Nógrád, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-16 / 113. szám
A gyógyítás szolgálatában Harminckét évvel ezelőtt ról az állatorvos. Látta, hogy msen dr. Hagara László. — Ezt indult. Drégely palánkon. Magán-állatorvosként kezdte, kétehénnel baj van, azonnal beszállították a kórházba. sőbb önálló kört kapott. Azt Időben érkeztek. Mert az álmondja, Nógrád megyének lat azóta már „gyógyultan nincsen egyetlen községe távozott”. S a kórházban köz- sem, ahová ne jutott volna ben azt is kiszámították, ez el harminckét esztendő alatt, az egyetlen határozott intéz- Gyógyított mindenütt. Né- kedés húszezer forintot jelenhány éve Salgótarjánban lett a termelőszövetkezetnek, megszervezték az állatkórhá- A kórház orvosainak, mun- zat. Dr. Hagara László kéz- katársainak külön dicséretére szolgál, hogy hihetetlen akarattal, munkabírással kidettől fogva az intézmény vezetője. A szokásos napi lázit. A seb szépen gyógyul, a „beteg” nemsokára hazai nein! Nehéz körülmények között törölték a szótárból a lehetndultak. Átmeneti „betegek” fogadására, ápolására rendezkedtek be. Most mái- utólag azt is elmondja, kevés volt a helyük, hiányoztak a gyógyítás korszerű eszközei. Az is előfordult, hogy munkatársa sem akadt. Hosszú ideig egyedül birkózott a gontetlen szót. Egyszerűen nincs, nem ismerik. Tavaly már igen sok állatot kezeltek. A legapróbbaktól, az egészen nagyokig. Közülük hatvan-het- ven súlyos esetnek minősült. Mindössze kettőt nem sikerült megmenteni. Fényképfelvételek emlékeztetnek a korábbi dokkal. Természetesen, min- egészen nehéz, reménytelen den pózolás nélkül vallja: így esetekre is Dr. Hagara Lászis megérte. Eseteket meséi a bói”. Az egyszeri szövetkezeti ló a lóról beszél legszíveseb- h őskor- ben. Érthető, hiszen addig szokatlan kísérletet végzett elnök példáját mondja, aki rajta. A tudományos szakiro- meg sem kíséreltette a beteg dalom, az itthoniak és a kül- állatok gyógyítását. Ha már földiek egyaránt, a gyakorlat, valamelyiknek nem tudták mind-mind azt bizonyította, hasznát venni, irány a vágó- bizonyos testtájakon, így a híd. Történt egyszer, hogy azt végtagokon, nem marad meg mondta az elnöknek valaki: Úgyis a kórház előtt meaz átültetett bőrszövet. Nem nyugodott bele. Hosszú élőkéot! S a jószágot, amelyikről már lemondtak, néhány nap múlva hazavihették. így ment az elején. A kórház utoljára maradt. Arra, gyünk el. Álljunk meg előbb szülét után látott munkához. S a kísérlet sikerült. A könyvek mindig jó barátai voltak. Sokat segítenek most is munkájában. Egy egész regiment sorakozik a polcokon a kórház alig teamikor már a végső remény nyérnyi irodájában. S amel- is szerteoszlott. Azóta persze lett még ott a sok szakfolyósokat változott a helyzet. A irat. Egyszer, egyik kedves szövetkezeti gazdák rájöttek, ismerőse látogatta meg. Ami- megekjzhetik a bajt, ha idő- kor megpillantotta a „tüdőben intézkednek. Mátravere- mányhalmazt”, összecsapta a bélyt említi, ahol a gondos kezét: — Ezt mind olvassák is? — Nem — mosolygott debrigádvezető nem várta meg, amíg hazaérkezik távoli útjáÜIt ess erdői! A faültetésit világszerte a béke jelképének tartják. A sal- 50 tarja.*?.! erdészet dolgozói is azt vitatják, hogy ennek jegyében végzik szép erdősítő feladatukat. Fásításra kerültek Salgótarján. Zagyvaróna, Barna kopárosai, bogy védekezzenek az erózió veszélye ellen. Áprilisban 154 hektárnyi kopár földterületet ültettek be. IVliiilegy kétmillió csemete került földbe, s ennek a fele fenyő, amely legjobban hozzájárul a megyeszékhelyt körülvevő hegyek és erdők esztétikai szépségéhez. Ezt a szép és békés feladatot nagyobbára asszonyok és leányok valósították meg, akik úgy találták, hogy napi munkájukkal még inindig nem járultak hozzá kellőképpen a békébe/,. Ezért elhatározták, hogy kézzelfogható segítséget nyújtanak a sok megpróbáltatást átélő vietnami anyáknak. A salgó- vari kopáron erdősítő Gyurkó Józsefné huszonhat tagú brigádja kétnapi, Nagy Sándorné tizenegy tagú, Radics Jenőné tizenkét tagú és C’sémák Bélané nyolctagú brigádja egy—egynapi munkabérét ajánlotta fel erre a célra. NÓGRÁD — 1968. május 16., csütörtök már mind megtanultuk... Később még megnyugtatta csodálkozó vendégét. — Csak elkezdeni volt nehéz... Azután már ment minden a maga rendjén. Éppen úgy, mint az állat- kórházban. A kezdeti gondokon sikeresen túljutottak, s az intézmény egyre inkább betölti rendeltetését. Dr. Hagara László és munkatársa, dr. Szantner Tibor készségesen kalauzolnak végig a „termeken”. S közben magyaráznak. A gyógyszer- és műszerellátás kifogástalan. Minden létező új gyógyszert, a gyógyításhoz szükséges műszert megkapnak. Gondjaik azért így is adódnak. Itt van mindjárt a műtőasztal. Régi, kiszolgálta az idejét, semmiképpen sem felel meg a korszerű, de jóformán még az alapvető igényeknek sem. — Ez így van, — hagyja helyben az észrevételt dr. Hagara László. — Most már igazán rövid idő kérdése és megérkezik az új. Gyöngyösön készítik, teljesen modern, automatikus emelő szerkezettel. .. A férőhely is kevés. Mindössze négy beteg jószágot tudnak a kórházban tartani. Csakis a legsúlyosabb eseteket. Felvetődött már a kórház bővítésének gondolata. Talán lehetőség nyílik arra is, hogy növeljék a férőhelyek számát. Így vetkőzd le végleg ambulancia jellegét, s így válik igazán gyógyító központtá, kórházzá. Azt már csak úgy mellékesen említik, hogy a boyler, a csapok, a tető mind-mind hibásak. Javítani kellene. A lakáskarbantartó szakembereket ígért. Azóta is hiába várják érkezésüket. A kórház különben ott áll a Baglyasi úton, a Patyolat szomszédságában. Az udvar, kora tavasztól késő őszig csupa virág. Dr. Hagara László legalább oly gonddal ápolja, mint a beteg jószágokat. Az pedig nagy szó nála, mert a munkáját, mindennél jobban kedveli. Ezt bizonyítja a három évtized is, amit a gyógyítás szolgálatában töltött. S a további tervei ? — Ötvennyolc éves vagyok, — mondja —, de még szeretnék gyógyítani. Sokáig gyógyítani. Vincze Istvánné Üdvözöl jük a Magyar Hírlapot! Űj lap kerül május 16-tól reggelente a magyar újságolvasóhoz, a Magyar Hírlap. Nem csupán a sajtó dolgozói tekintenek nagy várakozással az új orgánum megjelenése elé, hanem az olvasók is, mert ezt a hazai hírközlés, a tájékoztatás, a lakosság felvilágosítása fejlődésének tekintek. A Magyar Hírlap szerkesztőségének elképzeléseit meg is illeti a különleges figyelem, mert a lap igen széles körűen kíván eleget tenni a mai olvasók igényeinek. Nagy gondot fordít tehát a Magyar Hírlap a külpolitikai kérdésekre, mind úgy, hogy az olvasó látókörét tágítva, eligazít a nemzetközi élet sokszor bonyolult broblémáiban, mind úgy, hogy megvilágítja a Magyar Népköztársaság helyét, szerepét, jelentőségét, törekvéseit a mai politikai világban. Hasonló törekvést jelez majd a lap belpolitikai része is, hogy ennek révén még szorosabbá váljék a kapcsolat az ország vezetése és a közvélemény között, mert ez felbecsülhetetlen érték az erők összefogására, az új nagy feladatok megoldására. A Magyar Hírlap mutatványszámaiból tűnt ki az is, hogy gazdag kulturális rovatot kíván adni, sok irodalmat, közölni a magyar irodalom klasszikusainak és ma élő reprezentánsainak műveit, számon tartani a művészeti ágak jelentős alkotásait, törekvéseit, ablakot nyitni a világ tudományos életére. A kultúra eszközeivel, hozzáférhető módon kívánja segíteni, a lap a szocialista nemzeti egység erősödését, a hazafias érzés elmélyülését, a testvéri országokkal, s általában a földkerekség minden haladó emberével való együttműködést. Minthogy a Magyar Hírlap mindennap megjelenik, talán mondanunk sem kell, hogy a sport is nagy szerepet kap. Hétfőn teljes két oldalt „zentelnek a sportnak, s ezen kívül a legfontosabb eseményeknek az első oldalon is tartanak fenn helyet. Üdvözöljük a Magyar Hírlap megjelenését! Üdvözöljük a lap szerkesztőit és munkatársait. Kívánjuk, hogy érjék el nemes céljaikat, s színvonalas munkával, sokszínűén, a modern sajtó eszközeinek lat- bavetésével járuljanak hozzá a magyar újságolvasó-tábor szélesedéséhez, a politikai érdeklődés és közgondolkodás fejlesztéséhez. Száz éve Ízületeit Somogyi Béla Az egykori somogyi korcsmáros fia a Vas megyei Halastó községben született. Mikor a tanító kiadta neki a hat elemi elvégzéséről szóló tiszta kitűnő bizonyítványt, azt tanácsolta az apának, taníttassa a jó eszű gyermeket. A soproni tanítóképzőben szerzett oklevelével nekivágott az országnak. Mint házitanító először a kisvárdái helyi lapnak küldözgetett cikkeket. Az újságírói pályát választva a soproni helyi laphoz került, ahol logikus okfejtésű, szép magyarságé cikkeivel elismerést vívott ki. Somogyi 1890-ben találkozott a munkásmozgalommal. A Kommunista Kiáltványt öccse adta a kezébe. Mohón veti rá magát a marxista tanokra, rájön, hogy minden nyomorúság a tőkés kizsákmányolásból fakad. Polgári iskolai tanári oklevéllel a zsebében képtelen álláshoz jutni. Ezután úgy határoz, hogy gimnáziumi tanári képesítést szerez. Ekkor Somogyi Béla már nem volt ismeretlen a Szociáldemokrata Pártban. Suhogó álnéven írta cikkeit a Népszavának és a Cipészmunkások Lapjának. Katonai szolgálata alatt lefordítja Liebknecht „Mit aikar a szocializmus?” című írását. A katonaságtól leszerelve a Szociáldemokrata Párt úgy határoz, hogy Somogyi Béla vegye át a Népszava szerkesztését. Bár titokban vállalta a nehéz feladatot, ez azonban nem maradhatott sokáig titok. A pártonbelüli ellenzék és a pártvezetés közötti ellentétek elmélyültek, mindkét oldalról őt támadták, s a tehetséges szerkesztőt ridegen eltávolították. Ezután újra a pedagógiai pályán működik, de nem szakítja meg kapcsolatait a munkásmozgalommal. Amikor az 1904- es pártkongresszus úgy határoz, hogy a Népszava újból napilap lesz, a munkatársak között ott találjuk a tehetséges Somogyi Bélát. 1906 tavaszán az ő szerkesztésében és kiadásában jelenik meg az „Űj korszak”, a tanítók tanügyi és politikai folyóirata. A lap határozottan követeli a népoktatás államosítását. 1911 végén Somogyi Béla szerkesztésében jelenik meg az Ifjúmunkás. A lap mind,enekélőtt oktató, tanító, ismeret- terjesztő jellegű. Somogyi kiváló pedagógus volt. Ö írta az akkori idők legjobb elemi iskolai tankönyveit. Az ő érdeme, hogy a szocialista irodalom néhány fontos kötete, világos, könnyen érthető, s az eredetinek megfelelő szöveggel került a magyar munkások kezébe. Legjelentősebb fordítása Bebel: „A nő és a szocializmus” című munkája. A későbbiek során Alvinczi Mihály néven „A többtermelés tudománya” című könyvében Magyarországon először foglalkozott a korszerű mező- gazdasági termelés kérdésével, harcos antiklerikális füzetei pedig Suhogó néven láttak napvilágot. Az 1918-as polgári demokratikus forradalom idején megindul a pedagógusok szocialista szervezkedése, amiben jelentős szerepet vállal, követelve az iskolák államosításét. 1918 decemberében közoktatásügyi államtitkárrá nevezik ki. 1919 januárjában a tanítóság most már Somogyi államtitkártól kéri számon a felekezeti iskolák államosítását, azt, amit Somogyi, a szakszervezeti vezető követelt. A proletár- diktatúra idején felajánlják neki az oktatásügyi népbiztosság vezetését, de politikai szerepet nem vállal, mert nem ért egyet a Tanácsköztársaság célkitűzéseivel. Holott, amiért küzdött, ekkor valósult meg: a tanácskormány államosította a felekezeti és magániskolákat. • Somogyi Béla, a Tanácsköztársaság bukása után nagy erkölcsi bátorságról tett tanúságot. A fehérterror rémuralma idején elvállalta a Népszava szerkesztését. Személye csakhamar a fehérterror egyik célpontja lett. A kitűnő tanárt örökre eltiltják a tanítástól, miközben rendületlenül szerkeszti a Népszavát. Lakhelyét gyakorta változtatja, s naponta a lap egy-egy fiatal munkatársa kíséri haza. Somogyi bízott az antant ígéreteiben, bízott abban is, hogy a kurzusnak szüksége van a szociáldemokrata sajtóra. Ennek a tévedésnek lett áldozata. 1920. február 17-én, szerkesztői munkája befejeztével egy fiatal tehetséges munkatárs, Bacsó Béla kíséretében lakása felé tartott. A fehérterror különítményesei rájuk támadtak, s betuszkolták őket egy autóba. Agyvelőig ható, halálos ütések után holttestét összekötözve, zsebeiben 20 kiló kővel, a Dunába dobták. A példátlanul aljas gyilkossággal az egész világsajtó foglalkozott. A fehérterror ellenére százezrek kísérték utolsó útjukra Somogyi Bélát és Bacsó Bélát. Somogyi Béla ma lenne száz esztendős. >{t£Hv^cg<MU^^KOpASZ OROSZLÁNBAN 2. A menekülő száguldásig Schirmbaum mindem-e visz- szaemlékszik. De innen fehér foltok ékelődnek emlékképei sorába. Igen: útközben arról igyekezett meggyőzni önmagát, hogy Bécsbe kell eljutnia, onnan csak egy ugrás Magyar- ország, Egyháza, ahonnan az SS-be került. A falvakban nem bízott, városba, milliós nagyvárosba kell jutnia ahhoz, hogy megbújhasson. Schirmbaum mellékutakon igyekezett tehát egyre tovább, kelet felé. A Dunán is átjutott — csak az autótól kellett megválnia. Utána lassabban folytatta útját. A harcok már Berlinben folytak, amikor Rudolf Schirmbaum az osztrák fővárosban kószáló sok tízezer rabruhás egyikeként az Ostbahnhofhoz érkezett. A bécsi Keleti pályaudvara háború szörnyű nyomait viselte. A kiégett épület, a falak golyótépte sebei arról árulkodtak, nehéz dolga volt annak a szovjet egységnek, amely kiverte innen a németeket. Persze a front alaposan megtépázta magát a császárvárost is. A felszaggatott kö- megtanulta, nagyszerűen tu- vezetű utcákon a letépett vil- dott tájékozódni, lanyvezetékek himbáló kígyó- A hírek hatására letett ja alatt mindenfelé katonai szándékáról, hogy visszatérjen járőrök cirkáltak. Esténként a Magyarországra. Azt is megtes lehet. Engedelmeskedett tehát, s ott lépdelt az ismeretlen férfi mellett. Nem beszéltek, egymás mozdulatait figyelték. Az ismeretlen kezét a zsebében tartotta és Schirm- baum meg volt győződve arról, hogy az idegen pisztolyt szorongat a markában. Már jó messzire jutottak, amikor kint a pályatesten, a váltók között messzire, egy kiégett mozdony mellett az ismeretlen megállt. Schirmbaumot nem érte Belvedere palota parkjában a állapította, most már nyugat meglepetés, amikor zsebéből légvédelmi ütegek hevenyé- felé sem ajánlatos igyekeznie, szett állásaiban szláv dalokat mert az országutakon igen énekeltek. Itt egy konyha is szigorú az ellenőrzés és az SS működött, és Rudolf Schirm- tetoválás biztosan elárulná, baum esténként a füstölgő „Itt kell berendezkednem” gulyáságyuk elé járult, oltva- — a gondolattól megijedt, csorázott. Csíkos rabruhája Rádöbbent arra, milyen maláttán azt hitték, hogy ő ma- gányosan él és megértette, ga is lágerlakó volt, bőségesen elláttál-: mahorkával, dohánnyal. Innen a palota kertjéből látta, hogyan vonultak a haközelebb kell az emberekhez kerülnie. Társaitól tanácsot kaphat és talán segítséget is a letelepedéshez. Azon az éjszakán is a pá- ... . , , . ... lyaudvaron aludt. Bujkálása difoglyok porlepte ruhában, óta első ízben beszélgetni pró- borotvalatlanul, a romeltaka- bált társaival. Néhánnyal ba- ritas munkahelyeire. rátságot is kötött: elfogadta Éjszakáit a pályaudvar kié- «Sutájukat, konzervjeiket. gett kupolái alatt töltötte. Tálán a tizedik éjszakán Sok-sok, táborból szabadult másik, zömök, erős, csíigazi fogoly éjszakázott itt. A ,°f. vlse o telepehazájuk felé induló vonatokat Se1111™133111" melle. Egy várták. Schirmbaum titkolta, lde,g beszélgettek, azutan el aludtak, eközben egymásnak vetették vállukat. Reggel az új ismerős ellentmondást nem tűrő hangon szólt Schirmba- umnak: — Maga most velem tart! , _, .. , . , ,, . A volt őr megrettent. Attól o iben szolgálata két észtén- tartott, ha ellenkezik, botrány deje alatt a „lágemyelvet” is kezdődik, ami számára végzehogy magyarul is beszél, azt mondta, holland nemzetiségű. Vörös haja, szeplős arca láttán elhitték a meséjét. Minthogy a német mellett a magyar szót is értette és a táelővett kezében pisztoly sötét- lett. — Zubbonyt levetni! — hangzott az ismeretlen parancsa. Fegyver ellen nem lehet védekezni, Schirmbaum levette hát a zubbonyát. — Az ingét is! A fenyegető hang hallatán a volt tábori őr azonnal engedelmeskedett. Eközben úgy érezte, elérkezett életének utolsó pillanatához. Az idegen meggyőződik gyanúja alaposságáról, s amikor megleli hóna alatt az SS tetoválást, végez is vele. Schirmbaum kétségbeesett tettre szánta el magát. Felemelte karját, mint aki megadja magát, de már ugrott is úgy, ahogy ezt a mozdulatot az SS-ben az önvédelmi harckiképzés során megtanulta. De úgy látszik az ismeretlen is elsajátította ezt a művészetet. Fél fordulattal elhajolt Rudolf ökle elől és elkapta bokáját. (Folytatjuk)
