Nógrád, 1968. március (24. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-31 / 77. szám
emberélet— I pa ír on áfák. tn tiszait iák (ff > •i /— _______________ ____________________ h at kitüntetés Néhány napja kitüntették a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat barlangmentő szolgálatának hat tagját. Miért? Mert immár egy évtizede álltak folytonos készen létben, s ez alatt 85 eltévedt embert mentettek meg az életnek, zömmel kalandvágyó gyerekeket. Néhányat közülük valósággal az utolsó pillanatban pereltek vissza a haláltól. Így azt a három alkalmi „barlangkutatót”. aki néhány eve hét teljes napot töltött el ét- len-szomjan a Mátyás-barlang útvesztőjében. Az utolsó napokban már a barlangtolyo- sóról felkapart és rongyokba tekert agyag lassan átszivárgó nedvességét nyalták kínjukban. Mikor megmentőik rájuk' találtak, már mindennel leszámolva várták a halált. Ugyancsak szinte minden remény nélkül indultak munkára a barlangmentők a most elmúlt novemberben Visegra- don, ahova éiszaka fél 3-kor hívták ki őket. Egy 76 éves bácsit kellett feLkutatniok. aki előző reggel indult sétálni, de még nem érkezett vissza Éjszaka mínusz 8 fokos hideg volt: elképzelhetetlenn.‘K látszott. hogy az idős embert még életben találják. A szakadékok egész sorába bocsátkoztak le, és reggel 8 órakor végre rábukkantak az idős emberre, akinek teste addig már annyira kihűlt, hogy orvosi megállapítás szerint változatlan helyzetben legfeljebb egy—másfél órát bírt volna ki életben. Olykor maguk a mentők is súlyos veszélybe kerülnek. Ilyen eset volt például, amikor az aggteleki Meteor-barlang 12 méteres szakadékéba zuhant és gerincsérülést szenvedett 18 éves leányt igyekeztek megmenteni. Pillanatokon múlt. hogy utána nem zuhantak maguk a mentők is. akik a függőleges kürtőben vállaltabbal megtámaszkodva, élő hídként lebegve emelték mind feljebb és feljebb a leányt.. De végül a 18 órás küzdelem eredményes volt. Annyi (a. hogy a megmentett leány ma egyik megmentőjének — felesége. Hatszázezer naposcsibe A mátraverebélyi fmsz szent kúti keltető üzeméből látják el Nógrád megyét naposcsibével. Ebben az évben hatszázezer „újszülött” kel útra innen a nagyüzemekbe, és a házA kő gömbök rejtélye Costa Rica-ban, ebben a kis közép-amerikai köztársaságban nemrég érdekes felfedezést tettek. A munkások, miközben a dzsungelt irtották, hogy a helyén banánültetvényt telepítsenek, az erdő mélyén szabályos gömbalaké köveket találtak. A legnagyobb gömbök átmérője két méter, súlyuk kis híján 16 tonna. A legkisebbek átmérője kb. 10 cm. A gömbök mértani alakban helyezkedtek el: egyenes vonalakat, háromszögeket, köröket alkottak. Egy-cgy csoportban 3—45 gömb volt. Azt Is megállapították, hogy a gömbökből kirakott egyenesek az észak—dél vonalat követték. Vajon kik, mikor, milyen célból alakították ki ezeket a különleges kőidomokat? Sajnos, a kérdések egyelőre még megválaszolatlanok. A tudósok úgy vélik, hogy a kőgömböket az indiánok ősei a XIV—XV. században készítették, mivel ebből az időből származnak a gigantikus kőtömbök tövében talált agyagedények és arany ékszerek. Lehet, hogy a gömböket az Indiánok különféle szertartásokhoz használták. Van olyan feltevés Is. hogy e gömbökből kirakott szeszélyes kőmozaikok a naptárszámítássa! és a földművelési munkák Idejének megállapításával kapcsolatos csillagászati megfigyeléseket szolgálták. Az is rejtély, hogyan szállították ezeket a sok tonnás gránitgömböket a dzsungelekben. mocsarakon keresztül a több tíz kilométernyire levő kőfejtőkből. Ragaszkodnak a célkitűzéshez Éreztem, hogy bár a termelési felelős érvelésében sok az igazság, valahol az is sántít. Megkérdeztem Barna Andrást. mennyi volt a januári selejt- je. Nyolcezer-nyolcvan kiló. A februári? Négyezer-háromszáz. A Geszner-csoport februári se- lejtjét a művezető mondta meg, ötezer-nyolcszáz kiló. Háromezer kilóval kevesebb ez is, az is a tavalyi havi átlagnál. Vajon csoda történt, vagy a brigádok változtak meg egyszerre, vagy a műszaki feltételek javultak? Igen, mondják a művezetők, most már lassan helyrerázódunk. — És a Salgó-alkatrészek? — Nem bánnám — felelte a főmérnök —, ha utána nézne a dolognak, mert úgy érzem, velem is „megetették” ezt a dolgot. Elmagyarázták, hogy a Salgóra nem lehet ráfogni a magas átlag selejtet, hihető volt, nem néztem utána. A meó-n pontos adatokat kaptam erre vonatkozóan. A Salgó-alkatrészek gyártása nem novemberben, hanem már szeptemberben elkezdődött. Négy hónap alatt csaknem kétszázezer kilogramm alkatrészt öntöttek, ebből huszonkétezer- hétszázhatvanöt kiló selejt lett, 11,42 százalék! Az öntöde I. tavalyt átlagos selejtje 1,56 százalék. Az Idén január- februárban 1,05. Tessék ehhez viszonyítani a 11,56 százalékot! — És — faggatom tovább Mizser Lászlót — Józsa Ferenc formázó brigádja? Az jövőre már aranyjelvényt kapott volna, ha ki nem esik... Ott is a selejt volt magas? — Az is. De belső bajok is voltak. Évközben brigádveze- tő-cserét kellett végrehajtani. A patronáló is új. A régi nem sokat törődött velük. — Korábban ném lehetett volna segíteni rajtuk? Minden brigád kerülhet hullámvölgybe ... — Ebben teljesen igaza van. Ezt elmulasztották. Ha jobban figyelemmel kísérik, ha időben foglalkoznak velük, valószínűleg most ném kéne újabb két esztendőt várniuk az arany j elvényre. Benyit az egyik műhelybizottság vezetője, elnézést kér, s megkérdezi Mizsert: — A régi szereldei dologról hallottál? A termelési felelős bólint. — Mi történt a régi szereidében? — firtatom. — A szerelde hatodik éve lett volna a szocialista munka műhelye, mivel már ott régen minden brigád elérte a szocialista címet. De kiderült, hogy nincs mit értékelni, mert a műhely tavaly nem tett vállalást. így az ezüstjelvényt — amely most bizonyára kijárt volna —, nem kaphatja meg a kollektíva. Nagy a felzúdulás. — Hogyan történhetett ez — hüledezek? — Most senki sem vállalja a felelősséget — tárja szét karját Mizser. — Gazsi elvtárs, a hidegüzem vezetője azt állította nekefn, hogy sosem adtak műhelyvállalást. Ha minden brigád szocialista, automatikusan indul a szocialista műhely címért. Ez különben sem igaz, de én ellenőriztem: minden évben kaptunk vállalást a szereidéből, csak tavaly nem. — És a szerelde vezetője? A műhelybizottság, a műhélyve- zetők, a patronálók? Senkinek, maguknak sem tűnt fel, hogy valami nincs rendben? — Én tavaly áprilisban vettem át ezt a funkciót... — És a vállalati versenyfelelős? — ö is év kőkben került oda... Régi jó szokás szerint a szocialista üzemek, brigádok vállalásait, eredményeit, problémáit legalább negyedévenként ellenőrizni kell. Brigádvezetőnek, patronálőnak, művezetőnek, üzemvezetőnek, a, szak- szervezetnek —- soroljam még, kinek? ¥ Csanádi Imre, a vállalati versenyfelelős mesélte: — Megmondtam a Geszner- brigádnak, az idén aztán igyekezzenek, mert ha megint lecsúsznak a szocialista címről, az nagy szégyen. A mi gyárunkban még nem fordult elő, hogy harmadszori próbálkozásra sem sikerült. . Mint kiderült, a „mi gyárunkban” ennél kacifántosabb esetek is előfordultak. S a történtekből aligha lesz elegendő ezt, s azokat a konzekvenciákat levonni, amelyeket feljegyeztem: — Elsiklottunk a dolgok felett. (Lipták János üzemvezető-helyettes.) — Nem mondom, mi is követtünk el hibát. (Máté Imre művezető.) — Tavaly a ZIM gyáregységei közül ldmagaslóan a Tűzhelygyár érte el a legnagyobb eredményeket, s ez a szocialista brigádokat is jutalommal kecsegteti. Ez nyilván felborzolta a kedélyeket ott, ahol a szocialista címet nem nyerték el. Csak most már eső után köpönyeg... (Schmidt Rezső főmérnök.) — Persze, most senki sem vállalja a felelősséget... (Mt- zser László szakszervezeti termelési felelős.) A konzekvenciákat, természetesen levonják, ez nem kétséges. Intézkedések születtek, születnek is. Valószínűleg a nem egészen új keletű okok, melyek a tűzhelygyári szocialista brigádmozgalom némely egészségtelen tünetét kiváltották, felrázzák a szocialista brigádokat is. S a jövőben nem akkor jelentkeznek problémáikkal, amikor már veszett a fejsze nyele. Az Ady Endre zománcozó brigádnak sem sikerült tavaly, de ragaszkodnak célkitűzésükhöz: a szocialista címhez. Tagjai az idén elsőként jelentkeztek társadalmi munkára a rekonstrukción. Barna. András öntödei brigádvezető is azt mondotta: — A februári selejtünk négyezer-háromszáz kiló. Hatezret vállaltunk. Megkapaszkodunk az Ötezer kiló körül. Az idén elnyerjük a szocialista címet. De akiknek ott kell állniuk Barnáék és a többiek mellett, szintén ott legyenek. Ne akkor kerüljenek elő, amikor legfeljebb sopánkodni, vagy bölcselkedni lehet, de segíteni már nem. Csizmadia Géza táji gazdaságokba. Képünkön:Varga Béláné a szállításra váró naposcsibék egy csoportjá val Energia nélkül Tavaly december óta folyik Salgótarjánban a volt városi kultúrotthon épületének átalakítása. A Budapest Kötő ütsz költözik ide egy üzemével: kardigánokat, pulóvereket kötnek maid. A szövetkezet árui igen keresett exportcikkek. Az épület belső átalakításának fővállalkozója a Salgótarjáni Lakáskarbantartó és Építő Kisipari Termelőszövetkezet. Általános tapasztalat szerint nem használta ki az épület adta téliesítési lehetőségeket. Saját tervei szerint is, a két munkaterem kivitelezését március végére be kellett volna fejezni, de máris új befejezési dátumot — április 8-át — kellett kitűzni. Ez az új üzem berendezésének megkezdését késlelteti, de veszélyezteti a szakaszos üzembe helyezés remélt határidejét is. Az épület egy részéi ugyanis még a KIOSZ. a ház volt gazdája foglalja el. A villamos központot abban a helyiségben szerelik fel, ahol jelenleg a kisiparosok klubja, és a vidékről bejáró ipari tanulók napközi otthona van. A KIOSZ megyei titkárságával történt megállapodás értelmében — amíg a klubnak és a napközi otthonnak új helyiséget nem találnak — az márciusban ideiglenesen átköltözik a kis munkaterembe, s ez alatt a villamos központban elvégezhették volna a szükséges átalakítást, szerelést. A kis teremben azonban még minden a „feje tetején” áll, költözésről egyelőre szó sem lehet. Kudarcot vallottak a kisiparosok vezetőinek kísérletei is, hogy más helyiséghez jussanak, amelyre egyébként nemcsak a klub és a napközi otthon, de a tanácskozások és továbbképzés megtartása végett is szükségük van. Az épület átalakítására a beruházó mintegy másfél millió forintot költ. Az új üzemben — a termelés fokozatos fejlesztésével — lehetőség nyílik hat—hétszáz nő foglalkoztatására. A KIOSZ is törekszik — vállalva az ideiglenesség, a szűk helyre szorulás kellemetlenségeit —, hogy az átépítés ne szenvedjen késedelmet. Mégis megtörténhet, hogy a már berendezett üzem egy ideig nem kel életre, mert az ehhez szükséges energiát nem lesz honnan biztosítani. Hegy lábánál, kertes háznál Czinger Lászlóék nem szerették a gyári kolóniát. A lakás tágas volt, elfértek benne, mégis szorította őket. Ötvenhatban, amikor a gyárban felborult a rend, az emberek nem mentek dolgozni, Czinger néhány társával nem maradt el a munkából. Mindent elvégeztek. Még a generátor szenét is ők lapátolták ki a vagonból. Pedig a pá- colóban dolgozott. Egy reggel, amikor a gyárba indult, a félhomályos lépcsősoron eléje áll egy ember. — Még te is ellenünk vagy... s már ütött is. Czinger ijedtében nekiug- rott, belemarkolt az arcába. Elestek. Ott forogtak a földön életre, halálra. Hol az egyik fölül, hol a másik. Czinger egy kőre hemperegett, megnyomta a hátát, és fájdalmában elengedte támadója arcát. Az pedig felugrott, elszaladt. Azóta sem tudták meg ki volt. Czinger a gyárig futott. Az őrség máris indult keresni a támadót, de nyomtalanul eltűnt. A szomszédok az őrségtől megtudták, hogy Czingert megtámadták. Szaladtak a feleségéhez. — Giziké, tudja-e, hogy Lacit leütötték? Valaki a tömegből megtoldotta. hogy nemcsak leütötték, hanem agyonütötték. Czingemé a szívéhez kapott, azóta is kezelik. Ezt idézte nekik a gyári kolónia. Czinger még elviselte volna, de az asszony nem. Röviddel a történtek után szült. Komplikáltan. Annyi minden összejött, hogy Czin- gernek nem volt más, dönteni és menni. Bárhová, csak ki a kolóniából, hogy a felesége felejtsen. Így kerültek József-platóra, a hegy lábához. Régen urasági birtok volt, házhelynek osztották ki. Már jócskán beépítették, csak néhány telek árvállott még üresen. Ezek közül nézett ki egyet Czinger. Elhanyagolt volt. Az utcabeliek még a hamut is odahordták. Már dombbá magasodott. — Megvettük. Tizenkétezer forintért. A pénzt apró- donként raktuk össze, de megvettük a telket. Czinger László arca felderült az emlékektől. Pedig az életük nehezebbik része a vásár után kezdődött. Kölcsönt vettek fel. Czingerné annyira leromlott egészségileg, hogy a nehéz kórházi munkát nem bírta. Könnyebbet nem kapott, kilépett munkahelyéről. Azóta, sem szólt hozzá senki. Minden Czingerre nehezedett Dolgozik a beteg asszony helyett, gondot fordítani a két gyerekre, hogy ne érezzenek hiányt. Könnyű József, a körzet tanácstagja mondta el: nem hitte, hogy van emberfeletti erő. Czinger bebizonyította, hogy igen. A gyárban kétszeres kiváló kitüntetést kapott. Munka után az erdészethez toent fát vágni, hogy az építkezéshez megszerezze a faanyagot. Maga termelte ki a Pécskő szikláiból a követ. Dolgozott, zokszó nélkül, a családjáért. Az egyik nap a fundamentumot ásta, amikor a telek szélén felsorakozott a műhely. Koruhely József, meg a Zsíros-gyerekek négyen. Az öreg GirtJ Józsi bácsi és Barcs József a kő fuvarozását intézte el. így már könnyebb volt. Egy nyáron elkészült a ház. Sztrémi János később került az üzembe, mégsem akart kimaradni a segítség- adásból. Egy nap felrakta a csempét. Elkészült a ház. Palota ez, nem is ház! Szép kerítés, kovácsolt kapuit. Az udvar betonos. Járda vezet az ólakhoz. Az egyikben vagv huszonnyolc süldő nyúl, a másikban növendékkoca. A pincében gondosan homokba NÓGRÁD rakott zöldség. Jódarab kerti ötéves fákkal. A lakás ragyog a tisztaságtól. A két szobában új, modern bútor. A konyha fehér, a széles ablakon beragyog a napfény. A városból is feljárnak Czingerékhez barátók, tisztelők. Kiülnek a verandára, vagy a kertbe és beszélgetnek. Most már jut egy kis idő erre is. A levegő szanatóriumi. — Csak még az utcát kell rendbe tenni, mert porzik, — mondja Czingerné. Ezt nem fárad el szorgalmazni a hivatalos helyeken sem. Czingerék azonban nemcsak beszélnek, hanem a társadalmi munkában is élen járnak. Kétezer forint értékű munkát végeztek el a vízvezeték lefektetésekor. Czinger mellett az asszony és a nagyobbik gyerek is lapátolt. Már a szomszédok aggályoskodtak, hogy Czingerné a beteg szívével ne erőltesse magát. — Mi tudjuk mit jelent az összefogás. Nagyon jólesett, amikor nekünk is segítetten. Ezért nem vonjuk ki magunkat a munkából. És magunknak építünk... — mondja az asszony. A férje nézi őt, bólogat es nagyon, nagyon meleg fény van a szemében. Bobál Gyula 1968. március 31., vasárnap Cs. G. 5
