Nógrád, 1968. július (24. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-06 / 157. szám

A lagsúg károsodik Sok a kapkodás, a szervezetlensésr JVT* az oka a vezetők közöt­ti összhang hiányának? Sok a minőségi kifogás, milyen Intézkedést tesznek a selejt csökkentéséért? Miben látják a munkafegyelem hiányossá­gának okát? Hogyan kívánják megszüntetni a társadalmi tulajdon védelménél tapasz­talható nagy lazaságot? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettek fel legutóbb a KISZÖV vezetőségi ülésén a Nógrád- megyeri Vas tömegei kit Ktsz vezetőinek. Az írásos beszámoló után vagy harminc kérdésre kellett, válaszolniuk. Már ebből is következtetni lehet arra. hogy valami nincs rendben a szö­vetkezetnél. A válaszok és a vita még jobban feltárták a hibákat, amelyeknek a követ­kezményeit jelenleg az egész szövetkezeti tagság a saját bőrén érzi. Hiányos a dolgozók munka- ellátottsága. Sok a kapkodás, a szervezetlenség. Tavaly hét tonna sinszeget Ingyen kellett szállítani a jugoszláv megren­delőnek, hogy korrigálhassák a minőségi kifogásokat. Szak­szerű meózással elkerülhették volna ezt. Sok a selejt, a hulladék, ami csak a leltáro­zásnál jelentkezik. Ennek el­lenkezője is előfordul. Ki hi­szi el. hogy 94—95 deka vas­ból egy kiló sinszeget lehet gyártani? Vajon milyen lehet a bizonylati fegyelem? Előfordult, hogy 10 méter drótfonatot áz utcáról vitet­tek vissza. Megy az anyag a hiányos kerítésen át is. Ál­lítólag nehéz megfogni a tol­vajt. Pedig, aki a szövetke­zetét viszi, az társai zsebéből lopja ki a pénzt. Példásan kellene megbüntetni az ilyen embereket. Vajon a szövet­kezet ellenőrző bizottsága mit csinál? Nem érzik magukat felelősnek? Szigorításra vár az anyag- gazdálkodás Is. A szövetkezet­nek másfél millió forinttal nagyobb az anyagkészlete, mint amennyire a gazdaságos termeléshez szüksége van. Ta­valy emiatt rendszeresen vol­tak a pénzügyi zavarok. A drótfonóknál most Is sok a felesleg, másutt viszont ke­vés az anyag. Nemcsak za­vart, esetenként belső civakd- dóst is okoz ez. A fegyelem megszilárdítása sem tűr halasztást. A veze­tők maguk mondták el, hogv baj van a munkakezdéssel. Munkaidő alatt az egyik megy. a másik jön. Előfordul a munkamegtagadás is. Több dolgozót azért kellett haza- küldeni, mert a figyelmezte­tés ellenére sem használta a védőberendezést. A fegyelem megszilárdítása elsősorban a vezetőkön múlik. Változtatni kell azonban a szövetkezetnél meghonosodott módszereken. Előfordult ugyanis, hogy tudomásul vet­ték a mulasztást, fegyelem- sértést, a selejtgyártást, a munkamegtagadást . Arra is volt példa, hogy a műszaki vezető beírta az igazolatlan hiányzást, az elnök pedig el­törölte. Rombolta ez a veze­tők tekintélyét és a munkafe­gyelmet. A lazaság még fo­kozottabban érvényesült a csoportvezetőknél. Az is gondot okoz. hogy igen kevés a jól képzett szak­munkás. A 142 dolgozó közül csak 23 rendelkezik képesítés­sel, s közülük ts kilenc kar­bantartással foglalkozik. A szakmunkásarány növelése nagyon fontos és ezt akarják is. Most is vennének fél, ha volna jelentkező. Bizonyara könnyebben sikerülne, ha vonzóbb lenne á szövetkezet, ha nem hallanának néha el­ítélendő, megkülönböztető jel­zőket. Az embereket a vég­zett munka alapján lehet és kell csak értékelni. Nagyon időszerű volt napi­rendre tűzni a Nógrádmegye- ri Vastömegcikk Ktsz gond­jait. A vezetők sok hasznos tanácsot kaptak, dé ez csak az első lépés. A gondokkal helyben kell megbirkózni és ez már a szövetkezeti vezető­kön és a tagságon múlik. B J. Vadorzók tündöklése... 5 : . I a vadászterületein- vadorzó, rapsic lett belőle. kön fekvő, Kisterenye köz- Hányaveti magatartása, a séghez tartozó Rákóczi-telep vadőrrel szemben tanúsított lakosságának zöme, különö- fenyegető magaviseleté má­sén az ifjúsága, de jelentős sokat is törvénytelen cseleke- szainban felnőttek is, a vad- detekre csábit. gazdálkodás es vadászat sza­bályait . . Nem véletlenül említettük a kisterenyei Rákóczi-telepie- ket, pedig rajtuk kívül mások rossz példáit is idézhettük Ä szabálytalan kilövéseken volna. De Kisterenye környé- kivül fészekrablások, élővad- kén szokatlan méreteket öl­befogások is előfordulnak. Az tött a szabálytalanság. A va- utóbbi időben két alkalom- dászok megfékezésére már állomány vandál pusztítását végzik . . . durván, gorom­bán szembefordulnak a vad­őrrel t . . még mielőtt korno­kóátük 1 v^dőr^között3 ké^ mal töl'tént me& h°Sy eleven sem a vadór< ^ a vadász­om OjőrOtóJrlOhell özet fogtak ketten is. társaság vezetői nem elegen­rern a rendőrhatóság közbeie- dök. Az Uyen eivetemült em_ P®S®t • ♦ • Furcsa, hogy az ilyen vadá- berekkel szemben a törvény Az idézetet a kisterenyei Vő- sz°kban ,sem, önbecsülés, sem nagyobb szigorával kell eljár­, ., _ ,. __a közös javak becsülete nincs ni r os Oktober Tsz vadasztarsa- meg A Jkapzsis4g> a megen„ ni’ gedhetetlen haszonszerzés „er- örülnénk, ha a hatóságok köles! bizonyítványát” állít-: lehetővé tennék minél előbb, ják ki magukról. De az ilyen hogy a vadorzók tündöklése viselkedés tudatlanságról, a helyett a rapsicok alkonyáról vadászatra való éretlenségről számolhassunk be! is tanúskodik. Nem tudják, hogy „A vadgazdálkodás a va­dászterületen folytatott terme­ságának 104 soros jelentésé­ből vettük. A jelentés meg­történt eseteket is felsorol, amikor egyesek törvénytele­nül cselekedtek. Eszközeik közé tartozik a gumipuska (közvetlenebbül csúzli) lég­puska és légpisztoly, és ter­mészetesen az elmaradhatat­P A. Nyár a kirendeltségen A Kossuth Kiadó új könyvei —- Megkezdődött a könyvnapok előkészítése A jó nyaraláshoz nélkülöz­hetetlen a jó könyv, mondja a reklám. Mit ígér a nyárra ol­vasóinak a Kossuth Könyv­kiadó? Vigh Mihály, a kiadó Nőgrád megyei kirendeltségé­nek vezetője megnyugtat: új­donságokban idén sincs hi­ány, a politikai irodalomked­velői e nyáron is megtalálják a kiadó űjdonságszámba me­nő kiadványait: — Megjelent a Wilhelm- Strasse és Magyarország 1933— 1944 című kötet, amelynek anyagát annak idején nem' a nyilvánosságnak szánták, a közölt 727 irat, sőt sok ok­mány még a bizalmas körökig sem juthatott el. A könyv­ben nagy figyelmet érdemel­nek azok a portrék, amelyek az iratok alapján bontakoznak ki a magyar ellenforradalmi rendszer vezető politikusairól. További kötetek láttak nap­világot a Marxizmus—Leniniz- tnus Klasszikusainak Kis­nek 150. évfordulóját. Nagy figyelmet érdemelnek a ju­bileum alkalmából megjelent kiadványok, illetve Marx és Engels magyarul kiadott mű­veinek bibliográfiája. Figyel­met érdemel M. Jarosevszkij szovjet tudós műve: A pszi­chológia története, amely az első marxista kísérlet a pszi­chológia történetének áttekin­tésére az ókortól a XX. szá­zad közepéig. Kádár János könyve, a Hazafi,ság és inter­nacionalizmus ugyancsak nél­külözhetetlen könyvnek szá­mít, de számos más, eseten­ként „könnyebb” szórakozást ígérő szépirodalmi müvet is említhetnék a nyárra. A nyár