Nógrád, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-26 / 122. szám

Ismeretlen

Majakovszkij-versek

Egy moszkvai egyetemista 13 ismeretlen Majakovszkij- verset fedezett fel.

Jurij Feg'yinszkij újságíró- jelölt a Központi Állami Archívumban Majakovszkij stílusára emlékeztető versekre bukkant. Minthogy a legutóbbi kiadott Majakovszkij összes művei nem tartalmazta a szóbanforgó költeményeket, az egyetemista azt kezdte vizsgálni, milyen műveket irt Majakovszkij a rádió számára. így találta meg e kapcsolatot a napvilágra került verssorok és az annak idején végbement politikai események között.

1925. május 7-én a Pravdában vezércikk jelent meg a parasztkölcsönök kibocsátásáról, s hamarosan a rádióban előadták Majakovszkij verseit, amelyek e kölcsön népszerűsítésével foglalkoznak.

Fegyenszkij feltételezi, hogy ezek a versek nem kerültek a sajtóba; csak a rádióban hangzottak el, amit egyébként az archívum hangfelvételei is alátámasztanak.

Vaszilij Katanyán Majakovszkij-kutató szintén úgy véli, hogy a napvilágba került versek szerzője — Majakovszkij.

Sffúság! fesztivál Avignonisan

Július 11 és augusztus 14 között tartják meg Avignon provencei városban a nemzetközi ifjúsági fesztivált, amelyre a világ minden részéből érkeznek fiatalok. Ugyanebben az időben kerül sor az avignoni ünnepi játékokra. A Jean Vilar által rendezett ünnepi játékok során előadásra kerül Jean Paul Sartre „Az ördög és a jó Isten” című darabja, Éttere Panizza „Szerelmi zsinat” című műve és Charles Baudelaire „Crenom” című színműve Ionesco átdolgozásában, Maurice Bejárt modern balettegyüttese a „Mise korunkért” és „Don Juan” című modern táncjátékokat adja elő.

Holnap is nap less

Gondolatok a falu.«! lakáskultúráról

Évente sok család költözik új lakásba. A városban egyre több tetszetős lakótelep gyönyörködteti a szemünket és nyújt kényelmet lakóinak. Falun is tömegesen épülnek a családi házak, némelyik valóságos palota, csak...

S most erről a „csak”-ról szeretnék beszélni.

Házat építeni nem csekély anyagi áldozatot jelent. Évekre leköti a család erejét, teherbíróképességét. A lakás- építkezés országos méretű gondunk, programunk. Nem mindegy tehát, hogyan, menynyi anyagi áldozat árán, milyen lakáshoz jutnak az építkezők. A cél az lenne, hogy minél több olcsó, korszerű, a XX. század emberének minden igényét kielégítő, a jövőről alkotott távlati elképzeléseinkben is szervesen illeszkedő családi ház épüljön falun is, s ne olyan épületek, amiket pár évtized múlva lebontásra kell ítélnünk, mert nem alkalmazkodnak megfelelően a népességszám alakulásához. az „űrkor” emberének társadalmi, családi, szellemi szükségleteihez, a holnap falvainak, helyesebben fogalmazva, a holnap vidéki kisvárosainak kialakításra kerülő képéhez.

Mondtam, többnyire ..paloták” épülnek vidéken, rendszerint egyedi tervek alapján, nagy anyagi áldozattal. Elszomorító azonban, hogy ezek a hatalmas lakások már most 'is milyen kevéssé felelnek

meg a mai élet követelményeinek. Aki érdeklődésénél. vagy hivatásánál fogva ismeri a vidéki családiház-építke- zés jellegzetes vonásait, bizonyára látja ezt: általános, hogy a házon belül két nagy szoba, esetleg három épül, ezeket azonban a nagyságuknál fogva mindennapi használatra berendezni, kifűteni

szinte lehetetlen, nem esnek kézre, ezért általános az is, hogy nagy konyhák épülnek, a háziajk lefekvésig a nap minden szakában ott tartózkodnak. a vendégeket is oda vezetik: a konyhagőzbe, az

E‘

felüljáróban bejelentem: nem köszöntőnek szánom e sorokat, ámbár azt is bevallom, hogy gondolataimat a gyermeknap közeliéte ihlette, s ha olykor fanyarnak, és ünneprontónak tetszenék, vegyék úgy, amint kezdtem: nem köszöntőnek szánom írásomat.

Jól tudom, illetlen dolog megzavarni az olyan ünnepet, amely az anyák napja után a. legnépszerűbb világszerte, s amelyet, különleges politikai helyzetünknél fogva, méltán és könnyen tehetünk gyermekeink meghitt, önfeledt ünnepévé. Társadalmi szerveink, köztük az erre illetékes nőtanács a legkisebb községben is megkeresi és kereste a módját, hogy a gyermeknapot nevezetessé tegye. Sok mesekönyv, ruhanemű, édesség talál ezen a napon gazdára és az ünnepi összejövetel után még az óvodások is táncra perdülnek. S örvendezik szülői szívünk, hogy a mi csemetéink már nem áldatlan körülmények közt nőnek föl, mint azok. akiknek gyermekkora

negyvenöt előttre esett.

Szép és lelkesítő dolog az, hogy módunkban áll gyermekeinknek kedves és gondtalan ünnepet szerezni, s még szebb, hogy az ő életük különb, mint valamikor a mienk volt. Az, is megható, hogy az ünnep óráiban sem feledkezünk meg arról, hogy világszerte élnek gyermekek, akiket ezernyi fajta népbetegség nyúz, akiknek a betevő falatból sem jut i annyi, hogy törékeny szervezetük egyenletesen fejlődjék és a rosszul tápláltságtól deformálódnak, parány csont- és börki- sértetekké válnak. S az is felrémlik, hogy a nélkülöjegyzet

Hamis köszöntő

zések és megpróbáltatások borzalmát helyenként a kegyetlen háború is tetézi. Gondoljunk csak azokra a megdöbbentő vietnami felvételekre és filmekre, amelyek a napalmégette kórházi kezelés alatt álló vietnami gyermekeket mutatták be, vagy arra a szörnyű rettegésre, amely a bombatámadásokat követő percekben anya és gyermeke szeméből sugárzik.

De amíg egyik szemem sír, a másik boldogan ragyog gyermekeink természetes jólétén. S ennek — álszent dolog lenne tagadni — csak örül a szív. Gonosz és beteg az a szülő, aki nem örvend gyermeke virulásának, boldogulásának.

Ámde — és itt térnék el a szokványos köszöntéstől — nem gondolt-e már más is arra, hogy az idők változása fölötti örömünkben nem kényeztetjük-e el túlságosan gyermekeinket? Nem ünnepeljük-e túl őket a kelleténél?

A napokban egyik, termelőszövetkezetéről híres falunkban például nagyon érdekes és elgondolkoztató beszámolót hallottam arról, hogy a szülők milyen gazdag „lakodalommal” igyekeztek nevezetessé tenni középiskolában ballagó gyermekeik búcsúját as alma matertől. Ebben a Nógrád megyei falucskában azon versengtek a szülők, hogy érettségiző gyermekük tiszteletére ki tudja a nagyobb dinomdáno- mot rendezni. A ballagási

vacsorákon, amelyekre diáktársak és felnőttek nagy számmal kaptak meghívást, sok helyütt nyolc— tíz fogásos lakomát tálaltak fel, és ebben még nincsenek benne a sütemények. Az egyik szülő eldicsekedett, hogy tizenhét kiló húst vásárolt a ballagó ünnepre az otthon megtalálható szárnyasokon kívül, aztán hétféle tortát és egyéb süteményt szerzett be. Nem szólván az italok mennyiségéről és választékáról.

S akkor ütött szíven a kérdés: nem csináljuk-e mi is ugyanúgy? A magunk módján nem igyek- szünk-e terülj asztalkámat varázsolni gyermekeink elé, miközben megfeledkezünk arról, hogy szeretnénk, ha a mi gyermekünk közösségi emberré, szorgalmas munkássá, szerény és öntudatos honpolgárrá, erős testi felépítésű felnőtté serdüljön? S ha nem is azon a fokon, mint a szóban forgó faluban, nem rajongjuk-e túlontúl körül őket? Nem dédelgetjük-e önző puhánnyá némelyiket?

Regények hősei ötlenek fel emlékeimben, ahol a szülök káprázatos jóléte sem akadályozta meg, hogy a gyermek kemény munkában, testerősítő gyakorlatokban nevelődjön. A Háború és békében például, akár Tolsztoj, a regény írója, még az öreg herceg is a műhelyben, gyalu- és esztergapadja közelében keresett felüdülést. De tudjuk, hogy nem

riadt meg a kemény munkától Rákóczi Ferenc és Balassi Bálint sem. Tehát még az arisztokrácia, a nemesség, egészségesebb családjai sem engedték meg maguknak, hogy gyermekeiket semmittevésre, puhaságra neveljék, és még az elkényeztetett lánygyermekektől is elvárták, hogy legalább nyelveket tanuljanak és sportoljanak. Fanyar gondolat, hogy nálunk a szeretet túlzásai már-már arra mutatnak, hogy nagyobb és olcsóbb jólétet szánnak némelyek gyermekeiknek, mint amekkorát a legnagyobb burzsujok megengedhettek a felszabadulás előtt. Mert gyermekeink sokszor indokolatlan ajnározása — hiszen érintett falunkban a gyengébb tanuló is megkapta szüleitől a hatalmas ballagási lakodalmat — arra mutat, hogy egyes szülők elvesztették a mércét. A munka országában a megengedhetetlen tékozlás és nagyvonalúság hajlamát élesztgetik gyermekeikben. ák' ez csak egyetlen kjfí példa, ünneplő kedvünk és vakságunk rendkívül változatos lehet, amint ezt számos példa mutatja. Mégis, úgy gondolom, jó eltöprengeni a gyermeknap ürügyén szülői tetteinken, * arrafelé Ösztökélni nevelőeszközeinket, hogy mi már nem Móricz- novellákban olvasható nagyevőket, hanem testben és lélekben erős munkásokat akarunk nevelni szocializmust, kommunizmust építő társadalmunknak. Márpedig az elfogultság,-a kényeztetés egyáltalán nem ezt a szép célt szolgálja.

ételszagba, ahol sem pihenni, sem társas életet élni nem lehet rendesen, hogy a tanulásról, a művelődésről — akár felnőttről, akár gyerekről legyen szó — ne is beszéljünk.

Divatos a nyári konyha építése is, de valljuk be őszintén, már ma is világosan látszik, hogy ennek egyre kevesebb a jelentősége. Mi van még általában a családi házakban? A fürdőszobának nevezett lomtár, aminek a kiépítése elmaradt, hol anyagi lehetőség híján, hol más okból, a tágas kamra, a. célszerűtlen előszoba, aztán semmi más.

íme. a palota belülről. Hiányzik, — mert nem is ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével épültek —. a családi házak jelentős részéből a nappali szoba kellemes középméreteivel, közvetlen átjárással a kis konyhába, fürdőszobába, ahol a család napközben, kulturált körülmények között tartózkodhat. Gyakran hiányzik még a legnagyobb palotákból is a gyerekszoba, az egy. két, három, vagy négy gyermek rezidenciája, ahol nyugodtan élhetik a nap egy részében öntörvényű, kis életüket, tanulhatnak. olvashatnak, játszhatnak, s nem utolsósorban, ahol saját képükre rendezkedhetnek be, fogadhatják pajtásaikat, ahol rendet tarthatnak, önállóságuk fejlődhet, s szükség szerint elkülönülhetnek a szülők oly sokszor más irányú, számukra idegen, elfoglaltságaitól.

De hiányzik a tervekből a könnyen megközelíthető tüzelőanyag-tároló, s a család férfitagjainak érdeklődési körével megegyezően berendezett műhelyszoba is, ahol kedvükre barkácsolhatnak, a ház körül adódó javítási munkákat elvégezhetik.

Közel sem a teljességre törekedve, folytatni lehetne még a sort azzal a-merev, görcsös ragaszkodással, ami az egyszintes, egyedülálló, sátor, vagy manzárdtetős családi házak építését helyezi előtérbe, pedig van már jócskán példa a kor színvonalán álló megoldásokra is, s az ilyen építkezés olcsóbb, korszerűbb, lakályosabb könnyebben köz- művesíthető, — mint példázatként a közeli Csehszlovákiában, ahol _ a kis falvaikban is gomba módra nőnek ki a földből a két- és többszintes, központi fűtéssel ellátott, modem családi házak, amik a holnapi falu képéhez is jól fognak kapcsolódni.

Minden további vizsgálódás csali az építkezési kultúránk, a lakáskultúránk hiányosságaihoz vezethetne, s ennek sehol nincsenek olyan éles kontúrjai, mint falun. Egy elemző írás alkalmasabb lenne arra, hogy ebben az ügyben a közeljövő teendőit körvonalazza. Annyi bizonyos, hogy megnőttek az anyagi lehetőségek. de ezzel nem tartott lépést, nern ment át még kellőképpen a köztudatba a korszerű építkezés, néhol még mintha ma is a nemesi kúriák szolgálnának mintául az otthontervezésnél. Magam. a teendőknek csak két. egymással kölcsönhatásban levő. alapvetően fontosnak vélt körét említeném meg.

