Nógrád, 1968. július (24. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-28 / 176. szám

A strandolok örömére ! Munkásmozgalom 1890-1918 fYI.) iwií Július 14-én nyitották meg a salgótarjáni Tóstrand új medencéjét, melyet Szatmári Bé­la építésztervező sikerült tervei alapján az ÉVM Közmű és Mélyépítő Vállalat valósított meg. Sajnos, az időjárás azóta nem nagyon kedvez azoknak, akik nemcsak gyönyörködni, de fürödni is szeretnének a medencében- Mint látható, merész vállalkozók így is akad­nak. Örömmel közölhetjük, hogy a városi tanács vezetői elhatározták, a negyedik öt­éves terv időszakában megtalálják a módját, hogy a Tóstrand meleg vizű fürdőhellyé váljon Gyészvo neaf- múzeum A gyászvonat, amely 1924. január 23-án Gorkiból Moszk­vába szállította Lenin kopor­sóját, a moszkvai Pavelecki pályaudvarra kerül, ahol mú­zeumot építenek fel körülötte. A teremben láthatják majd a látogatók a gyászvonat moz­donyát és a vasúti kocsit a ravatallal, amelyen Lenin ko­porsója volt. A múzeum vörös márvány falát Lenin mozaik-arcképe díszíti majd. A falon túl ve­títőterem lesz, ahol Leninről szóló filmeket vetítenek és magnetofonról Lenin hangját közvetítik. Káros kihatású Syögjysserek Leslie Witts oxfordi profesz- szor, a gyógyszerek okozta ve­szélyekkel foglalkozó Dunlop- bizottság tagja kijelentette: a bizottság négy év alatt 12 ezer olyan bejelentést kapott, amely szerint az orvosok és a fogorvosok által felírt bizo­nyos gyógyszerek káros reak­ciókat váltottak ki. Ez azt je­lenti, hogy naponta 10 beje­lentés érkezett­Witts professzor elmondotta, hogy a fogamzásgátló pirula, amely 100 százalékig hatásos, évente 3 halálesetet okozott. „Olyan fogamzásgátló szer­re van szükségünk, amely ha­sonlóképpen hatásos, de nem idéz elő haláleseteket. Az or­vosi folyóiratok nem szívesen közük a gyógyszerek káros ha­tásait. egyrészt mert úgy ér­zik, hogy ez nem az ő fel­adatuk, másrészt tudatosan vagy tudat alatt félnek attól, hogy elvesztik hirdetőiket.” A gyógyszeripar évente mintegy 10 millió forintot költ eladási propagandára. Azok halk hangját, akik figyelmez­tetnek bizonyos gyógyszerek kockázatos. voltára, elnyelte a termék eladása érdekében ki­fejtett propaganda. A tarjám szociáldemokraták rendezik soraikat Kétségtelen, hogy az 1905. évi oroszországi forradalom nagy hatással volt a mi mun­kásosztályunkra is. Ez a ha­tás, helyi vonatkozásokban, el­sősorban a budapesti párt­központ és a vidéki pártcso­portok közti élénkebb kapcso­latban nyilvánult meg. Egy­más után jelentek meg me­gyénkben is a központi elő­adók. Ezzel egyidejűleg a ha­tóságok is egyre nagyobb fi­gyelmet szenteltek a munkás­gyűléseknek. A Salgótarjáni Hírlap tudó­sításából tudjuk, hogy 1905. szeptember 10-én délután a vas- és fémmunkások gyűlést tartottak a Benedek-féle „Zöld koszorú” vendéglőben. A gyű­lés teljesen rendben folyt le, a meg nem nevezett szónok „nagyszabású beszédben fejte­gette a munkások szervezke­désének hasznosságát, vala­mint az általános és titkos választói jog halaszthatatlan szükségességét. A hallgatóság soraiban nagy tetszésre talált a szónok egyszerű, de jól át­gondolt értelmes beszédével”. — A szónok nevét nem tud­juk, de igen figyelemre méltó, hogy „a hatóság részéről Sza­káll Ferenc főszolgabíró, Hal- mossy Andor tiszteletbeli fő­szolgabíró, Balogh Károly és Szécsey Ernő szolgabírók, és a községi elöljáróság voltak jelen, de a csendőrség és a rendőrség is kivonult.” A megfelelő előkészítés után — a Salgótarjáni Lapokból ér­tesülünk róla — 1906. június 3-án megalakult a helyi szo­ciáldemokrata pártszervezet vezetősége. Tagjai a követke­zők: elnök Márer Lajos, al- elnök Hinell Pál, titkár Mikila Dániel, jegyző Spitz Zoltán, pénztárnok Grossz Gyula, bi­zalmi férfiak Palásthy Ágos­ton, Ijerold István, Lövi La­jos, Ungermann Manó, Novak Ferenc, Závoda Pál, Fazekas Sándor, Peisz István. 