Nógrád, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-26 / 122. szám
EgT if júságunk van 1-1 zen a májusi vasárnapon a -világ a gyermekeket üimepli. A Nemzetközi Gyermeknapon megyénk felnőtt — 23 esztendő alatt nemzedékké növekedett — ifjúsága, sok ezer leány és fiú önmagát ünnepli. mindazt. amivel azonos-egyidős — szocializmust építő társadalmunkat, a békét. A megyei ifjúsági nap békedemonstráció, amelyre mindenképpen érdemes „odafigyelni”, lehetetlen nem észrevenni, közömbösen fogadni. Megyénk fiataljai három évvel ezelőtt gyűltek össze először közös nagy ünneplésre, azóía a KISZ minden tavasszal megrendezi a nógrádi ifjúság napját. Olyan alkalom, mint amilyen a mai, arra ösztönzi a cikkírót, hogy érdemben szóljon az immár hagyománnyá vált megyei ünnepről, jelentőségéről, s arról hogy ezen a külpolitikai magasi'eszültséggel telített májuson — a békehónap talán legkiemelkedőbb megyei eseménye lesz a mai, salgótarjáni találkozó. Minderről szóltunk már más alkalommal, s niás helyen. Az ifjúság napján azonban érdemes beszélni — az ifjúságról. Mostanában egyébként is „divat” a fiatalok problémáit feszegetni. Szinte valamennyi társadalmi és tömegszervezet — így, vagy úgy — napirendre tűzi a témát: milyenek a mai fiatalok, jók-e, vagy rosszak, huligánok-e. vagy rendes emberek? Hogyan, miként, mi után kell megítélni a mai tízegynéhány, húszegynéhány éveseket, a hajuk hossza, dalaik ritmusa, a táncaik szerint, vagy „egyszerűen” csak az legyen a lényeges szempont: mit tesznek a maguk területén az újért, a jobbért? Egy ifjúságunk van. Mindig egy, és mindig változó, korban korosodó, divatban mást kedvelő, ezt az egyet azonoan korántsem ítéli meg egységesen -egyértelműen a felnőtt társadalom. Lehet-e szó egyáltalán az egységes ítéletalkotásról? Nem a világ legtermészetesebb dolga-e, hogy sokan, sokféleképpen látják fiataljainkat? Egy valamit, nevezetesen a korszerűséget, nehéz lenne elvitatni tőlük — elvitatni a sailangmente6 gondolkodást, a látást, s az értelmes, szép értelmet, amelynek, amelyeknek ezernyi jelét adja ez a mai ifjúság. A legtermészetesebb persze az lenne, ha korszerűen ítélnénk meg őket, legalább olyannyira korszerűen, mint ahogyan ők látják a világot, riiiközben eligazodni próbálnak közöttünk. A népfront egyik — nemrégiben lezajlott —- tanácskozásán arról beszélt valaki, hogy a fiatalok megítélésében, ma még gyakorta érvényesül a két véglet. Az egyik a mindent elítélő, a másik a felmagasztaló, s míg az első „torznak”, a második „egységesnek”, „problémamentesnek” latja az ifjúságot. Hogy mennyire lehet veszélyes akár az egyik, akár a másik véglet, arra Kádár elvtárs figyelmeztetett, amikor az ifjúság megítélését — a tettek figyelembevételében határozta meg. A tettekkel pedig — ki vállalkozna az ellenkezőjének bizonyítására? — nem állnak rosszul fiataljaink. A legjobb, legmegbízhatóbb nem valamiféle „ifjúságra alkalmas” mérce, hanem — a társadalom jelentős rétegéről van szó! — társadalmi mérce lehetne. A végletekben gondolkodók közös hibája, hogy az ifjúságot különválasztják a társadalomtól. — Az ifjúság torz, nem akar tsz-ben, gyárban dolgozni, mindegyik fiatal csak az íróasztal sarka után kapkod, csak azért tanul, hogy ne kelljen dolgoznia, nem hisznek semmiben, nem akarnak semmit... — Az ifjúság egységes, problémamentes — sőt, nagyszerű! „Az ifjúság torz”, „az ifjúság egységes". Érdemes lenne egyszer minden ellentmondást, fiataljainkra (is!) jellemző negatív vonást pontról, pontra egyeztetni a társadalomban megfigyelhető negatív vonásokkal. Akkor egészen nyilvánvalóvá válna, mennyire igaz a tétel: ifjúságunk a társadalom elválaszthatatlan része, hibái benne