Nógrád, 1968. március (24. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-24 / 71. szám
Tizenkét szék — Négrádból Tulajdonképpen. felesleges lenne az immár hagyományos Ki mit tud? versenyek tömegnevelésben, öntevékeny munkára ösztönzésben betöltött szerepéről bármit is írni. A vetélkedő már az első „menetében” országos méreteket öltött, s az emlékezetes kezdet óta — ugyancsak országos méretekben — lezajlott viták nyomán mára elHa már szóba került az országos szakemberek véleménye a megyei együttesekről, érdemes ugyanolyan kereken kinjondva megfogalmazni a véleményt, ahogy sok esetben az „országos” szakemberek kimondták a szentenciát: nem egy alkalommal túllőttek a célon. Egyetlen példa elég ennek bizonyítására. Nem kétséges hogy a balassagyarmati „nem volt bátorsága” a zsűrinek egyértelműen fogalmazni, azaz nyíltan megmondani az igazat: a produkció sok tekintetben nem éri el a színvonalat. Szerencsére a megyei döntőn már nem volt hiány helyénvaló és többségében igazságos kritikában. Végül érdemes leírni még- egyszer a továbbjutottak nevét, hiszen megyénket ők képA salgótarjáni Winter-zenekar szurkolótábora, a város beat-tet kedvelő fiatalsága szerint: „csak a Beatles-ek jobbak...” Kicsit óvatosabban fogalmazva — Nógrádban biztosan fogadott, sokszorosan bizonyított a tömeges kulturális verseny létjogosultsága. Annyit azonban mégis érdemes megjegyezni, hogy megyénkben sok ezer embert foglalkoztatott — úgy mint szereplő és úgy is mint néző — az idei Ki mit tud? A KISZ Nógrád megyei Bizottsága és a megyei tanács művelődésügyi osztálya — a körzeti, járási, városi vetélkedők ' után — a napokban rendezte meg Salgótarjánban, a megyei József Attila művelődési házban a nagyon népszerű verseny megyei döntőjét. Sokan „nógrádi színvonalról” beszéltek a verseny után. Ez a „nógrádi színvonal” tulajdonképpen azt fejezné ki,, hogy a megyei öntevékeny együttesek és fiatal szólisták nem érték el azt az országos szintet sem, amely nélkül pedig eleve eredménytelennek tekinthető a további szereplés. Alkalmam volt végignézni a versenyt, azután meg szakemberektől érdeklődni a megyei vetélkedő színvonaláról, akik más megyei döntőn is részt vettek- Véleményük szerint, meglehetősen sokat mond az a tény, hogy az országos selejtezőkre-a maximálisan engedélyezett 12 szám tovább jutott, ugyanakkor más megyékben többnyire nyolc—tíz produkció érte el a versenyben maradáshoz szükséges színvonalat. Nógrádban, a megyei döntőn tehát mind a tizenkét szék gazdára talált. Arra semmiképpen sem vállalkozhatunk, hogy a megyei döntőn szereplő 46 műsorszámról részletesen és az értékelés igényével írjunk. A sommás ítélkezés egyébként is könnyen idejét múlja, hiszen a szereplésig, a megyei döntőig eljutott együttesek és szólisták munkája, fejlődése nem fejeződött be a Ki mit tud? nógrádi vetélkedőjének döntőjével. Örvendetes — és ez mindenképpen pozitív vonása a versenynek! —, hogy éppen mostanában, teljesen új kísérletek történtek, új együttesek alakultak, s többnyire el is jutottak a körzeti, városi, járási „buktatókon” át — a megyei szintű versenyig. Ilyen a cserhátsurányi citera- zenekar vagy a terényi menyecskekórus, s a salgótarjáni fiatalok körében népszerű Winter-gitárzenekar is. Az említettek közül egyedül a Win- ter-együttes jutott az országos selejtezőre, de nem kétséges, hogy a másik kettő is eredményesen szerepel leg- közelebte ha megfogadja azokat a tanácsokat, amelyeket az országos szakemberektől a megyei versenyen kapott. Balassi Bálint Gimnázium irodalmi színpada nem választott megfelelően, amikor a „Kor falára” című irodalmi összeállítást „hozta” a megyei vetélkedőre. Hosszú és élvezhetetlen műsoruk, inkább illett volna egy zártabb körű, esetleg iskolai rendezvény keviselik majd, a most már egyre nehezebb versenyeken, néhányan közülük talán eljutnak a „kamerák elé” is. A versmondók közül Mechu- ra Magdolna és Dorotkin Katalin szerepelt a legeredményesebben. A szakemberek véleménye szerint, az új gimnázium kamarakórusa elsősorban a jó intonálásnak köszönheti továbbjutását. Paulus Gyöngyi zongorajátéka megfelelt a követelményeknek. Érdekes volt, és külön színt jelentett, a balassagyarmati Váczi testvérek kvartettje, kirobbanó sikert értek el a nógrádmegyeri cigányegyüttes és a szécsényi művelődési ház táncosai. Jól szerepelt Sólyom József operaénekes és ugyanez mondható Ménesi Melinda, Őrlik Ilona és Eszményi Viktória táncdalénekesekre is- A Winter-zenekar rendkívül sokat fejlődött a városi bemutató óta. (pataki) Gorkij és az értelmiség A „Klim Szamgin élete99 olvasása hősben Az irodalomnak az a célja — írja Gorkij —, hogy segítsen az embernek önmagát megérteni, fokozza önmagába vetett hitét, fejlesz- sze vonzódását az igazsághoz. harcoljon az emberi aljasságok ellen, találja meg az emberekben a jót, ébresz- sze fel bennük a szégyen, a harag és a bátorság érzését, és tegyen meg mindent, hogy az emberek nemesek és erősek legyenek, hogy átlelkesíthessék életüket a szépség szentleikével. „Az ember értéke a tett” — hirdeti Gorkij, aki 1927-ben kezdte megjelentetni élete főművét, a „Klim Szamgin élete” című hatalmas, négykötetes, de még monumentalitásában is befejezetlen művét, amelynek főhőse Klim, az orosz értelmiségnek kispolgári típusa. Negyven év története a regény, és azt mutatja meg, hogy az orosz értelmiség a forradalom előtti évtizedekben miként szorul két fal: az államhatalom és a mép közé. Klim Szamgin, akinek életútját születésétől a forradalom küszöbén bekövetkezett halálig kísérjük figyelemmel „üres lélek”. Nem szürke kispolgár, akikről Gorkij egy más helyen gúnyosan megállapítja, hogy rendkívül korrekt emberek minden országban és az erkölcs felkent papjai. „A kispolgárhoz olyan szorosan hozzátartozik az »erkölcs« mint az akasztott emberhez a hurok.” Klim Szamgin értelmes, művelt ember, aki igyekszik bebizonyítani, hogy politikailag, erkölcsileg és kulturálisan létezik és működik. De tehetségtelen, középszerű ember, aki egész életében csak tervezgeti azt a nagy művet, amelyet, maga is érzi, hogy soha nem tud megcsinálni. Jellemző, hogy Gorkij Klim Szamgint egyetlen egyszer sem mutatja munkája közben, ezzel jelezve, hogy bár végzettsége szerint ügyvéd lenne, a hivatástudat nem tartozik jelleméhez. Tolsztoj egyik igen találó kijelentésében azt mondotta, hogy egy ember értékét egy törtszám határozza meg, amelynek számlálója az illető ember valódi értéke, nevezője pedig önhittsége. Haa tört jellege kedvezőtlenül alakul, a becsvágyó ember igen elviselhetetlenné válik, mert örökkön olyan feladatra vállalkozik, amely meghaladja erőit. De még elviselhetetlenebbek azok, akiket „dekoratív becsvágyóknak" nevezhetünk, mert ezeknél nem a súly, hanem a külső, az észrevehető jelentőség a fontos. Egy a lényeg, hogy észrevegyék az embert. Klim Szamgin már a születésekor is ilyen embernek indul, nevét is azért választják ilyen különlegesnek, hogy ezzel is kitűnjön. Szamgin szenvedélyesen szeretne eredeti lenni, de nincs honnan vennie valamiféle nagyszerű, eredeti ötleteket. Számára nincsenek igazi életcélok sem. Sokat hallgat és ezért okosnak tűnik. Kapcsolatban áll a forradalmárokkal, de lelke mélyén gyűlöli őket, és naplót vezet, amelynek elolvasása után a csendőrtiszt saját emberének tekinti. Mivel ő maga belül üres, az eszmék szabadon áramlanak belé. Bár gőgösen pártok fölött állónak hiszi magát, a különböző eszmék váltakozva uralják, egyik mellett sem tud teljes mellszélességgel kiállni. Sok az ismerőse, de igazán közel csak egy asz- szony kerül hozzá, aki olyan világból való, „ahol minden, ami nem hétköznapi, gyanakvó, hallgatag bizalmatlanságot idéz elő, a hétköz- napiasság viszont természetesnek számít, csak annak a segítségével értetheti meg magát az ember.” Ezért Klim Szamgin maga állapítja meg kétségbeesetten, hogy az ő egész felfújt eredetisége nem egyéb rongybábunál, amelyet kacatként idegen rongydarabokkal tömött tele... Gorkij a regényben, amelyet bátran nevezhetünk „az orosz élet enciklopédiájának’” nagyszámú, közel ötszáz szereplőt mozgat, és ezek véleménycseréjéből az olvasó megismerkedhet a különböző eszmeáramlatokkal a narodnyikok harcaitól a tolsztojánusok és ökonomistákon keresztül a marxista forradalmárokig. Hősei végtelenbe nyúló beszélgetések során ismertetik elképzeléseiket, s ezekből is kiderül Gorkij korábbi megállapítása: „A legtöbb orosz ember legfőbb kedvenc foglalatossága, hogy panaszkodjék az élet nehézségeire, meg a maga rossz sorsára. Néhányan — számuk elenyészően csekély — kötelességüknek tekintik, hogy a panaszkodó- kat vigasztalják, és vigasztalásuk egyik legnépszerűbb, legnyomatékosabb érve a közismert aforizma: Minél feketébb az éjszaka, annál fényesebben ragyognak a csillagok.” Ilyen ember a bolsevik Kutuzov, aki sok tekintetben betetőzése a Gorkij által alkotott forradalmár típusának. „A forradalomban — mondja — könyörtelenül érvényesül a »harmadik kizárásának« logikai törvénye: igen vagy nem.” A forradalom pedig küszöbön áll... Mit tegyen az értelmiség? Menjen a proletariátussal a szociális forradalom felé. Igen vagy nem! Klim Szamgin Leninnel szemben csak gyűlöletet tud érezni. Ügy érzi: „Lenin az 6 személyes ellensége. Furcsa és igen bosszantó volt arra gondolnia, hogyan harsog mindenütt ennek az embernek a neve, akinek szavaira ezer és ezer ember hallgat.” Lenin Pétervárra érkezésével egyidejűleg következik be Szamgin halála, mintegy jelezve, hogy a forradalom halált hoz mindenre, ami középszerű, ami elkorcsosulásra ítélte az embert, ami védelmére kelt a régi világnak. Gorkij egyáltalán nem ítéli el az értelmiséget tömegében. Csak a diplomás kispolgárokról mondja ki ítéletét, az igazi értelmiséget mélységesen nagyra becsülte. Hirdette, hogy „mi mindenkinél jobban rá vagyunk szorulva, hogy lelkileg-szel- lemileg egészségesek legyünk, bizzunk magunkban, higgyünk az értelem és az akarat teremtő erejében.” Ennék a teremtő értelemnek a diadala a XIX. századvégi és a XX. század eleji Oroszország fejlődésének művészi ábrázolása, Gorkij korszakot jelző nagy műve. Egy olyan író alkotása, aki az „élet jelenségeit nem . elméjével fogja fel, hanem érzelmein keresztül”. Két énekes a salgótarjáni új gimnázium kamarakórusából. A tizenkét szék közül egy nekik is jutott (Koppány György felvételei) retébe, mint a több dinamikát és rövidebb előadást megkövetelő Ki mit tud? versenyre- A zsűri „országos része” azonban túlságosan keményen, a fiatal szereplőkre nézve már-már igazságtalanul fogalmazott, amikor „elrettentő” példaként említette a kis együttest. Tanulni persze mindenképpen érdemes ebből az esetből. A legtehetségesebb fiatal sem képes arra, hogy egy, alapjában hibás műsort az efféle versenyek hangulatához igazítson. Egészen gyenge produkciók is színpadra kerültek a megyei döntőn. Néhány tánczenekar és énekes szereplése arra enged következtetni, hogy a járási, városi és visszafelé menve — a körzeti döntőkön 4 NÓGRÁD — 1968. március 24., vasárnap (P.HOWAMS 60. Azonnal felugrott, és Galambra vetette magát. Négy— öt bokszütés ült mindkét részről, és Galamb látta, hogy emberére talált. Mintha pöröly- lyel sújtották volna fejbe, olyan súlyos volt Pencroft ökle. Madge ijedten húzódott a szoba sarkába, és öklét a szájába gyömöszölte, hogy ne sikoltson. Vadul csapkodtak. Egy ütés álion találta Galambot. Hát- ratántorodott, azután fejjel Pencroft gyomrának szaladt, majd rávetette magát, és két kézzel verte az arcát. Mindketten vérbe borultan tépték, csapkodták egymást. Most előkerült egy rohamkés ... Madge halkan felsikolt... Galamb hátraugrik, de diába. Pencroft döf. Megragadta a csuklóját. Dulakodnak ... Ha az amerikai kiszabadítja a kezét a rohamkéssel, akkor vége... Galamb bal öklével alulról felcsap a gengszter áliára ... Ez hátraszédül. Ugyanaz az ököl mégegyszer lecsap, és egy rúgás ... Pencroft már támolyog, és a csuklóját még mindig nem bírja kiszabadítani. Galamb bal ökle most már mint valami gép, nyugodtan, pontosan lecsap még egyszer... orrán, száján vagy álián találja ellenfelét, és Pencroft lehamyatlik ... Nem mozdul... Galamb lihegve néz a leányra: — Azt hiszem — mondta —, átmenetileg lezártuk ezt a nézeteltérést. ... Most elsősorban kötözzük meg az emberünket, és tegyük félre a kritikus időre.., Az nem árthat ... Mialatt beszélt, máris letépte egy csomagról a kötelet, és összekötözte Pencroft kezét, lábát, jó szorosan, betömte a száját, és az ágy alá gurította. — El van intézve. Mehetünk. Majd ide küldöm Trop- pauert, mert előjegyezte magát néhány ütésre... — Csak most vette észre, hogy a nő rosszulléttel küzd. Gyengéden átölelte a vállát. — Csak nem idegesíti ez a hercehurca? — Ne higgye, hogy gyenge vagyok. De annyi minden történt, és ez az éghajlat... Még nekem is szörnyű ... Pedig itt nőttem fel Afrikában ... — Még akkor is sok egy nőnek. Hát kérem, most szépein szót fogad nekem, és a lázadás idejére lefekszik pihenni... — Megbolondult? — mondta csodálkozva, mert Galamb úgy beszélt a lázadásról, mint valami jelentéktelen incidensről. Hiszen lehet, hogy mindenkit lemészárolnak, és... — Ugyan kérem... — legyintett mosolyogva, miközben gyorsan rendbe hozta magát kissé —, az egész ügyet hamar elintézzük __ Nem értem , hogy lehet mindent így felfújni. Majd elütjük valami tréfával a lázadást... Ezek kedves fiúk, csak telebeszélte a fejüket néhány csirkefogó. Azokat felpofozzuk és kész__ A z is lehet, hogy elmarad a lázadás... És kérem, ha nem találkoznánk többé... — Mondja... Miért akar maga mindenáron meghalni? Ha tolakodásnak tartja a kérdésemet, ne feleljem. Galamb elkomolyodott. Hogy megfeledkezett erről... Pedig sürgős lenne a tízezer dollár otthon... De most már úgyis mindegy. — Mademoiselle Russel... Sajnos ez olyan pillanat, amikor kénytelen vagyok gondolkozni. Eddig vidám voltam. Csak az életemről volt szó. Most komoly a helyzet. Halálom esetén egy biztosító gondoskodott volna az anyámról és a húgomról. Egyet közlök most magával: Ha előfordult olykor, hogy szerettem volna életben maradni, és kissé idegenkedtem a halál gondolatától, az olyankor volt, ha a maga megboldogult, de bájos személye kísértett a sivatagban. Ügyanis az a gyanúm, hogy csúnyán beleszerettem magába... Hallgattak. Kazánszerű for- róság izzott körülöttük,, és egy arab portyázó a közeli táborban torokhangom énekelt valami artikulátlan melódiát. A hatalmas dongó, legyek tömege vastagon zsongott mindenfelé. Sivár, élettelen, sajgó meleg ... És mégis, ahogy összenéztek egy percre, mosoly vonult át az arcukon, és Galamb magához ölelte Mád* ge-t... — Ha rájönne az óra nyitjára — súgta a lány szelídem, hozzábújva —, akkor nagyon... gazdag lenne... Egymillió frankot is könnyen kaphat... Nincs meghatározható értéke... A Russel-féle térkép annyit ér, amennyit a megtalálója kíván érte.,. Ha tudná a titkát... — Az óra a maga öröksége... Ha tudnám is a titkát... Csak nem képzeli ... hogy elfogadnám a maga pénzét? ... Legfeljebb — motyogta zavartan —, ha megosztanánk... De azt is csak úgy, hogy az egész... kettőnké lenne . . Szóval, ha a pénz a családban maradna... Madge odahajtotta a fejét Galamb vállára, és ez megsimogatta. így álltak. Mindketten arra gondoltak, hogy olyasmiről beszélnek, ami nincs: az óra titka megoldhatatlan. Az ágy alatt reccsent valami. Pencroft magához tért, de moccanni sem tudott... A konyha kertjéből felhallatszott, amint egy dézsa vizet önt ki valaki. Álltak egymással szemben. A forró délutáni csöndben most messze hangzóan egy lövés dörrent. — Kezdődik! — öltözzön arab suhancnák, akkor biztonságban van ... Nekem rohanni kell. — De ... Gyorsan magához ölelte' a lányt, megcsókolta, és elrohant. (Folytatjuk)
