Nógrád, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-21 / 93. szám

\ Kritikus szemmel a piacon A szocialista összeköttetés Nemrégiben harcedzett pártmunkásokkal beszélgettünk arról a bizonyos, felszabadu­lást közvetlen követő hőskorról, amikor a po­litikai munka, az agitáció nemcsak elméleti felkészültséget, hanem fizikai munkabírást is követelt. Beszélgettünk a programról, amely­nek harcosaivá szegődtünk, és a különféle taktikai fogásokról, amelyek viszont nélkü­lözhetetlenek voltak azokban a napokban, amikor a burzsoázia és csatlósai is teli szájjal fújták a magukét. Szóba került azután az is, hogy húsz esztendő alatt mennyivel több valósult meg abból, amit már akkor is sokan vakmerő programnak ítéltek. S akkor at je­lenlevők egyike szép csendesen megjegyezte: „És a protekció? Mert azt is megígértük, hogy kiiktatjuk a szocialista kapcsolatok sorából a protekcionizmust, a korrupciót, a nepotizmust is. Szerintetek ez tökéletesen sikerült?” S valamilyen oknál fogva a felvetett kérdés nyitott maradt. Kevéssel a kérdés elhangzása után enge- met is felkeresett a szerkesztőségben egy ag­gódó édesanya, hogy lapunk támogatását kér­je általam kisfia gimnáziumi felvételéhez. Kiderült, hogy a fiú egyike az általános is­kola legjobb tanulóinak, azonkívül nem is laknak távol az új gimnáziumtól Salgótarján­ban. Egyszerűen nem értettem, miért volna itt szükség deus ex machinára. Az édesanya ellenérveimre restelkedve mentegetődzött: „Sohsem árt az, ha van egy kis szocialista összekötteités.’’ Nem mondott protekciót, mint ahogy tapin­tatosan mások is szocialista összeköttetést em­legetnek, amikor a jogtalan előnyök kerülnek szóba. S bizonyos értelemben elfogadható is, mert ez, a társadalmunkban még csakugyan fellelhető protekcionizmus jellegét élesen el­határolja a magántulajdonon alapuló államo­kétól, ahol a protekció és korrupció hatalmas méreteket ölt, és az egyéni haszonszerzés, boldogulás, karrier egyik nélkülözhetetlen eszköze. A mi protekciónk általában kisebb előnyök megszerzésére irányult, s nagyobb méretet legfeljebb akkor öltött, amikor válla­lati vagy egyéb közösségi érdekek forogtak kockán. Ezeknek is inkább az áruhiány volt az indítéka. Mert jói tudjuk, nehezebb ilyen visszaélést elképzelni és elkövetni ott, ahol teljes a bőség. De amíg kevés a korszerű új lakás, amíg akadnak hiánycikkek, vagy egyes árukból akadozik az ellátás, addig bizony hasznát lehet venni a szocialista összekötte­tésnek. S mindenféleképp kisebb-nagyobb gazdasági problémáink adtak tápot ahhoz, hogy a felszabadulást megelőző időkből örö­költ vadhajtások elburjánozzanak. Természetes dolog, ha egy ilyen közhangu­lat terjed el, akkor a protekcionizmus ellen már csak egységes fellépéssel lehetséges fel­venni a küzdelmet. Mert nem csupán elméleti spekuláció az, hogy ha nem hagyja mindenki — és pontosan egyszerre — abba a jogtalan előnyök szerzésére vagy juttatására törekvő magatartását, akkor az, aki becsületes, aki szakit a szocialista összeköttetések minden­képpen káros módszerével, — pórul jár. Azt is be kell vallanunk, hogy a szocializ­mus alapjainak lerakása előttről örökölt mód­szerek, formák egy id,ő múltán úgy váltak a további fejlődés akadályozóivá, hogy — egyidejűleg — többi között használtak a pro­tekció terjedésének is. Hiszen nem egyszer a népgazdasági érdekek megvalósulása függött attól, hogy valaki