Nógrád, 1968. március (24. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-21 / 68. szám
Jepisev fogadta Peaicli vezérőrnagyot MOSZKVA (TASZSZ) Alekszej Jepisev hadseregtábornok, a szovjet hadsereg politikai főcsoportfőnökségének vezetője szerdán fogadta Egid Pepich vezérőrnagyot, a csehszlovák néphadsereg politikai főcsoportfőnökét, aki baráti látogatásra kedden érkezett Moszkvába. Jepisev és Pepich szívélyes, baráti légkörű megbeszélést folytatott egymással. McCarthy bírálata WASHINGTON (MTI) McCarthy szenátor, folytatóvá választási kampányát, kedden a washingtoni Howard- egyetemen mondott beszédet a néger diákok előtt. A Ho- ward-egyetem az Egyesült Államok egyetlen olyan felső- oktatási intézménye, amelyben többségben Vannak a néger hallgatók. McCarthy éles. szavakkal bírálta a Johnson- kormányzatot, amely évente 30 milliárd dollárt költ a vietnami háború céljaira. Johnson a „végletekig" akar harcolni Vietnamban Iiszony tagos csend a harctereken — 4 Francia KP nagygyűlése WASHINGTON Johnson elnök kedden becsak nemzeti tragédia árnyékát vetheti előre —. szédet mondott az amerikai fe'a a New York-i lap. külügyminisztériumban egy Kongresszusi körök szerint külpolitikai konferencián, most már majdnem végleges amelyen részt vettek a szél- a Fehér Háznak az a döntésű jobboldali amerikai légió se, hogy körülbelül 35 000 főtagjai is. Ez alkalommal az vel emeli a dél-vietnami elnök ismételten kijelentette, hogy folytatni kívánja a harcot Vietnamban és hallgatói- számát, nak megígérte, hogy az Egye- SAIGON sült Államok győzelmet arat- A dél-vietnami kormány A New Lork Post egy keddi mobiíizációs programjának amerikai csapatok eddig engedélyezett 525 000-es létvezércikkében komoran jegyzi meg, hogy Johnson elnök végrehajtását is meg akarják gyorsítani és a közeljövőben megváltoztatta a vietnami 65 000 újonccal növelik a háborúval kapcsolatom állás- fegyveres erők létszámát, pontját azóta, hogy kijelen- Eddig a dél-vietnami hadse- tette, „becsületes tárgyaló- re§ névleges létszáma 821000 sokra” törekszik, mert most volt- a háború megnyeréséről be- A dél-vietnami szél. Ha magáévá tette azt a fanatikus felfogást, hogy „harcol a végletekig” ez Ülést tartott az úi egyiptomi kormány Lemondott Mohieddin KAIRÓ (MTI) államfő elfogadta. VáltozatAz átalakított egyiptomi lanul betölti tisztét a főbb kormány szerdán este meg- tiircák a K 3 kJU' tartotta első minisztertaná- hegy es a gazdacsát. A Kubbeh palotában Az min'sztartott ülésen Nasszer elnökölt. A hivatalos lap már- , Zaka™ Mohieddin-en kívül cius 21—i dátummal közölni kimaradt a kabinetből Kaj- fogja az elnök rendeletét szuni volt tervezési és Deit kormányátalakításáról. E sze- Y,oH Pénzügyminiszter. Zajat pint a kabinetbe 14 új mi- államtitkár a kormány szóvi- niszter lépett be. A kormány- yője szerdai sajtóértekezle- fői tisztet Nasszer elnök töl- fen n,en) vo^ hajlandó kom- ti be. Egy miniszterelnök- mentáim a kormány atalaki- helyettes van a kormányban tárót, de kairói megfigyelők a korábbi négy helyett: szerint e három személyiség Husszein El-Safei, aki egy- tevozasa azt jelenti, hogy az ben vallásügyi miniszter is. értett egyet azálSztdki Szolimán, aki * ko- .képviselt gazdasági, rabban miniszterelnök-he- politikai irányzattal. Ugy heiyettes volt villamossági és tudjak, hogy az