Nógrád, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-27 / 98. szám
Kulturális és ideológiai életünk kérdései Aczél György előadása az MSZMP KB Politikai Akadémiáján Aczél György ismertette a Magyar Szocialista Munkáspárt kulturális politikájának tíz év alatt érvényesített iőbb elveit. Ezt követően a marxizmus szabadság-értelmezésével foglalkozott, s annak konzekvenciájával a kulturális élet alakulásában és irányításában. Jellemezte a szellemi életben zajló kétfrontos harcot, amelyet a szocialista kulturális eszmények jegyében vezet az MSZMP a liberális, revizionista és szektáns-dogmatikus nézetek ellen. Előadása következő részében Aczél György a békés egymás mellett élés, valamint az ideológiai harc ösz- szeíüggésének néhány kérdésével foglalkozott. A többi között rámutatott arra, hogy a proletár és burzsoá ideológia között nincs, nem lehet békés egymás mellett élés; marxizmus és antimarxizmus között nincs és nem lehet békés „koegzisztencia”, ezt követően a'' szocialista demokrácia és a kultúra összefüggéséről és a közéletet foglalkoztató néhány vitatémáról szólt. A szocializmus és a demokrácia kölcsön hatasa A kultúrában is, más területeken is fellelhetők olyan törekvések, amelyek a szocialista demokratizmusból el akarják vonni a „szocializmust”, redukálva a fogalmat egy „általános” — s ilyen értelemben polgári — demokratizmusra. A szocialista demokratizmus kategóriája a mi fogalmaink és gyakorlatunk szerint a következő: a szocializmust kell erősíteni a demokratizmus által, s nem a polgári demokratizmus! a szocializmus ellenében. Elutasítjuk azok álláspontját, akik a szocialista demokratizmust a jelenlegi körülmények között a proletárdiktatúra fellazításának tekintik, illetőleg azokét, akik a proletárdiktatúrát féltik a szocialista demokráciától. A kulturális élet területén az általunk támogatott tendencia lényege: tudatosítani a művészekben, az alkotóműhelyekben a szabadság és felelősség egységét, elválaszthatat- lanságát. Továbbá, hogy dialektikus folyamat a közvélemény szocialista formálása és a kultúra alakítása a közvélemény által. A kulturális életben az élénk, elvszerű marxista kritika a szocialista demokrácia elengedhetetlen feltétele, alkotóeleme. A szocialista demokratizmusban a viták, a véleménycserék, a szellemi létezés lényegéhez tartoznak. Mindenek- élótt azt szeretnénk, hogy a marxisták vessék fel a kor valóban lényeges kérdéseit. A nézetekkel vitázni kell Vitatémának tekintjük — például — Lukács György elvtárs bizonyos nézetéit, a múlt év nyarán a Magyar Szocialista Munkáspárt Lukács Györgyöt saját kérésére visszavette tagjai sorába. Pártunk közvéleménye helyeselte, hogy korunk e jelentős marxisül filozófusa, a marxista esztétika nemzetközi szaktekintélye, ismét elfoglalja helyét abban a pártban, amelyben az immár nyolcvannégy éves gondolkodó sok évtizedet töltött el. Ezzel együtt kifejezésre jutott a pártközvéleménynek az a kívánsága, hogy sajátítsuk el teoretikus tevékenységének értékeit, de ha valamiben nem értünk vele egyet, vitázzunk nézeteivel. Aczél György ezután arról beszélt, hogy Lukács György a munkásmozgalom jelenlegi szakasza és az 1956 előtti között gazdasági struktúránk jelenlegi állapota, s az azt megelőző struktúra között egyoldalúan a törésre teszik a hangsúlyt, nem világítja meg kellően a folytonosságot. A személyi kultusz, a hozzá kapcsolódó torzulások és a lenini normák helyreállításával funkcionáló mozgalom között természetesen nincs „kontinuitás”, ami a joggal elvetett módszereket illeti. De azokban az években, mikor a személyi kultusz oly tragikus veszteségeket okozva érvényesült, megszületett és nagy erővel kibontakozott az új társadalmi rendszer hazánkban, a szocializmus, amelynek erőfeszítéseit milliók és milliók áldozatos és odaadó munkával támogatták, s amikor a személyi kultusz torzitó hatásai elmélyültek, akkor sem szűnt meg a szocializmus, hanem e torzulások ellenére is tovább élt. A Szovjetunió története is a kontinuitásról beszél, arról a fejlődésről, amelynek eredményeiről, távlatairól maga Lukács elvtárs is oly szépen szólt. Ez a folytonosság tette lehetővé, ha úgy tetszik, a diszkontinuitást is, azaz a leszámolást a szocializmuson belül a régi hibákkal. Lukács elvtárs „Az esztétikum sajátossága” című munkájában a személyi kultusz burzsoá kom- mentálóivai vitatkozva írja, hogy „számunkra az összfejlő- dés perspektívája a fontos és innen nézve a sztálini évtize21 rádió és a tv mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.40: Brahms: Esz-üúr trió. — 9.10: Orvosok a mikrofon előtt. — 9.H: Kömiyüzen«. — 10.10: Alessandro Scarlatti: A becsület diadala. — 12.15: Fiúk és babák. — 13.00: A világgazdaság hírei. — 13.05: A budapesti színházak műsora. — 13.06: Írók műhelyében. — 13.21: Verbunkos muzsika. — 13.39: Hírdetőoszlop. — 13.49: Kóruspódium. — U.00: Néhány perc tudomány. — 14.05: Duók. — 14.45: Hétvégi külpolitikai figyelő. — 15.10: Csak fiataloknak! — 15.55: Hétvége. — 17.41: Kari Böhm vezényel. — 19.29: Hallgatóink figyelmébe! — 19.30: Járóka Sándor népi zenekara játszik, Domahidy László énekel. — 20.00: Lemezek közt válogatva. — *20.30: Játék a szerelemmel. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Táncoljunk! PETŐFI RÁDIÖ: 10.00: A hét könnyű- és tánczenei műsoraiból. — 12.10: A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat felvételeiből. — 13.47: Vízállásjelentés — 14.08: A tien-dleni énekmondó. — 14.30: Népdalok, népi táncok. — 14.51: Orvosok a mikrofon előtt. — 14.59: Hangverseny a Fültörő megfejtőinek. — 16.05: Hangverseny a stúdióban. Boda Eszter hegedül. — 16.30: Előhang. — 17.00: Goar Gaszparjan énekel. — ; 13.05: Sír az oroszlán. — 18.49: Rákóczi. —■ 19.25: Jó éjszakát, í gyerekek! — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagyter| mét. George Malcolm, csembalóestje. — kb. 21.40: Verbun- , kosok, magyar nóták. — 22.24: A bagdadi borbély. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 8.58: Műsorismertetés. — 9.00: A magyar tudomány nagy öregei. Dr. Freund Mihály akadémikus (ism.). — 9.25: Csak vasárnap. — 9.45: Budapest extempore. — 10.30: Helsinki látkép. — 11.15—11.55: Tv-mintabolt (ism.)# — 1*5.18: Műsorismertetés. — 15.20: Nemzetközi Mező- gazdasági Magazin. — 15.40: A Magyar Hirdető műsora. 15.45: Csak gyerekeknek! Filmösszeállítás. — 16.35: Délutáni előadás. Memento. Magyar dokumentumfilm. 1. Európa leigázása. — 18.10: Hírek. — 18.15: Franciaországi utazás. A TV riportfilmje Fock Jenő franciaországi látogatásáról. — 18.35: A Tv jelenti. — 19.20: Cicavízió... — 19.30: Rita Pavone Brassóban. — 19.55: Szünet. — 20.00: Tv-Híradó. — 20.20: Az aranykesztyű lovagjai. Tévéfilm. V. befejező rész. — 21.55: Tv-Híradó 2. kiadás. - 22.15—0.15: Éjszakai előadás. A szolga Magyarul beszélő angol film. A BESZTERCEBÁNYAI TV MŰSORA: 9.05: A fétisek Afrikája. 