1906. július 1-én már ar­ról elmélkedik a Salgótarjáni Lapok cikkírója, hogy a város polgárságának jóléte a mun­kások keresetétől függ és, hogy A Rend-et, „gyönyörű ké­pességünket” odakint lassan megteremtjük, de idebent még sok a leküzdenivaló. A házak magassága eléri a ma­gyar vidéki városok épületei­nek szintjét, de — szomorú — mégis egészen másfajta re­kordokat is tartunk. E rekordokról már sokat beszéltünk, néha pedig — jobb híján — hallgattunk is róla, hiszen nincs mit dicse­kedni vele. Nem dagaszthat­ja mellünket a büszkeség, hogy például általános isko­láinkban a bukási arány majdnem hét százalék, s ha ez a nógrádi szintnél (?) jobb is, jóval rosszabb az országos átlagnál. Az sem lehet öröm, hogy a múlt tanév végére több, mint félszáz tanuló (?) jutott el 14. életévéhez anél­kül, hogy elvégezte volna ál­talános iskolai tanulmányait. Vagy itt van a cigány kér­dés, amely az utóbbi években már-már magasabbra nőtt, Salgótarjánban, mint a há­zak. Hosszú ideig e társadal­mi réteggel egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni, szociá­lis problémáikat képtelenek voltunk megoldani. (Kirívó megnyilatkozásokat is hall­hattunk, amelyek lényege az volt, hogy nem lenne cigány- kérdés, ha nem lennének ci­gányok a városban, vagy le­galábbis a városon kívül len­nének. Akkor még a többi bé­kés polgár nyugalmát sem zavarnák. A. „kérdés" — vagy inkább a válasz, a meg­oldás — annyira nehéznek tűnt, hogy a Pécskő utcai to­ronyépületek is megtorpan­tak a hegynél.) Reméljük, csak átmeneti­leg. Az okos terveket a vá­ros vezetői elkészítették, jő­tytisávtoafés jegyzet Előtérben a hátrányos helyzet zan riport hangzott el róla nemrég az ország színe előtt, a Magyar Rádióban is. S e jó­zanság — ismét reméljük — nemcsak a rádió riportereit, hanem elsősorban a salgótar­jániakat hatja át, amint erre a riportban is volt példa. Amiről azonban most szó­lok. csak részben függ össze ezen általánosabb kérdések­kel. illetve azoknak csupán egy része. Nem a „bőség ko­saráról”, a „szellem napvilá­gáról” szeretnék beszélni, s majdnem az alapoknál, az ál­talános iskoláknál kezdeném, hiszen a szellemi központ — Salgótarjánnak e szerepet is be kell majd töltenie — nem sugározhat zavartalanul „fent”, ha már „lent” sincs minden rendben. Az oktatásügy városi mun­kásainak többsége nagy-nagy erőfeszítéseket tesz évről év­re, s ha az eredmény még nincs is arányban a kifejtett energia nagyságával — kü­lönböző ütközőpontokon az energia másra fecsérelődhet —, a szerényebb eredmények­nek is örülünk. Az ősz közeledtével most újabb kezdeményezésekről, a városi tanács művelődésügyi osztályának újabb intézkedé­séről számolhatunk be. An­nál is inkább, mert az intéz­kedések nemcsak örömmel, hanem elsősorban értetlenség­gel találkoztak az érintettek részéről, s félő, hogy még mindig nem értik egészen: az intézkedések nem ellenük, ér­tük történnek! Erről pedig a következő évek eredmé­nyes munkája érdekében ts beszélnünk kell. Sok huzavona után, szep­tember elsejétől a Rákóczi úti általános iskolában végre túlkoros tanulócsoportokban, (osztályokban) is megkezdőd­het a tanítás. E csoportokba azok a gyerekek kerülnek, akik eddigi osztályaikban két, vagy több évvel váltak túl­korossá. Amennyiben ott ma­radnának, akadályoznák a többieket, de az ő fejlődé­sükre se nagyon lenne re­mény. Túlkoros osztályokba való beiskolázásuk tehát nem megkülönböztetés, hanem ép­pen a későbbi rehabilitációt segíti. Tanulócsoportonként 16—20> gyerekkel a nevelőnek is több ideje jut az egyének­kel való szorosabb kapcsolat­ra, így a gyengébb képessé­gűek is jobb eredményt ér­hetnek el. A szülők egyrésze megértette a szándékot, s hozzájárult — gyermeke ér­dekében — e tanulócsopor­tok szervezéséhez; egyelőre Hl. és IV. osztály indul. Figyelemre méltó a másik rendelkezés is, miszerint a 14. életévüket betöltött, s az általános iskolát még el nem végzett tanulókat csak akkor mentik fel a nappali tagozat­ról, ha ugyanakkor a dolgo­zók iskolájában az esti tago­zaton folytatják tanulmánya­ikat. Amennyiben ott rend- szertelenül tanulnának, kö­telezően „visszaírják” őket a nappali tagozatba. A veszélyeztetett helyzetben levő, de esetenként jobb képes­ségű gyerekek a baglyasaljai intézetben ősszel tovább folytatják tanulmányaikat. Az intézményt még ez évben bővítik, így majdnem félszáz­ra emelkedhet majd az ott tanulók, illetve lakók száma. A hátrányos helyzetű osz­tályok oktatásának és neve­lésének tapasztalatai a Lo­vász József úti iskolában ugyancsak szép reményekre jogosítanak. Múlt tanévben az első osztályban 24 közül nyolc, a másodikban 31 kö­zül mindössze négy kisdiák bukott meg, akik közül a „normál” első osztályokban az óvodai előképzés, a megfelelő otthoni környezet hiányában — előző évek tapasztalata szerint — a többségük meg­bukott volna. Az egyéni bá­násmód meghozta gyümöl­csét, az iskolában idén is in­dul hátrányos helyzetű első osztály. Az eredmények tehát bizo­nyítják, ha lassan is, mind több sikerrel folyik a re­konstrukció az alapoknál is. S ha még beláthatatlanul nagy is a munka e „belső re­konstrukcióban” — hiszen még mindig kallódnak el fizikai dolgozók tehetséges gyermekei, sok a hátrányos és veszélyeztetett helyzetben levő gyerek —, a kezdet biz­tató —. szólhat a szeptemberi csengő. T. E. „munkásaink sztrájkmozgalma kihat községünk kereskedel­mére és iparára is. Elkese­redetten állapítja meg a cikk­író, hogy „most, hogy a drá­gaság országszerte is oly nagy, Salgótarjánban is kitört a bér­harc a bányamunkások kö­zött.” Az egykori tudósításokból kiderül, hogy a szénmedence 1906 júniusi sztrájkjaiban a munkások a 8 órai munkaidőt és a bérfelemelést követelték „Nehéz küzdelmek után sike­rült a békéltetés, a csendőrség közbejöttével helyre állt a bé­ke, a munkások ismét mun­kába álltak.” — A „siker” után megállapítja a lap, hogy az országszerte kísértő sztráj­kok közül, a legveszedelme­sebbektől az aratósztrájkoktól környékünkön nem kell tarta­ni. — Megállapítása ilyen vo­natkozásban is csak részben volt igaz, mert megyénkben az uradalmi cselédek szinte állandó bérkövetelése volt na­pirenden. A csendőrség közbejöttével helyreállt „béke”, azonban nem sokáig tartott. „Sztrájkba álltak az Észak-magyarorszá­gi Bányatársulat munkásai, júüus 22-én kimondották a baglyasaljai’, a karancsaljai, a lapujtői és a pálfalvi mun­kások. Mintegy 300-an ösz- szegyűltek Karancsalján, hogy ügyeiket megbeszéljék.” A sztrájk-terveket azonban valaki besúgta a csendőrség­nek. „Fükő Pál járási őrmes­ter, több csendőrrel a hely­színre sietett és a be nem je­lentett gyűlést szétoszlásra hívta fel, ami eredményre is vezetett, de később ismét összejöttek és csak a csend­őrség erélyes közbelépésének köszönhető, hogy nagyobb baj, vérontás nem történt.” — A sztrájkmozgalom két fő vezetőjét elcsukták. A sztrájk azonban mégsem szűnt meg és ezért 150 katonát rendel­tek lei Baglyasaljára és a csendőrség létszámát is föl­emelték. A baglyasaljai sztrájk jú­lius 1-én átterjedt a salgó­tarjáni Kőszénbánya Társulat egyes telepeire is és „miután a rend megbolygatásától fél­nek. Salgótarjánba- is két szá­zad katonaság érkezeti.. Ugyanannyit vezényeltek ki tnászóra is. Egyelőre a sztrájk vége be sem látható.” A munkások mindenütt a 8 órai munkaidő bevezetését és bérfelemelést követelnek. Ezt az Észak-magyarországi Kőszénbánya munkásai még az igazgató menesztésének kö­vetelésével is megtoldották. — Az egykori újságíró megjegy­zi, hogy remény van a békés kiegyezésre. — A Népszava július 8-i tudósításából tud­juk. hogy akkor még 2000 sal­gótarjáni és környéki bánya­munkás sztrájkolt és, hogy a társaság sztrájktörőket szállí­tott Salgótarjánba, és a még sztrájkban álló 2000 bánya­munkást ki akarja éheztem? Ezért katonai és csendőrkor­dont vontak a bányatelepek köré úgy, hogy a telepen la­kók és a községben tartózko­dók érintkezése lehetetlenné vált. Élelmet nem juttattak a telepekre és az élelmet szál­lítani akarókat nem engedték oda be. — Természetes, hogy ilyen körülmények között a munkások követelése nem ve­zethettek sikerre. A bányatársulat vezetői azonban nemcsak az erőszak, hanem a csábítás eszközéhez ts folyamodtak, ha a mun­kásmozgalom megtöréséről volt szó. Igen jellemző példát közölt erre a Salgótarjáni Hír­lap 1906. október 28-i szá­ma. A hír egyúttal leleplezi a salgótarjáni polgárság mun­kásmozgalmakkal szembeni álláspontját is: „ki ne ismer­te volna híres szocialistánkat Dudás Istvánt? Foglalkozása nem volt, zugírászkodott. s fel. csapott szocialista vezérnek. Izgatta a munkásokat, s így apróbb kellemetlenségeket okozott a bányatársaságnak. Gerő Nándor igazgató, hogy eltegye láb alól, állást adott neki. Rimaszombat mellé küldte erdőfelügyelőnek. Du­dás feláldozta elvét és szol­gálatába szegődött a társaság­nak”. — Dudás azonban csak­hamar meghalt. — „Bizony jó lenne, ha Gerő igazgató úr más, foglalkozás híján szocia­listának felcsapott urakat is foglalkoztatna.”. Tanulság: a nyomor nem­csak osztályharcosokat, hanem munkásárulókat is szült. Ur. Belitzky János Fehér művér Robert P. Geyer, a Har­vard Egyetem egyik biokémi­kusa vérpótlószert állított elő. A szer külsőre tejhez hason­lít, s Geyer már nyolc óra hosszat életben tudott vele tartani patkányokat. Rendszeres használatra ez természetesen kevés. Az ered­mény azonban így is figye­lemre méltó, hiszen a művér betölti az igazi vér egyik legfontosabb feladatát: elvi­szi a testbe a tüdőből az ol­dott oxigént, és kiküszöböli a széngázt. A „fehér vér” alapanyaga a szénfluor, egy féüg szerves vegyület, amely hasonlít a szénhidrogénekhez, azzal a különbséggel, hogy a hidro­gén helyét fluor foglalja el. A szénfluorok indifferens, nem mérgező gázok, hővel, savakkal és az időjárás vi­szontagságaival szemben el­lenállók, ezért sokféle ipari felhasználásuk ismeretes a konyhai sütőktől kezdve az űrhajók kapszuláiig, de élet­tani felhasználásuk egészen váratlan felfedezés. Több mint 100 patkány vé­rét hígították szénfiuorral, sőt némelyikét teljesen ki­cserélték, s az áüatok szem­mel láthatólag nem sínylették meg a műveletet, igaz, hogy egy idő múltán elpusztultak. Ez alatt a 6—8 óra alatt azon­ban Geyer dr. nyilatkozata szerint valamennyi életfunk­ciójuk normálisnak bizonyult. Korai lenne még jóslások­ba bocsátkoznunk e módszer lehetséges alkalmazásáról,' hiszen még nagyon is kísérle­ti stádiumban van. Geyer dr. szerint viszont nagy szolgá­latokat tehet akár az átülte­tésre szánt szervek frissen tartásában, akár vérszegény­ség, vagy súlyos vérveszteség esetén, sőt, egyes fehérvérű­ség esetekben is, amikor köz­vetlen vércsere helyett át­menetileg fehér mű vérrel cse­rélnék ki a beteg vérét, és csak a megfelelő kezelés után adnának neki egészsé­ges, valódi vért. NÓGRÁD — 1968. július 28., vasárnap

Next

/
Thumbnails
Contents