időben megtalálja az esz­közök gyors megszerzésének lehetőséget, vagy azt a kapcsolatot, amelynek tudatában meg­kockáztathatja a merev keretek átszakítását. A protekcionizmus bürokrácia által táp­lált léte élénken foglalkoztatta a IX. párt- kongresszus küldötteit is, amint erről egy Szabolcs megyei gyenge tsz küldöttének fel­szólalása és Kádár elvtárs összefoglalója is élénken tanúskodik. Senkinek sem jutott eszé­be, hogy leplezze, takargassa a fonákságokat, ellenben éppen a kongresszus határozatai mu­tatták meg a kiutat, a gazdasági mechaniz­mus reformját, amelynek vetületieként tudati, öntudati téren is jelentős változásokat várha­tunk. Ha jól csináljuk dolgainkat, akkor el­érkezett az az id.őpont, amikor eygszerre és mindannyian abba kell hagyjuk a szocialista összeköttetések keresését és gyümölcsözteté- sét is. „Akinek nagyobb az ereje, vagy a te­kintélye, befolyása, az valahogy átvágja ma­gát a különféle paragrafusokon, akinek keve­sebb ereje van az ilyesmihez, kevesebb befo­lyást vagy erőt tud. maga mögött, azzal szinte labdáznak.” — mondotta Kádár elvtárs — „Mindez, valljuk, idegen a szocializmustól. Mi nem így akarjuk a szocializmust építeni. Mai (A „régi” Szerk.) gazdasági mechanizmusunk­kal nagy feladatokat oldottunk meg, de ma már betöltötte történelmi szerepét. A köve­telmények mások, tovább kell mennünk, hogy a szocialista életnek szabad utat és fejlődést biztosítsunk minden területen. Ezért is kell nekünk a gazdasági mechanizmus reformja.” Természetesen nem könnyű dolog egyik napról a másikra szakítani korábbi bevett szokásainkkal és elfogadni azt, hogy nemcsak a vállalatok és tsz-ek, nemcsak az üzemek, vagy az iparágak váltak egyenlő partnerekké, hanem az egyén sem vindikálhat magának előjogokat sem az áruellátásban, sem az áru­házi sorbanállásban, vagy a hivatali ügyinté­zésben. Ha mi komolyan vesszük az új gaz­dasági mechanizmust, akkor — ha nem is nyomban abszolút tökéletességgel — létre kell jöjjön a népgazdasági, a vállalati és az egyéni érdek azonossága, s az előnyszerzésnek egy nemesebb, a protekcionizmustól távol eső módja is, amelynek alapja a szorgalom, a fo­kozott igyekezet, a fegyelmezett munka. Bizton és bátran remélhetjük azt is, hogy gazdasági egységeink önállósága, rugalmassá­ga hozzájárul a hiánycikkek listájának nagy­fokú csökkenéséhez, s ezáltal szükségtelenné válik protektorok vagy döntőbírák keresése. Annak viszont már most meg kell szűnnie, hogy az jusson előbb a kapható, hozzáférhető alkatrészekhez, gépekhez, anyagokhoz, aki ajándékokkal kedveskedik azoknak, akikre a kiszolgálás egyszerű, de felelősségteljes fela­data hárul. Mert minden érdemtelen előny, minden kivételezés csak mások, a korrektek, a megvesztegetést idegennek és aljasnak te- kintők rovására történhet. Aki nem így fog­ja fel helyét és dolgát mind az eladók és a vásárlók, mind a hivatalnokok és az ügy­felek viszonyában, az (bármilyen nyersen és vaskosan hangzik is ez!) fúrja az új gazda­sági mechanizmust Űj mechanizmus és közéleti tisztaság egy­testvérek. Lakos György — Hát elmész, Gyula bá­csi? — El, gyerekem. De »« hidd, hogy végleg megszaba­dultok tőlem. A Közép-duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság­nál nógrádi referense lettem. — Mondják, hatvanhárom éves vagy. Bírod még? — Ki mondta, hogy hat- vanhirom vagyok? — Hallottam... — Eriggy már, hiszen ki- lencszázhatos vagyok! — Akkor csak hatvankettő. — Vigyázzl Hatvanegy. — Hány évet húztál le Nógrádban? — Tizet. Nem egészen tí­zet. Kilencszázötvennyolc no­vember tizenötödikével jöt­tem ide. Vízügyi összekötő­nek küldött Dégen Imre. Itt azelőtt, tudod nem volt viz- •ügyes. Vízügyek is csak any- nyíban, hogy problémák vol­tak az ellátással. — Szóval, azóta... És, hogy fogadtak? — Nézd, kezdetben adódott, hogy leintettek, ne törjem magam, van itt víz, s a leg­jobban tudja, merre follyon. Aztán fokról fokra alakultak a dolgok. És én is itt ragad­tam: néhány évből egy év­tized lett. Tudniillik, amikor kilencszázhatvankettöben meg­szerveztem a vízügyi szolgá­latot, úgy volt, hogy vissza­megyek Pestre. A megyén megfúrták. „Kérlek szépen — mondta a vezérigazgatóm — most mit csináljak? Nem veszhetek össze a megyével?" Hát ezt. én sem vehettem a telkemre, nem igaz? így let­tem az építésügyi osztály dol­gozója — mostanáig. — Legalább sikerült egyet és mást befejezni. — Befejezni? Mit tud az ember befejezni? Egy élet ahhoz kevés, fiam. — Van regionális vízmű. És nagybátonyi vízmű és... — Ami igáz, az igaz. A legfontosabb feladatom az volt, hogy segítsek a salgó­tarjáni ivóvíz-ellátás megol­dásában. Látod, már annak is tív éve, hogy a nógrádi ivó­víz-ellátás megoldására össze­hívott országos ankétot meg­szerveztük. Ott alakult ki az a koncepció, amelynek ered­ményeként megépült az Ipoly-vízmű első lépcsője... Á további húsz esztendő fel­adatai pedig itt vannak a falon — mutat körbe a szo­bában, a falakat borító raj­zokra. — Nem fogok hiányoz­ni. Valamennyit a szenny­vízcsatorna-hálózat kiépítésé­vel is előrehaladtunk. Három éve elkészült a szennyvízderí- tő-telep, a második szakasz készül. De ebben most is a szükségletek után kullogunk. Az Ipoly ártéri területeink rendezése szempontjából Ba­lassagyarmatot „tisztába tet­tük”, előkészítettük a szécsé- nyi öblözet rendezését, jö­vőre megkezdik a kivitele­zést, s be is fejezik. Aztán sor kerül a Szécsény—Nógrád, majd a Dejtár—Hont szakasz rendezésére. S ezzel Nógrád- ban „leírhatók” az Ipoly ár­területeivel kapcsolatos prob­lémák. E mellett olyan víz­kárelhárítási szervezet áll ké­szen, amely bármilyen termé­szeti csapás esetére azonnal moz­gásba hozható, ivóvíz-, szennyvíz-szabályrendeleteket búeii alkottunk, panaszok százait, ezreit intéztük. — Van hát különbség. — Persze, hogy van. A legnagyobb? Tudod, tíz évvel ezelőtt kissé idegen volt itt a vízügy. A probléma súlyát inkább azok érezték, akik a rendezetlenség következmé­nyeivel viaskodtak. Ma? Az érdeklődés előterében van szüntelen. A megyei vezetők számára az egyik legfontosabb kérdés, úgy is kezelik. * ■ — Mióta űzöd ezt a mes­terséget Gyula bácsi? — Mióta? Ha jól számo­lom, harmincöt éve. És az első nagy feladatomnál el is véreztem.., _ » — Mit tatod a szád? Hogy épp ezzel kell - előhozakod­nom? Azt hiszed szégyellem? Hát persze, akkor én is majd elsüllyedtem. Azóta megta­nultam: az a legjobb iskola, amikor az ember elvérzik egy feladaton. A kilencszáz- negyvenes jeges ár idején a gödi partot védtem. A föld- gátakat féltettem, a méter szé­les terméskő gátakkal nem is törődtem. És a jégtáblák úgy nyírták, mint a vajat. Bizony, fiam, akkor láttam zongorát úszni, lebegni a pla­fon alatt. Sírtam, mint egy gyerek. Nem igaz, hogy csak a sikerek kellenek! Szükség van vereségekre is, amelyen az ember azt is megtanulja, mit nem kellett volna, mit nem szabadott volna. Így Sokan kifogásolják a választék soványságát Hajnalban nyit, késő dél- közül már csak az utóbbi után zár be a salgótarjáni őrizte meg régi jellegét. Hét­piac. A főtéri vasútállomás főn olyan a piac, mint az ál- és a Tarján patak által tiatá- lóvíz. S a péntek mellett a rolt szűk „folyosó” néhány szombat nyert rangot. Sok háziasszony szeretett volna baromfit vásárolni a hét végére. Mindössze azonban csak tucatnyi csirke, tyúk, s egy árva kecskegida várt vevőre A beszélgetés az áruellátás jobb megszervezése körül fo­rog. Szóba kerülnek az egész télen, s még most is üresen álló termelőszövetkezeti árusí­tóhelyek. Erre megjegyzi a piac felügyelője. — Szerintem nem szeren­csés, csak megyebeli termelő- szövetkezeteket telepíteni ide, mert nem győzik az ellátást. Társítani kellene a délebben gazdálkodó szövetkezetekkel. Mint például a magyargéci tsz. amelyik a boldogihoz társult be. Reméljük, rövidesen válto­zás lesz, mivel a Termelőszö­vetkezeti Áruértékesítést Szer­vező Iroda megbízottat neve­zett ki piacunkra... Reggel kilenc óra, amikor végigjárjuk a piacot. A szo­kásos zöldféléken kívül nincs még újkaralábé, uborka, új­burgonya. A saláta viszont 1.30-ról 1 forintra, a paraj 9 forintról 5 forintra „esett”. Az egyik magánkereskedő bó­déjában újburgonyát fede­zünk fel Tizenkét forint kiló­ja. — Volt már újburgonyánk! — újságolja Papp Sándome. — Április hetedikén mi jelen­tettük először a vidéki piacok közül. Tizenháromért ment. — Igaz-e, hogy a tarján! piac a legdrágább? — kér­dem. — Nézzen körül jól, s bent megnézhetjük a statisztikákat — válaszol Pappné. — A szá­mok mást bizonyítanak. Per­sze a felhozataltól is függ, de sok vidéki piacot megelőzünk mégis. Ebben a pillanatban lép Pappnéhoz egy asszony.' A pásztói tsz-től jött bejelente­ni, hogy a hét végén kezdik az árusítást. Salátát, zöldhagy­mát, burgonyát és újkaralábét hoznak. No meg virágpalántát és szemestakarmányt. Sajnos télen nagyrészt ebből áll a piac. A boldogi tsz árudájába is most várják az árut. Tol- mácsi Jánosné áruda vezető száz négyzetméterén több ezer A piac leghivatottább isme- ember megfordul naponta, rője Papp Sándorné, a városi Kora reggel az áruszállítók tanács piaci felügyelője Az takarítja a helyiséget, mert lepik el a területet, majd idén jubilál: tíz esztendeje neki nem mindegy, milyen jönnek a munkába siető házi- „kormányozza” a salgótarjáni környezetben árul. asszonyok. Sok diák erre jár piacot. A piac tisztasága egyébként az iskolába. A reggeli vona- „ _ hagy kívánnivalót De ha zsú­tok újabb és újabb ősterme- h- az é£ foltabb- Piszkosabb az azt je­^etM^T^,PáfZtÓ„r«l; deklódésre. - Llgótarjánban lenti’ az áru Nem árta­rrfi Hontól a biztosítani a lakosság na h« a köztisztaság folyamatos ellátását. Télen őrei többször végigjárnák a alig van árunk, s a kora tava- pi cot' szí primőrökkel sem dicseked- Benn az irodán sorolják a számokat. A húsvéti ünnep ról, Hatvanból. A nagy piaci napok, a hétfő és a péntek alakul ki az emberben az a rendszer, az a koncepció, amely szerint dolgoznia kell... Egyébként a budapesti Pá­lyamérnöki Hivatalban kezd­tem a munkát. Aztán Mis­kolcra küldtek, mondván: „ott vannak a problémák, nem a flaszteron.” A háború után az első munkám a Kwas- sai-zsilip helyreállítása volt. Sosem felejtem el. Egy tyúk­ólból kitelepítettük a barom­fit, abban