a kirendeltségen nem a pihenés időszaka, a peda­gógusterjesztők vakációra mentek, pótlásukról gondos­kodni kell. Az alapszervi ter­jesztőkkel — különös tekin­tettel az ipart üzemekre — a tartalmi tevékenység eredmé­könyvtára sorozatban is. Ez nyesebbé tételéről folytatnak évben ünnepli a világ prole- eszmecserét. S már mostmeg- tariátusa Kari Marx születésé- kezdődött az őszi bányászna­pi könyvnapok előkészítése. Idén az eddigi hagyományos formákon kívül három na­gyobb bányaüzemben könyv- bemutatókat is rendeznek. — Külön gondunk, hogy egyes folyóiratokra kevés az előfizető — mondja Vigh, Mi­hály. — Nógrádban kevesen olvassák a Társadalmi Szem­lét, a Béke és Szocializmust, a Nemzetközi Szemlét, ezen változtatnunk kell. Ami még szintén e nyár feladata: erő­sítenünk kell az elszámolási fegyelmet, sok az indokolatlan kintlevőségünk. A nyár tehát a folyamatos terjesztői tevékenységen kí­vül a szervezeti, terjesztői me­chanizmus javítására is alkal­mat ad, mindenekelőtt pedig az ősszel kezdődő eseményso­rozat előkészítését szolgálja. A banyász-könyvnapok után ugyanis mezőgazdasági könyv­napokra is sor kerül. A kia. dó kirendeltségén máris szá­mos mezőgazdasági jellegű, hézagpótló mű sorakozik a polcokon. (te) ítélet oz Akay-ügyben Erőszakra késztető fukarság Jelentette « NÖGRAD, hogy kisebb Összegben — helyt adott, Akay Aladár budapesti gépko- immár Jogerősen a megyei bi- csivezetőt a balassagyarmati .iá- röság ts. A járásbíróság! tárgya- rásbirőság szándékos veszélyez- lás végeztével Akay Aladár úgy tetős büntette miatt nyolchöna- távózott, hogy maga mögött be- pi végrehajtható szabadságvesz- csapta az ajtót. Ezt követőón tésre és a gépjárművezetéstől becsmérelte a vállait kőtelessé- egyévi eltiltásra Ítélte. Korábban Két teljesítő, volt feleségét kép­megírtuk azt is. hogy az elítélt viselő ügyvédet. A fenyegetés és a salgótarjáni Nemzeti Büfénél ócsárlás után pedig a már le­levő vasúti átjáróban egy sötét lrl módon mind az ügyvéd, mind színű Mercedes-szel miként tá- Pedig egy, a piacon tartózkodó madott egy ügyvédre. A bíró- v ár ősi tanácsi munkavállaló tes- ság — egyelőre nem jogerős —* H épségéi veszélyeztette, ítéletében megállapította, hogy a bűncselekményt a NOGRAD fe- Az események egymásutánjá- dezte fel," munkatársunk kutatta bo1 jutott arra a következtetésre fel a tanúkat, s hogy cikkünk a balassagyarmati járásbíróság, indította ' meg ebben az ügyben hogy Akay Aladárt a perbeli az Igazságszolgáltatás gépezetét, veszteség, az anyagi kudarc miatt ragadta el annyira a ha­A rendőrségi nyomozás során raK. hogy tizennyolc esztendős derült fény arra. miért ts visel- gépjárművezetői munka után ép- tetett ellenérzéssel a köztlszte- Bén jármüvei sodort szándé- létben állő ügyvéd — dr Tőth koaan veszélybe másokat. Lám, Erik — iránt az elítélt. Akay milyen erőszakosságra késztet- Aladár elvált ember. Házassági hét valakit saját önös érdeke, bontóperének befejezése után gyermekeivel szemben tanúsított sem egy esetben állott szemben fukarsága! a Szülői szeretetet ffL!JÍ"fÍLkAÍ”í “«Kv'r6s4r rákényszeríteni senkire sem le­dőlt volt feleségével. Abban a . perben, amelyben ez év már- het; de arr*> ~ »mint e szomo- eius 19-én, a salgótarjáni járás- rú példa mutatja —, van tör- bírőság előtt alperesként jelent véiiyes lehetőség hogy a gyer- meg a férfi, az asszony a gyér- mekek legalább anyagiakban mektartásdíj felemelését kérte, megkapják az őket Illető részt, A járásbíróság helyt adott a s arra is, hogy hasonló erősza- kereseinek; úgyszintén később kosság megelőzésére ítéljen igaz- — jóllehet havi ötven forinttal ságos szigorral a bíróság. A hőségben lanyhul a figyelem ? karamboloz©!! a kerékpáros A kánikula, a szokatlan hőség, a közlekedésben is érezteti hatását. A nagy melegben nagyobb óvatos­ságra, fokozott figyelemre lenne szüksége azoknak, akik részt vesznek a közúti forgalomban. A gyakori „kánikulai” közlekedési balesetek viszont éppen ar­ra figyelmeztetnek, hogy mostanában egyre több a figyelmetlenül közlekedő gépkocsivezető, kerékpáros és motoros. Salgótarjánban, tegnap reg­gel egy kerékpárost ért sú­lyos, életveszélyes baleset. Fükő István, akiről eddig nem sikerült többet meg­tudni, s jelenleg is eszmé­letlen állapotban, fekszik a megyei kórházban — a Vö­röshadsereg útján összeüt­között a vele szembe jövő busszal. Fükő kerékpárján balra akart kanyarodni az Ifjú Gárda utcába. ami­kor a busz elé került. lan kutya. A jelentés szerint tevékenység, a nepgazda- egyesek tulajdonában olyan sa§ egyik termelési ága . . . légpuskák is vannak, amelyek * vad> a, vagyonaként az 25-30 méter távolságról. a állam tulajdona: ... A ha­nyúl sak. lelövésére is alkalma­szonbérlő és termelőszövetke­zeti vadásztársaságok tagjai­nak elsőrendű kötelessége ap- Az idézetek, példák sorát ró- és nagyvadas jellegű va- lehetne folytatni. Olyan cse- dászterületen egyaránt a ha- lekedetek ezek, amelyekért a szonvad óvása, gondozása és vadászt ki kell zárni a társa- tenyésztése. ’ Ságból, a vadorzót pedig szi- De nemcsak ezek a gazda- gorúan megbüntetni. Nos, en- sági előírások kötelezik az nél a vadásztársaságnál né- tgazi vadászt, hanem a va- , . , dá6zetika írott és íratlan sza­hany evvel ezelőtt kizárták bályaj ^ amelyek kÖ2Ü1 a2 egy „tagot” helytelen viselke- első így szól: A vadász £e_ dúséért. Azóta sem változta- gyelmezett ember. Betartja és tott azonban a magatartásán: másokkal is betartatja a vad­Agyafúrt volt a rab A kísérők kissé elaludtak Egyéné szökésmódot eszelt ki egy “ rab, akit két FBI-ügynök repülőgépen szállított San Fran­cisco felé. Amikor kísérőt meg­engedték, hogy felkeresse » mosdót, a rab átment a Boeing 227-es utasszállító gép első osztá­lyú szakaszába, egy papírzacskót ^t» miután több megtévesztő nyomott a stewardess orra elé manővert^ tett a géppel, Mexikó fegyverrel a kezében várja a fejlemények alakulását. Ezután, mint aki jól végezte dolgát, leült egy szabad első osztályú helyre és várta, hogy megérkezzenek Mexikóba. A pi­azt állította, hogy abban di­namit van. A gép felrobbantá­sával fenyegetőzve sikerült elér­nie, hogy a légikisasszony át­adja parancsát a pilótának: ve­gyék az irányt Mexikó felé, hogy követelésének nagyobb nyomatéken adjon, közölte, hogy helyett Las Vegas repülőterén szállt le. Az elítélt kísérői csu­pán ekkor kerültek elő, hogy utána nézzenek, hol tartózkodik olyan soká a felügyeletükre bí­zott rab. Rö\id dulakodás után ártalmatlanná tették és átmene­tileg a Las vcgas-l börtönbe két társa a másik utastérben csukták. Kihasználatlan lehetőségek Fehér holló a kü a számadatokkal, az év végéig eredetileg egy- a vendéglátóipar korszerűbbé Balassagyarmaton millió forintra kalkulálták. Ez tételéhez a vendégcsalogatás, az összeg lényegesen megvál­tozik. mert mostanáig, alig Kezdjük 1967-ben 400 ezer ember lépte át a határt, ez évben a forgalom eddigi alakulásából még en- fegt hónap alatt — már 800 nél is többre, mintegy fél millióra számítanak. A tava­lyi 23 136-al szemben Idén májusban például 26 633-a.i keltek át a határon. Ráadásul, a tavalyi átkelésekből három­ezer — a híd és vámépiilet- építkezésein dolgozó átjáró munkások miatt — még le is számítódik. így tehát egy hó­nap alatt hatezerrel nagyobb a forgalom, mint a tavalyi év azonos időszakában. A nyu­gatiak közül Is majdnem két és félszer annyian jöttek itt át, mint egy évvel korábban. A rekordot idáig a szovjet— tnagyar EK-mérkőzés napja tartja, akkor hatezer ember kelt át. ezer forint a bevétel. Ez fő­képp annak köszönhető, hogy a nyugatiak az új állomáson mér beutazó vízumot is vált­hatnak. A számadatokból kiderül, hogy a határállomáson min­dent megtesznek a forgalom, a pénzbevétel növelése érde­kében. A városról mar nem mond­ható el ugyanez. Balassagyar­mat három vendéglőjébe jó, ha naponta egy-két külföldi betéved. Pedig a kiszolgálás, az ellátás színvonala az utób- sen veszik igénybe. A Palóc a propaganda is éppúgy hoz­zátartozik, mint mondjuk a jó konyha. Mennyivel más volna, ha a határállomáson már feliratok irányítanák az utast, hová mehet ebédelni, hol szállhat meg. A város idegenforgalmának többi területén is a propa­ganda hiánya a legfőbb hiba. A szuperbenzint is szolgáltató benzinkutat ugyan fölösleges különösképpen propagálni, de a camping például hiába bő­vül teniszpályával, hiába vár­ja a sátor nélkül érkezőket kedves vendégszoba, a kellő reklámozás hiányában keve­bi két évben sokat emellífe dett. A nemrég tatarozott szál­lodában Is fehér holló a kül­földi vendég. Most ugyan ter- A nyári forgalom azonban vezik, hogy a szociális otthon lócudvar, Csesztvén Madáeh- csak június 28-cal — Cseh­szlovákiában ekkor tartják a táblát helyeznek el, ez az egy Múzeumban 30-án nyílt egy, megyénk népművészetét be­mutató kiállítás, á múzeum mellett érdekes szabadtéri pa­lócudvar, Csesztvén Madách- elé egy, az Ipoly vendéglátó- emlékkiállítás várja a külföl- iparj kombinátot propagáló dieket — hiába. A városban tanévzáró ünnepségeket — indult meg igazán. Ettől tábla azonban kevés. Hiába kezdve mintegy 50 százalékos főznek kitűnően az éttermek- emelkedésre lehet számítani, ben, hiába létesülnek új A valuta-beváltásokból ere- üzemegységek — az illetéke- dő pénzforgalmat május 1-től seluiek meg kell tanulni, hogy egyetlen felirat sem Irányítja az idegent a látványosságok­hozf' Közismert, hogy az észa­kabbról érkezők mennyire szeretik a magyar gyümöl­csöt. A Hétvezér utca sarkán, a benzinkút előtt áll egy zöldség-gyümölcs pavilon, amelynél háromnegyedéves fennállása alatt idáig egy (!) külföldi vásárolt. Elképzel­hetetlen, hogy egy több nyel­vű reklámfelirat ne lendítené fel a bolt forgalmát. A felsorolt hiányosságok csak kiragadottak a sok kö­zül, lehetne még bővíteni a sort. Budapesten nem sajnál­ták a fáradságot, és a város­ba vezető összes műül mellé kitették a több nyelvű, első pillanatban öncélúnak látszó „Budapest várja Önt!” felira­tot, Balassagyarmaton sein ártana az idegenforgalomnak, ha a létesítményeket propa­gálnák. Sokan azt mondják: Balas­sagyarmat nem Budapest! Igazuk is van! Balassagyarmat ebből a szempontból több, mint Budapest. Évente fél­millió ember kel át a határon. És ha ebből a hatalmas for­galomból az illetékesek a jö­vőben sem tudnak többet pro­fitálni, nagyon rossz bizonyít­ványt állítanak ki önmaguk­ról. B L. NOGRAD - 1968, július 6., szombat

Next

/
Thumbnails
Contents