Nógrád, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-05 / 104. szám
Lrdvs 1ván A béke menetében... MEDITÁCIÓ 1 GYERMEKKOCSIK Ülök a téren, öt óra van, a késő délutáni napsütés ereje nyarat sejtet. Kinyíló ablakok csattannak fölöttem, mindenünnen érdemes idenézni a térre. Gyerekkocsik. Sok-sok gyerekkocsi. Mögöttük a padokon kismamák. Sütkéreznek. Elindulok köztük, napfény ömlik at pórusaimon, ismeretlen gyönyörüségű pillanatok. A nemrég ültetett fákon az elevenedő ágak megremegnek, szél érinti meg őket, amely a nem túl magasra nyúló hegyek közül valahogy belopakodott a térre. A gyerekkocsik nagyobbrészt fehérek, kékek. Ügy érzem, egy születő új város beszédes szimbólumai, a béke, a megvalósuló harmónia jelképei. Mellettük mindennek önmagán túlmutató jelentése lesz. A sarjadó fű, fakadó rózsatövek, a fölénk magasodó bronzszobor, felröppenő galambcsapattal, a sárguló fényben csészealjként úszó lámpatest gondolatsorokat indít el. A gyerekkocsikban minden gyerekarc egy virág, csodálkozó ámulattal jár köztük az ember. A képzőművészek XI. nemzeti kiállításén láttam eg.y monumentális fémszobrot; gyermeke fölé hajló anyát ábrázolt. Anyát, aki ha kell a világ minden ellenséges erejével, iszonyatával, félelmével szemben is megóvja gyermekét. Ameddig él, mozdulni bír. Itt, a gyerekkocsik mellett elrévedező nyugodt tekintettel ülnek a kismamák a padokon, szépek, mégis másfajta asszociációk bomlanak ki, felrémlik egy kép, —-tévéhíradóból, képes magazinból, napilapokból?, —, csontig soványodott asz- szony kétségbeesetten szorít magához egy élettelen gyerektestet. Vietnam. Megperzselt fű reszket a landoló ellenséges helikopter szelétől, bombák után megmaradt házsorok, félig kidőlt kerítések lángolnak, és a legszörnyűbb; a golyóütötte seb rettenete. Lehet ezt feledni? A forgalom mellettem egy pillanatra megáll, sgy ember megy ót az utcán, fehér bottal a kezében. Az újságospavilon előtt sorban állnak a várakozók, megérkezett az Esti Hírlap. A környező hegyek fényes zöldje megszürkül, alkonyodík. Béke van. Nálunk béke van. 2. HARCOLNI Faj bennem az érzés, nagyon sok felnőtt ember ma is azt tartja még, értelmetlen erőlködés szót emelni tiltakozni a Szörnyűségek ellen. Értelmetlen dolog protestálni a vietnami vérengzések ellen, a görög fasiszta diktatúra terrorja ellen, a dél-afrikai faji megkülönböztetés ellen; és így tovább. Persze. egyre kevesebb ember vélekedik így. Mindig úgy éreztem, hogy az ilyen ember nem becsüli önmagát. Van egy kialakult szemlélet a világról, — ha van, — a maga helyétől a világban, s erre a szemléletre, mint tornasorban a fegyelmezett gyerekek, takarnak a gondolatok. Mi közöm hozzá, messze van az ide, röhögnek rajtunk az amerikaiak, no és akkor mi van; ki ne hallotta volna az ilyen megnyilvánulásokat? Ez a fajta szélsőségesen passzív reagálás a ma sorskérdéseire csak azt jelentheti, hogy az ilyen ember semmire sem becsüli magát, általában az ember erejét a dolgok fölött, értelmetlennek véli, ha század, ezred, százezred magával kiált is nemet. Gondolkodás nélkül elfogadott egy szerencsétlenül öröklődő tapasztalatot a távoli múltból, hallgass! Kisember hallgass! Aki szót emelt, egyedül emelt szót, az lázadt; vereséget szenvedett. Vagy elpusztult, vagy maga is nyavalyás kis csavarrá lett. mely kínlódva csikorog, ha a nagy gépezet túl nagy Iramban halad, s haladtában mindent maga alá gázol, temet. Ez a halkak észülő amerikai zsoldos érzése lehet a dzsungelban ma. A világ jelentős felében szabadon élnék az emberek. Az ellenszegülés lobogását kell milliók szívében felébreszteni, hogy ez a közös harc eredményes lehessen. S aki ma hisz az ember nagyságában, az szót emel; hogy egykor az éppen most születők is hihessenek az ember nagyságában. Nézz a melletted álló ember szemébe, félelem bújkál-e benne, vagy közöny? Egy ember átváltozása egyetlen pillanat döbbenetében is bekövetkezhet; — a relativitás törvényei szerint a helyzetváltoztatástól függ minden, — néptömegeket őszinte hitben, forró érzelemben békeharcba vinni, sok ilyen pillanatot kell teremtenünk. Bizton remélhetem, hogy az Országos Béketanács, a Hazafias Népfront nagy tavaszi békemozgalma optimális kereteket teremt majd ehhez a folyamathoz. 