volt az építésve­zetői irodám. Később a víz­ügyi szolgálat majd minden stációját megjártam, ötven­négyben a szentendrei árvíz- védelmet, ötvenhatban, a ba­jai töltésszakadás helyreállí­tását irányítottam. Azért kap­tam a Munkaérdemrend ezüst fokozatát. Ráadásul ötszörös kiváló dolgozó va­gyok. Ja, hogy ne feledjem, ötször én rendeztem a mező- gazdasági, vízgazdálkodási or­szágos kiállítást. Mit írogatsz ott, hé! Majd adok én ne­ked. Amikor úgyis elvagyok keseredve, hogy az embernek semmit sem sikerül úgy vég­hez vinnie, ahogyan valami­kor elhatározta. De igaz is, mondd, hát nem nyomorúsá- ‘gos dolog ez, fiam...? Az, hogy Nagy Gyula, a megyei tanács galambősz üs­tökű vízügyi főelőadója nem nógrádi, sokunknak most ju­tott eszünkbe, hogy egy évti­zed múltán visszatér Buda­pestre. „Tényleg? — kiáltott fel a kultúrház egyik pénz­tárosa. — Pedig már félre­tettem a következő hangver­senyre a jegyét, tudja az el­ső sor jobb tizenegyediket, amiért folyton veszekedett”. Csizmadia Géza hetünk. Az apró piaci irodába köz­ben megérkezik Körmendi Ferenc árufelíró. Neki az a feladata, hogy végigjárja a előtt 18 ezer tojást ezer kiló salátát, 4Ö0 kiló retket, 450 kiló sóskát, 200 liter tejfelt és 290 kiló túrót adtak el a pia­con. Ehhez hozzá kell még termelőszövetkezeti elárusító- számítani a MÉK öt érudájá­kat és az őstermelőket, és fel­jegyezze: milyen árukat hoz­tak eladni. Kérdésemre szíve­sen válszol: — Salátát, zöldpaprikát, pa­rajt, sóskát, zöldhagymát, to­jást hoztak a legtöbben. Búr­nak és a baromfi-elárusító helynek a forgalmát. Ott 50 ezer tojás, négyezer csomag burgonya, 3600 csomag vörös­hagyma, 15o mázsa savanyí­tott káposzta, 20 ezer fej salá­ta, hétezer zöldpaprika, 12 gTnvával^azoniwn” senki "sem ezer “omó retek’ valamint 40 gonyavai azonban seniu sem mázsa füstölthús_ 62alonna ta_ Iáit gazdára. Ezenkívül 31 Papp Sán- mázsa élő baromfit értékesí­tettek. — Szégyen kimondani, hogy Az árak a múlt évhez viszo- ,.hiánycikk” piacunkon a búr- ny*tva valamelyest csökken- gonya. Nálunk, Nógrádban! *-e^- A megkérdezett háziasz­Igaz, a MÉK-órudákban van, szonyok többsége elégedett, de azt a fajtát nem kedveli a viszont^ kifogásolják a válasz­lakosság. És sajnos ugyanezt *-ék hiányát. Ennek javítasa mondhatjuk a baromfira is. érdekében azonban az illeté- Ha a húsvéti ünnep előtt nem kesek már intézkedtek, s re­érkezik két tsz-szállítmány, ítélhető a javulás, könnyen baj lett volna... P. A. érkezett... Erre közbeszól dómé Több mint kétmillió felújításra A salgótarjáni városi tanács létén átépítéseket végeznek idén kétmillió-kétszázöt- és a lehetőségekhez mérten az venezer forintot fordít kü­lönböző intézmények felújí­tására. Legfőbb célkitűzés, hogy a rendelkezésre álló összeget ne aprózzák el, ha­nem a legszükségesebb fela­datokra nagyobb összeget fordítsanak. Felújítják a meg­lehetősen elavult közgazda- sági technikumot, amely a város egyik legrégibb okta­tási intézménye. A régi épü­korszerűsítik. Erre az épít­kezésre négyszázezer forin­tot fordítanak. Korszerűsí­tésre kerül Baglyasalján az elmúlt években létesített, hátrányos helyzetben levő gyermekek otthona is. Eze­kén kívül számba vették azo­kat az óvodákat, bölcsődéket, amelyek felújításra szorul­nak és korszerűsítésükre je­lentős összeget költenek. NŐGRAD — 1968. április 21., vasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents