Nógrád, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-21 / 93. szám

Rónay György Nem jött a madár C' gyütt nőttek fel, és meet is együtt élnek az országút melletti házban, amit az apjuktól örököltek, valaha régen, mikor az egyik húszéves volt, a másik ti­zenkilenc. Most az egyik öt­venegy éves, nemsokára lesz ötven a másik. A nagyon öregek még em­lékeznek rájuk, mint kislá­nyokra, ahogy a kertben fut­kostak, vagy a diófaágra kö­tött hintán ültek, kéz a kéz­ben, lassan himbálták magu­kat és senki sem tudhatta, mire gondolnak. Most Julka viszi otthon a házait. Sóhajtozva tesz-vesz. Főz, mosogat, ellátja a ba­romfit, meg ha van, a hízót. A mosást, vasalást együtt csinálják. Olyankor, ha Ter- ka ráér. Terka eljár dolgozni. Gond­nokságot vállai nyaranta va­lamelyik parti üdülőben. Most már esztendők óta a gyógyszerészéknél. Az üdülő jó másfél kilomé­terre van az országút menti háztól. Terka kerékpáron közlekedik. Kora reggel megy, késő este jön. Egyformák voltak a na­gyobbik legföljebb ujjnyival magasabb a másiknál, de ezt nem lehetett észrevenni, csak ha apjuk megmérte . _ , őket az ajtófánál, vonást tett tobbségt a Kiesek majd- a vonalzó végén, és a> felső vonalhoz odaírta, hogy Julka, az alsóhoz pedig, hogy Ter­ka. Az üdülőben nincs főzés. Némelyik vendég, kivált aki­nek kocsija van, eljár enni. Lehet három helyen is. De a nem mind, hozatják a kosz­a hentes, 6 is szívesen hoz­záment volna. — Tudod, néha elgondolom — mondja —, milyen más­képp fordulhatott volna az életed. Ha akkor nem vagy olyan jó testvér hozzám. — Hagyjuk ezeket a régi dolgokat — mondja Terka ingerülten. Hallgatnak. — Majd éppen az a mulyá kellett nekem! — mondja később Terka. Aztán még később: — No bizony nem szeret­nék a felesége helyében len­ni! — Kinek? — kérdezd Jul­ka értetlenül. — Hát a kúnházi patikus­uknak!! Folyton azt a plati­tot. A Diófának van a leg- naszőke dajnát furikázza, az „Szakasztott egyformák: akárcsak két tojás” — mon­dogatták róluk. Édesanyjuk meg azt mondta: „Hát nem mintha ikrek lennének? Szinte magam is összeté­vesztem őket.” Ezt persze csak úgy mond­ta. mert azért mégse tévesz­tette össze soha őket. Aztán egy télen meghalt az anyjuk, és a következő évben meghalt az apjuk is. A nővérek magukra maradtak a házban. A szülők sírja szép lombos­virágos a temetőben. Kőem­léket emeltek nekik; a kőre lőne fut, télen is zöld. Ró­zsafa borul a kőkeret fölé, tavasszal telehinti a sír gyö- pét csipkeszirommal. Otthon az udvarban még áll a diófa. A ház előtt a kert most is épp úgy tele vörös ciniával és nagy, sár­ga dáliákkal, mint régen. De a nővérek már nem olyan szakasztott egyformák, mint két tojás. Már legföl­jebb csak úgy hasonlítanak egymáshoz, mint galambtojás a lúdtojáshoz. Julka elnehe­zedett. Nagy testét himbálva jobb konyhája, onnét hozat­ják. Terka hordja. Tíz-tizen- két ételhordót is akaszt a kerékpárjára. A Diófa is az országút mentén van, szemközt Ter- káékkal. Míg az ételhordó­kat töltik, vagy ha még vár­ni kell a levesre, Terka egy­két percre hazaugrik. Julka gyöngyöző homlokkal pihen a lesötétített szobában. — Szegénykém, biciklizni ebben a hőségben... Terka legyint. — Nem kell valami a Nép­boltból? Nehogy ki mászkálj nekem ebben a kánikulában. Különben — teszi hozzá — nincs is olyan meleg. De ősszel nincs vendég, az üdülőt bezárják. A matra­cokat ki porolták, a szobákat fölsúrolták. A fehérneműt el­vitte, és már vissza is hozta a Patyolat. Terka néha le­néz a partra, megvizsgálja, rendben vannak-e a zárak, nerp feszegették-e a zsalukat^ elsöpörte-e a ház előtt az úton az avart az a kis öreg­asszony, akit ezért fizet a tanács. Egyébként pedig ülnek a ház előtt a pádon a verő­fényben. Nézik a sárga dáliá­vonszoija ide-oda a házban, kat; a diófa bámuló lombját mCW? 0*3» n/liror-ho« L’-rvn'irhr,!