3. BÉKE A gyerekkocsikkal estefele hazatérnek a2 anyák. Faradtan alszik a kisgyerek, az apák várakozva integetnek az erkélyekről. Kíváncsi diáklányok fordulnak vissza a kocsi után, rácsodálkozni az alvó gyerekre. A mama büszke. Öröm fénylik a szemében. Nálunk béke van. Iványi Ödön: Vietnami asszony 3 NÖGRÁD — 1968. május 5., vasárnap VIHAR BÉLA ANDREJ QERMANOV János kiáltásával Rakéta suhan az égboltozatén kondenzcsik puha kígyóborzalom fuvalljo át a sikló éjszakát. íme az acélkörmű Madar a vijjogó gigászi Vércse e városok máglyafészkei fölött kering s az elszabadult elemek mélyén túl az értelem fókuszán az oszthatatlan pont tetején ott ül az aranykoronás Sátán vérbe fürösztve iszonyú kezét S én János az Apokalipszisből futok látomásaim körül árnyékomban vonaglik a világ KONCZ ANTAL Életeddel felelj! Könnyű ünnepelni, mikor bízó szirmát bontja a rózsa, dús csokorba kötni, odaadni, vasárnapi szívvel elfogadni, Az élet szakadatlan változás Az élet szakadatlan változás. Az éle elevent hagy hátra, s ha van fárfiero valami más, az az új örökös színeváltozása. Az anya átlényegül fiává, Az építő él az új falakban, A sofőr kilométerek komor sorává, én saját verseimmé változom halkan. Tudom: csupán ha írek, ha beszélek, lehetek élő része a létnek. És ha majd szivem végleg átkutatom mint a vakond, s nem talál termő magra dalom, elnémulok és elcsendesedem, elnyom az álam, S ez lesz igazában a vég, a halálom, napos örömre lelni, mikor bízó szirmát bontja a rózsa - könnyű ünnepelni! Tudsz-e ünnepelni, magasba szállni, jókedvűn szeretni, ha fojtó köd öli meg a rózsát, éhes fagyok kerted letarolják, télben tavaszra várni, jókedvűn szeretni, tudsz-e ünnepelni, magasba szállni? Eres vidám szívvel, ha vigyáznak rád - könnyű jónak lenni, diadalmaskodni Júdás-csókon, ha valaki a vad buktatókon kézenfogva vezet át, könnyű jónak lenni: erős vidám szívvel, ha vigyáznak rád! Jónak maradni tudsz-e, ha hétköznapok száz gondja görnyeszt, sivatagban friss forrásra lelsz-e, kísértő szóra nemmel felelsz-e. az alkalomtól futsz-e? ha hétköznapok száz gondja görnyeszt, jónak maradni tudsz-e? Ha melléd szegődik a nyugodt siker - könnyű hűnek lenni, elvhez, baráthoz, tört szeretőhöz, nem nyúlni doronghoz, kardVoz, kőhöz, ha kapod mindig, mi kelt, könnyű hűnek lenni, ha melléd szegődik a nyugodt siker) Almodhoz marodsz-e konokul hű, ha kudarc kudarcot ér, ha kincset ígérnek becsületedért, jellemed lándzsát visszavető vért-e, vagy hajlékony gyenge fű? Ha kudarc kudarcot ér, álmodhoz maradsz-e konokul hű?! Győzelemben könnyű hinni, ha már földön az űr hajósa, szivedhez simul a jószárnyú hír, sújtó sebektől óv balzsamos ír, vígan áldomást inni, ha már földön az űr hajósa győzelemben könnyű hinni I Hullt forradalmak után töretlen szívvel erőre kapni, Jelző máglyaként tudsz-e lobogni szíved súlyától meg nem inogni az eszmék csilfag-útján, töretlen szívvel erőre kapni hullt forradalmak után? Tisztatekintetű boldogságot, vagy kába gyönyört akarsz? Lustán, mint disznó a pocsolyában, sütkérezni a sort mosolyában, vagy szítani a lángot? Kába gyönyört akarsz, vagy tisztatekintetü boldogságot? Életeddel felelj! ne idomítható kacér szavai-.kal, harcolni tudó elvhű szeretet vezérelje szerelmes szivedet, Király Zoltán fordítása ha szűnik is a delej, ne idomítható kacér szavakkal - életeddel felelj I Lóránt János: Vietnam Lakos György r Era LENKE TANÍTÓNŐ volt és szerelmes típus. Amikor kitört a háború és nemcsak a kisikatonákat, hanem a tiszteket is futószalagon kezdték el gyártani, ifjú és fogékony érzelmeit nagyobbára a mutatós tiszti egyenruhákra pazarolta. Sokszor fogott lángot és sokszor csalódott. Csalódásai mind mélyebb nyomot hagytak benne, 6 egy átvirrasztott éjszaka után beszedett két doboz aszpirint. A kórházban gyomormosást kapott és a harmadik napon már sétát tett a csendes és árnyékos parkban. Itt ismerkedett meg Krau&z Péterrel, aki külföldről utazott Budapestre, de rosszul lett a gyorsvonaton és mentőautó vitte az állomásról a kisvárosi kórházba. Krausz legalább húsz évvel idősebb volt Lenkénél, s ehhez képest nyugodt és megállapodott. Áttekinthetetlen diplomáciai szolgálatokat végzett az idő tájt, s többször keresték őt a külügyminisztériumból is. Mondani sem kell, hogy az előkelő tartású és választékos beszédű férfi Lenkére mély benyomást tett. S hogy a férfinak sem maradt közömbös Lenke személye, az abból is kitetszett, hogy néhány nap múlva házassági ajánlatot tett. Egy hét múlva örök hűséget fogadtak egymásnak. S csak az esküvő után derült ki, hogy Krausz Péternek. aki özvegy ember, van egy csillogó fekete szemű kislánya, a bánatos arcú Évike. A férj úgy gondolta, hogy a kislányt magukhoz veszik, de Lenke hiúságát érzékenyen érintette a fejlett és komor gyermek a családban. aki megöregítette őt és az ismerősöknek kaján élcelődésre adott alkalmat. így került Évike néhány héten belül vissza az internátusba. Azt azonban talán mégse hitte, hogy a búcsúcsók, amelyet édesapjától kapott, az utolsó lesz. Mint Évike ment el és Évaként tért haza. Negyvenöt májusában, amikor éppen dohányt akartam melaszért cserélni a piac sarkán egy tépett, topíongyos nőre figyeltem fel. Hamvas arcából nagy fekete szernek meredtek ki és tétován küldték fényüket az emberekre. Már majdnem elhaladtam mellette, amikor az ismerős szempár delejes sugarai megállásra késztettek. — Éva! Mintha mély álomból ébredt volna. Ajka megremegett és hamvas arcbőrén könnycsepp pergett végig. — Apámékat keresem. Semmit sem tudtam róluk. akkor keveredtem haza én is a rettenetes hányódásból. — Nem tudok róluk, de segíthetek — mondtam és tekintetem vastag, telt csípőjére tévedt, ahol a viseltes ka- tonazubbonv 'alatt, amelyet akkor hordott, már észrevehetően egy új élet szunnyadt. VÉGIGJÁRTUK A VAROST és estére sikerült any- nylt megtudnunk, hogy Krausz Pétert kémkedés gyanújával a német hatóságok hurcolták el. Lenke pedig, a mostoha, beült a részeg magyar tisztek kocsijába, akik pezsgős hangulatban megígérték, hogy a föld alól is előteremtik férjét. Azóta Lenkét sem látták a városban. Valaki azt is tudni vélte, hogy Krausz Pétert a németek három várossal odébb agyonlőtték. Évát az igazgató-tanító özvegye fogadta be. —• Most mi lesz velem? — kérdezte Éva egykedvűen, tanácstalanul. Nem szégyellte magát törvénytelen állapotáért. mint ahogy mi sem ítéltük el őt. Néhány nap múltán, amikor a rendszeres pihenés és kosztolás helyrehozta őt. s az özvegy segítségével megsza- öadult rongyaitól is, őszintén és fásultan beszélt kalandjairól. Az intemátust a front közeledtével mind messzebbre telepítették. S amikor az iskola Magyaróváron megállapodott, a lányok elhatározták. hogy nem menekülnek tovább. Nem hagyják el az országot. A németek neszét vették a lázadásnak, néhány lányt, köztük Évát is kiragadtak a csoportból és magukkal vitték. Az éjszakában, amelyet részeg katonák önkénvének kitéve töltöttek el, megismerték azután a háború kíméletlen, tömény szörnyűségeit. Amikor a felszabadító katonák rájuk találtak. megtépett ruhákban és félholtan hevertek. — Most mj lesz veled? — tette fel immár a jóindulatú özvegy a kérdést. De hét mi számított akkor? örültünk, hogy béke van és élünk. A többi már a szívünk és a karjaink dolga. EGY NAPON AZUTÁN hiába kerestem az özvegynél Évát. Giccses, romantikus veget szánt Éva tortúrájának a megváltozott élet. Egy napon az özvegy egyik rokona, egy fiatal, katonakorban levő szekszárdi tanár vetődött be a házba, ö is elveszítette a szüleit, ő is nagyon egyedu.- valónak érezte magát. Megismerte Éva sorsát, s mielőtt útra kelt volna, hogy elfoglalja katedráját a régi iskolában, feltette a kérdést Évának: — Jössz-e velem? — Így? — hökkent meg Éva. — így. Legalább nem lesztek egyedül... S a fiú, akinek máig sem tudni, melyik megvadult német katona volt az apja. ott el velük, a többi gyerekkel.