16.00: Ripórtfilm a Temzlről. — 16.20: A Csehszlovákia— Jugoszlávia labdarúgó-mérkőzés közvetítése. — 19.45: Francis a nagyvadak országában. — 20.00: Ki akarja megölni Jessyt? (Cseh filmvígjáték.) — 23.50: Tv-Híradó. 2 NÓGRÁD - 1968. április 27., szombat elek objektív és szubjektív megtorpanásai végső soron nem döntőek. Mivel mindezek ellenére a fő vonal mégis a szocializmus megerősödése & megszilárdulása volt”. Bizonyos, hogy Lukács elvtárs hozzájárulna a hazai és külföldi közvélemény helyes orientálásához, ha az itt idézett gondolat konzekvenciáit egyeztetné a kontinuitásról és szakadásiról hangoztatott álláspontjával. Mindezzel összefüggnek Lukács elvtárs megnyilatkozásai a művészet mai feladataival kapcsolatban. Nem elméletének filozófiai-esztétikai alapvetésére gondolok, hiszen ez az alapvetés, a művészi realizmus elméleti alapjainak a kimunkálása, a marxista tudomány szerves része, habár esztéták szerint Lukács György realizmusszemlélete olykor túlságosan szűk. De ezúttal arra a gyakorlati. mondhatni aktuális orientálásra utalok, amely Lukács György nyilatkozataiban. a mai művészet egyik középponti feladatának mondják a „sztálini korral” való következetes leszámolást. Mi a „sztálini kor” s különösen a „sztálinizmus” kifejezést nem tartjuk helyes megfogalmazásnak. hiszen ez a megfogalmazás — a „sztálini kor” ahogy Lukács elvtárs nevezi — a szocializmus építése is, az emberiség ügyének védelme is. S ezzel feltételeznék, hogy az emberek tízmillióinak nagyszerű építőmunkája, önzetlen lelkesedése, és életének feláldozása azonosul a torzulásokkal, a személyi kultusz- szál. Lukács elvtárs azt mondja: „lehetetlen bármely szocialista országban a mai emberről igazi regényt írni, amely ne tartalmazná a sztálini korszakkal való leszámolásnak a törekvését.. Ehhez azt tenném hozzá: lehetetlen az előző korszakról, s az akitor jelentkezett torzulásokról igazi regényt írni, szocialista regényt írni, a jelen törekvéseinek, a kor egészének, a jelen emberének és a jelen konfliktusainak — amelyek már nem érthetőek meg csupán a személyi kultuszból — mély megértése nélkül. A ma ábrázolásának nélkülözhetetlen feltétele a múlt helyes és teljes megértése. A múlt realista ábrázolásának viszont nélkülözhetetlen feltétele a jelen helves megragadása, értelmezése. Összefüggő feladatok ezek — az egyoldalú kiemelés csorbítja az egész dialektikusán érvényesülő igazságát. Nem arról van tehát szó, hogy lebeszéljük a művészeket a torzulások, a múltbeli, vagy a jelenbeli hibák ábrázolásáról. Érmen ellenkezőleg: rá- beszéliük őket a teljes igaz- sá-' ábrázolására. E tekintetben teljesen egyetértünk Lukács elvtársnak azzal a jelentős gondolatával, hogy „egr korszak nagy emberi problémáinak megértése és megértetése, ez az igazi hivatása az irodalomnak, a művészetnek”. A szocialista hazafiság értelmezése Az előadó a továbbiakban hangsúlyozta-: Egész szellemi életünket, ezen belül művészi életünket, az oiktatást. érzékenyen érinti és tartósan foglalkoztatja a szocialista hazafiság értelmezése körül, a nemzeti múlthoz való helyes, tudományos és érzelmi viszonyulásról, a nemzeti kérdés és az osztály- kérdés kapcsolatának történeti megitéléséről évek óta tartó vita. Álláspontunk világos: a Magyar Szocialista Munkáspárt a proletár internacionalizmus s a szocialista patriotizmus alapján áll. Ettől a marxi alaptól sem a nacionalizmus irányába, sem a nemzeti közömbösség irányába nem térünk el még akkor sem. ha valamiféle kétes engedmény bizonyos körök előtt népszerűbbé tenné politikánkat. Ezután Illyés Gyula gondolatmenetének azzal a visszatérő motívumával polemizált, hogy az ^.országot 1919-ben is, 1944-ben is kívülről taszították a fasizmusba. Hogy a kívülről ható erők rendkívül nagy szerepet játszottak, ezt a marxista történetírás nem tagadta, sőt! de mi. az osztályharc tényeit és törvényeit figyelembe véve, nyomatékosan hangsúlyozzuk azt is, hogy az Illyés említette történeti helyzetekben népellenes, nemzetellenes szerepet vállalt és teljesített a hazai burzsoázia, a hazai birtokos réteg, s mindezeknek képviselői az ellenforradalmi apparátusokban. A külső osztályellenség ösz- szefogott a belső reakciós erőkkel, hogy a Tanácsköztársaság ellenében a hatalom polcára emelje Horthyt, majd hogy a már kifacsart Horthy után uralomra juttassa Szála- sit. Ha mi ezeknek a külső reakcióval összefonódott belső ellenforradalmi erőknek a felelősségéről beszélünk, akkor nem a nemzetet ócsároljuk, hanem a nemzet ellenségeit. Nem az csökkenti történelem-szemléletünk realitását és nemzeti felelősségtudatunkat, ha a belső népellenes erők történeti szerepét kimondjuk és elítéljük, hanem az, ha ezeknek a sötét erőknek a történeti felelősségéről, egy nemzeti presztizsvédélem vélt érdekei szerint hallgatunk. Az előadó ezután nyomatékosan aláhúzta: Az osztrák—magyar monarchia Közép- és Kelet- Európa térségében szisztematikusan kihasználta azt a lehetőséget. hogy egymás ellen uszítsa az itt élő népeket, nemzeteket és nemzetiségeket. A mi nemzedékeink nehéz és magasztos történelmi feladata az, hogy felszámolja ezt az át- kos örökséget. Nemcsak a magyar nép, hanem a cseh, a szlovák, a román, a szerb, a horvát nép elő nemzedékeire gondolok. A szocializmus közös ügye a lehető legjobb alap a nemzeti és nemzetiségi gyűlölködés, elnyomás felszámolásához. Tudjuk és méltányoljuk. hogy e tekintetben pozitív lépések is történtek az elmúlt két évtizedben. Szocializmust építő társadalmunkban, népi államunkban arra törekszünk, hogy az itt élő nemzetiségek teljes egyenlőséget élvezzenek, nemcsak a törvény betűje, hanem társadalmunk szelleme szerint is. Szigorúak vagyunk ebben önmagunkkal szemben, következetesen tartjuk magunkat a lenini elvekhez. Ami a kulturális fejlődést illeti, hozzátehetjük az eddigiekhez, hogy a hazánkban elő nemzetiségek kultúrájának, művészetének, nyelvének a fejlődése elképzelhetetlen például a szlovák, a román, a szerb-horvát nyelv és kultúra korszerű Ismerete nélkül. Ezt követően Aczél György a haladó és a szocialista magyar kültúra egységéről és arról beszélt, hogy a határainkon túl élő magyarság feladata — őrizve és ápolva saját nemzeti kultúráját — építeni és erősíteni a szocialista társadalmat. Nemzeti kultúrájuk ápolása közös gondunk. Erősítsük a marxizmus hegemóniáját Egy sor alapvető vonatkozásban — folytatta — céljaink és kulturális politikai elképzeléseink azonosak a korábbiakkal. Ma is a kultúra területén is valljuk, a párt a munkásosztály vezető szerepének elvét és gyakorlatát, miközben megállapíthatjuk, hogy a párt irányító szerepének a formái és a módszerei sok tekintetben módosulnak. Kulturális politikánknak ma Is jellemzője a szocialista közéletiség igénye, a szocialista népiség igénye, a kulturális munka tömegek felé irányuló tendenciája. Ma is érvényes a szocialista kulturális politikának az a törekvése, amely nemzeti művelődésünket a világ haladó szellemi erőivel, elsősorban a szocialista szelletei erőkkel összhangban kívánja fejleszteni. Nem mond ennek ellent az, hogy e törekvések gyakorlati megvalósításában nem kevés változás tapasztalható a korábbi álláspontokhoz képest. A valósággal való reális számvetések nyomán nyilvánvalóvá lett, hogy az ideológia, a kultúra területén nincs monopolhelyzete nálunk a marxizmusnál«. Nem is az most a célunk, hogy monopolhelyzetet teremtsünk, hanem az, hogy biztosítsuk, erősítsük a marxizmus meglevő hegemóniáját, a marxista ideológia irány ító- és vezetőképességét. Hogy a marxizmusnak monopol helyzete van-e vagy hegemóniája, az nem szubjektív döntés kérdése, hanem az objektív valóság ténye. Hibás volt a marxizmus ideológiai monopolhélyzetének deklarálása, mert illúziókhoz, áltatáshoz, ön becsapáshoz, leszereléshez vezetett. De hibás volt azért is, mert szükségszerűen maga után vonta az adminisztratív eszközök alkalmazását olyan területen, ahol ennek nincs helye. A múltban gyakran előfordult, hogy a marxizmus deklarált, de a valóságban nem realizálódott monopóliumát az adminisztratív eszközökkel történő elhallgattatás „teremtette” meg. Másrészt pedig — ettől elválaszthatatlanul — létrejött egy fajta álmarxizmus — idézetmarxizmus, külsőleges marxizálódás. Minden polgári, kispolgári nézet képviselője kötelességének érezte, hogy marxista terminológiával, marxista idézetekkel álcázza magát. Ezzel összekuszál ód tak a frontok. az ideológiai életben eluralkodott az ezópusi nyelv, az álcázott gondolat. S végül, de nem utolsósorban, hiba volt a túlzott sietés, illetőleg az egyeduralomra való törekvés magának a marxista gondolatnak a szempontjából is: a versenynélküliség elkényelmesített, lefegyverzett. Változott kulturális politikánk a politika és a kultúra, a művészet kapcsolaténak az értelmezésében. A szocialista művészet pártosságának régebbi, dogmatikus értelmezése. Politika és művészet kapcsolatában a politikán a napi politikát értette. Mi viszont úgy látjuk, az élet (s benne a művészeti élet) tényei alapján, hogy a művészetnek elsősorban a párt általános törekvéseivel kell összhangban lennie és nem feltétlenül a napi aktualitással. Más szóval: a szocialista politika és a szocialista művészet kapcsolatában a politika döntően mint stratégiai, s nem mint taktikai koncepció van jelen. Napi politika és stratégia között szakadéknak nem szabad lennie. A túlaktualizálás és a túlpoii- tizálás hamis végletét nem válthatja fel a politikai közömbösség hamis véglete. Semmiféle politikai anarchizmust és kritikai liberalizmust nem igazolhat az a felismerés, hogy a pártosságot elsősorban világnézeti kérdésnek tekintjük. Az igazi művészet progresszív Szükségesnek látjuk annak a szüntelen tudatosítását, hogy az irodalmi és művészeti munka nem ítélhető meg csakis a politika törvényei szerint. De szakítani kell azzal a sokakban még élő arisztokratikus esztétizmussal, amely a társadalmi folyamatokhoz közvetlenül kapcsolódó művészi ábrázolást degradálja, nem tekinti teljes értékűnek. Nem azt állítjuk, hogy a közvetlenül agitáló, a napi politikához kapcsolódó modornak kell uralkodóvá lennie irodalmunkban — de ez is az irodalom része, s ha jó az alkotás. annak értékes része. Az igazán jelentős művészet — kapcsolódjék az a művész alkata szerint a napi eseményekhez. vagy fogalmazzon nagyobb általánosságokban és kerüljön messzebb a politikai fogalmaktól — az ember, a társadalom formálásában többnyire ugyanabban az irányban hat, mint az igazán progresszív politikai törekvések. Éppen ezért joggal kérhetjük művészeinktől, hogy a maguk eszközeivel érvényesítsék a pártosságnak azit a „minimumát”, amelyet meghatároz az imperializmus, a kizsákmányolás, a nemzeti elnyomás. a népirtó régi és új fasizmus elítélése és az emberséges élet mellett való állásfoglalás. 1958-ban a művelődéspolitikai irányelveket tárgyalva a Központi Bizottság többek között elfogadott egy ilyen _ megfogalmazást is: „ízlés- és stíluskérdésekben nem hozunk párt- és állami határozatokat, A pártvezetés felismerte azt az igazságot, hogy ízlés- és stíluskérdésekből nem helyes és nem szabad permanensen állami és pártügyet csinálni. Komolyan kell venni itt a sokféleség többször meghirdetett elvét, azt az esztétikai igazságot, hogy a szocialista művészet többféle lehetséges stílust ismer, többféle kifejezési módot bír el. Nagyon fontos hangsúlyozni az ízlésnevelés és — befolyásolás igényét. De semmi esetre sem szabad úgy értelmezni ezt a követelményt, hogy ennek ürügyén bárki is a saját ízlését a kötelező norma rangjára emelje. Attól, hogy valakinek tetszik valamelyik kép, másnak meg nem. még senki sem lesz szek- táns, sem revizionista. sem nacionalista, sem kozmopolita, sem pedig kispolgár. Csak a dogmatizmus azonosítja ilyen vulgárisán az ízlést a világnézettel. Persze ebben a vonatkozásban is kerülni kell a hamis végleteket. Hangsúlyozni kell: ez nem jelenthet közömbösséget az Ízlés kérdéseiben. Az egyéni ízlésből nem csinálunk politikai ügyet. De az ízlés társadalmi vonatkozásban, tömegméretekben már közügy: befolyásolni, alakítani kell. Az új szempontok, új meggondolásod« következtében változás történt 1956 után közlési, publikálási politikánkban is. Abból, hogy el akarjuk kerülni. az elsletés, a túl id,eológizálás és a túlpolitizálás veszélyeit, szükségszerűen következett, hogy irodalmi-művészeti életünk, a maga egészében szélesebb, több színű — s tegyük hozzá — bonyolultabb, ellentmondásosabb lett. Az elmúlt időszakban igen sok helytelen nézet is hangot kapott, s ez nemegyszer bizonyos zavart is okozott. Szükséges és indokolt, hogy fokozzuk erőfeszítéseinket e helyzet megváltoztatására. Viszont nagyon árnyaltan kell eljárnunk, amikor ezeket az elvi problémákat a kulturális életre vonatkoztatjuk. Sok vitatható értékű mű lát napvilágot Itt is, de ez nem mindig egyszerűen ideológiai probléma. Sajnos a jó műveik létrejöttéhez hozzátartozik — bizonyos fokig — a gyengék megléte is. A közlóspoiitika módosulása persze ma sem jelent és nem jelent a jövőben sem liberalizmust. gyeplőodado- bást. Ebben a vonatkozásban is a magunk rendszerét, a magunk politikai elveit és a magunk céljait tiszteljük. „Az MSZMP kulturális politikájában a szocialista alapelvekhez való következetes ragaszkodás, és a valóságban érvényesülő változások érzékeny számbavétele tükröződik. Ezért képes pártunk hatékonyan közreműködni a magyar szocialista kultúra fejlesztésében. Ezért képes a magyar munkásmozgalom politikai vezető ereje, szellemi társa lenni a hazánkon belül és hazánkon kívül is megbecsülést, tekintélyt kivivő irodalomnak, filmművészetnek. zeneművészetnek, képzőművészetnek. színházművészetnek. Kulturális munkások és művészek, olvasók és alkotók közös, aktív tevékenységére van szükség, hogy a hazai szocialista kultúra lépést tartson az idővel, — zárult Aczél György nagy érdeklődéssel fogadott előadása.