gyökereznek. Tudomásul kell venni — az ifjúság nem lehet másmilyen, mint a társadalom, a fiatalok nem a Holdon élnek, hanem itt, közöttünk. Tanítói. nevelői hazaszeretetre, munkára, világnézetre. emberi, evilági hitre, a felnőttek, az idősebb testvérek, a szülők, a pedagógusok és a barátok — mi vagyunk. A sokat emlegetett, úgynevezett „ifjúsági problémák” sokkal szélesebb es mélyebb réteget, többnyire az egész társadalmat érintik. Megoldásuk is társadalmibb, szélesebb korú gondolkodást, törekvést igényelne. Sok igazí- tanivaló van még a pálya válasz tás és a társadalom munkaerőigényének összehangolásában, a tehetséges munkás- és parasztfiatalok egyetemi, főiskolai továbbtanításában-tanulá- saban, a termelőszövetkezetek vonzóbbá tételében. a fizikai munka „társadalmi rangra” emelésében, a „csak szakmunkás” szemlélet leküzdésében, a „tanulj, mert paraszt... tanulj, mert inas leszel” — felnőttek körében megnyilvánuló — nézet elleni kollektív fellépésben. Hosszan lehetne folytatni a sort. így is bizonyos: legelőször Is a felnőttek fejében kell rendet csinálni, s éppen mert egy ifjúságunk van, s a felelősség is közös — mihamarabb. Való igaz: a mai tizennyolc évesek nemcsak néznek — látnak is. Látják, értik a fejlődéssel, felfelé-előre húzással együttjáró ellentmondásokat, szívesen, lelkesen, nagyon őszintén mondanak véleményt közös dolgainkról, kül- és belpolitikánkról, híres emberekről, az emberiség szégyenéről, jövőjéről, az ideálokról, századunk legnagyobb gondolkodóiról. Az említett kérdésekről az Ifjúsági Magazin végzett legutóbb reprezentatív felmérést az ifjúság körében. A válaszokat — három iskola tizennyolc éves diákjainak feleleteit — minden felnőttnek érdemes lenne elolvasni. Mégis, milyen a mai ifjúság? Egyetlen szóval jellemezve: gondolkodó. — Miért nem szavalnak szerelmes verseket is a Ki mit tud?-on — kérdezte valaki az idősebbek közül. Három fiatal versmondó válaszolt: A mai líra nem a szép vers... Szeretjük a „komoly” verseket, mert általuk olyan gondolatokat mondhatunk el, amelyeket mi is végiggondolunk, csak nem tudjuk olyan teljességgel kifejezni... Őszintén, önmagát, gondolatait, szép törekvéseit, békevágyát kifejezni — erre vállalkozik ma sok ezer nógrádi fiatal. Pataki László A sikerek forrásai Aosrrádon Híré van a környéken, hogy a nógrádi Béke Termelőszövetkezet meggyorsította a lépést. Egyetlen esztendő leforgása alatt annyit haladt előre, amennyihez eddig hosz- szú évek sem voltak elégségesek. Azt mondja Tolmácsi Ferenc tsz-elnök, hogy nincs ebben semmi túlzás. Az idén majd mégegyszer annyi árbevételt terveztek, mint ameny- nyi tavaly volt a közösben. — Pedig az sem volt rossz esztendő — bizonygatja. — Az 1966-os négymillió-kétszázezer forintot hét és fél millióra növeltük. Most meg tizen- néaymillióval számolunk... — Egyszerre? — Azért nem egészen — mondja. — A lehetőségekkel, jó előre számot vetettünk.. Az alapok sehonnan sem hiányoznak \Unt u nagyüzemben A bevétel nagy részét a mezőgazdasági termelésből, a növénytermesztésből és az állattenyésztésből várják. Nem kevesebb, mint nyolcmillió forintot. Mindenekelőtt a kenyérgabonára. a takar- mán.vtermesztésre és a szarvasmarha-tenyésztésre alapoznak. Itt aztán a nagyüzemnek megfelelően szervezik a termelést, a gépek és a szövetkezeti tagok munkáját. '■ A változást az mérheti igazait, áld ismerte a korábbi állapotokat. Mert néhány évvel ezelőtt niég egészen más gyakorlatot követtek. Máktól a burgonyáig, jóformán mindenféle növényt nevelt a nógrádi határ. Most arra törekszenek, hogy kihasználják a lehetőségeket, a jólmenő növényekből nagy hozamot érjenek el, vagyis minél több árut termeljenek. Tavaly kenyérgabonából 