Nógrád, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-03 / 102. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ilAADÁn Wm %ß %M AZ MSZMP NOGRÁD MfGYf-i BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. ÉVF., 102. SZÁM ARA: 70 FILLÉR 1968. MÁJUS X, PÉNTEK Színpompás májusi sere gszemle Május elsejét, a munkásosztály nemzetkö­zi harci seregszemléjét a proletár internacio­nalizmus, a béke és szolidaritás jegyében ün­nepelte a világ. E nagy nemzetközi ünnepen a szocialista világ dolgozói hitet tettek a bé­ke, a haladás mellett. Népünk, s köztük me­gyénk lakói is hirdették a magyar—szovjet barátságot, megmutatták a szeretetet és hálát felszabadítónk iránt. Hitet tettek a vietnami néppel vallott szolidaritás erősítése mellett. Ünnepelt a világ. Moszkvától Párizsig, Prá­gától Havannáig, felszabadultan, vagy rend­őrségtől kisérve egyaránt. Moszkvában le­nyűgöző volt a Vörös Hadsereg demonstrá­ciója, o béke felett őrködő, a szocializmus, a kommunizmus építését biztosító fegyveres erők díszszemléje, Moszkva ifjúságának, dol­gozóinak felvonulása. De ünnepeltek Prágá­ban, Szófiában, Bukarestben, Belgrádban, Varsóban, Berlinben és mindenütt a világon. Ünnepelt hazánk fővárosa, Budapest. Vidá­man, felszabadultan. Ezernyi szín, ötlet, pom­pa bizonyította fővárosunk dolgozóinak harci seregszemléjét. Az emelvényen ott voltak né­pünk vezetői, a párt és a kormány tagjai. Ünnepelt megyénk lakossága. Salgótarján­ban, Balassagyarmaton, Nádújfaluban, Posz­tóm és Szécsényben, csakúgy, mint Rútságon, s a legeldugottabb, legkisebb községekben is. Május elsejét, a munka ünnepét köszöntötte megyénk dolgozó népe. A salgótarjáni élüzemek felvonulását a 10o éves Salgótarjáni Kohászati Üzemek kollek­tívája nyitotta meg, hatalmas táblákkal, feliratokkal. Az üzem kollektívája zászlócrüo alatt vonult el az elnökség előtt Ünnepi felvonulás Salgótarjánban ünnepi díszt öltött május el­sején reggel a megyeszékhely, Salgótarján. Nemzetiszínű és vörös zászlókat lengetett a hajnali szel. Hét óraikoir zeneszó köszön­tötte a forradalmi hagyomá­nyok ban gazdag várost. Tíz óra előtt pedig a Tanácsköztársa­ság téren felállított díszemel­vényen is elfoglalta helyét az elnökség. Ott volt Matúz Jó­zsef, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottságának titkára, Géczi János, a Nógrád megye! Ta­nács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Szálai Gáspár, az MSZMP salgótarjáni bizott­ságának első titkára, Sándor Elemér, a Salgótarjáni városi Tanács Végrehajtó Bizottsá­gának elnöke, Nádasdi András, a Szakszervezetek Nógrád me­gyei Tanácsának vezető titká­ra. Ott voltak az 1919-es ta- nácsköztársasági harcok vete­ránjai, a gyárak, üzemek, in­tézmények dolgozóinak képvi­selői, a fegyveres testületek vezetői, a társadalmi és tö­megszervezetek küldöttei. He­lyet foglalt az elnökségben Jozef Cuzik, Szlovákia Kom­munista Pártja Besztercebá­nyai kerületi Bizottságának titkára, Civil Kuchta, a Szlo­vák Nemzeti Front Beszterce- a Besztercebányai kerületi bányai kerületi Bizottságának Nemzeti Tanács Végrehajtó Bi- elnöke és dr. Martin Janicskó, zottsógának titkára, iádasdi Andrási köszöntője A várost övező hegyek te­tején három díszlövés jelezte az ünnepség, a felvonulás kez­detét. A zenekar Salgótarján szignálját játszotta, majd Nádasdi András, az SZMT ve­zető titkára köszöntötte Sal­gótarján és a megye dolgozóit. — E napon a földkerekség minden táján száz- és száz­milliók nyújtanak egymásnak kezet a közös harcban, a pro­letár internacionalizmus vö­rös zászlaja alatt. A már ha­talomra jutott munkásosztály, és a győzelemért harcba indu­ló munkás testvéreink világmé­retű közös májusa így válik az imperializmus ellen, a bé­kéért harcolók hatalmas ere­jű, világméretű demonstráció­jává, tüntetésévé — mondotta. — Ma mái' csaknem egy év­század május elsejéinek tör­ténetére tekinthetünk vissza. Az elmúlt évtizedek alatt sok akadály és nehézség gördült a nemzetközi munkásmozgalom egysége elé. A proletár in­ternacionalizmus azonban a legnagyobb válságok és meg­próbáltatások idején sem vesz­tette el vonzóerejét, és nem veszíti el ezután sem. Leküz­dötte és a jövőben is leküzdi a legnagyobb akadályokat is. — Biztosak vagyunk abban, hogy az eljövendő május else­jék a nemzetközi munkásmoz­galom egységének további erő­södése jegyében zajlanak majd le, és a munkásosztály győzel­mes előnyomulásának újabb és újabb állomásai lesznek. E gondolatok jegyében a 24. sza­bad május elsején köszöntőm a