Nógrád, 1968. június (24. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-16 / 140. szám

Goodman Ace

Rabindranath Tagore

Feleség —- kedvezménnyel

A Kennedy Repülőtér nyüzsgőtt a húsvéti vakációra utazók tömegétől. Én is benn álltam a sorban, s vártam, hogy kiengedjenek a géphez, amely St. Louis- ba visz üzleti ügyben, s innen még aznap este vissza akartam térni az ünnepre.

Ekkor megpillantottam egy rendkívül bájos hölgyet, aki elhaladt a sor mellett, és merőn bámult az utasok arcába. Hirtelen megállt mellettem.

— Bocsánat — szólt — elvenne engem feleségül?

— Ezer örömmel — feleltem.

Akkor jó — bólintott és belémkítroit.

Csak egy kis probléma akad — folytattam. — Tudja, nekem már van •..

— Semmi baj. Én csupán azt szeretném, ha harmincháromszázalékos kedvezménynyel válthatnám meg a repülőjegyemet. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha férj- feleségként utazunk ... Oh, egy dolgot még meg kell tudnom: hová utazik?

— St. Louisba.

— Egyedül megy?

— Igen. de mégsem csinálhatjuk így.

— Miért ne? A hirdetések szerint harminchárom százalék kedvezményt kap, aki a feleségét is magával viszi. Én kifizetem a saját jegyemet. de megspórolom az ár egyharmadát, ha házasok vagyunk.

— De nem vagyunk házatok — szóltam intőn•

— Ugyan már — mondta. — Van itt egy nagyon aranyos kis kápolna.

— Ez lehetetlen ... — gyűrűnk sincs.

— Énnálam akad — turkálni kezdett a kézitáskájában. — Magammal hoztam arra az esetre, ha találok valakit, aki feleségül vesz. Csak házzá rá a: ujjamra.

Az emberek bámultak ránk. Ujjara húztam a gyűrűt■ Ismét megszólalt:

— Mondja utánam: Ezzel a gyűrűvel...

— „Ezzel a gyűrűvel elviszlek egészen St. Louisig”.

— Én Wichitába megyek. Ez a gép megáll St. Louisban, maga ott leszállhat, és én továbbmegyek.

Odaértünk a pénztárablak elé. Az ifjú hölgy is behajolt az ablakon.

— Én is utazom- Férj és feleség együtt — harminchárom százalék kedvezmény. Igaz?

— Igaz — szólt a pénztáros. — Szóval kettőt. St. Loui- sig.

Nem — tiltakozott újdonsült ismerősöm. — A tériem St. Louisba megy. Én pedig Wichitába.

— Akkor viszont teljes árú iegyet kell váltani St. Louis- tól Wichitáig. Hacsak uram ön nem megy később a kedves felesége után Wichitába— Dehát nézze, az én jegyem retúr. New York — St. Louis és még ugyanazon a napon vissza.

— Csak nem azt akarja mondani, hogy nem tölti a feleségével a húsvéti ünnepeket?

— Remek ötlet — élénkült fel az ifjú hölgy — édesem, igazán eljöhetnél velem Wichitába.

— Nem mehetek! — Most már kiabáltam.

— De meg kell tenned. Meg kell tennie, nem? — szólt s körülpillantott az embereken. biztatást várva. „Ez a férfi, aki az életét ígérte nekem, most még a harminc- három százalékos kedvezményről se hajlandó gondoskodni”

Az emberek dühösen fel- morajlottak ...

Megvettem a jegyet Wichitáig vagy sem? Sosem fogom megtudni. Felébredtem.

Mindennek az a sok TV- hirdetés az oka. A 33 százalékért már majdnem bigámistát csináltak belőlem.

Fordította: Zilahi Judit

IflISIIBll

Még gyerek voltál, amikor vejem, N abalian ta, a leányom ékszereivel megszökött Angliába. De bizonyára emlékszel, hogy felbolydult a falu, amikor öt év múlva ügyvédként jött vissza. Vagv talán mégsem tudtál róla, mivel akkortájt Calcuttában tanultál. Apád. aki a közösség fejének tartotta magát, kijelentette, hogy ha leányomat elküldöm férje házába, ki kell tagadnom örökre, és soha nem lépheti át többé házam küszöbét. Apád lába elé rogytam, s úgy könyörögtem:

— Bátyám, ments meg engem ez egyszer. Kényszeríteni fogom vömet, hogy tehéntrágyát egyén és bemutassa a prajasositta-szertartást. Vedd vissza a kosztba!

De apád hajthatatlan volt. Nem tudtam kitagadni egyetlen gyermekemet, és búcsút mondva a falumnak s rokonaimnak. Calcuttába költöztem. Azonban oda is követtek a kellemetlenségek. Amikor unokaöcsém házasságára készültünk, apád ellenünk uszította a leány családját, és az eljegyzés felbomlott. Akikor ünnepélyesen megesküdtem, hogy ha egy csepp bráhman vér folyik ereimben, megbosszulom magam...

Amikor egyetemre jártál, a lakásod szomszédságában Bip- radász. Csatardzsi lakott. Azóta meghalt szegény. Házában élt egy gyermek-özvegy, egy kájesta elhagyott árvája, Húsúmnak hívták. A leány szép volt. s az öreg bráhman szerette volna megvédeni az egyetemisták éhes tekintetétől. De egy fiatal lánynak nem nehéz port hinteni öreg gyámja szemébe. Gyakran ment fel a ház lapos tetejére. hogv kiteregesse a mosott ruhát, te meg. úgy vélem, a háztetőt tartottad a legmegfelelőbb helynek a tanulásra. Hogy beszéltetek-e egymással, amikor ki-ki a maga háza tetején tartózkodott, azt nem tudom, de a lány viselkedése felkeltette az öregúr gyanúját...

Bipradász végül is felfedezte. hogy gyakran találkoztok a háztetőn, és megállapította, hogy te még az egyetemi előadásokról is hiányzol, és a háztetőn ülsz délidöben, könyvvel kezedben, mert egv- szerre olyan nagyon megkedvelted a magányos tanulmányokat. Hozzám jött tanácsért, s mindent elmondott nekem.

— Bátyám — nyugtattam meg —, te már régen foglalkozol azzal a gondolattal, hogy Benáreszbe zarándokolj. Legjobb, ha most elmégy, és reám bízod a leányt. Gondoskodom róla.

Bipradász el is utazott. Elhelyeztem a lányt Szripati Csatardzsi házában, és Ku- sum úgy élt ott. mintha Szripati lánya lenne. Te is tudod, hogy ezután mi történt. Nagy megkönnyebbülést érzek, hogy ma mindent elmondhattam neked. Ugye. úev hangzik. mint egy reeény?

Piri Samkar utolsó megjegyzéseire alig figyelve, Héman- ta megkérdezte:

— Kusum nem tiltakozót! a házasig ellen?

— Naevon nehéz kiismerni a nők szándékát! — válaszolta Piri Sankar. — Az asszony: elme furcsán működik Ha nemet mondanak. igent értenek rajta. Kusum, amikor új otthonába kérőit, majdnem eszét vesztette. hogy nem láthat téged. De te megtudtad valahogy az új címét, és ezután egyetemre menet gyakran eltévedtél és Szripati háza előtt áesorogtál... Láttam, hogv tanulmányaidat komoly veszély fenyegeti és. hogy a leánv állapota is sajnálatra méltó.

Etfv napon magamhoz hívtam Kusumot és így szóltam hozzá:

— Figyelj reám. leánvom. öregember vagyok, előttem nem kell szégyenkezned! Tudom, hogv ki után vágyakozol. A fiatalember állapota is reménytelen. Szedetném elősegíteni házasságotokat.

Kusum hirtelen könnyekben tört ki. s elfutott.

Ezután esténként sokszor kerestem fel Szripati házát, és Kusumot magamhoz hívatva. rólad beszélgettem vele. s fokozatosan sikerült félénkségét leküzdenem. Végül, amikor közöltem vele, hogy megpróbálom létrehozni a házasságot, csak azt kérdezte:

— Hogyan lehetséges ez?

— Ne törődj azzal — feleltem —. majd bráhman haja- donnak mondunk téged.

Sok ellenvetés után arra kért. tudjam meg. hogy te mit szólnál a csaláshoz.