említettek a gátépítési miniszter lesz- AH nyugati országok tokeberuna- Szabri volt miniszterelnök- pasainak ösztönzését, a gazhelyettes nem tagja a kor- daságY„ e!et liberalizálasat mánynak: továbbra is betölti sürgettek es az Egyesült Aláz Arab Szocialista Unió fő- lamokkal valo kapcsolatok titkári tisztét. Zakaria Mo- belyreáUitását szorgalmaztak hieddin, aki az EAK alelnö- az amerikai feltételek elfőke és miniszterelnök helyet- ^lápján. . ,. , .. „ , , Mohieddm lemondása teltes volt, lemondott minden fehetően ennek az irányzatnak tisztségéről és lemondását az elvetését jelziA rádió és a tv mai műsora KOSSUTH RADIO: 8.22: Kamarazene. — 9.00: „Rügyek, szerelmek, forradalmak”, Versek a Tanácsköztársaságról. — 9.15: Könnyűzene. — ÍO.IO: Bolgár művészek operaielv ételeiből. — 11.10: A vezérkar fönöke. — 12.15: Farkas Ferenc daljátékaiból. — 13.0«: A világgazdaság bírei. — 13.05: A budapesti színházak műsora. — 13.08: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13.23: Zenekari muzsika. — 14.09: Törvénykönyv. — 14.24: Mai témák, mai dalok. — 14.35: Vadfogó-hurokkal a brazíliai vadonban. — 15.15: Rádióegyetem. — 16.05: Könnyűzene. — 16.28: Monológ és párbeszéd. Dr. Mátrai László akadémikusnál. — 16.58: Hallgatóink figyelmébe. — 17.10: Időszerű nemzetközi kérdések. — 17.20: Utry Anna magyar nótákat énekel, Mursi Sámuel furulyázik. — 17.45: A Magyar Tanácsköztársaságra emlékezünk. — 17.55: Nyilvános tánczenei hangverseny a Rádió 6-os stúdiójából. — 18.29: A régi Metropolitan nagy énekesei. — 19.29: Hallgatóink figyelmébe. — 19.30: Magyar Parnasszus. Mindenféle emberek. — 20.30: Esti pihenő — muzsikával. — 21.20: Gondolat. — 22.20: Üj felvételeinkből. — 23.00: A denevér. — 0.10: Palestrina-kórusok. PETŐFI RADIO; 10.00: Daloló nagyvilág. — 10.35: Meghívtak — elmentünk. — 10.45: Könnyűzene, -r 11.10: Schumann: fisz-moll szonáta. — 11.40: Neményi Lili és Sárdy János énekel. — 12.00: Két versenymű. — 12.47: Bemutatjuk Bulat Okudzsava szovjet költőt — 13.47; Vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől — hatig. A Petőfi rádió zenés délutánja. — 18.10: Népdalcsokor. — 18.50: Páter Zadravetz titkos naplója. — 19.00: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezét. Liszt: XXIII. zsoltár. — 19.11: Könnyűzene. — 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. — Kb.: 19.55: Szónok az éjben. — Kb. 21.25: Ritmikus percek. Tánczene. — 22.00: Lotte Lehmann énekel. — 22.19: Éji látogató. — 22.45: Fátyol József kla- rinétozik, Arpásy Sándor cimbalmozik. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 17.58: Műsorismertetés. — 18.00: Hírek. — 18.05: „Üvölt az akarat”. — 18.20: Pályaválasztási tanácsadó. — 18.40: Tájak, városok, emberek. ÜjZéland. — 19.00: Telesport. — 19.25; Esti mese. — 19.35: Költészet. Megemlékezés a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján. — 20.00: TV-Híradó. — 20.20: Sikátor. Magvar film. 16 éven felülieknek. — 12.45: Show-hivatal — különkiadás. Ella 68. — Kb. 22.15: TV-Híradó. — 2. kiadás. A BESZTERCEBÁNYÁI TV MŰSORA: 17.15: Filmhíradó. — 17.55: Ifjúsági adás. — 19.00: TV-Híradó. — 19.45: Utazó kamera. — 20.10: Olivia do Molina énekel. — 20,20: Az L-alakú szoba (angol film.) csatatereken kedden viszonylag elcsitultak a harcok, az egyetlen nagyobb szárazföldi összecsapás Saigontól nyolc kilométernyire délre zajlott ie. A felszabadító hadsereg katonái automata fegyverekkel tűz alá vették a dél-vietnamiak állásait, ezek pedig tüzérségi és légi támogatást kértek. Ötórás harc után a szabadsag- harcoeok visszahúzódtak. PÁRIZS Kedden este a párizsi Mu- tualité-palotában nagygyűlésen számolt be a Francia KP küldöttsége a múlt héten véget ért vietnami látogatásáról. A nagygyűlésen mondott megnyitó beszédében Wal- declc Rochet, az FKP főtitkára kifejezésre juttatta azt a meggyőződését, hogy a két párt képviselőinek hanoi találkozója tovább erősíti az imperializmus és a gyarmati rendszer elleni harcban kialakult több évtizedes barátságot és szolidaritást- Bizonyosak vagyunk — mondotta Waldeck Rochet —, hogy a vietnami nép kivívja végső győzelmét. A Vietnamban járt küldöttség nevében Étienne Fajon, Jacques Duclos és Henry Martin szólalt ' fel. Fajon hangsúlyozta, az ami a küldöttségre egyhetes látogatása alatt a legnagyobb benyomást tette, az nem az ag- resszorok bűntetteinek kegyetlensége volt, hanem az, hogy vállalkozásukat szembeszökően teljes kudarc érte. Fajon elmondta, amikor közölték a vietnami vezetőkkel, hogy számos francia fiatal kész szükség esetén önkéntesként Vietnamba utazni, azt a választ kapták: jó dolog az, ha az amerikaiak tudják, hogy a vietnamiak nincsenek egyedül, és más országokban is toborozhatnak harcosokat, mégsem kérnek önkénteseket, mert az ország emberanyag- forrásai mérhetetlenek. Jacques Duclos felszólalásában részletesen beszámolt az amerikai agresszoroknak a vietnami nép elleni bűncselekményeiről, a Vietnam1 nép harcának támogatására szólította fel az FKP üzemi & városi szervezeteit. NÓGRÁD — 1968. március 21., csütörtök Tart az aranyválság Az Engelhard Minerals and Chemicals Corporation, az Egyesült Államok egyik vezető fém- és vegyipari vállalata New Yorkban a szabad piacon 39,50 dollárt kért unciánként az aranyért. „Harmincöt év óta először történt meg, hogy az Egyesült Államokban más árat szabtak meg az aranynak, mint az unciánkénti 35 dollárt” — jelentette ki a vállalat egyik vezetője. Mitchell Sharp kanadai pénzügyminiszter engedélyt adott, hogy a kanadai bankok közvetítőként külföldön aranyat adjanak el kanadai magánszemélyek megbízásából. Franciaország a hét nyugati központi bank kormányzóinak kétnapos hétvégi washingtoni tanácskozásáról az első részletes beszámolót a Közös Piac pénzügyi bizottságának keddi ülésén kapta, amikor az Olasz Nemzeti Bank egyik vezetője, aki részt vett a washingtoni ülésen, beszámolt az ott elhangzottakról. Couve de Murvilie francia külügyminiszter kedden este a washingtoni döntésről nyilatkozva kijelentette, hogy „semmi végleges” nem történt a nemzetközi valutaválság rendezésére. Kívánjuk, a probléma úgy oldódjék meg. hogy abból ne származzék súlyos válság a világra nézve — jelentette ki a francia külügyminiszter. Mao-aktiyisták gyűlése MOSZKVA (TASZSZ) Pekingben gyűlést tartottak a Mao Ce-tung eszméit tanulmányozó aktivisták. Mint az Üj-Kína hírügynökség közili, a gyűlés résztvevői, a kínai hadsereg politikai akadémiájának hallgatói, tanulmányozták Mao Ce-tung-nak a pártépitésre vonatkozó „legújabb utasításait”. A részvevők ezen a gyűlésen is hevesen támadták Liu Sao- csi-t, a KKP Központi Bizottsága elnökhelyettesét, a Kínai Népköztársaság elnökét. A régi módszer szerint nem nevezték nevén Liu Sao- csi-t, egyszerűen „régi ellenforradalmárnak” titulálták. A gyűlésen felszólalók egymással vetélkedve magasztalták Mao Ce-tung-ot. „Kormányosnak”, „Legvörösebb napnak”, „Hatalmas géniusznak” nevezték őt. „Az új hatalmi szervek” nem kielégítő helyzetéről tanúskodik egy sor vidéki újság kényszerű beismerése. A kulturális forradalom ellenségei, írta nemrégen a Szin- kujcsou-Pao, megtámadják a forradalmi bizottságokat- Csiangszi tartomány rá-V állomása március 15-én közölte, hogy jóllehet a tartományban mindössze két hónapja jöttek csak létre az új maoista hatalmi szervek, a kulturális forradalom ellenségei máris kísérleteket tettek arra, hogy „polgárháborút indítsanak” és „feloszlassák a tartományi forradalmi bizottságot”. A Szovjet unkával fennálló szövetségünk kétségen felül áll A csehszlovák külügyminiszter-helyettes beszéde PRÁGA (CTK) J. Pudlak, a csehszlovák külügyminiszter első helyettese kedden a televízióban nyilatkozatot adott, amelyben megvilágította a csehszlovák külpolitika egyes vonatkozásait. — A Szovjetunióval fennálló szövetségünk kétségen felül áll —, mondotta. — Ez a szövetség külpolitikánk fő irányvonalának legfontosabb eleme. Ezt erősítették meg a XIII. pártkongresszus határozatai. A januári plénumon hozott határozatok, valamint Dubcek elvtársnak, a februári győzelem 20 évfordulója alkalmából mondott beszéde is. Meggyőződésem, hogy ez a fővonal megerősítést nyer a Csehszlovák Kommunista Párt akcióprogramjában is. Pudlak rámutatott arra, hogy annak idején olyan burzsoá politikusok is, mint Benes és Masaryk, megértették: történelmileg szükséges, hogy a csehszlovák külpolitika a Szovjetunió felé tájékozódjék. — Nekünk pedig e mellett, ideológiai, osztályokaink is vannak a Szovjetunióval való szövetségre — fűzte hozzá. — 'Meg kell mondanom, hogy nem mindig tudtuk jól megindokolni a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatainkat, újabb, érdeklődést keltő érvekkel megnyerni ennek ifjúságunkat, abból a célból, hogy a Szovjetunióhoz fűződő barátságunk ne legyen csupán hivatalos formula, ne szorítkozzék csak az idősebb nemzedékre. Arra a kérdésre, hogy a Szovjetunióhoz fűződő szövetség milyen mértékben teszi lehetővé Csehszlovákia számára önálló külpolitika folytatását, Pudlak így válaszolt! — Érdekeink, alapvető érdekeink többsége megegyezik a Szovjetunió érdekeivel. Az érdekek e közösségéből fakad álláspontunk közössége különböző kérdésekben. Példaként megemlítette a vietnami helyzettel, az atomsorompó kérdésével kapcsolatos álláspontot. — Véleményem szerint a Szovjetunióhoz fűződő szövetségünk nem gátolja, sőt egyenesen tág teret nyit saját kezdeményezéseink számára, nem akadályozza hogy saját, különleges érdekeinket kövessük. így volt ez a múltban is — hangsúlyozta Pudlak. Példaként rámutatott arra, hogy Csehszlovákia részt vesz a GATT-ban, míg a Szovjetunió igen erősen bírá- - ló álláspontra helyezkedett e szervezettel szemben. Ami a német kérdést illeti, Pudlak hangsúlyozta, hogy „Csehszlovákiának nem érdeke a nagy német birodalom visszaállítása, nem érdeke az sem, hogy újból veszély fenyegesse Németország részéről”. Ebből következik Csehszlovákia viszonya a Német Szövetségi Köztársasághoz. A szónok hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia és a Német Szőr vetségi Köztársasághoz fűződő viszony kérdését nem „passzív módon” közelíti meg, A múlt évben Csehszlovákia és az NSZK két egyezményt írt alá: kereskedelmi egyezményt és a kereskedelmi kén- viseletek kölcsönös felállításáról szóló megállapodást. —1 A Német Szövetségi Köztársasággal való diplomáciai viszony megteremtése anélkül, hogy megoldanának egyes, Csehszlovákia szempontjából életbevágóan fontos kérdéseket csupán formális lépés len- . ne. Elvárjuk, hogy Nyugat- Németország bizonyítékot nyújt jószándékára és lemond egyes teljesen elfogadhatatlan álláspontokról. Pudlak ebben a vonatkozásban rámutatott arra, hogy Csehszlovákia ellenzi a német állam' egyedüli képviseletére irányuló nyugatnémet igényt. A közel-keleti válság idején elfoglalt csehszlovák álláspontról szólva Pudlak megállapította: Csehszlovákiát a békére irányuló őszinte törekvés vezette, abból indult ki, hogy megszegték az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait. E kérdés politikai rendezését kívántuk és kívánjuk ma is. — Mi sohasem* tagadtuk és ma sem tagadjuk Izrael jogát a létezésre, de tagadtuk és tagadni fogjuk a jogot az ag- ' resszióra — jelentette ki Pudlak. Fock Jenő párizsi látogatásáról lr a France Nonvelle PÁRIZS (MTI) „Egy magyai- kormányfő első látogatása Franciaországban” címmel a France NouveHe, az FKP hetilapja Fock Jenő fényképével illusztrált, teljes oldalt kitevő cikkben üdvözli a magyar miniszterelnök küszöbönálló párizsi látogatását. Ez a látogatás fontos dátumot jelez a magyar—francia kapcsolatok töiténetében — írja a francia hetilap. E kapcsolatok fejlődését az utóbbi években számos kétoldalú gazdasági, kulturális, műszaki és tudományos együttműködési egyezmény megkötése mutatta- A lap ismerteti Fock Jenő életpályáját és felsorolja a miniszterelnök megjelent írásait, majd végül hangsúlyozza: Fock Jenő útján elsősorban a két ország közötti gazdasági kapcsolatok . helyzetét és az európai biztonság problémáit, valamint az időszerű nemzetközi eseményeket fogják vizsgálni. Todor Zsivlcov Török országban ANKARA (TASZSZ) Todor Zsivkov, a bolgár minisztertanács elnöke De- mirel török miniszterelnök meghívására szerdán hivatalos látogatásra Ankarába érkezett. Kíséretében van Ba- sev külügyminiszter, Pöpov energetikai és tüzelőanyagipari és Daszkalova igazságügyminiszter. Jordániái levél a BT-hez NEW YORK (MTI) Jordánia ENSZ-képviselője kedden levélben hívta fel a Biztonsági Tanács elnökének figyelmét arra az igen súlyos helyzetre, ’ amely az Izrael részéről Jordánia ellen előkészített nagyarányú fegyveres támadás megtörténte esetén alakulna ki. A jordá- niai levél Izrael támadó szándékainak bizonyítékául megemlíti Eskol izraeli miniszter- elnöknek és Dajan hadügyminiszternek a közelmúltban a 6ajtó számára adott nyilatkozatait. Az amaiani hatóságok — mint már jelentettük — kedden este nagyarányú izraeli csapatösszevonásokat jelentettek a jordániai tűzszünet! vonal mentén. Waldheim eszmecseréi Moszkvában Waldheim osztrák külügyminiszter szerdán látogatást tett Vaszilij Kuznyecov és Vlagyimir Szemjonov szovjet külügyminiszter-helyettesnél. Az államférfiak között eszmecsere folyt a feleket kölcsönösen érdeklő kérdésekről. Mint ismeretes. Waldheim hivatalos látogatáson tartózkodik a szovjet fővárosban. I