Nógrád, 1968. június (24. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-30 / 152. szám

Tegnapokról—mai ióllal 7 Emlékezés egy szőke lányra az ablakból, ahogy dobálják a kétkilós vekniket a teher­autóra. Ponyva takarja a kocsit, de én a ponyva alá látok innen: látom a sok száz kenyérből álló rako­mányt, s azt is, ha valaki sáros bakanccsal a kenye­rek közt tapos. Szóvá is tették valame­lyik lapban: ömlesztve szál­lítják a teherkocsikon a kenyeret; dobálják, túrják, lapátolják. Indokolatlanul tették szóvá, hiszen ez mind 6záraz kenyér: visszaküld­ték az üzletek. Két-három- négy napig száradt a pol­cokon. vevő nélkül maradt, és valószínűleg most már takarmányként hasznosít­ják. Nincs tehát semmi­vel nagyobb rangja, mint a korpának, a marharépának, a konyhai hulladékoknak. Mindezt értem, sőt meg is értem; magát a látványt mégsem tudom megszokni. Az én fogalmi világomban ez a szó: kenyér — kifejez- hetetlenül többet jelent, mint az ugyanilyen nevű tápanyag, melyet az élelmi­szervegyészek kalória-érté­ke, szénhidrát-tartalma, él- vezhetősége szerint osztá­lyoznak. Olyan környezet­ben nőttem föl, ahol a búza termésének ez volt a neve: élet. „Vágják az életet’-, „hordják az életet” — ma­gát a szót: élet, többször hallottam aratás táján így, mint eredeti 'jelentésében. Emlékszem, huszonkilenc őszén — égy nagyon keser­ves gazdasági év után. ami­kor a határunkban minden kifagyott — nyolc—tíz bú­zakalászt hozott haza a nagyapám, valahol az utcán szedte föl. „Egy kalász egy falat” — mondta. Régen. volt. .Bég..elkerül­tem a falusi környezetből. Es nem először veszem észre, hogy átlapozom az el­ső oldalra nyomuló mező- gazdasági híreket — termé­szetesen eszünk valamit jö­vőre is. Péter-Pál, kötelező vezércikkek, arat a kom- bájh, cseng a kasza, lesz-e alkatrész — igen, ezek mind fontos dolgok, de vég­tére is: vannak, akik csi­nálják. Valamikor engem is megpróbáltak ezek a hetek, meg az elődeimet is. Minden számban vehető ősömnek ezen tájt következett az esz­tendő legfontosabb, próba­tevő hónapja. Látom S itt olyasvalamit érzek, amit Illyés Gyula érezhe­tett, amikor letekintett a hajó szellős fedélzetéről a gépház poklában dolgozó fűtökre. Valamiféle leikiis- meretfurdalást. „A lét ala­kítja a tudatot” — száraz és makacs igazság. Észre sem vesszük, és mai létünk máris átalakította tegnapi tudatunkat: épp ellenkező reményekkel vizsgáljuk az eget, mint apáink és vala­mennyi ősünk; szidjuk a hétvégi kirándulást elmosó esőt, hetek múlhatnak, nem hiányzik nekünk a felhő a tavaszi-nyári kéktiszta ég­ről. Vagy ahhoz, hogy hiá­nyozzék, olyan nagy aszály kell, mint az idei. 4z aratásról már ol­vasmá­nyaim jutnak eszembe először: igen, némely szak­író szerint a kézi ara­tás a legnehezebb fizikai munka, napi öt—hatezer ka­lóriát fogyaszt; sem fehér­je, sem szénhidrát nem pó­tolhat ennyit, csak az aránytalanul zsírbő ét­rend: zsír, zsír, zsír a káni­kulai forróságban is. Ügy kell hozzákeresnem az ol­vasottakhoz a földrengő emlékképeket: szememben mesebeli hőssé nőtt Sándor bácsiról, az első kaszásról, akinek vízhatlanná zsíroso­don inge derekában fél li­ternyi verejték gyűlt Ö6sze, s ütemesen lötyögött min­den ka&zasuhintásra. S az utolsó kaszás, ugyan­ebből a bandából. Csontjá­ra száradt, középkorú em­ber volt; ebédszünetben, míg a többiek főzték az öhömöt, lapos tarisznyájá­val félrehúzódott. Vízbe