Nógrád, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-01 / 101. szám
r Lakon György Palóc lakodalom Ha csillag lennék, »• Külföldi költők verseiből Már előző vasárnap megtörtént a behívogatás. Csütörtökön elvitték a bútort és a kelengyét a vőlegény házához. Pénteken csigacsinálókat hívogattak és levágták az aprójószágokat. A sok munkában, a nagy készülődésben észrevétlenül érkezik meg a nagy ríap: a szombat. Már délben megjelenik a fiús háznál a vőlegény és a menyasszony násznagya. Verssel köszönnek be persze, mert itt mindenre van vers. Hívogatástól a lakodalom végét jelző hajnalégetésig eppen 103 verset mondanak el. Kora délután átvonul a vőlegény násznépe a lányosház- boz, ahol verssel köszön be a vőfény és verset mond a násznagy. Isznak, szórakoznak, táncolnak egy sort, majd megkezdik a menyasszony búcsúztatását. Örökre viszi el magával a legény! Előbb a vőfény mond verset, majd a szószóló mondja el hosszú búcsúztatóját, ugyancsak hagyományos versben. A búcsúztató után tust húznak a zenészek. Most azután, amint az illik, a fehérnép sír-rí, szipog. jajgat, ölelgeti, csókolgatja a menyasszonyt, s jó tanáccsal látja el: — Vigyázz magadra. Rossz ne legyél az anyósodhoz. Aztán elindulnak a tanácsháza felé, esküvőre. A menyasszony a testvérével vagy rokonfiúval, a vőlegény a koszorúslányokkal. A lakodalmas menetet a zeneszek is elkísérik. Zeng a falu a nótáktól, a kurjonga- tástól, lövöldözéstől. Szál! a daru, száll a daru Magasan a levegőbe, A menyasszony, a vőlegény Most megyen az esküvőre. A menyasszony két orcája Olyan, mint a rózsa. Ráillik a, rajta van a Vőlegényének a csókja. A cigányok kifogyhatatlanok az ilyen időszerű nótákból: Három éve, amióta vadásztam, Száraz ágon zöld levelet találtam. Megtaláltam reménységem, boldogságom Fényes csillagát. Feleségül választottam Egy szép lányt. A következő dal, amely ré- gen-régen született, a vőlegény lázongása a szülői számítás és önkény ellen: A vőlegényből férj lett, a menyasszonyból asszony. Az asszony követi a férjét a szülői házhoz. Az úton ismét felzeng a zene és a dal. Visszhangoznak tőle a hegyek. Ezt a kislányt még akkor megszerettem. Mikor legelőször véle beszéltem. .Megtetszett a gyönyörűszép szaváért, Homlokára göndörödő hajáért. Megérkezik a vidám lakodalmas menet a fiús házhoz. A násznagy elmondja a fogadó-verset s elmondja versét a vőfény is. A tánc, a mulatság tovább áll vacsoráig. A férfiak külön asztalnál ülnek és Isznak, az asszonyok és lány vendégek a fal mellett álló lócákon helyezkednek el. A lakodalmas rendnek olyan része ez. amelv legjobban elmaradt az időtől. A felnőttek tehát beszélgetnek. isznak. A fiatalok táncolnak és az asszonynép nézi a mulatságot. így megv ez most a lányos háznál is. ahol a lány családjának rokonai és ismerősei gyülekeznek össze. A lány szülei is otthon vannak. Semmi közük már a fészkéből kirepült lányhoz! Űj család tagja már az! Míg áll a tánc és a vígalom. a fiatal házaspár elmegy a legközelebbi hozzátartozókkal a „menyasszony szobáját bemutatni”. Hadd ’ássa a menyecske, hosv szénen veteti „nvoszolyán” fogja az első éjszakát eltölteni! Tíz fele jár. amikor a vőfény megjelenik az első tál levessel. A menyasszony és a koszorúslányok odaülnek a férfiak asztalához. Asztalokat hordanak a tánchelyre is, hogy az asszonyoknak Is legyen vacsorázó helye. Nagv a zsivaj, lárma, a vőfény teli torokkal kiáltja már harmadszor: — Halljunk szót! Végre a cigány is abbahagyja a muzsikát, a zsivaj is elcsitul. A vőfény elmondja a verset: Agt kiáltja a szám. legyetek csendesen. Kötelességemet vihessem eendes-n. Annak szolgálok én e házban szívesen, Aki szépén mulat és becsületesen. Itt van az első tál étel, behoztam. — Nincsen a nagyvőfélynek pénze, húsz fillérért váltja a keresztapja. A menyasszony-tánchoz tartozó, kihalóban levő szokás a lánccsörgetés. Rendszerint olyankor csinálják, ha idősebb ember táncol a menyasszonynyal. Lánccal, vagy szalmából készült kötéllel összekötik őket. Nem törődnek ilyenkor azzal, hogy a menyasszony patyolatfehér ruhája bepiszkolódik. A fontos az, hogy ne tudjanak szétválni addig, míg az öreg meg nem ígéri a magasra szabott váitság- díipt, Közben meg azt daloljákA vén medvét megfogták, Táncolni tanították. Nem illett néki a tánc, Csörgött, csörgött, csörgött a lánc A lábán. A másik lakodalomban, vagyis a lányos háznál, ugyancsak eljárják a menyasszonytáncot. A valódi menyasszonyt itt a koszorúslány, vagy a barátnő helyettesíti. De a verset ugyanúgy mondják el. mintha a menyasszony állna a násznép előtt. Szürkülni, derengeni kezd odakint. A legősibb, a tűzimádás idejére mutató aktus csak ezután következik. Szalmacsomagot visznek a legközelebbi útkereszteződéshez. a szalmát meggyújtják és körültáncolják a tüzet. Nem is olyan régen még beletán- coltak a tűzbe is, hogy meg- pörkölődött a selyemszoknya, és a pantalló, csak a csizmások jártak jól. A hajnalégetésnek külön ropogós nótája van: Hajnaliig már. halnalllh már. Majd meg is virrad már, Fordulj hozzám, kisangyalom. Majd masad maradsz már Egy itce hor. két itce bor Megitassa magát. Fordulj hozzám, kisangyalom, Majd magad maradsz már. S úgy van amint a nóta mondja: „'Majd magad maradsz már”. A vendégek most már . egymás után hazaszállingóznak. A fiatalok magukra maradnak végre, szerelemben, boldogságban IVAN SZAVELJEV A munka Az évből ismerek egy estét, Perc volt csupán, egy pillanat, S míg csend ringatta árnyamat Magam lehettem az öröklét. Ha csillag lennék, így születnék, Lelkemben hívó messzeséggel, Tartózkodóan, mint az esték, Tapinthatón és észrevétlen. Dicsőség nélkül, egyszerűen. Mint egyszerű a gondolat, Hogy csak a munka él a műben Es váltja meg a sorsomat. Vagy nem azért ér öröklétbe Az idő egek ormain, Mert világot hord vállain S lépdel csendesen fütyörészve? A legfiatalabb szovjet költőnemzedék tehetséges képviselője. Ezt a költeményét a Komszomolszkaja Pravda közölte. JACQUES GOCHERON Ej az erdőben Holnapra harminchat leszek. Éjszaka... íme az éj és azt hiszem Sok év óta az első éjszaka, hogy A lila csend óriás virágán Újra megnyíltak a szirmok. Holnapra harminchat leszek. Nézem a tenyerem. A bőröm kérges. Mint a fáké. Túlságosan is gyakran Érintettem kezeimmel az erdőt. Nézem az ujjaim. Bronz-árnyalat. Túl sok éve már, hogy nem engedem ki Kezeimből a puskát. Holnap... Holnapra harminchat leszek. Húsz éve már egyetlen napra sem Váltam meg fegyveremtől, Hű gránátjaimtól. Nézem a kezem és csodálkozom Hogy élek. Az én földem — része vagyok — Mindig harcban áll. Iszonyú fájdalom, hogy én is Taposom virágait... Négyéves a fiam, Négy éve nem láttam a fiam. Nézem a kezem. Ha meghajlító m. Tenyerem, úgy tűnik mosolyog Ilyen mosollyal Tekint a gyermek a világra Egy országban, ahol Béke van és szabadság. Holnapra harminchat leszek. Nézem az ujjaim. Bronz-árnyalat. Nézem a kezem. Mint a fakéreg. Tenyeremben a földem, Öklömben a házam: Ma újra bombázták Haiphongot. Neves frantia költő. A lyoni selyemszövők c. verses drámáját Magyarországon is bemutatták. (Zené- jét a magyar származású Kozma József szerezte). Versét az Armand—Monsreau-val közösen írt Vietnam — 1967 c. kötetéből vettük. RITA BUMI-FAPASZ: Vérvörös május elseje 1944-beit (Részletek) Ti találkoztatok már fivéreitekkel, a nyíló fűzfákkal, nyíló szökőkutakkal, megnyergeltétek a Nap lovát. És mi irigyeljük dicsöségteket, fiúk, bronz-szárnyú ingben, fedetlen mellkassal vagytok a holnap szobrai! Mekkora csend érleli a gyümölcsöt, milyen gyűlölet érleli a golyót? Kétszázan május elsején, zsenge hajtások énekelték utolsó dalotok, sírtak a levelek, a közös sírhant mélyéről mint a citromfák, nőni kezdtetek. Tél jege Thesszália folyóin, fagyos árnyék az égbolt kupoláján, ez vqlt anyátok szörnyű távolléte. A virágokat eltiltották sírotokról, sebetek szegfűjén a vér kihajtott, s nem törölhettük le hajunkkal aggodalmatok drága verítékét mi hátrahagyott árva asszonyok szemben az ólmos esővel. A homlokunkat ólom marcangolta, iszonyú fém aratott titeket le kalászérés előtt, hogy felvillantsátok csillagaitokkal a világ megvénült koronáját. A modern gförög költészet kiemelkedő alakja, az ellenállás hőse. Vérvörös május elseje 1944-ben c. hosszú versében a német fasiszták által Athén külvárosában bestiálisán legyilkolt kétszáz görög hazafinak állított emléket VASZKO KARADZA Az én május elsejém Ma májusfával int a virradat, Ma álmainkban fészket rak a fény, Puskánk csövén égett a harc alatt A sortüzek füst-lombos reggelén. A reggel íve meghajlik, feszül, Gyermekkorom íjából száll a fény. Ilyennek láttunk rendületlenül A sortüzek füst-lombos reggelén. Erdők rejtekét félszemünkkel vívtuk, Célzás közben is óvtuk rügyeid, Ránk kacsintottál, védelmezted álmunk, Mint aki kedvesére hunyorít. Ma márványon lépked a virradat, Ma álmainkban fészket rak a fény, Ma álmaimban fészket rak a Nap. Földet melengetsz, május elsejém! Macedón nemzetiségű költő, Szkopjében él, H* éve publikál, három verseskötete jelent meg. Összeállította és fordította: Kassai Ferenc Haragszik az édesanyám, Hogy én meghúzásod! *m Hogy én az ő hajlékába Ilyen szegény lányt hoztam Szegény a lány édesanyám, ne gazdag a szerelme. Száz hold földnél is többet ér A ragyogó két szeme. örül már az édesanyám. Hogy én megházasodtam. Hogy én az ö hajlékába ilyen gazdag lányt hoztam, tlazdag a lány, édesanyám. De szegény a szerelme. Háljon vele édesanyám. Ha vélem elvetette. Megérkeztünk a tanácsházához. A fiatal pár és az illetékesek bemennek, a násznép az utcán mulat, amíg végeznek odabent. Ha csakugyan menyecske lesz a lányból, Kerek kontyot csinálnak a hajából, Kerek kontyát, hej. de sokan megnézik. Szeretőjét a faluban irigylik. Ha csakugyan szeretni kell valaha. Nem kell nekem soha szőke, csak barna. Mert a barna tud igazán szeretni, üe a szőke csapodár szokott lenni. Lezajlik az esküvő is. Az esküvőről az új házasok kart-karba öltve jönnek ki, A barátok elhalmozzák őket i ókívánságokkal, ilyesfélékkel : — Szaporodjatok, snkasod- jatok mint a‘ csicsóka! És hogy el ne ejtsem, azon imádkoztam, A s/.;tkárs asszonnyal összebarátkoztam. Egynéhány konc hússal én in megbirkóztam. Levee után hús következik. Ma reggel álmomban, mielőtt fölkeltem, Négy özet. két szarvast pecsenyének lőttem Ha nem hiszik, itt van. Jól meg is sütöttem. Még ma örömömben egy cseppet sem ettem. Tortaevéssel végződik a vacsora. A férfiak ismét isznak, a mulatság még nagyobb ze- ne-bonával zajlik tovább... (Hogy ki ne feledjem, a vacsora végeztével a szószóló is elmondta a maga versét. De most már nem sok van hátra abból a bizonyos 103- ból!) Éjféltájban zománcozott tálat helyeznek az asztalra, a tálat menyasszonyhímezte terítővei takarják le, s a vőfély beköszönti a menyasz- szonytáncot. Odavesse a pénzt a zománcos tálba, aki táncolni akar a menyasszonnyal. Az első táncot igencsak a beköszöntőt mondó vőfély járja el. Nem maradnak el az ilyenkor szokásos tréfás biztatók sem: 8 NÖGRÁD — 1968. május 1., szerda | | Illés Endre Az igazgató A válogatott és megrostált posta, a bizalmas napijelentések és néhány fontos emlékeztető feljegyzés várta az igazgatót reggelenként az íróasztalán. Az első tájékozódásra tíz percet kapott a titkárnőjétől. Amikor a tíz perc eltelt, a baloldali oldalajtóban megjelent Andrea. Mindennap szoknyában, magas nyakú pulóverben jelent meg, kedves volt, komoly volt, gyakorlott kezű, úgy jött, mint egy bemosdott műtősnővér. Andrea ma sem késett — átlépdelt a nagy szobán, előrejött egészen az íróasztalig, az asztal sarkánál lekuporodott egy támla nélküli kis székre, és már nyitotta is puhafedelű gyorsírásfüzetét, testetlen arcát, szép fekete szemét az igazgató felé fordította — így kezdték ők minden reggel a napot. De az igazgató ma nem nyúlt a postához — a lányt nézte. — Andrea, adja csak ide a ceruzáját... Andrea felállt, ítélkező, komoly rosszallással tekintett szét az íróasztalon: — Persze, Kati megint nem tette ki az igazgató elvtárs írókészletét. Kati volt a másodtitkámő. — Itt vannak a ceruzáim, kedves Andrea. De én a magáét akarom ... Andrea bizonytalanul nyújtotta a hatszögletű, citromsárga kis fadárdát. Az igazgató átvette, érdeklődve forgatta: Cullinan 6 B — olvasta kíváncsian a ceruza jelzését. Mosolyogva felnézett. — Csak tudni akartam, hogy milyen ceruzával ír egy kényes gyorsíró.... Szóval imperialista ceruzával. Nem várt választ. — Ma nem írunk semmit, Andrea. Visszaadta a ceruzát, és kihúzta az íróasztal jobb felső fiókját. — Takarítok, Andrea... Kérem hívja be az osztályvezető elvtarsakat. És maga is maradjon itt. Fel akart állni, de inkább ülve maradt. Fáradt volt, és ugyanakkor tisztán, komolyan boldog: egyszerre nyújtózott el benne a két érzés. Ez az utolsó délelőtt je a gyárban!.;: Holnap reggel utazik Gályára. Az igazgató két éve nem volt szabadságon, most végre valamiképpen kiverekedte magának a két hetet. Ha ugyan a két hét valóban két hét marad — ha nem hívják vissza már a harmadik napon... De akármi lesz, akárhogy lesz, holnap reggel beül a gályái buszba. Már a gépkocsivezetőjét is szabadságra küldte. És most olyan boldog és egyszerű, hogy kíváncsi lett Andrea ceruzájára. Már elfelejtette a nevét, a Cullinant — már új ötlet kezd formálódni benne... A kihúzott fiókja fölé hajol és egyenként szedegeti elő a dossziéit. Kopognak. — Jó reggelt!... Szervusz!... Szervusz!.. . Sorban kezet fog osztályvezetőivel, bizalmasaival. Hárman vannak, egyikük idősebb, kettő fiatalabb. — Drága barátaim, mindenemet elosztom köztetek! Azok hárman hangosan, jókedvűen biztatják, fogadkoznak. — Csak bátran, egészen bátran! Az Igazgató először a nap! postát és a jelentéseket tolja feléjük. Andrea ügyesen kiemel a postából két magánlevelet. de az igazgató elhárítja titkárnője tapintatát. — Ez a maga része, Andrea. Tessék, Intézze el. Nincsenek titkaim. És egy szentségtörő ötlet villan át rajta. — Tessék, aláírok néhány üres levélpapírt ... És amíg osztályvezetőt a tekintélyes Irathalmon osztoznak, ő különböző alakú levélpapírokra gyorsan leírja nevét. Az egyikre középütt írja, ezen csak négy-ötsoros levélre futja, a másikat egészen alul írja alá, s van olyan is, ahol a második oldalra kerül a neve. O sztályvezetői várják a további utasításokat. És akták kerülnek elő a fiókokból. Feljegyzések, másolatok, megint csak levelek. Halk, kettes tanácskozások, az ablaknál, majd percekre közös megbeszélések á nagy tárgyalóasztalnál. Szól a telefon, Andrea emeli fel a kagylót. — Csak a nagyon fontos hívásokat kapcsold, drágám — leheli szelíd oktatással Katinak, aki két szobával kijjebb ül. De két perc múlva a közvetlen vonal jelentkezik. Ezt mégis az igazgató vállalja. — Halló!... — füléhez szorítja a kagylót. — Á, szervusz! ... Öt percig beszélnek. Később az igazgató lelkesen felállítja bizalmasait, álljanak fel, és mindenkinek meg kell csodálnia a látványt: az egyik
