Nógrád, 1968. március (24. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-21 / 68. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESULJETEKI A napokban megkezdődött a mák, a borsó és a tavaszi árpa vetése Nógrád megye termelőszövetkezeteiben. Képünkön: vetnek a tari Május 1- Termelőszövetkezetben. Hatvan holdon .jól előkészít ett magágyba kerül a tavaszi árpa. Ezzel egyidőben hozzáláttak 15 holdon a mák vetéséhez is. (Részletes be számolónk a 3. oldalon ) “ Koppány György felvétele NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MtGYÍl BIZOTTSÁGA ÉS A ME.GYtl TANÁCS LAPJA XXIV. ÉVF.. 68. SZÁM ARA: 70 FILLÉR 1968. MÁRCIUS 21., CSÜTÖRTÖK A harc nem volt hiábavaló Veteránok találkozója Salgótarjánban — Koszorúzás! ünnepség a megyeszékhelyen A Magyar Tanácsköztársa- évek egyre jobban bizonyítják ság kikiáltásának 49. évfordu- a társadalmi változás jelentőlója előestéjén tegnap, Salgó- ségét, nemzetünk és az egész tarján ban, a Magyar Szociális- munkásmozgalom számára, ta Munkáspárt városi bizottságának szervezésében ünnepÍJlést tart A forradalmi ifjúsági napok keretében tegnap, Pásztón ifjúsági ünnepség volt. Az iskolákban. az üzemekben már a délelőtti órákban készültek a fiatalok az esti programra. Műsorokat tanultak, díszítették a Mátra filmszínházat, ahol az esti ünnepséget tartották. Este hat órakor a mártírhalált halt egykori forradalmár, Lovász József házánál gyülekezett az ifjúság. Ott voltak az iskolások, az üzemi, a termelőszövetkezeti . ifjak és a gépjavító állomás fiataljai. Fél hétkor megkoszorúzták Lovász József emlék- -tábláját. A koszorúzás alkalmából Kovács Ferenc, a KISZ Pásztói járási Bizottságának titkára mondott ünnepi beszé- • det. Méltatta a forradalmár életét, példaképnek állította - munkásságát, harcos magatartását a fiatalok elé. A koszorúzás! ünnepség után Pásztó fiatalsága a Mátra filmszínházba vonult, hogy nagygyűlés keretében megnyissa a forradalmi ifjúsági napokat. Az ünnepségre Pásztora érkezett Ribánszki Róbert, a KISZ Központi Bizottságának titkára, Kálovits Géza, a KISZ Nógrád megyei Bizottságának titkára. Részt vett az ünnepségen Zeke Sándor, a járási pártbizottság titkára. A nagygyűlésen Ribánszki Róbert mondott ünnepi beszédet. Köszöntötte Nógrád megye fiataljait, majd így folytatta: Az ifjúsági nagygyűlés Pásztón már hagyományos — mondot- 'ta. — Most kell emlékeznünk a forradalmi hagyományokra, amikor a harcokban részt vevők még itt élnek közötNövekszik a betétállomány Az OTP adatai szerint január 1. és március 15. között a lakosság betétállománya 2 milliárd 280 millió forinttal emelkedett. Ez a növekedés 320 millióval haladja meg a múlt év azonos időszakában mutatkozott emelkedés összegét. A betétnövekedésből 1,7 milliárd forint jut vidékre, 380 millió forint pedig a fővárosra. az MSZMP Bizottsága tünk. Azok a harcok, amelyeket népünk legjobbjai 1848- ban, majd a dicsőséges Tanácsköztársaságért, s később a Horthy-fasizmus ellen vívtak, példakép fiatalságunk előtt. Az előadó ezután azokról a fiatalokról szólt, akik munkájukkal, magatartásukkal méltóak a hős elődökhöz. Beszélt azokról is, akik még nem találták meg helyüket a mozgalomban, nem értik társadalmunk törekvéseit. Ezeket — mondotta — azoknak a fiataloknak kell megnyerniök, akik a forradalmi hagyományok szellemében élnek és cselekednek, A KISZ KB tit-. kára a békéért folytatott harc jelentőségének méltatásával fejezte be beszédét. Ezt követően 15 pásztói KTSZ-tag- nak, akik a mozgalomban már tíz éve részt vesznek, átadták az emlékjelvényt és az emléklapot. Tegnap A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács szerdán ülést tartott. Jóváhagyólag tudomásul vette a kormány elnökének beszámolóját a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé március 6—7-én, Szófiában megtartott üléséről. A Minisztertanács elfogadta az egészségügyi miniszternek a Magyar Népköztársaság kormánya és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya közötti egészség- ügyi együttműködési tárgyalásokról tett jelentésétA kormány meghallgatta az Országos Tervhivatal elnökének beszámolóját a népgazdaság múlt évi fejlődéséről. A jelentést tudomásul vette, s felhívta. az illetékes minisztériumok és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy annak tanulságait munkájukban hasznosítsák. Az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke az év elsőkét hónapjában történt foKözponti üdülőt vonz a Balaton Még csaknem két hónap van hátra a Balatonon a hivatalos idénnyitóig, a tavaszi vendég- járás azonban már jelzi, hogy a növekvő idegenforgalom az idén is előbbre hozza a szezonkezdést. A nyaralóházakban megtörtént az idény előtti nagytakarítás. A szakszervezeti és vállalati üdülőházak felújítására, berendezések korszerűsítésére csaknem 20 millió forintot költöttek. A magánnyaralókban 15 000 üdülő és kiránduló egyidejű elszállásolására készül fel a két megye idegenforgalmi hivatalának fizetővendéglátó szolgálata. Bár az északi parton jelenleg három szálló is épül egyszerre, ' az idei szezonban egyelőre csak a balatonfüredi Annabella fogadhat majd vendégeket. Ezt, a hatemeletes 768 ágyas szállót, májusban nyitják meg. A déli parton épülő turing- szállókat, Balatonszéplakon, Szántódon és Zamárdihan, legkésőbb július 1-ig megnyitják. gyasztói árváltozásokról számolt be. A Minisztertanács a jelentést elfogadta. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa elnökének előterjesztése alapján a Minisztertanács határozatot hozott a termelőszövetkezetek szocialista munkaversenyének célkitűzéseiről és feltételeiről, valamint az állami szervek ezzel összefüggő feladatairól. A kormány tudomásul vette a Minisztertanács tanács- szervek osztálya vezetőjének jelentését a hatósági feladatok decentralizálásának eddigi eredményeiről és a hatósági munka felügyeleti rendiéről, majd határozatot fogadott el a községi tanácsok végrehajtó bizottságainak egységes szakigazgatási szervéről. A Minisztertanács a művelődésügyi miniszter előterjesztése alapján döntött a Magyar Népköztársaság Kiváló művésze és Érdemes művésze címek ez évi odaítéléséről. séget rendeztek. A Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa székházában több mint félszáz idős veterán, a Magyar Tanácsköztársaság vöröskatonája gyűlt össze, hogy emlékezzék a dicső harcokra. Az ünnepség elnökségében helyet foglalt Szalui Gáspár, az MSZMP salgótarjáni városi bizottságának első titkára, Sándor Elemér, a városi tanács vb elnöke, Vadkerti Ló- ránd, az SZMT titkára. Ott volt Nagy Béla, az 1919-es hősi harcok vöröskatonája, századparancsnok. Szalai Gáspár megnyitó szavai után Szabó Aladár, a városi pártbizottság titkára emlékezett meg 1919 jelentőségéről. — 1919. március 21-én a magyarországi munkásmozgalom és egyben a magyar nép történetének dicsőséges időszaka kezdődött; hazánk a nemzetközi szocialista forradalom vezető erői közé került. A proletariátus vált a nemzet vezető osztályává, bebizonyosodott, hogy az egyetlen osztály, amely kivezetheti az országot a társadalmi válságból és végrehajthatja a dolgozók felszabadítását — jelentette ki Szabó Aladár, majd így folytatta. — Ez a nap a Tanácsköztársaság születésének és egyben a szocialista forradalom győzelmének napja. Negyvenkilenc évvel ezelőtt a munkásosztály az államhatalmat meghódította és bevezette a proletárdiktalékezünk a Tanácsköztársaság Az Országos Anyag- és Ár hivatal elnökének a fogyasztói árak alakulásáról a kor- mánv elé terjesztett beszámolója hangsúlyozza, hogy a január 2-án bevezetett x árváltozásokat a lakosság általában kedvezően fogadta- Annak következtében, hogy az alapvető élelmiszerek árai nem változtak, illetve egyes fontos cikkek (cukor, tejtermékek, mosó- és tisztítósze rek, egyes tartós fogyasztó - cikkek) ára jelentősen csökkent, a lakosság már az e hetekben kézzelfoghatóan jelentős összegeket takarított meg. Egy—két kivételtől eltekintve nem hangzott e! észrevétel egyes cikkek árának emelésével szemben sem. A lakjsság kedvező reagálását mutatja, hogy január- február hónapokban a kiskereskedelmi forgalom 7 százalékkal emelkedett, a takarékbetét-állomány pedig több mint 2 milliárd forinttal nőtt és megközelíti a 27 miliiár- dot. Az előadó ezután a Tanács- köztársaság vívmányait méltatta. Beszédét így fejezte be: — 1919. március 21-eI napban a változó és fejlődó folyamatokat látjuk, ne feledkezzünk meg 1919-ről, a Magyar Tanácsköztársaságról. Nem feledkezhetünk meg a városban élő veteránokról, akik részt vettek a Tanácsköztársaság hősi harcaiban. Őket köszöntjük ezen a napon, s kívánjuk, hogy még nagyon sok megemAz Egészségügyi Minisztérium — a Munkaügyi és a Pénzügyminisztériummal, valamint a SZOT-tál egyetértésben — irányelveket adott ki a csökkent munkaképességűek helyzetének rendezéséről szóló rendelet végrehajtásához. Az irányelvek szerint minden olyan dolgozó foglalko zásbeli rehabilitációra szó rul, aki eredeti munkakörét — változatlan munkakörülmények között — egészségi állapotának károsodása nélkül nem képes átlagos teljesítménnyel betölteni. A csökkent munkaképességű dolgozót lehetőleg eredeti munkahelyén, illetve munkakörében, vagy ahhoz helyilékezésen találkozzunk velük erőben és egészségben. A megemlékezés után a Rákóczi úti általános, iskola ka- marakórusa szórakoztatta a munkában és harcokban elfáradt idős veteránokat. A voröskatonak nevében Kostádét János mondott köszönetét a kedves megemlékezésért, a meleg szavakért, s idézte fel 1919 harcainak eseményeit. Mint. mondotta; a harc néfft volt hiábavaló. A baráti beszélgetés után a város veteránjai, a KlSZ-szer? vezet fiataljai és a második megyei diákparlament résztvevői koszorút helyeztek el a tanácsköztársasági emlékműre. leg és szakmailag minél kör zelebb kell alkalmazni. A rehabilitálandó dolgozót — az esetek jó részében — meg lehet hagyni eredeti munkakörében is, ha mentesítik az anyagmozgatással kapcsolatos fizikai megterheléstől- így értékesítheti szakmai képzettségét, nem is szólva a kedvező pszichikai körülményekről. Az irányelvek előírják, hogy a rehabilitált dolgozó egészségi állapotát az első' időben gyakran, s később is rendszeresen ellenőrizni kell.. Ily módon elejét lehet venni a munkaképesség-csökkenés hibás elbírálásából származó egészségügyi károsodásoknak. Március 21-re összehívták a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését. 1 hős elődük karca példa fiatalságnak előtt Ifjúsági nagygyűlés Pásztón Az idén több megalakulásáról, hiszen A lakosság kedvezően fogadta az árváltozásokat ülésezett a Minisztertanács az jaink szocialista élete alapozódott meg. Amikor városunktúrát. Az események története Felelevenednek az emlékek. 1919 harcairól beszélgetnek as ismert, mégis minden évben egykori vöröskatonák egyre mélyülő bensőséggel emTöiődnek a csökkent inunkaképességű dolgozókkal / }