Nógrád, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-01 / 101. szám

'Előasnr as órásáéban... Szakmai ferse isi •7 egy középiskolában Egyedülálló kezdeménye­zést valósított meg a balassa­gyarmati Balassi Gimnázium és Mezőgazdasági Gépszerelő Szakközépiskola tanári kara Csaknem húsz hasonló jelle­gű szakiskola közül először rendeztek tanulóik számára kombinált, elméleti és szak­mai műhelygyakorlati ver- ser.vt. a, harmadik és negyedik osztályosoknak szakmájukba vágó kicsinyített szerszámo­kat és műszereket kellett ké­szíteni a valósághoz hű ki­vitelezésben Néhány fiatal a szemléltető oktatásban kivá­lóan felhasználható „reme­ket" alkotott. Nem lehetett eldönteni, hogy vajon Zsutai Károly egyirányú tárcsája, Kiss Ferenc Zetor-eké- je, vagy Duka Pál rendsodró- ia volt-e a legjobb közöttük. Az alsó két osztályban fan­táziájuk kibontakoztatásával szabadon választott dísztár­gyakkal pályázhatták a gye­rekek. Egy kovácsolt fali és mennyezeti díszlámpa akár­melyik iparművészeti szaküz­let árui között megállná a helyét. Blaskó Imre és Csathó József készítették. A gyakorlati verseny után elméleti felkészültségükről — az alsóbb osztályosok gép- rajzból és technológiából, az idősebbek technológiából, erő- és munkagéptanból — is számot adtak a fiatalok. A komplex kérdések megvála­szolásánál is a gyakorlatban kitűntek szerepeltek a leg­jobban. Első a már említett Zsutai Károly, illetve Csathó József lett. A győztesek érté­kes szakkönyvnyeremény- jutalomban részesültek. Az első ilyen jellegű vetél­kedő után a tapasztalatok birtokában most már köny- nyebb Gedőczi Zoltán mű­helyfőnök, rendező-tanár dol­ga. Mint elmondotta, a ver­senyzési kedv az iskolában lényegesen megnövekedett, jövőre szinte valamennyi di­ák részt kíván venni a vetél­kedőn. melynek lebonyolítása annyiban módosul, hogy, az első-másodikosoknak is szak­mába vágó feladatot kell megoldani. Elégedettek a megrendelők Egyik legkeresettebb kész­termékéből, a drótfonalból 190 tonnát, azaz 38 vagonnak meg­felelőt szállított le megrende­lőinek a Nógrád megyei Ve­gyesipari és Javító Vállalat az első negyedévben. A termelés zömét a Budapesti Vastömeg­cikk Értékesítő Vállalat kap­ta. Küldtek még szállítmányt a Borsod, a Heves, valamint a Hajdú és a Bihar megyei nagykereskedelmi vállalatok­nak is. A megrendelők elégedettek voltak a szállítmányok mi­nőségével, a szállítás ütemes­ségével. Ez annak köszönhető, hogy a vállalat vezetői és dol­gozói minden tekintetben tel­jesítették a szerződésben vál­lalt kötelezettségeiket. Becslés szerint 2500 nagy- és 50000 apró vad Befejeződött az erdők, ré­tiek, mezők lakóinak népes­ségszámlálása. Az összeíró biztosok — vadászok, vadő­rök — egy hónapig járták a természetet, hogy a lehető legpontosabban számbave- gyék vadállományunkat. A felmérés szerint a vadász- társaságok területén több mint 2500 nagyvad és megkö­zelítően 50 000 apróvad él. A becslést végző vadászati szakemberek az állomány egészséges fejlődéséről szá­moltak be. A nagyvadas te­rületeken jelentékenyen nőtt a közép- és fiatalkorú szarvasbikák száma. Az apró­vadas területeken örvendete­sen emelkedett a mezei nyu- lak és a foglyok száma. Az állatok kedvezően teleltek, egészségesek. A szakemberek véleménye szerint ésszerű vadgazdálkodással rövidesen elérhető a vadállomány szá­mának és összetételének op­timális szintje. Döntött a zsűri A salgótarjáni Rákóczi üti iskola ifjúsági bélyeggyűjtő köre évek óta részt vesz az országos ifjúsági bélyegkiálli- tásokon. A közelmúltban Szombathelyen rendezték meg a kiállítást a KISZ KB és a Magyar Bélyeggyűjtők Szövet­sége védnöksége mellett. .4z országos kiállításon az iskola kollektív gyűjteménye első he­lyezést ért el. A 8—14 évesek kategóriájában Bódi Katalin első, Angyal Tibor második, Szöcs Lenke pedig harmadik helyezést ért el egyéni bé­lyeggyűjteményével. Elfogták & toronyházi betörőt A cinkos még tagad Men sáros, a versmondó Az utcán már olvasható a felhívás, hogy május 5-én elő­adói estet tart Salgótarjánban, a József Attila művelődési ház színpadán Mensáros László színművész. Az esemény annál inkább érdeklődésre tarthat számot, mert Mensáros műsorából nemrégiben figyelmet keltő részleteket mutatott be a te­levízió. A kiváló művész gaz­dag előadóestjét a világiroda­lom mintegy száz irodalmi művéből, verseiből és prózai alkotásaiból válogatta egységes gondolati vonulatot követő egésszé, úgy, hogy közben mó dot teremt sokoldalú előadói tehetsége árnyalt bemutatásá­ra. Mensáros László előadói est­je iránt méltán tapasztalható nagy érdeklődés Salgótarján ban. Dk/nap ni esi!téli — Figyelj rám. A sarkon kitűnő büfét nyitottak. Hagy mekkora a választék ... — És mit fogyasztottál? — Marhapörköltet és tizen­hat féldecit... V zent arató Kazáron Üzemavató ünnepséget tar­tottak kedden délután Kazá­ron. A Váci Kötöttárugyár kazári üzeme ismét egy tágas gyártócsarnokkal bűvült. amelybe 60 új varrógépet tele­pítettek. Az új létesítmény még több környékbeli bányász­asszonynak biztosít munkát. Az iskolában rendezett ün­nepségen az üzem dolgozói kö­rében megjelent Szoó Béla. a megyei pártbizottság titkára, Ozsvárt Ferenc, a járási párt- bizottság első titkára, és Gar- bicsek Károly, a Váci Kötött­árugyár igazgatója. Az ünnep­ségen Szoó Béla és Garbicsek Károly mondott beszédet. Ez­után a vendégek üzemlátoga­táson vettek részt. Sorsoltak a szellemi totóban Az Országos Takarékpénztár Nógrád megyei Igazgatósága megtartotta a szellemi totó­pályázatra beérkezett szelvé­nyek sorsolását. A pályázatra 405 olyan szelvény érkezett, melynek tulajdonosai 13-as ta­lálatot értek el. Az első díjat, a kávéfőzőt Danyi János nem- ti lakos nyerte. Az autószifoo tulajdonosa Zsidai Antálné szécsényi lakos lett, míg a harmadik díjat, a 100 forintos könyvvásárlás! utalványt Ku­rts András szécsényfelfalui pá­lyázó nyerte. Hét totózó könyv- nyereményben részesült, tízen pedig három lottószelvényt kaptak. A nyereményeket az Orszá­gos Takarékpénztár postán kül­di ki. Dallal, munkával Salgótarjánban, a Strom­feld Auré] diákjai dalolva vo­nulnak fel ina, a munka ün­nepén. Az iskolában április 26 tói minden osztályban öt: per­cen át daltanulássai kezdődtek az órák. Ugyanakkor a techni­kum diákjai — három napon át egy-egy osztály — társadal­mi munkában részt vett a Zó- ja liget munkálataiban, hogy a Kohászati Üzemek dolgozói kellemes környezetben ünne­pelhessenek május elsején. Raktáravató ünnepség Meghívót kaptunk a 2. számú AKÖV vezetőségétől, mely szerint április 30-án Raktáravató ünnepséget’* tartanak. Sajnos, megyénk eme kimagasló új létesítményének avatását nem tud­tuk jelenlétünkkel még ünnepélyesebbé tenni. Reméljük, ez nem akadályozta a szónokot beszédének elmondásában. Elmaradásunkért mentségünkre szóljon, hogy kissé elszámí­tottuk magunkat. Azt hittük hogy a két hete átadott darab- árus raktárépület ügye ezzel a műszaki átadással (végre!) be­fejeződött. Egyébként az utóbbi időben annyi az ünnepélyes átadás, hogy kénytelenek voltunk elutasítani Latyakpuszta meg­hívását is, ahol pedig a helyi tüzoltószertár új kerítésének ava­tása alkalmából adtak koktélt. Sebaj, majd legközelebb*! Hiszen nem ez volt az első raktár, és nem az utolsó, amit a 2. számú AKÖV felépített És mert valóban elvárható — különösen az új gazdasági mecha­nizmus bevezetése óta —, hogy minden raktár átadását ün­nepélyes avatásnak kell követnie, javaslatunkkal szeretnénk jól előre emelni az ilyen események színvonalát. Például javasoljuk, hogy az AKÖV a következő raktáravató ünnepségét ne Sal­gótarján, Rákóczi út 247. sz. alatt tartsa — miként az a meghívón is olvasható. Ajánljuk helyette a Gundelt, a Gellért Szállót, vagy más effélét. Mert ugye, az hogy Gundel, még­iscsak másként hangzik, mint az, hogy ..Rákóczi út 247. sz. alatt.”. Továbbá, a Gundel épp elég messze van egy ilyen ün­nepelt építménytől, hogy valaki fenn ne akadhasson azont mi a csodának egy raktár miatt ekkora felhajtás ...? NAPTÁR 1968. május 1., szerda A munka ünnepe A Nap kel 4 óra 28 perc­kor, nyugszik 18 óra 55 perc­kor. A Hold kel 6 óra 02 perckor, nyugszik 23 óra 20 perckor f4»l hit átvonul ások Várható időjárás ma estig: fel­hőátvonulások főként a délutáni órákban helyenként futó eső, zi­vatar. Időnként élénk délnyugati, nyugati szél, a zivatar idején át­meneti szélerősödés. A hőmér­séklet alakulásában lényeges vál­tozás nem lesz. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet 17—22 fok kö­zött. — A megyei nőtanács vb­ül ésén. május 2-án az ifjú­ság- és családvédelmi bizott­ság elmúlt évi tevékenységét tárgyalja. Megbeszélik az idei feladatokat is. — Építőtáborban töltik a nyarat a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium diákjai. Az iskolából 10 brigád vesz részt társadalmi munkában. A lányok Budakeszin, a fiúk Balatonakalin dolgoznak. — Háromhetes, bentlakásos gépkocsivezetői tanfolyamot szervezett E resztvén yben, az MHSZ Nógrád megyei Elnök­sége. A három héten át tar­tó tanfolyamon 150 fiatal sa­játítja el a gépkocsivezetést, a motorok kezelését. — Elismerő oklevéllel tün­tette ki a nagybátonyi közsé­gi tanács a községben levő Sütőipari Vállalat üzemének kollektíváját. Az oklevelet ünnepélyes termelési tanács­kozáson adták át a kenyér­gyár dolgozóinak. »»ön is foghat betörőt” című írásunkban idéztük P. Józscfne salgótarjáni asszony szavait. A munkásasszony azt a reményét fejezte ki, hogy a rendőrség hamar kézrekeríti azt a személyt, aki a toronyházak egyikébe le­vő lakásukba betöri, s onnan jelentős értéket zsákmányolt. P. Józsefné nem csalódott: szomba­ton délután már előzetes letar­tóztatásban volt B. Antal, fiatal­korú, aki a bűncselekmény el­követése előtt az öblösüveggyár­ban dolgozott. A betörő nyo­mára P. József kislánya vezette a rendőrséget. Szülei kihallgatá­sát követően ő is elmondta, ki járt a betörést megelőzően a lakásban. Említette B. Antalt is, aki P.-ékné! a bátyját kereste. A rendőrség megállapította, hogy B. Antal kilépett munka­helyéről. A nyomozók a fővá­rosban láttak kereséséhez. Noha B. Antal még nem volt bejelent­ve. a kétmilliós lakosú városban mégis megtalálták. B. Antal elmondta hogy csak egyszer járt P.-ék otthonában. Aiskor azonban alaposan szem­ügyre vette a lakáskulcsot s egy ahhoz hasonlót reszeléssel alakított tolvajkulccsá. A lakás­ban talált rádiót „javításra” ad­ta át egy budapesti rádiósze­relőnek. Az ellopott órák egyi­két magánál tartotta, a másikat — eredetének ismertetése nélkül — egy barátjának ajándékozta. P.-ék takarékkönyvét B. An­tal v egy másik barátja váltotta ki Salgótarjánban. Mint sejthetői nem önzetlenül. A betörő a* igen jelentős összeg majdnem felét ajánlotta fel. s adta át a cinkosságért. Jóllehet a ta­karékkönyvet kiváltó fiatalkorú — B. Antal őszinteségével ellen­tétben — tagad, a rendőrség ügyé­szi jóváhagyással őt is előze­tes letartóztatásba helyezte. A fiatalkorú betörő a pénz reá eső részét Budapesten helyezte el takarékbetétben. Mind az, mind a többi érték mihamar a káro­sultak rendelkezésére áll, — át­vehetik a Salgótarján városi-já­rási Rendőrkapitányságon. Az Üvegipari Művek Salgótarjáni Gyáregységében kedden zsűrizték azt az anyagot, amellyel a gyáregység a Budapesti Nemzetközi Vásáron szerepel. A budapesti és helyi szakemberekből álló zsűri 130 különböző terméket választott ki a bemutatott 500 dara­bos kollekcióból. A gyár három tervezője Takács Géza, Váradi Jánosné és Erdei Sándor munkái reméljük, az idén tovább öregbítik a salgótarjáni üveggyár hírnevét — Kiállítást rendez az öb- lösüveggyári KISZ-klub a nyár folyamán a gyárban dol­gozó fiatal üvegcsiszolók és festők mukáiból a művelődé­si otthonban. — A pásztói járási tanács vb egészségügyi csoportja fájdalommal tudatja, hogy dr. Zemán Dezső nyugdíjas orvos, életének 86. évében, 1968. április 30-án elhunyt. — Egyszerű vizsgálatok a mezőgazdaságban címmel •jelenttette meg a közelmúlt­ban a Mezőgazdasági Kiadó Győry Dániel és Ihász Imre könyvét. A mű hasznos se­gítséget ad a mezőgazdasági üzemeknek a mindennapi gyakorlati munkában. — Társadalmunk időszerű kérdései címmel szerveztek oktatást a MEDOSZ-hoz tar­tozó mezőgazdasági üzemek­ben a szakszervezetek. A tan­folyamon, amely a közel­múltban zárult, mintegy hat­száz dolgozó vett részt. — Tíz újítást fogadtak el tavaly a Pásztói Állami Gaz­daságban. Az újításokat mind alkalmazták, s ez több mint nyolcvanezer forintot eredmé­nyezett a gazdaságnak. — Vietnamért. Patakon a nőtanács gyűjtést rendezett. Egy nap leforgása alatt ezer forintot továbbítottak a viet­namiak megsegítésére. — Véradó nap Szirákon. Hétfőn egész napos véradó nap kezdődik Szirákon. A falu túl akarja szárnyalni az elmúlt évi eredményeit — Zárógyakorlat. Salgótar­jánban a közeli napokban tartják a polgári védelem egészségügyi szakaszai a záró­gyakorlatot. Az elmúlt évben tanult elméleti felkészültsé­güket mutatják be a gyakor­latban. — Tamási Áron emlékestet tart május 6-án az Irodalmi Színpadon a Magyar írók Szövetsége. — „Szüret” címmel orszá­gos fotókiállítást rendeznek Szekszárdon a szeptember végén sorra kerülő szüreti napokon. A kiállítás célja, hogy a fotóművészet sajátos eszközeivel bemutassa a hazai szőlőtermesztés gazdag ha­gyományait és a kialakuló nagyüzemi termelést. — Carlo Maria Bodini-nak. a bolognai operaház igazgató­iának meghívására kedden Olaszországba utazott a Pé­csi Balett. Az együttesnek ez a 15. külföldi szereplése. Olaszországban ezúttal lépnek fel először. — Kedden átadták a forga­lomnak a Perint patakon át­ívelő új, szombathelyi hidat. A 40 méter hosszú és 15 mé­ter széles modem vonalú híd építésére mintegy négymillió forintot költöttek NOGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTT AB GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőn o. I. Telefon; K-94, 22-95. 22-9s, 22-91. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-49. Sportrovat: U-59. Éjszakai szerkesztés, 13-05. Kiadja a Nőgráő megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgó­tarján. Petőfi u. L Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál es a kézbesítőknél. Előfizetési Hl egy hónapra 1» torint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomda­ipari Vállalat. Felelős vezető; PAPP GYÖRGY Igazgat«, Salgótarján Petőfi n. 1. index-szám: 25072.

Next

/
Thumbnails
Contents