— Micsoda ostoba kérdés

— válaszoltam —, a fiú majd eszét veszti már így is; mi haszna, ha felfedjük előtte ezt a sok bonyodalmat? Kössétek csak meg a házasságot, és akkor: minden jó, ha a vége jó! S mivel a legkisebb kockázat sincs arra, hogy valaha kitudódik — hát miért is kellene egy fiatalembert egész életére szerencsétlenné tennünk?

Röviddel a kitűzött nap előtt Kusum annyira megmakacsolta magát, hogy nagy fáradságomba került, míg meg tudtam győzni.

— Vessük el, bátyám! — mondogatta egyre.

— Mit képzelsz, ostoba gyermek? — dorgáltam őt. — Hogy léphetünk most visz- sza, amikor már mindenben megállapodtunk ?

— Hireszteld el, hogy meghaltam! — könyörgött. — Küldj el valahova.

— És mi történik akkor a fiatalemberrel? — kérdeztem.

— Most a hetedik mennyországban érzi magát, arra várva. hogy régi vágya végre holnap teljesül, s te azt akarod, hogy ma halálhíredet közöljem vele? Az eredmény az lenne, hogy holnap az ő halálhírét hozhatnám hozzád, és még ugyanaznap a te halálodról is értesülnék! Azt hiszed. hogy gyilkosa leszek egy leánynak és egy bráhman- nak? öreg vagyok én már ahhoz!

Végül i6 a kitűzött napon megültük a vidám lakodalmat, és én úgy éreztem, megszabadultam a terhes kötelességtől, amellyel önmagámnak tartoztam. Hogy azután mi történt, te is jól tudod.

— Nem állhatta! volna meg. miután már úgyis gyógyíthatatlan sebet ejtettél rajtunk? — fakadt ki Hémanta rövid hallgatás után.

— Miért mondtad el a titkot most?

Piri Sankat nagy lelki nyugalommal felelte:

— Amikor láttam, hogy minden előkészület megtörtént nővéred házasságához, azt mondtam magamban: ,,Nos, én beszennyeztem egy bráhman kasztját, de azt kötelességérzetből tettem. De most egy másik bráhman kaszt forog veszélyben. Kötelessé* gém, hogy megakadályoz zam!” Ezért írtaim a vőlegény családjának s közöltem: bizonyítékaim vannak, hogy sudra leányt vettél feleségül.

Hémanta megkérdezte, magát türtőztetve:

— Mi történik most ezzel az asszonnyal, ha elhagyom őt? Visszafogadod őt házadba?

— Megtettem, amit meg kellett tennem — felelte Piri Sankar nyugodtan. — Nem az én kötelességem, hogy más eltaszított feleségét istápol- jam. Van ott valaki? Hozzatok egy pohár jégbe hűtött tcókuszitejet Hémanta bábunak. ..

Hémanta felállt és elment, nem várva be a fényűző frissítőket. ..

•*

A hálószobában nem égett a lámpa. Hémanta az ágy szélén ült, a nyitott ablak mellett, az előtte elterülő sötétségbe meredve. Kusum a földön feküdt, férje lábát átkarolva szorította arcát hozzá. Megállt az idő, mint a lecsillapodott tenger. Az örök éjszaka vásznára a sors mintha egyetlen képet festett volna, minden időkre — a megsemmisülés képét, amelyen a bíró középen ül, s a bűnös ott hever lábainál.

Újra hallották a csoszogó lépéseket, s Harihar Muk- hardzsi szava újra felhangzott ajtójuk előtt:

— Lejárt az idő. nem tűrhetem tovább! Űzd el az asz- szonyt a háztól!

Ezekre a szavakra Kusum szenvedélyesen karolta át férje térdét, csókjaival borította, majd homlokával tisztelettel* lesen megérintette férje lábát. s elhúzódott.

Hémanta felállt, s az ajtóhoz lépve, kijelentette:

— Apám, nem hagyom el a. feleségemet.

— Hogyan? — ordított fel Harihar. El akarod veszíteni kasztodat?

— Nem törődöm a kaszttal — hangzott a nyugodt válasz.

— Akkor téged is kitagadlak.

íFordította: Karig Sára)

Molnár Gábor

Lampiao kapitány

A

gua Branca, a fehér víz városa, Lampiao kapitány, a brazil haramiák érdeklődésének középpontjába került. A szertejáró, hírelő kémek jelentették Lampiao kapitány rejtekhelyén, az Alaguas városától nem túl messze levő Angicos barlangban, hogy az Agua Branca városban, kastély szerű várában élő Joana Vieira de Siqueira Torres igen vén bárónőnek tömérdek az ékszere. ezüstje, zsákra való az aranya, drágaköve.

— Emberek! — hívta össze legényeit Lampiao. — Elérkezett hozzám a hír. hogy mi mindene van egy vénségesen vén bárónőnek agua brancai díszes, sőt túldíszes, — derült — viskónak éppen nem nevezhető palotájában. M't szólnátok, ha szépen belova- golnánk Agua Brüncaba, és" elszednénk a bárónőtől azt, ami egy ilyen vénségnek amúgy is felesleges. Különben azt is hírelik, csöppet sem bánik jól szolgálóival, birtoka tehenészeivel. Gonosz mindenkivel, aki szolgálatában harugvu fensége közelében él.

— Halihó! Menjünk Joana Vieiro de Siqueira Torres bárónőhöz! — dobta magasba ka— Menjünk! — szállt százféléi száz haramia kiáltása Szép Mária mosolygott, es Lampiaohoz simult.

— Szerelmem, hadd menjek én is.

— Jöhetsz, mindenki jöhet — egyezett bele Lampiao. — Mulatunk egyet Agua Brao- caban. és dolgunkat elvégezve. jókedvűen lovagolunk majd ki a városból. Különben pokoli! — sóhajtott szenvedőn Lampiao. Mindenki tudta, játszik a haramiák királya. — Szenvedek, mint valami golyóérte, késvágta sebesült, — nyögte —, hogy még a vén bárónőnél alusznak azok az ékszerek, amelyek az kedves, szép Máriámat kell hogy ékítsék, zsákmányré- saemből. Minek annak a vénségnek annyi csillogó éltszer, drágakő, amelyek csak a szépek szépét. Szép Máriát hivatottak díszíteni.

— Kedves vagy, kapitányom — simult Lampiaohoz Szép Mária. — Lovag vagy, akivel senki sem mérkőzhet.

— Nos, mi a véleményetek? — fordult legényéihez. — Elfogadjátok tervemet Agua Branca elfoglalására?

— El. kapitány! — zúgta a haramiák kórusa.

Branca elleni támadást, — lépett elő a hirtelen beálló csendben Vorta Seca — mivel igencsak megszállták a majmok, a katonák a környező vadonokat, hegyi hágókat és az ültetvényeket. Nvolcszázan vannak, tizenöt—hatvan főnyi csoportokra eloszolva. És mind ránk lesnek. Hagyni kell ezt az agua brancai támadást békességesebb időikre, még akkor is. ha Lampiao kapitány szándéka szerint, amelyet ismerek, több csoportban óvakodnánk Agua Branca közelében.

— Ej! — röhögött Luiz Pedro az izmos, és mindig vakmerő haramia. — Ügy látszik. néhány száz majomtól inadba szállt lazult bátorságod.

— Kinek lazult a bátorsága? — bőszíilt fel Vorta Seca. és úgy fordult szembe Luiz Pedroval, mint valami ellenfelére támadni kész arénabeli. véresszemű bika. — Ha ez a véleményed. Luiz Pedro, ám gyeire a viskómba, vagy kicsivel beljebb az erdőbe. ott majd meglátjuk, kinél lazult a bátorság?

— Jól van, ha párbajozni kívántok, ám tegyétek, — pillantott a két dühödten szembenállóra Lampiao kapitány. A hangja teljesen szenvedélymentes volt. — Én nem

bánom. Azonban figyelmeztetlek benneteket, ak.i majd életben marad, és visszajön, pedig azután következik, az egészen az enyém. Ami pedig azután következik, semmiképpen nem lesz számára kameválbeli mulatság. Ajánlom, fogjatok kezet, mielőtt bármit eselekszetek. Ez a kézfogás most számotokra, és főleg nálam, határozottan élet- elixír. — A két bandita egymásra nézett, és — az elmosolyodó Lampiao kapitány barátságos pillantására — kezet szorított. — No. ugy-e? így is lehet, — nézett rájuk, majd elfordult. Beszélgetni kezdett Antonioval és Líviával. megállapodva a támadás irányaiban. — Tehát három csoportban megyünk. — pillantott szét a körülötte figyelőkön. — Így! — és elbeszélte végső tervét, kiadta utasításait. — Lila Segfű előre megy kémlelni — zárta szavait.

— Mindenki lóra. indulás a kijelölt irányokba! — harsogta Antonio hadnagy. — Pernambucoban. a Serrinhán találkoznak csoportjaink, ha Lampiao kapitány elvégezte Agua Branca-beli dolgát, a maga ötven legényével. A mi dolgunk Optato Guerros tábornok csapatainak széthúzása. elvezetése Agua Branca környékéről.

Lampiao és Szép Mária az ötven cangaceiroval baj nélkül eljutott a reitekösvénye- ken Agua Branca közvetlen közelébe. Lila Szegfű kilépett egy roppant fatörzs fedezékéből. — Kapitány! — jelentette. derűsen nevetve. — Sikerrel jártam. A várost védő. ibtmaradt majmokat magamra uszítva, valamennyit el- csailtam a városon kívüli vadonba, a hegyen túli vízmosásokba. Most óvakodva, kúszva kutatnak ott utánam. A városban semmiféle majmot nem lehet lelni, mint orkán a pelyvát, úgy szórta szét őket oangaceirora vadászó dühük.

— Kitűnő. Lila Szegfű! Csatlakozz és előre! — pillantott vissza Lampiao. Szép Mária mellette indította lovát.

A városszéli viskó előtti úton. a porban játszadozó gyerekek vették észre az érkező Lampiao kapitányt és kíséretét.

— Megjött, itt van Lampiao kapitány! — szállt egy gyerek riadt kiáltása. A környező viskók népe osődülve rohant az útra, állta végig a fegyveres cangaceirok vonulását. Lampiao és Szép Mária, mögötte a cangaceiroik, egyenesen Joana Vieira de Siqueira Torres bárónő kastélyához tartottak. Senkisem állta útjukat, állt ellenükbe. A kereskedők reszketve álltai-: boltjaik előtt. Túl hirtelen jött a haramiák Agua Brancára csapása. Csak mosolyoghattak és remélhettek. mást nem tehettek.

L

ampiao kapitány mindig adott az udvariasságra, a formaságokra. Lováról szállva. megkopogtatta a kastély fából ácsolt, vastag, régi kapuját.

— Lampiao kapitány kér bebocsájtást! — harsogta, majd tapsolt. Mint bármelyik

másutt tett látogatása előtt, ha ház lakóit nem látta, de jöveteléről — brazil szokás szerint — jelzést kívánt adni. Odabenn senkisem mozdult. A kapitány intésére lovaik nyergéből másztak be a kivert zsalujú ablakokon a legények. Mergulbao kinyitotta a kaput, és Lampiao nyugodtan besétált a félelemtől néma kastélyba.

— Lampiao kapitány, nézd, ott fut a vén Torres bárónő!

— mutatott ki a kastély egyik hátsó szobájának ablakából Marreco, az egyik cangaceira

— Beléeresztek egy keveset, ne fusson olyan sebesen, — emelte röhögve puskáját.

— Hagyd, Marreco! — intette le Lampiao. — Minek tegyünk neki ilyen szívességet, hiszen nemsokára amúgy - is úgy kinyúlik, mint valami törzsről levált fahéj. Mi nem azért jöttünk, hogy ilyesféle szívességeket tegyünk. Gyerünk — sétált ki nyugodtan Marrecotól követve a díszes- bútorzatú szobából, és legényei Szép Mária, velük az utánuk nyomuló betyárok és feleségeik. ámulva járták be a kastély gyönyörű szobáit,

Lampiao kapitány biztos érzékkel megtalált minden ezüstöt, aranyat, ékszert, drágakövet, Nem maradt átné- zetlen egyetlen szekrény, ruhásláda. Tömérdek készpénzre leltek — Torres bárónő egyetlen bankban sem bízott

— és Lampiao elégedetten gyűrette, hajigáltatta dákokba az ékszereket, aranytárgyakat, ezüst edényeket, a bankókötegeket.

lap iát öröm me 1 Azulao.

— No, ezt én nem vallom, nem helyeslem, az Atma

8

NÓGRÁD - 1968. június 16., vasárnap