Szükséges, hogy az építési hatóságok, a tanácsok kézzelfogható. konkrét, szak- és korszerű, előrelátó távlati fejlesztési tervekkel rendelkezzenek. mint ahogy általában rendelkeznek is, és bizonyos határokon belül szabályozókkal, más úton propagandával, meggyőződéssel „szorítsák” rá az építkezőket arra, hogy a saját érdekükben is — bár ez nemcsak magánügy, hanem közügy —, olyan családi házakat építsenek, amilyenek megfelelnek a mai, de a holnapi követelményekre/. igényeknek, azoknak amik most alakulnak, társadalmi' céljainkkal szinkronban ösztönzően hatnak. S nyomukban az élet falun is mérföldé» lépésekkel halad a városiasodás,, a kulturáltabb élet felé, olyan életstílus alakul ki, — ehhez kell a környezetet, a kereteket előrelátóan megtervezni és megteremteni — ami a szocialista embertípus fogalmához majd leginkább megfelel.

A másik, ami rendkívül nagy súllyal esne latba: a

korszerű családiház-építés nagyobb propagálása, a lakás- kultúránk fejlesztése. Tehát érdemes lenne egy olcsó, könnyen hozzáférhető, nagy példányszámú kiadványt élet- rehívni, mely építkezési és lakáskultúránkat egyaránt felölelné. Ez sok építkezőnek problémáikban hasznos, szakszerű tanácsokkal, javaslatokkal szolgálhatna akár egy-, vagy kétszintes családi házról, akár társas-, vagy ikerházról lenne szó, s a helyiségek belső elrendezéséhez, azok berendezéséhez is biztos fogódzót nyújthatna, egyúttal — irányultságából adódóan — íz- iésformálóan hatna, elősegítené a korszerű építkezés elterjedését, a helyes esztétikai érzék kialakulását. Könnyebb lenne a tervezők, építészek dolga is, akiknek ma még sokszor szinte közelharcot kell vívni az építtetőkkel, a megrendelőkkel egyetlen jobb gondolat elfogadtatásáért is.

Mert holnap is nap lesz. Amit ma építünk, abban holnap is lakni fogunk. Senkinek sem lehet célja, hogy egyik legégetőbb problémánknak, a lakáskérdésnek legalább részleges megoldása után néhány évtizeddel a mai távlattal an- súgunk, szűklátókörűségünk miatt jelenlegi „járulékos” feladatainknál sokszorta nagyobb anyagi áldozattal járó, újabb „lakáskérdés” megoldására kelljen sort kerítenünk.

Kiss Sándor

Is Ikarusz Aszteroida „súrolni fogja“ a Földei

Bernard Milet, a nizzai csillagvizsgáló intézet asztrog- ráfiai osztályának vezetője, a kis bolygók kiváló szakértője bejelentette, hogy . világszerte, élénk érdeklődéssel szemlélik a csillagászok az Ikarusz nevű 1 500 méter átmérőjű, öt és fél milliárd tonna súlyú kis bolygó közeledtét, amelynek elvben június 14-én 18 és 24 óra között „súrolnia” kellene a Földet.

Talán túlzás a „súrolni” kifejezés, hiszen az elméleti számítások szerint az aszteroida bolygónktól mintegy 6,350 000 kilométernyire halad el. Ezek a számítások azonban nem veszik tekintetbe a földvonzást, s a mindig lehetséges tévedést, amely ez esetben több millió kilométert is jelenthet.

A legszélsőségesebb esetben az Ikarusz másodpercenként több tucat kilométeres sebességgel nekiütközhet a Földnek,

de ennek kockázata majdnem a nullával egyenlő (1:1000 000 000). Az aszteroida ez esetben több kilométeres átmérőjű krátert ütne. Pusztító ereje ezer hidrogén bomb*: erejével lenne egyenlő. Ha azonban elgondoljuk, hogy Földünk felszínének négyötödét óceán borítja, s hogy a szárazföld mintegy fele puszta és sivatag, 90 százalékos valószínűséggel számíthatunk rá, hogy még az Ikarusz esetleges becsapódásáról is csak a földrengésjelző műszerek és egy szökőár értesítenének bennünket, ami persze szintén nern csekélység.

„A század, elején egy ennél alig kisebb kisbolygó esett le Észak-Szibériában. Több ezer négyzetkilométernyi területet elpusztított, és becsapódásának helye ma is látható, 60 év múltán” — jelentette ki Bernard Milet.

NÓGRÁD - 1968, május 26., vasárnap 7