- -,1 * . - . - , meg az udvarban, konyhától a csirkeólig. Dagad a lába, fájlalja a térdét, és nem szí­vesen jár el hazulról. Néha- nap a postáig, ahol annak idején dolgozott. Terka, éppen elvékonyodott. sürög-forog, ég a keze alatt a munka. Karja inas, a nya­ka szíjas. Mozgása emlékez­tet ugyan a nénjéére, de ami annál lomha himbálódzás, az nála friss hajladozás. Az arcuk azonban egyfor­ma maradt. Ugyanaz a száj, ugyanaz a szem, ugyanaz a homlok, ugyanazok a voná­sok. Csak annyi a különbség, hogy az egyik száraz és cserzett, a másik párnásan puha és lágy. Az egyik rán­cosabb, a másik simább. Mintha az idő múltával ar­cot cseréltek volna: az idő­sebb lett a fiatalabb és a fiataiaob az időseim. Pedig egy kosztol ettek, egy soron éltek. TÓTH ELEMÉR Felvonulnak Felvonulnak a narancsszínű felhők a pontházak felett. Folyamatos a vonulásuk, égi tüntetés kezdődött. Könnyű lehet élni elkötelezeti napok robaján túl. Egy pontházban lakom én is, amely áll büszkén, mint a cövek. Ám homloka átlényegítő tükre felhövonulásnak. Nem bújhatok ki én sem koromból, mint gubából a lepke. asszonyt meg otthon íöleszi a három gyerek... — Terka dühösen legyint. — Eh, fér­finép, kutyanép. Julka puha kezének nedves melegét érzi a kezében. — Emlékszel? — dönnyögj Julka. — Ott volt az az ág, arra szerelte apa a hintát. — Azt is rég eltüzeltük — mondja Terka szárazon. — Letörött — szól J ulka. — Pedig azon lógott a hinta. lé is csönd. Aztán Julka folytatja, csöndesen, tűnődve. — Mi meg ültünk a hintán és himbálództunk. Közben az eget néztük a torony fölött. Hogy jön-e már. Azt mond­tuk, hogy ott kell neki jönni, és néztük, jön-e már. Mert ha madár jött volna, az va­lami nagy jót jelentett volna. Terka bólint. Nézi a torony fölött az eget. — Nem jött madár — mondja tárgyilagosan. Erdő* látván ligán y kerék Voltam én kérem két éve — Gyenge volt,* fiacskám, ta élet miatt. Amikor ott Lengyelországban, ott vannak gyenge volt megint az istenit, voltam náluk, akár hiszi akár igazi vasúti éttermek. Nálunk majd minden resti ócska sze­métláda. Nézze meg itt is. hogy néz ki ez a bolt este tíz óra után!? Sok mindent átéltem, de néha még nekem is háborog a gyomrom, le nem ülnék egyik-másik asz­talunkhoz a világ minden kincséért se. Tudja, úgy van ez, dolgozni azért más itt, mint vendégként ücsörögni. Dolgozni, ugye, muszáj. Min­dig is úgy volt, hogy némelyik munkahely lepra volt, néme­lyik meg párnázott ajtós, fo­hadarta az öreg, szétdobta a nem egész délután cigánvke­harmincasokat, indult volna átöltözni. Elkáromkodtam ma­gam, a többiek szájtátva fi­gyeltek, mellé léptem. — Kirázom én magából a pénzt, az úristenit! reket hányt az a gyerek a ház mellett, mert azt tanul­ták az iskolában, ő elsőre nem tudta megcsinálni, hát kinevették, hogy nem tud eb gány gyerek cigánykereket csinálni, hát azt gyakorolta. Jó eszű gyerek amúgy is, nem lesz jó neki, hogy a fél nekem is jobb itt, mintha a vályogvető gödörben taposnám a sarat Sárga Jancsival haj­naltól napestig. Nyáron hűvö­sön, télen melegen vagyok. És nem is fizetne rosszul ez a bolt. A fix dohány ugyan na­gyító alá való, de legtöbbször Felemeltem a megrettent öre­get a fejem fölé, átfordítottam megfogtam a két bokáját el eletet rnar most ponyvás kezdtem rázni, úgy istenesen, szekéren tölti el, félek, neki Fordítsátok ki a zsebeit, kiál- is vérévé válik a csavargás, a tottam rá a többiekre, és hullt gyövés-menés. ,.«=6 a ,pénz} tíze^k- Mi lesz belőle így? Pont telos. Kinek md jut. Globalice s^z^^ csOTgő oÜonntoMk. t akarok majd neki ieve­bői. Le a földre. Az öregnek let, ú™* hogy tanuljon «f* folyt a nyála, tépte, harapta a galmasan, csak azt varom, ir- nadrágom szárét, a lábszára- » m«* “ 6m> marad‘ mat, szitkozódott, átkozódott. nak;e- abo1 Vagy de kiráztam belőle mindent me® a. beállta előtt, az utolsó fillérig. Négyszóz- kilencvenkét forintot szed- napi százas a jat. Vasárnap tbnk a Padlóról. Négy fé- néha másfél, két kiló is ősz- 1® dobtuk szét a pénzt, az szejön. Ki lehetne jönni ebből öregnek kuss volt minden a pénzből. Most együtt van a 32 éjszakán. Saját pén­brigád is, nincs átejtés, mint zean volt, saját pénzem volt. azelőtt. Két hónapja még Jenő állandóan ezt motyogta, de bácsi volt a fizetőnk, úgy tar- másnap nyugdíjaztatta ma- totta mindenki, olyan 5, mint gát, úgyis régen túl volt már a jóidő. Hol öntötte a pénzt a2 a korhatáron. Én megeskü- asztalra, hol meg estéről esté- szöm magának akármire, tíz re jött a szöveg: gyenge nap éve egy szöget el nem lop- volt, fiúk. az istenit, gyenge turn sehonnan, hiába tartják nap volt. Képzeljen el egy még itt is rólam, vigyázni, a rnuIt> a másik karonülő. Ügy öreg krampuszt, akinek, mikor feketének ragad a keze. n®z ki. hogy mi rendbe jö- áll, kilátszik a háta a feje 1956-ban még tanuló voltam, vünk lassan, csak az nyugta­búbja mögött Ránézésre sem amikor elcsúsztam egy na- lanít, mi lesz az apámékkal. volt valami bizalomgerjesztő '«’“hájon, azóta nem igen Néha igen szégyellem magam, i . bíznak bennem, öten voltunk ba hivatalosan kérdezik va­az öreg, ^ ketret görnyedve tanulók akkor, mind az Iahol, hogy hol lakik az apám, élte le az életét, s aztán úgy ötünket meghívtak egy há- én meg nem tudom megraon- raaradt, de ravaszsága a vé- zibulira, nagyon ki kellett dani. Csak azt tudom, — ez- ge felé túltett minden fantá- vá®ni a rezet, elhatároztuk, zel, nem lehet dicsekedni, zián Emsem iaen utált róeebh- öt üveg viszünk, öt akárhol laknak, öten vannak ‘ ° ege üveg Törleyt meglovasítunk a e®y viskóban, ahol se konyha, roi is, merthogy szerinte cl- söntésből. Naponta más-más se mosdó, se vécé, se semmi, gányokat nem is lenne szabad vitt el egy-egy üveget, rám és a házat valahol a temető’ közelébe se engedni ételnek, ötödik nap került a sor, le­italnak, hát nem volt veszteni hu^tam. rém nyitotta az öl­,. _ , ,,,, ,. tozoajtót az üzletvezető épp v alóm, oda álltám ele egyszer mikor a táskámba dugta az zárás után. el­mennek. Nógrádba hívta va­lami régi katonakomája az öregemet, egy határmenti fa­lut emlegettek, hogy ott állí­tólag volna egy elég jól meg­fizetett útkaprói állás. Hát nem tudom. Én a jövő ta­vaszon kapok szövetkezeti la­kást a városban, nem kell majd nap mint nap vonatoz­ni, mint most. Behozom a fe­leségem is, a gyerekeket is. Van két fiam. Az egyik már futballozok velem. ötéves vagy a sárgaföldes gödör mellett lehet megtalálni. Én magam idetartozom már las­san ehhez a városhoz, igaz, a feleségem valami nagyobb — Hogy néz ki a mai nap, Jenő bácsi? és túloldalt, nem messze előt­tük, a templom tornyának hegyes, fekete rajzát az égen. Nyári dolgokról beszélget­nek. Ki jött új vendég, ki nem jött vissza tavalyi. Meg, ellenkezőleg, hogy a kúnházi patikus a Fürgén jár, platinaszőke nőjével mekko­rát karambolozott a kanyar­ban. Persze szóba került a hen­tes is. Aki annak idején járt hozzájuk, cukorkát hozott, kis doboz csokoládékat, és egy este nagy dadogással fe­leségül kérte Terkát. — Szegénykém — motyog­ja Julka. — Ha hozzámentéd volna, most nem kéne any- nyit gürcölnöd. — Nem tetszett — mondja Terka kurtán. — Különben is elesett a háborúban. Julka tudja, hogy tetszeti neki. Csak őmiatta nem mem hozzá. Mert őneki is tetszett VASVARI ISTVÁN Álmomban Almomban a kutyám odajött s embert hangon így szólt: mit búsulsz. Szeretlek — mit vársz egyebet? Szunyókálva is téged látlak, rút, szőrtelen barátom. Kapaszkodj az ablakhoz, mint én s nézzük a holdat, a ferdejárású járókelőket. Nézd, ott szemközt egy nő vetkezik: szép, hosszú a combja, melle gömbölyű, mint lábszárcsont vége. Ej, te kutya-ember, esettebb vagy, mint én. Vedd ki a lóhúst a frizsiderből és egyél. Majd csinálok neked feketét, aztán kalapot veszek, s lemegyünk a Kör­útra; kószálunk, ahol biccennek a neonok. No, emeld fel már a lábad. Nézd a tappancsomat, itt van melleden. Nyugodj nyugtalan rohanás! Inkább nyulat fognál, minthogy verset Írsz. üveg pezsgőt. Nem volt me- _____ s e, mellébeszéd. Ki akartaik helyre szeretett volna kerül- rúgni, alig tudtam megka- n’- a m®gyeszékhelyre pályá- paszkodni. A többieket nem v°lna, de ahogy mondom márthattam be, azóta állan- neki a fiútást, örül ő is, a dósult a szöveg, kutyából nem ,meS cigánykereket hány lesz szalonna. Ezen azt kell kömében, hogy városon fo- érteni, cigányból semmiképp ®unk lakni, mór mondja is, nem lehet rendes ember, ha ba nagy lesz, melyik megfeszül, vagy ha megfeszí- egyesületben fog majd fociz­ták, akkor sem. ni. Ide az üzletbe nem enge­,, .. , , dem őt soha, ezt megfogad­En ebben az üzletben dől- tam. Más szakmára gazom, kisebb mőgszakn'tá sokkal azóta is. Nem bírtam áttörni ezt a falat, még a J enő bácsi kiforgatásával sem, bár azóta itt lényege­sen megváltoztak a dolgok, jó fiú vagyak, szeretnek, de szánom, iskolázza ki magát, aztán le­gyen valaki, akinek szava van. Tegnap este már aludt amikor hazamentem. Meg­borzoltam a göndör haját, mert csuda nagy öröm fo­8 NÓGRÁD - 1968. április 21., vasárnap Iványi Ödön: Pihenő ne bizalom, az nincs egy szikra rrukor a feleségem el­se. Persze, minden viszony- beszélte, bogy az óvodában lagos. Két hete, egy vasár- Vlas6élat volt, és a cigány­nap meglátogattam az apámé- gyerekek közül csak kettőnek kat Szabolcsban, akáimeny- a bajában nem találtak sem- nyire disznó dolog ezt állítani, rrb gyanúsat, és az egyik a fellélegeztem, mikor elmond- gyerekünk. Olyan tiszta ták, hogy s mint vannak, fel- gyerak az> mint a patyolat, lélegeztem, hogy nem élek össze csókolja néha az óvónő köztük. Mert a magam életé- ágy, mintha nem is cigany- re nézve, mennyország ez, gyerek volna, hanem magyar, kérem! Pedig szakember az ^ tud->a képzelni, akinek apám is, útkaparó, ötöd maga- nincs, mennyi öröm van egy val nem tud megélni. Igaz ilyen fiúgyerekkel. Olyano- jön, megy keresztbe-kasba az országon, mint az Orbán lel­ke. Van egy ponyvás szekere, olyan nagy, mint egy bárka, gondol egyet, ha valami nem tetszik neki, felrakja rá a családját indul, neki a vi­lágnak. Három nap alatt fel tud húzni egy viskót a falu szélen, körülnéz, akad é neki valami szakmunka, ha van megmarad egy ideig, ha nincs, néhány nap múlva odébbáll. A legtöbb helyen megbiztat­ják, várakoztatják, aztán se­hol semmi, sajnos nem szíve­kat kérdez néha, hogy az egész estét végignevetem miatta. Ha szabadnapos va­gyok, vagy délelőttös, minden időmet vele töltöm. Majd megeszem, honnan tud olyan okosakat kérdezni. Igen sze­retném megmutatni magá­nak, biztosan tudná értékel­ni azt a gyereket, arról volna csak mit írni. Csuda, hogy miket tud mondani! Az vol­na jó, ha kijönne hozzánk egyszer a faluba, ott tán ma­gamról is sokkal többet tud­nék mondani. A feleségem is sen állnak szóba a hivatalos annyit tudna beszélni, hogy emberek az ő fajtájával. Bár csak győzze megírni. Egy néha már magam is arra ilyen helyen nem tud felol­gondolok, rossz áz ő vére, dódni az ember, a kollégák is hogy így űzi egyik helyről a csak lesnek, mikor megyek másikra. Van egy ötödik rnár vissza termelni. Igazuk osztályos kis húgom,'őt saj- jg Van, miattam ne várjon a nálam legjobban az ilyenfaj- vendég, jó éjszakát-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents