Nógrád, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-05 / 104. szám

fytfóárhapi jegyzet King-parancsolat Martin Luther King erőszakos halála világszerte csaknem akkora megdöbbenést keltett, mint annak­idején a Kennedy elnök elleni merénylet. Ámde, volt valami, amiben különbözik a közvélemény hangulata az elnökgyilkosságot követő első hetekétől: ma már nem dől be a félrevezetésnek. Abból a hivatalos köz­lésből, hogy King gyilkosát (aki állitólag egy rovott- múltú betörő volt, s mindazideig tartózkodott az erőszakos cselekményektől!) agyonlőtték, feltételezhet­jük, hogy a Nobel-díjas békeharcos összeesküvés áldo­zata lett. A texasi módszerek a Kennedy-gyilkosság óta tökéletesen elhatalmasodtak, mind a bel-, mind a kül­politikában, az Egyesült Államokban. Csakhogy a me­rénylők egy dologról megfeledkeztek: Kinggel nem egy ember, nem is egy lelkész, hanem egy eszme ellen kö­vettek el merényle>tet, márpedig az efféle orvtámadás az áldozatból mártírt, n~. eszméből, jelen esetben a bé­ke és emberiesség eszményéből, óriást növeszt. Martin Luther King nemcsak egy eltussolásra szánt bűntény emlékét hagyta ránk, hanem gazdag szellemi örökségét is. Ebből az örökségből egy&t éppen a múlt szombaton vehetett át a világ, amikor a New York-i kétszázezres békegyűlésen Coretta King, a meggyilkolt N'obel-díjas békeharcos özvegye, felolvasta King viet­nami tízparancsolatát. A tízparancsolat igazát szerző­jének makulátlansága fémjelzi, most mégis engedtes­sék meg, hogy a parancsolatokat egy-egy vietnami tu­dósító, vagy amerikai politikus fel- és megjegyzései­vel kommentáljam. ELSŐ PARANCSOLAT: Nem szabad hinned a katonai győzelemben! (James M. Gavin tábornok, jelenleg az Artur. D. Littlle Inc. Társaság elnöke, az ősz folyamán Vietnam­ban járt. Erről egy későbbi nyilatkozatában többek kö­zött a következőket mondta: „Végigjártam a menekült- táborokat, a kórházakat, beszéltem vietnami civilekkel, újságírókkal, megfigyelőkkel, évek óta Vietnamban élő európaiakl<ál, s arra a meggyőződésre jutottam: ha így folytatjuk, még 1974-ben vagy 78-ban is Vietnam­ban leszünk. Amikor ősszel hazatértem, világosan lát­tam. hogy a vietnamiaknak, Amerikának és az egész világnak jobb lett volna, ha tengerészgyalogosaink so­ha nem iteszik lábukat vietnami földre. Azóta a hely­zet még sokkal aggasztóbbá, sőt kritikussá vált...”) MÁSODIK PARANCSOLAT: Nem szabad hinni a politikai győzelemben I (A DPA, Deutsche Presse Agentur, nyugatnémet saj­tóügynökség tudósítója közölte Saigonból: A tudósítók zöme két szállóban lakik: a drága, amerikaiak részé­ről monopolizált „Caravelle”-ban, amely fele részben a saigoni püspök tulajdona, és a régi tiszteletreméltó gyarmati fogadóban, a „Continental”-ban, ahol haj­dan Graham Green vázolta fel „A csendes ameri- kai”-t.) . HARMADIK PARANCSOLAT: Nem szabad elhinni, hogy a vietnamiak szeretnek bennünket! > (Walter Lippmann, a híres amerikai közíró írta a Newsweek-ben, a polgári liberális heti hírmagazinban: „A háború rosszra fordult. Váratlanul szembe kell néz­nünk egy kérdéssel, amelyet minit elképzelhetetlen ab­szurditást mindig is elutasítottunk. Vereséget szenved­tünk Vietnamban. Megrázkódtatást okoz a puszta tény, hogy ezt a kérdésit felvetik, amelynek következményei egyelőre még felmérhetetlenek...”) NEGYEDIK PARANCSOLAT: Nem szabad elhinni, hogy a saigoni kormány a nép bizalmát élvezi! (Roy Bonett-nek, a Tribune-ban, az angol Labour Pary balszárnyához közelálló lapban megjelent cik­kéből idézem: „A DNFF stratégiai célja — a dél-viet­nami hadsereg eredményes hadműveleti tevékenységé­nek szétrombolása és a saigoni kormány megfosztása a nép hatékony támogatásától — nagy előrehaladást ért el. Csaknem minden jelentős amerikai megfigyelő egyetértett abban, hogy a Thieu—Ky kormány amúgy is ingatag tekintélye olyan csapást szenvedett, amelyből nemigen épülhet fel...”) ÖTÖDIK PARANCSOLAT: Nem szabad elhinni, hogy a nép nem szereti a Vietcongot! (Edward Kennedy, demokrata párti szenátor egyik idei sajtónyilatkozatából: „A Vietcong az utóbbi na­pokban óriási politikai győzelmet aratott.”) HATODIK PARANCSOLAT: Nem szabad elhinni azokat az adatokat, amelyeket a meggyilkolt vietcongokról tesznek közzé! HETEDIK PARANCSOLAT: S nem szabad elhinni azokat az adatokat sem, amelyeket az amerikai veszteségekről tesznek közéi (J. P. Vigier, Vietnamban járt francia megfigyelő, a francia országos tudományos központ kutatója, a Rus- sell-bíróság főtitkára írta a Le Monde-ban: „1967-ben az Egyesült Államok elvesztette a vietnami háborút... Az Egyesült Államok haditechnikai vereségének bizo­nyítéka az, hogy elveszítette a stratégiai kezdeménye­zést ...”) NYOLCADIK PARANCSOLAT: Nem szabad elhinni, hogy a tábornokok úgyis jobban tudják, mit kell tenniük! (Az amerikai Newsweek írja: „A holdújévi offenziva i óta... a dél-vietnami tábornokok felhasználták az al- Kalmat, hogy katonai rendszer létrehozására tegyenek kísérletet. A statárium kihirdetése után több mint öt­ven ellenzéki politikust tartóztattak le, bírósági tárgya­lás nélkül...”) KILENCEDIK PARANCSOLAT: Nem szabad elhinni, hogy a világ bennünket támogat! ! (A. Weintz cikkéből idézem, a polgári liberális, nyu­gatnémet „Tatsachen” című lapból: „ősbemutatón is­merkedhetett meg a közönség Peter Weiss dokumen- mmművével, A vietnami beszélgetéssel... A második rész j tárgya a jelenlegi vietnami háború háttere. Sok tör­ténelmi személyiség lép fel itt: Churchill, Eden, Eisen­hower, Kennedy és Johnson. A figurák mint szócsövek egy-egy meghatározott csoport érdekeit hangoztatják. A kommentátor hangszórón át közvetitett hangja vilá­gossá teszi, hogy az amerikai politikusok milyen ipari és pénzügyi motívumokból folytatják vietnami politi­kájukat..”) TIZEDIK PARANCSOLAT: S végül: ne ölj! Lakos György Szociológiai módszerek a párt ni ii nkában „Divatból” vagy más okok folytán hódít tért mindin­kább a pártmunkában a szo­ciológiai módszerek alkal­mazása? Mert, hogy tért hó­dít, ez kétségtelen. Mind gyakrabban vitatnak meg párt-végrehajtóbizottsági és pártbizottsági üléseken szo­ciológiai igénnyel előkészített írásos anyagokat. Mintegy másfél évvel ez­előtt került kezembe a buda­pesti pártbizottságon egy ilyen jelentés a fővárosi mun­kásság szociális helyzetéről, majd nem sokkal utána gon­dos kötésben több szocioló­giai felmérés a Borsod me­gyei üzemekből, amelyeket a gyári pártbizottságok felké­résére és azok közreműködé­sével készítettek el hozzáértő szakemberek. Azóta is egyre- másra találkozunk olyan tö­rekvésekkel, amelyek a párt- munkát szociológiai felméré­sekkel segítik, vonatkozzanak a vizsgálatok a termelésre, vagy az egyes dolgozó réte­gek anyagi, kulturális helyze­tére, vagy éppen az őket fog­lalkoztató elvi, politikai kér­désekre. Mostanában például több megyében, városban vizsgálják a pártbizottságok: melyek az első, mérhető ha­tásai a gazdasági reformnak az egyes rétegeknél az ár­színvonal alakulása, a poli­tikai hangulat tekintetében, s melyek a reformmal kapcso­latos főbb, gazdasági, terme­lési problémák. A tapasztalat szerint neon elégszenek meg az általános jellemzéssel, tényekből, adatokból, sok száz, sőt több ezer dolgozó­val folytatott beszélgetésekből vonják le a következtetése­ket. Ezzel már ki is mondtuk: feltétlenül helyeselhető tö­rekvésről van szó. Miért hát a bevezetőben megfogalma­zott, némi kétséget ébresztő megfogalmazás: „divatból” hódít-e tért a szociológia a pártmunkában? Azért, mert valóban divat ma sok terü­leten a kérdőívek segítségé­vel folytatott vizsgálódás, amelyet sokan már önmagá­ban is szociológiának tarta­nak, holott a szociológiai ku­tatásnak a kérdőív csak egyik módszere. Eleve óv­nunk kell tehát attól, hogy a kérdőíves vizsgálódást túl­zásba vigyük a pártmunká­ban és attól is, hogy azt már önmagában is szociológiának tekintsük. A napokban került a kezembe egy középiskola alapszervi titkárának kikül­dött kérdőív, amelyen az ál­talában konkréten fogalma­zott kérdések között ilyenek is szerepelnek: „Milyen az alapszervezet szervezeti ere­je? Milyen a pártrendezvé­nyek légköre?” Az ilyen kér­dések aligha alkalmasaik ar­ra, hogy a válaszokból a fel­sőbb pártszervek megbízható képet kapjanak arról, valójá­ban milyen szerepet is tölt be az iskolában a szóban for­gó pártszervezet. Azon túl te­hát, hogy a kérdőív nem az egyedül üdvözítő módszer a szociológiában, a kérdések rossz megfogalmazása hasz­nálhatatlan vagy helytelen válaszoikat szül, torz képet fest a valóságról. Gondoljuk el: milyen nagy felelősséget jelent következtetéseket le­vonni, mi több, feladatokat meghatározni egy-egy kérdő­íves közvéleménykutatás, fel­mérés alapján. Ha megbíz­hatatlanok a válaszok, vagy torz arányokat tükröznek a vizsgálódásra kiválasztott te­rületek (legyen szó üzemek­ről, termelőszövetkezetekről, vagy a dolgozók egyes réte­geiről) torzak, helytelenek iesznek a következtetéseink, s ennek ^megfelelően nem tudjuk helyes irányban meg­szabni a feladatokat sem. Mindezzel nem elriasztani akarunk a szociológiai mód­szerek alkalmazásától a párt­munkában, hanem figyelmez­tetni: a szociológia tudomány, alkalmazása felkészültséget, hozzáértést kíván. Helyesebb tehát először magát a szociológiát tanul­mányozni, mint előkészület nélkül alkalmazni. A pártbi­zottságoknak módjukban áll megtalálni és bevonni a munkába olyan szakembere­ket, akik nemcsak a megvizs­gálásra kijelölt problémakör­ben járatosak, hanem magá­ban a szociológia tudományá­ban is. Mert lehet, hogy egy mérnök kiválóan ismeri a maga szakterületét, de nem ért a szociológiához és meg­fordítva: valaki jó ismerője a szociológia tudományának, de nem ismeri a vizsgálandó szakterületet. A vizsgálatokat vezető, irányító személyek ki­választása tehát' igen nagy körültekintést kíván. Szólnunk kell egy másik problémáról is. A szocioló­giai jellegű vizsgálódásokat nem célnak, hanem eszköz­nek kell tekintenünk a párt munkában. S erre azért is figyelmeztetnünk kell. mert nincs veszélyesebb dolog an­nál. minthogy valaki kérdé­seket gyárt az íróasztal mel­lett, azután íróasztal mellett feldolgozza, értékeli a vála­szokat, s azt hiszi, az élet. a valóság bontakozott ki előtte a maga teljességében. sok­színűségében. Először is: a pártmunkát sohasem pótol­hatják a kérdőívek, az írásos válaszok, mert az nem re­gisztráló, hanem élő. eleven, alakító erő. Másodszor: a pártmunkában — mégha szo­ciológiai eszközökkel is — jórészt tudatbeli, politikai felfogásokat, nézeteket, válto­zásokat vizsgálunk, s ezek megismeréséhez nem elégsé­ges az írásos válasz. Harpiad- sorban: semmiféle kérdőív alapján végzett elemzés sem pótolja az élet, a valóság is­meretét. A szociológiai vizs­gálódás különben sem csu­pán adatok gyűjtését, elemzé­sét jelenti. Szociológiai igény­nyel lehet vizsgálatot végez­ni élőszóban is, a dolgozók véleményének megismerésé­vel. Az persze mindenképpen hasznos, ha már ezt megelő­zően rendelkezésünkre állnak írásos anyagok, akár felmé­rések is, hiszen így szélesíte­ni tudjuk a megismerés körét, s jobban tudjuk elérni a célt, ami a pártmunkának valójá­ban a lényege, az értelme: hatni, alakítani a mindenna­pi munkában, az emberek felfogásában a párt politiká­jának, céljainak megfelelően. Tegyünk különbséget — és a pártmunka és a szociológia vonatkozásában ez az egyik legfőbb tanulság — módszer és módszer között akkor, amikor a tudatbeli változáso­kat, a politikai véleményeket, „légkört” akarjuk megismer­ni, s amikor termelési pro! lémákról vagy az egyes réte­gek anyagi, kulturális felté­teléiről kívánunk tájékozódni. Az előbbieknél nyilván kisebb mértékben és nagyobb körül­tekintéssel kell alkalmn/r-m’-r' a szociológiai vizsgálódási" d- szereit. csupán segédeszi nek tekintve, kiegészítéséi’ :r - ra, hogy ily módon is ellen­őrizzük azokat a tapasztala­tokat. amelyeket az életbő1 az élettel szoros kapcsolaté tartva szereztünk. Az utób­biaknál viszont kétségkívül tágabb lehetősig nyílik az adatgyűjtés és elemzés mód­szerének alkalmazására. Nemcsak, hogy van létjogo­sultsága tehát a pártmunká­ban a szociológiának, ellenke­zőleg: mind szélesebb körben kell azt alkalmaznunk. Nem azért, mintha most fedeztük' volna fel. hanem azért, mert most értek meg a feltéte'ek az alkalmazására. Két okból is: a párt egész politikája — s „ legjobb példa erre a gazda­ságirányítás új rendszere — a tudományos felismeréseken, a gazdaság, a társadalom fej­lődése törvényeinek alapos ismeretén nyugszik, ezekből indul ki, ezeken alapszik. Tudományossá kell tehát tenni a pártmunkát is. s ennek egyik eszköze — mint a valóság megismerésének egyik fontos módszere — a szociológia. A másik ok: ré­gen elmúltak azok az idők. amikor csupán az élet „na­pos oldala” érdekelt bennün­ket, amikor annál jobb volt egy jelentés, minél inkább megszépítette a tényeket. Is­merni akarjuk a valóságot, mert csak így tudjuk megvál­toztatni azt céljainknak meg­felelően. Lehetőség, igény és szükségesség is tehát a szo­ciológia betörése a pártmun­kába. S ha elkerüljük azokat a veszélyeket, amelyeket a hozzá nem értés, a túlbuzgó­ság vagy éppen a szocioló­giával kapcsolatos illúziók kelthetnek, s amelyeket a fentiekben igyekeztünk vá­zolni — a szociológia tudo­mánya, módszereinek alkal­mazása a pártmunka haté­kony segítőjévé válhat. Faragó Jenő Dliállítás a Mlies r nő íz ha n A Műcsarnokban megrendezett XI. magyar képzőművészeti kiállításon, több művész is, megyénk nagy költőjét Madách Imrét mutatja be alkotásában. A képen; Vilt Tibor érdekes felfogású Madách-emlékmü terve (Koppány György felvétel''’

Next

/
Thumbnails
Contents