83 vagonnal értékesítettek. Az idén 95—96 vagonra valót szeretnének elszállítani. Nagy terveket forgatnak a fejükben a tehenészettel kapcsolatban is. Van most száz jószáguk, s ezt a mennyiséget kétszázra növelik. Később aztán újra megtoldják még százzal. A lehetőséget ehhez az építőbrigád teremti meg. Nemrég szervezték, de már hírt A jófíúskodás ideje lejárt A Nógrád megyei Bútor- és Faipari Vállalatnál azt kutattam: a csökkentett munkaidő bevezetése óta hogyan alakult a termelés és a dolgozók keresete. Mezei László, a szak- szervezeti bizottság titkára azzal kezdi: munkahelyenként ugyan más a helyzet, egy azonban biztos: sem a termelés, sem a kereset nem csökkent. Az utóbbinál azonban a csoportbérezés bevezetése óta jelentkezik némi eltolódás. Majdnem egymillióval több Ótott Pál, a termelési osztály vezetője magabiztosan mondja: eleget tettünk a kormány által előírt követelményeknek, a rövidített munkahét bevezetése óta tovább emelkedett a termelés és a munkások átlagbére, de a bázis- bérszinvonal késői megállapítása miatt, az utóbbi még nem minden esetben éri el a tervezettet. A termelés majdnem egymillióval nagyobb, mint a múlt év első negyedévében. Az eg)r órára jutó termelés 7 százalékkal, az egy főre jutó termelési érték pedig 3 százalékkal magasabb. Eredőjét a jó munkaszervezésben, az új módszerek bátor alkalmazásában, a dolgozók többségének odaadó munkájában látják. Ez utóbbit igazolja az átlagkeresetek alakulása is. Április végéig, a tervezett 6144 forintos átlagbér 6466 forintra emelkedett, az összes munkásbér-felhasználás pedig 2,6 százalékkal, 61 ezer forinttal haladta meg az elmúlt év azonos időszakát. Az igazsághoz tartozik, hogy a megnövekedett faladatot a tervezettnél kevesebb létszámmal oldották meg. A nyélüzem kivételével a szécsényi telepen is több pénzt vittek haza a dolgozók, mint amennyit eredetileg tervezett a vállalat vezetősége. Az elért eredmény értékét növeli, hogy erre az időszakra esik az új bérezési forma, a csoportbérezés bevezetése. Ez a legszélesebb demokratizmus jegyében született. A brigádok maguk döntötték el. ki mennyit érdemel, de mint utólag kiderült, nem mindig a legmegfelelőbben. A lemondás ára A szétosztásnál jelentkező jófiúskodásra egyes brigád- tagok, brigádvezetők több száz forinttal ráfizettek. Ahelyett, hogy tovább differenciálták volna a meglevő bérskálát, egyenlősítésre törekedtek. Az a brigádtag, vagy vezető, aki tavaly 140 százalékot ért el és 2900 forintot keresett, az új bérezési formában „lemondott” a 80 százalékot teljesítő dolgozó javára, esetenként 2—300 forintról. Emiatt a 6 forint 50 fillért érdemlő dolgozó órabére 8 forintra ugrott, anélkül, hogy egy szalmaszálat odébb tett volna. Nem mondták meg neki: tavaly ennyit teljesítettél, ezután ennyit érdemelsz, az idei bérfejlesztésből pedig neked ennyi jut, ezt kapod. Ilyen helyzet alakult ki a szerelőüzemben, és a kárpitosüzemben. A furnérillesztőknél és a gépháznál viszont az ellenkezőjét tapasztaljuk. Az előbbi helyen a besorolás 6 forint 50 fillér és 12 forint között váltakozik. A szerelőknél és a kárpitosrészlegben viszont csak 8 és 11 forint között van a bérskála. Az igazgató nem avatkozik közbe Felvetődik a kérdés: a csoportbérezés a rossz, vagy az a módszer, ahogy egyes kollektívák a rendelkezésükre bocsátott bért felosztották? — Jöttek hozzám, itt nem jó, ott nem jó, intézkedjem. Azt mondtam, amit most: nem avatkozom bele, A brigádoknak módjuk volt, hogy a legmegfelelőbben döntsenek, ha rosszul csinálták, kezdjék újra, beszéljék meg őszintén: ki mennyit érdemel, a besorolás alapján kitől, milyen munkát várnak. Szerintem nincs eltúlozva a demokratizmus. Nem zárkózom el a jó módszerek ismertetése elől, de operatívan nem avatkozom a brigádok bérezési problémájába. Mindenki egyetértett az igazgató véleményével, osztja álláspontját? Egyesek áz egyéni bérezésre való visszatérést javasolják, mondván: másképp nem lehet. Az érintettek viszont azt állítják: jó a csoportbérezés, csali ne szedjék szét a brigádot, biztosítsák a folyamatos munkát, ne kelljen egymásra várakozni. Szerintem jó úton jár az igazgató, ahiiltor, nem enged a különbözőképpen jelentkező nyomásnak. Okosan döntött, amikor az egyik legnehezebb és eddig sokat vitatott kérdésben odaadta a döntés jogát, ahol a legjobban ismerik a megoldás variánsait. Ez új, szokatlan. Valóban könnyebb vólt, amikor a művezető, a főművezető, vagy az igazgató mondta ki; ön 100, 200 vagy 400 forinttal érdemel kevesebbet. Mezei László, a szakszervezeti bizottság titkára megjegyzi : — meggyőződésem, hogy a végrehajtásban van a hiba. Továbbra is ügyelünk arra. hogy a bérezésnél jelentkező problémákat megöletjük. mert ez szükséges a termelés ütemességének további növeléséhez, a munkások versenykedvének fokozásához... — És az ön brigádjában minden rendben van? — Kérdezzük meg őket, invitál az üzemrészbe. — Nincs panaszunk. 100—150 forinttal keresünk többet az új bérezés bevezetése óta — mondják az asszonyok. — Nálunk a besorolás P forint 50 fillérnél kezdődik és 12 forintig terjed — egészíti ki a brigádvezető. íme a példa, lehet követni. Egyről azonban nem szabad megfeledkezni: a jófiús- kodás ideje lejárt. Veiiesz Károly adnak magukról. A harmincöt ember kezenyoma ott van mindenütt a szövetkezetben. A majorban is lépten-nyomon ezzel találkozunk, ahová rövid sétára invitált szíves szóval az elnök, meg Chikán Józscfné, a párttitkár. A szövetkezetben a legnagyobb érdeklődés most az új melléküzem indulását kíséri. Érthető. ha minden útjuk ide vezet. — ötéves szerződést kötöttünk a budapesti Müanyag- és Fémipari Ktsz-szel. — magyarázza Romhányi József, az üzem fiatal vezetője. Körüljárjuk a termeket, megcsodáljuk a gépeket, berendezésekét. már a próbálkozásnál is fürgén dolgozó asszonyokat. — Laboratóriumi asztalokat, szekrényeket, berendezéseket, asztalokat készítünk... — Mibe kerül ez a szövet: kezeinek? — Lényegesen kevesebbe, mint amennyit hoz — mosolyog az elnök. — Kétmilliós tiszta pénzzel számolunk már az idén... De ez csak egyik oldala a dolognak. Ötven— hatvan férfinak, asszonynak tudunk ily módon rendszeres munkát adni. S ezt az új szövetkezeti törvény életbe lépése után egy cseppet sem lehet elhanyogolni. I vezetést érteni beli Sokan feltették már a kérdést Tolmácsi Ferencnek: hogyan lehetséges ilyen változás egyetlen esztendő alatt? — Hát hogyan Is — ráncokba húzza homlokát, széttárja a karját. — Dolgoztunk, amennyit csali bírtunk, együtt a tagokkal. Mert nélkülük nem megy a dolog... Nem ment korábban sem. Ezért kellett egy esztendeje, ki tudja hányadszor már Nógrádon, leváltani a szövetkezeti vezetőket. Űj elnök, mezőgazdász, főagronómus, főkönyvelő, de rajtuk kívül is még négy—öt ember került a vezetésbe. Tanult, sokat tapasztalt, jó szakemberek, akik értik a vezetést. A szövetkezetben ma is emlegetik a növénytermesztő agronómus érkezését. Egyetlen hét után már nem volt része a határnak, amelyet ne ismert volna. Azért így sem volt könnyű a dolguk. Falakba ugyan nem ütköztek, de bárhová mentek, bármit tettek az első időkben, mindenütt ott kísérte őket a bizalmatlanság. A tagok szót- lan tekintete is kimondatlan kérdéseket rejtegetett: ígéretet eddig is kaptunk, de a szavakból mennyi lesz a valóság? Szépen sorjában megvalósították, amit ígértek. A szövetkezet választott vezetőségével, a tagokkal együtt. A következetesség, a szavak és a tettek egysége volt az, ami oldani kezdte a tagok és a vezetők között feszülő bizalmatlanságot. Az már az újraéledő bizodalmát erősítette, amikor a vezetők úgy döntöttek, nem alkalmazottai, hanem tagjai lesznek a szövetkezetnek. — Nagy dolog az, ha a tagok látják: a vezetőknek is érdekük, hogy növekedjen a közös gazdaság jövedelme — magyarázza az elnök. Diem késik « Jizeiés — Azt hiszem, a jövedelmen fordult meg minden... — mondja Chikán Józsefné. — Azon, hogy minden hónapban rendszeresen fizetni tudtunk. Nem kellett a párttitkárnak, a pártbizottsághoz; vagy a bankhoz szaladni; segítsenek, mert különben megáll a munka! A tej, a baromfi, az építőbrigád mindig hozott annyi pénzt, hogy minden hónapban késedelem nélkül megkapták pénzüket a tagok. Nógrádon ma niár becsülete van a közös m un kának. Hogyisne. 70—75 forintot keresnek a tagok átlagosan egy- egy nap. Az alkalmazottak ennél többre jönnek ki. — Ez még nincs egészen rendjén nálunk, ezen javítanunk kell, — jegyzi meg Tolmácsi Ferenc. — De nem úgy, hogy elvesszük az alkalmazottaktól, ami megilleti őket, ha dolgoznak, keressenek csak... Inkább a tagok helyzetét szeretnénk erősíteni, különböző intézkedésekkel. Ilyen lenne az eredményes esztendő végén a nyereségrészesedés. Ebből nem kaphatnak az alkalmazottak, csak a tagokat illeti majd... — Hogyan fogadják mindezt a tagok? — Jobban, mint ahogy elképzeltük — mondja a párt- titkár-asszony. Állunk a mű- út mellett, ahol haragoszöld, sűrű búzát fodroz a szél. Szép a határ. Mondják á tagolí is, ilyen még nem volt egyetlen esztendőben sem. Pedig most az időjárás sem kedvez. Tolmácsi Ferenc meg csak mosolyog a megjegyzéseken. — Hát, nem is lehetne másképpen — mondja. — Áprilisban is sokan kértek munkát. Kétszázötven tag, meg alkalmazott dolgozott a szövetkezetben... Vinczc Istvánnc Somogyi napok — bogiári beszélgetések Az idei nyáron harmadízben rendezik meg Balaton- bogláron a Somogyi napok — bogiári beszélgetések programjaként azoknak a szakembereknek országos tanácskozásait, akik a közoktatás problémáival foglalkoznak, a köznevelés, az iskolában és iskolán kívül folyó oktató-nevelő munka szocialista elméletének és gyakorlatának népszerűsítésén fáradoznak. A bogiári beszélgetések minden eddigi rendezvénye szoros kapcsolatban állt az iskolai és iskolán kívüli oktató-nevelő tevékenység általános és szaktárgyi problémáival, a marxista pedagógia elméleti és gyakorlati értékeinek közkinccsé tételével, a tanítás és nevelés korszerűsítésével, az audio-vizuális eszközök felhasználásával. A szaktárgyi lapok íróinak országos tanácskozása július 15-tői 17-ig tart Balatonbogláron. A rendezésben részt vesz a Magyartanítás, az Idegen nyelvek tanítása, a Rajztanítás, az Ének-zene tanítása, a Testnevelés tanítása című szaktárgyi lapok szerkesztő bizottsága is. A megbeszélések célja, hogy e lapok budapesti és vidéki cikkírói az oktatás-nevelés kollektív vizsgálódást és megállapodást Igénylő problémáival foglalkozzanak. A megbeszélésekre meghívják e szaktárgyak általános és középiskolai megyei vezető szakfelügyel óit is. A pedagógiai ismeretterjesztők országos tanácskozására július 18 és 20 között kerül sor. A tanácskozás célja, hogy a pedagógiai ismeretterjesztés három fő területén, a szóbeli (TIT-előadások. szülők iskolája, szülők akadémiája stb.) az írásos (napisajtó, Csalód és iskola stb.). s a televízió nyilvánossága utján a nagyközönségnek szóló pedagógiai ismeret- terjesztés legfontosabb kérdéseit megvitassák, s megállapodásra jussanak a pedagógiai ismeretterjesztés egységes irányzataiban és tennivalóiban. NÓGRÁD - 1968. május 26., vasárnap t t
