Nógrád, 1968. március (24. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-31 / 77. szám
Két kovács A tűzi emberekről, kovács szakmáról annyit tudok, amennyit az olvasmányaimból merítettem. Tudásomat nem mélyíti, inkább csak színesíti az a történet, amelyet most hallottam: egy Sopron környéki kovácsról szól, aki a község temploma mellett állította fel műhelyét, A kovácsot mindenki szerette, csak a harangozó nem. ami elég érthető, ha tekintetbe vesszük a közvetlen szomszédságot. A kovács mindig csengette az üllőt. A harangozó ritkábban harangozhatott. De akkor azután félre is verte. Szállt a sok szikra, és mivel a kovács házának fedele zsúpszalrnából készült, mindennap felgyújtotta a saiát hajlékát a nagy igyekezetben. Ha felgyújtotta, el is oltotta. Ami leégett — kipótolta szalmával, és újra szállt a sok szikra ... Ismerem még a régi mondókát: „egy kovács, nem kovács. két kovács egy fél kovács. három kovács egy kovács .” Erről meg hamar kiderül. hogy csak a fele az igazságnak: — Két kovács — egy kovács ... — mondja Kojnok József, a salgótarjáni szakmunkástanuló intézet igazgatóhelyettese. — A harmadik kovácsról ne nagyon beszéljen, az csak olyan tréfa. Az intézet az elmúlt napokban hasonlított egy tranzitszállóhoz. Több mint kétszáz szakmunkástanuló vett részt az országból, megyéből azokon a szakmai és tantárgyi vetélkedőkön, amelyek az idei országos tanulmányi versenyt jelentették. A tét a legmagasabb, amit szakmunkástanuló szinten el lehet képzelni: a legsikeresebb versenyzők a „Szakma kiváló tanulója” címet kapják. Salgótarjánban, a szakmunkásképző intézetben, és a szomszédos Salgótarjáni Kohászati Üzemek műhelyeiben 68 lakatos és 42 kovácstanuló versengett napokon át. Somogyi János és Márkus István harmadéves kovácstanulók egy párt alkottak. Felvették a versenyt a szegedi, diósgyőri, debreceni, pesti, csepeli kovácstanulókkal. „Két kovács — egy kovács”, és ha így számítjuk még egy kovács (kovácstanulópár) állt rajthoz, azaz üllőhöz Salgótarjánból. — Hogyan sikerült az írásbeli’ — Kicsit megizzadtunk. Az írásbeli után került sor a gyakorlati tudás bizonyítására, az igazi „remekelésre”, amiben már minden fogásnak, szakmai ügyességnek és tudásnak, a szakma csínját-bínját ismerő mester, sok esztendős, átadott tapasztalatának is nagy szerep jutott. A mester: Horváth László. — Két feladatot kaptunk — mondja Márkus István. — Csapos villát és csőbilincset kellett kovácsolnunk. Megnéztük a rajzokat, azután elkezdtük... — Az elején bajban voltunk, beszorult a lyukasztó ... Elég sok időt veszítettünk, de aztán jól rá vertünk — egészíti ki a szűkszavú beszámolót Somogyi Jancsi. — És a riválisok? A szegediek, pestiek, csepeliek? — Körülöttünk legyeskedtek. Csak arra vártak, hogy mi elkezdjük, nézték mivel kezdjük, mert az nem mindegy. Nincs miért hallgatni róla, ezért tovább is adom, amit a salgótarjáni kovács tanulók „ázsiójával” kapcsolatban Kojnok Józseftől hallottam. Elmondta az igazgatóhelyettes, most már szinte tradíció, hogy Huncut mosoly vidám napsütésben A világ legerősebb mikroszkópja Erwin Mueller, a Pennsylvanis State University professzora alkotta meg a világ legerősebb mikroszkópját. A műszer első ízben teszi lehetővé, hogy egyetlen atomra irányítsuk, /.i leválasszuk a környezet ezernyi atomjáról, és azonosí táji. tudjuk. Az az úgynevezett atomszonda, amely egy kohói készülék tökéletesített változata, úgy működik, hogy i tlium molekulákat ionizál. Ezeket a megfigyelendő anyag- észecske magához vonzza, s egy fluoreszkáló ernyőre vetítve — az ionizált molekulák képet rajzolnak. Különleges szerkezettel el lehet különíteni a kiválasztott atomot, amely a továbbiakban spektrométerrel elemezhető. 4 NÖGRÁD — 1968. március 31., vasárnap álma az évenként megrendezett szakmunkástanuló versenyeken a salgótarjáni kovácsok elviszik a pálmát. Négy esetben kerültek ki salgótarjáni kovácstanulók győztesen az ország legjobbjainak üllő melletti versengéséből. — Van valami titka, nyitja ennek? Létezik valamiféle „salgótarjáni kovács-fogás” ? — Léteznek jó szakemberek és adott az állandó, széles körű szakmai gyakorlat — mondja Kojnok József. Márkus István szőke, vékonyka gyerek. Első látásra senki sem gondolná, hogy eny- nyire férfias munkát választott. Mátranovákon született. Ebben az esetben elég messze esett az alma ... — Édesapám borbély volt, most nyugdíjas. Politechnikán, a mátranováki bányaüzemnél láttam először kovácsmunkát. Somogyi János Szabolcsból jött Salgótarjánba. Keménykötésű, magas, fekete gyerek. Messzire gurult ő is. Éjjeliőr az édesapja. A drámai színésznek, Hamlet szerepe jelentheti a „csúcsot”. Mi az álma, szakmai vágya a kovácstanulónak? — Csapágynyújtás. A csapágygyűrű kimunkálása — mondja Márkus István. Társa helyesel. Egyetértenek, együtt dolgoznak, ismerik egymás mozdulatait, gépnél, üllőnél nem létezhetnek egymás nélkül. — Milyen erős a lcovácsoló- gép? — Hetvenöt kilós ütései vannak. Eszembe jut a soproni kovács, áld csengő üllőjével versenyre kelt a harangokkal. Pataki László Leszáüóhelyek a Holdon Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA, a Lunar Orbiter és a Surveyorok által továbbított képanyag alapján öt „kikötő” helyet jelölt meg a Holdon, ahol — legalábbis látszólag — biztonságos a Hold-utasok leszállása. Kettő a .Nyugalom ‘engerében, kettő a Viharok óceánjában, s az Ötödik a Központi öbölben található. Kiskapun át FOKT17WA kegyeibe? A lottó népes táborának vannak olyan tagjai, akik megpróbálják megkörnyékezni Fortunát. Tanúsítja ezt a lottó levelesládája, amelyben nem egyszer akad ilyen szándékú írás. Horváth József levelében például azt bizonygatta: tudja, hogy minden nagykapu mellett van egy kiskapu. Ezért kéri az igazgatóságot, nyissa meg számára ezt a kiskaput, a közölt öt számát húzássá ki. S miután a levélíró tudja az illemet, megígérte, hogyha ily módon nyer, természetesen diszkréten kezeli az ügyet. Az egyik fonyódligeti lottózó azt közölte, hogy különféle mágikus eljárásokkal kísérti meg a szerencsét, s ha sikerül neki az öt számot eltalálni — neki magának elég a dicsőség is — a nyereményt különféle alapítványokra ajánja fel. Vannak mély önkritikával megáldott lottózók. Leveleikben arról tájékoztatnak, hogy milyen jeligével próöálnak szerencsét. Az egyik: „Aki nem bírja ésszel, próbálja meg szerencsével”. Tartalmában hasonló levél, bár nem ilyen finoman fogalmazott írója, aki minden héten ezt írja szelvénye hatiapjára: „Hülyének van szerencséje, hátha nekem is lesz.” A lottó ügyfelei között akad nem egy türelmetlen játékos is, mint például Simon Károly. Ö azt rótta fel az igazgatóság bűneként, hogy több mint tíz éve lottózik, s egyszer sem volt ötöse, de még egy árva négyese sem. Egy nyírbéltelki levélíró, csodagyerek szülője, is azt közölte, hogy 4 éves fia „már” 3 éves kora óta lottózik, de még nem nyert. Pedig nagyon várja a pénteket. „Van szíve a lottóigazgatóságnak elvenni a gyermek örömét a sikertelenséggel? — tette fel a szemrehányó kérdést. „... tegyék már meg a gyereknek, hogy a mellékelt öt számot kihúzzák”. A levél aláírása szerint: „Jó tett helyébe jót várj”, úgy látszik a gyerek nem lenne hálátlan. A lottóigazgatóság el-eltesz egyet-egyet a kiloszámra érkező levelekből. Ki tudja, egyszer talán még kiállítást rendez belőlük,.. Iskola és család Nemrég egy balassagyarmati általános iskolában hangzottak el a következő mondatok: — Ne zavarják, és ne gyötörjék a gyereket, a tsz-be úgy is ió lesz. Vagy: — Azért adtam az iskolába a gyereket, hogy megtanítsák. Sorolhatnék a példákat más-más iskolákból is. célunk azonban ezúttal inkább a fenti mondatokban megnyilatkozó szemlélet egyfajta megközelítése, az iskola és a család kapcsolatának vizsgálata. Nem vállalkozhatunk teljességre, néhány gondolat felvetése azonban, a pályaválasztási viták lezajlása után is hasznos lehet. Nem is olyan régen még azt emlegettük leggyakrabban, hogy tanulóink egy részének szemléletében a problémamentes életre való törekvés jelentkezik. Ennek oka — úgymond —, elsősorban a szülői házban van, de egyben tükrözi az iskolai nevelő munka hiányosságait is. A szülők elkényeztetik gyermekeiket, kívánságaikat feltétel nélkül teljesítik, esetenként súlyos anyagi áldozatok árán is. (E szemlélet, persze, ma is él. azonban megerősödött itt-ott ennek ..ellenkezője”, s ez ugyancsak nem megnyugtató.) Nevezetesein arról van szó — s ez valóban új az iskola és a család kapcsolatában —, hogy a szülők, s így gyermekeik is, a munkával kapcsolatban a tanulást lebecsülik, s ez legalább annyira káros lehet, mint az ellenkező véglet. Igen, ismét az arányokról van szól Miben nyilvánul meg ez a szemlélet a gyakorlatban? Egyében kívül: a gyermekben nem alakul ki az a harmonikus élethez szükséges felfogás, hogy egyrészt a tanulás is munka másrészt, eredményt csak jól végzett munkával lehet elérni. A gond? Nevelők mondják: hiába akarok eredményt elérni, ha a szülők nein segítenek. S a szülők: azért adom az iskolába hogy foglalkozzanak vele. Ez a kettősség tehát az egyik oldala a dolognak. A másik, ami pályaválasztás után az idén több helyen ugyancsak bebizonyosodott: a gyerekek egy része nem meri vállalni a szülei életformájától elütő életmód legyőzését, nem meri az értelmiség^ pályát választani. Ezeknek a fiataloknak nagy része, sajnos, éppen fizikai dolgozók gyereke. Eredményeik esetleg alkalmassá tennék őket a továbbtanulásra, azonban lanyha a szorgalom, gyengébb jegyek sorakoznak a naplóban, mert: a tsz-be úgyis jó lesz. Pedig némelyiküknek bűn nem továbbtanulni. A nógrádi iskolák VIII., vagy éppen a középfokú intézmények IV. osztályos tanulói közül igaz, viszonylag kevesen gondolkoznak így. S az is igaz, a továbbtanulásban számukra adódik a legtöbb gátló tényező, elsősorban szociális körülményeik miatt. Szülői befolyásra általában többre becsülik, ha az iskola elvégzése után azonnal keresethez jutnak. Sok esetben a meggyőző szavak sokasága sem elég ahhoz, hogy a „jótanuló” gyerekek a továbbtanulást válasszák. A fizikai munka szeretete, amely a gyakorlati képzés következtében „ragad” egyre inkább gyerekeinkre, természetesen örvendetes és megnyugtató jelenség. Hiszen társadalmunk alapja a jól végzett, becsületes munka. Nem lehetünk azonban nyugodtak addig, amíg a fizikai dolgozók családjai, s a fizikai dolgozók gyermekei nem érzik azt a felelősséget, amit tőlük, a valóban tehetséges, jó tanulmányi eredménnyel rendelkező fiataloktól joggal elvár rendszerünk. Sző sincs arról, hogy a gyakorlatiasabb fiatalok pályaválasztásával vitatkoznánk. Arról azonban igen, hogy a tehetséges fiataloknak, mégha fizikai dolgozók gyennekei is, (sőt, akkor méginkább), vállalni kell a továbbtanulást, az egyetemi felvételi vizsgák kockázataival, s minden más gondjával, örömével. Ezen a ponton már nem csupán egyéni érdekekről van szó, hanem mindinkább társadalmi kérdésekről, amelyek megoldása a jövő szocialista Magyarországának értelmiség-utánpótlása szempontjából rendkívüli jelentőségű. Iskola és család kapcsolatát vizsgálgatva nem árthat erről is minél több szót ejteni. (T. E.) 66. Milyen egyszerű volt! A kutató valami sugárzó rádiu- mos vagy foszforos anyaggal rajzolta a térképet a karóra számlapjára. A számlap repedésed között észrevétlenül bújtak meg azok a halvány, hajszálvékony vonalkák. amelyek úgyszólván láthatatlanok, csak éjjel világítanak, ha előzőleg napsütés érte a számlapot, és a foszforos anyag visz- szasugározza az elnyelt fényt. A kényes politikai ügyekben utazgató, térképező Russel első vázlatát erre a berepedt számlapra rajzolta fel, láthatatlan, illetve átlátszó anyaggal, amely elnyeli a sugarakat. Azután lefixírozta ragasztóval. Ha megtámadták, kikutatták, ezerszer is szétszedték az órát — nem találhattak semmit, mert a térkép csak akkor vált láthatóvá, ha erős napfény érte es sötétben nézték. Most valamennyien tágult szemmel, mintha túlvilági jelenést néznének, bámulták az órát. A számlapon egész apró szaggatott vonal jelezte az utat a Nigerig, egy ponttól, amely T betűvel volt jelölve. Ez csak „tábort” jelenthetett. Azt a helyet, ahol Russelék utoljára táboroztak. És itt épüli Aut-Taurirt erődje. Lent ez állt: 1 mm: 2 km. Az utat mintegy két centiméteres vonal jelezte, szóval körülbelül 40 kilométernyire voltak az átjárótól. Az utat jelző Ids csík keresztülhaladt egy pontozott vonalon, amelyet N. jelzett. Ez csak Niger lehet. Leni a másodpercmutató alatt ez állt felírva: III. 10 — VI. 25. Ez is világos és egyszerű volt Harmadik hó tizedikétől hatodik hó huszonötödikéig a Niger vízállása olyan, hogy a2 átjárón lehetséges közlekedni, a többi hónapokban a folyó bizonyára elönti. — Ha ezt előbb tudjuk — mondta a döbbent csendben íves őrnagy —, sok-sok ember életben maradt volna. Valaki felcsavarta a villanyt. — Nézd csak, a hülye Kréta! — kiáltotta Galamb. — Nem barátom — mondta mosolyogva „Kréta”. — Én vagyok az a bizonyos íves őrnagy, akivel kapcsolatban magának annyi kellemetlensége volt... De csukja be a száját fiam, mert így nem hat valami előnyösen. Galamb ugyanis akkorára nyitotta a száját, amennyire az egyáltalán lehetséges volt. Nyakát előregörbítette, a szemét kimeresztette, és hol a meglepően fesztelen modorú „Krétára”, hol a nevető tisztekre nézett, ijedten kapkodva a fejét, jobbra-balra. — Hűűű! — mondta azután. — Ismétlem, amit Delahay barátom mondott: maga nagy szolgálatot tett. Maga a világ legkönnyelműbb, és legjobb katonája. Ami pedig Krétát illeti, a szerencsétlen hülyét, az ő nevében külön hálásan kezet szorítok most magával. Keményen megrázta Galamb kezét. Ez még mindig pislogva nézett egyik tisztről a másikra, és csak azt ismételgette zavarában és meglepetésében: — Szép kis cirkusz... Szavamra, szép kis cirkusz. — & ráadásul a mi Galamb barátunk még szerencsés is — szólt közbe Finley. — A véletlen hozzájuttatta az óra titkához. amit annyi hozzáértő ember hiába keresett... — Jó, hogy említed! — mondta Delahay felkönyökölve az ágyban, mert valósággal újult erőre kapott a megviselt kis öreg ember. — Csak ne pihenjünk, amíg a szoko- ták támadása váratlanul érhet bennünket. — Ez most már nem olyan veszélyes — legyintett íves. — Elsősorban ma március nyol- cadika van, és nem valószínű, hogy négy—öt napnál előbb járható legyen a Batalanga- földre vezető út. Russel térképe tizedikét jelzett. Azután a térkép birtokában megszállhatjuk az átjáró nyilasát. Bizonyára a Niger medre alatt vezet az átjáró, ahol elég erős a sziklás meder, és nem szakadhat be a folyó ágya. — Agy! — kiáltott ismét vadul Galamb, és a homlokára csapott. — Egy Laporter nevű bűnöst az ágy alatt felejtettem valahol. — Laporter! — ugrott fel „Kréta”. — Hol van? Esküdni mertem volna, hogy kisdlt- lott a kezemből... Jöjjön, fiam! — Galamb és az őrnagy a kantán mögötti folyosóra siettek, és benyitottak abba a szobába, ahol a gengszter maradt megkötözve. Mikor kioldoztak, Pencroft tagjai úgy hulltak ki a kötélből, mint valami felbomlott batyuból a széteső rongyok. Félig halott volt már. Galamb a fejét csóválta: — Alaposan megviselte a magány... (Folytatjuk)