munkásokat: vasasokat, bá­nyászokat, építőket, a vállala­tok, intézmények, hivatalok dolgozóit, s mindazokat, akik­nek lelkiismeretes munkája nyomán szépül életünk, épül hazánkban a szocializmus ... Ünnepi köszöntőjét így fe­jezte be: — Valamennyien büszkén vallhatjuk, hogy a kommunis­ta és munkáspártok vezetésé­vel május elsején a vörös zászló alatt milliók és milliók tüntetnek a nemzetközi ösz- szefogás, a demokrácia, béke. és a szocializmus mellett. Még a csend uralkodott a Tanácsköztársaság téren, ami­kor Tóth Csaba, salgótarjáni úttörő hangja vágott át a té­ren. Marton Ilona „Vörös ka­tona unokája vagyok én ...” című versét tolmácsolta. És amikor az üzletház elé ért a veteránok menete, a pajtás felemelt hangon mondotta: . .Sokáig éljenek a tizenki- lencasek.. Elindult a menet. Elöl a város veteránjai, deres hajjal sokan botra támaszkodva, s mégis fiatalosan. Elöl Nagy Béla, az egykori hősi harcol: századparancsmoka. A nézők szivük teljes melegével kö­szöntötték veteránjainkat. Fel­hangzott a zeneszó, „Fel vörö­sök proletárok”... Jött a jövő nemzedéke. Kék nyakkendős kisdobosok, kéz a kézben. Jöttek a spomtiskolá- sok. Fegyelmezett sorokban vo­nultak el a tribün előtt. Ko­sarasok, tornászok, atléták, fi­úk és lányok. A középiskolá­sok sarát a Gépipari Techni­kum fiataljai nyitották meg. A gimnazisták sorában az élő szabadságszobor, kézben az égő kandeláber. Jöttek a 211-es Ipari Szakmunkásképző In­tézet és szakközépiskola tanu­lói, ütemes csatekiáltásokkal. A tornászok létragyakorlatot mutattak be, a lányok eser- nyőgyakorlattal kedveskedtek. Fél óra is eltelt már, ami­kor az üzemek felvonulásának elején megjelentek a Minisz­tertanács és a SZOT vörös vándorzászlajával kitüntetett Pest—Komárom—Nógrád me­gyei Élelmiszer Nagykereske­delmi Vállalat dolgozói, elöl a vörös vándorzászlóval. Ugyan­csak a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzásizlajának birtokosa, az írószer Ktsz is, a hatszoros kiváló szövetkezet. Hírül adták, hogy tavalyi ex­porttervüket 111,2 százalékra teljesítették. „Testvéri üdvöz­let a kommunizmust építő nagy szovjet népnek!” — hir­dették a transzparensen. Az élüzem címmel kitünte­tett üzemek sorát a 100 éves Salgótarjáni Kohászati Üze­mek dolgozói nyitották meg. Hatalmas majális fákkal me­Gimnazisták a menetben. A szabadságszobor élő mása, égő ka rule laborral a kézben neteltek. „Éljen korunk esz­méje: a marxizmus—leniniz- mus”, „Békét Vietnamnak!” — írták a hatalmas méretű táblák­ra. A munkásmozgalom nagy­jainak fényképei után „Éljen a megbonthatatlan szovjet— magyar barátság!”, majd ezt követően „Éljen a szocializmus és a béke!” feliratú táblát emelték magasba. Az öblös- üveggyáriak sorát a sportolók nyitották. Táblákon adták hí­rül termelési eredményeiket. Hatalmas festményen egy, a romokon síró anyát ábrázoltak halott gyermekével a karján, majd békegalambokat hoztak a sorban. A síküveggyáriak hosz- szú sorát a munkásőrök mene­te nyitotta meg. „Világ prole­tárjai, egyesüljetek!” — hir­dették a táblán. Az anyák gyermekeiket is elhozták erre a felvonulásra. A munkaruha- , ba öltözött szocialista brigád­tagok után, Ho Si Minh ha­talmas méretű arcmását hoz­ták magukkal. A bányagép­gyáriak a nemzetek zászlói alatt vonultak el a díszemel­vény előtt. Jöttek az Erőmű, az Ötvözetgyár, a FOK-GYEM munkásai. A Nógrádi Szénbá­nyák dolgozói közül többen bányász egyenruhában jöttek el erre a felvonulásra. Hatal­mas táblán „Jó szerencsét!* felirattal köszöntötték a város lakóit. A bányamentők után a bányászkórus tagjai a „Fel vö­rösök proletárok!” — című dalt énekelték az emelvény előtt. Hömpölygőit a tömeg. A Nógrád megyei Textilipari Vál­lalat dolgozói. A Vendéglátó­ipari Vállalat dolgozói között népi zenészek csárdást muzsi-. káltak. A városi tanács dol­gozói magukkal hozták a vá­ros zászlaját. Aztán jöttek a- vasutasok, fegyelmezett sorban. Ott voltak a felvonuláson a ktsz-ek, a Nyomda, a Vízmű dolgozói. Az ÉMÁSZ küldöttei „Szocializmus -f- villamosítás kommunizmust” — hirdették. A postások, a Vegyesipari Javító Vállalat, az Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalóit dolgozói sorakoztak, „Békét Vietnam­nak” jelszóval. Az Iparcikk (Folytatás a 3. oldaton.) Színes volt a Nógrádi Szénbányák dolgozóinak felvonulása, Egyenruhás bányászok, felszerelt bányamentők tarkították a sort. A bányászkórus a „Fel vörösök proletárok...” dmn indulót énekelte a menetben (Koppány György felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents