Nógrád, 1968. június (24. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-30 / 152. szám
Mine® Itcitariclü — Még nem termelünk — emeli Cél az ujját a Budapest Kötő Hisz Salgótarjánba küldött négy művezetője közül az egyik. — Egyelőre tanulnak a lányok; asszonyok. A volt városi kultúrotthon színháztermében — melyet erre a célra átalakítottak —, most hatvan jugoszláv gyártmányú síkkötőgép sorakozik, s vagy ötven munkás hajlik a gépek fölé. A pesti művezetők elégedettek a tarjáni nők igyekezetével. Egy hónap múlva termelni fognak — mondják —, év végéig pedig, előreláthatólag mintegy kétszázan, három műszakban dolgoznak, kizárólag exportra. Van azonban, amiért elégedetlenek a művezetők, munkások egyaránt. Fotóriporterünk megörökítette a bizonyítékát is annak, hogy háborgásuk nem alaptalan. Az új üzem portája, udvara még a feje tetején áll. Mindenütt por, piszok, rendetlenség. Nincsenek készen a raktárak, öltözők. Ötven dolgozó, többségük nő, a folyosón felszerelt két mosdónál tisztálkodik. Az ideiglenes „öltöző” a leendő konfekcióteremben, egymásra rakott szekrények barikádja mögött van. A sarokban biliárdasztalok, szekrények — a kisiparosok klub* Az udvar még így fest jának „hagyatéka”. Pedig a konfekcióüzem gépeinek érkezése is napok kérdése. Az épület átalakítását kivitelező lakáskarbantartó és építő ktsz helyi művezetője, kérdésünkre válaszolva kijelentette: „Most már nincs határidő. Elvitték a pótmunkák, • ' v.• meg az hogy a KIOSZ klubját nem költöztették ki idejében, s ezért kénytelenek voltunk abbahagyni a munkát, elvonulni. A múlt héten jöttünk vissza, s ami munka hátra van. kész lesz, amikor kész lesz.” Nem róható fel tehát, a hisz vezetőinek, — akik a salgótarjáni üzem létesítésére eddig húszmillió forintot „előlegeztek” —, ha a város illetékes vezetőinek hathatósabb támogatását, hiányolva már-már lemondtak itteni terveikről, s a bánya egy raktárában február óta porosodó gépek elszállításán gondolkodtak. Végül mégis úgy döntöttek, hogy maradnak, a munkások betanítása megkezdődött, S ez reméljük arra ösztönzi majd a város, és az építő ktsz vezetőit, hogy az átalakítás hátralevő teendőit a most is tapasztalt ütemnél sokkal gyorsabban elvégzik — akár van erre határidő, akár nincs... Cs. G. Felmerések a községekben Az év első fele lezárult. A tanácsokat szerte a megyében, már a második félévi munkatervek foglalkoztatják, melyek az elkövetkező hónapokban várnak megvalósításra. Az állandó bizottságok mindenütt jelentős feladatokat vállaltak magukra, tevékenységükkel a sikeres, eredményes tanácsi munkához, a reális tervek, határozatok megvalósításához nyújtanak nélkülözhetetlen segítséget. A rétsági járási tanács művelődésügyi, egészségügyi és szociálpolitikai állandó bizottsága júliusban Szendehelyen azt vizsgálja, hogy a községi tanács hogyan érvényesíti tevékenységében a nemzetiségi politikát- A vizsgálati anyag a későbbiekben járási tanácsülés elé kerül megvitatásra. Ugyancsak júliusban, a végrehajtó bizottság számára készít felmérést a mezőgazda- sági, ipari és kereskedelmi állandó bizottság Romhány, Ke,szeg, Nógrád, Felsőpetény és Nagyoroszi termelőszövetkezeteinél a balesetelhárítás és a munkavédelem helyzetéről.- A munkában az állandó bizottság tagjain kívül a járási mezőgazdasági és élelmezési osztály gépészeti előadója is részt vesz. Augusztus hónapban a járási adóügyi csoport megbízottjának és a községi adócsoportok vezetőinek bevonásával a pénzügyi, községfejlesztési és építési állandó bizottság Diósjenőn, Nézsán, Romhányban, Rétságon és a nagyoroszi községi adócsoportoknál a helyi iparpolitikának, a kisiparosok adóztatásának alakulását vizsgálja meg. Mindhárom állandó bizottság részletes munkatervét már jóváhagyta a tanácsülés. K. S. Az a il l ák meg’ineiitoje 1818. július 1-én Müller Teréziának és Semmelweis József fűszerkereskedőnek Budán fiúgyermeke született. A ház, amelyben Semmelweis Ignác meglátta a napvilágot, ma múzeum. s a nagy magyar szülész nevét viseli. Semmelweis Ignácot nemcsak hazánkban, hanem az egész világon úgy tisztelik, mint az anyák megmentőjét, az emberiség jótevőjét. A fiatal Semmelweis 26 esztendős korában, 1844-ben Becsben szerezte meg az orvosdoktori címet. Két esztendő múlt el, amíg állást talált: Klein professzor, a bécsi I. számú szülészeti klinika nagytekintélyű professzora vette maga mellé, egyelőre csak ideiglenes tanársegédként. Ezt az intézményt joggal tartották Becs városában a halál tornácának. Nem volt ritkaság, hogy minden ötödik szülő nő meghalt a kismamákat pusztító betegségben, a gyermekágyi lázban. A kór okát évszázadok óta kutatták, de hasztalanul. Klein professzor belenyugodott a megváltoztathatatlanba. A fiatal tanársegédnek azonban újabb és újabb gyötrelmet okozott a lélekharang megkondulása. Vasszorgalommal látott hozzá, hogy megkeresse a gyermekágyi láz okát. Hasztalan fáradozott. Erőfeszítései azt eredményezték, hogy Klein profesz- szor — az első adandó alkalmat felhasználva — megszabadult tőle. 1846. október 20-án kényszerült Semmelweis elsöizben elhagyni az I. számú klinikát. 1847. március 20-án ugyanitt isimét kinevezik két évre tanársegédnek. Az az öt hónap, amelyet Semmelweis máshol — többek között utazással — töltött. döntő jelentőségűnek bizonyult a gyötrelmes probléma megoldásában. A lelkiismeretes szülész továbbra is figyelemmel kísérte a klinika adatait. Ezidöben halt meg Jakob Kol- letschka, a törvényszéki orvostan professzora, Semmelweis barátja. Boncjegyzőkönyvének olvastakor Semmelweis rádöbbent: a vérmérgezésben elhunyt Kolletschka boncleletei azonosak azokkal a szülő nőkével, akik gyermekágyi lázban pusztultak el. Ettől kezdve a klórvizes mosdótál mindig ott állt Semmelweis utasítására a kórtermekben. S a gyermekágyi láz csaknem teljesen megszűnt. 1848 márciusában, abban a lázas hónapban, amikor az ifjú tudós lelkesen csatlakozott a forradalom eszméihez, egyetlen egyszer sem kondult meg a szülészet melletti kápolnában a lélekharang. Semmelweis győzött a gyermekágyi (■ Felette pedio vos”-társai győzedelmeskedtek. Semmelweisnek távoznia kellett a klinikáról, egymás után szenvedte el a sérelmeket. Először szülőhazájába menekült. Itt kapott állást a Rókus kórházban, aztán kinevezték a pesti klinika professzorának. Innen, Pestről folytatta Semmelweis szenvedélyes harcát az anyák érdekében. Itt irta meg alapvető, az orvostudomány történetében korszakalkotó müvét: „Die Actiolagie, der Begriff und di Prophylaxis des Kindbettfiebers”. A mű 1860 augusztusában jelent meg. Még öt esztendeig, 1865-ben bekövetkezett haláláig Semmelweis élete csupa harc. Nem is érhette meg felfedezése teljes diadalát. Még néhány évtizednek kellett eltelnie, amíg tisztán állt a világ valamennyi orvosa előtt: az orvostudomány történetének egyik legkiemelkedőbb egyéniségét kell tisztelni Semmelweis Ignácban. / Az ,,öltöző” barikádra emlékeztet Családi ügy Egy napon Sutláng Jenő bekopogott az üzemvezetőjéhez. — Családi ügy — mondta. — A feleségem gyengélkedik, fájlalja a hátát, úgy áll a dolog, hogy talán hosszabb ideig nem is mehet munkába. Két kiskorú gyerekünk is van. Kérem, hogy súlyos családi körülményeimre való tekintettel emeljék fel a fizetésemet. Az üzemvezető együttérzően bólintott, intézkedett, Suháng fizetését felemelték. Aztán eltelt egy kis idő. Egy napon Suháng Jenő félre hívta a szakszervezeti bizalmit. — Családi ügy — mondta. Tudod, hogy az asszony beteg, Peti meg Jolánka most vannak növésben, szakad le róluk a ruha, a cipő és olyan étvágyuk van, hogy felfalnák a világot. Kérlek, hogy nehéz családi helyzetem miatt utaltass ki valami segélyt. A szakszervezeti bizalmi megértőn hallgatta végig Suháng panaszát és elintézte, hogy gyorssegélyt utaljanak ki neki. x\ztán eltelt egy kis idő. Egy napon Suháng Jenő felkereste az üzemi nőbizottság vezetőjét. — Caládi ügy — mondta. — A feleségem beteg, csak lezeng szegényke a lakásban, két kis gyerekünket nem tudom egy fizetésből etetni, ruházni. Ráadásul most kikapcsolták a gázt és a villanyt, ülünk a sötétben, egy kis meleg teát sem főzhetünk magunknak. Ha nem kapunk valami segítséget, nem is tudom, mi lesz velünk. A nőbizottság vezetőjének könny szökött a szemébe, elszaladt, összeszedett némi készpénzt, ruhát, élelmiszert és oda adta Suhángnak. Aztán eltelt egy kis idő. Egy napon Suháng Jenőt behívatta irodájába az üzemvezető. Ott volt a szakszervezeti bizalmi és a nőbizottság vezetője is. — Ma délelőtt — kezdte az üzemvezető — meglátogattuk a maga családját, beszélgettünk a szomszédokkal, a házfelügyelővel és a lakóbizottság elnökével is. Mindnyájan megerősítették, hogy amiket maga nekünk elmondott, az kivétel nélkül megfelel a valóságnak. — A feleséged tényleg alig áll a lábán — vette át a szót a szakszervezeti bizalmi —, mert te naponta részegen jársz haza, és mindig megvered. A gyerekeid valóban rongyosan járnak. Éheznek is, a szomszédok kegyelemkenyerén tengődnek, mert te jóformán semmi pénzt nem adsz haza, nem gondoskodsz az ellátásukról. — És az is igaz — fűzte hozzá a nőbizottság vezetője —, hogv a lakásban kikapcsolták a villanyt és a gázt. Maga ugyanis még azt a pénzt is elitta, amit tőlünk kapott, a ruhaneműt és, az élelmiszert pedig a sarki kocsmában a szeretőjének ajándékozta, tanúk vannak rá. MS a véleménye minderről? — Családi ügy — mosolygott rájuk szelíden Suháng Jenő — ehhez maguknak semmi közük. Én a gyárban elvégzem a mir’ ‘»ínat, a privát életembe pedig — amíg vér nem folyik —, sem hivatalos szerveknek, sem társadalmi intézményeknek nincsc'*' :<-)guk beleszólni . . . KÜRTI ANDRÄS 30,, vasam«« Cjoiío/i SánJof K0PASZ OROSZLÁNBAN 39. .. .A még rendelkezésére álló időt Jana pihenéssel töltötte. Amikor pedig elérkezett a pillanat, és indulnia kellett, két kocsi kanyarodott ki a laktanyából. A fehér Mercedes vadul vágtatott, ám a nyomában tartó Wolkswagen sem maradt el tőle túlságosan, így jutottak el ahhoz a ponthoz, ahol Schirmbaum az akció kezdetén a teherautót elhagyta. A kocsi a padkára futott, és teljes sötétségbe burkolózott. A két utas — vagyis az elhárító szolgálat két munkatársa — eközben felkészült arra, hogy ha a teherautó majd érkezik, elfoglalja helyét a rakodótér kiképzett fülkéjében. Tulaj donképpen három kocsi tartott abban a pillanatban Becs, illetve Magyarország nyugati határai felé. A harmadik egy nyerges vontató volt, és ennek pótkocsiján hatalmás vörös betűk hirdették a szállítmányozó cég, vagyis a kocsitulajdonos nevét A gépkocsivezetők egymást váltva munkálkodtak, négyöt óra alvást ugyanannyi vezetés követett. A sofőrök elemükben voltak, éjszaka mindketten szívesen vezettek, ilyenkor kisebb volt a forgalom, hűvösebb az idő, ember is, gép is jobban szereti ezeket az órákat. Mint mindenütt, itt is volt egy felelős szálhtmányvezető, aki mindenről pontosan tudott és aki azzal is tisztában Volt, hogy az éjszakai határátkelés nem éppen veszélytelen feladatot jelent. Két napja, arni- a magvar határon begördültek, társa előtt is felfedte a helyzetet. Elmondta, hogy a régi és megszokott feladatnál most sokkal veszélyesebb munka vár rájuk. Az országba behozni valakit sokkal könnyebb feladat, mint innen kiszöktetni a bujkálókat. Egyikük sem volt kezdő a szakmában, a cég ugyanis csak egykori frontkatonákat alkalmazott. A teherautó vezetőfülkéje is inkább hasonlított egy háborús járőrszolgálatot teljesítő gépkocsi utasterére, mint aluminium tömböket szállító. békés sofőrök munkahelyére. persze a két gépkocsi- vezető nem tehetett. Valaha mindketten SS tisztiiskolát végeztek, és azóta egyfolytában katonai fegyelem alatt élnek. A különbség most mindössze annyi, hogy a táncosnők és énekesek lapból kivágott fényképei nem a laktanyai körlet helyiségeit és szekrényeit, hanem a gépkocsi vezetőfülkéjét díszítik. Ezt a vezetőfülkét igen ügyesen kiképezték. Az ülőhelyek mögött szabályos szobácska helyezkedett el, fekvőhelyül bőrburkolatú heverő szolgált, kis felcsapható asztallap pedig a menetközben való olvasást, írást is lehetővé tette. Az asztallap fémcső lábakkal volt rögzíthető. Ha viszont ezeket a lábakat kiemelték és összeillesztették, és a belsejükbe rejtett teleszkópokat kihúzták, nagy hatósugarú rádióantennára tettek szert. Ez az antenna a kocsiból kinyújtva és innenső végével a heverőbe rejtett rádiókészülékhez csatlakoztatva a legnagyobb távolságokról is lehetővé tette, hogy müncheni főnökeikkel a sofőrök értekezhessenek. Ez az értekezés persze igen egyoldalú volt. A rádiókésizü- lék ugyanis csak a vétel céljára volt alkalmas, és mindössze egy hullámhosszon dolgozott. Az adott sávon reggeltől estig zenei műsort sugárzott egy „amatőr”. A gépkocsivezetők eligazítása arra is kiterjedt, pontosan hány órakor kell a berendezésüket üzemibe helyezni. Azt is tudták, ha a parancs nem változik, milyen dalt sugároz majd az a távoli rádióadó. Abbán az esetben, ha a gramafontű „megbotlik”, vagy a zeneszám közvetítését bármilyen zavar nehezíti, az eredeti parancsot nem szabad végrehajtani ok. Most is, nem sokkal a magyar főváros elhagyása után a kéttagú csoport vezetője készenlétre helyezte vevőberendezését. A nagyteljesítményű készülék csendes zümmögéssel dolgozni kezdett, és néhány másodperc múltán a „varázsszem” zöld fénye is ragyogni kezdett. A vevőberendezés csak fülhallgatóval működött, olyan aprócska alkatrésszel, amelyet úgy lehetett a fülbe illeszteni, hogy a rohanó gépkocsiba belátó gyalogosok, vagy akár rendőrök sem vehettek észre semmit. A müncheni adó a megbeszélt zeneszámot sugározta. A gépkocsivezető alaposan megfigyelte a muzsikát, majd kikapcsolta a rádiót, szétszerelte az antennát, és a társa mellé lm — A feladat nem változott — közölte lakonikus rövidséggel. A gépkocsi mintha vesztett volna sebességéből. Mindketten az utat figyelték. Tudták, hogy néhány száz méter után egy parkoló kocsi hátsó helyzetjelző lámpáinak keli elő- villanniok... __A „Páter” aggódott... S okan gyanúsították azzal, hogy egyfajta jóstehetség rejtőzik benne, sok mindent élőre megérez, és főleg a nemvárt megpróbáltatásokat jelzi érzékeny idegrendszere. Mint máskor, ilyen esetben, most is motorikus nyugtalanság vett erőt rajta. Legszívesebben kettéosztotta volna önmagát, hogy egyik fele Eber- lingnél Münchenben, másik féle pedig a határon, az átkelőhely közelében legyen. A hír, hogy Wocheck ellen merényletet kíséreltek meg, és a két merénylőt elfogták, nem is érte őt váratlanul. Szokásához híven, a nagy bajban is a kevés biztató körülményt mérlegelte leginkább. Schirmbaum és Gemner fogoly, — gondolta — de Jana szabad, és bízott abban, hogy az asszony, a parancsnak megfelelően „lezárja” a W ocheck-ügyet. Minthogy híreket akart kapni. és erre Bécsben nem volt lehetősége, hosszú száguldás árán Eberünghez utazott. Nagyon meglepte őt, hogy főnöke hivatali vonalán nem tudott a parancsnokkal beszélni. Noha Eberling korábban határozottan megtiltotta neki, hogy a lakásán keresse, most mégis a kis villához autózott. Ez a nap a meglepetések napja volt: Eberling otthona előtt nem állt őr. Amikor becsengetett, a megszokott inas nyitott ugyan ajtót — ezt a férfit pincér ruhában Eberling gyakran vitte magával a Kopasz Oroszlán-beli megbeszélésekre — de a férfi most letört volt. csaknem szomorú. ' folytatjuk) 1
