Nógrád, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-21 / 93. szám
Készül „Az angíiai csata ’ Kétszázötven éves bolygatatlan kripta Adolf Galland tábornok, aki m Luftwaffe egyik vezetője volt a második világháborúban, közreműködik „Az angliai csata” című film készítésében. A film a német légierőnek 1940 nyarán a brit szigetek ellen intézett támadásairól szól. / Harry Saltzmann, a film producere technikai tanácsadóként szerződtette Galland tábornokot a légicsata-jelenetek rendezéséhez. Robert Stanfordtuck ezredes, a RAF egyik volt parancsnoka hasonló szerepet tölt be. A film felvételei márciusban kezdődtek Spanyolországban. Ezer korabeli angol és német repülőgépet hoztak helyre, vagy rekonstruáltak a film céljaira* Felvonulnak majd a Messer- schmitt 109, Heinkcl 111, Spitfire és Hurricane gépek. „Az angliai csata” bemutatója 1969-ben lesz Londonban. A toka j hegyaljai Tárcái község római katolikus plébánia temploma alatt Pereli Zsuzsa múzeumi munkatárs egy, a mostani templomnál régebbi kriptát fedezett fel. Az egykor Tarcalon birtokos Kozák-család tagjait — a kor szokása szerint — virágos díszű, festett fakoporsókban temették el e sírboltban. A legrégebbi koporsón az 1736- os évszám olvasható. A sírbolt leleteinek külön érdekessége egy fából faragott, életnagyságú barokk kori gyermekszobor. Ez az 5—6 éves gyermeket ábrázoló fabábu, úgynevezett öltöztetőbaba volt. Gyermektelen, vagy gyermeküket elveszített fiatal asszonyok ilyen bábukat öltöztettek eljövendő, vagy ellalt gyermekeik ruháiba. Ez a lelet — múzeumi anyagunkban — egyedülálló. Eddig egyetlen. hasonló korból származó kripta — az egri. elhagyott Rozália-kápol- na sírboltja — került régészeti feltárásra. Az egri feltárás a kor viselettörténeti emlékeinek gazdag anyagával gyarapította a Magyar Nemzeti Múzeumot. Most felmerült az a terv, hogy szakkutatók közreműködésével megvizsgálják a tarcali Kozákkriptát. Az egyetlen sérült koporsó tetemének aránylag ép ruházata ugyanis azt jelzi: e sírboltban úgylátszik épségben maradtak' meg a kihalt Kozák-család itt eltemetett tagjainak 200—250 év előtti ruhadarabjai. z. 1. Régt ircdáJtíown — új olvasó JELZÉSEK ÉRKEZNÉK: irodalmunk klasszikusai • kiszorulnak az olvasók érdeklődéséből. Ahelyett, hogy a könyv hódításával egy ütemben új rétegek és nemzedékek szívét-értelmét gazdagítanák, korábban kiküzdött hatásukban is gyengülni látszanak. Benjamin László, Petőfi. Komlós Aladár, Ad,y költészetének háttérbe szorulásáról közöl figyelemre méltó tapasztalatokat. Nem volna nehéz további példákat említeni, hogy a múlt értékei felé manapság nem fordul a közönség azzal a figyelemmel, ami pedig indokolt és méltó is volna. Rendelkezésre állnak számszerű adatok. Az ismeretterjesztő társulat jelentéséből statisztikád pontossággal derül ki, mennyire megcsappant az érdeklődés a századunk előtt járó idő magyar lírája és prózairodalma iránt. Vajon nem természetes-e a közönség választása, a kortárs művészet és a közvetlen előzmények előtérbe állítása? Jogos-e az aggodalom, amit ez a jelenség kivált? De további kérdések is adódjak: valóban csak az olvasói ízlés alakulása figyelhető meg a klasz- szikusok térvesztésében ? Játszanak-e szerepet más tényezők? S főleg: mit tehetne a könyvkiadás, az ismeretterjesztés, a tömegszórakoztató és nevelő apparátus azért, hogy a közönség elé állítsa a magyar irodalmi múlt kallódó, vagy félreszorult értékeit. Elvileg aligha vitatja valaki, hogy a szocialista kultúra magába fogadja és gazdagsága egyik fontos tényezőjeként tiszteli, fejlődésében hasznosítani kívánja ezeket az értékeket. Őrzi a folyamatosságot, amiben a kritikának és az elfogadásnak, a különbözésnek és az azonosságnak időben változó arányait igyekszik kialakítani. Nem árt azonban újra elmondani: a közgondolkodás alakulása szorosan ösz- szefügg azzal, milyen helyet kapnak klasszikusaink a nemzeti kultúra emelkedő-formálódó épületében. Az önismeret és a rá épülő öntudat, a félrevetni valót megtagadó, de a tiszteletre méltó példát emelő és ápoló nemzeti büszkeség aligha mondhat le a művészet, az irodalom forrásairól. Ha például valaki ismerkedni akar a régi magyarság életével, a nemzeti emlékezet költői rangú alkotásait hívhatja segítségül. Nagy versek és korfestő regények közelebb viszik céljához: a mai nemzedékék életével, terveivel, gondjaival elszakíthatatlan szálakon összefüggő régebbi korok felméréséhez. Illúziók és torzítások nélküli kép kialakításához. Ilyen igénye, persze. csak annak van, aki a maga és családja, szükebb környezete, és az országos közösség mindennapjait a történelem ösz- szefüggéseiben látja. Aki tud és akar népben, nemzetben gondolkodni, aki keresi és megtalálja tennivalóit a jövő felelős alapozásában, az egymást váltó nemzedékek láncában. Sok ilyen ember él Magyarországon, és számuk egyre nő. Rájuk gondolunk, amikor irodalmunk klasszikus értékeinek nagyobb megbecsülését és céltudatosabb propagálását említjük. Nem élettől elrugaszkodó értéktisztelet emelt szót ebben az ügyben. A cél éppen az volna, hogy az iskolában szinte elkerülhetetlenül tananyaggá lett szerzők és müvek aktuális érdekű, a mai ember kíváncsiságát, fantáziáját, érzelmi-gondolati követelményeit kielégítő szellemi tápanyaggá váljanak. Történelmi szemléletre, lelki nemességre, emelkedett ízlésre, a műformák és a nyelv szépségére tanítanak. Nem a kötelező olvasmányok kényszerűségével, nem is a társalgási ismeretanyag megszerzésének felszínes buzgalmával, hanem belső igényből, a szellemi világhódítás szenvedélyével. MA AZ A HELYZET. hogy az ilyen szintű és érdeklődésű olvasók zöme sem merít a XX. század előtti magyar irodalom kincses-kútjából. A hasonlatot folytatva, túlzás nélkül írhatjuk: alig történik mostanában erőfeszítés, hogy ez a kút és környéke vonzóvá váljék. Pedig arra nem számíthattunk, hogy a kultúra zsúfolódó választási lehetőségei közepette, a kínálat nem is mindig szerény változatai mellett, a sokféle hatást befogadó közönség spontán fordulattal, önmagától keresni kezdi ezt a kutat. Ehhez okos szóra, jó tanácsokra, átgondolt és tárgyához méltó színvonalú propagandára volna szükség. A tévé, a rádió, a képes regényekkel operáló újságok és magazinok, a film és vonzásában élő olvasónak szüksége van útbaigazításra, tájékozódását könnyítő, irodalmi-szellemi térképlapok felrajzolására. közvélemény betol y • > «'■>' •’ «ára. Helyes volt a (jO-as ovi ’lején az élő próza és líra Je- mutatására összpontosítani az erőt. Nem volna helyes azonban a változott körülmények.- az elért eredmények fölött szemet hunyni, s változatja" ul, hagyni az irodalmi ismeretterjesztés programját. A tervekben és a kivitelben is narjr á’j súlyt és helyet kíván u XIZ. század és a korábbi százac' <k magyar költészete. prózú ;í. emlékiratirodalma. Ennek li irodalomnak a népszerűsítése megköveteli a módszerek :i- nomítását, az anyag megfelelő válogatását és csoportosítását. Nem könnyű hidat építeni egy táskarádióval, gyorsvonaton utazó fiatalember és Balassi Bálint, vagy Berzsenyi Dániel költészete között. . Szerencsére nem kel) elődök nélküli úttörésre vállalkozni, aminthogy a probléma: régi irodalom és új olvasó között eleven kapcsolatot teremteni, ugyancsak ismert a korábbi évtizedekből. Az irodalmi hagyomány feltárásának és széles körű népszerűsítésének igénye a két világháború közötti időben írói program :s volt Móricz Zsismond például antológiát állított össze. Gyűjteményét a fiataloknak és a kevés pénzű érdeklődőknek szánta. így lett a 320 oldalas. 1 pengőért kapható Magvető című válogatás tízezrek nevelője, gyönyörködtetője. Móricz példája és módszere ma is követhető. Antológia összeállítása olyan írásokkal, versekkel, amelyek alkalmasak a figyelemébresztésre. Móricz úgy vett át részleteket például Anonymus Gestájából, ,,mintha az ember felolvas egy munkát a közönségnek, s kihagyja, ami fölöslegesnek tűnik fel előtte”. Móricznak és írótársainak egy megkövese- detten konzervatív irodalomszemlélet béklyóit kellett annak idején tördelnie. A mai szerkesztőnek sokkal könnyebb a dolga. Soha még annyi erőfeszítés nem történt a régi századok költészetének és drámairodalmának feltárására, kiadására, mint az elmúlt két évtizedben. Nagyszerű tudományos szöveggyűjtemények, monográfiák, kritikai kiadások sorakoznak a szakemberek polcain. Méltatlanul elfeledett, vagy mellőzött szerzők és irányzatok foglalták el méltó helyüket az irodalomtörténetben. Mindez nemcsak meg. Nagyhid a világ /f legnagyobb hídja. Mindig szerettem a hidakat, ez volt az első, amelyikkel megismerkedtem. Pedig nem sok vizet zavart, pontosabban, nem bő vizek folytak alatta. Szülőfalum patakja nyaranként kiszáradt. Tavaszonként azért árvizet okozott, elöntötte a postautat, megtöltötte a házunk előtti tó medrét. Jött az ár a palántások- ból, a góri út felöl, mindenki felszedte előle a ge- rendahidakat. A bejárók, diákok, munkások, az állomásról csak a falu végéig jöhettek, onnan a kertek alja felől tértek haza. Az udvarunkba is bejött néha a víz, apám ilyenkor a hátán hozott a kertek alól a házba. A Nagyhidat, az országút. a Tikszer és a Falu találkozásánál sose vitte el a víz, legfeljebb átcsapott felette. Ablakunkból láttam, hogyan fut rajta az ár, nyáron hogyan nyikorognak hátán a kévével megrakott hosszú szekerek. A Nagyhid és köztem márcsak azért sem volt nagy a távolság, mert felfelé a harmadik szomszédunk előtt volt, ahol legjobb bejáró diáktársam lakott. Vele, és másokkal sokszor ültünk esténként a hid peremén, lábunkat a porba, vagy a patak fölé lógatva. Nemcsak mi voltunk a Nagyhid körül, hanem a tejcsarnok, a kovácsműhely, a mázsaház, fyasarhapf jegyzet HIDAK a fecskendőház is két vén akác lombja alatt. A fecskendőház előtti öreg tölgyet egy nyári zivatarkor villám hasogatta darabokra. Több száz méteres körzetbe hulltak szét darabjai. Még szerencse, hogy emberéletben nem esett kár, senki sem húzódott alá a zápor elöl. Gyerekkorom óta menynyi hídon átmentem, hány híres folyó tükrébe belenéztem. Nemzetközi légijáratok útján repültem versenyt a sirályokkal, amelyek az én falum patakja fölött nincsenek. Prágában elbeszélgettem a Károly-híd kőszentjeivel a Moldva felett. Bizonyára bölcsek voltak, mint hajda Löw rabbi, de az ember nem sokáig beszélgethet a kövekkel, amelyek időtlenségükben is túlnőnek rajta. Mennyi mindent mondhatnék a Tévere hídjairól, ácsorgásaimról a nagy történelmű kis folyó felett, amelyet Tiberisnek hívtak, amikor mpg Romulus és Remus anyafarkasa járkált a partjain, hogy tejével nevelje Róma alapítóját, s amely most a pecások birodalma. A hidakat nagyon megszerettem Rómában, majdnem úgy, mint a Leonardo da Vinci repülőtér gépmadarait, amelyek szinte percenként röppennek fel a „szent városból” a Szentföldre, Távol-Keletre, Amerikába, Ausztráliába, Európába. Nagyobb távolságokat hidalnak át, mint az a római híd, amelyen én csak a Vatikánba mentem át? A távolságot nemcsak mérföldben mérik. Átballagtam német hidakon is az Elbán, s nem felejthetem el a budapesti Duna-hidakat sem. Drága szüleimmel akartunk nemrég átmenni az Erzsé- bet-hídon Pestről Budára. Éppen csak felmentünk a hídra. menekültünk is vissza azonnal. Szoronga- tóan nagyerejű szél tombolt a Duna felett, nem maradt meg élőlény a hídon, az orkán csak az embernehezékkel tömött villamosokat engedte át. Még lent a híd árnyékában is belénk kapott, miközben édesanyám kendőjét, apám sáliát, kalapját igazgatta. S most, amikor ismét otthon jártam az ünnepen, láttam, eltűnik a Nagyhid. Mire újra megyek, már nem lesz. Épül helyette az új, éppen a házunk előtt. Drága szüleim örülnek is neki, nem is. örülnek, mert láthatják a falu napi forgalmát. Nem örülnek, mert egész napon át fülükbe cseng a zaj. Épül az új híd, jönnek a hídnézök, megállnak mellette, mint a világon bárhol, ahol hid épül. Falum édes öregjei, ?0—80 év körül járók, körülállják a hidat kampósbottal, piros bögrével, amelyekben majd a tejet viszik haza. Az emberek szeretik nézni az épülő hidakat. Azok a legboldogabbak, akik még nem láttak lerombolt hidat. Mert a hidakat nemcsak építi, néha le is rombolja az ember. Én még nem láttam lerombolt hidat, csak azo- Icat. amelyeket az ember saját hasonlatosságára épít. hogy összekössön, ne pedig szétválasszon. Az első híd életemben, amelyet lebontanak: a Nagyhid. a világ legnagyobb hídja Nem erőszak áHal múlik ki. hanem a kor parancsa szerint. amely szélesebb hidat követel falumban is. őrizzük, óvjuk hídjain- kat, mert semmire sincs nagyobb szükségünk, mint az összekötőkret Tóth Elemér Néhány évvel ezelőtt az új magyar irodalom népszerűségének kivívására fogtak össze az érdekeltek. A vállalkozás sikere nem maradt el, ami elsősorban persze a jó műveknek, és csak másodsorban a jó propagandának köszönhető. Mégis igaz: a TIT, a rádió, a televízió, a sajtó, a könyvtárosok fáradozása nélkül nemigen lehetett volna elérni az új magyar regény 20 000-es átlag- példányszámát. Van tehát lehetőség az érdeklődés irányítására, a vásárló- és olvasó könnyíti, hanem meg is követeli most már a klasszikus irodalom népszerű bemutatását, helyének és hatásának biztosítását a nemzeti műveltségben. és az irodalmi közgondolkodásban. JÖ LENNE KIADNI új, mai Magvetőt. Ez a könyv eljuthatna azokhoz, a,kik nem rendszeres olvasók, de akiket elsősorban éppen a nemzeti klasszikusok nyerhetnének meg a betűnek. Dersi Tamás TV-hírek - sokfelöl A Szovjetunióban a diákok fele levelező hallgató és az előadásokat a számukra rendezett televíziós leckék útján követik. * Az Egyesült Államokban kb. 400 000 diák „vesz részt” a televíziós oktatásban. Megállapították, hogy a tv szemléltető bemutatói nagyban előmozdítottak a tananyag megértését. * A Nemet Szövetségi Köztársaságban a munkások a televízión közvetített tanfolyamok után vizsgára jelentkezhetnek szakiskolai tanári oklevél megszerzése érdekében. *■ Ausztráliában a diákok számára tartott televíziós előadásokat összekötötték a laboratóriumok és a könyvtárak tanulmányozásával. * Franciaországban az iskolai televíziós központ, amelyben 800 oktató működik, kiszámította, hogy az állam egy „televíziós diákra” 75 százalékkal kevesebbet költ, mint olyan diákra, aki a szokásos iskolákat látogatja. NÓGRÁD — 1968. április 21., vasárnap 7
