és vetkezeti tag toborzását vál­sárgadinnye a salgótarjáni pi- lalta el a karancsberényi köz- aci árudákban és zöldség-gyü- ségi pártszervezet, tanács, a mölcs boltokban. A Megyei Nőtanács és a KISZ-szervezet. Értékesítési Központ 15-15 A részjegyekre befizetett tíz­mázsa dinnyét vásárolt a társ- ezer forintot a községben az megyékben. A sárgadinnyét -. . , , , 12, a görögöt pedig 9,60 forint- Ja. P €SSZ° ^endezesere, ért hozta forgalomba. radio- és lemezjátszó vásárlá­séra fordítják. — Tizennyolc Nógrád me­gyei községben hajtott, illet- — Átépítették a nagy- és ve hajt végre a második és a kisfeszültségű, valamint a k ääs ~ tarjáni Üzemigazgatósága, új ormator aUomást létesítet- fogyasztók bekapcsolása érdé- több, mint egymillió fő­kében. A hálózatbővítésre rintból Drégelypalámfcon. A nyolcszázezer forintot fordí- rekonstrukciót a közelmúlt­ban adta át rendeltetésének — Befejezéshez közeledik 32 ÉMÁSZ. az egyházasdengelegi terme­lőszövetkezet közművesítése, ^ ■i®v® hónap végén bc- melyre a villanyszereléssel fejezik a mátramindszenti ter­forint­MOZtrUWOK holnaura Salgótarján, November 7. Filmszínház: Melyik úton járjak? Amerikai filmvígjáték szv. együtt csaknem egymillió- melőszövetkezet Pálház-pus/.. négyszázezer forintot áldoz- ... nak. Átadásra augusztusban t& ma^*nak kozmuvesjte- kerül sor. flet* A vízvezeték-rendszer le­fektetése kevés híján hatszáz- — Földrajzi ismeretterjesz- ezer forintot emésztett fel. tő filmeket vetítenek péntek _____ d élelőttönként a vakációzó gyermekek számára a Salgó­tarjáni Kohászati Üzemek művelődési házában. A hasz­nos szórakozás iránt nagy az érdeklődés. FELHÍVÁS! Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató V. (ÉMÁSZ) salgótarjáni üzemigazgatósága közli, hogy 1968. július 1-től 44 órás munkahétre tért át. Tehát 1968. július 1-től minden páros hét szombatja munkaszüneti nap. Ezen munkaszüneti napokon az áramszolgáltatással kapcsolatban felmerülő bárminemű panasz Salgótarjánban a 12-35, vagy 13-45 telefonszámon jelentendő. Kirendeltségeinken: Karancsalja, Kisterenye, Jobbágyi, Szécsény, Balassagyarmat és Nógrádkövesden változás nem történt, a korábbi gyakorlatnak megfe­lelően állunk fogyasztóink rendelkezésére. ÉMÁSZ Az ÉMÁSZ V. Salgótarjáni Üzletigazgatósága értesíti Ba­lassagyarmat város lakossá­gát, hogy 1968. július 14-cn, vagy akadályoztatás esetén július 21-én 6—16 óráig kar­bantartás miatt áramszünet lesz a város egész területén. A vízművek tájékoztatása alapján ezen a napon a víz­ellátás is körülményes lesz, egyes területeken nem les* vízszolgáltatás. köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik l > lejthetetlen halottunk ORAVECZ FERENC temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és részvé­tükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család xOGUAD, a Magyat Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanáé, lapja. Pőszerkesztő: GOTT AB GYULA, szerkesztőség: Salgótarján, Petőn u. L Telefon- ej-94, 8C-9S. ai-96. 12-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat) 11- 59. Éjszaka) szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lap kiadó Vállalat. Felelős kiadó: VEDA EDIT. kiadóhivatal: Salgó­tarján. Pető« u. t. Telefon: 10-29. Terjeszti • Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetés) d)j egy hónapra U forint. Előállít)* • Nógrád megyei Nyomda­ipari Vállalat- Salgótarján Petőt) a, L Felelős vezető: PAFF GYÖRGY igazgató, Index-szám: 23072, i

Next

/
Thumbnails
Contents