áztatta a kővé száradt ke­nyeret, vereshagymát rág­csált hozzá, hetekig. Persze másképpen esik az aratás a kombájn nyergé­ben, tudom én. Valamennyi­re még a mai kaszásoknak is másképpen esik; hihetet­lenül messze kerültünk or­szágos átlagban a vízbe áz­tatott kenyértől és veres­hagymától — még az átla­got rontó nehéz esetekben Is eljutottunk legalább a ke­nyér-szalonnáig. És ma már a kenyér sem olyan egyet­len szimbóluma az életnek, mint annak idején, amikor minden morzsáját meg kel­lett becsülni. Mi hetenként sütöttünk Kész az új színházi és zenei évad programja Tizeuliat bemutató, négy hangversenyeHt A megyei' József Attila művelődési ház a Szolnoki Szigligeti Színházzal, a Deb­receni Csokonai Színházzal, valamint az Országos Fil­harmóniával megállapodás­ban elkészítette Salgótarján új színházi és hangverseny­évadjának műsortervét. A művelődési ház az ősz­től induló évadra bérletet hirdet a szolnoki és a deb­receni színház előadásaira felnőtteknek, a szolnoki színház esetében 50 száza­lékos kedvezménnyel az if­júság számára. Bérlet lesz továbbá a filharmóniai hangversenyekre, az ŐRI könnyűzenei estjeire és a filmklub negyedéves mű­soraira. A színházi és hángver- senyrend keretében bemu­tatásra kerül október 15- től a bérleti felhívásban meghirdetett időpontokban Heltai: A néma levente cí­mű vígjátéka, Erkel: Bánk bán című operája, Jacobi: Leányvásár című nagyope­rettje, Verdi operája, az Álarcosbál, C. Magnior — Nádas: Mona Marle moso­lya című zenés vigjátéka, Brecht: II. Eduárd című drámája, Lorca híres drá­mája, a Vérnász, Bizet ope­rája, a Carmen, Behár— Szedő: Éjféli randevú cí­mű zenés vígjátéka. Március 25-én és 26-án a Tanácsköztársaság évfordu­lója alkalmából a szolnoki színház művészei adnak műsort, ezt követően a to­vábbi hónapokban műsorra kerül még Puccini: Pillan­gókisasszony című operája, Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt... című vígjátéka, Majláth: Nem várok holna­pig című beat-darabja, Ver­di: Ármány és szerelem cí­mű operája, Tabi László vígjátéka, Spanyolul tudni kell címmel és Kálmán Im­re nagyoperettje, a Csárdás­királynő. A filharmóniai sorozat ke­retében novemberben a Belügyminisztérium zene­kara ad elsőnek estet Mo­zart és Beethoven művei­ből, a további koncerteken Rigoletto,, keresztmetszetet”, Händel, Bach, Haydn, Mo­zart, zenei összeállítás, Haydn: Évszakok című ora­tóriumát hallhatja majd különböző együttesek meg­szólaltatásában a salgótar­jáni közönség. kenyeret. csütörtökön. A hét nagyobbik felében te­hát szárazabb kenyeret et­tünk annál, amit ma kiselej­tez és a disznóhizlaldák­nak szállít a kereskedelem Eredeti fogalmaim szerint a kenyér legalább két napja kisült, már kissé megszik­kadt ennivalót jelentett, minthogy a frissen sütött- nek lágykenyér volt a köz- használatú neve. Rendben van: ma lágy­kenyeret eszik az ország (ha nem is olyan jó ízűt olykor, amilyent szeretne és ami­lyen lehetne). Hellyel-köz- zel már a reggeli sütést sem viszik szívesen a délutáni vásárlók. A — viszonylagos — bőség kosarából kiki a frissebb kenyeret választja s az elkerülhetetlen mara­dék majd ömlesztett rako­mány lesz valamelyik hiz­laldába induló teherautó­kon. Nem nézek ki az ab­lakon. ha rakodnak, noha jól tudom: ez is rendben van. V Hl OH a gyerekeink .1” ismerik-e azt a furcsa szorongást, amely minket elfog, ha szemetes kübliben félbe vágott ke­nyeret látuhk? Beléjük ne­veltük mi ezt az érzést, melyet belénk nevelt egy egész életre a szülői ház? Ismerik egyáltalán a pocsé­kolás. az emberi verejték­kel ötvözött érték elherdá­lásának főbenjáró vétkét, ezt az évszázadok során ösz­tönné vált bűntudatot? Vagy a szocializmusban ezt már végleg nélkülözhet­jük? — No, igen, a ke­nyér ezekben a kérdések­ben ugyanaz a' szimbólum, ami volt: az összetartozó életének, közös sorsának . nagy szimbóluma. Ami azok szemében volt, akik még ma is, ha leejtenek egy da­rabot, óvatosan és bocsá- natkérően lefújják róla a port. Fekete Gyula Húsz esztendővel ezelőtt, 1948. július harmadikán irta a Szabad Nógrád ..Helyreállítják az egész­ségházakat” címmel: „A hároméves terv keretében a dolgozó magyar nép egészségvédelmét szolgáló egészségházak helyreállí­tása és építése szerte az országban gyors ütemben folyik az Építés- és Köz- munkaügyi Minisztérium irányítása mellett. Nógrád — Hont vármegye terüle­tén Salgótarjánban, Kiste- renyén és Karancsságon állítják heyre az egészség­házakat a Tervhivatal ál­tal engedélyezett tervke­retből. Ma ezt jelenti a NÓG­RÁD: Karancsságon száz­ezer forintot költenek arra, hogy felújítsák az egész­ségházat. A régi bányász­fürdőből könyvtárat és ol­vasótermet alakítanak ki. Mi tagadás, senkit sem ta­láltunk Karancsságon. aki a hajdani avatóünnepség részle­teire emlékezne. Nagy idő két évtized; s különösen nagy ab­ban a tásadalmi rendszerben, amely a fejlődés ütemében többszörösen szárnyalja túl a történelemből kiérdemesült szülőanyját, a kapitalizmust. A bányászfürdő jobblétre szen- derüléséről már többet meg­tudhattunk, mivel az a község életében igen nevezetes ese­ményhez kapcsolódik. Ahhoz, hogy Kárancsság 1951-ben fel­sorakozott az autóbuszjárattal bíró falvak közé. Akkorra s bányák, salgótarjáni nagyüze­mek megfelelő fürdőt építet­tek; nem kellett többé a ke­rékpározás, vagy éppen a gya­loglás porát a családi otthon­ba lépés előtt a községi für­dőben lemosni. Megújhodott a karancssági egészségház első évére Balt Lászlóné. született Virág Verona, né gy gyermekes csa­ládanya emlékezik. — Űj volt minden; nagyon- nagyon örültünk neki... Még ma is előttem van annak a szép szőke lánynak a képe, aki akkor volt a védőnő nálunk, amikor az első gyermekemet vártam. Kedvesen biztatott, hogy ne féljek a szüléstől. — Félt? — Nem. Azt hiszem, Margit néni, a bába jobban drukkolt mint én. E6te érkezett; renge­teget cigarettázott reggelig, amíg sor került a segítségére. KisLányorr) született... Tudja, akkoriban még nem jártak Tarjánba az asszonyok; csak úgy tíz esztendeje. Ami biz­tos, biztos; jó, ha örvös van a közelben. Karancsság 1963- ban is, 1965-ben, 1966­ban i6 csak egy-egy, a faluban született síró-rívó állampolgárkával gyarapo­dott. Jószerint. valamennyi szülés váratlanul történt; csak ezért landolt a gólya a községben. A tudomány, amit az a szép szőke lány és utódai csepegtettek a kisma­mák fejébe, hasznos gyakor­lattá vált. — Emlékszik még. Baliné asszony, mire tanították an­nak idején az egészségház­ban? — De mennyire! Arra, hogy a csecsemő számára nincs fontosabb a tisztaság­nál. az előírt étrendnél. Még arra, hogy rúgkapálni kell hagyni a kicsit, nem pólyá­ban gyötörni, lekötve a kis kezét. És arra is, hogy az újszülöttnek külön fekvőhely dukál. Bizony, a mi falunk­ban is előfordult régen, hogy az anya álmában oly szoro­nács végrehajtó bizottsága a minap döntést hozott a város­gazdálkodási üzem létrehozá­sáról a korábbi kertészeti, oarkfenntartó és köztisztasá­gi üzem egyesítése útján- A végrehajtó bizottság kinevez­te az új üzem igazgatóját. Az egyesítés, illetve újjászervezés san ölelte a mellé fektetett csecsemőt, hogy az megful­ladt. — Megmondaná, miért szo­rongtak ketten egy ágyban? — Hát a babonaság miatt. Az egyik asszony attól félt, hogy kicserélik a gyermekét. A másik a boszorkánytól ret­tegett. hogy megrontja. Báli Lászlóné egyszerűnek mondja magát, jóllehet igen értelmes asszony. — Ami igaz, igaz: az én gyermekkoromban még sok piciny feifát tűztek a teme­tőben a sírhantokra —, úgy­mond. — De nem a boszor­kány ölt. hanem a tudatlan­ság, meg a szegénység. Édes­anyám — nyugodjék! —. ki­lenc gyermeket hozott a vi­lágra, de csak négyünket ne­velhetett fel. Őszig Évi „néni” — azaz Antal Arpádné — dolgozik még védőnőként a karancs­sági egészségházban, ahol a szalmatercsi és a ságújfalusi kismamákat is előkészítik a legmagasztosabb női hivatás­ra. ahol a kicsiket szintén dédelgetik, ápolgatiák. A nyár múltával ő Somoskő­újfalura költözik, ott tevé­kenykedik tovább Helyébe megyénkben kislány lép; diplomáján még alig szái-adt meg a tinta. Az új védőnő nem lesz egyedül. Dr. Tom­pos István, a fehérnél fehé­rebb hajú körzeti orvos fog­ja majd kézen, és segfti, buzdítja ügy. mint elődeit — három falu érdekében. — b. z. — során a város szépen és tisz­tántartása egységes irányítás álá került. Lehetővé válik á rendelkezésre álló munkaerő, gépek, berendezések, s az e célra fordítható más anj'agi eszközök koncentráltabb, ész­szerűbb felhasználása, lénye­gesen csökkenthető az intéz­kedést gyakran lassító, aka­dályozó adminisztráció. Uj városi üzem A salgótarjáni városa ta­Semmibe»! i# arcát.. Fullasztő a meleg. A ha­tárban kapáló asszonyok a fák árnyékában keresnek me­nedéket. De az árnyék dél­időben a legkisebb. A béri főutcán izmos, megtermett fiatalember siet. Lebeg a nadrágszára, az inge kibom­lott. Traktoristának vélem, aki ebédelni igyekszik haza. Rádudálunk, hogy férjünk, mire hátranéz. Akkor isme­rem fel, Majerszki Mihály, a községi párttitkár. — Megyek reggelizni — mondja. — Nem jutott még idő az evésre. Kezdenénk az aratást, de még várni kell egykét napot. Addig szeret­nénk „összekapni” a takar­mányt ... Évek óta ismerem a fiatal párttitkárt, akinek a legna­gyobb gondja a termelőszö­vetkezet. Csendesen kezdi a beszédet most is, azután be­lelendül. — Nagyon nehéz a hely­zetünk Hiába kértünk hitelt a gazdálkodáshoz, nem kap­tunk. Pénz nélkül pedig nem megy ... — Ilyen rosszul áll a szö­vetkezet.? — A párttitkár legyint, aztán folytatja. — A múlt év nem sike­rült. Bér mindig gyenge szövetkezet volt, sok idős em­berrel, rossz földekkel. A ve­zetést sem sikerült koráb­ban megerősíteni. Új elnö­künk van, főagronómus nincs. A zárszámadásunkról jobb hallgatni. Novembertől már­ciusig nem tudtunk fizetni a tagoknak. Márciustól fi­zetünk előleget, amikor át­térünk a készpénzfizetésre ... Bérről 1964-ben irtunk, hogy a pásztói járás egyik legmostohább vidékű gazda­ságában a természet vasmar­kában szoronganak az em­berek. önmaguk erejéből, tá­mogatás nélkül a szorgalmas munka ellenére sem jutnak előbbre. Akkoriban felmerült az egyesülés kérdése is, mint egyik megoldás a felemelke­dés útján. Ám azóta eltelt négy év .. . — Mennyi hitel kellene a szövetkezetnek? A napokban beszélgettünk erről az elnökkel — válaszol Majerszki. — Számításaink szerint nyolcszázezer forint. Bármi történik is, enélkül megáll a tudomány. A ta­goknak fizetni kell a mun­káért, viszont még nincs ele­gendő bevétel ahhoz, hogy a különböző tartozásainkat rendezzük. Átmegyünk a termelőszö­vetkezeti irodára, ahol a na­ponkénti eligazításra készül­nek a brigád vezetők. Megér­kezik Fehér Sámuel, az el­nök. A fiatal szakember két éve került a béri szövetke­zetbe gyakornoknak Most pedig egy közös gazdaság, fél­ezer ember sorsa nyomja a vállát. — Hogyan jutottak eddig? — Hosszú lenne erre a válasz, s most nincs idő a sok beszédre — feleli hatá­rozottan. — Az a legfonto­sabb, hogy, aki bír, az dol­gozzon. Dolgoznak is! De a munkáért mindenki pénzt 9 vár. Nem szép szavakat, ígé­reteket. Megpróbáltunk pénzt adni a dolgozó tagoknak ... — Kissé kockázatos vállal­kozás. Majerszki közbevág. — Nem lehetett mást ten­ni? Az emberek már az is­tennek se hittek! A béri termelőszövetkezet nemrégiben újabb krízisen ment át — vajon hányadi­kon —, amikor leváltották a régi elnököt, s a tagok követelésére a könyvelést sem hagyták érintetlenül. Két fiatalember — az elnök és a párttitkár — vállalta, hogy megpróbálnak szembenézni a nehéz helyzettel. Március óta garantált munkadíiazást al­kalmaznak, s azóta minden hónap tizedikén pontosan ki­fizetik az előleget. Hogy mi­ből? Ügy tűnik semmiből. Ez persze ellent mond a józan logikának, s nyilván, valahol adósság keletkezik emiatt. — Adósságunk — sajnos bőven van — mondja az elnök. — A gazdálkodás foly­tatása érdekében kértünk üzemviteli hitelt, de az ígé­retek ellenére sem kaptunk. Pedig, ha csak egyetlen évig fizethetnénk becsületes jöve­delmet. a munkaerővel sem lenne baj. Tiszteletre érdemes ennek a fiatalembernek a hite, ez azonban nem pótolja a hi­ányzó anyagiakat. S hiába dolgoznak erejüket megfeszít­ve mindazok, akik megélhe­tésük forrásának tekintik a szövetkezetét, ha nem kap­nak valahonnan segítséget. A járási és a megyei szer­vek vizsgálták már a béri helyzetet, ígéret is volt, de minden maradt a régiben. — Kevés olyan tsz le­het, mint a miénk, ahol több követ terem a föld, mint búzát — mondja keserűen a párttitkár. — Nem akarjuk sajnáltatni magunkat, de gon­dolkodhatnának már valahol a mi helyzetünkön is. Itt nem lehet mást tenni, mint takarmányt termelni és álla­tot tenyészteni, hizlalni. De ezt sem. mert nincs a gaz­daságnak egy rendes istálló­ja. S a tervek szerint het­venig nem is kapunk sem­miféle épületet... — Jobban ki kellett volna használni az állami dotációt annak idején — veti közbe Králik Miály brigádvezető. Majerszki nem hagyja szó nélkül. — Igen? De akkor nem vol­tunk a magunk urai! Most meg..; A bontakozóban levő vitát az elnök vágja el. A med­dő szópárbajnak nincs is ér­telme. Fontosabbak a tettek: minden munka elvégzése, minden megtermelt érték megmentése. Csak úgy lé­tezhetnek a bériek, ha min­den fillémyi értéket megbe­csülnek. Ez azért is fontos, mert ha megkapják a hitelt, az év végén vissza kell fi­zetniük. Látogatásunk után szerez­tünk tudomást róla. hogy a hitelnyújtás ügyében intéz­kedtek az illetékesek. A bé­riek megkapják a gazdálko­dásukhoz nélkülözhetetlen hi­telt. P A. NÓGRÁD — 1968. június 30-, vasárnap 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents