Nógrád, 1968. július (24. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-07 / 158. szám

Ifi&éápnapi jegyzet

Jaj, de

szégyellem magam..."

Újabb vita dűl kulturális berkeinkben, ezúttal feledésbe merült népdalaink ügyében, s a nyilvánosság előtt zajló polémiába mind gyakrabban vegyülnek édes-kesernyés, és belenyugvó hangok, nyugtatgatni akarván a vitát aggódó cikkével elindító Váci Mihályt és a közvéleményt. „Kár, nagy kár’’ — ilyesfélén sopánkodó, a népdal tárgykörében megjelenő cikkek, hozzászólások hangvétele, de egyidejűleg megszületik az elvipolitikai magyarázat is, ilyesféleképpen: a mi folklórunk paraszti folklór, alig-alig vannak munkásdalaink, még kevésbé egyetemes, minden réteghez szóló népdalaink. A civilizáció, a néhány hónap alatt eladott több ezer gitár ifjúságunk másirányú érdeklődésére vall, ami nem megy, azt kár erőltetni. E téma egy- némelyik szakembere egyenesen azt vallja, hogy a gépesítés korszaka halálra ítélte a magyar népdalt, a magyar nótát, és ezen nincs mit sopánkodni.

Az édeskés, nosztalgikus, erősen mesterkéltnek tetsző, búbánat, a kesernyés és gyors belenyugvás, a keserűt még keserűbbé, a bánatost még szomorúbbá erőlteti.

Az efféle érvelésbe nem szabad belenyugodni, még akkor sem, ha a megalkuvás segít kultúrpolitikánk mulasztásait és vétkeit feledtetni, s megnyugtatja netán a vétkesek hétpróbás lelkiismeretét.

Tudom, kevés lenne most kizárólag érzelmi alapon védelmére kelni népi, nemzeti kultúránknak, s önmagában botor dolog nagy elmék aranymondásait idézni például arról, hogy halálraítélt az a nép, amely feladja népművészeti hagyományait, vagy, hogy nem. tisztelheti internacionalista módon mások nemzeti érzését, szuverenitását, aki saját népi-nemzeti kincseit sem óvja, becsüli — még akkor is, ha az idézett aranymondások egyidejűleg aranyigazságok is. Persze, mindez nem jelenti, hogy nem szabad felforrni a vérünknek, afféle kinyilatkoztatások hallatán, hogy más népeknél történelmileg érthető és magyarázható a népdal, népi tánc fennmaradása, szocialista körülmények közötti újabb virágzása, de nálunk történelmi okok senyvesztik az avitt dalokat.

Véleményem szerint, egyszerűen nem lehet szó nélkül fogadni, hogy ifjúságunk — szinte velünk együtt — elfelejti nemcsak népdalainkat, de mozgalmi dalainkat is, és táborozáskor, felvonuláskor nem találnak egyetlen alkalomszerű dallamot, és szöveget sem, amelyet valamennyien, közösen el tudnának énekelni. (Gondoljunk csak a megyei ifjúsági nagygyűlés résztvevőinek általában gyászosan néma. vonulására, és a pásztóiak, balassagyarmatiak üdítően összeszokott, szép énekére!) Nem tudom más hogyan van vele, én tiszteletet parancsolónak találom, ha kemerovöi szovjet vendégeink meghitt látogatásukon otthoni dalaikat idézik, vagy ha történetesen a tévében műsorra tűzött olasz esztrádműsorból, illetve operaegyvelegből véletlenül sem hiányzik az olasz népdal, vagy a népdal mintájára írt műdal sem; ha a skót dudák hangjára egy százezres stadion közönsége több évszázados népdalait énekli, ha a táncdalok dallamában is felfedezhető a szerző nemzetisége. S nem facsarja-e meg mások szívét is a gondolat, legfrissebben a „Ki mit tud” vetélkedő nyomán is, hogy a szófiai VIT-re minden nép leányai és fiai elviszik népük dalait is, csak a mi ifjaink demonstrálják hovatartozásukat az „Isten véled, édes Piroskám”-mal. (Még jó, hogy népi táncosaink nem a Bolond lány-ra ropják a Kállai-kettőst, és a kis zongorista is intonálni tudja Kodályt és Bartókot!)

A tömegdal minálunk — és ez nem törvényszerű — immár a beat műfajából táplálkozik, és a falusi szerenádok műsorából ki nem maradhat a „Ki ölte meg Kennedy”-t és a „Mindenkinek van egy álma”, hogy a jóízlésű ember még a sikerültebb pol-beat számokat és táncdalainkat is megutálja. De hát ezeket a dalokat meg kell ismernie minden áron ifjúságunknak! Azt hogy „Kötözni való bolond az én szívem”, vagy hogy „Su, su bolondság és kész veszedelem”, vagy pedig: „Nem vagyok Ivanhoe”, esetleg azt, hogy: „Mindössze ötvenegy kiló, A szíve kemény kis dió” éneklik a rádióban naponta, a tévében hetenként többször is, éneklik színpadon és fesztiválon, kinyomtatják kottával, vagy anélkül, leközlik az Ifjúsági Magazinban és terjesztik lemezről, nótás levelezőlapról és minden lehetséges eszközzel. Míg a magyar népdal megkapja a rádióban a napi negyedóráját, a tévében a heti félóráját, aztán be van fejezve, megtettük a magunkéi, legfeljebb kigúnyoljuk a búsmagyarkodó részeget, akiben a kurucnóták közül véletlenül nem az ,,Ó, misz- ter Alkohol” rémlik fel, hanem a „Zöld erdő harmatát” kezdetű kesergő.

Még szerencse, hogy a fasizmus melegágyaként kezelt magyar dalokkal ellentétben, a retrográd túlzás jegyében szokatlan virágzáshoz segítettük a cigány folklórt, és ha A Vidróczki híres nyáját nem is ismerjük, azt már sokkal inkább, hogy „Sej, haj Rozika, mondok néked valamit...”

S minthogy szűk itt a hely alapos érvelésre, bar1 hozzam elő éppen cigánydalair.'c népszerűségét bizonyítékként: ezek a dalok amelyek \angot kapnak esztrád- műsoron, mulatságokon, rádióba >,, tévében, lemezen és Kovács Apollónián kívül sokan mások is hozzájárulnak népszerűvé tételükhöz, ezek hagyomány nélkül is meggyökeresedlek ifjúságunkban. Ezeket a dalokat tán még a V1T tábortüzénél is el tu Ija majd énekelni a magyar küldöttség. Javasolnám e célból azt a ropogós cigánydalt, amelynek refrénjében többször is visszatér a sor: „Jaj, de szégyellem magam...”

HetvenliatmilHó

tanuló

Ä legutóbbi adatok szerint a Szovjetunióban az oktatás különböző formáiban körülbelül 76 millió személy vesz részt, közülük 49 millió az általános műveltséget nyújtó iskolákban,

4.3 millió a felsőoktatási intézményekben, 4,2 millió a technikumokban és az egyéb középfokú szakoktatási intézményekben tanul.

A nyolcosztályos iskolát 196'7-ben 4,2 millió, a tízosztályos általános iskolát pedig

2.4 millió személy végezte el.

Tavaly a Szovjetunióban épített új általános iskolákban 1 647 000 diák kapott helyet.

Gardedám

kerestetik

New Yorkban bármely nő telefonon fordulhat egy irodához azzal a kéréssel, küldjön számára kísérőt, aki este a színházból vagy a munkahelyről hazakíséri. Ezt az intézményt nem a szemérmesség, hanem a New York-i utcákon a biztonság hiánya hozta életre.

Óriásturbinák

A leningrádi fémművekben már gyártják a világ legnagyobb egytengelyes, 800 000 kilowatt teljesítményű turbináját. Ez a turbina teljesítőképességben felülmúlja a háború előtti évek legnagyobb szovjet erőművét, az Ukrajnában levő Dnyeprogeszt, ahol a turbinák együttes teljesítőképessége 653 000 kilowatt volt. Hosszú kísérletezések és számítások alapján a szovjet szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy az ugyanolyan teljesítményű kéttengelyes turbinákkal szemben az egytengelyes egyszerűbb és üzembiztosabb. Az ilyen óriásturbinák és nagy energetikai blokkok építése igen előnyös: csökken a fémfelhasználás, s kisebb számú kezelőszemélyzetre van szükség. A hőerőművekben az óriásturbinák ugyanolyan előnyösek, mint a vízerőművekben, mert kisebb üzemanyagfelhasználással dolgoznak.

sok táviratilag üdvözölték a Magyarországi Szociáldemokrata Párt V. kongresszusát. Ez a tény világosan mutatja, hogy ekkor a pártközpont és a helyi munkásság között már kialakult a kapcsolat. A központ rendszeresen küld előadókat Salgótarjánba, akik azonban lépten-nyomon beleütköznek a hatósági tilalmakba. A Salgótarján és Vidéke 1897. augusztus 15-i számából értesülünk arról, hogy „Salgótarjánban a munkások gyűlést szándékoztak tartani, melyre Vankó Károly szocialista agitátort is meghívták. A gyűlést a hatóság betiltotta''.

Salgótarján és a nógrádi szénmedence, igen jelentős szerepet töltött be az ország szénellátásában. Itt dolgozott az akkor 18912 főt kitevő barnaszén-bányászoknak 26,6 százaléka, vagyis 5056 bányamunkás. Ez túlhaladta az ország akkori feketeszén-bányászatában foglalkoztatott munkásainak 3880 főt kitevő összlétszámát. A munkakörülmények azonban rendkívül súlyosak voltak, ami a Höpp- ner Gyula szerkesztésében megjelenő Salgótarján és Vidéke 1897. augusztus 27-i számából is kiderül:

Az itteni „hazafias szénbárók” semmibe se vették a munkások testi épségét és életét. A lap egymás után sorolja fel a legszörnyűbb visz- szaéléseket. Értesüléseit egy olyan bányatelepi alkalmazottól kapta, akit az igazgatóság 1897 februárjában — bár már 11 év óta fizette a nyugdíjalapot, az ún. „társládát” — minden kielégítés nélkül elbocsátott, „mert a hivatalnokok igazságtalan követeléseinek nem tett eleget.” Ez az elkeseredett ember feljelentést tett a balassagyarmati törvényszéknél „az igazgatóság kapzsisága miatt előforduló gyilkosságokról.”

A társulat inászói telepén 7—800 méter hosszúságban szi- geteletlenek voltak a bányákba vezető villanysodronyok. Ennek következtében már nagyon ’ sok szerencsétlenség történt, ' sokain haltak meg. „A Társulat mégis így hagyja, mert ha megcsináltatná egy pár száz forintba kerülne. Inkább vesszen hát anygyár jubileumi sorozatában kerül sor október elején az országos hidegalakítási konferenciára és termékbemutatóra.

Az őszi hónapoktól az üzem ünnepi programját a művelődési ház jubileumi rendezvényei váltják fel. Az október 11-től november 17-ig terjedő időszak eseményeit A 90 éves művelődési ház című ismeretterjesztő előadás nyitja meg. melynek kíséretében színvonalas zenei műsort kapunk és történeti kiállítást láthatunk. Az anyaggyűjtő munka eredményesen halad, s a tárlaton korabeli fényképek, plakátok, emléktárgyak alapján az érdeklődők bejárhatják 90 év kulturális mozgalmának legjelentősebb állomásait. Október 17-től Műszaki könyv a termelés szolgálatában címmel lesz kiállítása a jubiláns intézménynek, s előreláthatólag itt kerül október 18-tól megrendezésre a háromnapos országos vasas népművelési tanácskozás is, melyre az ország minden részéből érkeznek küldöttek.

Nagy érdeklődésre tarthat számot október 19-én az üzemi színjátszók jubileumi műsora és a kultúrmunkások bálja, október 23-án a műszaki dolgozók és a szocialista brigádok részére Műszaki érdekességek címmel tervezett filmbemutató. Október 20-tól november 20-ig vasasakadémia programja is helyet ad a művelődési ház történeti megismertetésének, ebben az időszakban. — november 3-án — jubileumi közgyűlés köszönti a kultúrmunkásokat.

A művelődési ház ószí programjában minden téren méltó kíván lenni kilencévtize- des hírnevéhez. November 5- től A munka ábrázolása a festészetben címmel vasas képzőművészeti tárlatot, november 6-tól a párttal, és a munkásmozgalommal foglalkozó könyvekből, — november 14- től Forradalom a bélyegeken címmel nyit kiállítást, november 13-án vetélkedőt rendez ifjúmunkásoknak és MTH-s fiataloknak a munkásmozgalom eseményeiből, 16-án és 17-én szavalóversenyeket szervez.

— A két jubileum — összegezte végül az igazgató — kilenc kiállítást, 22 kulturális rendezvényt és 75 ismeretterjesztő előadást, fog egybe. Szeretnénk méltó módon megmutatni a fejlődést, melyet intézményünk az elmúlt 90 évben tett — s azt a szerepet, melyet a város életében jelenleg is betölt. (b. t.)

Munkásmozgalom I890-IÍHS (IFI.)

mindent elsimít.. J

nyi emberi élet!” — A látszatot azonban igyekszik a társulat megőrizni: „A múltkoriban egy munkás testével odaért a sodronyhoz, az áram rögtön megölte. A társulat orvosai által konstatáltatta, hogy szívszélhűdés érte. Eltemették zeneszóval, amely zenét is a munkások zsírján tartanak fenn és — minden rendben volt!”

j, balesetnek

igen sok voltak oko_

zói a salakhányók, amelyek belseje örökké izzott. Ezek őrizet nélkül voltak, „mert a társulat nem akar hozzá őröket állítani, hogy nagyobb legyen az osztalék.” — Akkoriban igen sok munkát kereső gyalogjáró utas bolyongott a bányák vidékén és téli időben vagy ha hűvösebb volt az időjárás, látva a gőzölgő meleg dombokat, hogy az isten hidege meg ne vegye őket,y ezekre vonultak éjszakázni. Rengetegen elpusztultak közülük a széngázmér- gezés következtében. Még szerencsés volt az, aki nem égett porrá, csak félig süli meg: „Az elmúlt ősszel történt, hogy az inászói térmester talált ott egy idegen embert összeégve. Emberi lelkiismerete odavitte, hogy a szerencsétlent, akinek a húsa már a csontjairól levált, bevitte a társulati kórházba, ahonnan csak július hónapban került ki, mint nyomorék. Amint a társulat bölcs gondnoka ezt megtudta, előhivatta az említett térmestert és azonnali kidobással fenyegette, ha megint előfordulna, hogy idegen embert szállít a társulati kórházba. Egyidejűleg azt a parancsot adta neki, hogyha talál ott valakit megsülve, dobja ki az országúira, hadd vigye el aki akarja.”

Az ilyen és hasonló dolgokat tartalmazó feljelentést a balassagyarmati törvényszék leküldte a járásbírósághoz, amely azt félév múlva elintézetlenül visszaküldte Balassagyarmatra. Végre, a törvényszék kiküldött egy vizsgálóbírót, aki megállapította a tények valódiságát. — Ezzel azonban az ügy még nem nyert kedvező befejezést, mert a társulat elnöke Cho- rin Ferenc országgyűlési képviselő. — aki már az előfordult nagyobb szerencsétlenségek alkalmával is azt írta a bányaigazgatóságnak: „Ne féljenek, míg én itt vagyok. Majd elsimítjuk!!” — ismét mindent meg fog tenni, véli a cikkíró és a lap is, hogy a két napig tartó vizsgálóbírói kutatásokat eredménytelenné tegyék.

Ez a szemelvény is igazolja, hogy az az elkeseredés, amely a sztrájkok során sokszor rombolásokban tört ki, nem volt alaptalan. Ezek a visszaélések a magyarázatai részben annak is, hogy a hatóságok mindent megtettek, hogy „a bányatársulat sok szennyese” ne kerüljön nyilvánosságra és az „ott elrejtett rémes titkokat” a szociáldemokrata párt ne használhassa fel a munkások érdekéért folytatott harcában fegyverként.

Frolrot a szörnyűsége- két ismerve egészen másképp nézzük a sztrájkokat. Az 1898. február 1-én kitört salgótarjáni bányászsztrájk hivatalos indítéka az volt, hogy a bányászok 70—90 krajcámyi napi keresetükből nem képesek megélni. A háttérben azonban ezek a borzalmak is ott voltak és nyilván az akkor kitoloncolt húsz „izgató” és három letartóztatott tudta, hogy mit akar még módosítani. A hivatalos jelentés és a hírlapi tudósítások persze ezt elhallgatják.

A sztrájk letörésére különben maga az alispán, Török Zoltán lépett, közbe. „A bányamunkásokat lelketlen külföldi izgatok bujtogatták fel, aminek következtében a munkát abbahagyták és csoportokba verődve, éktelen lármával és ordítással az igazgatósági épület elé vonultak. Nyolcórai munkaidőt és három forint napszámot követeltek.” — A sztrájkot ismét a Losoncról kivezényelt katonaság törte le.

A félhivatalos Budapesti Tudósító szintén a bujtoga- tást emeli ki és szerényen, megjegyzi, hogy a salgótarjáni bányászok keresete nem éppen a legnagyobb, tehát az elégedetlenségre megvan az ok. Egy szóval sem említik azonban az emberi életet bizonytalanná tevő visszaéléseket. Dr„ Belitzky János

A százéves gyár9 s a kilencvenéves kultúráiéi

Egy érdekes adat: a Salgótarjáni Acélárugyár Művelődési Házában az utóbbi tíz év során 2114 ismeretterjesztő előadást, több mint 205 ezren hallgattak meg.

Az intézmény hivatalos neve ez év júniusától Kohász Művelődési Központ, mint ahogyan az Acélárugyárból is Salgótarjáni Kohászati Üzemek lett. Ezek a külsőségek azonban mitsem változtatnak a tényeken, hogy a gyár százesztendős, a művelődési intézmény kilencvenéves jubileumát üli. A gyár alapításától és életétől tehát szinte kezdet óta elválaszthatatlan embereinek művelődési, kulturálódási igénye.

A kettős évforduló programjáról beszélgettünk Kovács Józseffel, a művelődési központ igazgatójával.

— A jubileumi év eseményeit — kezdte — úgy állítottuk össze, hogy a százesztendős üzem és a kilencvenéves művelődési ház szoros egymáshoz tartozását hangsúlyozza. Az üzem jubileumi sorozata keretében az év első hónapjaiban mintegy negyedszáz ismeretterjesztő előadást rendeztünk a gyár történetéről. Májusban országos vasas képzőművészeti kiállításra, és a szocialista brigádok munkáját dokumentáló kiállításra került sor helyiségeinkben. Most zárul az országos vasas fotóművészeti tárlat, július 20-tól, augusztus 2-ig pedig Legfőbb érték az ember címmel munkavédelmi kiállítást rendezünk. Nagy érdeklődésre tarthat majd számot augusztus 20-tól szeptember végéiga gyár történeti kiállítása is.

A művészeti események ugyancsak az évfordulók jegyében bontakoznak. Július 25-én Száz év zenéje címmel a gyár fúvószenekara ad -hangversenyt. Augusztus 4-ón a Zója .ligetben a vasas fúvószenekarok nagyszabású találkozójára kerül sor, augusztus 10-én az NDK rizzai vas- és fémművének 130 tagú művész- együttese látogat Salgótarjánba, és köszönti a százéves gyár dolgozóit. Ez a program egyébként a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 19. évfordulóját is ünnepli. Az ünnepségek középponti rendezvénye augusztus 20-án a Zója ligetben lesz, ahol a budapesti Vasas Művészegyüttes, A folklór szavaival című műsorával köszönti az üzem dolgozóit. Szintén a

NÖGRAD — Július 7., vasárnap 7